2. Quaestura 1907-1952 411 raktári egység = 22,22 ifm. A Quaestura az egyetem egyik központi hivatala volt. Funkciója története során többször változott. Kezdetben gazdasági ügyekkel foglalkozott, később a hallgatók nyilvántartását, tanulmányi, beiratkozással, illetékekkel stb. kapcsolatos ügyeit intézte. Előzménye a Magistratus Academicus belszervezetére vezethető vissza. Az 1820-as évek elején ebben a rektor, a dékánok, seniorok, káplán mellett helyet foglaló actuarius (tanácsjegyző) és cancellista (írnok) egyben az Officii Cassae Manualis Regiae Universitatis perceptor, illetve...contraagens tisztséget is viselte. A kézipénztár perceptora azonos volt az actuariussal, contraagense pedig az egyik cancellistával. Emellett létezett az Officium Quaesturae, amelynek élén a quaestor egyben a perceptor, illetve actuarius, az adjunctus pedig a második cancellista. Ekkor tehát a tanácsjegyző végezte a pénztárosi és a quaestori teendőket is, és e két utóbbi funkciójában egy-egy beosztottja segítette. Ebben a felállásban jelentős változás már nem következett be; a quaestor a rektori hivatal többi részlegével együtt a tanácsjegyző alárendeltje maradt, csak a munka szaporodtával váltak a korábban egy személyben egyesített hivatalok önálló apparátussá. 1861 a Quaestura önállósulásának éve. A tanácsjegyző vezette Egyetemi Iroda mellett egyenrangú szervként tűnik fel az Egyetemi Quaestura. 1870/71-től alakul ki a központi hivatalok hosszú ideig, a Quaestura fennállásáig meglevő beosztása. Eszerint az Egyetemi Központi Rektori Iroda mellett működik a Quaestura és a Gazdasági Igazgatóság. Ez utóbbi feltehetően nem a Quaesturából vált ki, hanem a Központi Rektori Irodából, hiszen a tanácsjegyző a Quaestura önállósulásakor is megtartotta pénztárkezelői tisztét. Az 1860-as évektől a quaesturai személyzet létszámának növekedése figyelhető meg. Az összlétszám az I. világháború előtt eléri a tízet, 1922-ben maximumát, 18 főt, ezután drasztikus csökkenés következik: 1923-ban felére csökken, azután tíz körül ingadozik a létszáma. A Quaestura belső szervezetére vonatkozó forrásanyag meglehetősen hiányos. Az egyetem saját határozatai jórészt elpusztultak, csak a Bölcsészettudományi Kar Dékáni Hivatal mutatókönyvéből értesülhetünk arról, hogy a quaesturai hivatalnál behozott egyszerűsítésről, a próbaév leteltével véleményt kér az Egyetemi Tanács. A Quaestura feladatkörének legkifejlettebb állapotát a rektor által 1948-ban kiadott jogszabálygyűjtemény írja elő. Eszerint a Quaestura anyakönyvi, pénztári és számvevői hivatal. Anyakönyvi szolgálatának feladatkörébe tartozik az anyakönyvi lapok begyűjtése, átvizsgálása, kötetbe rendezése és hitelesítése. A félév folyamán folyamatosan bevezeti a változásokat, bizonyítványokat - távozási és végbizonyítványokat, indexmásolatokat, valamint hivatalos bizonyítványokat - állít ki. A pénztári és számvevői szolgálat beszedi a tandíjakat, azokat kezeli és könyveli, valamint teljesíti az előírt és elrendelt kifizetéseket. A tanév végi elszámolást a Quaestura a rektornak küldi meg. A Quaestura iratainak nagy része az ELTE sok más iratával együtt 1956-ban az Országos Levéltárban elpusztult. Csaknem hiánytalanul megvannak az anyakönyvek az ELTE Levéltárában 1918/19-től, a Hittudományi Kar hallgatóinak anyakönyvei kivételével, melyek a Római Katolikus Hittudományi Akadémia levéltárában találhatók. A beiratási díjnaplók, a 1
