XII. évfolyam. 1. szám 2009. március Kiadó: Alacska Önkormányzata Nemzeti ünnepünk: Március 15 1848. március 15. a magyar nemzet legegységesebb ünnepe, melynek emléke éljen a világ bármelyik pontján büszkeséggel és melegséggel tölti el minden magyar szívét. 161 éve ez az ünnep az, amely azokat a történelmi emlékeket idézi fel, amikor a nemzet egyetlen célért küzdött: a független, szabad, demokratikus Magyarország megteremtéséért. Március 15-én elsősorban a nemzet szabadságért, függetlenségért vívott harcára emlékezünk minden évben. Ez a nap azonban egyben az ifjúság ünnepe is 1848. március 15-én a Márciusi Ifjak voltak azok, akik tudásuk, tehetségük, bátorságuk és kitartásuk révén példát mutattak a jövő nemzedékeinek. Vezetésükkel Európában egyedülálló módon vértelen forradalom zajlott le, s ezért ez a nap a magyar történelem egyik legcsodálatosabb napjává fényesedett. Emlékezés március idusára Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjúság. Március Idusára Voltak mindig szavaim, Olcsók és rímesek, De akkor az volt igaz. Hadd lássam, óh, hadd lássam Azt a régi Márciust, Midőn az ifjú bárd Őszintén s jól hazudott. Óh, Napja Márciusnak, Óh, megroppanó havak, Be jó emlékezés, Ki mostanában esik. Be jó ma ez az Élet, Mikor a Holnap sunyi, Be jó épp ma élni, Mikor Halál s Élet: egy. Ady Endre
A helyi önkormányzat által folyósított, aktív korú munkanélküliek ellátása 2009. január 1-től hatályba lépett az egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2008. évi CVII. törvény, amely többek között módosította,,a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényt (továbbiakban: Sztv.). Az Sztv. Módosítása nagyrészt a rendszeres szociális segélyezés átalakítását tartalmazza. Munkaképes korú, de állás és jövedelem nélküli Személyek esetén két kategória lesz az eddigi egy (segély helyett) Rendszeres szociális segélyre Rendelkezésre állási támogatásra (RÁT) jogosultak: jogosultak: - munkára egészségi okok miatt - akik rendszeres szociális segélyre nem képesek, segélyre nem jogosultak, - 55 év felettiek, - akkor kerül folyósításra, ha - 14 éven aluli gyermek - nem vesz részt elhelyezését nem tudják közfoglalkoztatásban, napközbeni ellátás keretében - olyan képzésben vesz részt, biztosítani [feltéve, hogy a amelyhez nem kapcsolódik másik szülő ellátásban (GYET, GYED keresetpótló juttatás. terhességi gyermekágyi segély) nem részesül). Ezt igazolni kell. - Együttműködési kötelezettség: - Együttműködési kötelezettség: a Családsegítő Szolgálattal a Munkaügyi Központtal - Összege: a család jövedelmének és - Összege: az öregségi nyugdíjminimum, létszámának figyelembevételével kerül összege, jelenleg: 28.500.-Ft megállapításra a fogyasztási egységhez (Átmeneti szabály: ha a 2008. decemberviszonyítva. Továbbra is csak egy főnek ben folyósított rendszeres szociális jár egy családban. A segély havi segély összege magasabb összegű, mint legmagasabb összege nem haladhatja meg a RÁT összege, akkor a 2008. december a nettó minimálbér összegét (2009-ben hónapban járó segély összegével 57.815.-Ft/hó). azonos a RÁT 2009. év végéig.) A jogosultsági feltételek mindkét kategóriánál azonosak, az eddigiekhez képest nem változtak: - jövedelmi és vagyoni feltétel (a családi jövedelem nem haladhatja meg az öregségi nyugdíjminimum 90%-át és vagyonnal nem rendelkezik), - lejárt az álláskeresési támogatása, - előzetesen együttműködött legalább egy évig, illetve törvényben meghatározott esetekben 3 hónapig. Az aktív korúak ellátására való jogosultság fennállása 2009. március 31-ig kerül felülvizsgálatra. Polgármesteri Hivatal 2.
