A PTE Egészségtudományi Kar egyes alap- és mesterképzési szakjainak tantervében szereplő szigorlatok teljesítésének eljárásrendje
|
|
- Krisztina Illés
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A PTE Egészségtudományi Kar egyes alap- és mesterképzési szakjainak tantervében szereplő szigorlatok teljesítésének eljárásrendje 1. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar az alap- és mesterképzési szakjain érvényben levő tanterveket felülvizsgálta, melynek eredményeképpen a 2014/2015. tanévtől új tantervek kerültek bevezetésre. Ezen módosított kurrikulumokban egyes szakok esetében egyes szigorlatok törlésre kerültek. 2. A PTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (továbbiakban: TVSZ) pontja értelmében, azon hallgatók, akik az új tantervek bevezetését megelőzően már megkezdték tanulmányaikat, választásuk alapján az új vagy módosított tanulmányi és vizsgakövetelmények szerint is haladhatnak. A hallgatók választhatnak, hogy az eredeti vagy a módosított tanulmányi és vizsgakövetelmények szerint kívánnak-e haladni. 3. Azon hallgatóknak, akik nem kívánják a szigorlati gel kapcsolatos kedvezményeket igénybe venni, írásbeli nyilatkozatot kell tenniük, hogy továbbra is az eredeti tantervük szerint szeretnék a tanulmányaikat folytatni. Nyilatkozatot kizárólag személyesen, a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati munkatársa előtt tehetnek a hallgatók nappali munkarendben legkésőbb november 30-ig, levelező munkarendben a félév utolsó konzultációs hetének végéig. Amennyiben a hallgatók ezen határidőig nem nyilatkoznak, úgy elfogadják, hogy tantervükben szereplő szigorlati ek jelen kari tanácsi határozat alapján módosulnak. 4. Tanulmányaikat kizárólag a 2011/2012., 2012/2013., valamint ben megkezdő, a jelen eljárásrend 1. sz. mellékletében részletesen feltüntetett alap- és mesterképzési szakok hallgatói részére kerülhet törlésre a tantervből mindazon szigorlat, melyet a hallgatóknak a rájuk vonatkozó eredeti mintatanterv szerint a 2014/2015. tanév I. szemeszteréig még nem kellett felvenniük. 5. Az 1. sz. mellékletben meghatározott teljesítendő szigorlatok még méltányosságból sem törölhetők el. 6. Azon több szemeszteres tantárgyak esetében, melyekből a szigorlat törlésre kerül, a hallgatók tudomásul veszik, hogy a tantárgy utolsó szemeszterében a korábbiakban leadott témakörök átismétlésre kerülnek, így a kollokviumi vizsga keretében valamennyi szemeszterben érintett témakör számonkérésre kerül. 7. Az oklevél minősítésének kiszámítására a TVSZ Egészségtudományi Karra vonatkozó külön rendelkezésekről szóló 4. sz. melléklet 4. (6) pontja az irányadó. Jelen eljárásrendben meghatározott teljesítendő szigorlatokon felül a korábbiakban kreditelismeréssel elfogadott szigorlatok érdemjegyei is részét képezik az oklevél minősítésének. Jelen eljárásrend a kihirdetést követően, a 2014/2015. tanév I. szemeszterében lép hatályba. Pécs, november 13.
2 1. sz. melléklet Az egyes alap- és mesterképzési szakokon teljesítendő, illetve törölt szigorlatok listája tanévenként Szak/szakirány Ápoló szakirány
3 Dietetikus szakirány Gyógytornász szakirány
4 Mentőtiszt szakirány Szülésznő szakirány Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak Népegészségügyi ellenőr szakirány
5 Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak Védőnő szakirány Egészségügyi szervező alapszak Egészségbiztosítás szakirány Egészségügyi szervező alapszak Egészségügyi ügyvitelszervező szakirány Egészségügyi szervező alapszak Egészségturizmus szervező szakirány
6 Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak Képalkotó diagnosztikai analitika szakirány Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak Orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitika szakirány Rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapszak Egészségfejlesztés szakirány Rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapszak Rekreációszervezés szakirány
7 Népegészségügyi mesterképzési szak Egészségfejlesztés szakirány Népegészségügyi mesterképzési szak Epidemiológia szakirány
(3) A Tanulmányi Osztály a hallgatói preferenciákról kimutatást készít, amelyet a Tanulmányi Bizottság elé terjeszt.
