Fordította Szabó Zsuzsanna Sarah Mason. Partiszezon ALEXANDRA

Fordította Szabó Zsuzsanna Sarah Mason Partiszezon ALEXANDRA

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Sarah Mason: The Party Season Time Warner Books UK Brettenham House, Lancaster Place London WC2E 7EN Copyright Sarah Mason 2003 Hungárián translation Szabó Zsuzsanna A könyv szereplői kitalált személyek, élő vagy elhunyt emberekhez való hasonlatosságuk csak a véletlen műve. Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni, vagy sugározni bármely formában vagy módon, a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle összefűzésben, borítással és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került. Kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója 7630 Pécs, Alkotás u. 3. Telefon: (72) 777-000 www.alexandra.hu e-mail: online@alexandra.hu Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő Parrag Judit A kiadvány magyar változatát Schillinger Péter tervezte Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt., Debrecen Felelős vezető György Géza vezérigazgató Megjelent 17,06 (A/5) ív terjedelemben ISBN 963 368 895 7

1. fejezet Meglehetősen bonyolult dolog egy vikinggel társalogni. Ugyanakkor hihetetlenül szórakoztató is, tekintve, hogy a sisakján lévő kis tollbóbita szinte remegett az idegességtől, amint gallérját az arcom előtt rázta. - Egyszerűen úgy érzem, hogy nem adsz nekem elegendő kelléket. Mégis hogyan várhatod el, hogy ilyen szegényes felszereléssel hitelesen eljátsszam a szerepemet? - kérdezte, miközben tompa kis műanyag kardjával az orrom előtt hadonászott. - Hogy lelheti meg valaki a mélyében lakozó skandináv énjét? Hm? El tudod mondani? És miért van az, hogy mindig Olivier kapja meg a csákányt és a kalapácsot, én meg ezt az esetlen kardot? Pillantásom Olivierre esik, aki egy skandinávtól meglehetősen szokatlan módon türelmesen várakozott az ajtóban. Talán azt remélte, hogy nemsokára véget érnek szenvedései. Közben lemondóan rágyújt egy cigarettára.

Visszafordulok a dühös vikinghez és halkan csak ennyit mondok: - Nos, Sean, nagyon jól tudod, hogy sokkal fontosabb szerepet játszol a történetben, mint Olivier. Mindössze arra gondoltam, hogy ha további kellékeket adunk a kezébe, talán nem érzi úgy, hogy kihagytuk valamiből. Sean kivételével mindenki számára világos volt, hogy Oliviernek nem volt beleszólása abba: kihagyják-e valamiből vagy sem. Sean kissé talán kiengesztelődött időközben. - Igazad van, Izzy. Köszönöm, hogy ilyen őszinte vagy hozzám. De úgy gondolom, hogy... szólhatnál Oliviernek, hogy fogyjon néhány kilót - folytatta suttogva. - Végül is egy viking nem eszik bőségesen, igaz? Talán egy kis zöldfélére és néhanapján csirkére futja neki. Mégsem nézhet úgy ki, mint aki felfalt egy szakácskönyvírót az összes művével együtt. - Ó, de hiszen Olivier nem az a harcos viking. Inkább amolyan háttérben álló fajta. - Inkább osztogat, mint fosztogat? - Valahogy úgy. Sean egyetértően bólint, miközben gonosz pillantást vet a gyanútlan Olivierre. - Annyit gondolkodtam már ezen - mormogja az orra alatt. Biztatóan megérintem a karját, azonban mielőtt elmenekülhetnék, hozzáteszi: - Még egy apróság, Izzy. Arra gondoltam, hogy mostantól hívhatnál mondjuk Arnognak. - Arnognak? - Biztos sokat segítene abban, hogy jobban beleéljem magam a szerepbe. Erőltetetten mosolygok, és alig tudok ellenállni a csábításnak, hogy titokban újra az órámra pillantsak. Már több, mint két órája itt vagyunk, és Aidán alig várja, hogy hozzáfoghasson a ruhapróbához - ugyanebben a helyiségben. Boswell asszony Skandináv Jégünnepe korántsem olyan egyszerű, mint először gondoltam, és még mindig többhetes tervezés áll előttem. - Nos, rendben, Arnog. Ahogy jónak látod. Vegyük újra végig? Ujjaim között figyelem, ahogy felveszik a pozícióikat. Az ajtó közben résnyire nyílik, és Aidán belopakodik. Egy pillanatra körülnéz, aztán a fal mellett lábujjhegyen hozzám sompolyog. - Hogy haladtok? - kérdezi, ám grimaszoló arckifejezése elárulja, hogy szerinte borzasztóan rosszul". - Borzasztóan rosszul - húzom el a számat.