Főnaplók, illetve a leckekönyvmásodlatok 1907 és 1949 közötti erősen töredékes, hiányos anyaga és a két kötetnyi Átírások mutatója szintén az ELTE Levéltárában kutatható. A kutatás szempontjából a fond legértékesebb része az anyagának túlnyomó többségét képező törzskönyvek csoportja. A törzskönyvek gyakorlatilag folyamatosan és hiánytalanul megvannak az 1918/19-es tanévtől 1949-ig. A törzskönyveket karonkénti bontásban az adott félévre beiratkozott hallgatók származási (=anyakönyvi) lapjainak egybekötésével alakították ki. Az anyakönyvi lapok tartalmazzák a hallgatók személyi adatait, így szüleik nevét, foglalkozását, a hallgatók vallását és előképzettségét, valamint a tanulmányi adatokat, a hallgatott órák címét, az előadó nevét, a félév igazolását. A törzskönyvek meglévő kötetei megbízható, pontos forrásanyagot képviselnek, így jó alapul szolgálhatnak egyrészt a hallgatók származásának vizsgálatához, az egyetemi hallgatóság összetételének változásaira irányuló kutatásokhoz, másrészt pedig művelődés-, tudomány- és egyetemtörténeti elemzésekhez. Az egyetemi törzskönyvek alapján jól feldolgozható az egyetemi hallgatóság átalakulása a különböző politikai-társadalmi változások (pl. 1918-19, a trianoni határok közötti Magyarország megszületése, a későbbi határváltozások, 1945 stb.) hatására. A Quaestura teljes iratanyaga eredetileg az Orvostudományi Karon maradt. Ezt a SOTE 1980-ban átadta az ELTE Levéltárának. Innen került vissza az Orvostudományi Kar hallgatóira vonatkozó iratanyag 1995. márciusában az időközben megalakult SOTE Levéltárába. A törzskönyvek tanévenként a betűrend alapján használandók. A távozási bizonyítványokhoz és a végbizonyítványokhoz egyaránt rendelkezünk névmutatókkal. 2/a Törzskönyvek 1918-1949 310 kötet = 16,5 ifm. 1. kötet 1918/19. tanév I. félév A-B. 2. kötet 1918/19. tanév I-II. félév S. 3. kötet 1918/19. tanév II. félév B. 4. kötet 1918/19. tanév I. félév S-Sch. 5. kötet 1918/19. tanév II. félév T-Z. 6. kötet 1919/20. tanév I-II. félév A-B. 6/I. kötet 1919/20. tanév I-II. félév B-E. 7. kötet 1919/20. tanév I-II. félév F-J. 8. kötet 1919/20. tanév I-II. félév K-L. 9. kötet 1919/20. tanév I-II. félév M-P. 10. kötet 1919/20. tanév I-II. félév R-Sz. 11. kötet 1919/20. tanév I-II. félév T-Z, rendkívüli, gyógyszerész hallg. 12. kötet 1920/21. tanév I. félév A-E. 13. kötet 1920/21. tanév I. félév F-J. 14. kötet 1920/21. tanév I. félév K-M. 15. kötet 1920/21. tanév I. félév N-S. 16. kötet 1920/21. tanév I. félév Sz-Z, rendkívüli, gyógyszerész hallg. 17. kötet 1920/21. tanév II. félév A-E. 18. kötet 1920/21. tanév II. félév F-J. 19. kötet 1920/21. tanév II. félév K-M. 20. kötet 1920/21. tanév II. félév N-S. 2
