ERDÉSZETI LAPO K IX. ÉVF. 7. SZÁM OLD JÚLIUS

ERDÉSZETI LAPO K IX. ÉVF. 7. SZÁM 241 280 OLD. 196 0. JÚLIUS

T A R T A L O M Keresztesi Béla: Mit köszönhet a magyar erdészet a Szovjetuniónak? 201 Szodfridt István: Tolnaszigeti késeinyár hálózatkísérlet 207 Jérome René: Az őzkárokról 211 Tóth Imre: A dunaártéri erdőgazdálkodás egyes kérdései 213 Andor József Bősze Aladár Demeter Sándor: Stabilizált gyűjtőutak építése a Délzalai Állami Erdőgazdaságban 218 Papp Lás2!ó: Szükséges-e a gyomtalan talaj lazítása 225 Vlaszaty Ödön: Vegyszerek alkalmazása az erdőművelésben 229 Barthos Gyula: Hozzászólás a vadselejtezés", a selejtes vad" szóhasználathoz 232 Bencze Lajos Kiss László: Mykorrhiza oltásban rejlő lehetőségek 235 Címkép: Vágástörés rontott akácerdő felújításához (Csongrádmegyei Áll. Erdőgazdaság, Ásotthálom) Hátlapon: Középkorú rezgő-szürkenyár csoport homokon (Csongrádmegyei Áll Erdőgazdaság, Ásotthalom) (Jérome René felvételei) Eejia Kepecmemu COflEPWAHHE : 3 a MTO iwowet őjiaro/iaphtb BeHrepcKoe jiecoboflctbo CoBeTCKHí! COK>3? 20 1 MmmeaH Codfipudm : OnuTM B TojmacHreTe no nocaflomhoü ce Populus serotina 20 7 Pene }KepoM: O Bpe/ie Koeyjib 21 1 Hjupe Tom : HeKOTopbie Bonpocw jiechoro xo35imctbobahhh B nofiiviax pekh Rynan 21 3 FiooKetp Andop Anadap Eece UIaHdop JJeMemep : CTpoiiTejibCTBO noctohhhbix jiopor B JJejib3ajiaíícK0M rocy/iapctbehhom JIecxo3e 21 8 Jlacno ílann : Crce/iyeT JIH npon3bo/iht b pbixjiehi-ie He3acopeHHO Ü notobi 22 5 Edén Bjiacamu : FIpHMeHeHne XHAIHIOTOB B jiecoboflctbe 22 9 JJbWAa Bapmoui: 0 ochtejibho ncnojib30bahhf l CJTOB SpaKOBaHHe nmn" H SpaKOBanHan flhmb" 23 2 Jlaüorn Emut Jlacno Kuuiut: HMerouinecH BO3AIO>KHOCTH nphbhbkh MHKopH30f i 23 5 S O M M A I R E Keresztesi B.: Qu'est-ce que dóit la sylviculture hongroise á l'union Soviétique? 201 Szodfridt I.: Essai d'espacement avec P. serotina en Tolnasziget 207 Jérome R.: Sur les dégats causés par le chevreuil 211 Tóth I.: Quelques problémes de l'économie forestiére dans les terrains d'alluvion du Danube 213 Andor J. Bősze A. Demeter S.: Construction de routes de collection stabilisées dans l'économie forestiére Délzala. 218 Papp L.: Y a-t-il besoin de l'ameublissement du sol désherbé? 225 Vlaszaty ö.: L'emploi de produits chimiques dans la sylviculture 229 Barthos Gy.: Sur l'emploi des expressions hongroises correspondant au triage du gibier" et gibier de rebut" 232 Bencze L. Kiss L.: Les possibilités offertes par la vaccination avec mycorrhiza 235 Az Országos Erdészeti Egyesület kiadványa Szerkesztő: KERESZTESI BÉLA, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa Kiadja: a Mezőgazdasági Könyv- és Folyóiratkiadő Vállalat. Felelős kiadó: LÁNYI OTTÓ Szerkesztő bizottság: AKOS LASZLÖ, BABOS IMRE, a mezőgazdasági tudományok doktora; dr. BALASSA GYULA, dr. HARACSI LAJOS, JÉROME RENÉ, KALDY JÓZSEF, KOC3ARDY KAROLY, KUTASY VIKTOR, MADAS ANDRÁS, PARIS JÁNOS, SALI EMIL. a mezőgazdasági tudományok kandidátusa. SZÖNYI LASZLÖ, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa. Megjelenik 480D példányban 60-2279-6B3 2 - Révai-nyomda. Budapest, V., Vadász u. 13

