Borda Réka V. monológ (Variációk az utcalámpához) És ha semmi nem úgy van, ahogy hisszük? Ha a Titánia csak meg akart csobbanni a vízben, mert kaparászták hátát a milliomosok, ha lehet fejjel lefelé szeretkezni, ha a hónaljnak csak kedve van szőrösnek lenni, ha Ádám illemből engedte előre Évát és ha, és ha, és ha, nincs is olyan, akit Istennek hívunk? Vojakovič Cyntia A szárazon hagyott csaj esetei A kitartó masszőr A csaj hagyományos masszázsra készül. A masszőr fiatal, jóképű, húha A pasi leülteti és elkezdi masszírozni a csaj nyakát. Felkínálja a törülközőt az immár félmeztelen csajnak, de az nem érti, minek. A csaj világéletében szégyenlős volt, de egy masszőrtől csak nem fog szégyenkezni, annak a munkájához tartozik az idegen női testek látványa. A masszás kellemes, a pasi jól csinálja. Egy pillanatra megáll a masszőr és újra felkínálja a törülközőt. Nem fázik? kérdezi megszeppenve. A csaj megint nem érti, minek kérdezi, hisz épp sikerült ellazulnia, és különben is fülledt a levegő és kezd melege lenni. És a pasi végre nem kérdez, de folytatja 14 Tuczai Rita fotója 15
Hubai Gábor Sprite Itt vagyok egy zöld üvegbe zárva, de mi végre, mondd, a régi szomj? Elfogyok lassan válaszokra várva, míg szénsavas emlékeim iszom. Már nem ízlik ez ócska, bolti lónyál, nem olcsó, mert megfizettem árát, s mint otthagyott, ki boldogulni próbál, eltettem egy életre a számlát. Ezt a leckét soha meg nem bántam, a szerelmed már nem pezseg irántam, nézhetem most egy PET-palackon át, hogy szomjan halnom mégsem ildomos, és a szívem íze bár még citromos, jobban esne már egy Cola Light. Lift Pogonyi Dávid fotója 16 Egyszer csak elkezdtél nem tetszeni. Nem voltál kövérebb, sem véznább mint amikor megismertelek, csak egyszerűen már nem tetszettél annyira. A szemeid sem voltak másnak mondhatók mint amikor először láttam, csak most már nem tetszenek annyira. Amiket mondasz, már nem csengenek úgy, hogy elhihessem, a létezésem valamire jó. Ahogy megérintesz, az már nem a mosóporreklámból ismert bársony-puhaság, hanem ezernyi kérdező-kétkedő halálcsók. Egyszerre kínoz és kell. Azt hiszem, elkezdtél újra tetszeni. 17
Pálinkás Anna Lennék a tegnap reggeled lehetnék a tegnap reggeled? cserébe elmondok dolgokat, neked mindent. csak ezután legyen ő a másnap reggeled. látszat, hazudom köréd, hiszen sosem értettem, bármit is próbáltál mondani. csak a suttogásod, az, az sejtelmes maradt. hervadunk, hervadás közben ismerkedni a legjobb. de ebbe is, ahogy mindig, éppen csak belekezdesz. hát mutasd meg, mondj el mindent, taníts olyanná válni, mint te, hogy magamat se értsem. Matta Beatrix fotója
Polák Péter teremtések kövek afrikából az első napok, hogy vizek születtek, feketék és kemények voltak. nem estek, nem rohantak hamis igével feltölteni a semmit. (bogaradhoz egy maroknyit loptam és ástam el a második nap.) világ kellett. sötétség, hogy legyen nappal. (szentjánosbogarak fulladtak tenyerembe.) egy isten sem pihen, homok kellett. arabok szedték, malájok égették vörösre. kicsúszott kezükből, sávot karcolva, mint tincsed tenyerem életvonalát. majd ha kell, elszakad, elszakítod. fonni csak az évek, bogozni minek. beléd fulladok, te levegőt kapsz, én téged. így jó, majd ismeretlenek meghalnak helyettem. egy isten sem pihen. holdakat és gyöngyöket magyaráztál az este. ha