Firenze, Sta Croce ferences kolostor (1295-1442), alaprajz, templom belső képe. Az Alpoktól északra a háromhajós, hosszú, poligonális apszisú ferences templomtípus vált általánossá. Esetenként a városi koldulórendi templom átvette a városi polgári gótikus építészet térformáit. Colmar, ferences templom (XIV. sz. első fele): a hajó és a nyújtott apszis között lettnert alkalmaztak (dominikánus liturgikus hagyomány), a sekrestye és a torony az apszis keleti végében önálló életet él. Salzburg, ferences templom (XIII. századi hajó, a csarnokszentélyt Hans von Burghausen építette a XV. sz. elején): a késő-román hajóhoz épült csarnokszentély a német polgári gótika hatását mutatja. Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), (XIV. sz. 1. fele), alaprajz, hosszmetszet. b./ dominikánusok (prédikálórend) A XIII. századra az egyházi műveltség a mélypontra került. A korábbi káptalani és szerzetesi iskolák alig működtek. A koldulórend nagylétszámú, de képzetlen szerzetesközössége - a lakossággal kapcsolatba kerülve - akarata ellenére eretnek tanik terjesztője is lett. Hispániában és Dél-Franciaországban - az iszlám előretörés és az iszlám elől észak felé menekülő zsidó kereskedők nyomán - ismertté váltak az arab és zsidó természettudomány és filozófia elemei. Ezek újabb eretnekségek (albigens, valdens) forrásaivá váltak. 1216-ban Guzman Domonkos (1170-1221) Osma-i kanonok rendet alapított, melynek a feladata a tudomány művelése és szakszerű hírdetése volt (dominikánus rend, "Ordo Praedicatorum"). Európa egyetemein teológiai fakultást szerveztek, s megalkották a középkori skolasztika filozófiai rendszerét (Albertus Magnus, 1193-1280., Aquinoi Sz. Tamás, 1225-1274). Vitatható a gyűjtőfogalom, mely a dominikánusokat is a "koldulórendek" közé sorolja, holott
funkciójuk alapvetően más voltl. Ezért használjuk a fejezet-címben is az általánosabb "városi szerzetesrendek" elnevezést. Dominikánus építészet: A rend liturgikus és igehírdetés funkciói megegyeznek a ferencesekével, így a két rend építészete sokban hasonlít. Kolostoruk elrendezése valamivel kötöttebb, több monasztikus hagyományt követ (az első elképzelés szerint a dominikánus rend monasztikus szabályok szerint élt volna). Franciaországban, a rend kialakulási helyén kezdetben kísérleteztek egy önálló "dominikánus templomtípus" kialakításával, de a kéthajós templomforma elszigetelt kísérlet maradt. Toulouse, dominikánus templom (1260-1304): kéthajós csarnoktemplom kápolnakoszorús szentéllyel. Közvetlen építészeti előképe a párizsi jakobita (dominikánus) templom (1221), ez 1789-ben elpusztult. Párizs, jakobita (dominikánus) templom (1221), rekonstruált Toulouse, dominikánus templom (1260-1304), alaprajz, keresztmetszet. Itáliában a dominikánus építészet is a ciszterci hagyományokat követte, egy- vagy háromhajós, egyenes apsziszárású templomokat építettek. A legtöbb városban - a ferencesek mellett - dominikánus kolostor is működött, nemegyszer egymással rivalizálva (pl. Firenzében G. Savonarola prédikátor működése és kivégzése 1498-ban). Firenze, Sta Maria Novella dominikánus kolostor (1278-1349): szabályos ciszterci alaprajz karcsú boltozattal. Főhomlokzatát reneszánsz szellemben, de firenzei hagyományok alapján L.B. Alberti fejezte be (1457). Arezzo, D. Domenico dominikánus kolostor (1250 k.): a ciszterci hagyományok végsőkig leegyszerűsített formája, egyhajós teremtemplom három-kápolnás szentélyfejjel. Siena, S. Domenico kolostor (XIII-XIV. sz.): dombtetőn álló kétszintes templom ciszterci "stílusban", de csak egyetlen hajóval. Firenze, Sta Maria Novella dominikánus kolostortemplom (1278-1349), alaprajz, hossz- és keresztmetszet.