Mit köszönhet a magyar erdőgazdaság a Szovjetuniónak? KERESZTESI BÉLA A múlt század második felében, a kapitalizmus kibontakozásának korszakában a nagy vasútépítkezések hozzáférhetővé tették addig feltáratlan erdeinket s ettől fogva a mi erdőgazdálkodásunkat is az jellemezte, ami Marx ismert megállapítása szerint a tőkés országokét általában: az erdők nagymértékű pusztítása, az évszázados fatőke eltékozlása, s elenyésző mértékű erdőtelepítés. E folyamat láttán legjobb szakembereink felemelték szavukat a magyar erdők érdekében. A legmesszehangzóbban Kaán Károly, aki egyetlen kiutat látott: az erdők állami kezelésbe vételét. Olyan erdőgazdálkodást sürgetett, melyben az erdővagyont az állam őrzi, az erdei termelést az állam intézi és látja el, s az erdei termékeket az állam értékesíti". Kaán Károly bár egy évtizedig vezette a magyar államerdészetet alig tudott valamit is tenni ennek a nézetnek a megvalósításáért. Törekvései mégis sokat értek. Az írásait megismerő fiatal erdőmérnök és erdészgeneráció nagy része a harmincas években már osztotta azt a nézetet, hogy az erdőket, oktalan pusztításuk megakadályozása érdekében, állami kezelésbe, illetve tulajdonba kell juttatni. S bár ez akkoriban még nagyon távoli álomnak tetszett, néhány év múlva mégis beteljesült gyors valóraváltását a felszabadító Vörös Hadsereg győzelme hozta meg. A földreform eredményeként a magánerdők aránya 45%-ró'l 8%-ra csökkent, az állami erdőké 5 / 0 -ról 77%-ra nőtt, s a közbirtokossági erdők is (15%) állami kezelésbe kerültek. Az új, népi demokratikus kormányzat az állami tulajdonba és kezelésbe vett erdőket haladó gondolkodású erdészekre, erdőmérnökökre, s a munkásság soraiból kinőtt vezetőkre bízta, hogy bennük a jövő érdekeivel is törődő, tervszerű gazdálkodást folytassanak. Az országnak azonban sokkal több fára volt szüksége, mint amit a hazai erdők adni tudtak. A németek által kifosztott és lerombolt ország újjáépítéséhez igen sok faanyag kellett, s még több az első ötéves tervvel meginduló szocialista iparosításhoz. Okszerű erdőgazdálkodást tehát nem folytathattunk, s ma sem folytathatunk másképp, mint hogyha nagy mennyiségű faanyagot hozunk be külföldről. Pártunk és kormányunk biztosítja az ehhez szükséges anyagi fedezetet. Magát a fát pedig előnyös feltételek mellett legnagyobb részt a Szovjetunióból kapjuk. 1959-ben pl. 563 ezer m 3 fenyőfűrészárut importáltunk. Ebből 412 ezer m 3 -t a Szovjetunió szállított: 328 ezret készáruként, a többit fenyőgömbfa formájában, itthoni felclolgozásra. A hazai papírgyártás nyersanyagául szolgáló papírfát és a szénbányászatunk számára elengedhetetlenül szükséges bányafát szintén túlnyomórészt a Szovjetunió szállítja. Kaptunk tőle emellett nagy mennyiségű enyvezett lemezt és tűzifát is. Hozzá kell tennem, hogy csehszlovák, lengyel és román fabehozatalunk 1945 óta fokozatosan csökken, mert ezek az országok maguk is egyre több fát fogyasztanak, másrészt pedig igyekeznek kímélni a múltbeli rablógazdálkodástól megtépázott erdeiket. Ezt a kiesést a Szovjetunió mondhatni teljes egészében vállalta. Tőkés országokból szinte lehetetlen volna ilyen mennyiségű faanyagot behoznunk nincs hozzá elég devizánk. A szovjet faimport nélkül sem építkezéseinket, sem bútorgyártásunkat, sem egyéb üzemeinket, sem a lakosságot nem tudnánk kellően ellátni. S ne gondoljuk, hogy ez a fa mind a Kárpátokból érkezik, néhány száz kilométerről. A velünk közvetlenül szomszédos Ukrán Szocialista Tanács Köztársaság, amelyhez Kárpát- Ukrajna is tartozik, maga is jórészt fában szegény vidék. A Szovjetunió tehát, hogy nekünk elegendő fát adhasson, kénytelen azt sokszor a leningrádi, az északi-jegestengeri területekről s az Uraiból küldeni, vállalva minden szállítási nehézséget.

