Elnökségi ülés vendégekkel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elnökségi ülés vendégekkel"

Átírás

1 Elnökségi ülés vendégekkel Nem volt hétköznapi esemény a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége elnökségének novemberi értekezlete. Jeles vendégek érkeztek a Mátyás utcába Czikora András elnök meghívására: Marsi Márta, a NAV Központi Irányítás főigazgatója, Hegedűs Szabolcs pénzügyőr ezredes, a Fejezeti és Irányítási Főosztály főosztályvezetője és dr. Bocsó Gábor pénzügyőr alezredes, a NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének egészségügyi és kulturális igazgatóhelyettese személyében. Szövetségünk rövid bemutatása után napjaink legfontosabb eseménysorozatát, a nyugdíjas találkozók megtartását értékelte az elnök úr, mint olyan próbatételt, amelynek során minden résztvevő egyfajta vizsgát tett. A szervezésben részt vevő megyei igazgatóságok, a GEI regionális vezetői, akik diszponálnak a hivatali gépjárművek szolgálatba állítása felett (amely a pénzügyőr nyugdíjasok esetében nélkülözhetetlen távolsági szállítást jelenti), a régiófelelősök, a klubvezetők, sőt, maga a nyugdíjas társadalom is, részvételi arányával. Természetesen az elnökség sem maradhat ki a sorból tagjainak a helyszínekre delegálásával. A vizsgán végül mindenki átment, voltak jelesek és még jobban teljesítők, de minden tapasztalat csak hasznunkra válhat a jövőre nézvést. Kérdés, hogy adóügyiek és pénzügyőrök együtt vagy külön tartsák-e meg a találkozókat? Legjobb megoldásnak tűnik, ha helyi szinten döntik el ennek mikéntjét, az igazgatóságok lehetőségei és a nyugdíjasok igényei alapján. Ez most is bevált. A legfontosabb, hogy működőképesek maradjunk! Az Együttműködési Megállapodás aláírásával Tállai András államtitkár, a NAV vezetője megadta ennek lehetőségét. Így támogatást kapunk a Központi Irányítástól, amelynek jóindulatát az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség összevonása után is tovább élvezhetjük. Minden fórumon köszönetet mondunk azért a gondoskodásért, amellyel a Szövetség révén a volt munkahely segíti nyugdíjasait. Nem árt ugyanakkor hozzászokni a gondolathoz, hogy a nyugdíjas programokon való részvétel egyre inkább igényli a saját erőt. A NYOSZ szerepe felértékelődik, vezetőit meghívják a helyi és a központi hivatalos rendezvényekre, ahol alkalom adódik a nyugdíjasokért végzett áldozatos munkáért járó elismerések átadására. Kiváló kapcsolatokat ápolunk a KEKI-vel főként kulturális területen, és nagyszabású rendezvényeink lebonyolítása kapcsán. Az aktív korunkban élvezett pihenési lehetőségeket nyugdíjasként is igénybe vehetjük üdülőinkben. Az egyesítés előtt szanatóriumi ellátásban részesülhettek a vám- és pénzügyőrség tagjai a Hévízi Gyógyházban, amit még 1928-ban létesítettek a -tól -ig, s leginkább a szabad ég alatt szolgálatot teljesítő pénzügyőrök gyógykezelésére. Ennek feltámasztása régi óhaja a Szövetségnek, még ha nem is ugyanabban a formában. Ünnepélyes pillanatok következtek, amikor Czikora András elnök átadta a főigazgató asszonynak a Nyugdíjasokért emlékplakettet, megköszönve értünk végzett eddigi munkáját.

