Bűnös néped sírva kiált Magyar Cantionale (XVII. sz.)

Bűnös néped sírva kiált Magyar Cantionale (XVII. sz.) Bűnös néped sírva kiált Hozzád, Ne takard el üdvösséges orcád! Jöjj, apaszd el könnyeinknek kútját, Igazítsd el üdvösségünk útját. Téged hirdet a próféták szája, Epedve vár a nemzetek vágya, Te vagy a kulcs, mely a poklot zárja, És a mennyet előttünk kitárja. Reménységünk égő csipkebokra, Nézz a bűntől meggyötrött rabokra. Ne nyeljen el örök halál torka, Szabadítónk, jöjj megváltásunkra!

Sajgó Szabolcs: Emmanuel (A talált sorok) Az én csodáim nem a te csodáid az én vigasztalásom nem a te vigasztalásod az én szeretetem nem a te szereteted amilyen messze van keresztem a te szenvedésedtől mennyországom a te egedtől irgalmasságom a te könyörületedtől olyan messze vannak az én csodáim a te csodáidtól az én vigasztalásom a te vigasztalásodtól az én szeretetem a te szeretetedtől ezért aztán a szíved mélyén ott lakom és a szívem mélyén ott laksz te is és egy vagyunk mindörökre te meg én

Bódás János: Ki van jelölve a helyed Azért van síró, hogy vigasztald, és éhező, hogy teríts asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed. Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat leljen karod között. Azért roskadnak más vállai, hogy terhüket te segítsd hordani. Az irgalmat kínok fakasztják, s mélység felett van csak magasság. Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, azért van, hogy te megmutathasd: mennyi szeretet van benned. Megmutattad-e néha legalább? Enyhült, s szépült-e tőled a világ? Vagy tán kezedtől támadt foltra folt? Ott is, hol eddig minden tiszta volt? Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak, menedéknek, oszlopnak, szárnynak. Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, míg meg nem leled. Csak ott leszel az, aminek rendeltettél. Másként rideg, céltalan lesz az életed. Mag leszel, mely kőre esett, elkallódott levél leszel, mely a címzetthez nem jut el. Gyógyszer, ami kárba veszett, mit soh'se kap meg a beteg. Rúd leszel, de zászlótalan, kalász leszel, de magtalan, cserép, amiben nincsen virág, s nem veszi hasznod sem az ég, sem a világ.

Pilinszky János: Az édes fordulat Az egyház szigorú keretei közt a teremtés örökifjú szellője fújdolgál. Ez a szellő igazában Jézussal érkezett a világba. A farizeusok szigorával szemben, amely a vallásban elsősorban a másik ember feletti ítélkezés jogát látja, Jézus megbocsátásra, feloldozásra fordítja a törvényt. A szigor: önmagunkkal szemben kötelező, a felebaráttal szemben váljék szeretetté, megbocsátássá. Ez az isteni, édes fordulat kevesen látják a szabadságnak micsoda tavaszi fuvalmát hozta meg számunkra; olvadás Isten és ember, ember és ember elhidegült viszonyában.

Apokrif ima Nyisd meg Uram, nyisd meg mennyeknek kapuját, Hogy dícséírhessük meg áldott szent nevedet. S a mennyei harang mint húzódnak, szólnak, S a mennyei gyertya mint gyújtódnak, gyúlnak. Madarak repdesnek, angyalok kerülnek, S be vannak kerítve gyémánttal s ezüsttel. Nyisd meg Uram, nyisd meg mennyeknek kapuját, Hogy láthassuk münk is Krisztus Urunk fiát.

Karinthy Frigyes: Isten Két dolgot most már biztosan tudok. Az egyik, hogy rajtam kívül van valahol ő, aki tud rólam, aki jobban tudja nálam, ki vagyok. A másik, hogy hiába keresem így hatalmasabb ő nálam, csak ő találhat meg engem vakon tapogatózva, ha mindketten keresgélünk, eltévesztjük egymást, elmegyünk egymás mellett. Egyikünknek csendben kell maradni hadd legyek én az, a gyöngébb és fáradtabb. Várnom kell és figyelnem.

Juhász Gyula: De profundis A legsötétebb ég alatt, Isten, Téged találtalak. A legmélyebb örvény felett Uram, én Téged leltelek. A csillagtalan éjjelen Egy láng lobog a lelkemen, Mint reves fában gyönge fény, De mégis élet és remény. Isten némán hozzám hajol S engem idéznek valahol.