- Szerintem rossz itt a feng shui. Mostanában az én próbáim is rosszul alakultak. A mozgás felgyorsul. Olivér már az első két másodpercben majdnem kiveri Sean szemét a csákánnyal, de nehéz megállapítani, hogy ez szándékos volt, vagy csupán a véletlen műve. Mindenesetre úgy látom, hogy a vikingek bizonyára nagyon örültek, hogy sisak védi a fejüket. A skandináv darab gyorsan francia bohózattá kezdi kinőni magát. A vad csatakiáltások és kardforgatás mellett néhány ember medvebőr szőnyegekre zuhan két Bocsika!" között, ketten fordítva vették fel a sisakjukat, ráadásul Olivier vadul megragadja Seant, lerántja a földre, és a köpenyével fojtogatja. Aidán odahajol hozzám, és a fülembe súgja: - Drágám, attól tartok, ez nem csupán a rossz feng shui hatása. Az én próbáim azért ennyire nem szoktak elfajulni. Mintha üldözne téged a balszerencse. - Nagyon úgy tűnik - sóhajtok fel, miközben azt nézem, vajon Sean mennyi ideig bírja ki levegő nélkül. - Kedvesem, mindössze néhány hete tart az egész. Kénytelen vagy néhány bált levezényelni, ha már kirúgott a pasid. Ez természetes. - Köszönöm, hogy emlékeztetsz. Már pont két perce sikerült nem gondolni a romokban heverő magánéletemre. Úgy vélem, Sean talán már eleget szenvedett, ezért odarohanok, hogy megmentsem. Próbatermünk a vállalat tulajdonában álló hatalmas, György-korabeli ház alagsorában található. Dél-Kensingtonban itt a téren csupa hasonló ház áll, és csupán a Kerekasztal" feliratú elegáns kis réztáblácska árul el bennünket. Tulajdonképpen sokféle rendezvényt szervezünk: esküvőket, termékbemutatókat, vállalati rendezvényeket, húszfős koktélpartikat, négyszáz fős álarcosbálokat, bármely elképzelhető helyszínen. Aidán, aki kollégám és egyben barátom is, a partivilág Salvador Dalíjaként ismert: szervezett különböző partikat már indián sátorban, tengeralattjárón, istállóban, de még bútorgyárban is. Nem látom sok értelmét egy újabb próbának, ezért szélnek engedem a társaságot. Úgy rohannak ki a teremből, mint a diákok a nyári szünet kezdetekor. Nagyszerű, hogy ilyen jó hatással vagyok a beosztottaimra... Éberen őrködök, miközben a kellékeket visszapakolják a szomszéd helyiségben megbújó raktárba, ahol elképesztő készleteket sikerült felhalmoznunk. Van itt színházi felszerelés, üveg- és agyagedények, evőeszközök, üléshuzatok, asztalterítők, szalvéták és még számos

elengedhetetlen tartozék. A kosztümöket egy életnagyságú BOSWELL ASSZONY SKANDINÁV JÉGÜNNEPE feliratú sínre akasztják fel. Elindulok a két emelettel feljebb található irodám felé. Még az első emeleten sem járok, amikor Aidán utánam kiabál: - Nehogy eláruld Geraldnak, hol vagyok! Gerald a mi rettenetes ügyvezető igazgatónk, aki nem rajong Aidán művészi hajlamaiért. - Aidán! Gerald pontosan tudja, hol vagy. A próbán! - üvöltök vissza. - Nehogy leengedd ide! Nem vagyok hajlandó szóba állni vele! - Hát jó. Megpróbálom visszatartani - sóhajtok, és megyek tovább. A vállalat recepciója és az irodák az épület felső két szintjét foglalják el. A földszinten berendezett konyhában készítik az ínycsiklandozó ételeket, melyeket hűtőautóink szállítanak ki a különféle helyszínekre. A szakácsok nem vetik meg a nőket, ezért nem merészkedem túl közel hozzájuk. Végre feljutok az utolsó lépcsősoron is, amely a Kerekasztal" főhadiszállásának belső szentélye. Stephanie, a recepciós lázasan dolgozik. - Keresett valaki? - kérdezem, csupán megszokásból. Valójában azt remélem, hogy nincs egy árva üzenetem sem. Stephanie a ha fontos, úgyis visszahívnak" filozófiát követi. Gondolkodóan felvonja a szemöldökét, szájából füstfelhőt ereget. Az irodában tilos a dohányzás, és Gerald rendszeresen írásban figyelmezteti a szabály megszegőit. Stephanie pedig - füstölgő bagóval a szájában - le is gépeli. Csakhogy Stephanie olyan elmélyült ismeretekkel rendelkezik a sztárvilág eseményeit illetően, hogy Gerald nem teszi ki, hiszen ez a tudás sajnálatos módon rendkívül fontos a mi szakmánkban. - Valaki keresett, de nem tűnt kifejezetten érdekesnek, úgyhogy nem írtam fel. - Nagyszerű. Boswell asszony bejön valamikor a délután folyamán. Szeretném, ha nem ismétlődne meg a múltkori eset. - Vén szipirtyó - duzzog Stephanie. - Lehet, hogy így van. De hihetetlenül gazdag vén szipirtyó, és az egyik legjobb ügyfelünk. - Remélem, meghűl a kis jégünnepélyén. - Hát, ahogy a dolgok alakulnak, még ez is előfordulhat. Stephanie figyelmét ismét az előtte heverő női magazin köti le, így végre eljuthatok az asztalomig. Az egész első emelet nyitott irodát képez. Tele van szórva dekorációmintákkal, színházi kellékekkel (ezeknek az alagsorban lenne a helyük, de Aidán ragaszkodik hozzá, hogy fenn tartsuk - mondván, őt ez inspirálja), egy Yogi névre hallgató óriásmedve, mely Davy Crockett partijáról

