A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását.

Hasonló dokumentumok
A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött.

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére

Egészségtudományi Kar Tanulmányi Osztály

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai

A PTE Egészségtudományi Kar egyes alap- és mesterképzési szakjainak tantervében szereplő szigorlatok teljesítésének eljárásrendje

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar minőségfejlesztési terve

1. (1) A költségtérítés, illetve az önköltség mérséklésére vonatkozó kérelmet a kar Dékánjának címezve a kar Tanulmányi Osztályára kell benyújtani.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai

A Kari Tanács január 23-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok


A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

Szent István Egyetem Gödöllő. A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 6/B. számú melléklete

A Kari Tanács határozatai 2014

A Kari Tanács január 14-i ülésének napirendjei és határozatai

GYERMEKREHABILITÁCIÓS SZAKGYÓGYTORNÁSZ

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29.

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam

A Kari Tanács február 26-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

KARI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA. A határozat száma: 6/2014. (VI.02.)

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 17. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE

A február 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A Kari Tanács határozatai 2013

FUNKCIONÁLIS EGYSÉG DÉKÁNI TITKÁRSÁG

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR

1/2004. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 26-i ülésén

A Művészeti Kar Kari Tanácsának 2008.évi határozatai. 6/2008. sz. ( ) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos

A Kari Tanács február 1-i elektronikus szavazása és a határozat

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A 2018/2019-es tanév időbeosztása

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN

Oktatásfejlesztési Kabinet ÜGYREND

2017. február 23. 1/2017. sz. határozat: A Szenátus személyi kérdésben dönt. Szavazatok: 31 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FİISKOLAI KAR

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ!

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum

Egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak védőnő szakirány. ajánlott tanterve

2012. január február 20.

1/2019 (01.30.) sz. Dékáni utasítás a karon kívüli oktatási tevékenység végzéséről a PTE Műszaki és Informatikai Karán. Preambulum

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2013-as határozatai

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

EGÉSZSÉGÜGYI GONDOZÁS ÉS PREVENCIÓ SZAK I. évfolyam 2007/2008-as tanév I. félév

A 2019/2020-as tanév időbeosztása

- népegészségügyi menedzser

Pótfelvételi. Tisztelt Jelentkezõ!

Határozatok

J E G Y Z Ő K Ö N Y. az ELTE PPK Kari Tanácsának április 5-i üléséről

A Kari Tanács december 15-i ülésének határozatai

A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás)

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre

2016. január 28. 1/2016. sz. határozat: A Szenátus személyi kérdésben dönt. Szavazatok: 26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

BGK-KT/ LIX/1/2010 A keresztféléves MSc Biztonságtechnikai mérnök tantervét a Kari Tanács elfogadta. (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács február 2-ai ülésének határozatai és jegyzőkönyve

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2015-ös határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az egészségügyi gondozás és prevenció alapszak MINTATANTERVE 2006/2007

A Népegészségügyi Kar minőségbiztosítása, minő rendszerének és eredményeinek értékelése

A Kari Tanács határozatai év

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR FELADATAIRA ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉRE. Miskolc, 2018.

Különleges szabályok a tantervváltáshoz ill. tanterv megszűnéséhez kapcsolódó átmeneti időszakra (Melléklet a Tanulmányi és Vizsga Szabályzathoz)

Minőségfejlesztési program 2013/14

A Kari Tanács január 17-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

1/2003 sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 14-i ülésén. A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány

3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

Tanulmányi tájékoztató. Hallgatói fórum

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017.

A Szenátus 37/2017. (IV. 12.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének átfogó módosításáról

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

Átírás:

2013. március 25. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 2/2013-as számú határozatával elfogadta az intézményi akkreditációból eredő kari feladatokat. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 3/2013-as számú határozatával elfogadta a Kar Minőségfejlesztési Tervét. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 4/2013-as számú határozatával elfogadta a Kar 2012. évi költségvetési beszámolóját. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 5/2013-as számú határozatával elfogadta a Kar saját bevételi tervét. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 6/2013-as számú határozatával támogatja pályázatok kiírását, a megüresedő helyekre. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 7/2013-as számú határozatával támogatja a foglalkozás-egészségügyi szakorvosi pályázat kiírását az Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központba. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 8/2013-as számú határozatával személyi kérdésben döntött. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 9/2013-as számú határozatával támogatja az Ápolás és betegellátás szakos hallgató záróvizsga kérelmét ismételt rektori engedéllyel. 2013. április 12. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 10/2013-as számú határozatával személyi kérdésben döntött. 2013. április 18. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 11/2013-as számú határozatával elfogadta A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Feladataira és Működési Rendjére vonatkozó Szabályzat módosítását. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 12/2013-as számú határozatával támogatja a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Szolgáltató és Fejlesztési Központjába vezetői pályázat kiírását. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 13/2013-as számú határozatával elfogadta a Szervezeti önértékelés elkészítésének ütemterve 2008-2013-ban szereplő határidők módosítását.

