EMBERTELEN KUTATÁS Orvosi kísérletek a német koncentrációs táborokban
Pasternak Alfred EMBERTELEN KUTATÁS Orvosi kísérletek a német koncentrációs táborokban AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST
A kötet a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával jelent meg. A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Inhuman Research Medical Experiments in German Concentration Camps Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 Fordította SZELESTEY DÁVID Történészlektor UNGVÁRY KRISZTIÁN A borítót tervezte KÁLLAI NAGY KRISZTINA ISBN 978 963 05 8516 3 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akkrt.hu www.szakkonyv.hu Első magyar nyelvű kiadás: 2007 Pasternak Alfred, 2007 Hungarian translation Szelestey Dávid, 2007 Akadémiai Kiadó, 2007 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary
Szüleim, Pasternak Simon és Anna emlékére
TARTALOM ELŐSZÓ 11 1. fejezet A NÉMET ORVOSTUDOMÁNY NÁCIASÍTÁSA 15 2. fejezet A KÍSÉRLETEK 35 Bevezető 35 Tífusz-kísérletek 36 Malária-kísérletek 69 Magaslégköri kísérletek 82 Hypothermia-kísérletek 105 Tengervíz-kísérletek 127 Polygal-kísérletek 138 A phlegmone és a szepszis kezelésével kapcsolatos kísérletek 147 Fertőző hepatitisz 152 Sebészeti kísérletek 160 Gyújtóbombák és foszforsav égette sebek 179 Mustárgáz- és foszgén-kísérletek 187 Szulfonamid-kísérletek 198 Tuberkulózis- (tbc-) kísérletek 211 Mérgezéses kísérletek 218 Májbiopszia 224 Táplálkozási kísérletek 226 Allopátiás és homeopátiás kísérletek 229 Az Ahnenerbe 233 A Rajsko Intézet 236 A zsidócsontváz-gyűjtemény 243 Sterilizációs kísérletek 261 Vegyes kísérletek 288 7
3. fejezet A NÁCI KUTATÁSOK ÉS AZ ORVOSI ETIKA 293 4. fejezet ETIKAI SZABÁLYGYŰJTEMÉNYEK 327 FÜGGELÉK 335 Az orvosok 335 RÖVIDÍTÉSEK, MAGYARÁZATOK 383 BIBLIOGRÁFIA 386 KÉPEK JEGYZÉKE 397
A holokauszt a 20. század tehertétele. Hannah Arendt
Előszó Liebman Irma, a mélyen vallásos, jómódú, köztiszteletben álló Liebman Áron özvegye hetvenegy éves volt, amikor Auschwitzba vitték. Apró termetű, hófehér hajú, kedves, halk és törékeny teremtés volt. Mindig egy ezüstfejű bottal járt. Dr. Josef Mengele, aki az újonnan Auschwitzba érkezettek válogatását irányította, azonnal a jobb oldalra küldte. Néhány órával később már csak pár gramm hamu maradt gyenge testéből. Liebman Irma a nagymamám volt. Megölték Auschwitzban, családom kilencvenhat más tagjával együtt, akiknek nevét a jeruzsálemi Sion hegyén emelt márvány emlékmű örökíti meg. Gyermekkori barátaimat is meggyilkolták; egyetlen gyermek-túlélője maradtam kicsiny magyar közösségünknek. Sokan és sokféleképpen tanulmányozták a holokauszt túlélőkre gyakorolt pszichológiai hatását. Egyes kutatók azt vizsgálták, hogyan reagálnak a túlélők a holokauszt-ábrázolásokra. Megállapításuk szerint az áldozatok két kategóriába sorolhatók: túlnyomó többségük a rémálmoktól és a depressziótól való félelmében igyekszik mindent kikerülni, ami a holokauszttal kapcsolatos; egy kisebbséget pedig azok alkotnak, akik megszállottan felkutatnak mindent, ami bármilyen formában a holokauszt történetének valamely szeletét mutatja be. Magam a leghatározottabban a második csoportba tartozom. Minden holokausztról szóló hozzáférhető könyvet elolvasok, minden előadást meghallgatok, minden filmet és minden kiállítást megnézek. Ennek köszönhetően ismertem fel, hogy a náci orvosok által a különböző koncentrációs táborokban folytatott orvosi kísérletek a holokauszttal foglalkozó történetírás viszonylag elhanyagolt témáját képezik. Az olvasók többsége, bármely társadalmi csoporthoz tartozzék is, csak Mengeléről és az ő ikerkísér- 11