maradt meg, a múlt heti rendezvény virágkölteményei, továbbá szalvéta- és szalagminták sokasága, millióféle váza és gyertyatartó - és végül a kötelező számítógépek és laptopok. Minden lehetséges felületet papír- és meghívóhegyek borítanak. Épphogy odaérek az asztalomhoz, kivágódik az ügyvezető ajtaja. - ISABEL! GYERE BE! - kiáltja be a kezében szorongatott mikrofonba. Ragaszkodik a technikához akkor is, ha olyan közel állok hozzá, hogy megfoghatná a karomat. Gerald a negyvenes évei vége felé járó, markáns arcú férfi. Sötét haja mindig rendezetten csillog, kis pocakja alig látható. A mi sokat pocskondiázott ügyvezető igazgatónk - de megérdemli. Életemben nem találkoztam még nála durvább, szarkasztikusabb emberrel. Nem szeret feleslegesen beszélni, udvariaskodni, hiszen az túl unalmas lenne. Tőle nem is várhatunk Jó reggelt! Hogy vagy?" és ehhez hasonló megjegyzéseket. Belépek az oroszlán barlangjába, és becsukom magam mögött az ajtót. - Hogy sikerült a próba? - kérdezi, míg a kávéfőzőhöz hátrasétálva töltök magamnak egy csésze kávét. - Borzasztó volt. Sean az összes kellékét el akarta cserélni Olivierrel. Csak reménykedhetünk. - Egész nap a Jégünnepéllyel vagy elfoglalva? - Sajnos igen. Boswell asszony később még bejön. Hosszú nap elébe nézünk. - Aidán hol van? - A próbateremben. A saját részét próbálgatja. Próbálok nem túl feltűnően vigyorogni - Aidán mindig a próbaterembe menekül Gerald kínos kérdései elől. - Már megint túllépett a költségvetésen? - Az egekig. Fogalmam sincs, miért tölt annyi időt költségtervezéssel... Gerald az utolsó mondat után kérdőn néz rám. A cégnél mindenki nagyon jól tudja, hogy Aidán soha nem fogja halálra dolgozni magát holmi költségtervezéssel. Szerintem Gerald is pontosan tudja, hogy az összeset én készítem. - Én sem tudom - vetem oda flegmán. - Valahányszor rákérdezek a költségekre, rohamot kap. - Hmmm. Ez nagyjából annyit jelent, hogy Aidán ledobja magát a legközelebbi kanapéra és jajgatni kezd: mindig csak a kérdések. Miért van erre szükség? Néha Picassóhoz vagy Bachhoz hasonlítja magát, ezzel igazolva elméletét, hogy a zsenik önkifejezésének szabad teret kell engedni.

- Beszélek vele, ha gondolod. - Azért hálás lennék. Próbáljatok meg lefaragni valahol a költségekből. - Megpróbálom, de nem ígérhetek semmit. - Túljutottál már a szakításon? Nem tűnsz túlságosan felvillanyozottnak. Geralddal való kapcsolatomba sajnos nem fér bele, hogy kisírjam magam a vállán, úgyhogy csak annyit válaszolok, hogy már jól vagyok. Aidán újra felbukkan az ebédszünetben. Felül az íróasztalomra, és keresztbe teszi Versace-cipőbe bújtatott lábait. Az irodában Aidán a legjobb barátom. Mikor elkezdtem a vállalatnál dolgozni, egy évig az asszisztense voltam, és csak utána léptem elő rendezvényszervezővé. Már ősidők óta itt tevékenykedik, és ő a cégünk legkeresettebb munkatársa. Amint gyakran fel is hívja rá a figyelmünket, óriási kreativitással van megáldva. Ez az egyetlen ütőkártyája Geraldnál. A legkisebb vétséget is kreativitása javára könyvelik el. Aidán négy ügyfelet megfojtott egy terítővel? - O, ez is csak azt mutatja, mennyire kreatív. - Milyen napod van ma? - érdeklődik. - Még nem is tudtunk beszélgetni. A kérdést élénk mimika is kíséri. Lehetetlen Aidannal úgy beszélgetni, hogy közben ne fintorogna folyamatosan. Abból lehet észrevenni, hogy túl sok időt töltöttél vele, ha már te sem tudsz egy mondatot sem kinyögni szájnyalogatás, szemforgatás és vakarózás nélkül. - Nagyszerű! - mosolygok, és próbálok visszahúzódni. - Nem tűnsz boldognak. Nem tudom tovább tartani magam. - Reggel történt valami a metrón - mesélem elhaló hangon. - Azt hitték, kisbabát várok, és átadták a helyet. -Ó. - Ne merj nevetni, Aidán! - förmedek rá, mivel látom, hogy az ajkába harapott. - Ez egész egyszerűen nem vicces! - Egyáltalán nem nevetek, Isabel. Egyszerűen csak... És mit csináltál? - Mit tehettem volna? Meséljem el, hogy azért van kicsit nagyobb hasam, mert Rob kidobott, és jégkrémbe fojtottam bánatom? Nem tehettem mást, mint szépen megköszöntem és leültem. Aidán bátorítóan felém nyújtja kezét. - Kedvesem, tudod jól, hogy a felesleg soha nem a melledre rakódik, hanem a hasadra. A természet undokul elbánt velünk. - Miért nem lehet őszintén elmondani, hogy felszedtem néhány kilót, amióta a barátom lelépett? Hosszasan taglalhattuk volna a Testkontroll és az Atkins-diéta előnyeit és hátrányait, és mindenki jól érezte volna magát. De