Az említett szovjet szállítások a hazai fahiány túlnyomó részét fedezik, s nekünk cserébe, jellemző módon, nem alapanyagokat kell adnunk, hanem különféle ipari cikkeket. Ez a magunkfajta, nyersanyagokban szűkölködő ország számára igen előnyös. S hadd jegyezzem meg azt is, hogy ez nemcsak ma van így: hosszúlejáratú megállapodásaink vannak, melyekre nyugodtan építhetünk népgazdaságunk távlati fejlesztési terveinek a készítése során. A faimport persze mindenképpen nagy terhe az országnak, évente mintegy 700 millió devizaforintot emészt fel; erdőgazdálkodásunk legfontosabb feladata tehát, hogy ezt a terhet csökkentse, s egyre több fát adjon a hazai erdőkből a népgazdaságnak. Ennek érdekében a felszabadulást követő években mind nagyobb területeket erdősítettünk és fásítottunk; belterjesebb erdőművelést vezettünk be, hogy a már meglevő erdeink is több és jobb fát teremjenek; s fejlesztettük a fakitermelési technikát és technológiát, kevesebb tűzifát termeltünk és több értékes ipari fát. Mindehhez természetesen megfelelő anyagi eszközök kellettek, sokszáz milliós állami beruházások, anélkül nem ment a dolog. A Szovjetunió minisztertanácsának és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1948. október 20-i határozata a mezőgazdasági terméshozamok fokozása, valamint a helyi faellátás megjavítása érdekében létesítendő, sokmillió hektáros sztyeppefásításokról szerencsére nálunk is fordulatot hozott az erdőtelepítés és a fásítás ügyében. Az, hogy a világnak erdőkben egyébként leggazdagabb birodalma ilyen hatalmas fásításokba fogott az ország fátlan vidékein, nyilvánvalóvá tette, hogy a mi Alföldünk fásítását sem lehet elodázni, megvalósítását egyaránt követeli a fahiány és a mezőgazdasági termelés érdeke. Az Alföld-fásítás régi törekvése volt erdészeinknek, de a felszabadulás előtti szép tervek csak részben valósulhattak meg, nem volt rájuk elég pénz. Népi demokratikus kormányunk most a tervek mellé pénzt is adott, olyan összegeket, amelyekre azelőtt gondolni sem lehetett. 1950-től 1960-ig 3,652 millió forintot használtunk fel erdőtelepítésre és fásításra. Az első ötéves terv idején 49 457 ha új erdőt és 49 004 ha fásítást létesítettünk, összes\en 98 461 ha területet ültettünk be fával. A fásítások 40%-a fasor volt, 23%-a véderdő övezet és erdősáv, 37%-a pedig erdő, illetve facsoport. Az összes fásítás csaknem egyharmadát a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, egyharmadát a legeltetési bizottságok, egyharmadát a városok és községek végezték. Országrészenkénti megoszlásban az új erdőtelepítések és fásítások mintegy 50%-a az Alföldre, 40%-a a Dunántúlra, 10%-a az északi hegyvidékre jutott. Az első ötéves tervet követő hat éves fejlesztési időszakban újabb 136 684 ha területet ültettünk be fával, ebből 36 539 ha volt az új üzemi erdő és 100 145 ha a fásítás. A fásítások aránya az első ötéves terv ideje alatti 50%-ról tehát csaknem 75%-ra emelkedett. 38%-a a fásításoknak fasor volt, 16%-a erdősáv, erdőövezet, 46%-a pedig erdő, illetve facsoport. A fasorok aránya tehát csaknem akkora volt, mint az első ötéves terv alatt, pedig ez nem kívánatos. A fák pusztulása a fasorokban legnagyobb. Szolnok megyében, ahol a felszabadulás óta különösen sokat fásítottunk, az elmúlt 10 év alatt létrehozott fasoroknak mindössze 20%-a maradt meg. Országos viszonylatban az összes fásítás 40%-át termelőszövetkezetek, állami gazdaságok és egyéni gazdálkodók létesítették, 17%-át legeltetési bizottságok; 29%-át pedig a tanácsok. Országrészenkénti megoszlásban az erdőtelepítések és fásítások csaknem 55%-a az Alföldre, 35%-a a Dunántúlra, 10%-a pedig az északi hegyvidékre jutott, ebben az időszakban tehát viszonylagosan így több erdőt és fásítást létesítettünk az Alföldön, mint az első ötéves terv idején. Erdőtelepítési és fásítási terveink kidolgozásánál a jövőben még fokozottabban kívánunk támaszkodni a Szovjetunió tapasztalataira. Ezek a tapasztalatok azt mutatják, hogy az erdőjellegű fásítások létrehozását és kezelését feltétlenül