Új, tematikus írássorozatot szeretnék indítani a fenti címen, melynek célja a méhészeti szempontból fontos fa- és cserjefajok, illetve esetenként fajták vagy alfajok részletes bemutatása. Most a cikksorozat második részét olvashatja, az első részt ide kattintva találja. A füzek (Salix) nemzetsége nagyon népes, a Földön mintegy 400 fűzfaj él, mind megjelenésükben, mind termőhelyi igényükben rendkívüli változatosságot mutatva. Olyan területek hasznosítására is alkalmasak, ahol más fafajok számára már túl nedves a termőhely (vagy éppen túl száraz, merthogy - mint látni fogjuk - ilyenre is van példa a nemzetségük tagjai között). Hazánkban a legnagyobb jelentőséggel a fehér fűz (Salix alba) bír, a magyarországi erdők tekintetében területaránya 1 százalék körül van (kb. 22 ezer hektár). Az ártéri fűz-nyár (puhafás) ligeterdők egyik fő fafaja. Az alföldjeink nedves termőhelyein szerte az országban előfordul. Termőhelyi igénye, morfológiája A fehér fűz melegkedvelő fafaj, de a hőmérséklet szélsőségeit jól tűri. A korai és a kései fagyokra 1. oldal (összes: 10)
nem érzékeny. Nagyon vízigényes, mindenütt megél, ahol legalább 1 hónap elárasztást kap. Leggyakrabban vízfolyások mellett él, de tavak partján, mocsarak, lápok környékén is megtaláljuk. A talajt tekintve inkább mészkedvelő, tápanyagigénye közepes. A laza vagy középkötött, mély termőrétegű talajokat kedveli. Üledék és hordaléktalajokon, réti és láptalajokon termeszthető eredményesen. Fényigényes, rendkívül gyorsan növő fafaj, de 100 évnél ritkán él tovább (vágáskora 40-50 év). A fűzfa magassága jó termőhelyen elérheti a 25-30 métert. Törzse általában kissé görbe, koronája hosszúkás, ágai hegyes szögben állnak felfelé, végük viszont lehajló. Gyökérzete nem hatol mélyre, oldalgyökerei a felszín közelében futva sűrűn elágaznak. Gyökérről és tuskóról egyaránt jól sarjad, jó a visszaszerző képessége. Kiválóan dugványozható. Kérge fiatal korban sima, zöldesszürke színű, idősebb korában sötétebb és mélyen, durván repedezett. (Kérgéből vonták ki elsőként a szalicilsavat, melyet napjainkban is tartósítószerként, láz- és fájdalomcsillapítóként használunk.) Rügye hosszúkás, szőrös, a hajtáshoz simuló. Vesszője sárgás-vöröses árnyalatú, vékony. Levele lándzsás alakú, keskeny, a fonákján végig ezüstös szőrborítású (1. kép). 1. kép: A fehér fűz leveles hajtása 2. oldal (összes: 10)
Virágai lombfakadáskor nyílnak. Virágzatát a köznyelvben barkának mondják, holott virágzatuk felálló, ezért helyesen füzérnek nevezik. Megporzásukat pedig nem a szél, hanem a rovarok, jelentős mértékben a méheink végzik. A portok éretten sárga színű (2. kép). A porzós és a termős virágokban egyaránt vannak nektármirigyek. Termése toktermés, gyapjas repítőkészülékű apró magokkal. A magok a virágzás után már egy hónappal beérnek, viszont csak nagyon rövid ideig tart a csírázóképességük. Méhészeti jelentősége A korai hordásos fásszárú növényeink közül a fehér fűz a legértékesebb. Március-áprilisban, olykor májusban nyílik és nagy tömegben áll rendelkezésre méheink számára. A porzós virágában kettő, a termősben egy nektárium (mézfejtő, nektárt kiválasztó növényi mirigy) található. Virágzására jellemző, hogy a barka (füzér) csúcsa felé haladva egyre később nyílnak a virágocskák. Egy-egy barka virágzása az időjárástól függően átlagosan 2-5 napig tart, melegebb időben hamarabb elhervad. Ilyenkor, különösen a déli órákban a nektár besűrűsödik, de később (például az ártér sajátos, párás mikroklímájának köszönhetően) újra meghígul. 3. oldal (összes: 10)