Ismeretlen szerző a IX. századból: Adventi himnusz vecsernyére Csillagok teremtő Ura, hitünk örök fénysugara, világmegváltó Krisztusunk, hallgasd meg esdeklő szavunk. Mert irgalomra inditott a halálthozó pusztulás, megváltást hoztál: a beteg, bűnös világnak gyógyulást. A világ fáradt estelén, mint nászteremből vőlegény, elhagytad áldott Szűzanyád méhének tiszta templomát. Erőd és hatalmad előtt térdre borulnak mindenek, az égiek s a földiek készséggel hódolnak neked. Szent Urunk, hittel kér imánk, ki egykor ítélőnk leszel, ne érhessen minket soha az álnok ellenség nyila. Krisztus, legkegyesebb Király, dicsérünk téged és Atyád, s a Lelket, a Vigasztalót most és örök időkön át. Ámen. Fordította: Farkasfalvy Dénes

Csanád Béla: Ádventi könyörgés A labirintus szörnyeit legyőztem, a vérbikát, a rangot és sikert, de szép tavaszra készülő időben a boldogságra senki sem nevelt. Apám csak küzdelemre bíztatott, reményt, időt s erőt adj, Istenem, hogy rendületlen állhassak meg ott, hová rendeltél, bátor őrhelyen. S mielőtt minden csillagfény kihunyna, ragyogtasd fel egyetlen csillagod, hűséged csillagát, mely oda túlra vezet, hisz én is fiad vagyok.

Dóci Ilona: Könyörgés (1567) Dicsérlek tégedet, én édes Istenem, nagy kegyelmességedért és énhozzám való az te szent fiadnak nagy irgalmasságáért. Ó, mely édességes és mely örvendetes, Uram, az te szent lelked! Bocsásd énreám is, hadd vigasztaljon meg te nagy kegyelmességed! Csak tebenned, Uram, mindörökké bíztam, soha meg nem csalattam, most is, én Istenem, mint erős kőfalhoz, tereád támaszkodtam. Ha pediglen, Uram, te is elhagyandasz az én nagy szükségemben, ingyen majd elfogyok, és semmivé leszek nagy keserűségemben. Imhol ez mai nap az én életemet szent kezedben ajánlom, mint édes atyámtul, minden szükségemet szent fiadért én várom.

Berzsenyi Dániel: Fohászkodás Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér, Csak titkon érző lelke ohajtva sejt: Léted világít, mint az égő Nap, de szemünk bele nem tekinthet. A legmagasb menny s aether Uránjai, Mellyek körülted rendre keringenek, A láthatatlan férgek: a te Bölcs kezeid remekelt csudái. Te hoztad e nagy Minden ezer nemét A semmiségből, a te szemöldöked Ronthat s teremthet száz világot, S a nagy idők folyamit kiméri. Téged dicsőit a Zenith és Nadír. A szélveszek bús harca, az égi láng Villáma, harmatcsepp, virágszál Hirdeti nagy kezed alkotásit. Buzgón leomlom színed előtt, Dicső! Majdan, ha lelkem záraiból kikél, S hozzád közelb járulhat, akkor Ami után eped, ott eléri. Addig letörlöm könnyeimet, s megyek Rendeltetésem pályafutásain, A jobb s nemesb lelkeknek útján, Merre erőm s inaim vihetnek. Bizton tekintem mély sirom éjjelét! Zordon, de oh nem, nem lehet az gonosz, Mert a te munkád; ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják. [1807-1808 körül. Végleges formája: 1810]

Wass Albert: Őszi dal Elmentek már a madarak, a fecskék Csak mi maradtunk itt: én és az ősz. Szép álmomat lelkemből kilesték Csapongó vágyaim, hogy visszajössz. De elmentél, veled a nyár, az álmok. Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken. A hervadásban elmerülve állok, És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem. Neked nagyon hideg volt itt az élet, Nem jött bíborral már az alkonyat. S megsemmisült sok délibáb-reményed Csillagtalan nagy éjszakák alatt. De érzem már: te vagy lelkemnek minden, S nem kérek tőled semmi, semmi mást, Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem Körülötted az őszi hervadást.