21. kötet 1920/21. tanév II. félév Sz-Z, rendkívüli, gyógyszerész hallg. 22. kötet 1921/22. tanév I. félév A-E. 23. kötet 1921/22. tanév I. félév F-J 24. kötet 1921/22. tanév I. félév K-M 25. kötet 1921/22. tanév I. félév N-S 26. kötet 1921/22. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy 27. kötet 1921/22. tanév II. félév A-E 28. kötet 1921/22. tanév II. félév F-J 29. kötet 1921/22. tanév II. félév K-M 30. kötet 1921/22. tanév II. félév N-S 31. kötet 1921/22. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 32. kötet 1922/23. tanév I. félév A-D 33. kötet 1922/23. tanév I. félév E-H 34. kötet 1922/23. tanév I. félév I-K 35. kötet 1922/23. tanév I. félév L-P 36. kötet 1922/23. tanév I. félév R-Sz 37. kötet 1922/23. tanév I. félév T-Z, Rk. 38. kötet 1922/23. tanév II. félév A-D 39. kötet 1922/23. tanév II. félév E-H 40. kötet 1922/23. tanév II. félév I-K 41. kötet 1922/23. tanév II. félév L-P 42. kötet 1922/23. tanév II. félév R-Sz 43. kötet 1922/23. tanév II. félév T-Z, Rk., Gy. 44. kötet 1923/24. tanév I. félév A-D 45. kötet 1923/24. tanév I. félév E-H 46. kötet 1923/24. tanév I. félév I-K 47. kötet 1923/24. tanév I. félév L-P 48. kötet 1923/24. tanév I. félév R-Sz 49. kötet 1923/24. tanév I. félév T-Z, Rk., Gy. 50. kötet 1923/24. tanév II. félév A-D 51. kötet 1923/24. tanév II. félév E-H 52. kötet 1923/24. tanév II. félév I-K 53. kötet 1923/24. tanév II. félév L-P 54. kötet 1923/24. tanév II. félév R-Sz 55. kötet 1923/24. tanév II. félév T-Z, Rk., Gy. 56. kötet 1924/25. tanév I. félév A-D 57. kötet 1924/25. tanév I. félév E-H 58. kötet 1924/25. tanév I. félév I-K 59. kötet 1924/25. tanév I. félév L-P 60. kötet 1924/25. tanév I. félév R-Sz 61. kötet 1924/25. tanév I. félév T-Z, Rk., Gy. 62. kötet 1924/25. tanév II. félév A-D 63. kötet 1924/25. tanév II. félév E-H 64. kötet 1924/25. tanév II. félév I-L 65. kötet 1924/25. tanév II. félév M-R 66. kötet 1924/25. tanév II. félév S-T 67. kötet 1924/25. tanév II. félév U-Z, Rk., Gy. 68. kötet 1925/26. tanév I. félév A-D 69. kötet 1925/26. tanév I. félév E-H 3
70. kötet 1925/26. tanév I. félév I-L 71. kötet 1925/26. tanév I. félév M-R 72. kötet 1925/26. tanév I. félév S-T 73. kötet 1925/26. tanév I. félév U-Z, Rk., Gy. 74. kötet 1925/26. tanév II. félév A-E 75. kötet 1925/26. tanév II. félév F-J 76. kötet 1925/26. tanév II. félév K-M 77. kötet 1925/26. tanév II. félév N-S 78. kötet 1925/26. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 79. kötet 1926/27. tanév I. félév A-F 80. kötet 1926/27. tanév I. félév G-L 81. kötet 1926/27. tanév I. félév M-S 82. kötet 1926/27. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 83. kötet 1926/27. tanév II. félév A-F 84. kötet 1926/27. tanév II. félév G-L 85. kötet 1926/27. tanév II. félév M-S 86. kötet 1926/27. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 87. kötet 1927/28. tanév I. félév A-F 88. kötet 1927/28. tanév I. félév G-L 89. kötet 1927/28. tanév I. félév M-S 90. kötet 1927/28. tanév I. félév Sz-Z, Rk.,Gy. 91. kötet 1927/28. tanév II. félév A-F 92. kötet 1927/28. tanév II. félév G-L 93. kötet 1927/28. tanév II. félév M-S 94. kötet 1927/28. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 95. kötet 1928/29. tanév I. félév A-F 96. kötet 1928/29. tanév I. félév G-L 97. kötet 1928/29. tanév I. félév M-S 98. kötet 1928/29. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 99. kötet 1928/29. tanév II. félév A-F 100. kötet 1928/29. tanév II. félév G-L 101. kötet 1928/29. tanév II. félév M-S 102. kötet 1928/29. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 103. kötet 1929/30. tanév I. félév A-F 104. kötet 1929/30. tanév I. félév G-L 105. kötet 1929/30. tanév I. félév M-S 106. kötet 1929/30. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 107. kötet 1929/30. tanév II. félév A-F 108. kötet 1929/30. tanév II. félév G-L 109. kötet 1929/30. tanév II. félév M-S 110. kötet 1929/30. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 111. kötet 1930/31. tanév I. félév A-F 112. kötet 1930/31. tanév I. félév G-L 113. kötet 1930/31. tanév I. félév M-S 114. kötet 1930/31. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 115. kötet 1930/31. tanév II. félév A-F 116. kötet 1930/31. tanév II. félév G-L 117. kötet 1930/31. tanév II. félév M-S 118. kötet 1930/31. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 4
119. kötet 1931/32. tanév I. félév A-F 120. kötet 1931/32. tanév I. félév G-L 121. kötet 1931/32. tanév I. félév M-S 122. kötet 1931/32. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 123. kötet 1931/32. tanév II. félév A-F 124. kötet 1931/32. tanév II. félév G-L 125. kötet 1931/32. tanév II. félév M-S 126. kötet 1931/32. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 127. kötet 1932/33. tanév I. félév A-F 128. kötet 1932/33. tanév I. félév G-L 129. kötet 1932/33. tanév I. félév M-S 130. kötet 1932/33. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 131. kötet 1932/33. tanév II. félév A-F 132. kötet 1932/33. tanév II. félév G-L 133. kötet 1932/33. tanév II. félév M-S 134. kötet 1932/33. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 135. kötet 1933/34. tanév I. félév A-F 136. kötet 1933/34. tanév I. félév G-L 137. kötet 1933/34. tanév I. félév M-S 138. kötet 1933/34. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 139. kötet 1933/34. tanév II. félév A-F 140. kötet 1933/34. tanév II. félév G-L 141. kötet 1933/34. tanév II. félév M-S 142. kötet 1933/34. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 143. kötet 1934/35. tanév I. félév A-F 144. kötet 1934/35. tanév I. félév G-L 145. kötet 1934/35. tanév I. félév M-S 146. kötet 1934/35. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 147. kötet 1934/35. tanév II. félév A-F 148. kötet 1934/35. tanév II. félév G-L 149. kötet 1934/35. tanév II. félév M-S 150. kötet 1934/35. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 151. kötet 1935/36. tanév I. félév A-F 152. kötet 1935/36. tanév I. félév G-L 153. kötet 1935/36. tanév I. félév M-S 154. kötet 1935/36. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 155. kötet 1935/36. tanév II. félév A-F 156. kötet 1935/36. tanév II. félév G-L 157. kötet 1935/36. tanév II. félév M-S 158. kötet 1935/36. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 159. kötet 1936/37. tanév I. félév A-F 160. kötet 1936/37. tanév I. félév G-L 161. kötet 1936/37. tanév I. félév M-S 162. kötet 1936/37. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 163. kötet 1936/37. tanév II. félév A-F 164. kötet 1936/37. tanév II. félév G-L 165. kötet 1936/37. tanév II. félév M-S 166. kötet 1936/37. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 167. kötet 1937/38. tanév I. félév A-F 5