2/2014 számú dékáni utasítás a PTE Egészségtudományi Kar alapképzési és mesterképzési szakjainak szakirányválasztási eljárására vonatkozó eljárásrendjéről A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar
Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ!
Pótfelvételi 2014 Tisztelt Jelentkezõ! Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi ar pótfelvételi jelentkezést hirdet meg alapképzési és mesterképzési szakok esetén önköltséges finanszírozási formára, azok
Pótfelvételi. Tisztelt Jelentkezõ!
Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ! Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi ar pótfelvételi jelentkezést hirdet meg alapképzési, mesterképzési, valamint felsõoktatási szakképzési szakok esetén önköltséges
Egészségtudományi Kar Tanulmányi Osztály
1/2012. számú dékáni utasítás a PTE Egészségtudományi Karán költségtérítéses és önköltséges képzésben tanulmányokat folytató hallgatók költségtérítésének, illetőleg önköltségének mérséklésére vonatkozó
1. (1) A költségtérítés, illetve az önköltség mérséklésére vonatkozó kérelmet a kar Dékánjának címezve a kar Tanulmányi Osztályára kell benyújtani.
3/2014. számú dékáni utasítás a PTE Egészségtudományi Karán költségtérítéses és önköltséges képzésben tanulmányokat folytató hallgatók költségtérítésének, illetőleg önköltségének mérséklésére vonatkozó
- népegészségügyi menedzser
MESTERKÉPZÉSEK SE-ETK ápolás Budapest magyar OH-FHF/514-8/2010. orvos- és egészségtudomány SE-TSK egészségfejlesztés-tanár Budapest magyar OH-FHF/98-1/2011. pedagógusképzés - egészségügyi infrastruktúra
A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását.
2013. március 25. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 2/2013-as
Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről július 24.
adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2012. július 24. Arányok jelentkezők jelentkezők / felvettek összesen/ felvettek Felvettek Állam- és Jogtudományi Kar (nappali költségtérítéses) igazgatásszervező
Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak
Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni
DE-EK. 1 /
Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok DE F17198 DE-EK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. Telefon: (42) 404-411, (42) 598-210 Fax: (42) 408-656 E-mail: to@foh.unideb.hu
XVII. TDK 2011 HELYEZETTEK
A XVII. Zalaegerszegi Tudományos Diákköri Konferencia helyezettjei és elismerés díjai Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar 2011. április 29-30. XVII. TDK 2011 HELYEZETTEK 8900 Zalaegerszeg Landorhegyi
A B.Sc. képzés harmadik félévének a végén 2008. januárban lehetősége van a további tanulás számára szakirány megjelölésére.
ikt. szám.: ügyintéző: Kovácsné Orosz Enikő Tisztelt Hallgatónk! A B.Sc. képzés harmadik félévének a végén 2008. januárban lehetősége van a további tanulás számára szakirány megjelölésére. Az Önre érvényes
(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza.
Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,
MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR
MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KÜLDETÉSNYILATKOZATA A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara a hazai, illetve főként az észak-magyarországi
A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése
A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése 2 0 0 6 A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát kiegészítő,
2013. február 20. A Debreceni Egyetem akkreditált alapképzési szakjai betűrendben. MAB döntés. párhuzamos akkr. határozatszáma
2013. február 20. A Debreceni Egyetem akkreditált alapképzési szakjai betűrendben Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. Szak (párhuzamos akkreditáció érvényessége) Alkotóművészet és muzikológia (szakirányok: zeneelmélet;
XX. Kari Tudományos Diákköri Konferencia helyezettjei
XX. Kari Tudományos Diákköri Konferencia helyezettjei I. SZEKCIÓ ÁPOLÁSTUDOMÁNYI SZEKCIÓ Totola Pálma Pécs Ápolás és betegellátás BSc Ápoló szakirány IV. évfolyam, nappali A mesterséges enterális táplálás
Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum
EFOP-3.4.3-16-2016-00014 Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum 2019.02.26. AP1, ETSZK LEMORZSOLÓDÁST CSÖKKENTŐ INTÉZKEDÉSEK ÉS TANULÁST TÁMOGATÓ PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA, MŰKÖDTETÉSE AZ ETSZK-N KOVÁCS ANDREA
XX. Kari Tudományos Diákköri Konferencia különdíjasai
XX. Kari Tudományos Diákköri Konferencia különdíjasai I. SZEKCIÓ ÁPOLÁSTUDOMÁNYI SZEKCIÓ HÖK különdíjas: Németh Ildikó Szombathelyi Képzési Központ Ápolás és betegellátás BSc Ápoló szakirány IV. évfolyam,
Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak
Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. 1. KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni
- népegészségügyi menedzser. SE-TSK humánkineziológia Budapest magyar OH-FHF/2330-4/2009. sporttudomány
MESTERKÉPZÉSEK SE-ETK ápolás Budapest magyar OH-FHF/514-8/2010. orvos- és egészségtudomány SE-TSK egészségfejlesztés-tanár Budapest magyar OH-FHF/98-1/2011. pedagógusképzés - egészségügyi infrastruktúra
Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 25.
adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2018. évi általános felvételi eljárás 2018. július 25. / DE-ÁJK A N A igazságügyi igazgatási JOGI 80 238 7,27 21,64 426 435.72 11 ÁJK nappali tagozat állami ösztöndíjas
Hallgatói elégedettségi felmérés
Hallgatói elégedettségi felmérés 2012/2013. tanév 1. és 2. félév Kérdések k4 k5 k6 k7 k8 k9 k10 k11 k12 k13 k14 Az oktató mennyire felkészült az órákra? Mennyire érthető az oktató által átadott ismeret?
Tanulmányi tájékoztató. Hallgatói fórum
Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum 2017.szeptember 21. Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Témák Kari Tanulmányi Ügyrend http://www.etszk.u-szeged.hu/karrol/kariugyrendek/kari-ugyrendek
Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére
Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére 2019. február 4. (hétfő) február 8. [levelező tagozaton február 9. is] 2019. február 7. (csütörtök) 10 óra 30 és február 8. 10 óra 30 2019. február
Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 26.
Kar Képzési szint Tagozat Fin. Forma Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2017. évi általános felvételi eljárás 2017. július 26. Szak Képzési terület Első helyes jelentkezők Összes jelentkezés
Alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben és felsıfokú szakképzésben meghirdetett szakok. Képzési Képz. idı (félév) / Költségtérítés.
DE-EFK Intézmény elérhetısége: Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetıség: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. Telefon: (42) 404-411 Fax: (42) 408-656 Honlap: http://www.de-efk.hu Tanulmányi Osztály Telefon:
Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam
Központ: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Tel.: +36-66-524-700 Fax: +36-66-447-220 E-mail: dekan@gk.szie.hu Telephely: Egészségtudományi Campus, 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.,Tel., Fax:: +36-66-561-620
38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése
Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése 10. sz. melléklete A SZAKMAI GYAKORLATOK
Az egészségügyi gondozás és prevenció alapszak MINTATANTERVE 2006/2007
Az egészségügyi gondozás és prevenció alapszak MINTATANTERVE 2006/2007 1 EF30003 Anatómia I. # kollokvium 42 28 3+2 köt. 1 EF30001 Biokémia I. (Kémiai, biokémiai általános alapfogalmak) #& kollokvium 14
magyar, angol orvos- és egészségtudomány SE egészségfejlesztés-tanár Budapest magyar OH-FHF/98-1/2011. pedagógusképzés
MESTERKÉPZÉK ápolás Budapest OH-FHF/514-8/2010., FF/518-4/2012. egészségfejlesztés-tanár Budapest magyar OH-FHF/98-1/2011. pedagógusképzés egészségügyi menedzser Budapest magyar OH-FIF/1380-4/2011. fizioterápia
I.3.b. A képesítési követelményben rögzített (rögzítésre kerülő) kompetenciák megszerzését a szak kurzusai (tantárgyai) hogyan biztosítják.
