Schóber Márton Jeromos
II. Éves tanító szakos hallgató vagyok. Elvileg rajzban vagyok tehetséges. Sokan mondják rólam hogy az vagyok, de rengeteg embert láttam akik sokkal profibbak nálam... Szóval inkább úgy mondanám hogy van egy kevés affinitásom hozzá.
Már gyerekkorom óta velem van a rajzolás. Kisebbként festeni is nagyon szerettem, de valahogy ezt sajnos sikerült kinőnöm. Most már túl piszkos munkának találom és az ecsettel sem tudok ugyanolyan módon bánni mint a ceruzával. Amióta az eszemet tudom mindig rajzoltam. Valószínűleg ha a múltamról kérdeznének bárkit aki akkor ismert ezt szintén eltudná mondani rólam. Marci aki mindig rajzolt, vagy próbált alkotni valamit.
Gyerekként emlékszem ezzel már korán kitűntem. Van egy első osztályos emlékem. Épp rajz órán voltunk, én előbb végeztem minta többiek és már állhattam is neki a következő munkának. Úgy hogy kb két órai tananyaggal előrébb jártam az osztálynál. Rajzszakköre mindig jártam, pláne általános iskolában. Édesanyám iskolán kívül is járatott képzésekre. Így utólag nagyon hálás vagyok neki ezért is. Később művészeti középiskolába íratott be, amit sikeresen elvégeztem és okj-s képesítést is kaptam grafikából. Így elmondhatom magamról hogy alkalmazott grafikus vagyok vagyis az lennék ha alkalmaznának.
Általános iskolában volt gyakoribb hogy versenyeken indítottak amiket valamilyen helyezéssel meg is nyertem általában. De őszintén szólva soha nem szerettem versenyezni. Nem az a típus vagyok. Nehezen tudom feldolgozni a kudarcot, a vereséget. Így inkább nagyobb koromban már nem is nagyon jelentkeztem pályázatokra magamtól. Ha elindítottak részt vettem rajta. Székesfehérváron a kollégiumok között volt egy ilyen jellegű verseny. Egy vers alapján kellett képet készíteni. Párban dolgoztunk. Elég ütős munkát sikerült összehozni a partneremmel, annyira hogy megnyertük az első helyet. A nyereményünk egy gyümölcskosár volt. Kicsit kiábrándító volt számomra.
Kihívásokkal nap mint nap találkozom a rajzolás terén is. Illetve találkoznék ha nap mint nap rajzolnék, de ha valamit elképzelek, vagy valaha láttam és vissza kell emlékeznem rá esetleg álmodtam valamit és azt akarom lerajzolni, meg kell küzdenem vele rendesen. Sajnos nem mindig sikerül visszaadni azt a látványt amit a lelki szemeim előtt látok, de ez a legnagyobb kihívás hogy sikerüljön kiviteleznem a papírra is.
Amíg nem jártam főiskolára szinte naponta születtek új munkák vagy kezdtem neki egy rajznak, de ez manapság esetleg hétvégenként történhet meg. Vagy másra kéne az időt szánnom, vagy szimplán fáradt vagyok hozzá. Nehezen tudom összeegyezetni az iskolát a hobbimmal. Gyerekként mindig is valami művészként képzeltem el magam aki alkot és nincsen más dolga csak az hogy valami újat teremtsen. Esetleg képregény rajzoló, filmekhez látvány tervező, koncepciós rajzkészítő,stb. Amint elvégeztem a középiskolát tervben volt hogy elkezdek munkát keresni. Valami olyat lehetőleg aminek ehhez van köze. Nehezebbnek tűnt mint gondoltam. Miután ez nem jött össze. Megfogalmazódott bennem hogy esetleg egy főiskolán lenne a helyem, lehetőleg valami olyanban ahol tudom fejleszteni tehetségem, kamatoztatni azt.
Az élet viszont másképp akarta mint amúgy is legtöbbször. Itt kötöttem ki. Szeretnék megemlíteni két nevet akik sokat igyekeztek/ igyekeznek azon, hogy ne vesszen el ez a tehetség ami velem született. Az egyik Horváth Csaba tanár úr akivel péntekenként gyakran rajzolgattunk és segített nekem abban hogy eléggé felkészült legyek a felvételire amit egy művészeti iskolába szándékoztam megtenni. Sajnos megint csak le kellett mondanom erről a vágyamról. Mint már írtam.. Az élet gyakran másképp akarja dolgokat.
A másik név Gábris Virág tanárnő. A tanárnővel nem sokat rajzolgattam, ellenben mindig is támogatott. Lelkileg mindenképp. Ami amúgy hihetetlenül jól esett/ esik mind a mai napig. Mióta komolyabban elkezdtem játszani a gondolattal hogy befejezem ezt az iskolát és tanítóként fogok elhelyezkedni később még kevesebbet rajzolok. Azonban hamarosan itt a nyár és reménykedem benne hogy az idő alatt képes leszek valamit teremteni.