Arezzo, S. Domenico (1250 k.), alaprajz, Siena, S. Domenico (XIII-XIV. sz.), hossz- és keresztmetszet. Itália egyes területein (Róma-környéke, Velence, Romagna, stb.) a városi szerzetesrendek templomépítészete eltérő úton haladt, közvetlen francia hatásokat is szintetizált. Az alábbi példák ezt mutatják. Róma, Sta Maria Velence, Frari, ferences kolostortemplom ferences kolostor- kolostortemplom Bologna, S.Francesco Bologna, szervita sopra Minerva, dominikánus templom (1338-1443), templom (1236 k.), (XIII. sz. vége), (1280-1453), Az Alpoktól északra is kimutatható a rokonság a ferences és a dominikánus építészet között - természetesen az itt kialakult "típus" alkalmazásával. Eltérés csupán annyiban van, hogy a dominikánus templomok apszisát (és annak környezetét) a hagyományos szerzetesi kórus igényei szerint alakították ki. Gyakori a szentélyrekesztő (lettner) továbbélése, mely a dominikánus renden belüli liturgikus hagyományőrzés egyik megnyilvánulása. Erfurt, dominikánus templom (1229-1278, lettner 1410), Regensburg, dominikánus templom (1250 k.), Esslingen, dominikánus templom (1240-1268), A XIII. század a "rendalapítások időszaka" volt: a két legfontosabb városi szerzetesrenddel egyidőben más - szintén városi - rendek is alakultak (karmeliták, szerviták, trinitáriusok, mercedáriusok, ill. pálosok, ágostonrendiek - utóbiak remete-rendként, stb.). Önálló, a gótika egészét befolyásoló építészeti arculattal nem rendelkeztek. 6.6. Polgári gótika
Periodizációnkban ezt a fogalmat is a korábbi szakirodalomban szereplő tartalomtól némiképpen eltérő módon értelmezzük. A gótika tárgyalásakor bevett szokás a gótika kései korszakát (1350-1550) "polgári késő-gótika" névvel illetni és Németország és Közép-Európa területére koncentrálva bemutatni. A mi fölfogásunk szerint a "polgári gótika" egy önálló irányzatot jelöl a középkor egészén belül: a feudális hagyományoktól fokozatosan elszakadó (vagy elszakadni akaró) városi közösségek építészeti törekvése, mely a gótika egészén belül szinte egy önálló "stílust" képvisel. Ennek megfelelően egy-egy régión belül a polgári gótika korai, érett vagy kései szakaszáról beszélhetünk - annak függvényében, hogy a polgári építési igény mikor jutott el olyan fejlettségre, hogy saját alkotásokkal jelentkezzék. Ennek megfelelően a példaként fölhozott német polgári gótikán belül is beszélhetünk egy korai, egy érett és egy kései szakaszról. Tehát a gótikán belül a "polgári" jelző nem a stílus kései (hanyatló) szakaszára utal, hanem önálló irányzatra. 6.6.1. Polgári gótika Itáliában Itáliában a középkor folyamán nem alakult ki erős központi hatalom, hanem egy-egy város környezetében feudális városállamok ill. regionális uralmi központok (hercegségek) keletkeztek. A toscanai, erős helyi hagyománnyal rendelkező városokban a polgári társadalmi és gazdasági formációk (manufakturális ipar, helyi pénzgazdálkodás, kereskedelem) csírái hamar kialakultak. Ennek megfelelően a feudális keretek között működő városi igazgatás is egyre nagyobb szerephez jutott. Az érdek-különbözőségek miatt általános volt a városok közötti rivalizálás - esetenként fegyveres formában is. A Franciaországban megismert, és a központosított hatalom érdekében alkalmazott reprezentatív építészet is elmaradt, e téren is városok közötti "nemes" versengés érvényesült. A város székesegyházának, mint a város súlyát kifejező szakrális szimbólumnak különös jelentőséget tulajdonítottak: a dóm méretével, gazdagságával igyekeztek a rivális városokat túlszárnyalni. E "megalo-mániás" törekvés már a pisai dóm-együttes építésénél (1063-tól) megnyilvánult: minden eddiginél nagyobb, gazdagabb dóm fejezze ki a városi polgárság öntudatát, jogállását, vagyoni helyzetét. A sort a többi, polgárosodott város (Siena, Orvieto, Firenze, stb.) folytatta. Az itáliai dómépítészetben csak korlátozottan érvényesült az