2 Valóban egyedi, ahogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal törődik nyugdíjasaival - állapította meg Marsi Márta főigazgató asszony, aki nem először tisztelte meg jelenlétével a Szövetséget, s akinek szervezetünk iránti rokonszenvéről már korábban meggyőződhettünk. A Szövetség működésének támogatása nemcsak pénzbeli segítséget jelent, hanem a közösségi élet helyszínének rendelkezésre bocsátását, adott esetben gépkocsihasználatot is. Az igazgatók beszámolói a találkozókról arról győzték meg a főigazgató asszonyt, hogy elfogadták a helyzetet, a nyugdíjasokkal való törődés gondolatát. (Ezt rögtön megerősítették a régiófelelősök is.) Továbbra is számíthatunk a Központi Irányításra, s amennyire csak lehetséges, megadják a segítséget a Szövetségnek hangzott el a zárómondat. A vendégek kikísérése után dr. Bocsó Gábor alezredes, igazgatóhelyettes visszatért az elnökségi ülésre, ahol napi feladatokról, a nyugdíjasokat érintő témákról, kérdésekről folyt megbeszélés a továbbiakban. Többen megköszönték a pénzügyőr temetéseket kísérő, egyenruhás búcsúztatás lehetőségét, amely a NAV KEKI munkájának is köszönhető. Talán nem mindenki előtt ismert, hogy ez csak a pénzügyőr nyugdíjasok esetében kérelmezhető, s amelynek feltételeiről a hivatásosokra vonatkozó jogszabály rendelkezik. Tájékoztatást kaptunk a esztendő jelentős jubileumi eseményeinek megünnepléséről. Jövőre emlékezünk meg ugyanis a Magyar Királyi Pénzügyőrség megalakulásának 150., az APEH megalakulásának 30. és a Pénzügyőr Zenekar fennállásának 75. évfordulójáról. Többé-kevésbé teljesült tehát az elnökség idei munkaterve. A legfontosabb dolgokat sikerült megoldani, de akad olyan is, amit át kellett ütemezni. A következő értekezleten a számvetés után már a jövő év feladataira koncentrál a grémium. Meglepetésként hatott az ebéd előtt felszolgált pohár pezsgő Borsi Béla észak-alföldi régiófelelős ajánlásával. A közelmúltban ugyanis a megye nyugdíjasaiért végzett közösségi munkáját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés Bronz Emlékéremmel honorálta. Ezúton is gratulálunk!

3

4

5 Bogschützné Gados Júlia

BESZÁMOLÓ A 2017 ÉVRŐL

BESZÁMOLÓ A 2017 ÉVRŐL BESZÁMOLÓ A 2017 ÉVRŐL Szövetségünk életében a 2017-es esztendő kiemelkedő jubileumi év volt. Fontossági sorrend nélkül néhány felsorolás: 150 éves az önálló Magyar Pénzügyőrség, 25 éves a Szövetség, 30

Részletesebben

Negyedszázados a Szövetség. A NAV NYOSZ 25 éves fennállásáról kívánok megemlékezni, ahogy én láttam, látom.

Negyedszázados a Szövetség. A NAV NYOSZ 25 éves fennállásáról kívánok megemlékezni, ahogy én láttam, látom. 1 Negyedszázados a Szövetség Szövetségünk sikerének és tekintélyének záloga klubjaink tevékenysége. A NAV NYOSZ 25 éves fennállásáról kívánok megemlékezni, ahogy én láttam, látom. Ma már nincs ember, aki

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztalbeszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés április 28-i ülésének határozatai. 20/2016. (IV. 28.) számú határozat

A Vas Megyei Közgyűlés április 28-i ülésének határozatai. 20/2016. (IV. 28.) számú határozat 2016. április 28-i ülésének határozatai 20/2016. (IV. 28.) számú határozat az ülés tárgysorozatait az alábbiak szerint állapítja meg: Nyílt ülés keretében tárgyalja: 1. Beszámoló a közgyűlés legutóbbi

Részletesebben

Generációk találkozása

Generációk találkozása Generációk találkozása A fenti címmel hirdette meg a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tudományos Diákköre, a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, valamint a Nemzeti

Részletesebben

NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ. Nagy Zsolt BTE Elnök

NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ. Nagy Zsolt BTE Elnök NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ BUDAPEST VASKAPU UTCA 33-35 2014.02.17 Nagy Zsolt BTE Elnök BTE MEGALAKULÁSA - CÉLOK 2 2006.07.17.

