15/2010. (OT 8.) ORFK utasítás a Rendőrség idegenrendészeti tevékenységét támogató szakrendszer működtetéséről Szám: 15/2010. A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.), illetve a szabad mozgás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény (a továbbiakban: Szmtv.), valamint a végrehajtási rendeleteik alapján a Rendőrség idegenrendészeti ügyben eljáró hatósági jogköréből fakadó ügyfeldolgozó feladatai végrehajtására kiadom az alábbi utasítást: I. Általános rendelkezések 1. Az utasítás hatálya kiterjed az Országos Rendőr-főkapitányságra (a továbbiakban: ORFK), a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságokra (a továbbiakban: területi szervek), a Készenléti Rendőrségre (a továbbiakban: KR), a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra (a továbbiakban: RRI), a rendőrkapitányságokra, valamint a határrendészeti kirendeltségekre. 2. A Hazai Idegenrendészeti Ügymenetet Támogató Alkalmazás szakrendszer (a továbbiakban: HIDRA szakrendszer) célja a Rendőrség által folytatott idegenrendészeti eljárások ügymenetének, az azzal kapcsolatos nyilvántartási előírások végrehajtásának, a szakmai feladatok elektronikus ellenőrzésének, valamint értékelő-elemzői feladatainak támogatása. 3. A HIDRA szakrendszerben kell kezelni a Harmtv., az Szmtv., valamint a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény hatálya alá tartozó személyekkel szemben indított ügyeket. 4. A személyes adatok védelme érdekében az idegenrendészeti eljárás befejezését követően HIDRA szakrendszerből a lejárt megőrzési idejű ügyek elektronikus törlését évente egyszer, az irattári felülvizsgálatot követően az ügykezelési feladatokat ellátó személy köteles végrehajtani. II. Hozzáférés és jogosultság-kezelés 5. A HIDRA szakrendszer adatkezelője az ORFK. Az adatkezelői feladatokat az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Határrendészeti Főosztálya (a továbbiakban: HRFO) látja el. A HIDRA szakrendszer szakmai és adatkezelési szakirányítását, a rendszeradminisztrációs és jogosultság-karbantartási feladatait a HRFO vezetője központi rendszeradminisztrátor, az RRI, a KR és a területi szervek rendészeti vezetője a területi rendszeradminisztrátorok közreműködésével látja el. 6. A felhasználók HIDRA szakrendszerbe történő belépési jogosultságát a Rendőrség által alkalmazott címtárrendszerben, az iktatási jogosultságokat a Rendőrség iratkezelő rendszerében (Robotzsaru HIDRA adatbázisában) kell megadni. 7. A HIDRA szakrendszerhez történő hozzáféréseknek összhangban kell lenniük a törvényes adatkezeléssel, valamint a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet alapján adható idegenrendészeti szerepkörök betöltésével. 8. A HIDRA szakrendszer alkalmazási szintjeihez a hozzáférést az egyénre szabott, szerepkörhöz tartozó jogosultságok (1. számú melléklet) teremtik meg. 9. A HIDRA szakrendszer alkalmazási szintjeihez a hozzáférési jogosultságok kezelése (kiadása és törlése) a területi, illetve a központi rendszeradminisztrátorokon keresztül a HRFO vezetőjéhez intézett írásos megkeresés alapján történik. 10. A felhasználók HIDRA szakrendszerben történő jogosultságainak beállítását a központi és a területi rendszeradminisztrátorok hajtják végre, miután a központi felhasználók részére az ORFK Gazdasági Főigazgatóság
Informatikai Infrastruktúra Üzemeltetési Főosztály (a továbbiakban: IF), a KR, az RRI és a területi szervek felhasználói részére a gazdasági szakszolgálat informatikai rendszergazdái a belépési jogosultságot biztosították. 11. A felhasználók iktatási jogosultságát a Rendőrség iratkezelő rendszerének adatbázisába a központi rendszeradminisztrátor viszi fel. A felhasználók adatainak a Rendőrség címtárrendszerében történő beállítását az IF rendszergazdái hajtják végre. 12. A felhasználók tevékenységének ellenőrizhetősége érdekében az ügyindítás adata, az ügyek lekérdezésének, átadásának menete, a külső megkeresés és a felügyeleti ellenőrzések menete automatikusan naplózásra kerül. A naplóbejegyzések az adatbázisban kerülnek tárolásra. III. Üzemeltetés 13. A HIDRA szakrendszer, mint az ORFK központi számítástechnikai rendszere, saját adatbázissal rendelkezik, a Rendőrség Intranetes hálózatán keresztül elérhető, üzemeltetése folyamatos. 14. Az IF biztosítja a HIDRA szakrendszer folyamatos üzemeltetését, valamint fogadja a nem üzemszerű működésével kapcsolatos technikai hibabejelentéseket. Az ettől eltérő, szakmai jellegű hibák kezelését a HRFO látja el. 15. A HRFO biztosítja a HIDRA szakrendszerbe épített szótárak naprakész karbantartását. 16. A tervszerű rendszer-beavatkozásokról az IF vezetője a beavatkozás előtt legalább 48 órával írásban, a Rendszer Beavatkozási Kérelem elnevezésű irat egyidejű megküldésével egyeztetést kezdeményez a HIDRA szakrendszer központi rendszeradminisztrátorával, valamint a kapcsolódó szakrendszerek vezetőjével. 17. A HIDRA szakrendszer technikai üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat az IF látja el. IV. Oktatás, képzés 18. A HIDRA szakrendszerrel kapcsolatos ismeretek oktatására az éles HIDRA szakrendszertől teljesen elkülönített oktatói felületeken kerül sor. 19. A HIDRA szakrendszer változásainak megismertetését a HRFO vezetője a területi rendszeradminisztrátorok időszakonkénti továbbképzésével biztosítja. A felhasználói állomány képzéséről, továbbképzéséről a területi rendszeradminisztrátorok útján az RRI, a KR és a területi szervek rendészeti vezetője gondoskodik. 20. Az IF biztosítja a rendőri szakmai képzéseket folytató oktatási intézmények részére a HIDRA szakrendszer oktatói környezetének elérését. 21. Az utasítás 2010. március 1-jén lép hatályba. 1. számú melléklet a 15/2010. (OT 8.) ORFK utasításhoz A HIDRA szakrendszerben adható szerepkörök és a hozzájuk tartozó jogosultságok Központi rendszeradminisztrátor: - Általános kódkarbantartó - Határidő sablonok karbantartása - Intézkedések karbantartása - Iratminta karbantartás
- Külső megkeresés - Rendszerparaméterek karbantartása - Szerepkörök karbantartása - Szervek karbantartása - Sztornózott iratot tartalmazó intézkedés törlése - Ügy indítás utólag - Ügy sztornózás - Ügytípus - intézkedés összerendelés - Ügytípusok karbantartása - Viszonylatok kezelése ORFK ügyintéző: Területi szerv rendszer adminisztrátor: Területi szerv ügyintéző: - Szervek karbantartása
RK, HRK rendszer adminisztrátor: RK, HRK ügyintéző: Őrzött szállás rendszer adminisztrátor: Őrzött szállás ügyintéző:
Felügyeleti ellenőrzésre jogosult: Külső megkeresés, ügyviteli ügyintéző: Ügy sztornózásra jogosult ügyintéző: Sztornózott iratot tartalmazó intézkedés sztornózására jogosult ügyintéző: Elemző-értékelő: Informatikus: Bűnügyes: - Külső megkeresés - Ügy sztornózás - Sztornózott iratot tartalmazó intézkedés törlése