2. kép: A fehér fűz porzós virága A hidegebb éjszakák általában nem befolyásolják károsan a fehér fűz virágainak nyílását, sem a nektár termelődését. Jellemzően a fák déli oldalán és csúcsán a virágok hamarabb nyílnak (ez más fafajokra úgyszintén igaz természetesen), míg az északi, kevésbé napsütötte, árnyékosabb oldalán a virágok többségének elnyílása után is sok, éppen nyíló virágot találhatunk. Ezekben viszont általában jóval kevesebb a nektár. A nagy meleg, a légköri aszály - mely napjainkban egyre gyakoribb a kora tavaszi időszakban - a virágokat szinte egyszerre leperzselheti. Kísérletek igazolják, hogy a porzós barkák jóval több édes nedűt termelnek, mint a termősök (azok többsége egyáltalán nem is ad). Bár a nektár mennyisége virágonként igen csekély és alacsony cukorértékkel bír (átlag 0,017-0,037 mg), egy barkában viszont akár 100-140 virágocska tömörülhet, a sok kicsi sokra megy elvén a dolgozók jól tudják gyűjteni. Elmondható tehát, hogy a fűz 4. oldal (összes: 10)
nektárhordásból ritkán nyerhetünk pergethető mennyiségű mézet, a fészek feléli. Méze kesernyés ízvilágú, vörösessárga színű és apró szemekben krémszerűen kristályosodó. Méhészeti értéke nem is ebben rejlik, hanem a virágporában, mely igen magas (33-37% körüli) fehérjetartalommal bír! A gondozandó fiasítás részére, a pempő termelésére ez rendkívül fontos. A kora tavaszi időszakban a méheknek nagy a vízigényük, így a füzesek melletti patakokról gazdaságosan tudják a vizet hordani, ha oda vándorolunk kaptárjainkkal. Ezeken a helyeken a többletvízhatás és a magas talajvízszint miatt gazdag a lágyszárú vegetáció, amely tovább növeli a nektár- és pollen hordásának lehetőségét. Tehát nemcsak maga a fűz, hanem a fűz-nyár (puhafás) ligeterdők, mint természetes növénytársulások kiváló vándorhelyek. Ebben az időszakban virágzik ugyanis a tavaszi tőzike, a gólyahírfélék, a keltikék, a tüdőfű, a szellőrózsák, valamint cserjefajok (mogyoró, húsos som) és még hosszan lehetne sorolni. Ezeket szintén szívesen látogatják a méhek. Így a füzeseken robbanásszerűen fejlődnek a méhcsaládok, már áprilisban olyan népességet érhetnek el, hogy akár meg is rajozhatnak. A fűzről aztán olyan családokkal lehet akácra továbbmenni, hogy ott átlag fölötti pergethető mennyiséget nyerhetünk vagy könnyebben, nagyobb biztonsággal szaporíthatunk. Tavasz végén, nyár elején a vízparti fűzfák levelein apró kabócalárvák tömege szívogatja a növényi nedveket. A természetes ellenségeikkel szemben úgy védekeznek, hogy nyálhabbal vonják be magukat, melyből a feleslegben felszívott növényi nedv időnként lecseppen. Ebből lesz a mézharmat, melyet a dolgozó méhek összegyűjtenek és mézzé invertálnak. A kaptárba bekerülve gyorsan kristályosodik, a méhek nehezen tudják felvenni, magas ásványianyagtartalma miatt pedig megemészteni. A kristályokat a kaptár aljára szórják ki a sejtekből. Ilyen időszakban a füzesek közelében, ennek ellenőrzésére is jó szolgálatot tesz a higiénikus aljdeszka. A megmaradt híg fűz édesharmattól a méhek hasmenésesek, nozémásak lehetnek. Ha ezt tapasztaljuk pergetni kell, vagy - ha a pergetésre nincs lehetőségünk - cukorszirupos ráetetést végezni. Ültetése, telepítése A fehér fűz vesszeit is használják kosárfonásra 5. oldal (összes: 10)
