A KLÍMAVÁLTOZÁS ÉS ANNAK LEHETSÉGES HATÁSAI A MAGYAR HONVÉDSÉGRE

Mező András mk. őrnagy Ferencz Gábor mk. főhadnagy: A KLÍMAVÁLTOZÁS ÉS ANNAK LEHETSÉGES HATÁSAI A MAGYAR HONVÉDSÉGRE A klímaváltozás témája rendkívüli népszerűségnek örvend mind a tudományos élet, mind pedig a népszerű kalandfilmek területén. A klímaváltozás a Föld teljes lakosságát foglalkoztató kérdés, és ezért erősen megosztja a közvéleményt. A sok túlzó, féltudományos állítás közül kell kiválogatnunk azokat, melyek valóban hiteles képet festenek elénk a klímaváltozás jelentette, már most is létező globális fenyegetésről. E tanulmány a klímaváltozást és annak biztonsági vetületét vizsgálja. A környezeti problémák globalizációja a 20. század utolsó harmadára vált egyértelművé. Jóllehet, a savas esők jelenségét vagy az üvegházhatás lehetőségét már a 19. századi tudományos cikkek is megemlítették, veszélyességük felismerésére mégis jó évszázadot kellett várni. A víz és a levegő szennyezése az ipari tevékenység további növekedésével még súlyosabbak lettek. Az üvegházhatásért leginkább felelőssé tett szén-dioxid mérésére csak az 1950-es évek vége felé indult program, s a légkör globális felmelegedésével foglalkozó kutatások eredményeit sokáig tudatosan megkérdőjelezték. A savas esők által okozott erdőkárokat először természetes eredetűnek gondolták, s mint környezeti problémát csak az 1970-es évek végén kezdték vizsgálni. Az ózonlyukként ismert légköri jelenség felismerésére 1985-ig kellett várni. Az ipari termelés szereplői csak a gyártás mindenekelőtt, minél nagyobb mennyiségben elvét követték, és nem foglalkoztak annak a környezetre gyakorolt hatásával. Az ember környezetkárosító tevékenységére 1970-ben hívta fel a figyelmet az UNESCO által elindított, Ember és bioszféra (MAB) elnevezésű program, 1 majd 1972-ben megszervezték az ENSZ első környezetvédelmi világkonferenciáját Stockholmban. Az ENSZ ugyanis felismerte a környezetkárosító folyamatok mögött rejlő globális veszedelmet, és a szakemberek úgy vélték, csakis globális szinten öszszefogva lehet ellene fellépni. A FÖLD TERMÉSZETES KLÍMÁT FORMÁLÓ FOLYAMATAI Adhémar, Croll és Milankovics, valamint korábbi csillagászok Kepler és Newton munkásságának köszönhetően ma már tudjuk, hogy a Föld Nap körül bejárt pályája befolyásolja az éghajlat változásait. A Föld tengelyének ferdesége ami körülbelül 23,5 -nyi eltérés a függőlegestől okozza az évszakok váltakozását. Forgása miatt azonban a Föld tengelye a függőlegeshez képest nem állandó, hanem 21,8 és 24,4 közötti változik 41 ezer évenként. A változó dőlésszög miatt változik a sarkvidékek által befogadott hő mennyisége, mivel a Föld felszínén, a nyár során, módosul a napsugarak beesési szöge. A Föld keringési pályája a Nap körül nem kör, hanem elliptikus. A Nap nem az ellipszis középpontjában helyezkedik el, hanem az egyik gyújtópontjában, míg a másik fókuszpont üres marad. Ez azt jelenti, hogy a Föld időnként közelebb kerül az energiaforráshoz, máskor távolabb. Igen fontos, hogy a Nap körüli keringés során mikor van a Föld a Nap közelében. A napközeli helyzet (perihélium) a precessziós folyamat során hosszú periódussal szintén változik 22 ezer évenként. A FÖLD NAP KÖRÜLI PÁLYÁJA 100 ezer évente visszaalakul. Ezt a jelenséget nevezzük a pálya excentricitásának. 11 ezer évvel ezelőtt a Föld pályája nagyon elnyújtott, azaz excentrikus volt, míg az elmúlt 10 ezer év során sokkal inkább kör alakú, azaz kevésbé excentrikus. Ha a pálya kör alakú lenne feltéve, hogy a Nap energiakibocsátása állandó a Föld ugyanazt a hőmennyiséget kapná az év minden napján. Ha a pálya elliptikus, a Föld bizonyos napokon közelebb áll a Naphoz. A változó excentricitás, az általános előrehaladás és a dőlésszög együttes hatása miatt a Föld tehát évente átlagos, majd pedig 22 ezer, 41 ezer és 100 ezer évente változó mennyiségű napsugárzásnak és ezért klímaváltozásnak van kitéve. MILANKOVICS ELMÉLETE Milankovics úgy gondolta, hogy a jégkorszakok akkor kezdődnek vagy érnek véget, amikor a napsugárzásban bekövetkező csillagászati változások miatt a jégtakaró bizonyos szélességi fokokon elkezd kitágulni vagy összehúzódni. 1976-ban került elő az első bizonyíték, amely végül minden kétséget kizáróan igazolta Milankovics jégkorszakkal kapcsolatos elméletét. Amerikai geológusokból álló csoport a sarki jégből vett fúrásmagok elemzéséből kimutatta azt, hogy a jég több száz éven keresztül ritmikusan váltakozó 100, 41 és 22 ezer éves ciklusban nyomult elő és húzódott vissza. Milankovics elmélete szerint tehát, az eltérő mennyiségű sugárzás időről időre jégkorszakokat hozott létre az elmúlt néhány százezer év során. Ami még ennél is fontosabb: a Föld normális állapota a jégkorszak. A jégkorszakok közötti időszakok rövidek és ritkák voltak. Későbbi tanulmányok szerint ezek a pályaelem-változások nemcsak a magasabb északi szélességi fokokon, hanem a Föld teljes felszínén hatással vannak a klimatikus ciklusokra. TYNDALL ELMÉLETE A Naprendszerben érvényesülő gravitációs erők eltolódása miatt a földpálya kör alakúból elliptikussá válik, majd A XIX. század elején, egy másik tudós, John Tyndall úgy gondolta, hogy nem a napsugárzás, hanem a légkör összetételében bekövetkezett változások állhatnak a jégkorszakok kialakulásának hátterében. Összeállította az első radio-spektrofotométert, egy olyan berendezést, amelynek segítségével mérni 2010/1 9

lehet az olyan gázok hőelnyelő képességét, mint a vízgőz, a szén-dioxid, az ózon és a nitrogén. Azt találta, hogy az oxigén és a nitrogén, azaz a legalapvetőbb összetevők, nagyon kis mennyiségben nyelik el a sugárzást, míg a vízgőz, a szén-dioxid és az ózon nagyon hatékonyan nyelik el a Nap energiáját még akkor is, ha csupán kis mennyiségben vannak jelen. A Föld hőmérsékletének szempontjából a CO 2 tehát nagyon fontos. Az 1863-ban megjelent tanulmányában a szén-dioxidot egy olyan takaróhoz hasonlította, amely ugyanúgy köti meg a hőt, mint az üvegházban az üveg. 1938-ban Guy Callendar, angol mérnök a XIX. századból származó hőmérsékletmérések összehasonlításakor, számottevő emelkedést észlelt. Amikor a CO 2-szinteket összehasonlította az ugyanabból az időszakból származó mérések alapján, száz év adatait vizsgálva körülbelül 10 százalékos emelkedést észlelt. Az 1980-as években, Svájcban a berni egyetem kutatói bejelentették, hogy szén-dioxid buborékokat találtak a sarki jégtakaróból származó fúrásmagokban. Az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakából származó 20 ezer éves levegőbuborékokban mért CO 2- koncentráció 180 ppm volt, míg a XIX. század első felében, a fosszilis energiahordozók égetésének elterjedése előtt, már 280 ppm. 2 (!) A jégkorszak utáni időből származó, 16 ezer éves jégmintából kimutatott szén-dioxid koncentrációja már megemelkedett és elérte körülbelül azt a szintet, amit közvetlenül az ipari forradalom előtt mértek. A magmintákkal kapcsolatos más mérési eredmények is sokkolták a tudományos világot, mivel azt bizonyították, hogy a mai klímaváltozások jóval gyorsabban mennek végbe, mint azt azelőtt gondolták. A kutatók megvizsgálták a szél által Grönlandra jutatott vegyi anyagok koncentrációját. A vizsgálatok szerint egyetlen évtized alatt is jelentős változások mentek végbe: nagy hőmérsékletváltozások, valamint a szél által hordott por és tengeri só mennyiségének, a légkör metánkoncentrációjának gyors változásai következtek be. Ez azt jelenti, hogy ezeket a nagyarányú változásokat csakis az óceáni áramlatok és szelek rendszerében bekövetkezett változások, valamint a globális vízkörforgás átalakulásai okozhatták. AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change IPCC) rendeltetése a klímaváltozással kapcsolatos információk összegyűjtése és terjesztése. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az ENSZ környezeti programjának (UNEP) egyesüléséből 1988-ban létrejött szervezet három munkacsoportból áll, amelyek a következő tényezők vizsgálatával foglalkoznak: A klímarendszer és a klímaváltozások tudományos vonatkozásainak vizsgálata. A klímaváltozásokhoz történő alkalmazkodás és azok hatása. A klímaváltozás enyhítésének lehetséges eszközei. A legfőbb cél az, hogy értelmezzék a klímaváltozás minden vonatkozását, beleérve azt is, hogy az emberi tevékenység hogyan okozhat ilyen változásokat. Eddig négy jelentést adtak ki: 1990- ben, 1996-ban, 2001-ben és 2007-ben. A kutatások kezdetén senki sem tudta, hogy az emberi tevékenység valóban okozója-e a megfigyelhető felmelegedési tendenciának és a megemelkedett CO 2-szintnek, de a kutatások előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az embernek legalábbis része van a folyamatban. A 2007-es jelentés nem hagy kétséget (persze szkeptikusok mindig is maradnak) a globális felmelegedés okai felől. A jelentés megerősíti, hogy a CO 2 koncentrációja az iparosodás előtti 280 ppm-ről 2005-re 370 ppm-re emelkedett és ennek eredményeképpen a hőmérséklet 150 év alatt 0,76 Celsius-fokot emelkedett. Habár a klímaváltozással kapcsolatos tudás sokat fejlődött az elmúlt évtizedek során, még mindig sok a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy a melegedés milyen további változásokat indíthat el. Lehet, hogy nagy meglepetések fognak minket érni az elkövetkező évtizedekben. A 2007. évi negyedik jelentés a tengerszint emelkedését 18 59 centiméterre jelzi előre, de ezek az adatok nem vették számításba a grönlandi és az antarktiszi jégtakaró olvadásában bekövetkezett változásokat. Az olvadás ezeken a területeken csak lehetőség, de a számítógépes modellek jelenleg nem tudják pontosan szimulálni az olvadás eredményeit, ezért kizárták az előrejelzés szempontjai közül. Világszerte több mint 300 millió ember él a tengerszinttől számított 1 méteres magasságon belül, és a világ tizenöt legnagyobb városa közül tizenhárom a part menti övezetben fekszik. Számos sűrűn lakott terület (például Banglades és Hollandia) a tengerszint magasságában, vagy az alatt helyezkednek el. Egy esetleges hirtelen tengerszint-emelkedés tragikus hatással lehet a part menti területek lakóinak életére. A tudósok már régen jelezték, hogy a klímaváltozás egyik következménye a szélsőséges időjárási jelenségek gyakoribb kialakulása lesz. Az elmúlt évtizedekben a világ számos pontjáról jelentették, hogy a szokatlan időjárási jelenségek egyre gyakoribbak. Ilyen volt például a 2003-ban tapasztalt európai hőhullám, amely több mint 30 ezer áldozatot követelt, a 2004-es bangladesi áradások, vagy a Katrina-hurrikán, amely 2005-ben elsöpörte New Orleanst. AZ ÜVEGHÁZHATÁS A globális felmelegedés, amely a klímaváltozást előidéző fő ok, az ún. üvegházhatásnak köszönhető. Az üvegházhatás tulajdonképpen olyan természetes folyamat, amelynek segítségével a Föld saját hőmérsékletét szabályozza. Ebben a folyamatban okoztunk mi, az emberiség súlyos, talán visszafordíthatatlan károkat. A Föld emelkedő hőmérséklete és a kapcsolódó klimatikus anomáliák az emberi tevékenység következtében jöttek létre. A gyárak, a finomítók, az erőművek, az autók és a repülőgépek egyre növekvő száma miatt az ipari forradalom óta egyre több gáz kerül a levegőbe, és ez az oka a globális változásnak. AZ ÜVEGHÁZHATÁS Az üvegházhatás nem mindig káros, nélküle a földi átlaghőmérséklet 33 Celsius-fokkal (!) lenne alacsonyabb. A legfőbb természetes üvegház-hatású gáz a vízgőz (H 2O), a szén-dioxid (CO 2), a metán (CH 4) és a dinitrogén-oxid (N 2O). A legnagyobb mértékben a vízgőz járul hozzá az üvegházhatáshoz, de légköri tartózkodási ideje nagyon rövid, körülbelül 10 nap. Mennyiségét leginkább a természetes folyamatok, valamint a légkör hőmérséklete határozza meg. Ezzel szemben a másik három gáz légköri tartózkodási ideje viszonylag hosszú (10 200 év), be- és kikerülési arányukat és így légköri koncentrációjukat az emberi tevékenységek jobban meghatározzák. Az ipari forradalom óta az emberiség fosszilis tüzelőanyag-felhasználása és a fokozódó mezőgazdasági termelés növelte az összes, hosszú tartózkodási idejű, üvegházhatású gázkibocsátást. Az egyes ipari tevékenységek a fent említett természetes üvegházhatású gázok mellett mesterséges üvegházhatású gázokat is kibocsátanak (ilyenek például a fluorozott szénhidrogének [HFC-134a], a perfluor-karbonok [HFC- 23] és a kén-hexafluorid [SF6]). Minden üvegházhatású gáz sugárzási tulajdonságától, molekuláris tömegétől és légköri tartózkodási idejétől függően 2010/1 10

különböző mértékben járul hozzá a globális felmelegedéshez. Az üvegházhatású gázok légköri tartózkodási idejét, illetve üvegházhatásának mértékét az alábbi táblázat mutatja be. AZ ÜVEGHÁZHATÁSÚ GÁZOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA A globális melegedési potenciál (Global Warming Potential GWP) az az általánosan elfogadott index, amely megmutatja, hogy adott tömegű gáz meghatározott időszak alatt mekkora sugárzási kényszerrel rendelkezik a szén-dioxidhoz viszonyítva, azaz milyen hatásosan építi ki az üvegházat a Föld köré. A szén-dioxid az egyik legfontosabb üvegházhatású gáz. Az emberi tevékenység által a légkörbe jutatott szén-dioxidnak csak az 58 százaléka marad a légkörben. A fennmaradó 42 százalékot elnyelik az óceánok, a növényzet és a talaj. A koncentráció az elmúlt 650 ezer év sőt, valószínűleg az elmúlt 20 millió év során nem volt ilyen magas, és 2 ppm-mel emelkedik évente. A szén-dioxid a klímamódosító tényezők összhatásának 53 százalékáért felelős. A hőmérséklet, a szén-dioxid koncentrációja és a szén-dioxidkibocsátás összefüggését szemlélteti a következő ábra. A GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület 2007-ben közzétett, negyedik értékelő jelentése szerint a Föld északi féltekéjének hóval fedett területe 10 százalékkal csökkent az 1960-as évek óta, és a világ nagy részén a gleccserek jelentősen visszahúzódtak. Az arktikus tengeri jég 40 százalékkal vékonyodott a késő nyári időszakban az elmúlt évtizedekben, és 1950 óta késő nyáron 15 százalékkal csökkent a kiterjedése. A legutóbbi becslések szerint csak az elmúlt évtizedben 8 százalékkal csökkent a tengeri jég területe. A tengeri jég olvadása nem emeli ugyan a tengerszintet, de a jégpáncél eltűnése megkönnyíti a kontinentális jég beáramlását az óceánba, ami viszont hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez, valamint módosítja a földfelszínsugárzás visszaverő képességét is. Amíg a jégfelszín a ráeső sugárzás körülbelül 90 százalékát visszaveri, addig az óceán vize a ráeső sugárzás alig több mint 10 százalékát. A globális felmelegedés regionálisan eltérő mértékben jelentkezett. Nagyobb hőmérséklet-emelkedés következett be a szárazföldek felett, még nagyobb az északi félteke magasabb szélességein (északi irányban). Az Arktiszon a hőmérséklet a globális átlaghoz képest kétszer gyorsabban nőtt az 1970-es évek közepe óta, de az alaszkai átlaghőmérséklet is különösen gyorsan melegedett az elmúlt két évtizedben, ami drámai hatással volt a környezetre, a növényekre, az állatokra és az emberi társadalmakra. A tengerszint évente 1 2 millimétert emelkedett a 20. században, főképp az óceánok hőtágulása és a gleccserek olvadása következtében. Egy sor növényés állatfaj húzódott északabbra, a pólusok felé az elmúlt évtizedekben. A növények virágzása, a vándormadarak megérkezése, néhány madár költési időszakának kezdete és a rovarok felbukkanása korábbra tevődött (a megfigyelések szerint) az északi félteke közepes és magas szélességi köreinek nagy részén. Sok helyen a rovarok és kártevők már sokkal könnyebben áttelelnek. Európa-szerte is jó néhány drámai áradásról lehetett hallani az elmúlt évtizedben. Valószínűleg az évezred legmelegebb nyara volt a korábban említett 2003. évben. Egy kutatás arra mutat rá, hogy az ilyen kivételesen meleg nyár előfordulásának valószínűsége megnőtt az üvegházhatású gázok növekvő jelenlétének következtében, és a század közepére ilyen nyarakra minden második vagy harmadik évben számítani kell. Az IPCC negyedik értékelő jelentése minden korábbinál határozottabban állítja, hogy az emberi tevékenység felelős az egyre gyorsuló globális felmelegedésért. HOGYAN VÁLTOZIK AZ ÉGHAJLAT A JÖVŐBEN? Az IPCC által meghatározott különböző kibocsátási forgatókönyvek mindegyike szerint a globális átlaghőmérséklet emelkedése várható a 21. században. A legnagyobb változást előrejelző forgatókönyv szerint a földi átlaghőmérséklet 2100-ban akár 6,4 Celsius-fokkal is magasabb lehet az 1980 1999 közötti időszak átlaghőmérsékleténél. Ugyanehhez az időszakhoz képest 2100-ra a világtengerek szintje is emelkedni fog 0,2 0,6 méterrel, pusztán a felmelegedés hatására bekövetkező óceáni víz hőtágulása miatt. Az emberi tevékenységek által előidézett felmelegedés és ennek hatására a világtenger szintjének emelkedése a 21. század során még akkor is folytatódik, ha az üvegházhatású gázok kibocsátását sikerül szinten tartani. A globális hőmérsékletemelkedéssel a hirtelen és vélhetően megfordíthatatlan változások gyakorisága megnövekszik, és ezek súlyos következményekkel járhatnak. Ilyen változás lehet például: a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakarók elolvadása, amely a tenger szintjének akár 12 méteres emelkedésével is járhat; csökkenhet az észak-atlanti áramlás erőssége, amely 2 3 Celsius-fokos hűtőhatást gyakorol az európai régióban; a jelenleg még fagyott északi mocsarak kibocsátókká válhatnak azzal, hogy az olvadás hatására az eddig fagyott földből metán szabadul fel. A HŐMÉRSÉKLET EGYÜTT EMELKEDIK A SZÉN- DIOXID KONCENTRÁCIÓJÁVAL A klímaváltozással nemcsak a szélsőséges időjárási események gyakoribbá válásával kell számolni, hanem közvetett hatásként társadalmi konfliktusokkal is. A klímaváltozás hatásai különösen a világnak azon régióit sújthatják a leginkább, amelyekben az államoknak gyenge irányítási és problémamegoldási kapacitásai vannak már jelenleg is. Ezen a módon a klímaváltozás a gyenge és törékeny államiság további elterjedéséhez vezet, és növeli annak valószínűségét, hogy erőszakos konfliktusok alakulnak ki. A klímaváltozás érezhető gazdasági terheket fog jelenteni, különösen a fejlődő országoknak: a mezőgazdasági termelés visszaesése, szélsőséges időjárási jelenségek és az ezekből fakadó migráció mind nehezítik a gazdasági fejlődést. 2010/1 11

A JÖVŐ ÉGHAJLATA MAGYARORSZÁGON Az éghajlat globális alakulásával párhuzamosan egyértelmű változások mutathatók ki a hazai hőmérsékleti és csapadékviszonyokban is. Ábránkon jól látszik, hogy az utóbbi három évtized során (1975 2004) a napi maximumhőmérséklet drámai mértékben, 2 3 Celsius-fokkal emelkedett. A vizsgálati eredményekből az éves csapadékmennyiség csökkenő tendenciája is egyértelmű. 30 ÉV ALATT 3 CELSIUS-FOKOT EMELKEDETT A NYÁRI MAXIMUM-HŐMÉRSÉKLET A hazánkra előjelzett változások a természetes ökoszisztémákat, az erdőállományt, a mezőgazdaságot, a vízgazdálkodást és az emberi egészséget egyaránt érintik. Az Európai Unió PRUDENCE nevű programja által nyílt lehetőség arra, hogy Magyarország térségére a hőmérséklet és a csapadék várható alakulását részletesebben becsülni lehessen a 2071 2100 időszakra (a viszonyítási időszak: az 1961 1990 között eltelt harminc év). A modellek számításaiban bizonytalansági tényezők is vannak, de azok segítségével lehetőség nyílt integrált vizsgálatok elvégzésére Magyarországra, illetve az egész Kárpátmedence térségére vonatkozóan. A táblázatokban szereplő értékek 1 Celsiusfokos átlagos globális felmelegedéshez tartozó adatokat tükröznek, és azt mutatják meg, hogy globális szinten, 1 Celsius-fokos felmelegedés esetén, Magyarországon milyen változások várhatók évszakonként a hőmérséklet, illetve a csapadék alakulását tekintve. Az 1 Celsius-fokos globális felmelegedést kísérő magyarországi csapadékmennyiség éves összege gyakorlatilag változatlan; ugyanolyan valószínűséggel lehet némi növekmény, illetve csökkenés. Ugyanakkor a csapadék mennyiségének időbeli eloszlása nagy különbségeket mutat. Nyáron érdemi csökkenés, míg télen hasonló mértékű növekedés figyelhető meg. Az átmeneti évszakokban a különböző modellek által adott becslések nem ennyire egyértelműek; némelyeknél csökkenést, másoknál növekedést kapunk Magyarország térségére. Minden évszakban egyértelmű melegedés várható, amelynek mértéke nyáron a legnagyobb (4 5 Celsius-fok), tavasszal a legkisebb (3 3,5 Celsiusfok). A hőmérséklet emelkedésének mértéke nyáron északról dél felé, míg