ideérnek, már nem lesznek ott, és ha ott lesznek, soha nem érnek ide. persze, mondtam, és megemeltem pár gyeptéglát a napot keresve. pedig volt csillagunk. kettő is. más galaxis, más idő. nem ragyogunk minden nap. nem ragyogunk. egy isten sem pihen. érzem rajta egy beduin ajkának üres vádijait. (apró karcolatok, benne ragadt üres szavak. ujjlenyomatom redői közé olvad halvány labirintusa. mindjárt összetöröm, pedig tudom, hogy sose fog menni. felesleggé morzsolom azt a keveset is. nekem így nem kell. az egészet akarom. kell a szahara homokja, kell az összes apró kavics. mindent eggyé gyúrva, pont olyanná tenni, amilyen lehetett volna, de igazán sose volt.) elharapott végű vádik, nem a víz, a gondolat vájta ki őket egy beduin ajkán. kövek görögtek szét, szívekről, lelkekről hulltak és rázták az almafákat. leesett, elgurult. megették volna. de szem elől téveszteni, ahogy fájdalmat a lábban, az volt a vágyuk. mi már döntöttünk: majd dönt más. egy isten nem pihen. 20 21
Csillagszemű Juhász Erika diófát ültetett, érmékkel játszott, ő volt a Csillagszemű, aki úgy vigyázott a világ minden kincsére, mintha tulajdon vére folyna érte, az az aranyló, nárciszos, és nárcisz illatú ruhákban járta eme kis szigetet, körbevitorlázta, szeretett volna a pallóról lelépni, térdéig, szívéig a szürke ködbe lépni, rátiporni a kacagó kőre, a homályba dőlne, dőljön az a nárciszos, aranyló, kavargó mélység, kacagó messzi tájak, olyan sűrű a lampion fénye, akár a méz, penész a deszkán, pattogó árva deszkán szökdestem vele, majd belecsúsztunk ebbe az időszámításba, ebbe a fagyos, mákosguba ízű azúrkék semmibe, megfoghatatlan, nedves valamibe, s eszembe jutott a láp, a talpamon pattogó apró bolhaszörnyek, két darabból összeforrt sárkalyibák, a Csillagszemű sírni kezdett, én átöleltem, mintha nem volna fű, fa, akarat, amik helyettünk összeforranak, lélek, remények, nagybetűs Mesék, mert amikor először találkozott a nagybetűs Mesével, a Csillagszemű nevetni kezdett, kacagott, kacagott a kavargó világ, de mihelyst én is elmosolyodtam, belecsapott a villám az öreg diófába, csónakot vájtam egyes-egyedül, tudod, drága Csillagszemű, benned ragyogtak mindig a könnyeim, míg voltak, vannak a kacagó kövek, mélységes tenger, homályos íriszek, mert megvarrom szakadt vitorlád, könnyű gyolcsodat, s egy penészes palló talán még marad ennek az azúrkék csodának: hervadt nárciszok, hunyt csillagszemek, pénzérmék, s a kemény gyökerek Dobos Gergely fotója 22
Szenderák Bence Balu A ház sarkán leszúrtunk egy vaskarót és ahhoz kötöttük hozzá, hogy ne szarja össze a kertet, hogy ne jöjjön be a lakásba, hogy ne koszolja be a vendégeket. Apám télen az udvaron kupacba hordta a havat azt játszottam, hogy eltévedt hegymászó vagyok a Himaláján. Tízcentis bot volt a csákányom. Közben alatta hányászöld latyak lett a hóból. Aztán egy napon megszökött. Apám egy ideig követte, de így csak még távolabb üldözte. A szüleim már nem is emlékeznek rá. Fotó sincs róla. Senki sem tudja, hogy volt egy testvérem. Ti vajon? Lábam alól kigurul a kocka, kezemben szétmállik a vas. Mint a sután összetapogatott csokoládét, majszoljuk a szőnyegbe tapadt porcicákat. Ti vajon még rajta álltok-e? Csak én vagyok elővigyázatlan? Hisz kezemben szétmállott a vas, lábam alól kigurult a kocka. Tuczai Rita fotója 24 25