Tisztelt Lakótársak! Kedves Olvasó! A címből sejteni lehet, hogy településünk 2008. évi történéseiről és a 2009. évi tervekről szeretnék tájékoztatást adni. Az elmúlt év már jócskán mögöttünk van, több alkalommal közmeghallgatáson; testületi üléseken volt lehetőségem beszámolni mit is értünk el, most az Alacskai Hírnök hasábjain teszem ezt. A Táncsics Mihály út felújítása 1.596.000.-Ft önerő biztosításával 2007-ben megtörtént, de a TEKI (Területkiegyenlítési Alap) támogatást 2.400.000.-Ft-ot 2008-ban nyertük el. Ez az útfelújítás a lakosság teljes körű megelégedésére történt (visszajelzések alapján), hiszen ezt megelőzően sokan illettek bennünket kritikával, mondván: a templomhoz vezető útnak jónak kell lennie. A Kossuth Lajos utca a leghosszabb utcánk, ezért is osztottuk fel pályázati szempontból, kivitelezési és anyagi megfontolásból három ütemre. A I. ütemben a,,bárnyús új aszfaltszőnyeget kapott, a II. ütem a Bácskai tértől (a Zöldfa presszó előtti tér) a Calipsó presszóig terjed jelenleg a pályázat be van adva, várjuk az eredményt. A III. ütem pedig a felső szakasz a buszfordulóig, erre a szakaszra a közeljövőben kell pályáznunk. - A Kistelepülési iskolák tárgyi feltételeinek javítása című pályázati konstrukcióban Berentével közösen 1.500.000.-Ft-ot nyertünk, testületünk úgy döntött, hogy ezen összegszerűséget 1.500.000.-Ft-tal megtoldjuk, így a Kastély teljes homlokzati felújítása, a Kultúrotthon járócsempézése, valamint a vizesblokk részleges felújítása megtörténhetett. Büszkék vagyunk arra, hogy épített örökségünk állagmegóvásához, szépítéséhez hozzá tudtunk járulni, hiszen ezen épületkomplexumon évtizedekig semmilyen renoválás nem történt, sőt volt olyan időszak amikor eleink építés, tatarozás helyett inkább tornyot bontottak. Elkezdtük és folytatjuk a tető héjazat felújítását is köszönet érte egy helybéli ácsmesternek. ALACSKA 2008-2009 Közmunka program keretében megújult a Polgármesteri Hivatal homlokzata, kicseréltük a Kultúrotthon bejárati ajtaját is. A Rákóczi Ferenc út felső szakaszának felét (un. Huta út) is elkezdtük rendbe tenni, bizony itt is sok kritikát kaptunk. Előre szeretnénk bocsátani, hogy a döntésnél a jó szándék vezérelt bennünket, ezért bíztunk meg egy földmérőt az útszakasz kitűzésével. A kitűző karók persze eltűntek, vagy más helyre vándoroltak, ennek ellenére a munkát végzők jól vizsgáztak. Reméljük a Huta út mellett kerttel rendelkező, több éve reklamáló lakótársunk is újabb impulzust kapott a kertészkedéshez, már csak a 167.400.-Ft-os bekerülési költség miatt is! A közhasznú foglalkoztatási rendszerben 1.940.000.-Ft támogatást kaptunk a létszám leépítési pályázatunk 2008-ra realizálódó összege 446.000.-Ft volt. A Dózsa György út 5. sz. alatti új önkormányzati ingatlanon lévő romos ház és a melléképületek elbontásra kerültek, a törmelékszállítás, valamint a gépi földmunka 337.000.-Ft-ba került. A Kastély tömbépületében a Miskolci Kistérség Többcélú Társuláshoz benyújtott pályázaton nyert 400.000.-Ft támogatás felhasználásával - Könyvtár festés, fűtéskorszerűsítés, lépcsőház festés, Internet bekötés, berendezések vásárlása életre hívtuk az alacskai mozgókönyvtárt. Az élelmiszerbankhoz két alkalommal nyújtottunk be pályázatot, tartós élelmiszereket kaptunk mintegy 2.960.000.-Ft értékben. A kiosztást a Képviselő-testület tagjai és a Polgármesteri Hivatal dolgozói végezték. Az értékelésben és a visszatekintésben elérkeztünk napjainkhoz, ahogyan mondani szokták még a,,vízcsapból is a gazdasági pénzügyi csődhelyzet elemzése folyik. A stabilizáció lehetséges megoldásairól is sokan sokféleképpen beszélnek, én azt hiszem a legközelebb azok az elemzők állnak az igazsághoz, akik a takarékoskodásra hívják fel a figyelmet. Az élet azonban megy tovább, a település működtetése a kötelező feladatellátások, alapszolgáltatások biztosítása feladatunk, sőt 3.