nem, én túlságosan is brit vagyok. Ha valaki azt hiszi, hogy várandós vagyok, eszembe sem jut tiltakozni. - Ugyan már, Izzy. Még csak három hete történt. Különben is, szerintem kifejezetten hasznos hasra hízni. Legalább nem hátrafelé kúszik, és nem a fenekedre rakódik le alattomosan, miközben észre sem veszed. - De akkor legalább nem hiszik azt az emberek, hogy terhes vagy. - Tényleg nem. Akkor egyszerűen azt gondolják, hogy nagy a feneked. - Köszönöm szépen. Miért nem tartozhatom azon nők közé, akik négy ruhaméretnyit fogynak, ha a pasijuk kidobja őket? - Azért, mert az nem te lennél. Én úgy szeretlek, ahogy vagy, eltekintve természetesen a rohadt költségtervezéstől. - Bárcsak tudnám, Rob miért szakított velem. Olyan csodálatos volt vele lenni. Talán túlbuzgó voltam, Aidán. Aidán gúnyosan felhorkan. - Kedvesem, már kinőttünk az óvodás korból. - Szerinted kínos, ha felhívom és megkérdezem tőle? - Na ne. Ezen már túlvagyunk. Telefonon szakított veled, és ne feledkezz meg arról az aprócska tényről sem, hogy olyan időpontban hívott, amikor általában az üzenetrögzítőd van bekapcsolva, mivel egyszerűen arra sem vette a fáradságot, hogy beszéljen veled. Ez a férfi egyáltalán nem ér annyit, hogy egy percig is foglalkozz vele. Továbbá felhívnám a figyelmed arra, hogy privát, ráadásul szakítós üzenetet hagyni a céges üzenetrögzítődön a leggyávább és legundorítóbb dolog, amiről valaha is hallottam. - Tudom - mormolom remegő hangon. Ebben a pillanatban égő cigarettával a kezében odalép hozzánk Stephanie, ami ismét belénk fojtja a szót. - Megérkezett a tuskó vendéged. - Stephanie! - sziszegem, miközben felállók és végigsimítom a szoknyámat. - Hányszor kérjelek meg arra, hogy légy szíves ne hívd őt így. Leültetted a tárgyalóban? - Igen. - Köszönöm. Felkapom a mappámat, mély lélegzetet veszek, és a recepció felé masírozok, le az egy emelettel feljebb található tárgyalóba. Boswell asszony úgy ül az asztalnál, mint aki karót nyelt. Egyik keze elegánsan az ölében nyugszik, a másik az esernyőjét tartja, ami nélkül ki sem mozdulna otthonról. - Boswell asszony! Örülök, hogy újra látom. Stephanie megkínálta kávéval? Boswell asszony úgy néz rám, mintha egy csésze macskahányással kínáltam volna, melybe néhány teáskanál férget is belekevertek.

- Kávét, Isabel? Nagyon jól tudja, hogy délután soha nem iszom kávét. Manapság minden a kávé körül forog. Tele van a város azokkal a rettenetes kávéházakkal. Boswell asszony tipikus példája idősebb ügyfeleinknek. Makacsul ragaszkodik a szabályokhoz, ráadásul rettenetesen sovány, ami még visszataszítóbbá teszi. Ma tengerészkék kosztümöt és hozzá illő harisnyát, illetve kesztyűt visel. Hatalmas kézitáskáját mindenhova magával cipeli, és állítólag nagyot csap rá, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezte. Nos, ezért vagyok olyan ideges az Északi Jégünnepély miatt. Kinyitom a mappámat, és közben a szemem sarkából látom, amint lebiggyeszti cseresznyepiros rúzzsal szokás szerint agyonfestett ajkait. - Nos, hogyan halad a szervezéssel? A vikingek tényleg vikingnek fognak kinézni? Nem engedhetem meg magamnak, hogy Sneddon-Wells túltegyen rajtam. Londonban a mai napig emlegetik a partiját. Itt megáll, hogy levegőhöz jusson, majd kritikusan végigmér. - Csak nem hízott egy kicsit, Isabel?