Részletesebben

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából A tűzoltóság napja alkalmából belügyminiszteri és főigazgatói elismerésben részesültek kollégáink. Az elismerések átadása a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepélyes

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

Határozatok tára Elnökségi ülések. 8-3/2007 OEH.: Elnökség a MTSZ évi munkatervét, az OT elé terjeszti.

Határozatok tára Elnökségi ülések. 8-3/2007 OEH.: Elnökség a MTSZ évi munkatervét, az OT elé terjeszti. Elnökségi ülés: 2007. január 4. Határozatok tára 2007. Elnökségi ülések 8-1/2007 OEH.: Elnökség hozzájárul, hogy a MTSZ 2006. évben végzett munkájáról szóló beszámoló később kerüljön egyeztetésre. 8-2/2007

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekről, eseményekről szóló beszámolót elfogadja.

A Vas Megyei Közgyűlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekről, eseményekről szóló beszámolót elfogadja. 62/2015. (IX. 25.) számú határozat az ülés tárgysorozatát az alábbiak szerint fogadja el: 1. Beszámoló a közgyűlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekről, eseményekről 2. Tájékoztató a migráció

Részletesebben

NAV Bevetési Főigazgatósága

NAV Bevetési Főigazgatósága NAV Bevetési Főigazgatósága dr. Demeter Tamás pénzügyőr ezredes, főtanácsos Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési főigazgató Általános tájékoztató a Bevetési Főigazgatóság profiljáról, feladatrendszeréről,

Részletesebben

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére Szakmai beszámoló A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok és

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató Felterjesztett neve Munkahelye, beoszása Sinkáné dr. Csendes Ágnes Szabó Károly Nagy Sándor Dr. Kőrösi Margit Mamuzsics Gábor Lajos Bancsi Attila Rácz Róbert Dr. Asztalos Gézáné Dr. Ferenczy Judit Katalin

Részletesebben

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai 1. 2010. év január 6-án, az Európai Bizottság Szociális, Foglalkoztatási és Antidiszkriminációs Bizottságának megkeresésére kérdőívet töltött ki és küldött

Részletesebben

NAV Bevetési Főigazgatósága

NAV Bevetési Főigazgatósága NAV Bevetési Főigazgatósága dr. Demeter Tamás pénzügyőr ezredes, főtanácsos Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési főigazgató Általános tájékoztató a Bevetési Főigazgatóság profiljáról, feladatrendszeréről,

Részletesebben

ZÁRADÉK: A Munkatervet a Kollégium a 2/2011. (IV. 27.) számú határozatával jóváhagyta.

ZÁRADÉK: A Munkatervet a Kollégium a 2/2011. (IV. 27.) számú határozatával jóváhagyta. A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM (a továbbiakban Kollégium) 2011. évi MUNKATERVE I. (alakuló) ÜLÉS 2011. február Köszöntő, majd a kormánymegbízottjának, főigazgatójának és igazgatójának

Részletesebben

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március

Részletesebben

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló Beszámoló Taggyűlés Szegeden szakmai előadással és virágokkal 2018. március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet 2017. évi Beszámoló Taggyűlésére: - a NŐNAP alkalmával, virággal köszöntöttük a női

Részletesebben

Frissítve: november : Magyar joganyagok - 24/2016. (VII. 12.) NGM rendelet - a Nemzeti Adó- és Vámhivata 2. oldal tájékoztatási kiemelt 75