télen és tavasszal nyugatról kelet felé haladva növekszik. A modellek szerint a legnagyobb szórás nyáron (0,9 1,1 Celsius-fok), míg a legkisebb szórás télen (0,3 Celsius-fok) figyelhető meg, azaz a nyári előrejelzés bizonytalansága lényegesen nagyobb, mint a télié. Az esőzések, a havazások változásának várható tendenciája nem minden évszakban azonos előjelű. Annyi azonban biztosnak tűnik, hogy mind nyáron, mind télen a csapadék mennyiségében bekövetkező változás mértéke meghaladhatja akár a 30 35 százalékot. Nyáron északról dél felé haladva a várható csapadékcsökkenés mértéke nő. A téli csapadéknövekedés mértéke az ország északnyugati felében a legjelentősebb. A modellek alapján megállapítható, hogy a csapadék intenzitása átlagosan nőni fog. A záporok és egyéb nagycsapadékos jelenségek száma várhatóan emelkedik, míg a kis csapadékkal járó jelenségek ritkábbak lesznek. A záporok ugyanakkor gyakoribbá válnak, ami miatt nő a hirtelen árhullámok kockázata. A program elemzői azzal számolnak, hogy a magyarországi folyók évtizedeken belül nyaranta akár a jelenleg szokásos szint felére apadhatnak. A talajvíz szintje, megfelelő utánpótlás híján, süllyedni fog, főként a völgyekben és az alacsonyabb területeken, például az Alföldön. A VAHAVA-PROJEKT A VAHAVA-projekt keretében elkezdődött egy tudományos szintézis, amelyben a felvetett kérdések tudományos kutatása a további feladat. 3 E szintézis alapján a globális klímaváltozás hatásainak legalább öt nem bizonyított, de nem is kizárható következmény-együttesével lehet számolni egy nem túl távoli jövőben, s ezek Magyarországra is jelentős hatást gyakorolnak. Az első maga a felmelegedés. Ha ez a hőmérséklet-emelkedés átlagosan oszlana el, azaz hazánkban is az átlagos mértékű felmelegedés következne be, akkor forró nyaraink, enyhe (enyhébb) teleink, melegebb és rövidebb tavaszaink és őszeink lennének. A jövőben inkább a nem (vagy csupán nagy hibaszázalékkal) előre jelezhető változások valószínűsíthetők. Módosul a szelek járása, eltérül a felhők szokásos vonulási rendje. Azokon a területeken lehet sok csapadék, ahol eddig az alacsony szint volt a jellemző, míg más területeken jelentősen csökkenhet annak mértéke. Ha az uralkodó széljárás ezután túlnyomóan déli, nem pedig nyugati (a pólusok erőteljesebb melegedésével ez reális lehetőség), akkor trópusi, monszunjellegű esők, tartós szárazságok és hirtelen áradások következhetnek be. A harmadik lehetséges hatás a nagyobb területi egyenlőtlenség. Ha a kezdeti melegedés megolvasztja az Északi-sark jegét amint látjuk is, akkor a délre úszó jégtömbök hozzájárulhatnak a Golf-áramlat lehűtéséhez. Az elmúlt tízezer évben ez a meleg áramlat tartotta lakhatóan langyosnak Nyugat- és Észak-Európát. Ha ennek hőszállító hatása mérséklődik, esetleg megszűnik, akkor az általános felmelegedés körülményei közepette Európa északnyugati területei egy távolabbi jövőben akár 5 8 Celsius-fokkal is lehűlhetnek. Ez többek között Magyarországon is hideg, nyirkos nyarakat és dermesztő teleket jelentene. A negyedik típusú következmény az lenne, ha a kezdeti melegedés önerősítő visszahatások révén hirtelen felgyorsulna. Például ha elolvadnak a sarki jég- és hósapkák, s helyükön kilátszik a vízfelület meg a barna föld, akkor az addigi hőtükröző felület helyén egy hőnyelő felszín jelenik meg, ami roppantul felgyorsíthatja a melegedési folyamatot. A jelen állapotokat fenntartó vezérlési tartományból való kiesés a hipotetikus számítások, valamint az eddigi földtörténeti tapasztalatok szerint kb. 17 Celsius-fokos átlagos földközeli hőmérséklet környékén következhet be (ez csupán hipotézis!). S ez után a melegedést jelenlegi feltételezéseink szerint nem lehet többé megfékezni. A földfelszín mai átlaghőmérséklete kb. 15 Celsius-fok. Az ötödik is igen veszélyes lehetőség, de éppen ellentétes előjelű. Az emberi faj a jégkorszak körülményei között szenvedte végig őskorát. Földművelésre és letelepedésre alkalmas, stabil és enyhe idő csak az elmúlt nyolc-tízezer év folyamán volt. Ez egyes szakértők szerint is kisebbfajta csoda: mire a modern ember genetikailag készen lett, az éghajlat is felhagyott a hirtelen és nagy amplitúdójú ingadozásokkal, a jéghatár előre-hátra húzódásával, a tengerszint fel-le emelkedésével, és a hőmérséklet egy viszonylag magas szinten stabilizálódott. Ez a nyugodt, egyenletes, csupán kis amplitúdójú éghajlat-ingadozásokkal járó, enyhe tízezer év tette lehetővé az emberi civilizáció felemelkedését, a földműves kultúra kivirágzását. Egyes megállapítások szerint ezt a jelenünkig tartó kiegyensúlyozott, meleg kort egy hirtelen, nagyon meredek hőmérsékletemelkedés előzte meg, amivel mintegy kiakadt a kapcsoló, s megszűnt az éghajlat heves ide-oda ingadozása. A valódi veszély az, hogy az elkövetkező néhány fokos hőmérséklet-emelkedés megint visszapöccenti a kapcsolót", és visszatérhetnek a veszedelmes, néhány évtized alatt leforgó, pusztító éghajlati 2010/1 12

szélsőségek, a többfokos hőmérsékletzuhanástól a tengerszint emelkedéséig, valamint a további szélsőséges időjárási jelenségekig. Ez az élelmiszertermelés jelenlegi feltételeinek szélsőséges megváltoztatása mellett számos további, súlyos ökológiai, gazdasági és társadalmi hatással járna. A másodlagos hatások, amelyekkel a fentiekből (alkalmanként kombináltan) következhetnek be: ár- és belvíz; sárfolyam, földcsuszamlás; aszály, elsivatagosodás; intenzív tüzek, robbanásveszély fokozódása; trópusi betegségek megjelenése; a kritikus infrastruktúra sérülése, közüzemi és egyéb ellátó szolgáltatások zavarai, hiányhelyzetek kialakulása; egészségi, pszichikai, humánkomfort negatív következmények kialakulása; társadalmi működési zavarok a pénzügyi, a gazdasági, a közigazgatási szférában; a menekültáradat kezelése. A másodlagos hatások közül az infrastruktúra fizikai állapotában és/vagy üzemszerű működésében bekövetkező lehetséges zavarok jelentik az egyik legsúlyosabb fenyegetést, legösszetettebb problémakört, így néhány szót szükséges erről is szólni. A kormányzati és a vállalkozói szereplők előtt ismert, hogy a gazdaság, a társadalom, a pénzügyek fizikai és információs folyamatai milyen nagy mértékben függenek egymástól, továbbá, hogy ezek károsodása milyen súlyos következményekkel jár. A kritikus infrastruktúra védelmének vizsgálata a 2001. szeptember 11-i terrortámadás hatására felgyorsult és kibővült. A nemzetek saját felmérésük alapján 5 15 szektort és 20 40 szolgáltatást és terméket tartottak kritikusnak, kiemelten figyelemre méltónak. Ezek közül leggyakrabban a következőket jelölték meg: kormányzati és közigazgatási szektor; energiaszektor; informatikai és távközlési szektor; egészségügyi szektor; élelmiszer- és ivóvízszektor; szállítási és közlekedési szektor; ipari szektor; veszélyhelyzeti