2. fejezet Eredetileg nem rendezvényszervezéssel foglalkoztam. Bárcsak hivatkozhatnék arra, hogy gyermekkoromban annyi, de annyi csillogó eseményen volt alkalmam részt venni, hogy kedvet kaptam hozzá, de valójában az egyetlen izgalmas emlékem, mikor édesapám elvitt Don MacLean koncertjére tizenkét éves koromban. Katasztrofális volt, ezért már a szünetben eljöttünk. Édesapám úgy vélte, az irányítás kezd kicsúszni a felelős emberek kezéből, miután mindenki fagyistölcséreket dobált a színpadra. Mivel édesapánk katona volt, nővéremmel, Sophie-val sehol nem maradhattunk túl sokáig, időről időre tovább kellett költöznünk a világ másik végére. Talán szigorú katolikus neveltetésem az oka, hogy mindig nagyon szilárd karrierről álmodoztam. Mikor befejeztem az egyetemet, erőt vett rajtam a pénz és siker utáni vágy, ezért pénzügyi elemzői gyakornokként

helyezkedtem el. Úgy gondoltam, semmi nem szilárdabb, mint a számoszlopok és táblázatok. A gyakornoki időszak lejáratakor saját irodát kaptam egy kedves belvárosi cégtől, és azt reméltem, hogy ez boldoggá fog tenni. Az első munkanapon kidugtam a fejem az irodámból, hátha látok valahol egy barátságos arcot, akivel talán elmajszolhatnánk egy szendvicset az ebédszünetben. De az egész irodában mindenki a telefonkagylóhoz ragadva próbálta elfogyasztani ebédjét. így aztán visszakúsztam az irodámba, és ugyanezt tettem. Nem számít - gondoltam -, ha a kollégáim ilyen keményen dolgoznak, biztosan keményen fognak játszani is. Mire hatot üt az óra, mindannyian a sörözőben leszünk. Teltek-múltak a napok, de ez nem következett be. Még a McDonald's-ba sem ültünk be. Valójában egyetlen ember volt, aki egyáltalán szóba állt velem: a szendvicsárus lány. Egyre csak múltak a napok, és végül rá kellett jönnöm, hogy irigylem a szendvicsárus lányt. Irigyeltem, hogy nincs helyhez kötve. Irigyeltem, hogy könnyedén beszélget az emberekkel. Irigyeltem rugalmas munkaideje miatt is. A mélypontot az jelentette, amikor néhány látogatót vezettem végig az épületben. Az elnök éppen kilépett irodájából. Miután mindenkivel kezet rázott, hozzám fordult, és kedélyesen megjegyezte: remélem, a látottak lenyűgözték önt! Azt hitte, hogy én is a látogatókhoz tartozom. Ekkor kezdett szöget ütni a fejembe, hogy talán rosszul döntöttem. Hogyan értékelhetnék a munkámat, ha a cég elnöke még azt sem tudja ki vagyok? Nehéz, határozatlan időszak következett, míg egy nap egy középkorú kollégám elmesélte, hogy egyáltalán nem akart a pénzügyi osztályon dolgozni. Tizennyolc évvel ezelőtt átmeneti munkaként vállalta el, és azért nem váltott később, mert nem tudta, mi mást csinálhatna. Különös, hogy egy ilyen beszélgetés mekkora hatással lehet valaki életére. Nem akartam az ő sorsára jutni tizennyolc év múlva. így aztán összecsomagoltam a növényeimet és a fényképeimet, és otthagytam biztonságos kis belvárosi irodámat. Szerencsére jelentkeztem a Kerekasztal egyik hirdetésére, és a többi már történelem. Ami nem volt benne a rendezvényszervező cég adminisztrátort keresünk" hirdetésében: minden új alkalmazott köteles egy hónapos konyhai tréningen részt venni, ami leginkább egy újonckiképző táborra emlékeztet. Nevetségesen korán talpon voltam, végeláthatatlan zöldségkupacokat hámoztam meg és készítettem elő. Két kifejezetten vonzó kék vendéglátós köpeny mindig kéznél volt (ez a hónap nem mozdította elő a szerelmi életemet). Ellenben megtanultam az alapszószok elkészítésének csínját- bínját, megismerkedtem a legkülönbözőbb alapanyagokkal, elsajátítottam a legtöbb hal és hús legegyszerűbb elkészítési módját; röviden, megtanultam kicsit