Frissítve: november : Magyar joganyagok - 24/2016. (VII. 12.) NGM rendelet - a Nemzeti Adó- és Vámhivata 2. oldal tájékoztatási kiemelt 75 Frissítve: 2018. november 30. 11: Magyar joganyagok - 24/2016. (VII. 12.) NGM rendelet - a Nemzeti Adó- és Vámhivata 1. oldal 24/2016. (VII. 12.) NGM rendelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál egyes munkakörökben

Részletesebben

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.) A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - A NAV vámszervei - Nettó BÉRKALK A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal,

Részletesebben

Beszámoló a Vas megyei Adóági nyugdíjas találkozóról. Nagy várakozással voltam és mondhatom voltunk az idei év adóági nyugdíjas találkozó iránt.

Beszámoló a Vas megyei Adóági nyugdíjas találkozóról. Nagy várakozással voltam és mondhatom voltunk az idei év adóági nyugdíjas találkozó iránt. Beszámoló a Vas megyei Adóági nyugdíjas találkozóról Nagy várakozással voltam és mondhatom voltunk az idei év adóági nyugdíjas találkozó iránt. Kronológia sorrendben próbálom leírni az eseményeket, ami

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója,

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója, Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy A katasztrófavédelem terén huzamosabb ideje végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréséül Tűzoltó Nap alkalmából

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

MAGYAR RENDVÉDELMI KAR. Jegyzőkönyv MRK Közgyűlésről

MAGYAR RENDVÉDELMI KAR. Jegyzőkönyv MRK Közgyűlésről MAGYAR RENDVÉDELMI KAR Jegyzőkönyv MRK Közgyűlésről Időpont: 2013. május 28. 10.00 Helyszín: Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 1081 Dologház utca 1-3. II. em. tanácsterem Meghívottak BM részéről:

Részletesebben

Iránymutatás programszervezésekhez

Iránymutatás programszervezésekhez Iránymutatás programszervezésekhez I. Rész Általános rész Tisztelt Klubvezetők! Tisztelt Programszervezők! Tisztelt Nyugdíjas társak! Hasonlóan az előző évekhez, 2015 év vonatkozásában is, az Elnökség

Részletesebben

Átadták a évi Nemzeti Minőségi Díjakat és európai elismeréseket

Átadták a évi Nemzeti Minőségi Díjakat és európai elismeréseket Átadták a 2009. évi Nemzeti Minőségi Díjakat és európai elismeréseket A 2009. évi Nemzeti Minőségi Díjakat, az oklevelet és a kisplasztikát, Dr. Molnár Csaba Minisztere Az NFGM megbízásából 16 a Szövetség

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben) A Komárom-Esztergom

Részletesebben

ÉLET KÉPEK 2008-ból XXVII. Magyar Sajtófotó KiállítáS. Magyar Nemzeti Múzeum március 20 április 26.

ÉLET KÉPEK 2008-ból XXVII. Magyar Sajtófotó KiállítáS. Magyar Nemzeti Múzeum március 20 április 26. Képben vagyunk! MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÉLET KÉPEK 2008-ból XXVII. Magyar Sajtófotó KiállítáS HAtárnyitás 20 éve KÍSÉRŐ KIÁLLÍTÁS Magyar Nemzeti Múzeum 2009. március 20 április 26. Száz és

Részletesebben

Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének évi munkaterve

Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének évi munkaterve Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének 2016. évi munkaterve (Tervezet) I. A Vas Megyei Közgyűlés 2016. évben kiemelt figyelmet fordít: az Integrált Területfejlesztési Program felülvizsgálatára a Területi

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL) MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a honvédelmi miniszter előterjesztésére ÁLLAMI ÜNNEPÜNK 2013. augusztus 20-a alkalmából KITÜNTETI A MAGYAR ÉRDEMREND

Részletesebben

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: Év tűzoltója címet adományozta: Bódi Csaba tűzoltó alezredes úrnak,

Részletesebben

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén L.T.SZ Közgyűlés Jegyzőkönyv Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén Helyszín: 2015. április 09. 2481 Velence, Kiss köz 6. Hotel Juventus konferenciahelyiségében.

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Elfogadva: 2014. szeptember 8-án a Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlésének 1/2014 (IX.08.)

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés évi munkaterve (Tervezet) A Vas Megyei Közgyűlés évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít:

A Vas Megyei Közgyűlés évi munkaterve (Tervezet) A Vas Megyei Közgyűlés évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít: A Vas Megyei Közgyűlés 2017. évi munkaterve (Tervezet) I. A Vas Megyei Közgyűlés 2017. évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít: az Integrált Területfejlesztési Program felülvizsgálatára a Területi

Részletesebben

?00B tlkt 16. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése

?00B tlkt 16. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,?00B tlkt 16. Tárgy: Javaslat, a Fővárosi Polgári Védelmi

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS E L N Ö K E Szám: 33-11/2015 A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2016. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE Az üléstervet a Fejér Megyei Közgyűlés 195/2015. (XII.17.) önkormányzati határozatával hagyta jóvá.

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szám:1068-1/2011/alt. OKF Országos Polgárőr Szövetség Szám: 544-2/2011 OPSZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG

Részletesebben

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Magyarország Belügyminisztere a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért a rendvédelmi szerv hivatásos szolgálatában töltött

Részletesebben

Felső szintű kapcsolatépítés

Felső szintű kapcsolatépítés 2016. a december Mi lapunk XIX. ÉVFOLYAM 4. szám A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasai Országos Szövetségének kiadványa Felső szintű kapcsolatépítés Nem volt hétköznapi esemény a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Részletesebben

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A Magyar Hadtudományi Társaság (továbbiakban Társaság, illetve MHTT) tagságát képviselő küldöttértekezlet felhatalmazása

Részletesebben

Jelentkezési felhívás VI. Keceli Pálinkaünnep keretében megrendezendő Bor- és Pálinka- Szépségversenyre VERSENYKIÍRÁS TERMELŐK ÉS FORGALMAZÓK RÉSZÉRE

Jelentkezési felhívás VI. Keceli Pálinkaünnep keretében megrendezendő Bor- és Pálinka- Szépségversenyre VERSENYKIÍRÁS TERMELŐK ÉS FORGALMAZÓK RÉSZÉRE Jelentkezési felhívás VI. Keceli Pálinkaünnep keretében megrendezendő re VERSENYKIÍRÁS TERMELŐK ÉS FORGALMAZÓK RÉSZÉRE 2013. november 25-29. Szeretnénk felhívni a borászatok, pálinkások figyelmét, hogy

Részletesebben

jt:2~ Dr. Kovács Ferenc polgármester

jt:2~ Dr. Kovács Ferenc polgármester NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Telefon: (42) 524-577 Fax: (42) 501-155 E-maii: gazdalkodasi.foosztaly@nyiregyhaza.hu Ügyiratszám:

Részletesebben

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tű. alezredesnek, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának.

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tű. alezredesnek, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának. KIVONAT MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK, A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG FŐIGAZGATÓJÁNAK, VALAMINT A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓJÁNAK ÁLLOMÁNYPARANCSAIBÓL Szombathely,

Részletesebben

KOTK Külgazdasági Szakközépiskola. A Vámjogi feladatok tantárgy oktatása. A Termékdíj feladatok és a Vámjogi feladatok tantárgy oktatása

KOTK Külgazdasági Szakközépiskola. A Vámjogi feladatok tantárgy oktatása. A Termékdíj feladatok és a Vámjogi feladatok tantárgy oktatása S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név DR. SUBA LÁSZLÓ Telefon 392-3559/19249; IP: 111020; BM: 19-249 E-mail suba.laszlo@nav.gov.hu SZAKMAI TAPASZTALAT 2014-től KOTK Külgazdasági Szakközépiskola A Vámjogi

Részletesebben

Általános közzétételi lista. I. Szervezeti, személyzeti adatok. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Államigazgatási Kollégium tagjai

Általános közzétételi lista. I. Szervezeti, személyzeti adatok. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Államigazgatási Kollégium tagjai Általános közzétételi lista I. Szervezeti, személyzeti adatok A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Államigazgatási Kollégium tagjai 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pf.: 199. Román István kormánymegbízott Tel:

Részletesebben

Beszámoló a decemberi klubnap eseményeiről

Beszámoló a decemberi klubnap eseményeiről Beszámoló a 2016. decemberi klubnap eseményeiről 1 Tisztelt CSVOE Tagtársunk, Kedves Barátunk! 2016.12.15.-n csütörtökön tartotta Egyesületünk az évzáró KLUB rendezvényét. Az idei évre komoly célokat tűztünk

Részletesebben

Tevékenység Dokumentum Megjegyzés. partnerlista, elérhetőségek tájékoztató levél ( ), kapcsolatfelvétel

Tevékenység Dokumentum Megjegyzés. partnerlista, elérhetőségek tájékoztató levél ( ), kapcsolatfelvétel A MESÉS HÁRMAS GYERMEK-SZÜLŐ-PEDAGÓGUS JÓ GYAKORLAT ÁTADÁS FOLYAMATA Tevékenység Megjegyzés Lehetséges partnerek felmérése Tájékoztatás Igényfelmérő lap Szándéknyilatkozat partnerlista, elérhetőségek tájékoztató

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2006.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2006. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások 2006. év 1. Kedvezményezett neve: Fegyvernek Önkormányzata belvíz- és csapadékvíz

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2016. évi

Részletesebben

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT Készítette: 1 2012. június 20. szerda 09.00 Beérkezés, Regisztráció

Részletesebben

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai Vas Megyei Közgyűlés 5/20104. (VII. 21.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletei hatályon kívül helyezéséről a jogalkotásról szóló

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27.

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Szakmai beszámoló Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumának támogatásával (pályázati azonosító:

Részletesebben

Rendezvény archívum 2005

Rendezvény archívum 2005 Rendezvény archívum 2005 Január 2005. január 11. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete tanács 2005. január 12. A Nádasdy Alapítvány és Akadémia könyvbemutatója 2005. január 12. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója május 04-e Flórián Nap alkalmából a szakmai feladatok végrehajtásában kiemelkedő és huzamosabb időn át magas színvonalon nyújtott

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 319/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 319/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 319/2000. (XII.18.) számú h a t á r o z a t a a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának felmentéséről, pályázat kiírásáról A Közgyűlés a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj adományozására 2. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj adományozására 3.

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 33/1980. számú PARANCSA

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 33/1980. számú PARANCSA HK: 10-123/83. gy. BELÜGYMINISZTÉRIUM BELSŐ HASZNÁLATRA! 10-22/33/1980. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 33/1980. számú PARANCSA a Belügyminisztérium munkájának önkéntes segítői II. országos

Részletesebben

2016. április 22-én óra

2016. április 22-én óra 2016. április 22-én 11.00 óra TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, ELNÖK ÚR, KABINETFŐNÖK ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! BEJELENTEM, HOGY ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete

NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének képzési tevékenysége keretében működtetett információs

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2015. május 13-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar

Részletesebben

MFTTT2018 IB-határozatok

MFTTT2018 IB-határozatok MFTTT2018 IB-határozatok 1/2018.(IV.4.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság köszönetét fejezi ki Iván Gyulának, ifj. Domokos Györgynek és Zalaba Piroskának, továbbá Szrogh Gabriella ügyvezető titkárnak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA Az ÁKR hozta változásokról a gyakorlatban, valamint a tűzvédelmi szakma aktualitásai ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatójának fővédnökségével, a BM-OKF és TSZVSZ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének IV. számú módosítására

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének IV. számú módosítására JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. november 5-én, Vanyarcon, a Könyvtár termében tartott közmeghallgatással egybekötött ülésén. Jelen vannak:, a testület e dr.