168. kötet 1937/38. tanév I. félév G-L 169. kötet 1937/38. tanév I. félév M-S 170. kötet 1937/38. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 171. kötet 1937/38. tanév II. félév A-F 172. kötet 1937/38. tanév II. félév G-L 173. kötet 1937/38. tanév II. félév M-S 174. kötet 1937/38. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 175. kötet 1938/39. tanév I. félév A-F 176. kötet 1938/39. tanév I. félév G-L 177. kötet 1938/39. tanév I. félév M-S 178. kötet 1938/39. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 179. kötet 1938/39. tanév II. félév A-F 180. kötet 1938/39. tanév II. félév G-L 181. kötet 1938/39. tanév II. félév M-S 182. kötet 1938/39. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 183. kötet 1939/40. tanév I. félév A-F 184. kötet 1939/40. tanév I. félév G-L 185. kötet 1939/40. tanév I. félév M-S 186. kötet 1939/40. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 187. kötet 1939/40. tanév II. félév A-F 188. kötet 1939/40. tanév II. félév G-L 189. kötet 1939/40. tanév II. félév M-S 190. kötet 1939/40. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 191. kötet 1940/41. tanév I. félév A-F 192. kötet 1940/41. tanév I. félév G-L 193. kötet 1940/41. tanév I. félév M-S 194. kötet 1940/41. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 195. kötet 1940/41. tanév II. félév A-F 196. kötet 1940/41. tanév II. félév G-L 197. kötet 1940/41. tanév II. félév M-S 198. kötet 1940/41. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 199. kötet 1941/42. tanév. I. félév A-F 200. kötet 1941/42. tanév. I. félév G-L 201. kötet 1941/42. tanév. I. félév M-S 202. kötet 1941/42. tanév. I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 203. kötet 1941/42. tanév.ii. félév A-F 204. kötet 1941/42. tanév.ii. félév G-L 205. kötet 1941/42. tanév.ii. félév MS 206. kötet 1941/42. tanév.ii. félév Sz-Z, Rk., Gy. 207. kötet 1942/43. tanév I. félév A-F 208. kötet 1942/43. tanév I. félév G-L 209. kötet 1942/43. tanév I. félév M-S 210. kötet 1942/43. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 211. kötet 1942/43. tanév II. félév A-F 212. kötet 1942/43. tanév II. félév G-L 213. kötet 1942/43. tanév II. félév M-S 214. kötet 1942/43. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 215. kötet 1943/44. tanév I. félév A-F 216. kötet 1943/44. tanév I. félév G-L 6
217. kötet 1943/44. tanév I. félév M-S 218. kötet 1943/44. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 219. kötet 1943/44. tanév II. félév A-F 220. kötet 1943/44. tanév II. félév G-L 221. kötet 1943/44. tanév II. félév M-S 222. kötet 1943/44. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 223. kötet 1943/44. tanév rk. félév 224. kötet 1944/45. tanév I. félév A-D 225. kötet 1944/45. tanév I. félév E-J 226. kötet 1944/45. tanév I. félév K-M 227. kötet 1944/45. tanév I. félév N-S 228. kötet 1944/45. tanév I. félév Sz-Z, Rk. 229. kötet 1944/45. tanév II. félév A-D 230. kötet 1944/45. tanév II. félév E-J 231. kötet 1944/45. tanév II. félév K-M 232. kötet 1944/45. tanév II. félév N-S 233. kötet 1944/45. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 234. kötet 1944/45. tanév I. félév Gy. 235. kötet 1945/46. tanév I. félév A-B 236. kötet 1945/46. tanév I. félév C-F 237. kötet 1945/46. tanév I. félév G-J 238. kötet 1945/46. tanév I. félév K 239. kötet 1945/46. tanév I. félév L-O 240. kötet 1945/46. tanév I. félév P-R 241. kötet 1945/46. tanév I. félév S-Sz 242. kötet 1945/46. tanév I. félév T-Z 243. kötet 1945/46. tanév II. félév A-B 244. kötet 1945/46. tanév II. félév C-F 245. kötet 1945/46. tanév II. félév G-J 246. kötet 1945/46. tanév II. félév K 247. kötet 1945/46. tanév II. félév L-O 248. kötet 1945/46. tanév II. félév P-R 249. kötet 1945/46. tanév II. félév S-Sz 250. kötet 1945/46. tanév II. félév T-Z 251. kötet 1945/46. tanév Pótfélév 252. kötet 1945/46. tanév I. félév Rk., Gy. 253. kötet 1945/46. tanév II. félév Rk., Gy. 254. kötet 1946/47. tanév I. félév A-B 255. kötet 1946/47. tanév I. félév C-F 256. kötet 1946/47. tanév I. félév G-J 257. kötet 1946/47. tanév I. félév K 258. kötet 1946/47. tanév I. félév L-O 259. kötet 1946/47. tanév I. félév P-R 260. kötet 1946/47. tanév I. félév S-Sz 261. kötet 1946/47. tanév I. félév T-V 262. kötet 1946/47. tanév I. félév W-Y, Rk., Gy. 263. kötet 1946/47. tanév II. félév A-B 264. kötet 1946/47. tanév II. félév C-F 265. kötet 1946/47. tanév II. félév G-J 7
266. kötet 1946/47. tanév II. félév K 267. kötet 1946/47. tanév II. félév L-N 268. kötet 1946/47. tanév II. félév O-R 269. kötet 1946/47. tanév II. félév S-Sz 270. kötet 1946/47. tanév II. félév T-Z, Rk., Gy. 271. kötet 1947/48. tanév I. félév A-B 272. kötet 1947/48. tanév I. félév C-F 273. kötet 1947/48. tanév I. félév G-J 274. kötet 1947/48. tanév I. félév K 275. kötet 1947/48. tanév I. félév L-M 276. kötet 1947/48. tanév I. félév N-R 277. kötet 1947/48. tanév I. félév S-Sz 278. kötet 1947/48. tanév I. félév T-Z 279. kötet 1947/48. tanév II. félév A-B 280. kötet 1947/48. tanév II. félév C-F 281. kötet 1947/48. tanév II. félév G-J 282. kötet 1947/48. tanév II. félév K 283. kötet 1947/48. tanév II. félév L-M 284. kötet 1947/48. tanév II. félév N-R 285. kötet 1947/48. tanév II. félév S-Sz 286. kötet 1947/48. tanév II. félév T-Z 287. kötet 1947/48. tanév I. félév Rk., Gy. 288. kötet 1947/48. tanév II. félév Rk., Gy. 289. kötet 1948/49. tanév I. félév A-B 290. kötet 1948/49. tanév I. félév C-E 291. kötet 1948/49. tanév I. félév F-G 292. kötet 1948/49. tanév I. félév H-J 293. kötet 1948/49. tanév I. félév K 294. kötet 1948/49. tanév I. félév L-M 295. kötet 1948/49. tanév I. félév N-P 296. kötet 1948/49. tanév I. félév R-S 297. kötet 1948/49. tanév I. félév Sz-T 298. kötet 1948/49. tanév I. félév U-Z 299. kötet 1948/49. tanév II. félév A-C 300. kötet 1948/49. tanév II. félév D-F 301. kötet 1948/49. tanév II. félév G-J 302. kötet 1948/49. tanév II. félév K 303. kötet 1948/49. tanév II. félév L-M 304. kötet 1948/49. tanév II. félév N-P 305. kötet 1948/49. tanév II. félév R-S 306. kötet 1948/49. tanév II. félév Sz-T 307. kötet 1948/49. tanév II. félév U-Z 308. kötet 1948/49. tanév I. félév Rk., Gy. 309. kötet 1948/49. tanév II. félév Rk., Gy. 8