ELŐSZÓ leteiről hallott. Hogy valójában mi mindenre terjedtek ki a koncentrációs táborokban végzett kísérletek, amelyek az orvostudomány történetének kétségtelenül az egyik legszégyenletesebb fejezetét alkotják, arról a holokauszt történetének tanulmányozására specializálódott szaktörténészeken kívül szinte senkinek sincsenek ismeretei. Jó néhány évvel ezelőtt minden meghatározott cél nélkül elkezdtem gyűjteni a kísérletekre vonatkozó dokumentumokat. Valamivel később, barátaim ösztönzésére, előadást tartottam az Orvostörténeti Társaságban. Előadásom nyomán sorra kaptam meghívásokat orvosi egyesületektől, a Maimonidész Társaságtól, tanintézetektől szerte az Egyesült Államokban. Végül néhány túlélőtársam biztatott, hogy állítsak össze egy könyvet a felgyülemlett anyagból. Az olvasó most ennek eredményét tartja a kezében. Sok szempontból igen nagy vonakodással írtam meg a könyvemet. Kezdettől fogva tudtam, hogy vissza kell vonulnom aktív orvosi tevékenységemtől, hogy rendelkezésemre álljon a vállalkozáshoz szükséges idő. Azt is tudtam, hogy könyvem egyetlen fejezete sem merítheti ki teljesen a tárgykörét. Az általam olvasott, levéltárakban, könyvtárakban és múzeumokban föllelhető forrásokon kívül sok további anyag szunnyad Németországban, a korábbi Szovjetunióban és másutt: ezeket az adatokat sohasem fogom megtalálni. Azzal is tisztában voltam, elképzelhető, hogy nem a leginformatívabb és a legfontosabb dokumentumokat választom ki, sőt esetleg még egy adott dokumentum kulcsfontosságú részét sem sikerül megragadnom. Végül mégiscsak rászántam magam a könyv megírására, ha mégoly tökéletlen lesz is munkám eredménye. Az erkölcsi kötelesség érzése ösztönzött munkámban. Miért? Bár nagy családom tagjainak 80%-a elpusztult a holokausztban, szüleim és két nővérem életben maradtak. A vidéki magyar zsidóság körében ez csaknem olyan hihetetlennek számít, mint az, hogy én, a tizenhárom és fél éves vézna fiú, noha Auschwitzba kerültem, életben maradtam, saját megítélésem szerint bárminemű fizikai vagy maradandó érzelmi károsodás nélkül. A fentebb említett élmények miatt azonban a holokauszt volt és marad is az életemet elsődlegesen meghatározó és befolyásoló élmény. Legyen bármilyen parányi és jelentéktelen is, egyszerűen hozzá kell tennem a magam részét a történet teljessé tételéhez, annak bizonyítására, hogy a holokauszttagadók állítása hamis és bűnös. Orvosként mindezt különleges intezitással érzékelem. Gyermekkori barátaim közül senki sem élte túl Auschwitzot. E könyvön dolgozva állandóan eszemben jártak; ugyancsak sokat gondoltam nagyon közeli barátomra, a néhai John Saunders-ra (Schwartz Jenő), aki putzer-társam volt a dornhaui koncentrációs táborban: néhány hónapig mi feleltünk az őrség barakkjának a tisztaságáért. 12
ELŐSZÓ Szeretnék köszönetet mondani Nathan Shapell, Jonah Goldrich, Max Webb uraknak és a Terrace Tower USA vállalatnak a kutatásokhoz nyújtott anyagi támogatásért; Dr. Robert Levynek a tényleges kutatásban nyújtott értékes segítségéért; valamint a kiadást tekintve a tanácsadásban fáradhatatlan Ellen Wilsonfornak. Végül szeretném kifejezni hálámat feleségemnek, Elizabeth-nek, amiért hozzájárult a nyugdíjas éveinkre szőtt terveink elhalasztásához.