2013. június 07. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 14/2013-es számú határozatával elfogadta A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Hallgatói Követelményrendszerre vonatkozó Szabályzat módosítását. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 15/2013-es számú határozatával elfogadta a gyógytornász szak mintatantervének módosítását. 2013. június 11. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 16/2013-es számú határozatával támogatja a 1.1.12. SZ. Szabályzat A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Feladataira és Működési Rendjére szabályzat hatályon kívül helyezését és egyidejűleg egy új Szabályzat A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Feladataira és Működési Rendjére megalkotását az előterjesztésben foglaltak szerint. 2013. szeptember 09. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 17/2013-es számú határozatával támogatja az Egészségügyi Kar dékánjának kezdeményezését, mely szerint az Egészségügyi Kar 3 tagú Jelölő Bizottságot állít fel. 2013. szeptember 18. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 18/2013-es számú határozatával támogatja Professor Emeritus cím adományozását. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 19/2013-es számú határozatával támogatja Professor Emeritus cím adományozását. 2013. október 08. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 20/2013-es számú határozatával elfogadja az Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak 2013. évi párhuzamos akkreditációhoz készített tantervét. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 21/2013-es számú határozatával elfogadja az Ápolás és betegellátás alapszak 2013. évi párhuzamos akkreditációhoz készített tantervét. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 22/2013-es számú határozatával elfogadja az Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai alapszak 2013. évi párhuzamos akkreditációhoz készített tantervét. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 23/2013-es számú határozatával elfogadja az Egészségügyi szervező alapszak 2013. évi párhuzamos akkreditációhoz készített tantervét.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 24/2013-es számú határozatával elfogadja a Felvételi Bizottság tagjait. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 25/2013-es számú határozatával támogatja a Minőségügyi Bizottság új elnökét. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 26/2013-es számú határozatával elfogadja a 1.1.12. Sz. Szabályzat A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Feladataira és Működési Rendjére módosításait az előterjesztés szerint. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 27/2013-es számú határozatával elfogadja a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kulcskezelési Szabályzatának módosításait az előterjesztés szerint. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 28/2013-es számú határozatával javaslatot tesz dékáni pályázat kiírására. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 29/2013-es számú határozatával javaslatot tesz intézet igazgatói pályázatok kiírására az Elméleti Egészségtudományok Intézetébe valamint az Alkalmazott Egészségtudományok Intézetébe. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 30/2013-es számú határozatával javaslatot tesz főiskolai tanári pályázat kiírására az Alkalmazott Egészségtudományok Intézetébe. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 31/2013-es számú határozatával támogatja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházzal korábban már megkötött együttműködési megállapodás átdolgozását a 230/2012. (VIII. 28.) Korm. rendeletben meghatározott együttműködési formának megfelelően. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 32/2013-es számú határozatával nem támogatja a hallgató ismételt (4. alkalom) záróvizsgára vonatkozó kérelmét. 2013. november 22. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 33/2013-es számú határozatával támogatja az Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak védőnő szakirány, fenntartását és annak meghirdetését a soron következő felvételi eljárás keretében. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 34/2013-es számú határozatával támogatja az Ápolás és betegellátás alapszak gyógytornász szakirány, fenntartását és annak meghirdetését a soron következő felvételi eljárás keretében. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 35/2013-es számú határozatával támogatja az Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak képalkotó diagnosztikai analitika szakirány, fenntartását és annak meghirdetését a soron következő felvételi eljárás keretében.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 36/2013-es számú határozatával támogatja az Egészségügyi szervező alapszak egészségturizmus-szervező szakirány, fenntartását és annak meghirdetését a soron következő felvételi eljárás keretében. 2013. november 29. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 37/2013-es számú határozatával támogatja a minőségbiztosítási szempontok alapján megállapított tantárgyleírási hiányosságok javítását és aktualizálását. A Kar az aktualizált tárgyleírásokat, továbbá az újonnan indítandó tárgyak leírásait a Minőségbiztosítási Irodába 2014. január 30-ig felülvizsgálatra megküldi. A 2014/2015. tanév őszi félévében indítandó tárgyak esetében a javítás, aktualizálás és a megküldés határideje 2014. augusztus 30. 2013. december 17. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 38/2013-es számú határozatával támogatja az Intézményi Akkreditációhoz kapcsolódó kari önértékelést. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 39/2013-es számú határozatával támogatja az általános dékánhelyettesi, a tudományos dékánhelyettesi, az Elméleti Egészségtudományok Intézetébe intézetigazgatói, az Alkalmazott Egészségtudományok Intézetébe intézetigazgatói, 2 fő részére főiskolai tanári, valamint 1 fő részére adjunktusi pályázat kiírását a csatolt mellékletben megfogalmazott pályázati kiírások szerint. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 40/2013-es számú határozatával támogatja, az Elméleti Egészségtudományi Intézetébe kutatói, marketinges szakemberi, ügyvivő szakértői, az Alkalmazott Egészségtudományi Intézetébe gyermekgyógyászi, szülész-nőgyógyászi, gyógytornászi, radiológusi, pályázatok kiírását 1-1 fő részére. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 41/2013-es számú határozatával támogatja, a Gyermekrehabilitációs szakgyógytornász szakirányú képzés II. félévi tantárgyainak módosítását az alábbiak szerint Rokkantsport tantárgy nevének átnevezése: Fogyatékkal élők sportjára, a PNF technika alkalmazása gyermekkorban tantárgy helyett: Elsősegélynyújtás sajátosságai gyermekkorban tantárgy bevezetése, valamint a Kutatásmódszertan tantárgy bevezetése. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 42/2013-es számú határozatával támogatja, az óradíjak emelését az elméleti órák esetében a jelenlegi 4000 forintról 8000 forintra, a gyakorlati órák esetében a jelenlegi 3000 forintról 6000 forintra. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 43/2013-es számú határozatával támogatja, a referensek részére főtanácsosi cím, a szaki koordinátorok részére tanácsosi cím adományozását. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 44/2013-es számú határozatával támogatja, a zárógyakorlatok teljesítésének megkezdését, valamennyi szakirányon a regisztrációs héten.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 45/2013-es számú határozatával támogatja, az Egészségügyi menedzser MSc szak újbóli beadását az Oktatási Hivatalba a csatolt mellékletben szereplő módosítások szerint.