a falu fejlesztése is kiemelt céljaink közé tartozik! Fejlesztési kiadásokra 4.312.000.-Ft-ot terveztünk, 2.000.000.-Ft-ot útfelújításra, 2.000.000.-Ft-ot a Polgármesteri Hivatal teljes épületegyüttesének felújítására különítettünk el. Technikai eszközök beszerzésére 300.000.-Ftot terveztünk. A falukép további javítása érdekében sziklakertek építését tervezzük, kihelyezésre kerülnek az új díszes,,európai FALU táblák is, de nem felejtettük el a dísz kutak létesítésére tett ígéretünket sem. Az orvosi rendelő külső-belső felújítása is időszerű, de gondolunk a Kultúrotthon világításának korszerűsítésére is. Az iskola tantermeiben is van még mit tennünk, a linóleumos padlóborítást meg kell szüntetni, az elavult fali írótáblák is,,megették már krétájuk javát. Az óvodai tornaterem felújítását is be kell terveznünk, hiszen az elmúlt években sokat szenvedett szegény! A legnagyobb vágyunk a már említett Dózsa György út 5. sz. alatti telekre tervezett közösségi park megépítése. A tervdokumentáció elkészült 384.000.-Ft-ért és már be is adtuk a pályázatot a LEADER Csoporthoz elő bírálatra. Tisztelt Lakótársak! Tisztelt Olvasó! A világgazdasági folyamatok hatása szinte minden gazdálkodó egységet, költségvetési szervet, családot érint, településünk Képviselő-testülete, a Polgármesteri Hivatal dolgozói, az oktatási intézmények munkatársai mind-mind azon dolgozunk, hogy Alacska a további években is működőképes prosperáló falu legyen! Ujlaki Béla Polgármester Kaptunk egy pár levelet Polgármester Úr! Október 11-én Alacskán ünnepeltük a sógorom Balogh Sándor 60-dik születésnapját! Az ünnepléshez az önök szüreti felvonulása hab a tortán ami még emlékezetesebbé tette ünneplésünket. Gratulálok a színvonalas és jól megszervezett felvonuláshoz! Bemutatkozom: Kovács Gusztáv vagyok Tolcsváról. Ez úttal szeretnék a hivatal valamennyi dolgozójának: Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánni! Tisztelettel: Kovács Gusztáv Ui.: Küldök egy pár képet a felvonulásról. Gratulálok! E-mail üzenet Szia Gábor! Egyszerűen elvagyok varázsolva! Le a kalappal! Az ismerőseimnek másról se beszélek mint arról a csodáról, amit műveltek! Szépen kiművelem magam Alacskából! Hát ez fantasztikus, le vagyok nyűgözve! Üdv: Tibi Megjegyzésem: Dér Tibor (tittye) barátom az egyik legismertebb és elismertebb ma élő kortárs festőművész Magyarországon. Terveim (terveink) szerint az idén augusztus 20-án Alacskán rendeznénk meg első Észak-Magyarországi Kiállítását. Elérhetősége:www.netlog.com/dertibor vagy: www.dertibor.hu (Levelét a kastély felújítással kapcsolatban kaptam) NG. A kastélypark 1918-ban 4.