és mentőszolgálatok; közbiztonság. Figyelemmel a katasztrófák elleni védelem feladatrendszereinek mindhárom elemére (megelőzés, védekezés, helyreállítás) és a globális klímaváltozásból valószínűsíthető elsődleges és másodlagos hatásokra, jól érzékelhető a kihívás komplex és bonyolult jellege. Arról nem is beszélve, hogy a klímaváltozás kiélezi az erőforráshiányt, s ez elvándorláshoz vezethet a kedvezőbb természeti adottságokkal rendelkező régiók irányába, amely fegyveres konfliktusokkal is járhat. ÉGHAJLATVÁLTOZÁSOK ÉS HÁBORÚK Tudjuk, hogy a történelem során számos esetben előfordult olyan éghajlatváltozás, amely komoly kihívást jelentett az akkor élt emberek számára, olykor hatalmas és virágzó birodalmak pusztulását okozva. Nagy valószínűséggel így omlott össze a mezopotámiai, a perui, az egyiptomi vagy éppen a maja civilizáció is. A történeti adatok szerint az i. sz. 800 körüli népvándorlás közvetlen elindítója a klímaváltozás volt. Az aszály vagy éghajlatváltozás során beálló kiszáradás és legelőhiány indította meg a sztyeppei népek közötti harcot az értékes vízért és legelőkért. A háborúk a győztes fél számára új legelőt és több állatot jelentettek, a vesztes fél számára viszont a lakóhely és állatállomány elvesztését, amit kedvező esetben egy másik törzs vagy nép legelőinek és állatainak elfoglalásával pótoltak. Egyszerűsítve: a vízért folytatott harc eredményeképpen foglalta el hét szövetséges magyar törzs a Kárpát-medencét. HONFOGLALÓK ÉRKEZNEK A KÁRPÁT-MEDENCÉBE Az 1300-as évektől Európában egy kis jégkorszak zajlott. Ennek hatására számos északi kikötő használhatatlanná vált a téli hónapokban, a mezőgazdasági termelés visszaesett. A jelenség hozzájárult a fő hajózási útvonalak áttevődéséhez a Földközi-tengerről az Atlantióceán nyugati partjára, ami alapvetően változtatta meg Európa hatalmi és gazdasági viszonyait Kevin Watkins és Anders Berntell, a téma jeles szakértői hangsúlyozzák, hogy a vízért folyó küzdelem nemcsak a történelemben fordult elő, de napjainkban is zajlik. 4 1964-ben súlyos fegyveres konfliktus alakult ki a zsidó állam és Szíria között, miután Damaszkusz bejelentette a Jordán folyót tápláló Hazbani és Banjasz elterelését. Az izraeli tüzérség hatékony fellépésének következtében Szíria visszavonult, azonban ezek az események már egyértelmű jelei voltak egy átfogó összecsapás közeledtének. Az 1967-ben kirobbant, ún. hatnapos háború során Izrael katonai stratégiájában hangsúlyos szerepet kapott a vízforrások és vízgyűjtő területek elfoglalása, főként Szíria esetében. A háborúban aratott izraeli győzelem alapvetően rendezte át a térség víztérképét : Jeruzsálem elsődleges fennhatóságot szerzett a Banjasz (korábban szír), valamint a Jordán teljes szakaszára. A Golán-fennsík nyugati és északi részeinek megszállásával Izrael tökéletes pozícióba került a Jarmuk folyó ellenőrzésének szempontjából. A vízellátási biztonsági kihívások szempontjából a legveszélyeztetettebb térség a Közel-Kelet, ahol a víztartalékok kimerülőben vannak, a politikai feszültségek pedig könynyen eszkalálódhatnak. A víz itt az egyik olyan tényező, amely miatt soha nem lesz béke. 5 A POHÁR VÍZÉRT INDÍTOTT HATNAPOS HÁ- BORÚ GYŐZTESEI 1967-BEN Az Izraellel 1979-ben kötött békeszerződést követően Szadat egyiptomi elnök kijelentette, hogy országa a jövőben kizárólag egy dolog miatt fog háborút indítani: ha a vízellátását fenyegetve érzi. Ezt tükrözi az államfő 1980-ban elmondott beszéde, amelyben leszögezte, ha Etiópia véghezviszi folyószabályozással kapcsolatos terveit, kénytelen lesz erőszakkal fellépni Addisz Abebával szemben, de hasonlóképpen járna el Kartúm esetében is. 6 Egyiptom a katonai erő használatát több esetben is kilátásba helyezte az észak-afrikai kilenc országgal (Szudán, Etiópia, Kongói Demokratikus Köztársaság, Burundi, Ruanda, Tanzánia, Kenya, Uganda, Eritrea) szemben, ugyanis osztozni kénytelen a lakosság 97 százalékát vízzel ellátó Níluson, illetve annak forrásvidékén. 1986-ban a Dél-afrikai Köztársaság segítséget nyújtott a lesothói kormányzat elleni katonai puccshoz. Az új vezetés pedig a harminc éven át tartó, hiábavaló tárgyalásokat követően csupán néhány hónap alatt megegyezett a vízkereskedelem feltételeiről. 1989 során nyílt fegyveres összecsapásokhoz vezetett a vízhiány a Szenegál és Mauritánia közötti természetes határvonalnak számító Szenegál folyó túl-használata nyomán. A mauritániai mórok vezette kormányzat úgy döntött, hogy kisajátítja a szomszédos Szenegál tulajdonában lévő folyó menti területeket. Közel hetvenezer szenegáli földműves volt kénytelen elhagyni földjét, amely mindaddig elsődleges megélheté- 2010/1 13

süket biztosította. 1987 és 1989 között a szemben álló felek több ízben is öszszecsaptak, a patthelyzetet eredményező harcokban százak haltak meg. Kenyán erőszakhullám söpört végig 2005-ben. Az öntözött területekért kirobbant összecsapások a kikuju és maszáj törzsek között összesen húsz halálos áldozattal jártak, és több ezer ember hagyta el otthonát. 2006 júliusában Srí Lankán a tamil tigrisek gerillái felrobbantottak egy zsilipkaput a Mahaweli Ganga folyón annak érdekében, hogy a sziget keleti, délkeleti részén található rizsföldek vízhez jussanak. A támadásban a kormánycsapatok tizenhét katonája vesztette életét. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS JÁTSZMÁK Az éghajlatváltozás tehát kiélezi azokat az ellentéteket és konfliktusokat, amelyek a mélyben már korábban is léteztek, és amelyeket a szűkös természeti források, a nélkülözés a felszínre hoztak. De vajon hogyan gondolkodik a konfliktusba keveredett törzs, régió, ország vagy komplexum a kialakuló játszmában? Milyen stratégiát követnek, és mi lenne a célravezető a megoldás érdekében? Játszmának hívjuk a két fél között kialakuló tranzakciók sorozatát, amely egy előrelátható végkifejlet felé halad. A pszichológia által használt definíciót a matematikai játékelméletek során is jól lehet alkalmazni. A játékelmélet a racionális döntéshozás egyik elmélete, amely matematikai modelleket használ a társadalomtudományokban jellemző konfliktusos helyzetek, döntési problémák tanulmányozására. A játékelmélet a legtöbb játékot jellemző interakciókkal foglalkozik, és az adott játékokban előforduló konfliktushelyzetek belső logikáját írja le. A játékelméletek segítettek Kennedy elnöknek is az 1962-es rakétaválság megoldásában. A játékok lehetnek kétszereplősek és sokszereplősek, zéróösszegűek és nem zéróösszegűek. Zéróösszegűnek hívjuk a játszmát akkor, ha a játékosok csak egymás ellenében győzhetnek, csak egymástól vehetik el a pontot. A víz a létfenntartás eszköze és nincs alternatívája, a korlátozott források miatt pedig az államok közötti viszonyokban nullaösszegű politikai játszmaként jelenik meg. Ezért tehát a játékban