magukra az állami erdőgazdaságokra kell bízni. Az Ukrán Szocialista Tanács Köztársaság kolhozai és szovhozai például 1 millió hektár mezőgazdasági művelésre nem alkalmas területet adnak át erdősítésre az erdőgazdaságoknak, az állami erdőkkel összefüggő ilyen területeket nagyságra való tekintet nélkül, a többit pedig 100 ha-on felül; 300 000 ha-nyi terület átadása már meg is történt. Maguk a kolhozok és szovhozok csak az állami erdőkkel össze nem függő, 100 ha-nál kisebb területeket erdősítik és a mezővédő fásításokat hajtják végre. Az utóbbiakkal kapcsolatosan egyébként a Szovjetunióban az az eddigi tapasztalat, hogy ha egyes kolhozok fásítgatnak, a telepítésekből csak kevés marad meg, s ha megmarad is, néhány erdősáv még nem sokat ér. Mezővédő fásításnak akkor van értelme, ha egy-legy nagyobb tájon komplex fásítást terveznek és azt legfeljebb 2 3 év leforgása alatt végre is hajtják. Távlati terveinkben az új telepítések mintegy 45%-át tervezzük fásítás formájában. Az erdőjellegű telepítéseket az állami erdőgazdaságok feladatává kívánjuk tenni. Ennek érdekéiben javasoljuk, hogy az állami erdőkkel összefüggő, vagy 50 holdnál

nagyobb erdősítendő területeket adják át az állami erdőgazdaságoknak a tervezett fásítás kivitelezésére és kezelésére, de még jobb lenne, ha meg lehetne oldani a végleges területátadást. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok feladata csak a mezővédő fásítás maradna. A termelőszövetkezetek fásításait a jövőben főleg ingyen csemete biztosításával kívánjuk támogatni, annak érdekében, hogy magát a fásítást a szövetkezetek egyre inkább a saját erejükből, saját eszközeikkel, nagyüzemi módon hajtsák végre. Suhángok, sorfák ültetése helyett általában célszerűbb a csemeteültetés, s fasorok helyett jobb keskeny erdősavakat telepíteni. A talajelőkészítést el lehet végezni a szövetkezetekben használt traktoros ekékkel. Az ültetésnél feltétlenül alkalmazni kell az eddig alig használt Sz. L. Cs 1. típusú szovjet csemeteültetőgépeket is, mtezőgazdaságllag művelt területen ezek kitűnő eredménnyel, nagy hatásfokkal működnek. Az ápolást el lehet végezni ugyanazokkal a traktoros kapákkal, amelyekkel a mezőgazdasági növényeket kukoricát, cukorrépát stb. ápolják. Ami a telepítendő fafajokat illeti, az eddigiekkel ellentétben célszerű egészen szűkre szabni a választékot. Így biztosítani lehet, hogy az erdőgazdaságok valóban jóminőségű anyagot termeljenek a fásítások céljára, s ne azt adják oda, ami felesleg, vagy selejt. A Szovjetunióban a háború utáni években hagyománnyá vált a Fák Hetének megünneplése. A fásítás jelentőségének társadalmi tudatosítása nagymértékben elősegítette a telepítések sikerét: a 15 éves fásítási terv gyorsütemű megvalósításában nagy szerepet vállaltak a komszomolisták, az úttörők és a falusi tömegszervezetek tagjai. Hazánkban az első ötéves terv végrehajtása során kezdett kibontakozni a fásítási mozgalom. Majd a felszabadulás 10. évfordulója alkalmából a DISZ szervezett országos fásítási mozgalmat a fiatalok között. Azóta a minden tavasszal megrendezett Fák Hete, illetve újabban a Fásítási Hónap alkalmából az egész ország ifjúsága részt vesz a faültetésben. Nyáron a vakációzó iskolások kapálják sokhelyt az új erdőtelepítéseket, fásításokat. 1958-ban a KISZ-esek és úttörők 8 718 000 csemetét és 1 459 000 suhángot, 1959 tavaszán 8 310 000 csemetét és 1 114 000 suhángot ültettek el. A most következő ötéves tervben a KISZ 150 millió csemete elültetését tervezi társadalmi munkával a termelőszövetkezetekben. Az új erdősítésekkel s a belterjesebb erdőműveléssel kapcsolatban hadd mutassak rá, hogy a felszabadulás utáni években a micsurini biológia vált a magyar erdőgazdaság elméletének és gyakorlatának az alapjává. S bár csak nemrég alkalmazzuk alapvető eredményeit, ezek alapján máris számottevő előrehaladást tettünk. Micsurinnak a környezet és a növényi szervezet egységére vonatkozó tanításai nyomán indult meg nálunk és folyik erőteljesen az erdők term.