Jeltelen sír Szél sóhajt a síri csenden át Egy anya még várja a fiát. Még remény neki az a hit, hogy él, Hisz nem tudja, hogy el van temetve rég. Nem tudja, hogy többé meg nem látja, Nem borulhat többé a nyakába. Nem gondolta volna soha talán, Dübörgő moraj rázta meg a földet, A háború orkánja söpört végig mindent. Sikoltva rohant a pusztulás, Söpört az útjába mindent a vad orkán. A vén föld is bele mordult ebbe, A sok pusztulást, hantjával temette. Elvesztem én is édes jó anyám, Koporsóm jó anyám a sírgödre, Fejfa nélkül nyugszom itt pihenve. Síromra nem borul, csak a fűszál, Koszorú helyett a tövis áll. Pap sem volt mikor temettek, Csak egy ágyúlövés dördült el felettem. Az ágyú bele mordult nem sokára, A nagy éjszaka szakadt, síromnak hantjára. Rólad álmodom édes jó anyám, Madár száll egy jeltelen sír felé, Anyám, édes anyám valamit üzenjél. Messze vagyok tőled, messze idegenbe Ahol a te fiad el van már temetve. Egy szál virágot küldjél a síromra, Vagy egy könnycseppet, nyugovó poromra. Egy sóhajtást vagy egy rövid fohászt, Virágokkal van teli ablakod, Gondozd azt jó anyám. Mintha az a síromon nyílna, illatozna, Bánatos szívedet, Meg vigasztalna az jó anyám tégedet. Majd ha egyszer te is be térsz a sírodba, Fiad vár ott téged ölelő karokkal. Boldog lesz az óra mikor látjuk egymást, Egy ismeretlen katona verse (Kiss Béla albumából) Egészségügyi szűrőprogram Egészségügyi szűrőprogramra pályázaton nyertünk pénzt a minisztériumtól idén januárban, amivel többünknek volt komoly elfoglaltsága. Kidolgozni, a szükséges okmányokat beszerezni, felvinni a minisztériumba stb. és ez bizony nem kis költséget jelentett. Az általunk levélben megkeresett 46 érintett helybéli közül csak: 12-en vettek részt a szűrővizsgálaton, ami nagyon elszomorító, pedig a résztvevők részére teljesen ingyenes lett volna. Csak röviden Sajnos valaki (valakik) megint nem bírtak az erejükkel és összetörték a telefonfülkét a Zöldfa presszó mellett. Ezeknek azt kívánjuk, hogy nekik legyen szükségük orvosra, mentőre és az általuk tönkretett telefonfülkéből próbálják azt hívni! Szemtanú nincs, vagy inkább nem mer jelentkezni. A felújított kastélynál a feljárófalát megint összerugdosták labdával, ami eléggé elszomorító látvány, és még nem beszéltünk a szilveszteri buli utáni csodálatos végeredményről sem! A kulturáltan viselkedő fiataljaink nem ismerik az angol WC használatát vagy lehet, hogy azt már kora este összepiszkították? Ennek hiányában a kastély hátsó részén végezték el kis, illetve nagydolgukat. Szép eredmény, amit produkáltak és még ezek után is elvárnák, hogy mindenben támogassuk őket. Gratulálunk teljesítményükhöz! Farsangolók. Tagiskolánkban február 6-án, tagóvodánkban február 20-án tartottak hagyományos, télűző farsangi bált intézményegységeink. Iskolásaink nagy fejtörést okoztak a zsűrinek ötletes egyéni jelmezeikkel. A csoportos műsorokban pingvincsapattal, macskahaddal, apáca-show-val, és a híres Mézga családdal találkozhattak a vendégek. Ovisaink egyéni jelmezeinek sokszínűsége elvarázsolta a közönséget, majd 7 népcsoport adta elő zenés, humoros műsorát. Afrikai, brazil, spanyol, cigány, orosz, amerikai, és magyar jelmezes sztárok vonultak a színpadra, a hangulatot tetőfokára emelve. Mindkét tagintézmény rendezvénye nagyon sikeres volt, hiszen a gyermekek, és a dolgozók sokat gyakoroltak. Köszönjük a sok felajánlást a szülőknek és támogatóinknak! A rendezvény sikerességét az is bizonyítja, hogy a tél iszkolva menekül, s itt a várva-várt tavasz! Költözik a Gyűjtemény Oroszné Kovács Zsóka tagóvodavezető A Helytörténeti Gyűjtemény átköltöztetése, a Kastély torony részébe folyamatban van. Az ünnepélyes megnyitót: 2009. augusztus 20-ára tervezzük. Továbbra is várjuk adományaikat, támogatásukat. Köszönettel: Nagy Gábor Alpolgármester 5.