az egyik fél csak a másik rovására nyerhet. Lefordítva ezt a problémát a biztonságpolitika nyelvére: A és B ország határán folyik egy folyó. Szárazság pusztít, és öntözni kell a földet, de a folyó is egyre apad. Ha valamelyik ország gátat épít rajta és eltereli, akkor domináns stratégiája révén a teljes vízhozamot megnyeri, a másik országban pedig aszály és szomjhalál következik be. Az önző, egymással nem kooperáló államok ezért mindketten kísérletet tesznek a víz elterelésére, fokozzák a vízkiemelést és ennek eredményeképpen egy bűzös, mocsaras vízfolyás marad a közös határfolyó helyén, amely járványokat terjeszt és rövidesen mindkét országban felüti fejét a döghalál és a kolera. Nem zéróösszegű kimenetre törekedve mindkét országnak bíznia kell a másikban, és ezt kölcsönösen tudniuk is kell egymásról. Ez a stratégia kihasználja azt a kiegészítő feltételezést is, amely szerint egy logikus gondolatmenet mindig ugyanarra az eredményre vezet, bárki is gondolja végig. Amenynyiben hiányzik e két bizalmi feltétel, akkor a felek egyszerű önvédelemből a domináns (vagyis nem kooperatív) stratégiához folyamodnak. E kényszerűnek látszó egoizmusnak nemcsak az a hátránya, hogy kisebb a haszon, hanem az is, hogy a bizalmatlanság szülte válaszok után már nincs visszaút, a konfliktus eszkalálódni fog. Jó példa az együttműködésre az, hogy a kicsiny Málta felszíni édesvízkészlet híján Olaszországból importálja a drága árut. Ne legyenek azonban senkinek sem illúziói ezzel kapcsolatban! A vízkereskedelem valójában óriási üzlet, hiszen a tiszta víz ára a közeljövőben az egekbe szökhet. Franciaország már évekkel ezelőtt bejelentette, hogy szívesen exportálna vizet Dél- Spanyolországba, mint ahogy teszi azt Lesotho a Dél-afrikai Köztársaság, vagy Törökország Izrael irányába. A klímaváltozással kapcsolatos játékelméleti irodalom a globális éghajlatváltozást a globális közjavak problémájának keretei között tárgyalja. Az elképzelés szerint az éghajlat is azon jószágok egyike, melynek megfelelő minősége esetén mindenki nyer a nemzetközi rendszerben. Ugyanakkor éppen ezért senkinek nem áll érdekében cselekedni: mindenki sokkal többet nyer ugyanis, ha ő maga nem fordít erőforrásokat az éghajlat ápolására, hanem csak élvezi a többiek ráfordításainak eredményét. Mivel nincs olyan globális hatalom, amely az egyes államokat rákényszeríthetné a probléma megoldásában való részvételre, ezért mindenki abban marad érdekelt, hogy a többiek tegyenek valamit, ő viszont csupán élvezze ennek hatásait. A BIZTONSÁG MODERN FELFOGÁSA A biztonság a demokratikus államrendben a politikai hatalom egyik központi problémája és felelőssége. Ki lehet jelenteni, hogy a hatalom legfontosabb ha nem éppen az egyetlen célja a biztonság fenntartása, a lakosság létezési feltételeinek garantálása. A biztonság történelmi felfogása alapvetően a katonai tényezőre helyezett hangsúlyt. Eszerint akkor van az állam biztonságban, ha nincs idegen katona a területén, polgárai szabadon élnek. Mára azonban ezt a felfogást át kellett értékelni, mert az egyes államokat érő fenyegetések természete is jelentősen megváltozott. A modern állam öt területen törekszik kialakítani biztonságot. Ezek a gazdasági, a közbiztonsági, a társadalmi, a politikai és a katonai biztonság. A biztonsági tanulmányok fejlődését jól mutatja a Palme-bizottság 1982. évi jelentése egy állam biztonságának definiciójáról: Az az ország érezheti magát biztonságban lévőnek, amely mentes a katonai megszállástól vagy az azzal való fenyegetettségtől. Képes gazdasági fejlődésre, politikai rendszere szilárd, környezetével harmóniában él és az emberi jogokat tiszteletben tartja. 7 A témával kapcsolatban jelenleg két, élesen különböző, megközelítés létezik. Ezek a realista és a globális iskola. A realista szemlélet olyan perspektíva, amilyennek az egyes országok fővárosaiból látszik a világ. Az államok elsődleges célja mindig a jólét biztosítása a saját lakosságuk számára. A katonai erő a túlélés biztosításának fő eszköze. Ez a megközelítés az államot úgy tekinti, mint az anarchikus vagy félig anarchikus nemzetközi viszonyok fő cselekvő szubjektumát. Azonban ez a megközelítés magában foglalhatja a szövetségeket, a fegyverkorlátozási megállapodásokat vagy más multilaterális megoldásokat, amelyek a nemzeti biztonságpolitika eszközeinek is tekinthetők. 8 Ezt a szemléletet követik a magas rangpozíciójú államok, amelyek érdekeiket önállóan is képesek érvényesíteni, ezért azt minden más szempont elé helyezhetik. A globális biztonság koncepciója kibővíti a biztonság értelmezését a katonai és katonapolitikai kérdések határain túlra, és ide sorolja az emberi jogokat, a környezetvédelmet, a gazdasági fejlődést és a szociális kérdéseket is. Ez a felfogás gyakran kapcsolódik olyan célkitűzésekhez, mint az erőszak, a konfliktusok és a háborúk helyettesítése a nemzetközi rendszerben együttműködéssel, tárgyalásokkal és békés változásokkal. Általában önálló érdekérvényesítésre nem képes, kisebb államok követik ezt az utat, és ez együtt jár integrációs szervezetek létrehozásának gondolatával. Természeti környezetünk pusztulása az egyik leginkább globálisnak nevezhető probléma: a hatások többsége idővel egész bolygónk felszínén megjelenik. A szén-dioxid-kibocsátás magas szintje, az üvegházhatás révén, egész Földünkön emeli a hőmérsékletet, bizonyos hajtógázok levegőbe jutása elvékonyítja a légkör felső rétegeiben az ózonréteget, a tengerek szennyezése az egész bolygó ökológiai rendszerét veszélyez- 2010/1 14

teti, és a savas esők sem ismernek országhatárokat. Nem elég tehát a helyi cselekvés. Nemzetközi együttműködés hiányában az egyes országok egyoldalú lépésekkel nem képesek biztosítani védettségüket a határokon átívelő környezeti fenyegetésektől, az önsegély realista elve e téren kudarcra ítéltetett. A KLÍMAVÁLTOZÁS ÉS A KÖRNYEZET- BIZTONSÁG ELLENTMONDÁSAI A klímaváltozással kapcsolatos kockázatok az 1980-as évek második felétől kerültek a tudományos és politikai napirend főbb elemei közé. Azt ma már kevesen vitatják, hogy bolygónk éghajlatában igen jelentős változások mennek végbe, ám e jelenség oka éppúgy vitatott, mint pontos iránya. Van-e egyáltalán az emberiség által gerjesztett klímaváltozás? Bíráló testülettel ellenőriztetné az ENSZ az Éghajlat-változási Kormányközi Testületet (IPCC), noha független tudományos tanácsadócsoportként hívták életre 1988-ban. 9 A külső kontroll azért vált szükségessé, mert komoly kételyeket fogalmaztak meg az általa készített jelentések hitelességével kapcsolatban. Feltételezések szerint az IPCC féltudományos, szenzációhajhász cikkek segítségével rajzol fel a kelleténél drámaibb képet. Az ilyen és ehhez hasonló túlzások vezettek oda, hogy ma már az Egyesült Államok lakosságának jelentős százaléka