őhelyfeltárása. Ennek alapján tudjuk erdősítéseinket úgy végezni, hogy nem állunk meg a természetes erdő utánzásánál, hanem minőségileg jobb új erdőt telepítünk, növeljük a hektáronkénti évi fatermést, s rövidítjük a vágáskort. A micsurini biológia tanításai szerint szerveztük meg erdei maggazdálkodásunkat. A legjobban alkalmazkodott ökotípusok felkeresése azon a micsurini tanításon alapszik, hogy filogenetikus fejlődésük alatt felhalmozódott jótulajdonságaik követ' keztében ezek biztosítják a legnagyobb produkciót. Az erdei mag ma már nemcsal, egyszerűen a szaporítást szolgáló eszköz a számunkra, amellyel egyetlen célunk újabb faállományok létesítése, hanem az örökletes tulajdonságok hordozója, a belőle származó fák faterrnelő képességének, a jövendő faállomány minőségének a kiindulási alapja. A csemetetermelés terén a micsurini biológia elsősorban a megfelelő edzett csemeték nevelésében érvényesül, melyet a nehéz körülmények között történő telepítések számára végzünk. Szakembereink mindinkább felismerik, hogy erdőtelepítéseik jóval eredményesebbek lesznek, ha irányított neveléssel állítják elő a termőhelynek megfelelő fafajú csemetéket. Ezért igyekeznek a telepítési helyek közelében létesíteni a csemetekerteket s különböző ökológiai feltételek között nevelni a különböző helyekre szánt csemetéket. A legutóbbi évek egyik jelentős eredménye például annak a problémának a megoldása, hogy a homoki erdősítésekhez szükséges fenyőcsemetét megfelelő termőhelyű homoki csemetekertekben tudjuk megtermelni. A síkvidéki telepítésekben és felújításokban a fenyőfélék közül eddig a feketefenyő dominált. A jövőben arra törekszünk, hogy a síkvidéki fenyőerdősítósekben a feketefenyő csak 30%-ban, az erdeifenyő viszont 70%-ban legyen képviselve. Nem lehet helyesnek tekinteni ma már azt sem, hogy az elmúlt 6 évben a hazainyár csemete 70%-át négy erdőgazdaság (a Kiskunsági, Csongrádi, Budapesti és a Dunaártéri) nevelte. A csemetetermelést úgy kell irányítani, hogy minden erdőgazdaság minden fafaj tekintetében

önellátó legyen. A szükséges magtermelő bázist is meg kell teremteni valamennyi erdőgazdaság területén. A felszabadulás után a magyar erdőgazdaság egyik legfontosabb feladata a korábban elmaradt nlevetővágások sürgős elvégzése, illetve a rendszeres erdőnevelés országos gyakorlattá tétele volt. A munka minőségének megjavítása céljából a szovjet tudományos eredmények számottevő felhasználásával új állománynevelési rendszert dolgoztunk ki: a V-fás állománynevelést. Rendszerünk alapjává az állományok fejlődési állapotát, illetve a fák egyedi osztályozását tettük. A fásnövények szakaszos fejlődésének kutatása terén a micsurini biológia elveiből kiindulva I. N. Nyikitin, M. D. Danilov, V. G. Nyesztyerov és P. V. Voropanov végeztek úttörő munkát a Szovjetunióban. Eredményeiket felhasználva az állományok természetes fejlődési szakaszainak megfelelően differenciáltuk a nevelővágásokat. A tisztítást felszabadító és elegyarányszabélyozó tisztításra, a gyérítést törzskiválasztó és növekedést fokozó gyérítésre tagoltuk. A nevelővágások végrehajtásának módjait a micsurini biológia következő két alapvető tételéből kiindulva határoztuk meg: a) A fák és a faállományok növekedése és fejlődése elszakíthatatlan összefüggésben áll a környezettel. b) A fák és a faállományok növekedését és fejlődését céltudatosan befolyásolhatjuk a környezeti viszonyok megváltoztatása útján. Ennek megfelelően a nevelővágások során azokat a javafákat kell kiválogatnunk további fenntartásra, amelyek vagy már jelenleg is, vagy perspektívában megfelelnek gazdasági célkitűzéseinknek, s lábon kell hagynunk másrészt azokat a fákat is,- amelyek a környezet megőrzése, illetőleg megjavítása révén elősegítik a kiválasztott javafák növekedését. Ki kell viszont vágnunk azokat a fákat, amelyek rontják a lábon maradó fák környezeti viszonyait. Ezek szerint alakítottuk ki a fák állományon belüli osztályozására vonatkozó rendszerünket. Ez hasonlóan N. P. Georgijevszkij osztályozásához három osztályba sorolja a fákat: 