Magyarországon a mesterséges fűzerdősítésekben általában a jól fejlett 1/1 éves (egy évig magágyi - egy évig iskolázott) gyökeres fűzcsemetéket használják. Ezeknek szabványban előírt minimális méretei: A minőségű: 150 cm szárhossz, 15 mm gyökfőátmérő vagy B minőségű: 100 cm szárhossz, 10 mm gyökfőátmérő. A minimális gyökérhosszúság 20 cm. Hullámtéri, mély fekvésű területeken, viszonylag kisebb magasságú vízborítás esetén botdugványokat, csúcsrügyes karódugványokat szúrnak le a vízzel borított talajba. Ehhez nagy méretű, 2-3 éves ültetési anyag használatos. A lényeg, hogy a csúcshajtásuk a vegetációs időszakban tartósan ne kerüljön vízborítás alá, mert akkor a fiatal fácskák elpusztulnak. A dugványozás alkalmával arra érdemes ügyelni, hogy porzós barkájú egyedekről vegyünk vesszőt, mert a női egyedek dugványaiból fejlődő fűzfáról csak nektárt gyűjthetnek majd a méhek, pollent nem. A fehér fűz területe a jövőben nagymértékben nem növelhető, tekintve, hogy rendkívül vízigényes. Helyenként azonban előfordul, hogy nemzeti parkok vizes élőhely-rekonstrukciója során nagyobb mennyiségben telepítik. Másutt sajnos sokfelé vágják. Nálunk, Nógrád megyében néhány éve, mintegy 9 km hosszúságban, a patakmeder két oldalán (3-3 méter szélességben) kivágták a fűzfákat. A faanyag egy részét eladták energetikai aprítéknak, a többit szétosztották szociális tűzifaként. Ezzel nincs is gond. Azzal viszont annál inkább, hogy a tuskókat lekezelték vegyszerrel, hogy ne sarjadjon fel, helyére pedig nem ültettek mást. Így létrejött egy 6 méter széles fátlan meder. Az ország más térségeiben is hasonlókat hallok méhésztársaktól. (Ha valaki fehér fűz szaporítóanyaghoz szeretne hozzájutni, az Erdészeti- és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács hivatalos oldalán (www.csemete.hu/letölthetőanyagok [1]) lehet keresni termelőket. Jelenleg Ásványráró, Borjád, Kapuvár, Mohács, Szeged és Szeremle településeken üzemelő csemetekertekben forgalmaznak 1 és 2 éves, illetve iskolázott csemetéket és dugványt.) A fűz energiaültetvényeknek nem nagy méhészeti jelentősége van, mivel azokat nagyon rövid vágásfordulóval (2-3 év) kezelik. 6. oldal (összes: 10)
3. kép: A kecskefűz leveles hajtása A másik, méhészeti szempontból is említést érdemlő fűzfajunk a kecskefűz (Salix caprea). Főleg dombvidékeinken és középhegységeinkben él. Másod-, harmadrendű fa (legfeljebb 8-10 m magas, 7. oldal (összes: 10)