Ágh Tihamér: Adventkor Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek, a földön sárguló, elkínzott levelek. Az ég hólyagszemén nem tör át a nap sugárnyalábja felhőtlen megakad. Az ősz lassan lépked, majd télbe borul és ahogy megvirrad, be is alkonyul... Este tompa fények remegnek az utcán, megtörnek a tócsák fodródozó foltján. De a hétköznapok bágyadt szürkesége nem törheti meg azt, ami bennünk béke. Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás: Ránk köszöntött advent, boldog Jézus-várás...

Rónay György: Advent első vasárnapja Amikor a fák gyümölcsöt teremnek, tudhatjátok, hogy közel van a nyár. Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg korcs ágaimon más, mint a halál? Amikor jelek lepik el a mennyet, álmunkból kelni itt az óra már. De ha hozzám jössz, pedig megüzented, angyalod mégis álomban talál. Meg akartál rajtam teremni, rossz fán; Nem voltál rest naponta jönni hozzám. Ajtóm bezártam. Ágam levetett. Éjszakámból feléd fordítom orcám: boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám! Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Nemes Nagy Ágnes: Karácsony Fehér föld, szürke ég, a láthatáron narancsszín fények égtek hűvösen. Pár varjú szállt fejem felett kerengve s el nem repültek volna űzve sem. Csak álltam szürkén, szürke ég alatt. S egyszerre, mint gyors, villanó varázs egy kicsi szó hullott elém: karácsony, mint koldus kézbe illatos kalács. Csodáltam. És a számon hála buggyant, nem láttam többet kósza varjakat: olyan szelíd volt, mint a gyermek álma, s olyan meleg volt, mint a nyári nap.

Pilinszky János: A fényességes angyal is Emlékezés egy világháborús karácsonyra Az égbolt elsötétedett. S akár a végítélet zord fellege tört volna ránk, a föld is oly sötét lett. Gyermekszívünk is oly nehéz! A házak és a kertek, az egész törékeny világ, éreztük, velünk reszket. Aztán a roppant csöndön át puhán és észrevétlen, a hangtalan meginduló és puha hóesésben, akár a fényes pelyhek is vigyázva földet értek, a fényességes angyal is, ő is a földre lépett.

Apokrif ima Jöjj el uram, jöjj el, egy hivatalunkra, Hogy dicsérhessük meg áldott szent nevedet! Kapud előtt láték egy arany karszéket, Karszék felett egy arany szőnyeget, Kibe üle asszonyunk, Mária. Mária, Mária, Istennek szent anyja! Be vannak kerítve, gyémántba, ezüstbe, Madarak reppennek, angyalok örvendnek, Madarak reppennek, angyalok örvendnek.

A piac közepén van egy almafácska A piac közepén Van egy almafácska, Annak tetején Három liliomszál. Kötik a bokrétát Az apró angyalkák, És úgy énekelnek Szinte zeng mennyország. Hej, mennyország kapuja Sarkig ki van nyitva, Be is vitték rajta Az aranyos bőcsűt. Be is vitték rajta Az aranyos bőcsűt, Bele is fektették Az ártatlan Jézust. Csucsujj el, burujj el, Te ártatlan Jézus! Mert addig nem nyugszik Boldogságos Szent Szűz.

Visky András: Advent Még egy kevés idő és nem látunk többé hópelyheket aláhullni az égből, megfeledkezünk a tél ezüstjéről a jégvirágokról a hajnali ablakon, eltűnik emléktelenül egy évszak aztán még egy végül valamennyi semmivé lesz a fák zavartan várakoznak a jelre, hogy virágot bontsanak vagy eleresszék végre megfakult leveleiket. Te azt ígérted adventre advent jön angyal követ angyalt mígnem a várakozásnak vége szakad megzörgeted az ajtót és asztalhoz ülsz velünk, Te azt ígérted fölismerünk téged mire a teremtés földúlt játszótere egyetlen csupasz kőistálló lesz, vödrök hevernek egymásra hányva a jászolban. Végső találkozásunk karácsonyára várunk, Megváltónk, rettegve tekintünk tudatlan kicsinyeinkre: szüless meg Egyetlen Gyermek készen állunk.

Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell Tanulni kell. A téli fákat. Ahogyan talpig zuzmarásak. Tanulni kell. A nyári felhőt. A lobbanásnyi égi-erdőt. Tanulni kell mézet, diót, jegenyefát és űrhajót, a hétfőt, keddet, pénteket, a szavakat, mert édesek, tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell mindazt, ami kitárul, ami világít, ami jel: tanulni kell, szeretni kell.