I.3.a. A szakra vonatkozó alapadatok Szak megnevezése: Védőnő A szak képesítési követelményének Korm. rend. száma: 36/1996. (III.5.) Kormány rendelet, melyet módosított 73/2002 (IV.2) Kormány rendelet
DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek
DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek A mintatanterv egy ajánlás a hallgató részére, amelynek betartásával 10 félév alatt befejezheti
SZABÁLYZAT A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS TERHÉRE BIZTOSÍTANDÓ GYAKORLATI KÉPZÉS ÜGYINTÉZÉSI ÉS SZERZŐDÉSKÖTÉSI RENDJÉRŐL
SZABÁLYZAT A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS TERHÉRE BIZTOSÍTANDÓ GYAKORLATI KÉPZÉS ÜGYINTÉZÉSI ÉS SZERZŐDÉSKÖTÉSI RENDJÉRŐL Miskolc, 2012 6.1. sz. Egyetemi szabályzat SZABÁLYZAT A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS TERHÉRE
Az egyetem története
Az egyetem története 1367 I. Nagy Lajos király megalapítja az első magyar egyetemet. 1785 A Királyi Akadémia Pécsre kerülése. 1802 A Királyi Akadémia visszakerül eredeti székhelyére, Győrbe. 1833 Szepesy
Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre
Jelentkezési felhívás a 2014. szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Kiknek ajánljuk ezt a képzést? A képzést ajánljuk - közoktatási és szakképző intézményeknek vezetőinek,
Az orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak MINTATANTERVE 2006/2007
Az orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak MINTATANTERVE 2006/2007 NAPPALI TAGOZAT Javasolt félév kódja neve számonkérési 1 TKBE0131 Általános és szervetlen kémia (ea.) k 42
2003. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE. Műszaki Informatika és Villamos Intézet
S IQU IN Q UEEC C LESIE NS PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kar Műszaki Informatika és Villamos Intézet A VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE 2003. 1 A szak megnevezése:
A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött.
2011. március 2. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 1/2011-es számú határozatával elfogadta az Egészségügyi Kar Feladataira és Működési Rendjére vonatkozó Szabályzat A Miskolci Egyetem Egészségügyi
NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI ALAPSZAK TANTERVE
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM NEMZETKÖZI ÉS EURÓPAI TANULMÁNYOK KAR Ikt. Szám:. sz példány NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI ALAPSZAK TANTERVE Érvényes: 2015/2016-os tanévtől felmenő rendszerben
Felvételi a Debreceni Egyetemen Államilag finanszírozott képzések augusztus
a Debreceni Egyetemen Államilag finanszírozott képzések 2005. augusztus Kar/önálló intézet Tagozat Szak/szakpár I. hely Felvettek felvettek Felvettek ÁJK (nappali) jogász 135 320 1059 2,37 7,84 127 100-35
A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása
A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A költségtérítés 40%-ának befizetési határideje: 2015. augusztus 24. Az átvétellel (intézmény-, tagozat-, szakváltoztatás stb.) kapcsolatos kérelmek
A KURRIKULUM BIZOTTSÁG ELJÁRÁSRENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK)
A KURRIKULUM BIZOTTSÁG ELJÁRÁSRENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK) Készítette: Dr. Czirják László elnök A dokumentáció kódja: ÜR- KUB Jóváhagyta: Dr. Miseta Attila dékán
4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN
4/2013. számú i Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 1. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv) előírja a felsőoktatási
Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 23.
adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2015. évi általános felvételi eljárás 2015. július 23. Adatok: fő / felvettek összesen/ felvettek DE-ÁJK A N A igazságügyi igazgatási JOGI 94 251 7,83 20,92 427
NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI ALAPSZAK TANTERVE. Érvényes: 2017/2018-os tanévtől felmenő rendszerben
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM NEMZETKÖZI ÉS EURÓPAI TANULMÁNYOK KAR Ikt. szám:. sz példány NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI ALAPSZAK TANTERVE Érvényes: 2017/2018-os tanévtől felmenő rendszerben
Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen
Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen Általános információk A 2017/18/2 félévtől az egyetem az alábbi típusú nyelvi és idegen nyelven oktatott szakmai kurzusokat hirdeti meg hallgatói részére, a Tanulmányi
Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás szeptember
Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2013. évi általános felvételi eljárás 2013. szeptember DE-ÁJK A N K igazgatásszervező KRK 75 231 3,00 9,24 354 378,76 25 25 ÁJK nappali tagozat önköltséges
Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet
Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,
Az Egészségügyi Főiskolai Kar Működési Rendje (minőségügyi) MR 001.EF
Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Az Működési Rendje (minőségügyi) MR 001.EF Készítette: Dr. Kalapos István folyamatgazda Átvizsgálta: Dr. Zagyi Bertalan
Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy.
DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) Régi hálóterv: a 2011/12-es tanévet megelőzően kezdőknek (A 2010/11-es tanévben és az azt megelőzően kezdő hallgatókra vonatkozik.) A mintatanterv egy ajánlás
NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE
Ikt. Szám: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. sz példány NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2015-2016-os tanévtől felmenő rendszerben A tanterv
Szabályzat a diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjéről
Széchenyi István Egyetem Petz Lajos Egészségtudományi és Szociális Képzési Intézet Szociális Tanulmányok Tanszék Szabályzat a diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjéről Utolsó módosítás dátuma: 2014.09.30.
Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend
Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése 10. sz. melléklete A SZAKMAI GYAKORLATOK
XIX. Kari Tudományos Diákköri Konferencia április Pécs
XIX. Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2013. április 26-27. Pécs I. Társadalom- egészségtudományi szekció 1. Pandur Attila Ápolás és betegellátás alapszak (BSc), ment tiszt szakirány, IV. évfolyam,
Záróvizsga. DIPLOMAMUNKA 74. Diplomamunka témák meghirdetése
Petz Lajos Egészségtudományi és Szociális Képzési Intézet Egészségtudományi Tanszék Ápolás és betegellátás és Egészségügyi szervező alapszak Záróvizsga szabályzat Széchenyi István Egyetem Tanulmányi és
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz
II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tevékenységmenedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Tevékenységmenedzsment Tanszék: Vállalkozások
1. FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT
1. FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT...2 2. GYERMEK ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT...3 3. SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS SZAKMACSOPORT...3 4. LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA SZAKMACSOPORT...4 5. KÉPI DIAGNOSZTIKA
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz
II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tevékenységmenedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2015/2016) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Tevékenységmenedzsment Tanszék: Vállalkozások
A költségtérítéses, illetve önköltséges képzésre történő átsorolás esetei
A költségtérítéses, illetve önköltséges képzésre történő átsorolás esetei 1. Átsorolás az ajánlott tantervben előírt kreditmennyiség ötven százaléka miatt A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési
Felvételi adatok a Debreceni Egyetem költségtérítéses képzéseiről (összehasonlítás a évi kari adatokkal) szeptember 18-i állapot szerint
adatok a Debreceni Egyetem költségtérítéses képzéseiről (összehasonlítás a 2008. évi kari adatokkal) 2009. szeptember 18-i állapot szerint Kar/Tagozat Szak / / Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar (nappali)
MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FİISKOLAI KAR
MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FİISKOLAI KAR A továbbtanulás dilemmája Alapszak Egészségügyi gondozás Ápolás és betegellátás Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus Egészségügyi szervezı
A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kari kiegészítése
A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kari kiegészítése 62. (10) Gyakorlati jegy Félévközi jegy/gyakorlati jegy: a szorgalmi időszakban teljesített feladatok, megírt zárthelyik, elkészített beszámolók együttes
I. Szekció Ápolástudományi szekció
HELYEZETTEK: I. Szekció Ápolástudományi szekció Pusztai Dorina Erzsébet Pécs Ápolás és betegellátás BSc IV. évfolyam, nappali munkarend Alvászavar az intenzív osztályon Témavezető: Fullér Noémi Horváth
SZAKMACSOPORTOK ÉS SZAKKÉPESÍTÉSEK
SZAKMACSOPORTOK ÉS SZAKKÉPESÍTÉSEK Az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól szóló 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet 1. sz. melléklete 1. FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT 1.1.