erősen ágasodó) kis méretéből eredően faanyagának ipari felhasználása jelentéktelen. Pionír fafaj, újulata elsőként és tömegesen jelenik meg vágásterületeken. Ez kezdetben kedvező hatású a talaj és az értékesebb fafajok csemetéinek árnyalása miatt. Később azonban konkurenciát jelenthet, ezért a tisztítóvágások során nagy részüket eltávolítják, s csak az erdőszegélyben hagyják meg egyedeit. Termőhelyi igénye, morfológiája A klíma tekintetében rendkívül széles tűrőképességű, a hideget, meleget egyaránt jól bírja. A többi hazai fűzfajjal ellentétben nem igényel többletvizet. Csak a csapadék és a talajban tárolódott talajvíz áll a rendelkezésére, de ez számára elég, hogy a szárazabb termőhelyeket is elviselje. A túlságosan nedves területeken viszont nem marad életben. Elsősorban mészkerülő, a savanyú talajokat kedveli. Fényigényét tekintve inkább fényigényes, mérsékelten árnyéktűrő. Kérge sokáig sima, később repedezett, zöldesszürke színű. Rombusz alakú paraszemölcsökkel tarkított. Hajtása vastag, barna vagy vörösesbarna színű, molyhos csúcsú. Rügye kopasz, tojásdad alakú, hegyes, szártól kissé elálló zöldes- vörösesbarnás árnyalatú. Levele elliptikus vagy kerekded, a közepén a legszélesebb. A levél széle ép, vagy szabálytalanul fogazott, maga a levéllemez ráncos felületű (3. kép). Virágai zömök, nagy méretű barkák. Lombfakadás előtt nyílnak. A porzós virágok kénsárga színűek (4. kép), a termősek fehéres zöldek. Húsvétkor javarészt e faj barkáit gyűjtik dekorációnak. Termése molyhos felületű, kúpos alakú tok. Növekedését tekintve néhány évig gyorsan nő, majd nagyon lelassul, 60 évnél ritkán él tovább. 8. oldal (összes: 10)
4. kép: A kecskefűz porzós virágzata Méhészeti jelentősége 9. oldal (összes: 10)
Márciusban kezd virítani. A porzós virágokban 2 porzó és 1 nektárium van. Már néhány éves korában virágzik és minden évben nagy tömegben hozza a virágait. Virágpora sárga, eladásra is alkalmas. Egyes régebbi megfigyelések szerint a nektárképződése és mézelése akkor a legjobb, ha a virágzás gyorsan, 4-6 nap alatt lezajlik. A nektár termelődésére a legoptimálisabb hőmérséklet 18-20 oc körül van. Rövid, de rohamos hordást adhat. Más vizsgálatok viszonylag hűvös időjárási viszonyok között is jó nektártermelőnek mutatták. Egyes hibridjei időjárástól függően 0,024-0,1 mg cukorértékkel rendelkeznek. A kevés nektárt itt is a sok, csoportosult virágocska ellensúlyozza egy-egy barkában. A kecskefűz méhészeti jelentősége szintén a magas fehérjetartalommal bíró virágporában mutatkozik meg elsősorban, mely nagy tömegben áll rendelkezésre dombvidéki, középhegységi röpkörzetű méhészetek számára, ahol esetleg a többletvízhatás hiánya miatt a fehér fűz nem fordul elő. Ültetése, telepítése A kecskefűz hátránya sajnos az, hogy bár jól sarjad, dugványról nem szaporítható. Csemetekerti forgalomban viszont szaporítóanyaga (magja, illetve 1 és két éves csemetéje) beszerezhető. Mivel egy rendkívül igénytelen, őshonos, tág tűrőképességű, korai hordást, gyorsan (már fiatalon) biztosító fajról van szó, méhlegelő-javításra/fejlesztésre mindenképpen javasolt az ültetése. Örösi doktort idézve: méhészeti érdek! (Folytatjuk) Lászka István Attila okleveles erdőmérnök, agrár-mérnöktanár Vanyarc/Domoszló Szerző: Lászka István Attila Közzététel ideje: 2019. 04. 30., kedd, 09:30 A forrás webcíme: https://magyarmezogazdasag.hu/2019/04/30/meheszeti-dendrologia-koratavaszi-fas-hordasnovenyek 10. oldal (összes: 10)