Családsegítő Szolgálat tevékenysége A család a társadalmi élet alappillére, értékteremtő és közvetítő funkciója a társadalom fennmaradásának fontos feltétele. A gyermek itt sajátítja el a magatartáskultúra szabályait, az elvárt viselkedésformákat, egymás tiszteletét. Itt van a lehetősége megismerni önmagát és környezetét. Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy napjainkban a család válságban van-e, vagy csak alkalmazkodik a megváltozott helyzethez. Egy biztos,... létező társadalmi bajokkal kell szembe nézni, úgymint kábítószer fogyasztás, tömeges és szervezett bűnözés, munkanélküliség, szegénység, hajléktalanság. A válságba került, működési zavarokkal küzdő, problémáikat önerőből megoldani képtelen családoknak szükségük van a társadalom segítségére. Szükség van politikai szinten, társadalmi összefogás, szolidaritás szintjén, és nem utolsó sorban a szociális intézményrendszereken keresztül, így a Családsegítő Szolgálat által. A településen előforduló leggyakoribb problémák: Családi problémák (rendszeres alkoholfogyasztás, gyermeknevelés) Munkanélküliség, mely lelkileg is megviseli a klienseket Anyagi gondok, szegénység Lakhatási gondok Felhalmozott tartozások kifizetése Ezeken a területeken igyekeztem még több segítséget nyújtani számukra. Eredményt csak ott tudtam elérni, ahol kliens is hajlandó volt tenni a probléma megoldása érdekében, és nem csak mástól várta a megoldást. A szolgáltatást rendszeresen igényelték a településen. Minden évben növekszik a Családsegítő Szolgálat szolgáltatásait igénybe vevők száma. Prevenciós munka Nagyon fontosnak tartom a munkám során a megelőzést. Mindent megtenni annak érdekében, hogy az egyének, családok ne kerüljenek válságba, ne a saját bőrükön tapasztalják a válságot előidéző veszélyeket. 2008-ban a 10-18 éves fiatalok számára Beszélgessünk Tinédzser ország örömeiről, gondjairól! elnevezésű interaktív foglalkozást szerveztem Varbón, melyre az alacskai fiatalokat is meghívtam. Sajnos a településről nem volt érdeklődő, pedig hasznos lett volna számukra, hisz 2 fiatal saját példáján, keresztül mutatta be, hogy milyen veszélyeket rejt magában a drogfogyasztás. Meggyőződésem az is, hogy a problémák gyökere oda vezethető vissza, hogy a fiataloknak, de a felnőtteknek sincs értelmes elfoglaltságuk, nem tudnak mit kezdeni magukkal, céltalanul élnek. Több típusú, több korcsoportnak szóló rendezvény szervezésével próbáltam szabadidejük hasznos eltöltéséhez segítséget nyújtani. Rendezvények A Területi Szociális Központ támogatásával húsvéti játszóházat szerveztünk az iskolások számára. 30-an készítették lelkesen az ajtódíszt és az ajándéktartó nyuszit. A Palánta bábcsoport pedig a Vörös Valér, a róka című bábelőadással kedveskedett az óvodásoknak és iskolásoknak is. (56 fő) Gyermeknapi játszóházat szerveztem az óvodásoknak május 26-án, mely kézműves foglalkozásból és játékos vetélkedőből állt. Nyáron 1 hetes, napközis tábort szerveztünk a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozójával. A gyermekek élvezték. A szülők örültek neki, azt kérdezték miért nem tart hosszabb ideig. 16-30 fő vett részt rajta. Ebben az évben először a Területi Szociális Központ támogatásával autóbuszos kirándulást szerveztem Szanticskára és a Vadasparkba. Az alacskai napközi táboros gyermekek egy része, a varbói és parasznyai gyermekekkel együtt felfedezte a csodálatosan szép, legkisebb települést, Szanticskát. A gyönyörű környezetben kézműves foglalkozásokon vettek részt: gyertyát öntöttek, sámlit készítettek, szőttek, csomóztak, és finom ebédet kaptak. Mikuláskor bábjátékkal és apró ajándékkal leptük meg (a Palánta Gyermek Misszió ózdi Bábcsoportja segítségével) a helyi óvodásokat, iskolásokat. Nagy érdeklődéssel figyelték a Petike eltűnt című előadást. (52 fő volt jelen) A Gyemekjóléti Szolgálat családgondozójával december 17-én tartottunk karácsonyi játszóházat, melyet a Területi Szociális Központ támogatott. A résztvevők száma 18 fő volt. Mindenki egy szép karácsonyi asztali díszt vihe tett haza munkája eredményeként. Bízom benne, hogy sok gyermeknek és felnőttnek sikerült kellemes perceket szerezni ebben az évben is, ami engem nagyon jó érzéssel töltött el. Az idén is szeretnék tartalmas, érdeklődést felkeltő programokat szervezni. Várom a lakosság ötleteit, igényeit is a rendezvényekre vonatkozóan. Továbbra is szeretném a hozzám bizalommal forduló embereket segíteni. Arra törekszem, hogy a községben a problémák a felszínre kerüljenek, hogy lehetőség nyíljon a megoldásukra. Mindenki tisztában van vele, hogy munkánk nem a látványos tevékenységek közé tartozik. Apró eredményekkel, sikerélményekkel kell beérnünk és feltöltődnünk. Nagyon jól esik, ha egy-egy elismerő szót kapunk. Szerencsére a kliensek időről-időre segítenek abban, hogy érezzük, nem hiábavaló, amit tettünk. Meggyőződésem, hogy a leghatékonyabb segítséget csak egyenrangú partnerként, együttműködve nyújthatunk. Garadnainé Elek Gizella 6.
Ellátások 2009-ben Öregségi nyugdíjminimum 352/2007 (XII. 25) Kor. 7. 28. 500 GYES 1998, évi LXXXIV. tv. 20. 28. 500 GYET 1998, évi LXXXIV. tv. 20. 28. 500 GYED A naptári napi átlagkereset 70%-a Rendelkezésre állási támogatás RÁT 28.500 Rendszeres szociális járadék 26. 420 Rokkantsági járadék 32. 610 Ápolási díj, -18 év alattit ápoló 28. 500 Március Téli szellők fújjatok csak játszatok a hajamon. Olvassz havat, melengető márciusi szép napon. Fagyos folyó megáradjon, vessen bimbót minden ág, Szebb a somfa gyenge szirma mint a szürke jégvirág. Március van, március van, ember s állat érzi már. Dong a kaptár, szárnyat rezget százezernyi kismadár. Jó volna a nagykabátot, félredobni, s könnyeden játszadozni, s birkózni a városvégi zöld gyepen. Jó volna már munkálkodni, arra vár a kert, mező. Szép reményhez, szorgalomhoz kell a fény, a jó idő. Pacsirtának kék magasság, vetőmagnak tiszta föld, Jöjj el tavasz, földről-égről már a telet eltöröld! Szécsi Margit Húsvéti locsoló vers Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág, Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ! Megöntözlek szépen az ég harmatával, Teljék a tarisznya szép piros tojással! Súlyosan fogyatékost ápoló 37. 050 18 évet betöltött tartósan beteget ápoló 22. 800 Családi pótlék egy gyermek esetén 12. 200, ha egyedülálló 13. 700 Két gyermek estén gyermekenként 13. 300, ha egyedülálló 14. 800 Három v. több gyermek estén gyermekenként 16. 000, ha egyedülálló 17. 000 Intézményben elhelyezett gyermek esetén 14. 800 Tartósan beteg, fogyatékos gyermek esetén 23. 300, ha egyedülálló 25. 900 Nagykorú fogyatékos gyermek esetén 20. 300 Egészségügyi szolgáltatási járadék 4. 500 Fogyatékossági támogatás látás, értelmi, mozgásszervi fogyatékosság esetén (65 %) 22. 800 Vakok személyi járadéka 15. 020 Házastársi pótlék 19. 970 Házastárs utáni jövedelempótlék 13. 860 Rehabilitációs járadék 34. 200 Anyasági támogatás 1998, évi LXXXIV. tv. 19. Ikergyermek esetén 64. 125 85. 500 Kötelező legkisebb munkabér összege: 71. 500 Garantált bérminimum legalább középfokú végzettség esetén 2009. 06. 30-ig Garantált bérminimum legalább középfokú végzettség esetén 2009. 06. 30-tól 87. 000 87. 500 Ügyfélfogadás, adományok közvetítése: Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Alacska 8-12 11-15 3. 5. hét óráig óráig 8-10-ig Varbó 8-12 11-15 2-4. hét óráig óráig 8-10-ig ELÉRHETŐSÉG TELEFONON: (munkaidőben) a 20/959-7728-as telefonszámon hétfőn, kedden, csütörtökön: 7 30-16 óráig, szerdán: 7 30-17 óráig, pénteken: 7 30-12 30 óráig TARTÓZKODÁS: Hétfőn, szerdán és a hónap 3. 5. (ha van) péntekjén ALACSKÁN (Dózsa Gy. út 7. sz.) Kedden, csütörtökön és a hónap 2. 4. péntekjén VARBÓN, (Hősök tere 1. sz.) A hónap 1. péntekjén SAJÓSZENTPÉTEREN Családsegítő Szolgálatban (Árpád út 2. sz.) 7.