Mentes Mihály: Ádventi koszorú Ádvent. Imbolygó gyertyaláng, fenyőkoszorú. Gyantaszag. A szállingózó hópihék a pisla fénnyel játszanak. Az út mentén, mint kőcsirkék, gubbasztanak évezredek lesve ha az idő letelt, hogy jön Ő egyre közelebb. Egy-egy magányos jegenye az égbe fúrja felét, mint egy próféta, s hirdeti a magasság üzenetét, hogy téli fagyra új tavasz közeleg, az idő lejárt, s elsöpri a tél havát az első meleg napsugár. Állunk, várunk: én és a fák, az országúton közeleg, s ha kitárod szíved-füled, hallod az angyalénelet: Mária, József, pásztorok Már elérem kicsiny kezed. Leborulnak fák s századok köszönteni a Kisdedet.

Thomas Merton: Ádvent Tökélyetekkel bűvöljétek el a mennyboltot Téli éjjelek, legyetek makulátlanok! Vakítóbban szálljatok tűzsötétben, meteorok S tűnjetek el. Te hold, lassan nyugodj le, Most vagy teljes! A négy fehér út csendben készül A csillagmindenség négy égtája felé. Mannaként hull az idő a fagyos föld sarkaira. Alázatosabbá lettünk a köveknél, Éberebbek, mint a béketűrő dombok. Tökélyetekkel bűvöljétek szent szférák ez ádventi éjeket, Míg a lelkek, mint jámbor barmok, Összeférnek az édes szénában; S elcsendesül az értelem, mint a csillagfényben legelésző nyáj. Sötétségtek és fényességtek harmatozzátok ünnepi völgyeinkre, Égi magasok; és váljatok útra, mint a nemes Szűz, Planéták égi nyughelye felé, Ó, fehér telihold, Betlehemként békés!

Ó, bezárult Édenünk Magyar Cantionale (XVII. sz.) Ó bezárult Édenünk, Rosszra fordult kezdetünk! Megtaláltuk a halált, Üdvünk kincse zárra zárt. Fel-felnyögött bár imánk: Égi harmat, hullj miránk De bilincsben a kezek, Mert a lélek vétkezett! Állt a világ szótalan, Jessze törzse lombtalan; S a hit mégis szárnyat ölt: Jön Krisztus, kit vár a föld!

Jelenits István: A két titoktudó asszony Mária sietve fölkeresi Erzsébetet. Nem azért, mintha a pap felesége rászorulna az ő segítségére. Találkoznia kell azzal, aki szintén részese a titoknak. Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Az Angyali üdvözlet első fohásza Gábor köszöntése, a folytatását Erzsébettől tanultuk. Az áldott az asszonyok között : hebraizmus. Összehasonlítást fejez ki: áldottabb vagy minden asszonynál. Idegenszerűen, de magyar fül s magyar szív számára is érthetően. Szemléleti többlete is van az összehasonlítás nálunk szokásos fogalmazásával szemben. Áldott vagy... köztük : mintha újra meg újra emlékeztetni akarna rá, hogy Mária számára az a páratlan szerep nem kiváltság, hanem olyan ajándék, amely mindennél inkább közénk utalja őt. Főként az asszonyok közé: az ő anyaságuk titka teljesedik be Mária anyaságában. Hogy beszélget aztán ez a két asszony, akikben a Lélek munkálkodik, s akiknek arcán már a jövendő öröme ragyog! Boldog vagy, mert hittél! mondja Erzsébet, és Mária el is énekli a boldogságát. Megállapították a biblikusok, hogy ez az ének, amelyet Lukács Mária szájába ad, őskeresztény, sőt talán zsidó himnusz lehetett. Isten Anyjának páratlan boldogságát szóvá lehet tenni egy meglevő imádság ujjongó szövegével. Ahogy majd Jézus is zsoltárt imádkozik a kereszten, hogy istenemberi szenvedését beleszője a mi emberi fájdalmaink szövetébe. A Magnificat teológiája a Hegyi beszéd boldogságait elővételezi. Mária szolgálóleány, de értő s konzseniális részese a titoknak. A megváltás művének, amely sarkaiból fordítja ki a világot.

Bódás János: Megüresítem szívemet Ha feldereng az égi csillag hirdetni: itt az Újszülött napkeleti három királlyal majd én is útra készülök. Az ajándékuk drága mirha, illatos tömjén, dús arany, én meg koldusként így megyek csak szegényen, ajándéktalan. Nincs kincsem, rangom, csak a bűnök nagy garmadája lelkemen Kiszórom mindezt,hogy szívemben Minél több tiszta hely legyen. mert jól tudom, hogy Betlehembe ily koldus, mint én, így mehet: az lesz a legszentebb ajándék, ha megüresítem szívemet.