II. helyezett Veszprémi Renáta Pécsi Képzési Központ Ápolás és betegellátás alapszak (BSc), Mentőtiszt szakirány, III.
Helyezések I. szekció Molnár Ilona Bettina Pécsi Képzési Központ Ápolás és betegellátás alapszak (BSc), Ápoló szakirány, IV. évfolyam, nappali munkarendű hallgató TDK munkájának címe: Jelnyelvet használó
A SZAKMAI GYAKORLAT ISMERTETŐJE. Tantervi előírás
A SZAKMAI GYAKORLAT ISMERTETŐJE Tantervi előírás Az intézményen kívüli 4 hetes szakmai gyakorlatot a Műszaki menedzser alapszak képzési programja kritérium-feltételként rögzíti. A gyakorlat időtartama
Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév
Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére 2016-2017-s tanév I. félév Az Élettan oktatása tantermi előadásokon, laboratóriumi gyakorlatokon, valamint csoportos és összevont
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR ----------------------------------------------------------------------------------
INTÉZMÉNYI AKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS JELENTÉSE (Második akkreditációs értékelés) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR ----------------------------------------------------------------------------------
Ponthatárok 2013 Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://felveteli.pte.hu)
Ponthatárok 2013 A 2013-as felvételi eljárás ponthatárai a PTE-n: Jelmagyarázat: O - osztatlan képzés A - alapképzés F - felsőoktatási szakképzés M - mesterképzés N - nappali L - levelező - a szak nem
Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/III. fejezet
III/III. fejezet SEMMELWEIS EGYETEM Egészségügyi Közszolgálati Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat hatálya 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) hatálya a Semmelweis
Külföldi részképzésben résztvevő hallgatók
55 (2) A fogyatékossággal élő hallgatók segítését intézményi és kari részről esélyegyenlőségi koordinátor segíti, aki felsőfokú végzettséggel, valamint fogyatékosügyi kompetenciákkal vagy fogyatékosügyi
NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE
Ikt. Szám: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. sz példány NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2017/2018-as tanévtől felmenő rendszerben A tanterv
Gépipari Technológiai Intézet
Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépipari Technológiai Intézet FOGLALKOZTATÁSI TERV ÉS TANTÁRGYI ISMERTETŐ Egyszerűsített értékelésű tantárgyakhoz Tartalom 1. Általános adatok...1 1.1. A tantárgy
Projektmenedzsment: A projekt keretében kifejlesztett tananyagok:
Az Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Analitikus alapszak interdiszciplináris digitális tartalomfejlesztése TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-211-16 Újabb sikeres pályázat a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi
ORVOSI LABORATÓRIUMI ÉS KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ANALITIKUS ALAPSZAK
A szak neve Hatályos Tagozat ORVOSI LABORATÓRIUMI ÉS KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ALAPKÉPZÉSI SZAK 2009. szeptember- 2010-ben beiratkozottakra vonatkozó módosítva: 2011. szeptember, 2012. szeptember nappali
A lépcsős képzés szintjei, céljai, feladatai a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karán
DeuTsCh krisztina A lépcsős képzés szintjei, céljai, feladatai a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karán A Bologna Nyilatkozat az európai hallgatói mobilitás érdekében célul tűzte ki a felsőoktatásban
Tanterv. Üzleti szakoktató alapképzési szak. Bevezetés Érvényes Elfogadva Határozat
Tanterv Szak Bevezetés Érvényes Elfogadva Határozat 017/018. tanévtől 017. szeptember 1-től tanulmányaikat megkezdőkre vonatkozóan 017. május 5-én 016/017. tanévi (V. 5.) 69. sz. határozat 017/018. tanévi
DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR VALAMINT
DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLI KR VLMINT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ISKOL ÉS Z ÁOK EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEI KKREDITÁCIÓS JELENTÉSE 2006/9/XI/1. sz. MB határozat MB plénuma által felkért kari látogató bizottság:
Egyszeri kreditelismerés és ajánlott haladási terv JOGÁSZ szakon (Debrecen, szept. 5.)
A Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Igazgatásszervező szakán végzett, a 014-1-ös tanévben a DE ÁJK jogász szakára beiratkozott hallgatók számára A DE ÁJK-n a 10 szemeszteres képzési időben
A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN
A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem
FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV
FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV Kivonat a Tanulmányi Osztály által kiadott: NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató
Neumann János Egyetem
Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Tanulmányi tájékoztató Programtervező Informatikus FOSZK Kecskemét 2017-től 1 A tantárgyleírásokat a NJE GAMF Műszaki és Informatikai Kar munkatársai
A Debreceni Egyetemre a évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma
A Debreceni Egyetemre a 2012. évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma 2012. augusztus 29. Adatok: fő Kar Képzési szint Munka rend Szak Jelentkezők száma Felvettek száma ÁJK ÁOK A N igazgatásszervező
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE. ALAPKÉPZÉS (BSc)
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE ALAPKÉPZÉS (BSc) Hódmezővásárhely 2016 A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSI RENDJE A záróvizsga törvényi szabályozása a 2012 2013. tanév
Kredit Előfeltétel Jelleg Előadás Gyak. Ter. gyak. K Igen K K Igen K 28 0 EKAT N EKAT N EKAT N EKAT N
Az Ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirány nappali képzés automatikusan felmentést kap az OKJ-s ápoló 54 723 01 10000000, valamint az 55 723 01 10000000 végzettséggel rendelkező hallgató Félév
Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére
Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Dátum Esemény Regisztrációs hét február 2. (hétfő): Neptun nyitás 8 órától ÁJK 13 órától GÉIK Nappali 2015. február 2. (hétfő) február 6. [levelező
Féléves órabeosztás. 9:30 11:15 13:00 15:15 17:00 18:45 Rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc Levelező I. évfolyam
RBL I/1 2015/16 Rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc Levelező I. évfolyam Filozófia Dr. Kenéz Bevezetés a 179 / 505 oldal 2015. augusztus 29. TEREM: F/I/42. TEREM: F/I/42. Filozófia Dr. Kenéz Csörsz/ACS
Tanmenet és tantárgyi követelmények a. Közigazgatási jog 1. tantárgyhoz. 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév
Tanmenet és tantárgyi követelmények a tantárgyhoz 2014/2015. ta II. (tavaszi) félév Katasztrófavédelmi szakirány Tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány Iparbiztonsági szakirány NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat
A szociális munka alapszak MINTATANTERVE 2006/2007
A szociális munka alapszak MINTATANTERVE 2006/2007 Nappali tagozat Javasolt jellege 05014 Szociális munka kollokvium 28 28 5 köt. 05015 Szociális munka gyakorlat gyak. jegy 0 42 3 köt. 05016 Szociológia
Tanterv. Képzés Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzés. Bevezetés Érvényes Elfogadva Határozat
Tanterv Képzés Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzés Bevezetés Érvényes Elfogadva Határozat 2017/2018. tanévtől 2017. szeptember 1-től tanulmányaikat megkezdőkre vonatkozóan 2017. május 5-én 2016/2017.
TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható
PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM SZERVEZETI
PANNON EGYETEM 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65
TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható
Országos Egészségfejlesztési Intézet
Országos Egészségfejlesztési Intézet (Budapest, Nagyvárad tér 2.) pályázatot hirdet egészségfejlesztő konzulens munkakör betöltésére Munkakör pontos megnevezése: egészségfejlesztő konzulens Főbb feladatai:
ME Miskolci Egyetem ME FI87515 ME FI87515. ME felvehető összlétszáma: 5400 fő.
ME FI87515 ME FI87515 ME Miskolci Egyetem ME felvehető összlétszáma: 5400 fő. Felvehető (fő) Képzési Település Nyelv Nappali képzés Esti, levelező munkarend Távoktatás Képzési /macsoport bölcsészettudomány
Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve
Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú minősítés (szabadon választható tárgyak
AJÁNLOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak Levelező tagozat
Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Érvényes: 0 szeptember -től AJÁNOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak evelező tagozat Ss z Tárgykód Tárgy megnevezése Szemeszt er Heti óraszá m Számonkér
Károli Gáspár Református Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat III. rész Hallgatói Követelményrendszer, tanulmányi és vizsgaszabályzat
Károli Gáspár Református Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat III. rész Hallgatói Követelményrendszer, tanulmányi és vizsgaszabályzat A Károli Gáspár Református Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szenátusa
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet.
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 közigazgatás-szervező (igazgatásszervező) alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók