ZÁRADÉK: A Munkatervet a Kollégium a 2/2011. (IV. 27.) számú határozatával jóváhagyta.
|
|
- Marcell Dobos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM (a továbbiakban Kollégium) évi MUNKATERVE I. (alakuló) ÜLÉS február Köszöntő, majd a kormánymegbízottjának, főigazgatójának és igazgatójának bemutatkozása Előadók: kormánymegbízott - Nagyné dr. László Edit, a főigazgatója - dr. Weiszné Takács Andrea, a igazgatója Tájékoztató a jogállásáról, feladatairól kormánymegbízott Tájékoztató az integrált kormányzati ügyfélszolgálatok, valamint a Kormányablakok feladatairól, az eddigi működési tapasztalatairól - Nagyné dr. László Edit, a főigazgatója Tájékoztató a Megyei Államigazgatási Kollégium szerepéről, valamint javaslat a Kollégium ügyrendi szabályozására, munkatervére - Vinglerné Baranyai Gyöngyi, a Koordinációs és Szervezési Főosztályának vezetője, Kollégium titkár A Ket. módosításának ismertetése - dr. Gyurita Rita, a Hatósági Főosztályának vezetője
2 II. ÜLÉS április A Kollégium ügyrendjének elfogadása, a évi munkatervi javaslatok megvitatása, jóváhagyása kormánymegbízott, a Kollégium elnöke Javaslat a Kollégium munkacsoportjainak feladat- és célkitűzéseire, vezetőinek megválasztására - Nagyné dr. László Edit, a főigazgatója Tájékoztató a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megalapításáról, a megyében működő szervezetének felépítéséről, kiemelt jelentőségű feladatairól Előadók: - dr. Horváth Szabolcs, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóságának vezetője, - Mogyorósi Attila őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának parancsnoka Ismertető az álláskeresőként való nyilvántartásba vétel változásairól, a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról - Munkaügyi Központjának felkért előadója A szerepe a vis-maior tartalékok mértékének megállapításában, a helyszíni ellenőrzések tapasztalatai - dr. Csontos Béla, a Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály vezetője
3 Tájékoztató az új levegőtisztaság-védelmi szabályozásról szóló 306/2010. (XII.23.) Kormány rendelet, valamint végrehajtási jogszabályai alapján - az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség felkért előadója
4 III. ÜLÉS június Élelmiszerbiztonság a fogyasztók védelmében, az ezzel kapcsolatos hatósági feladatok összegzése - dr. Szabó Tamás, a Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának vezetője A kulturális örökség védelme a fejlesztésekben, beruházásokban, a hatósági eljárások tapasztalatai - dr. Veöreös András, a Kulturális és Örökségvédelmi Irodájának vezetője Ismertető a kiemelt beruházások és az ipari park létszámhelyzetéről, valamint a beszállítói rendszer alakulásáról - Rimányiné Somogyi Szilvia, a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója
5 IV. ÜLÉS szeptember Beszámoló a fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatairól, a békéltető testületek szerepéről - Major Ernő, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője Területrendezés, településfejlesztés Győr-Moson-Sopron megyében. Ismertető a térség várható fejlesztési koncepciójáról - Keresztes Sándor állami főépítész, a Építésügyi Hivatalának vezetője A KSH-nak és az önkormányzatoknak a népszámlálás területi előkészítésével és az adatfelvétel végrehajtásával kapcsolatos feladatai - Nyitrai József, a Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatóságának vezetője Tájékoztató a parlagfű-mentesítéssel kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, a szankcionálásról és a bírságok kiszabásáról - Havasréti Béla, a Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője Ismertető a helyi természetvédelem jogi alapjairól, a helyi védettség kialakításáról és mindezek kapcsolatáról a Natura 2000 hálózattal, illetve a felügyelőségek által képviselt természetvédelmi hatósági tevékenységről - az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség felkért előadója
6 Az új hulladékgazdálkodási törvény ismertetése a felügyelőség és a jegyző feladathatáskörének tükrében - az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség felkért előadója
7 V. ÜLÉS december Év végi összegző beszámoló a kormányhivatal működéséről, a 2012-ben várható feladatokról kormánymegbízott, a Kollégium elnöke Tájékoztató az integrált kormányzati ügyfélszolgálatok, valamint a Kormányablakok működésének éves tapasztalatairól - Nagyné dr. László Edit, a főigazgatója Felkészülés a téli veszélyekre, kiemelt feladatok a rendkívüli téli időjárás esetén - Sallai Péter igazgató, tü. alezredes a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője
8 2012. évi I. ÜLÉS március Tájékoztató a Kollégium évi tevékenységéről kormánymegbízott, a Kollégium elnöke A Kollégium munkacsoportjai évi tevékenységének rövid értékelése - a munkacsoportok vezetői A Kollégium évi munkatervének megvitatása, elfogadása kormánymegbízott, a Kollégium elnöke Tájékoztató a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatban született kormányzati döntésekről, jogszabályokról - Horváth Imréné, a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának vezetője
7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez
7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete. A Csongrád