Részletesebben

Ikt.sz.: 35790/2009., 33809/2009., 33245/2009., 34911/2009., 34913/2009., 35933/2009. Egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói

Ikt.sz.: 35790/2009., 33809/2009., 33245/2009., 34911/2009., 34913/2009., 35933/2009. Egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője Ikt.sz.: 35790/2009., 33809/2009., 33245/2009., 34911/2009., 34913/2009., 35933/2009. Tárgy: Egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói Melléklet:

Részletesebben

Nyilas Ferencné főosztályvezető Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály

Nyilas Ferencné főosztályvezető Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Kvo.:12.259-16/2006. Melléklet: rendeletmódosítás-tervezet Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Helyben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának ( ) sz. rendelete

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Tisztelt Közgyűlés!

B E S Z Á M O L Ó. Tisztelt Közgyűlés! Csabrendek Község Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesülete Kiemelkedően Közhasznú Szervezet 8474 Csabrendek, Árpád u. 4. Tel: 06 87 / 553 033 E-mail: csabrendekotpe@freemail.hu B E S Z Á M O L Ó Csabrendek

Részletesebben

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia -

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia - A HAJDU cégcsoport október 13-án ünnepélyes üzemátadó rendezvényén számolt be arról a több milliárdos komplex fejlesztési csomagról, melyet 2015 és 2017 között valósított meg. A vállalatcsoport vezetői

Részletesebben

SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XIX. SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

Elnökségi ülés április 20.

Elnökségi ülés április 20. Elnökségi ülés 2011. április 20. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1.) 2011. 03. 30.-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése. 2.) 2011. május 21.-i közgyűlés előkészítése. 3.) Egyebek

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

XXVII. évfolyam 6. szám november 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXVII. évfolyam 6. szám november 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXVII. évfolyam 6. szám 2017. november 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

a Záhonyi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét

a Záhonyi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét Magyarország Belügyminisztere a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért hivatásos szolgálatban töltött évek után szolgálati jelet adományoz, egyben a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, eredményes

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

MAGYOTT Oktatási és Rendezvényszervező Munkacsoport Beszámoló a 2017-es év rendezvényeiről Pálfiné Goóts Herta

MAGYOTT Oktatási és Rendezvényszervező Munkacsoport Beszámoló a 2017-es év rendezvényeiről Pálfiné Goóts Herta MAGYOTT Oktatási és Rendezvényszervező Munkacsoport Beszámoló a 2017-es év rendezvényeiről Pálfiné Goóts Herta 2018. 03.06. TARTALOM 2017. évi rendezvények áttekintése Rendezvényeink értékelése 2018-os

Részletesebben

SEMMELWEIS NAP 2010. A Semmelweis nap a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, Semmelweis Ignácnak (1818-1865) a világszerte legelismertebb

SEMMELWEIS NAP 2010. A Semmelweis nap a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, Semmelweis Ignácnak (1818-1865) a világszerte legelismertebb 2010. július 7. VII. évf. 10. szám SEMMELWEIS NAP 2010. A Semmelweis nap a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, Semmelweis Ignácnak (1818-1865) a világszerte legelismertebb magyar orvos születésének napja,

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Működési Szabályzat ajánlás a regionális koordinációk részére. Egyesületi Elnökség által jóváhagyva: 2011.