1. az I. osztályú, vagy javafák; 2. a II. osztályú, vagy segítőfák; 3. a III. osztályú, kivágandó fák. Ezek lehetnek: "belső hibás fák, külső hibás fák, káros fák és nem szükséges fák. Az I. osztályú fák közül a viszonylag legjobbak, amelyek a véghasználati hálózatnak megfelelő elosztásban helyezkednek el a területen, a véghasználatig fenntartandó fák, a V-fák. Ezeket a törzskiválasztó gyérítések során jelöljük ki. A V-fák töltik be a fatermelésben a szakmunkások szerepét, ezek hozzák létre a legjobb minőségű és a legnagyobb tömegű faanyagot. A V-fák fejlődésének érdekében hajtjuk végre a továbbiakban az összes gyérítést, hogy minden lehető feltételt megteremtsünk növekedésük meggyorsítására s jó törzsalakjuk biztosítására. A V-fák kijelölésének nagy jelentőséget tulajdonított a kiváló szovjet erdőművelő, M. E. Tkacsenko professzor is. Minél korábban jelölik ki a véghasználatiq fenntartandó fákat - írta annál hamarabb véget ér a természetes kiválasztódással szembeni passzív magatartás és bekövetkezik az átmenet annak céltudatos szabályozásához." Űj erdőnevelési rendszerünk a vastag anyag minél gyorsabb megtermelését, a véghasználati faanyag értékének minél nagyobb mértékű növelését és a jövőre nézve jobb, értékesebb állományok létrehozását célozza. E célok megvalósítása együttjár a fakitermelés számottevő növelésével. Az 1920-tól 1943-ig eltelt 24 év alatt az előhasználatok f atom ege az összes fakitermeléshez viszonyítva átlagosan 18,9%-ot tett ki, ez évi 689 000 m :i -nek felelt meg. 1951-ben adtuk ki az első korszerű erdőápolási utasítást. 1951-től 1955-ig a 18,9%-os arány 33,8%-ra emelkedett, az évi 689 000 m 3 pedig 1 127 000 m :, -re. 1956-ban jelentettük meg a V-fás állománynevelést elrendelő új erdőnevelési utasítást. Ennek hatására a 3-3,8% 1956-tól 1958-ig 41,9%-ra, az évi 1 127 000 m 3 pedig 1 421 000 m B -re növekedett. Korszerű állománynevelésünk tehát az 1920 és 1943 közötti átlagos évi előhasználati fatömeghez képest 1951 és 1955 között évi 438 000 m 3, 1956 1958 között pedig évi újabb 294 000 m 3 többlet fatermelést eredményezett népgazdaságunk számára, az élőfakészlet sérelme nélkül és az állományok minőségének határozott javulása mellett. A gyérítési munkálatokon belül a munka kivitele, önköltsége, irányítása és ellenőrzése terén, nemkülönben pedig a műveletek termelési értéke tekintetében számottevő különbségek mutatkoznak a törzskiválasztó és a növedékfokozó gyérítés

között az utóbbi javára. Az állományok kialakításában és értékesebbé tételében a korábban végzendő törzskiválasztó gyérítéseknek van nagyobb jelentősége, azonban az anyagi érdekeltség az elérhető magasabb gazdasági eredmények és általában a könnyebben végezhető munka mégis növedékfokozó gyérítések előnybehelyezése felé terelik az erdőgazdaságokat. Szükséges tehát, hogy ezután teljesen elkülönítsük a két gyérítés tervezését és a tervteljesítés nyilvántartását, így biztosítjuk a jövendő jobb gazdálkodási eredményeket megalapozó nehezebb műveletek időbeni, rendszeres elvégzését. Országosan a két gyérítési munka célszerű területi viszonyszáma 3:2. A favágatási keretszámok meghatározása alkalmával ezt az arányt kell a jövőben megközelíteni. A biológiai tudományok terén kapott segítség mellett nagyon jelentős az is, amelyet az erdőgazdasági technika terén kaptunk a Szovjetuniótól. A felszabadulás előtt az erdei munkák gépesítését alig ismerték hazánkban, üzemileg nem is alkalmazták, hiszen bőven, és főleg olcsón állt kézi munkaerő az erdőbirtokosok és a fakitermelő vállalatok rendelkezésére. A faanyagot kézzel termelték, fogatokkal szállították ki, s az erdőműveléssel kapcsolatos munkákat is kézierővel és fogatokkal végezték. Az erdőgazdasági munkák gépesítése nálunk csak 1949-ben indult meg. A környező államokban akkor még meglehetősen idegenkedtek a gépesítéstől. A nyugati országokban (Nyugat-Németország, Ausztria, Franciaország, Olaszország) is inkább csak kísérleti jelleggel gépesítettek egyes erdőgazdasági munkákat. A Szovjetunióban ellenben ekkor már tudományos módszerekkel megalapozott és egész műveletsorokra kiterjedő, üzemszerű gépi munka folyt az erdőkben. A szovjet tapasztalatok felhasználásával és a Szovjetuniótól kapott segítséggel nálunk is gyorsan kezdett terjedni a gépek használata. 