2/b Végbizonyítványok 1907-1952 77 kötet = 4,6 ifm. 1. kötet 1907/08. tanév 2. kötet 1908/09. tanév 3. kötet 1909/10. tanév 4. kötet 1910/11. tanév 1-200. 5. kötet 201-300. 6. kötet 1911/12. tanév 1-200. 7. kötet 201-312. 8. kötet 1912/13. tanév 1-200. 9. kötet 201-357. 10. kötet 1913/14. tanév 1-140. 11. kötet 141-280. 12. kötet 281-421. 13. kötet 1914/15. tanév 1-180. 14. kötet 181-367. 15. kötet 1915/16. tanév 16. kötet 1916/17. tanév 17. kötet 1917/18. tanév 18. kötet 1918/19. tanév 1-200. 19. kötet 201-450. 20. kötet 451-669. 21. kötet 1919/20. tanév 1-170. 22. kötet 171-367. 23. kötet 1920/21. tanév 1-220. 24. kötet 221-559. 25. kötet 1921/22. tanév 1-262. 26. kötet 263-559. 27. kötet 1922/23. tanév 1-200. 28. kötet 201-400. 29. kötet 401-616. 30. kötet 1923/24. tanév 1-180. 31. kötet 181-360. 32. kötet 361-532. 33. kötet 1924/25. tanév 1-165. 34. kötet 166-329. 35. kötet 1924/25. tanév 330-492. 36. kötet 1925/26. tanév 1-200. 37. kötet 201-397. 38. kötet 1926/27. tanév 1-130. 39. kötet 131-268. 40. kötet 1926/27-1939/40. tanévek Gy. 41. kötet 1927/28. tanév 1-130. 42. kötet 131-265.. 43. kötet 1928/29. tanév 1-125. 44. kötet 126-252. 45. kötet 1929/30. tanév 1-115. 9
46. kötet 116-230. 47. kötet 1930/31. tanév 1-110. 48. kötet 111-220. 49. kötet 1931/32. tanév 1-120. 50. kötet 121-237. 51. kötet 1932/33. tanév 1-120. 52. kötet 121-240. 53. kötet 1933/34. tanév 54. kötet 1934/35. tanév 1-100. 55. kötet 101-195. 56. kötet 1935/36. tanév 57. kötet 1936/37. tanév 1-80. 58. kötet 81-167. 59. kötet 1937/38. tanév 1-135. 60. kötet 1938/39. tanév 1-181. 61. kötet 1939/40. tanév 62. kötet 1940/41. tanév 1-144., Gy. 63. kötet 1941/42. tanév 1-144. 64. kötet 1942/43. tanév 1-160. 65. kötet 1943/44. tanév 1-147., Gy. 66. kötet 1944/45. tanév 67. kötet 1945/46. tanév 68. kötet 1946/47. tanév 1-99. 69. kötet 100-256. 70. kötet 1947/48. tanév 71. kötet 1948/49. tanév 1-91. 72. kötet 92-504. 73. kötet 1949/50. tanév 74. kötet Gy. 75. kötet 1950/51. tanév 76. kötet 1951/52. tanév 77. kötet Névmutató 1949/50-1951/52. 1. kötet 1907-1911. év 2. kötet 1911/12-1916/17. tanév 3. kötet 1913/14. tanév 4. kötet 1917/18-1918/19. tanév 5. kötet 1919/20. tanév 1-240. 6. kötet 1919/20. tanév 241-480. 7. kötet 481-720. 8. kötet 1920/21. tanév 1-300. 9. kötet 301-600. 10. kötet 601-803. 11. kötet 1921/22. tanév 1-300. 2/c Távozási bizonyítványok 1907-1950 23 kötet = 1 ifm. 10
12. kötet 301-602. 13. kötet 1922/23. tanév 1-197. 14. kötet 1923/24. tanév 1-88. 15. kötet 1924/25. tanév 16. kötet 1925/26. tanév 17. kötet 1926/27-1927/28. tanév 18. kötet 1928/29-1929/30. tanév 19. kötet 1930/31-1932/33. tanév 20. kötet 1933/34-1935/36. tanév 21. kötet 1936/37-1939/40. tanév 22. kötet 1940/41-1943/44. tanév 23. kötet 1946/47-1949/50. tanév 1 doboz Vegyes iratok - Békekölcsön jegyzése - Tervkölcsön jegyzése 2/d Vegyes iratok 1950 1 doboz = 0,12 ifm 11