Részletesebben

Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya s.k. a közgyőlés elnöke. Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı

Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya s.k. a közgyőlés elnöke. Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı F.M. Közgyőlése 385/2008. (XII.18.) K.h.sz. határozata Fejér Megye Közgyőlése 2009. I. félévi üléstervérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta és elfogadta a közgyőlés 2009. I. félévi üléstervét, amely

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉVI MUNKATERVE február 8.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉVI MUNKATERVE február 8. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2019. ÉVI MUNKATERVE 2019. február 8. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2019. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak megállapítására

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2014. december 1-én 10.30-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Független Pedagógus Fórum közgyűlése

Független Pedagógus Fórum közgyűlése Független Pedagógus Fórum közgyűlése 2016.04.15. Részletek az Alapszabályból A szervezet alapszabálya szerinti célja Figyelemmel kíséri az oktatásügy történéseit, az oktatáspolitikai döntések előkészületeit,

Részletesebben

2019. február 14. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

2019. február 14. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 2019. február 14. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj 2019. évi adományozására 2. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj 2019. évi

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG A Fogyatékosságügyi Országos Szakmai Kollégium bemutatása Pordán Ákos SZAKMAI KOLLÉGIUMOK A Szociálpolitikai Tanács az emberi erőforrások

Részletesebben

E-mail: ugyfelszolgalat@nfgm.gov.hu Web: www.kiut.hu MEGHÍVÓ TERVEZET. A KIÚT Térségfejlesztési Egyesület Hungary és a

E-mail: ugyfelszolgalat@nfgm.gov.hu Web: www.kiut.hu MEGHÍVÓ TERVEZET. A KIÚT Térségfejlesztési Egyesület Hungary és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium KIÚT Térségfejlesztési Egyesület 4625 Záhony, Euópa tér 20. 1055 Budapest, Honvéd u. 13-15. Tel.: 45/525-633 Tel.: 1/374-2700 E-mail: kiutzh@axelero.hu E-mail:

Részletesebben

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg, Az Orosházi Kórház főigazgatójának Dr. Duray Gergő klubtagunk meghívására, október 13-14-én színvonalas szakmai és hangulatos baráti találkozón vettünk részt. Pénteken délután és este, a Hotel Corvus Aqua****

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Számjel. Megye. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név)

Számjel. Megye. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név) A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 490012 1251 01 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1052 Budapest Városház utca 9-11

Részletesebben

1. A kormánymegbízott

1. A kormánymegbízott 1. A kormánymegbízott 4. (1) A kormánymegbízott a Kormányhivatal vezetőjeként: a) Vezeti a Kormányhivatalt, gyakorolja annak feladat- és hatásköreit; b) Ellátja a költségvetési szerv vezetőjének hatáskörébe

Részletesebben

Typotex Kiadó. Fotók. Dr. Simonyi Sándor munkahelyén

Typotex Kiadó. Fotók. Dr. Simonyi Sándor munkahelyén Fotók Dr. Simonyi Sándor munkahelyén 186 SIMONYI SÁNDOR Államvizsga után Terplán professzorral való kézfogás előtt (1976) A diploma átvétele (1976) FOTÓK 187 Az egyetemi első díjas TDK-munka a valóságban

Részletesebben

Beszámoló az International Police Assosiation Magyar Szekció Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezet 2012. évben végzett tevékenységéről

Beszámoló az International Police Assosiation Magyar Szekció Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezet 2012. évben végzett tevékenységéről Beszámoló az International Police Assosiation Magyar Szekció Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezet 2012. évben végzett tevékenységéről Szervezetünk 2012. évi tevékenységét értékelve megállapítható, hogy

Részletesebben

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):

Részletesebben

Magyar Gazdaságért Díj kitüntetésben részesül: Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója,

Magyar Gazdaságért Díj kitüntetésben részesül: Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, Díjazottak névsora, 2014. október 21. Nemzetgazdasági Minisztérium Magyar Gazdaságért Díj kitüntetésben részesül: Dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom

Részletesebben

A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a as tanévre

A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a as tanévre A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a 2017-2018-as tanévre SZEPTEMBER Diákönkormányzat képviselőinek megválasztása Éves munkaterv megbeszélése, elfogadása Beszámolók meghallgatása

Részletesebben