A kormányhivatal szervezeti egységei, elérhetőségek 2015. április 1-től (a régi megnevezések zárójelben)
FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: 22/526-900, Fax: 22/526-905 Email: hivatal@fejer.gov.hu Honlap: www.kormanyhivatal.hu/hu/fejer Kormányablakok Integrált Kormányzati
Általános rendelkezések
A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdése szerint létrehozott fővárosi államigazgatási kollégium
Vidékfejlesztési Beruházások Kérelemkezelési Osztálya. 8.3 Laboratóriumi Osztály
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 399 7. függelék az 5/2018. (II. 6.) MvM utasítás mellékletéhez 8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei,
A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete
A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 1. A Baranya Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete
A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete
538 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2013. évi 3. szám 19. függelék a 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás mellékletéhez A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti
A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete
A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Nógrád Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 82 fő.
HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK
HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK 1. 4024 Debrecen, Piac u. 54. Kormánymegbízott: Rácz Róbert Telefon: :(+36 52) 504-102 E-mail: hivatal@hbmkh.hu Főigazgató:
15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez. 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez
1578 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 2019. évi 17. szám 15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Pest Megyei Kormányhivatal
A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete
15. függelék a /2014. (XII. 23.) MvM utasítás mellékletéhez A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és kerete 1. A
15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez
15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete
A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:
A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: 17. függelék a 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás mellékletéhez A Szabolcs-Szatmár-Bereg
A NÓGRÁD MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E
Ikt.szám: KOR/95-29/2011. A NÓGRÁD MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E A fővárosi, megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII.21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 13. (1)
A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE
80/2016. (XII. 15.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2017. ÉVI MUNKATERVE 2017. február (csütörtök) 1. Döntés a Dr. Komjáthy László Díj 2017. évi adományozásáról (zárt
2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)
2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj adományozására 2. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj adományozására 3.
8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) M M utasítás mellékletéhez. 1. A Fejér Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1499 f.
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 433 8. függelék a 39/206. (XII. 30.) M M utasítás mellékletéhez A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése,
FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály
FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály Cím: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: (22) 514-761 Fax: (22) 526-942, 526-905 E-mail: szervezes@fejer.gov.hu
1. A kormánymegbízott
1. A kormánymegbízott 4. (1) A kormánymegbízott a Kormányhivatal vezetőjeként: a) Vezeti a Kormányhivatalt, gyakorolja annak feladat- és hatásköreit; b) Ellátja a költségvetési szerv vezetőjének hatáskörébe
A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE
57/2013.(XII. 19.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 2014. január.. (csütörtök) 1. A Veszprém megyei nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési
ELJÁRÁSI DOKUMENTUMOK - ÖSSZEFOGLALÓ - ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK ELJÁRÁS SORÁN ADOTT VÁLASZAI
ELJÁRÁSI DOKUMENTUMOK - ÖSSZEFOGLALÓ - ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK ELJÁRÁS SORÁN ADOTT VÁLASZAI KOMLÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A TERVKÉSZÍTÉSI ÉS A VÉLEMÉNYEZÉSI FOLYAMAT ÖSSZEFOGLALÁSA
A BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM 2014. ÉVI MUNKATERVE
BEB/04/178-23/2014. A BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM 2014. ÉVI MUNKATERVE Elfogadva: 2/2014. (IV.17.) számú BÉMÁK határozattal 1 2014. évi II. ÜLÉS 2014. június 1. A megváltozott munkaképességű
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.:
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 79-81. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy:
Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére
62-5/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Valamennyi Bizottsága Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Bizottság! Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2018. év I. félévi üléstervére és a 2018.
SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása)
ÉPÍTÉSZMŰHELY Kft. Kecskemét, 6000 Wesselényi utca 1. Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É 03 0105 Tel.,fax.:76/482-916 06/30-349-68-74 SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2006. I. félévi M U N K A T E R V E 2006. február 17. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5.
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Sz.: 1/ 2017. BESENYSZÖG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1/2008. (II. 04.) számú
ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS
BABILON ÉPÍTÉSZ IRODA BT. 5300 Karcag, Kiss Antal u. 4. T.sz.:10/2016 ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS Elfogadva: Zagyvarékas Község Önkormányzata.../2016
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉVI MUNKATERVE február 8.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2019. ÉVI MUNKATERVE 2019. február 8. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2019. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak megállapítására
4. Napirend településrendezési terv módosítás véleményezési eljárás lezárása ELŐ TERJESZTÉS
4. Napirend településrendezési terv módosítás véleményezési eljárás lezárása 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Bánk község településrendezési eszközei módosításával összefüggő döntésekre (beérkezett vélemények
Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve
Melléklet a 78/2018. (XII. 14.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2019. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2019. január 25. 1. Tájékoztató Heves megye lakosságának egészségi állapotáról
Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére
62-3/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2017. év II. félévi üléstervére és a 2018. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti
2015. ÉVI MUNKATERVE
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülések: 2015. JANUÁR 13. JANUÁR 28. MÁRCIUSTÓL - NOVEMBERIG MINDEN HÓNAP UTOLSÓ CSÜTÖRTÖKI NAPJA DECEMBER.
(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal:
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2017. (VIII.18.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) 460-155 Fax.: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-30/2017. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 3/2015. JÁSZÁGÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI
2019. február 14. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)
2019. február 14. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj 2019. évi adományozására 2. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj 2019. évi
KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 20 Jegyzőkönyvi kivonat VÁROS ÉS HÁZ BT NOVEMBER
KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 19 MELLÉKLETEK VÁROS ÉS HÁZ BT 2014. NOVEMBER KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI
TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK KÉSZÍTÉSE
TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK KÉSZÍTÉSE ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI DOKUMENTÁCIÓ TELJES ELJÁRÁS Készült a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 37. alapján. 2017. február TARTALOMJEGYZÉK ALÁÍRÓLAP...
Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 24. NAPIREND
Heves Megyei Közgyűlés 2017. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2017. február 24. NAPIREND 1. Elnöki jelentés Jogi és Szervezési Osztály vezetője 2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2016.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2010. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2010. február 5. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42/A. -a szerinti állami főépítészi
Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: szeptember 29. NAPIREND 1. Elnöki jelentés
Heves Megyei Közgyűlés 2017. év II. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2017. szeptember 29. NAPIREND 1. Elnöki jelentés Jogi és Szervezési Osztály vezetője 2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2017.
Melléklet. BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.:
BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: 319-36-44 Melléklet Véleményezési tervdokumentáció véleményezési eljárásában részt vettek véleményei Tervezői
Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére
84-3/2016/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2016. év II. félévi üléstervére és a 2017. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti
A Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi munkaterve
1. melléklet a 75/2018.(XII.7.) közgyűlési határozathoz A Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2019. évi munkaterve A Somogy Megyei Közgyűlés figyelembe véve a jogszabályok és a közgyűlés döntései
LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK AZ EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓI
LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK AZ EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓI VÉLEMÉMYEZÉSI SZAKASZ (314/2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 38.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2011. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2011. február 11. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak
IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 205/2007. (XI.26.) KT. sz. H a t á r o z a t a Z 1
A KÉPVISELŐ TESTÜLET IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 205/2007. (XI.26.) KT. sz. H a t á r o z a t a Z 1 2008. évi Munkatervét az alábbiakban határozza meg és fogadja el: Az ülés tervezett időpontja:
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2017. szeptember 5., kedd Tartalomjegyzék I. Utasítások 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS. 2009. I. félévi M U N K A T E R V E
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2009. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2009. február 20. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak
Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési szabályzat
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MEGHÍVÓ
MEGHÍVÓ SÁRVkS 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/320-230, Tel.:95/ 523-100 Sán ár, 2015. november 6. 2. Külföldi önkormányzatokkal való együttműködésről szóló megállapodás jóváhagyása. döntések
SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E
1 SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 201 I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselőtestület a 144/201(XII.1) számú határozatával 2 M U N K A T E R V 201 január 1től 201 június
A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE
A 253/2011. (XII. 29.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE 2012. február 16. (csütörtök) 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési
SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete
SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 3/2007.(III.14.) önkormányzati rendelet módosításáról SERÉNYFALVA KÖZSÉG
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása. Tsz.
