Tapolca, Hotel Pelion 2014. december 5-6 Hosszas előkészületek és sok nehézség után sikerült tető alá hozni a 2014. évi évzáró rendezvényünket. Eredetileg, a szokott időben, a szokott helyen terveztük megrendezni, de a többszöri egyeztetés, ígéret után sem sikerült az államtitkár urat és a GYEMSZI újonnan kinevezett főigazgatóját megnyernünk arra, hogy rendezvényünk színvonalát emelje azzal, hogy néhány baráti órát töltsön klubtagjaink között egy hasznos eszmecsere, esetleg egy baráti vacsora keretében. Az utolsó lemondások után, sajnos a több éve megszokott Balatonalmádi Ramada Hotelt fel kellett cserélni és új időpontot, új helyszínt keresni.mindnyájunk megelégedésére a Tapolcai Pelion szálloda adott otthont rendezvényünknek. A rendezvénnyel kapcsolatos elvárásokat támasztja alá, hogy eddigi közgyűléseink közül a legnépesebb találkozónk volt, közel 150 résztvevővel, döntően kórházi főigazgatók, gazdasági és ápolási igazgatók,valamint az egészségügyi menedzser társadalom színe-java. A tudományos ülést Dr. Soós Ágnes a Klub elnöke nyitotta meg, majd Dr.Szepesi András általános alelnök moderálásával, meghívott vendégünk, az EMMI főosztályvezetője Dr. Helmle László tartott, bevezető előadást (ezúton külön is köszönjük, hogy a rendkívül rövid idő ellenére vállalta a feladatot és átfogó, magas színvonalú tájékoztatást adott az egészségügyet érintő aktuális kérdésekről). Az előadást élénk, de konstruktív beszélgetés követte, amelyet szokásunktól eltérően nem adunk közre. Megfontolt szándékunk és célunk az, hogy minél több klubtagunk vegyen részt tudományos üléseinken és közreműködésével színesítse összejövetelünket. Azért, hogy a távolmaradtak is érzékeljenek egy keveset a megbeszélés hangulatából az alábbiakban közzé teszünk néhány képet: 1 / 14
2 / 14
A tudományos amelyet Életműdíj lehetőségetek megszokott kitüntetettje megtekinteni, ülést követte színvonalán volt. Előadását az illetve egészségügyi adott meghallgatni. aelő következőkben Dr. menedzserek Budaházyteljes Emil munkájának terjedelmében klubtagunk,aki görbe van 2013-ban tükre, az 3 / 14
Dr. Budaházy Olimpia orvos-történetének klubtagunk, Emil, és kicsit aki benne szemléltetően csípős, egy de kicsit őszinte és egészségügyünknek szellemesen és közérthető mutatta előadását a 100 be hazánk évét. követte Dr. Sólyom A szakmaireality Egészségügyi kisvárosi napmenedzser csúcsa show ját, voltklub vak a mindenki komondorral, színi társulata által várt rúdtáncosnővel bemutatta: Rácz kabaré", Dr. és Rácz egy amelyben Jenő Családi kisvárosi a Magyar kórházzal. vacsora" 4 / 14
férj viselkedő Szereplők szerepében pincér voltak: Rácz szerepében:flór Eufrozina Jenő (a aszerző feleség: Ferenc. éssoós rendező); Ágnes végül (örökös a mindig primadonnánk); tapintatos úriemberként Jenő, a megviselt valami A legközelebb teljes fogalmatok előadást eljön), a legyen szerző mivel nem aés hangulatáról tudtuk művészek" eldönteni, a következő kívánságára hogy 12 képekből vagy nem tesszük 18tudjátok karikás közzé érzékelni: legyen. (akit Azért, érdekel, hogy 5 / 14
gála együttes Avacsora, vidám tettis szakmai felejthetetlenné. délutánt követte a aszinte hangulatos már házi klubest zenekarnak és a minden tekinthető ízlést RÉGIO kielégítő A fénypontjára, méltató klubestet szavaival Dr. aamelynek Soós 2014. adta Ágnes évi át életműdíj elnök asszony átadására, köszöntőjével amelyetdr. nyitottuk Budaházy meg,majd Emiligényt, 2013. sor évi került életműdíjas az est HAKUCSÁK ERIKÁNAK ajándékkal Klubunk ápolási alelnökének. alapító elismerte tagjának A Kórház ahangulatát kitüntetett a Karcagi főigazgató Kátai életművét. Gábor asszonya Kórház Nagyné ny. ápolási László igazgatójának, Erzsébet külön Klubunk exkluzív 6 / 14
A kitüntetések táncművészei résztvevőnk hosszú nyugovóra,hogy megválasztjuk szemléltetik: hétvégi lett mutattak átadása négy ajándék gazdagabb, másnap évre után be utalvánnyal. az pihenten hangulatos új kezdődött köztük elnökséget. vegyünk ahajnali Pelion művészi a vacsora, Az részt két szálloda esti táncot, órakor aahangulatot Tisztújító tánc, ajándékával, amég tombolával közben frissen Közgyűlésen, a következő a egy Sportkórház tértünk több, két képek mint személyes ahol30 7 / 14
A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSERKLUB XII. KÖZGYŰLÉSE 2014. december 6. Tapolca AII.Közgyűlést, Közgyűlés 10.15-kor - szokás vette szerint kezdetét, Dr. Szabadfalvi mivel a jelenlevő András, örökös 82 fő nem tiszteletbeli érte el aelnök szavazóképességet. vezette le. 8 / 14
első Annak napirendként érdekében, azhogyaz új tagok újonnan kerültekbelépő felvételre. tagok rendelkezzenek már szavazóképességgel, Újonnan felvett tagjaink a következők voltak: 9 / 14
A felvett új tagok után Dr. Soós Ágnes Elnök asszony megtartotta éves beszámolóját Ezt követte a Flór Ferenc örökös tiszteletbeli főtitkár gazdasági beszámolója: megválasztatta A beszámolók elfogadása a jelölő bizottságot, után az Elnök amelynek és a teljes tagjaielnökség voltak: lemondott. A levezető elnök Zsarnai Dr. GerőIstván Berendy Gábor Beatrix és 10 / 14
Ezután került Budaházy Emil sor tartott, a Jelölő ismertetve Bizottság a szavazás beszámolójára, menetét: amit a Bizottság elnöke, Dr. A szavazássegítettük frissítővel gördülékenyen a feszültségbeli lebonyolódott, várakozás a szavazatszámlálás feloldását. ideje alatt kávéval és 11 / 14
Végre füst. Kihirdették a szavazatszámláló az eredményt, Bizottság amely (lád szerint fenti képet) az újigazgató, Elnökség elvégezte aakövetkezőkből munkáját ésbe: felszállt áll: a Elnök: Dr. Soós Ágnes OSEI főigazgató főorvos Orvosi Alelnök: Dr. Nagy Mihály Ápolási alelnök: Gémesiné Lőrincz Márta, ápolási Flór Ferenc kórház Gazdasági Szolgálat alelnök: Vargáné Tarr Mária, gazdasági igazgató, Vecsési Egészségügyi Béres Margit, gazdasági igazgató, Országos Onkológiai Intézet Kónya Anikó, ápolási igazgató, Állami Szívkórház Kustos Edit, key account manage, Ecolab-Hygiene Kft. Pólya Endre, ügyvezető igazgató, Mediplan Kft. Zárai Gyuláné, nyugdíjas, MESZK vezetőségi tag elnök: Dr. Szabadfalvi András Örökös tiszteletbeli főtitkár: Flór Ferenc A választás utáni hangulatot és az új elnökséget a következő képeken mutatjuk 12 / 14
13 / 14
14 / 14