érezni az ételeket. Nem mintha előtte távol állt volna tőlem a konyhaművészet, mindig azonnal tudtam, ha valahol a közelben csokis keksz rejtőzött, azonban itt azt is megtanultam ösztönösen érezni, milyen ízek illenek össze. Matematikai tudásomnak a rendezvényszervezés alapjainál vettem igazán hasznát. Bármely esemény alapköltségeiből szép kis táblázatot tudtam összedobni, így a belváros magányossága nélkül is megtarthattam biztonságot nyújtó fizetésemet. Talán néhány év múlva lehetőségem nyílik saját cégem megalapítására is, mivel úgy gondolom, megalapozott háttértudásommal el is tudom vezetni. Ráadásul soha nem gondoltam volna, hogy a munka ilyen szórakoztató is lehet! Még egy ilyen kilátástalan napon is, mint a mai. Valahogy ellentmondásosnak tűnik. Dübörögve megyek fel a lakásomhoz vezető lépcsőn. Meglehetősen rossz hangulatban és türelmetlenül rátenyerelek a csengőre. Tudom, hogy lakótársam, Dom már otthon van - mint mindig -, és semmi kedvem a táskámban kutatni a kulcscsomóm után. Ez kifejezetten idegesíti Domot, de tudom, hogy be fog engedni. A múltkor - mikor egyszerűen beleordította a kaputelefonba, hogy Nem engedlek be, te lusta lotyó!" - megtanulta a leckét. Lawrence asszony mindössze néhány szórólapot akart éppen akkor bedobni a postaládákba. Jó néhány csokor virágba került, mire újra szóba állt Dommal. - Tessék. - Szia Dom, én vagyok. - Hol van a kulcsod? - zsémbeskedik. - Nem tudom. Légyszi engedj be. - Nem. - Gyerünk, Dom. - Na jó, rendben. Kedvetlenül megnyomja a gombot, de csak egy másodpercnyi időre, így a könyökömmel lököm be az ajtót. Felrohanok a másodikra, miközben átkozom a női magazint, ami azt javasolta, hogy két lépcsőt lépjek egyszerre, különben akkora fenekem lesz, mint Kína, és végre benyitok a lakásba. Még akkor vettem ezt a lakást, amikor jobban kerestem. Dominic az albérlőm. Sajnos pénzes állásom idején nem tudtam eléggé berendezni a lakást, de Dom azt állítja, hogy úgyis tetszik neki a minimál stílus. Kiválóan kiválasztott kiegészítőink a penészes pirítós tányéron, a haldokló virág és a félig üres bögre. A hálószobák a folyosóról nyílnak, a köztük lévő fürdőszobát közösen használjuk. Az a szabály, hogy aki reggel először átteszi bármely testrészét a fürdőszobaküszöbön, azé az elsőbbség. Ez reggel hétkor veszélyes

sebességrobbanáshoz és néha rögbicselekhez vezet. Dom áttivornyázott éjszakák után képes a kádban aludni, csakhogy biztosítsa a helyét. A hangszórókból dübörög a zene, melybe szinte beleolvad a konyhából hallható edénycsörömpölés hangja. Dom már egy órája itthon lehet. Domot a munkám révén ismertem meg. Nagynénje, Ágnes koktélpartit adott - ez volt az első saját koktélpartim. Az esemény közepe táján Dominic odakúszott hozzám, és elmondta, hogy nagynénje vegetáriánus, míg a szendvicseim határozottan nem. A vér kiszállt a fejemből, és még pont időben megláttam, amint Ágnes néni éppen egy húsimádó szendvics után nyúl. Dominic odaugrott, mielőtt a szájához emelhette volna a falatot, kitépte a kezéből, és csámcsogva befalta. Közben én begyűjtöttem a maradékot, és a pincérnő kezébe nyomtam, mielőtt a megrettent Ágnes néni újabb szendvicset választhatott volna. Dominic a konyhában ért utói, ahol a félelemtől mozdulni sem tudtam. Azon tűnődtem, vajon a konyhai személyzet hogyan tehetett ilyet, és vajon észreveszi-e valaki, hogy kétszáz szendvicscsel mínuszban vagyunk. Dominic egész egyszerűen leszedegette a Pármai sonkát a tetejükről, a szájába tömte, majd visszaküldte a pincérnővel a most már vegetáriánus szendvicseket. így kezdődött a barátságunk. Ő a legmacerásabb legjobb barátom, akit az ember csak kívánhat magának. Kétségkívül furcsa párost alkotunk. Míg én csinosan öltözöm, Dom nem törődik a ruháival. Én meghalnék filofax nélkül, Dom a tenyerét és egy golyóstollat használ jegyzetelésre. Én megszervezem a házimunkát, Dom azt hiszi, hogy a poháralátéteket a szörfözéshez használják. Mindenesetre én csodálom őt, és szeretném azt hinni, hogy ez fordítva is igaz. Dominic egy biztosítótársaság igénybejelentő osztályán dolgozik, kiegészítendő küzdelmes írói karrierjét (a küzdelmeset arra értem, hogy próbál nagy nehezen írni valamit). Dom imádja ezt a fajta irodai munkát. Nincs semmi felelősség a vállán - nincs promóciós versengés, túlórázás, sem hosszú távú célok, mivel a nap végén minden véget ér. Valamikor kilenc után ér be az irodába, és csak annyit dolgozik, hogy még éppen ne rúgják ki, de elég keveset ahhoz, hogy észrevegyék: vagyis borotvaélen táncol. Pontban ötkor már indul is haza Minden napra úgy tekint, mint egy kalandra, és lenyűgözd módon képes mindenben megtalálni az örömet. Ha küld nekem egy doboz bonbont a keddi postával, odafigyelek az igénybejelentésére" ígéreteit már az egész vállalat jól ismeri. És ez nem vet jó fényt a munkájára. - Helló, Édes! - Szia! Ledobom a táskámat és a bőr aktatáskát a konyhaasztalra. - Mit csinálsz? - kérdezem. - Nem te vagy soron a mosogatásban.