véli úgy, hogy a klímaváltozás az emberi tevékenységtől függetlenül is bekövetkező, természetes jelenség. Veszélyes gondolat ez abban az országban, mely a Föld környezeti terhelésének a legnagyobb hányadát termeli ki. A tudományos élet fontos feladata e téren tehát a modellek pontosságának növelése, a bizonytalanságok olyan mértékű kiszűrése, amely a politikai és üzleti élet szereplői számára már elfogadható mértékű anyagi kockázatokat tartalmaz. Éppen ezért 1990-ben Bergenben az európai kormányok, majd 1992-ben Rio de Janeiróban, 2002-ben pedig Johannesburgban a világ összes országa elfogadta az elővigyázatosság elvét. Ennek értelmében, az olyan esetekben, amikor fennáll valamilyen jelentős fenyegetés valószínűsége, de még nincs kellően bizonyítva, a döntéshozóknak meg kell hozniuk a megfelelő intézkedéseket a potenciális veszély elhárítása érdekében. A Föld éghajlatára jellemző ciklusok miatt nehéz egymástól elválasztani a természetes és az emberi tényezők szerepét a változások előidézésében. Ezzel együtt elmondható az, hogy mára általános a vélekedés, miszerint az emberi tevékenység (ha nem is önmagában) felelős a jelenségért, nagymértékben hozzájárul súlyosbodásához, ráadásul az egyetlen olyan ok, amelyen igazán hatalmunkban áll változtatni. A környezeti szektorban észlelhető kihívások természetüktől fogva államok felett, globálisan jelentkeznek. A természeti környezet megóvásának feladata az államok felelőssége mind a realista, mind a globalista gondolkodású államokat tekintve, hiszen bizonyosan ez az a terület, ahol semmilyen más spontán erő nem képes a megoldást megtalálni. Vagyis a piac nem képes környezettudatos fejlődésre, azt az államnak kell megtennie. A globális klíma megváltozása pontosan egy olyan terület, amely azt mutatja, hogy a környezeti szektorban jelentkező problémák megoldása, de akár csak enyhítése, minden állam, minden ember közös cselekvését igénylik. A klímaváltozás potenciálisan felerősíti az állam kudarcának hatását, vagy éppen hogy hozzájárul az állam bukásához. Természetesen ebből a szempontból legveszélyeztetettebbek a szegény, elmaradott, valamint az egyáltalán nem működő államok. A klímaváltozás, egyéb kockázati tényezőkkel (pl. etnikai, vallási feszültségek) kölcsönhatásban könnyen véres fegyveres konfliktusokhoz vezethet. Ennek oka lehet a gyenge intézményrendszer következményeként jelentkező képességhiány, ami megakadályozza a felkészülést a katasztrófahelyzetek megelőzésére és kezelésére. Az antidemokratikus politikai berendezkedés eleve csökkenti a kormányzat hajlandóságát arra, hogy pénzt áldozzon a felkészülésre. Jó példa erre, ha összehasonlítjuk Indiát és Mianmart: a szökőár után az indiai hatóságok mindent megtettek, hogy valahogyan elkerüljék a további humán katasztrófát, amivel a helyzet fenyegetett. Ezzel szemben az akkor még Rangoonban székelő mianmari kormány nem engedte be országába a külföldi hatóságokat és még a halálos áldozatok számáról sem adott ki hivatalos tájékoztatást. 10 Elegendő lenne tehát a jól működő és demokratikus intézményrendszer a klímaváltozás elleni harcban? Egyes északi országok számára a felmelegedés, legalábbis rövidebb távon, számos előnyös következménnyel járhat (mint amilyen az északi kikötők téli használatának lehetősége, korábban fagyott vagy hóval borított földterületek művelés alá vonása, a mezőgazdaság termelékenységének javulása, új ásványlelőhelyek feltárása). A jövőben elképzelhető lesz, hogy a skandináv államokban és az Egyesült Királyságban érett búzakalászokat ringat a szél, Lengyelországban virágzik a szőlő és a bortermesztés, Magyarországon citrom- és narancsligetekben szüretelnek A legnagyobb probléma éppen abban rejlik, hogy a fejlett világ számos országa a viszonylag északi területeken található, s így akár még nyerteseknek is érezhetik magukat az általában károsnak mondott klímaváltozás következtében. Tehát a jelenleg legnagyobb politikai és gazdasági súllyal rendelkező, azaz a döntéseket tekintve legjelentősebb szerepű államok számára a költségek relatíve (többnyire) alacsonyak lesznek. Ellenben számos szegény ország, így Afrika vagy Ázsia egyes államai a változások negatív hatásainak legnagyobb elszenvedőivé válnak. Számos kis szigetállam akár teljesen el is tűnhet a tenger szintjének emelkedése és a fokozódó erejű trópusi viharok következtében. Ezen államok érdekei a mai nemzetközi rendszerben csak kis súllyal esnek latba, jövőbeli problémáik azonban a mi problémáink is lesznek. LOHACHARA ÉS BEDFORD SZIGETE MA MÁR CSAK A TÉRKÉPEKEN LÉTEZIK A legveszélyeztetettebb térség természetesen Afrika, illetve a nagy népességű India és Kína, azonban a 2005- ös év nagy portugáliai és spanyolországi aszályai is jelzik, hogy a mediterráneum országainak is komoly változásokra kell felkészülniük. A biztonságpolitika hagyományos értelemben csak a katonai biztonsággal kapcsolatos kérdésekre terjed ki. Ugyanakkor a Föld ökoszisztémája általános romlásának biztonsági kérdéssé emelése tekintetében már jóval nehezebb dönteni. Tény, hogy számos ember életminőségét nagymértékben alakíthatja a globális éghajlatváltozás. Ugyanakkor a biztonságpolitika fókuszának elvesztésével fenyeget az, ha az általa vizsgált területet túlságos mértékben kitágítjuk. Más szavakkal: szükséges-e az, hogy a környezet védelmének elsődlegessége legyen más kérdések előtt? E tekintetben elmondható, hogy környezetünk minőségi romlásának kérdése jelenleg csak kis mértékben biztonságiasított. A felderített összefüggések meglehetősen gyengék, elsősorban az alacsony intenzitású konfliktusokkal kapcsolatban tűnnek használhatóknak, s ilyen értelemben a környezeti feltételek a hagyományos biztonságpolitikai megközelítés keretében csak marginális szerepet játszhatnak. A témakör biztonságiasításának szükségessége szintén kérdéses. Kétségtelen, hogy a globális klímaváltozás hosszú távon az emberéletet és a társadalmi stabilitást fenyegető hatásokkal jár, beleértve a részben szintén biztonsági kérdésként kezelt migrációt, az 2010/1 15