1950-ben CNIIME K 5-ös villanymotoros láncfűrészeket, KT 12-es közelítő traktorokat, Janvarecz rakodódarukat, Ziss tehergépkocsikat, SzLCS csemeteültetőgépeket és több más géptípust kaptunk a Szovjetuniótól, így több erdőgazdaságban megindulhattak a hazai erdőgazdasági gépkísérletek. A gépek alkalmazásával kapcsolatos technológiák és a munkatechnika kialakítása során merítettünk a gyakorlatban már megalapozott szovjet tapasztalatokból. A brigádmunka, a folyamatos termelés, a szállítható hosszban való faanyagmozgatás, a komplexbrigádok gondolata mind a szovjet tapasztalatok alkalmazásából eredt. Ezek a módszerek nálunk fokozatosan forrtak ki hazai viszonyainknak megfelelően. A nagyarányú nyárfatelepítésekhez és egyéb megnövekedett erdősítési, fásítási feladatainkhoz a minden erdészetben és számos erdcszkerületben meglevő kis csemetekertek mellett, a szovjet tapasztalatok alapján már mintegy 30 nagyüzemi csemetekertben is termelünk csemetéket és suhángokat. A nagyüzemi csemetetermelés fő célja a minőség javítása mellett az alacsony önköltség elérése. Ehhez a csemetekerti munkák gépesítésén keresztül vezet az út. E téren is már számos eredményes eljárást vettünk át a Szovjetuniótól, elsősorban a talajelőkészítésre, az ápolásra és a kiemelésre vonatkozólag, ezek további elterjesztése folyamatban van. Rendkívül értékes az a segítség, amelyet a homoki erdőtelepítésekkel kapcsolatosan kaptunk az elengedhetetlenül szükséges talajforgatásszerű mélyszántás terén. A Szovjetuniótól beszerzett 45 db Sz 80-as és Sz 100-as típusú lánctalpas traktorral és a 70 db PP 50-jelű mélyszántó ekével mintegy 80 %-ban végezzük el ezt a feladatot. Megoldódott ezáltal a gyökeres vágásterületek talaj előkészítésének problémája is: ezekkel a gépekkel évente mintegy 3300 ha-nyi gyökerekkel benőtt vágásterületet szántunk meg mélyen. S még számos más munkában is dolgoznak az Sz 80 és Sz 100 típusú lánctalpas traktorok, évente 70 000 m 3 fa közelítését végzik el, s tolólemezzel felszerelve 30 km feltáróút és 70 km gyűjtőút építéséhez mintegy 300 000 m 3 földet mozgatnak meg. A Szovjetuniótól kapott 8 db D 214 típusú gráderrel évente 2000 km gyűjtőút karbantartását tudjuk elvégezni. A fakitermelési munkákban egyre nagyobb mórtékben alkalmazzuk a szovjet gyártmányú egyszemélyes, benzinmotoros Druzsba láncfűrészeket, amelyek fakitermelő munkásaink legkedveltebb gépeivé váltak. A brüsszeli világkiállításon aranyérmet nyert Druzsba fűrészekből idén már 536 dolgozik a hazai erdőgazdaságokban, évente 420 000 m 3 faanyag döntését és darabolását végzik el velük. Erdőgazdaságaink csupán a legutóbbi két év alatt 74 Zil és GAZ típusú tehergépkocsit kaptak a Szovjetunióból, amelyekkel 230 000 m 3 faanyag szállítását biztosíthatják. Ugyancsak két év alatt 66 GAZ típusú terepjáró személygépkocsi érkezett az erdőgazdaságokhoz, ezek segítségével a lófogatok csökkentése mellett is lehetővé

válik az üzemi munka jobb irányítása és ellenőrzése. A most következő ötéves tervben minden erdészetet ellátunk ilyen személygépkocsival. A régi erdőgazdaságban a termelésre fordított munka nagy része tanulatlan fizikai munka volt, olyan paraszti munka, amely a hagyományos munkafogások ismeretén, nem pedig rendszeres tanulással elsajátított szakképzettségen alapult. A gépek alkalmazásával, a tudományosan megalapozott termelési eljárások elterjedésével ez a helyzet fokozatosan megváltozik, az erdőgazdasági munka is egyre inkább szakmunkává alakul, s megnövekszik a speciálisan képzett szakmunkások iránti szükséglet. Ezért a szovjet tapasztalatok alapján mi is szakmásítottuk az erdőgazdasági munkát és központi szakmunkásképző iskola felállításával megindítottuk az erdőgazdasági szakmunkások képzését. A legközelebbi években