Faághy Richard (bencés szerzetes): Rorátén Régen, mikor az adventi hajnalokon Új csizmácskát húzva lépdeltünk a havon, És siettetett csípős decemberi fagy, Már várt reám a megszokott templomi pad. Majd az oltárlépcső lett szeretett tanyám Hova büszkén engedett drága jó anyám. Ott átölelt az Úr, magához szorított Lelkembe véste a meghívó szózatot:,,harmatozzatok égi magasok" hallom Későn zengeni búgó orgonahangon; Bár nem ropog talpunk alatt a fagyos hó S nem hajnalban kondul hívón a harangszó Az oltár szent magasán, hová állított Érzem szöghelyes kezével átfogott Szívem gyenge lángját tőrével éleszti... Egek! Lelkem érte izzó vágy epeszti, Kívánnám az égi magasok lejöttét A lanyha, haldokló lelkek ébredését Izajásként kiáltok fel: Küldj engem! Engedd ösvényedet nekem egyengetnem Hogy a hajnalok újból felvirradjanak, S az emberek ismét feléd induljanak!

Kányádi Sándor: Isten háta mögött üres az istálló s a jászol idén se lesz nálunk karácsony hiába vártok nem jönnek a három királyok sok dolga van a teremtőnek mindenkivel ő sem törődhet messzi a csillag mindenüvé nem világíthat megértjük persze mit tehetnénk de olyan sötétek az esték s a szeretetnek hiánya nagyon dideregtet előrelátó vagy de mégis nézz uram a hátad mögé is ott is lakoznak s örülnének a mosolyodnak

Fejes Ádám: Ádventi örvendezés Utaidat vágyva kerestem, S utaid megtaláltak engem. Csodáidat látni akartam, S ámulok rajtuk szakadatlan. Titkaidat bogoztam egyre, S most, mint gyermek az egyszeregyre, úgy nézek rájuk, dicsekedvén, ujjong szívem kegyelmed kedvén; mert szereteted egyszerűség, irgalmasságod csupa hüség, s egy értelme van a keresztnek: hogy megkerestek és szeretnek! Hát hirdetem, hogy útja száz van minden szívhez a nagyvilágban, keresni kell és rátalálni ma, akinek Ő a vágya álma; kinek batyuja az a nincsen", megtalálja a gazdag Isten.

Kőszeghy Miklós: Adventi utakon Nem vártam csillagos csodát, és sorsom pénzesőt sem ád. Nem kellett arany sem, minek? De vártam Istengyermeket! Ám szólt és felhevült szívem, elvinném elé mindenem. Kincseim porrá omlanak, megváltott éltem már szabad! Az úton, szegények között, az Úr is belém költözött. Nem volt csak reményem, mi más kell, ha itt van a Messiás? Ballagtunk csillagéj alatt, megosztott kenyér, jó falat, ha száraz nekem, az se baj, nincsen rá se mézem, se vaj. De mosoly érik számtalan, örül a sok otthontalan, hiszen hozzájuk érkezik a gyermek, kinek jöttét lesik. A csillag nappal is ragyog, mindannak, aki nem halott, meglátják őszinte szemek, emeljétek fel fejetek!

Dsida Jenő: Közeleg az emberfia Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia, aki nem tőlem és nem tőled kap életet. Néhány pásztornak, akik sohasem öltek nyulat, nem hordoznak emberölő szerszámot, megjelenik az angyal és megjelenik a csillag és tele lesz dallal a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre és tudni fogjuk, hogy Ő az. Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei, a petroleumbányák frakkos császárai s könnyel a szemükben letérdelnek elé. Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme, legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog az örök épitők acélos vidámsága. Ő megmutatja minden vándornak az útat, minden töprengőnek az igazságot, minden haldoklónak az életet.ő megmagyarázza nekünk a gépek dalának igazi értelmét, megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől. Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont, nem ad fegyvert, hanem kenyeret. Ma még sirunk, mert a mosolygás nem én vagyok. Ma még sötét van, mert nem jöttem világosságnak, hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról. Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt. Eljön Ő, minden bizonnyal eljön. 1929

Nagy Gáspár: Advent előtti Mit borít rám a szél, miféle november-irhát? Fagynék nélküle inkább; húson, szemen kockázzon tél. Jöjjön a fagy, melegítsen! Maradék hiteket menekítsen, s a szép fejünkkel játszadozót kerítse, hordja be a hó! Számlálom össze a holtakat, "ha a szükség kínja nagy" Kanizsai Dorottya jön felém, de minden temetés elmarad a fájdalom bennem fogva van, készül advent előtti születés.

Üdvöz légy, frigynek ládája Üdvöz légy, frigynek ládája, Salamonnak palotája, Egeknek szép szivárványa, Égő csipkebokor lángja! Bimbós vesszeje Áronnak, Kedves gyapja Gedeonnak, Bezárt kapuja Krisztusnak, Lépes méze nagy Sámsonnak. Üdvöz légy, erős városunk, Dávid házának kit vallunk, Erős Bástyának is mondunk, Fegyverrel szerény bajnokunk. Tisztán mikor fogantattál, A Sátánnyal már harcoltál, De győzedelmesen vívtál, Mert szeretettől lángoltál. Oh Asszonya a malasztnak, Reménysége a raboknak, Csillaga a vízen járóknak, Partja vagy a hajózóknak.

Az Úristen Ádám atyánknak Csíkcsorotfalvi kézirat (XVII. sz.) Az Úristen Ádám atyánknak, Kegyes vigasztalásnak: Megígérte jövetelét a Messiásnak. És az álnok kígyónak mondta A szép paradicsomba: Megtöri majd kevély fejed egy Asszony magva. Megmondotta Bálám próféta: Csillag kél e világra A Jákobnak nemzetéből, világ javára. Zsoltárokban szent Dávid ajka Ekképp szólott bíztatva: Székében fog uralkodni királyi magva. Izajás is így jövendöle: Imé, Jessze gyökere Vesszőt terem új virágnak nevelésére. A vesszőnek drága virága, Csillag tiszta világa, Dávid magva: Máriától jött e világra.

Rozsnyói Ferenc: Advent Gyertya ha ég, hirdeti még, szellem a fénye, ébred a béke, csak tovaszálltam, ó, de beláttam, nélküle nem lehet élni se már, mert ha parancsol isteni száj, úgyse haragszol, elvonul innen gyűlölet árja, senki se várja, így, ha karácsony két keze átfon, bölcs szeretetnek csendjei lesznek díszek a fádon.

Lackfi János: Kopogtató 2013. Lépcsőházunk vasajtaját rángatja léghuzat, zörömbölve mint köhögés a görcsös légutat. Mintha kopogna valaki, néha leszaladok megnézni, ki jött, de nem áll persze senki sem ott. Mint ha kopogtatóbogár földhöz veri farát, vagy a harkály dob-pergető csőre sebzi a fát, álmom vizén a kopogás csobbanva átnyilall, megannyi bugyborgó kavics, ébrenlétre kavar. Nem dőlök be, fekszem tovább, mégis nyugtalanít, hogy elszalasztom azt a lenn rám váró valakit.

Mécs László: Adventkor Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk Illendő ruhában, méltóképpen várjunk Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget S ama jobb hazában megláthassunk Téged.

Adventi ének Adventi ének egy XVIII. századi francia misekönyvből Jöjj el, jöjj el, Emmánuel, csak téged áhít Izrael, és hozzád sóhajt untalan, mert Isten híján hontalan. Meglásd, meglásd, ó Izrael, hogy eljövend Emmánuel! Jöjj el, ó Jessze vesszeje, és állj a Rossznak ellene, a mélyből, mely már eltemet, s a tűzből mentsd ki hívedet. Meglásd, meglásd, ó Izrael, hogy eljövend Emmánuel! Jöjj el, jöjj el, ó Napkelet, ím árva néped költöget, törd át a sűrű éj ködét és oszlasd gyászát szerteszét. Meglásd, meglásd, ó Izrael, hogy eljövend Emmánuel! Jöjj el, ó Dávid adta kulcs, hogy üdvösséges napra költs, a mennyországba tárj utat és rekeszd el a poklokat. Meglásd, meglásd, ó Izrael, hogy eljövend Emmanuel! Jöjj el, jöjj el, ó Adonáj, ki Sína hegyről szólalál, hogy törvényt lássál népeden, jöjj fenségednek teljiben. Meglásd, meglásd, ó Izrael, hogy eljövend Emmanuel!