Dom szélesen vigyorog a mosogatószerhab-hegy mögül. Azon ritka alkalmakkor, amikor Dom mégis elmosogat, egy fél flakon mosogatószert elhasznál. Még a haja is csupa hab. - Nem találtam tiszta bögrét. Az élet néha olyan kegyetlen tud lenni - sóhajt fel drámaian. - Hogy érzed magad? - Borzasztóan. És te? - Kiválóan. Fel akartalak hívni a munkahelyeden. - Tényleg? Sosem hívtál még ott. - Igen, mert sosem engeded meg, hogy felhívjalak az irodában. - Dom, ha megengedném, félóránként felhívnál. De ma eszembe jutottál napközben. - Valóban? Arra gondoltál, hogy Dom hiányzik? - Nem. Gerald érdeklődött utánad - Igazán? - Igen, és Aidán is. Miért kedvelnek téged hirtelen ennyire a kollégáim? - Azért, mert annyira szeretetreméltó vagyok. Gúnyosan felhorkanok. - Aligha vagy szeretetreméltó. Csak azért szeretnek, mert folyton bajba sodorsz engem. Gerald a mai napig cukkol az ételmérgezés miatt, mivel hála neked, azt hiszi, hogy másnapos voltam. - Az is voltál. - Ó, hát persze. Látod, Dom: ezért nem engedem meg, hogy felhívj a munkahelyemen. Még a végén ugyanilyen beszélgetésekbe bonyolódnánk. Eljössz velem Winnie nénihez a hétvégén? Dom már sokszor ellátogatott velem Winnie nénihez, aki szinte már családtagnak tekinti. - Majd szombaton utánad megyek. Péntek este legénybúcsú lesz. - Legénybúcsú? Még sosem voltál ilyenen. - Ja, csak néhány kollégámmal beülünk valahova. - Kivel? - Nem ismered őket. - És mikor lesz az esküvő? - Nemsokára. - Szóval legénybúcsú? Csak férfiak? - kérdezem gyanakodva. - Miért, van másféle is? Mellesleg kaptál egy képeslapot a családodtól. Az asztalon heverő levélkupac felé bólint. Elengedem a meglepetésszerű legénybúcsú gondolatát, és a hongkongi kikötő éjszakai látképét tanulmányozom. A hátoldalon édesanyám ismerős macskakaparása.

Épp most indulunk egy újabb borzalmas diplomatapartira. Egyszerűen nem értem, hogy vagy képes egész nap ezt csinálni. Édesapád szeretettel üdvözöl. Megpróbállak hamarosan felhívni, de sajnos nem emlékszem rá, hogy melyik irányba kellene számolnom az időeltolódást. Ha találkozol Sophie-val, őt is üdvözöljük. Szeretettel: anya Visszadobom a kupac tetejére, és felsóhajtok. Annyira más világban élünk. Az ő valóságuk fényévekre van az enyémtől. - Elolvastad? - érdeklődik Dom. - Igen. - Azt hittem, hamarosan eljönnek meglátogatni Sophie-t és bennünket is. - Attól tartok, valami közbejött apa munkája miatt. Már egy vállrándítással elintézem az egészet. Rá kellett jönnöm, hogy a szüleim nem éppen megbízható mintapéldányok. - Tehát mi történt ma veled? - faggat Dom. Már szóra nyitnám a szám, hogy válaszoljak, mikor megcsörren a telefon. Odarohanok, hogy felvegyem. Valahol a szívem mélyén még mindig azt remélem, talán Rob lesz az. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. - IZZY! - dörgi egy ismerős hang. Mióta Rob szakított velem, Winnie néni majdnem mindennap felhív. - Már otthon vagy? Azt reméltem, kedélyesen elbeszélgethetek Dommal, de attól tartok, hogy ez rád marad. - Nos, mi végtére is rokonok lennénk, Winnie néni. Míg Dominic nem a rokonod. - Az a zsarnok főnököd végre hazaengedett, ugye? Meggyőződésem, hogy marxista ideológiákat vall, Izzy. Erre figyelj majd oda. Még a végén kommunistát csinál belőled anélkül, hogy észre vennéd! - Szerintem most nem ez az, ami igazán foglalkoztat téged, Winnie néni. - O, ne is higgy nekem! - válaszolja bölcsen. - Lehet, hogy beletesznek valamit az italodba! - Próbálok nem inni csapvizet. - Jól van, kislányom. Jó nevelésben részesültetek. Szívesen megkérdezném, hogy vagy, de tudod jól, mennyire utálok mások egészségéről szóló történeteket hallgatni. - Hogy van a plébános? - vágok közbe. A plébános ugyanis Winnie néni új hobbija. Komoly teológiai vitákat folytatnak, és ezt Winnie néni rendkívül élvezi. Rettenetesen sajnálom szegény embert, mert nem tudja, kivel van