legalább 6000 szakmunkást akarunk kiképezni. Másrészt minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy akik élethivatásul választják az erdőgazdasági szakmunkát, azok megfelelő munkakörülmények között, korszerű eszközökkel dolgozhassanak, s végzett munkájuknak megfelelő rendes megélhetéshez, jó keresethez jussanak. Mindezek mellett az erdőgazdálkodás úgyszólván valamennyi területén éltünk a Szovjetunió tapasztalataival, segítségével. Erdőrendezési utasításunk elkészítésénél is felhasználtuk a szovjet erdőrendezési utasítást. Az eltérő viszonyok miatt gondosan megválogattuk, mit alkalmazhatunk idehaza és inkább elveket, mint mechanikus megoldásokat vettünk át. Példa erre a hozadékszabályozás módja, amennyiben a növedék, a vágásérettségi viszonyok, a korosztályviszonyok, a vágásérett állományok fatömege és a vágásra érett állományok területe mint együttesen alkalmazott tényezők kerültek a mi erdőrendezési utasításunkba is, természetesen a mi hazai erdőrendezési rendszerünk sajátosságainak a figyelembevételével. Szovjet tapasztalatok nyomán dolgoztuk ki az erdőgazdasági bértarifákat, munkaköri jegyzékeket, besorolásokat, a bérrendszert. A premizálásban kezdettől fogva a szovjet példát alkalmaztuk. A munkavédelmi előírásokat, óvórendszabályokat, szociális normákat, munkaruhajuttatást ugyancsak az ő tapaszatalataik alapján vezettük be. Nagy segítséget jelentettek mindebben már kezdettől fogva a rendszeres kapcsolatok. A műszaki tudományos tapasztalatcsere ugrásszerű fejlődését eredményezte, hogy a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa 1956-ban fa- és cellulózipari állandó bizottságot alakított. A fabizottság munkacsoportértekezletein sok esetben elsőízben tanácskoztak együtt a KGST-ben résztvevő országok erdészeti szakemberei. Ezzel módjuk nyílott arra, hogy közvetlenül kicseréljék gondolatalkat ós kölcsönösen megismerkedjenek egymás erdőgazdaságának, papír- és cellulóziparának, valamint faiparának főbb problémáival. Az ilyen módon szerzett tapasztalatok nagymértékben elősegítették a. baráti kapcsolatok további elmélyülését és gyorsan éreztették hatásukat a termelésben is. önmagában egyetlen népi demokratikus ország sem elég erős ahhoz, hogy a tudomány, a technika minden területén elérje a világszínvonalat, de a szocialista országok szervezett összefogása, s elsősorban az első és legfejlettebb szocialista ország önzetlen segítsége, a műszaki tudományos eredmények és tatpaszíilatok kicserélése ezt lehetővé teszi. A KGST-ben résztvevő országok legújabb tudományos és műszaki eredményeiket a találmányok és műszaki újítások szabadalmait, gyártási engedélyeit és technológiai dokumentációját stb. teljesen ingyenesen adják át egymásnak, csupán a ténylegesen felmerülő technikai és adminisztratív költségek megtérítése ellenében. Hosszabb időn keresztül működött nálunk tanácsadóként két szovjet erdész szakember, Koseljajev és Sisfcou elvtárs. Az Erdőmérnöki Főiskolát, az évek során több szovjet tudós látogatta meg és segítette szaktanácsaival, így Baranov, Aljbenszkij, Nyesztyerov és Grube professzor. A felszabadulás óta 15 magyar erdömérnök és három aspiráns végzett a Szovjetunióban. Az Erdőmérnöki Főiskoláról több oktató járt kint tanulmányúton és tanulmányozta a különböző erdőgazdasági szakkérdéseket, s a szovjet felsőoktatási intézményekben folyó oktató, nevelő munkát. Járt a Szovjetunióban több erdőgazdasági igazgatónk. Jártak szakemberek az Erdészeti Főigazgatóságtól, akik azóta mind kiterjedten hasznosítják munkájukban személyes tapasztalataikat. Amint ebből a rövid összefoglalóból is láthatjuk, a magyar erdőgazdaság sokat köszönhet a Szovjetuniónak. A magyar szovjet erdészbarátságnak mély gyökerei vannak. Ezért népünk minden igaz fiával együtt mi is joggal büszkék vagyunk a magyar szovjet barátságra. Szeretettel és tisztelettel adózunk a Szovjetunió korszakalkotó sikereinek: a szputnyikoknak, a világűr-rakétának, a mezőgazdaság bó.- mulatos eredményeinek, a szovjet ipar és tudomány nagyszerű fejlődésének.