Tsz.: 88-300048/2013 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri
39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai
39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A járási hivatalok feladatai Járási hivatalvezetői titkársági feladatok 61. (1) A járási hivatalok
A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.
Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/1006-1/2014/I. Üi.: Dr. Bálint-Hankóczy Beatrix Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Makó Város Önkormányzat
Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz. Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 26.
1. Elnöki jelentés Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2016. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2016. február 26. NAPIREND Jogi és Szervezési Osztály
Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel
Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel /2015.(...) KT Soltvadkert településszerkezeti tervének módosítása HATÁROZAT-TERVEZET Soltvadkert
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
Szám: 02/134-23/2016 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
2015. április 1-től. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2. Telefon: 34/515-100, Fax: 34/515-109, E-mail: hivatal@kemkh.hu Honlap: www.kormanyhivatal.hu/hu/komarom-esztergom Kormányablakok
legkisebb területe (m 2 )
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (XI.22.) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatáról szóló 8/2008. (X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Városlőd Község
Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés február 26-ai ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. február 26-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének megállapítása
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ügyfélfogadási rendje. Kormányablak Győr 9021 Győr, Árpád út 32. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00
ügyfélfogadási rendje Kormányablak Győr 9021 Győr, Árpád út 32. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00 Sopron 9400 Sopron, Új u. 26. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00 Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
LECHNER TUDÁSKÖZPONT
LECHNER TUDÁSKÖZPONT Megyei területrendezési tervek digitális egyeztető felülete Devecseri Anikó Vezető térségi tervező Megyei területrendezési terv trt.e-epites.hu veszprem-trt.e-epites.hu MEGYEI FŐÉPÍTÉSZ
Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterve
Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve Január: KÖZMEGHALLGATÁS (tervezet) Január: 1.) Csorvás Város Önkormányzata 2017. évi költségvetésének megalkotása. (I. forduló) 2.)
A KÖZIGAZGATÁS- ÉS KÖZSZOLGÁLTATÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA BEMUTATÁSA
ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése kiemelt projekt A KÖZIGAZGATÁS- ÉS KÖZSZOLGÁLTATÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA BEMUTATÁSA Palich Etelka Miniszterelnökség, területi
Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása
É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:
A Vas Megyei Közgyűlés évi munkaterve. A Vas Megyei Közgyűlés évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít:
A Vas Megyei Közgyűlés 2019. évi munkaterve I. A Vas Megyei Közgyűlés 2019. évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít: az Integrált Területfejlesztési Program aktualizálására; a Területi Operatív
a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés november 29-ei ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS ALELNÖKE ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. november 29-ei ülésére Tárgy: A neszmélyi vörösiszap tározó bejárásán szerzett tapasztalatok és az ezzel
Közigazgatási szféra
Regionális gazdaságtan Járások szerepe a területi (regionális) gazdaságtanban Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2016/2017. tanév őszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu
A rendelet megalkotásának napja: november 9.
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/20.(XI.10.) önkormányzati rendelete a Tata Város Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet osításáról a Szoi úti iparterületre
Lakossági építkezés Magyarországon
MINISZTERELNÖKSÉG Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Lakossági építkezés Magyarországon AZ ÉPÍTÉSÜGY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI 2015 2015. április 17. Nem a kreativitást és innovációt kell szabályozni,
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi munkaterv. 2. Rendelet-tervezet Makó Város Önkormányzata évi költségvetéséről
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. évi munkaterv Január Ü L É S S Z Ü N E T 2018. február 7. (szerda) 2. Rendelet-tervezet Makó Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről 3. Makói Gyógyfürdő
állami főépítészi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal VMKH Állami Főépítész igen
VANYOLA kr. sorszám sorszám 3 1 egyeztetési eljárásban résztvevő államigazgatási szerv egyeztetési szakterület államigazgatási szerv elnevezése válaszolt állami főépítészi hatáskörében eljáró fővárosi
A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok
A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok A Főosztály általános feladatai tekintetében a) Kodifikációs feladatai tekintetében a hatósági tevékenység tapasztalatai alapján jogszabálymódosító javaslatokat
Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium
Államigazgatási Kollégium Vezetője 8000 Szent István tér 9. Tel: 22/316-321 Fax: 22/310-391 e-mail: kozigazgatasi.hivatal@fejer.b-m.hu web: www.fejerkozig.helyinfo.hu A Államigazgatási Kollégiumnak az
A Vas Megyei Közgyűlés évi munkaterve (Tervezet) A Vas Megyei Közgyűlés évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít:
A Vas Megyei Közgyűlés 2017. évi munkaterve (Tervezet) I. A Vas Megyei Közgyűlés 2017. évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít: az Integrált Területfejlesztési Program felülvizsgálatára a Területi
E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e
E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. február 15-i ü l é s é r e Településrendezési eszközök módosítása Tisztelt Képviselő-testület A testület döntése értelmében
Tér- Háló Kft. Tervező Juhász Balázs Településtervezés TT Leitner Attilai Tervező munkatárs. Készítette:
RÁBASZENTMIHÁLY község rendezési tervének módosítása 314/2012. (XI.8.) Korm. rend. szerinti előzetes tájékoztatási szakaszban érkezett állásfoglalások ismertetése Tervező Juhász Balázs Településtervezés
Környezetvédelmi és Környezetgazdasági Főosztály -környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos hatáskörök gyakorlása -hatósági ellenőrzést tart
Környezetügyért Felelős Államtitkárság Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségek Nemzeti Park Igazgatóságok 1 Vidékfejlesztési
JÁNOSSOMORJA VÁROS. Msz.: Rp.I182-13 TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV VÉLEMÉNYÖSSZESÍTŐ. Győr, 2015.
REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU. U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu Msz.: Rp.I182-13 JÁNOSSOMORJA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-23/2013/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-i nyílt üléséről. Napirend:
EURES-T Pannonia éves konferencia
EURES-T Pannonia éves konferencia Időpont: 2012. március 29. 9.00-17.00 2012. március 30. 10.00-13.00 Helyszín: Marmara Hotel **** Budapest Nagy Ignác utca 21. Munkaerő mobilitás az osztrák-magyar határrégióban
Határidő: április Mány Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása Előkészíti: Pénzügy, jegyz
MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. ÉVI MUNKATERVE A képviselő-testület tervezett üléseinek időpontja: A képviselő testületi ülések időpontja lehetőség szerint a hónap utolsó hetének szerdai
2015. április 1-től. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2. Telefon: 34/515-100, Fax: 34/515-109, E-mail: hivatal@kemkh.hu Honlap: www.kormanyhivatal.hu/hu/komarom-esztergom Kormányablakok
Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve.
3./ Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi munkaterve Előterjesztő: Tóth János polgármester Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi ülésterve. Határozati
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi munkaterv. 2. Rendelet-tervezet Makó Város Önkormányzata évi költségvetéséről
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. évi munkaterv Január Ü L É S S Z Ü N E T 2017. február 8. (szerda) 2. Rendelet-tervezet Makó Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről 3. Makói Gyógyfürdő
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 23-AI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu III-1959-5/2016.
REGIOPLAN VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSA RÁBAPATY KÖZSÉG ELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS
REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu RÁBAPATY KÖZSÉG ELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.)
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2016. február 16. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya
A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése
A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése 1 Egyetlen hatóság felelős - többek között az alábbiakért: Talajvédelem Növényegészségügy és növényvédelem Állategészségügy és állatvédelem
Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E
Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E Január 31. Február 14. 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között 2. Önkormányzat 2007.
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete a Balkány város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 3/2009. (II. 6.) önkormányzati
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
üi.szám: /2016. ügyintéző: Tekse A.
Jászapáti Város Polgármestere 5130. Jászapáti, Dr Szlovencsák Imre út 2. Pf.: 28. tel: 57/540-100. Fax: 57/440-338; www.jaszapati.hu; e-mai titkarsag@jaszapati.hu ügyintéző: Tekse A. üi.szám: 3211-36/2016.
Ságvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/
Ságvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-011 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ügyiratszám: 4658/2016. Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének