Geofizika alapjai. Bevezetés. Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék

Hasonló dokumentumok
MÉRNÖK- ÉS KÖRNYEZETGEOFIZIKA

Földtani térinformatikai rendszer az erőmű beruházás szolgálatában. Rábay Andor térinformatikai főszakértő

Vízkutatás, geofizika

Mérnökgeológia. 3. előadás. Szepesházi Róbert

Mélyfúrás-geofizikai eredmények a bátaapáti kutatásokban felszíni kutatófúrások vizsgálata

GEOFIZIKAI MÉRÉSEK. Földtudományi mérnöki mesterszak / Geofizikusmérnöki szakirány. 2017/18 II. félév. A kurzus ebben a félévben nem indult

Geoelektromos tomográfia alkalmazása a kőbányászatban

Földtudomány BSc szak 2017-

Telephely vizsgálati és értékelési program Közmeghallgatás - tájékoztató

Kőzetállapot-előrejelzés mélyfúrás-geofizikai mérések alapján vágathajtás irányítás céljából. Tartalom

GEOFIZIKAI ÉRTELMEZÉS ÉS TERVEZÉS

A hidrogeológus mérnökképzés változásai a Miskolci Egyetemen

Az MTA Geofizikai Tudományos Bizottság beszámolója a X. Osztály előtt Sopron, március 8. Szarka László

FAVA XVIII. Konferencia a felszín alatti vizekről április 5-6. Siófok. Tartalom

Területi statisztikai elemzések

Erdélyi Barna geofizikus mérnök, geotermikus szakmérnök és Kiss László gépészmérnök, geotermikus szakmérnök

DMRV Üzemi Szervezet előadóülése május 11. Vác. Szongoth Gábor geofizikus Prohászka András geológus Vízkutak műszeres vizsgálata.

A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok: A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 65

FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc)

Mélyfúrás-geofizikai eredmények a bátaapáti kutatásokban felszín alatti fúrások vizsgálata

Innováció alapjai. A tudomány szerepe az innovációban. Dr. Reith János DIRECT LINE KFT. 4. előadás

Dr. Lakotár Katalin. Meteorológia Légkörtan

A Budai-hegységi tórium kutatás szakirodalmú áttekintése

Hogyan készül a Zempléni Geotermikus Atlasz?

ELEKTROMOS ÉS ELEKTROMÁGNESES MÓDSZEREK A VÍZBÁZISVÉDELEM SZOLGÁLATÁBAN

Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Bihor Megyei Tanács (Consiliul Judeţean Bihor)

A geoelektromos geofizikai módszerek alkalmazási lehetőségei a régészetben

A mélyépítési munkák elıkészítése

I. Adatlap. 3. Az indítandó alapszak megnevezése. 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése

Környezettan BSc. Szemeszter. (óraszám) kredit. előa gyak megjegyzés. I. Alapismeretek modulcsoport (25-35)

Hogyan szennyezik el a (víz)kutak a felső vízadókat?

Sz.G. - Gyakorlati mélyfúrás-geofizika 5. éves geofizikus hallgatóknak 1

VÍZ A FELSZÍN ALATT FELSZÍN A VÍZ ALATT

Szongoth Gábor, Geo-Log Kft. Mélyfúrás-geofizikai eredmények

A tudomány, mint rendszer

FELSZÍNI ÉS FÖLDALATTI. oktatási anyag

DRV Zrt. Üzemi Szervezet előadóülése május 17. Siófok. Szongoth Gábor geofizikus Vízkutak műszeres vizsgálata. Bevezetés

Fejérvíz Zrt. előadóülése Július 25. Székesfehérvár. Szongoth Gábor geofizikus Vízkutak műszeres vizsgálata. Bevezetés

Az idén 25 éves. geoszakemberei üdvözlik a 34. Vándorgyűlés résztvevőit

Web of Science (WoS) Bemutató

10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula)

geofizikai vizsgálata

A józan emberi elmét semmi sem élesíti annyira, mint a földrajz. /Immanuel Kant, 1802/ Dr. Lakotár Katalin

DIGITÁLIS TEREPMODELL A TÁJRENDEZÉSBEN

MTA-ME ME Műszaki Földtudományi Kutatócsoport

MAGYARORSZÁG GRAVITÁCIÓS LINEAMENSTÉRKÉPE OTKA

A projekt részletes bemutatása

7 fizika történelem földrajz magyar 8 fizika történelem

VOLT EGYSZER EGY KAROTÁZS

intézeti tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora 2 egyetemi docens, PhD

GEOELEKTROMOS KOLLÉGIUM

A geoinformatika alapjai. (kérdések)

ÁLTALÁNOS METEOROLÓGIA

ALKALMAZÁSA A FÚRÁSOS FÖLDTANI-

LÉGI HIPERSPEKTRÁLIS TÁVÉRZÉKELÉSI TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉSE PARLAGFŰVEL FERTŐZÖTT TERÜLETEK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

Archeometria - Régészeti bevezető 3.