észak-francia katedrális-gótika hatása. Pótolták ezt az erős helyi (antik, ókeresztény, románkori) hagyományok, a ciszterci és városi szerzetesi építészet - szintén helyi - vívmányai. Az így kialakult, jellegzetesen itáliai stílust (építészetben és képzőművészetben) szokták "proto-renaissance"-nak is nevezni. Az itáliai gótikus dómépítészet emlékei: Siena, székesegyház (1229-1350): Eredetileg a jelenleginél lényegesen nagyobbra tervezett épületnek a keresztháza a mai, háromhajós, egyenes apszisú katedrális. Antikizáló pillérkötegei, polichrom felületképzése a toscanai romanika hagyományaira emlékeztetnek. Homlokzatán (1284-1299. G. Pisano) a plasztikus elemek (fiatorony, vimperga, törpegaléria) és a polichromia (színeskő, mozaik) harmonikusan illeszkednek. Homlokzati tornyai nincsenek (campanile van), a bazilikális homlokzatot csak négy fiatorony tagolja. Orvieto, székesegyház (1285-1350): ciszterci alaprajzi rendszerű, egyenes szentélyzárású bazilika, hajója fülkeszerű oldalkápolnákkal bővített. Homlokzata Sienával rokon. Lucca, székesegyház (1160-XIV. sz.): öthajós, Pisa és Siena hatását tükrözi. Firenze, székesegyház (1294-1434): Az egykori S. Reparata ókeresztény bazilika helyén Arnolfo di Cambio kezdte építeni, a munkát 1301 után Giotto folytatta (campanile). Háromhajós hosszházához nyolcszögű kupolatér kapcsolódik (Brunelleschi, 1418-1434). Homlokzata (XIX. századi befejezés) Sienával és Orvietóval rokon, egyben őrzi a firenzei románkori homlokzatképzés polichrom hagyományait (S. Miniato al Monte, Battistero).
Siena, dóm (1229-1350): alaprajz a tervezett hosszház maradványaival, nyugati homlokzat. Orvieto, dóm (1285-1350), alaprajz, nyugati homlokzat. Lucca, dóm (1160-XIV. sz.), belső kép. Firenze, dóm (1294-1434), alaprajz, a kupolatér metszete, belső kép. 6.6.2. Polgári gótika Németországban Történeti és építészeti meghatározottság: A Hohenstauf-dinasztia kihalásával (1254) a Karoling hagyományokat őrző császárság megszűnt, a területet a feudális széttagoltság jellemezte. Ebben a városok, városi szövetségek képviselték a polgári fejlődést. Építészetben a korai (későromán, koragótikus) dómépítészetet egyre inkább az önálló városi reprezentáció építészete (plébániatemplom, városháza) váltotta föl. Míg a centralizált feudális (francia) modellben a város rangját a városban székelő feudális hierarchia adta meg (püspökség -
székesegyház), addig a polgári városnak már nem kell ilyen "rangot" szereznie. Arra törekedtek, hogy a várost egyház-igazgatásban is függetleníteni tudják a feudális igazgatási kötöttségektől. A város a plébániatemplomát maga építteti, maga tartja fönn, papját ő választja, ő fizeti. A gazdag családok fogadalmi kápolnák, oltárok alapításával, magán-misék fizetésével járultak hozzá a templomuk életéhez (szárnyasoltárok, javadalmas papok, stallumok, fogadalmi- és sírkápolnák). A városi szerzetesség is alkalmazkodott a polgári életformához. Épületeik gazdagodtak, átvették a polgári gótika térformáit. Építészeti jellemzők: - erős későromán hagyományok, - a francia gótika átértelmezése (pl. csarnok-szerkezet alkalmazása), - a misztikára és a realitásra való törekvés ellentéte (épületplasztikában), - kétszintes belső tértagolás, a csuklós erőjáték elfedése, föloldása (szerkezeti gazdagítás, boltozatok), - egytornyos homlokzat-alakítás. a./ korai szakasz (XIII. sz.): A plébániatemplomokon az észak-francia katedrális gótika "redukált" változata keveredett a helyi későromán hagyományokkal. Marburg, Sz. Erzsébet templom (1235-1283): A katedrálisokra jellemző kéttornyos homlokzat mögött háromhajós, trikonchás szentélyű, csarnokszerkezetű templom áll. Trier, Liebfrauenkirche (1235-1253): Kísérlet a gótikus centrális térforma megteremtésére, négy oldalról egy-egy kápolnakoszorú övezi a négyezeti teret. A homlokzatképzésben a románkori hagyományok továbbélése figyelhető meg.