dolga. Emlékszem, hogy a Cápák című filmben is voltak hasonló figyelmeztetések, és lám: mégis milyen csúnya vége lett. - Éppen a templomba kerülő vágott virágokról vitatkoznak. Harrison asszony múlt héten olyan kompozíciót készített, amelybe rengeteg padlizsán került. Nyilván úgy gondolta, hogy ez nagyon divatos, de valójában egyáltalán nem való templomba. Sok fallikusan domborodó lila némi szerencsétlen mákfejjel kombinálva. Azt hittem, hogy a plébános a helyszínen szívinfarktust kap. Azóta nem nevettem ilyen jót, mióta a hittanos gyerekek hozzátűzték a reverendáját a harangkötélhez. - Winnie néni, te tényleg szörnyű vagy! - kuncogok. - Igazából nagyon örülök, hogy elértelek. Ha Domnak mesélem el a történetet, kissé átdolgozva jut el hozzád. Nem fogod kitalálni, kivel találkoztam ma! - Hát nem. - Na! Legalább próbáld meg! - Hm. George Clooneyval? - kérdezem bizakodóan, miközben azért imádkozom, hogy most nála csücsül egy hatalmas lakatra zárt ajtó mögött. - George kicsodával? - Clooneyval. - Loonyval? - CLOONEY. Egy film... mindegy. Inkább meséld el, kivel is találkoztál! - Charlesty asszonnyal! Nem említhető egy napon George Clooneyval. - Nem hiszem el! - Pedig így történt. - Valóban? - Igen... Most gúnyolódsz, igaz? Nos, mivel nem meséltem el neked, miért olyan nagy dolog ez, megbocsátok. A Bury St. Edmunds-i hentesnél voltam éppen. Tudod, itt a faluban bezárt néhány napra a hentes, mivel az egész család influenzás lett. De miattam nem kell aggódnod, beoltattam magam. - Hála istennek - jegyzem meg szárazon, azon tűnődve, eljutunk-e valaha a lényegig. - Szóval be kellett mennem Burybe, és belebotlottam. Mindent elmeséltem neki rólad és a munkádról. Teljesen elbűvölted. - Ez minden? Mégis mivel bűvöltem el? - érdeklődök. - Hát persze, hogy elbűvölted! Rendkívül érdekes a munkád, és én nagyon büszke vagyok a lányaimra. Nos, befejezted a felmosást?

- Dom felmentést kapott azon feladat alól, hogy itt üljön mellettem a kanapén, és unott varázslóként papír zsebkendőket húzzon ki egy dobozból. Erre gondoltál? Winnie néni ezt hatalmas előrelépésként értékeli. - Nagyszerű! Szuper! - harsogja. - Dom munkája nem túl strapás, ugye? Sajnálatos, hogy Domon keresztül ismertem meg Rob Gillinghamet. A Domot foglalkoztató biztosítótársaság a Gillingham család tulajdonában van. Néhány éven belül Rob átveszi édesapjától a cég irányítását. A cég fennállásának 150. évfordulója alkalmából rendezett szmokingos partin találkoztam Robbal. Nem annyira kisegítő személyzetként, hanem inkább Dom vendégeként voltam jelen. Rob nem jóképű férfi a szó hagyományos értelmében, de sármos - ehhez nem fér kétség. Rögtön bedőltem neki. - Nem tudom. Sosem beszél róla. - Ezt nem hiszem el - horkan fel Winnie néni. - Fel a fejjel, és ha úgy érzed, fel kellene hívnod Robot, inkább hívj engem! Dom közben befejezte a mosogatást és éppen egy kannányi teát főz. - Ki volt az? - érdeklődik. - Winnie néni - huppanok le az asztalhoz. Két újonnan elmosogatott bögrébe tölti a teát. - Mit akart? - Beszélgetni. Közben egy röpke pillantást vetek a hasamra, eszembe jut a baleset a metrón. Fájdalomtól összerándult arccal jelentem ki: - Most már ideje lenne fogyókúráznom. Dom pillantása árnyékként követi az enyémet. - Igen, egy kicsit - mondja őszintén. - Nem hiszem, hogy pont ma este bele tudnék vágni, annyira szörnyű napom volt. - Boswell asszony? - kérdezi Dom megértően. - Igen, Boswell asszony. - Nos, azt hiszem, ma estére szükségállapotot hirdetünk. De holnap este személyesen fogom kidobálni az összes jégkrémet, és utána elmegyünk fehérrépáért. Vagy mit tudom én mit esznek a nők ilyen fogyókúráknál. Ó, istenem! Odasétál az üresen kongó palacktartóhoz, és előhúz egy üveg bort. - Eljössz velem a konditerembe is? - könyörgök.