erőforrás-konfliktusokat és a természeti katasztrófákat. De vajon érdemes-e pénzt áldozni a klímaváltozás megakadályozására? Nem költünk-e máris túl sokat és feleslegesen a környezet védelmére, ahelyett, hogy inkább a változásokhoz történő adaptációra fordítanánk jelentősebb pénzeszközöket? A távlati perspektíva nem feltétlenül indokolja a környezetvédelemnek biztosított kiemelt szerepet, hiszen az a politikai prioritások torzulásával járhat. Amennyiben túl sok erőforrást fektetünk a jövőbe, miközben nem kezeljük eléggé a jelen problémáit, csökkenhet a jövőbeli kapacitásunk a később felmerülő problémák kezelésére. Egyesek épp arra hívják fel a figyelmet, hogy az éghajlatváltozás elleni politikai küzdelemben felemésztett erőforrásokat a jelenleg is súlyos veszteségeket okozó jelenségek felszámolására lehetne felhasználni. A környezeti biztonság fogalma tehát ma még nem áll biztos lábakon. A hagyományos biztonságértelmezésben a környezeti kérdések nem szerepelnek, hiszen azok nem kezelhetők katonai vagy stratégiai eszközökkel, a konfliktusokkal való kapcsolatuk viszonylag gyengének mondható. A kérdés megoldása mégiscsak fontos lenne, de tőkeigényével olyan más problémákkal versenyez, mint például a szegénység felszámolása, a legelmaradottabb országok gazdasági fejlesztése, a fertőző betegségek visszaszorítása vagy éppen az általános gazdasági és társadalmi stabilitás biztosítása. Ezért nem tűnik feltétlenül szerencsésnek a kérdést a hagyományos politikai mechanizmusok fölé emelni. Fontosabb lehet e politikai keretek megerősítése, különösen a társadalom bevonása, a piaci szereplőkkel történő koordináció, valamint a nemzetközi együttműködés terén. Ez nemcsak a kezelés módszereivel szembeni ellenállás leküzdését segíti, de bevonja a lakosságot és mozgósítja a társadalom, a piac és a tudomány kreativitásában rejlő erőforrásokat is. A MAGYARORSZÁG TERÜLETÉT FENYE- GETŐ VESZÉLYEK A globalizáció felgyorsult és a nemzetközi viszonyok valamennyi területén mélyreható változásokat okoz. Az általa létrehozott előnyök mellett új típusú biztonsági kockázatok jelentek meg. Az országhatárokon átnyúló fenyegetések a Magyar Köztársaság nemzetközi környezetét és biztonságát is nagymértékben befolyásolják. 11 Magyarország szuverenitását, területi épségét belátható időn belül nem fenyegeti más ország agressziója. Mára leginkább az energiaellátás kérdése, holnapra a tömeges migráció ügye, holnaputánra pedig a közegészségügyi problémák, a gyorsan terjedő járványok adják a legtöbb teendőt. 12 A klímaváltozástól érintettek elvándorlásra kényszerülnek, s ez egyes területeken növeli a népességnyomást. A már amúgy is létező etnikai vagy más identitásszakadékok mentén megkezdődik a társadalom darabokra hullása. Magyarországot eddig elsősorban tranzit országként érintette a migráció, azonban hazánk egyre inkább célországgá is válik. A migráció gazdasági és demográfiai előnyöket, valamint biztonsági kockázatokat egyaránt magában rejt. Nem zárható ki, hogy a migrációs mozgások keretében szervezett bűnözői vagy terrorista csoportok is Magyarországon próbálnak megtelepedni, illetve pozíciókat kiépíteni. Az illegális migráció elsősorban rendészeti kérdésként jelentkezik. A migrációval (az illegális migrációval is) együtt járó biztonsági kérdéseket nemzetközi együttműködés keretében kell kezelni, kiemelt figyelemmel a nemzetközi szervezett bűnözés visszaszorítására és a terrorcselekmények megelőzésére, megakadályozására. Az emberiség számára az egyik legnagyobb horderejű kihívást a környezetvédelemmel és a civilizációs fenyegetésekkel járó, határon átívelő problémák jelentik. A természeti erőforrások, a területek és értékek, valamint a környezeti egyensúly megóvása növekvő terhet ró a társadalomra. A természeti és civilizációs katasztrófák különösen súlyosan érintik a térség szűkös erőforrásokkal és fejletlen gazdasági rendszerrel rendelkező országait. Magyarországra földrajzi adottságainál fogva fokozottan hatnak a Kárpátmedence szomszédos országaiban keletkező környezeti és civilizációs ártalmak, az árvizek, a víz- és levegőszenynyezés, valamint az esetleges katasztrófák. A környezeti veszélyforrások közvetve hatással vannak a lakosság egészségi állapotára, valamint hozzájárulnak veszélyes járványok és fertőzések kialakulásához és terjedéséhez. A jövőben várhatóan egyre inkább számolni kell nagyobb hatású közegészségügyi válsághelyzetekkel is. KÖVETKEZTETÉSEK A régi és új típusú kihívások egymást erősítő hatása és a nemzetközi biztonsági környezetet alakító tényezők öszszetettsége megkívánja az államok, a nemzetközi szervezetek és a nemzetközi biztonsági rendszer folyamatos adaptációját, valamint a nemzetközi közösség tagjainak széles körű együttműködését, amelyben meghatározó szerepet játszhat a NATO és az EU stratégiai partnersége. A Magyar Köztársaság számára a globális kihívások kezeléséhez a nemzetközi szervezetekben, illetve az egyes sajátos problémák kezelésére formálódó nemzetközi koalíciókban való aktív részvétel nyújtja a legkedvezőbb feltételeket. Ökológiai biztonsága érdekében és a fenntartható fejlődés elveivel összhangban nagyon fontos a természeti erőforrások, a védett és nem védett természeti területek, valamint a védett természeti értékek megóvása. A globális környezeti és közegészségügyi problémák hatékony kezelése széles körű nemzetközi összefogást igényel, amelyben Magyarországnak is aktívan részt kell vennie. A fenntartható fejlődés biztosításának érdekében szükség van egyes a környezetet veszélyeztető termelői és fogyasztói szokások megváltoztatására, környezetbarát, illetőleg természetközeli technológiák elterjesztésére, valamint egyéb gazdaságpolitikai, nemzetközi jogi lépések összehangolt megtételére. Magyarország részt vesz a regionális kezdeményezésekben, az EU, az ENSZ és az OECD által indított akcióprogramok megvalósításában, illetve lehetőségeihez mérten a nemzetközi problémák orvoslásában. Törekszik arra, hogy jövőbeli ipari fejlődése a fenntartható fejlődés elveit kövesse, és a gazdasági versenyképesség növelése ne veszélyeztesse az ország természeti környezetének állapotát, a védett természeti területek és értékük fennmaradását. A természeti és civilizációs katasztrófák elhárítása és következményeik felszámolása terén Magyarország szorosan együttműködik a régió országaival, alkalmazza az Európai Unió szabályait és a NATO polgári veszélyhelyzeti tervezési rendszerét. Katonai eszközöket is igényelhet azoknak a válságoknak a kezelése, melyek alapja az energiaforrásokhoz és a stratégiai nyersanyagokhoz történő hozzájutás akadálytalan biztosítása, a klímaváltozás, a világ egyes régióinak túlnépesedése. 13 * A különböző biztonsági szektorok fontossága között nehéz egyértelmű sorrendet felállítani. Közkeletű vélekedés, hogy egy, a katonai szektorban elszenvedett veszteség vagy ott megjelenő fenyegetés elsőbbséget kell, hogy évezzen a többivel szemben, mivel az minden egyéb szektort is érint. Rövid távon a legfenyegetőbb kihívás a nemzetközi terrorizmussal összefüggő probléma: a harc a terrorizmus ellen Afganisztánban. Hosszú távon viszont már nem ilyen egyértelmű a helyzet, amit a legjobban Tony Blair George Bushoz intézett, híressé vált kérdése jellemez, ami a G8- ak 2005 nyarán, a skóciai Gleneaglesben tartott csúcstalálkozóján hangzott el. A brit miniszterelnök kérdésében azt feszegeti, hogy mi értelme van egyáltalán a terror elleni háborúnak, ha az Egyesült Államok nem hajlandó együttműködni a kyotói egyezmény aláírásában, hiszen a klímaválto- 2010/1 16