FAVA XXIII. Konferencia a felszín alatti vizekről április 6-7. Siófok. Szongoth Gábor Hegedűs Sándor. A Geo-Log 25 éve a vízkutatásban

A METEOROLÓGIA SZEREPE A DEBRECENI EGYETEM KÉPZÉSI PROGRAMJÁBAN

Egyenáramú geoelektromos módszerek. Alkalmazott földfizika

rnyezetvédelemben (és a környezettudományban)

A VÁRALJA KUTATÁSI TERÜLETEN VÉGZETT NAGYFELBONTÁSÚ 2D-S SZEIZMIKUS MÉRÉS ÉS FELDOLGOZÁSÁNAK BEMUTATÁSA

Ipari robotok megfogó szerkezetei

9. évfolyam. Osztályozóvizsga tananyaga FIZIKA

A természe*smeret és a természe,udományok (iskolai tantárgy) Makádi Mariann

FÖLDMÁGNESES MÉRÉSEK A RÉGÉSZETBEN

Környezetmérnöki alapszak ajánlott tanterv. Az alapszakon szerezhető végzettségi szint. A szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése

Geofizikai kutatómódszerek I.

A hiperspektrális képalkotás elve

magyar 204. magyar 204. biológia 210. földrajz 210. informatika 5. technika rajz angol/német oszt.főnöki testnevelés

hidrogeológiai vizsgálatokban

A projekt bemutatása és jelentősége a célvárosok számára. Unger János SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék

Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség. Előzetes értékelés Hajdúnánás

Földtudomány alapképzés (BSc) a Szegedi Tudományegyetemen

A fizika kétszintű érettségire felkészítés legújabb lépései Összeállította: Bánkuti Zsuzsa, OFI

Elérhetőségek. Dr. Varga Gabriella K.mf.20. Tanszéki honlap:

gondolatok az új curriculumról és az elhelyezkedési lehetőségekről Földrajzi és Földtudományi Intézet, Geológiai és Környezetfizikai Központ

A vulkáni kitöréseket megelőző mélybeli magmás folyamatok

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar

A talaj termékenységét gátló földtani tényezők

Geoinformatikai rendszerek

A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila

1. táblázat: alapozó és törzstárgyak

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

Hidrogeológiai oktatás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudományi alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc)

Beiskolázási számok, egyetemi szintű nappali képzés Nyelv

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.

Hőszivattyús földhőszondák méretezésének aktuális kérdései.

Közlekedésépítési andezit geofizikai kutatása

5.d 5.e 5.f 6.e 6.f 6.g 7.d 7.e 7.f 8.d 8.e. 29. januar 2015 č-cs Matematika. 30. januar 2015 pe-p Matematika

Miskolc és Kelet-Bükk környéki karsztos ivóvízbázist veszélyeztető potenciális szennyező-források:

HÉTFŐ

Hévíz és környékének megemelkedett természetes radioaktivitás vizsgálata

Nagy aktivitású kutatás

Bakó Krisztina Környezettudományi szak Környezet-földtudomány szakirány

Mit tehet az MBFH Adattára a CH koncessziós kiírások érdekében? Dr. Katona Gábor. főosztályvezető. Országos Bányászati Konferencia.

Műszaki Földtudományi alapszak ajánlott tanterv

Magyar B., Stickel János. GÁTTECHNOLÓGIAI VIZSGÁLATOK EGY ISZAPLERAKÓ PÉLDÁJÁN (módszertan)

Geoinformatika I. (vizsgakérdések)

8.d 8.e. 15. januar 2015 č-cs. 16. januar 2015 pe-p. 17. januar 2015 su-szo. 19. januar 2015 po-h Magyar nyelv 0. óra. Magyar nyelv 16:00-16:45

Átírás:

Geofizika alapjai Bevezetés Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék

Geofizika helye a tudományok rendszerében Tudományterületek: absztrakt tudományok, természettudományok, humán tudományok (bölcsészettudományok, társadalomtudományok) Absztrakt tudományok: matematika, logika Természettudományok alkalmazott matematika, fizika kémia biológia csillagászat földtudomány(ok)

Geofizika helye a tudományok rendszerében Földtudomány(ok) földrajz geonómia (átfogó földtudomány) geológia geokémia geofizika meteorológia és klimatológia hidrológia oceanográfia környezettudomány stb. Az egyes tudományágaknak alkalmazott tudományterületei is vannak.

Geofizika A geofizika olyan tudományága a földtudományoknak, amely a geológiából, az alkalmazott matematikából, a fizikából és az informatikából származó ismereteket integrálja, fizikai mennyiségek mérésére szolgáló módszereket alkalmaz és fejleszt, geológiai modelleket, matematikai eszközöket, speciális szoftvereket és számítógépeket használ annak érdekében, hogy a Föld belsejére, valamint annak világűrbeli közvetlen környezetére vonatkozó kérdéseket megválaszolja, a felmerülő feladatokat megoldja.

Geofizika A geofizikának két fő ága van a vizsgálat tárgya alapján. általános geofizika vagy Földfizika, alkalmazott geofizika. Általános geofizika a Földdel, mint égitesttel, mint fizikai testtel foglalkozik. Többek között vizsgálja a Föld pontos alakját, gravitációs és mágneses terét, a belső szerkezetét és összetételét. A változásokat térben és időben egyaránt megfigyeli (obszervatóriumi hálózatok). Alkalmazott geofizika a felszín alatti természetes és mesterséges képződmények, objektumok elhelyezkedésének, kiterjedésének, valamint egyéb paramétereinek meghatározásával igyekszik segíteni a gazdasági és a társadalmi igények által felvetődő gyakorlati feladatok megoldását. Hasznos információkkal képes támogatni többek között a bányászati, hidrológiai, környezetvédelmi, geotechnikai és régészeti kutatásokat. A vizsgálati mélység a felszíntől n x 1000 m mélységig terjedhet.

Alkalmazott geofizika Az alkalmazott geofizikai kutatás az alábbi lépések sorozatát foglalja magába: a geofizikai mérések megtervezése, a terepi mérések végrehajtása és dokumentálása, a mért adatok feldolgozása, a feldolgozott adatok kiértékelése, a végeredmények kutatási jelentésekbe foglalása. Az alkalmazott geofizika további területekre osztható a megoldandó feladatok köre alapján: (nyersanyag)kutató geofizika, vízkutató geofizika (hidrogeofizika) mérnökgeofizika környezetgeofizika régészeti geofizika törvényszéki geofizika stb.

Geofizikai kutatómódszerek Kutatómódszer: az alkalmazott eszközök, a használatukhoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati ismeretek, valamint a munkamódszereknek az összessége. A geofizikai kutatómódszerek felosztása alkalmazási helyük szerint: felszíni geofizikai kutatómódszerek (beleértve a légi és tengeri módszereket is), mélyfúrási geofizikai kutatómódszerek, bányászati geofizikai kutatómódszerek. Felszíni geofizika főbb feladatai: a kutatás tárgyát képező felszín alatti képződmények, objektumok létezésének kimutatása, ill. valószínűsítése, a kimutatott képződmények, objektumok horizontális és vertikális lehatárolása, a környezetükhöz kapcsolódó földtani szerkezetek egységeinek meghatározása, és fő szerkezeti irányainak kimutatása, kutatófúrások optimális helyének meghatározása.

Geofizikai kutatómódszerek Mélyfúrási geofizika főbb feladatai: a fúrás által harántolt képződmények fizikai (esetleg kémiai) tulajdonságainak vizsgálata, a fúrólyuk technikai állapotának meghatározása, a mélyfúrások között földtani korreláció elvégzése, a felszíni geofizikai mérések értelmezésének elősegítése, korábbi mérések eredményeinek újraértelmezése. Bányászati geofizika főbb feladatai: a bányatérségek által harántolt mikrotektonikai vonalak meghatározása, a termelt ásványi nyersanyag minőségének in-situ vizsgálata, a veszélyeket jelentő események (bányatüzek, vízbetörések, súlytólégkitörések, bányaomlások) előrejelzése, Vizsgálati tartományok: felszíni geofizika mélyfúrási geofizika bányászati geofizika max. n x 1000 m-es mélység a felszíntől számítva max. 2-3 m a fúrólyukfaltól számítva n x 10 m, max. 150 m a bányatérségtől számítva

Geofizikai mérési módszerek Geofizikai mérési módszerek csoportosítása a vizsgált fizikai jelenségek alapján: gravitációs módszer, mágneses módszer, radioaktív vagy nukleáris módszerek (radiometria), termikus módszer (geotermika), geoelektromos módszerek, elektromágneses módszerek, szeizmikus és akusztikus módszerek.

Geofizikai mérési módszerek mérést befolyásoló fizikai mennyiség sűrűség mágneses szuszceptibilitás sugárzó izotóp(ok) koncentrációja hővezetési tényező (elektromos) fajlagos ellenállás dielektromos állandó + (elektromos) fajlagos ellenállás + mágneses permeabilitás rugalmas hullám terjedési sebesség mérési módszer gravitációs módszer mágneses módszer radioaktív módszerek termikus módszer geoelektromos módszerek elektromágneses módszerek szeizmikus és akusztikus módszerek