Alacskai Hírnök XII. évfolyam. 1. szám 2009. március Kiadó: Alacska Önkormányzata Felelős szerkesztő: Nagy Gábor www.alacska.hu E-mail: midas17@vipmail.hu Megújulás és feltámadás Lassan túljutunk a hideg téli napokon, és újra élvezhetjük a napsugár éltető, megújító erejét. A természet ismét zöldbe öltözik, a virágok kinyílnak, mi emberek pedig nem győzünk csodálkozni ezen a mindent elsöprő erőn, amit úgy hívunk megújulás. Sok szép ünnepünk van tavaszszal, március 8-án a Nőket, május első vasárnapján az Anyákat köszöntjük. Egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk az 1848-49-évi Forradalom és Szabadságharc is ehhez az évszakhoz kötődik. Névnapi babonákban, népszokásokban és hiedelmekben is bővelkedik ez a három hónap. Legnagyobb egyházi ünnepünk is ekkor van. Talán nincs olyan nagy becsben tartva mint a karácsony, sokan nem is szeretik, pedig a tavasz egyik legszebb fénypontja. Már csak a népvándorlás szóval illetett locsolkodás miatt sem kedvelik, pedig mint mindent, ezt is lehet mértékkel és kulturáltan végezni. Sokan talán azt sem tudják mit is ünneplünk ekkor, ezért a tévhitek elkerülése végett röviden felvázoljuk a húsvéti ünnepkör legjelentősebb napjait, annak történéseit. Elolvasva ezt a rövid kis írást talán más szemszögből is megpróbáljuk megközelíteni, átlátunk a szavakon és észrevesszük, hogy mennyi szokás, hiedelem kapcsolódik hozzá, amit őseink bizony tiszteletben tartottak. A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, melyen Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékezünk. A húsvéti ünnepkör a Farsang végétől Pünkösdig tart. A farsangi mulatozások napjai Hamvazószerdán érnek véget, ekkor kezdődik Jézus kínszenvedésének emlékezetére szentelt 40 napos böjt, amely a lelki megtisztulás és a húsvétra való felkészülés időszaka. A Nagyböjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de még a lakodalom is. Ilyenkor csak kenyeret, sót, halat és növényi eledeleket fogyasztottak a hívők. Ezen időszak vasárnapjainak nevük volt. Az utolsó, a hatodik, mind közül talán a legismertebb Virágvasárnap, melyen Jézus Jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. Ezen a napon szokás volt a gyerekek által szedett barka megszentelése, mivel bajelhárító szerepet tulajdonítottak neki. Az ezután következő hét Nagyhét, melynek utolsó napja Húsvét vasárnapja. Nagyhéten a néphagyomány szerint a palóc ember kitakarította a portáját, söpört, vakolt, meszelt. Kifényesítette a szerszámait, mindennek, még a legkisebb holminak is ragyognia kellett a tisztaságtól. Nagycsütörtökön a mise közben elnémulnak az orgonák, a harangok a csengettyűk, kezdetét veszi a legmélyebb gyász. Ilyenkor mondják, hogy a harangok Rómába mennek. Nagypéntek, Jézus halálának emléknapja. Ehhez a naphoz babonás félelmek kötődtek a paraszti életben. Nem sütöttek kenyeret ( mert kővé válik) nem mostak ( mert a ruha viselőjébe villám csapna) nem fontak. Napfelkelte előtt friss patakvízben mosakodtak, itatták az állataikat, mert úgy hitték ez véd a betegségektől. Nagyszombat a feltámadás ünneplése, amikor az élet győz a halál és a bűn felett. Újra megszólalnak az orgonák, és meghúzzák a harangokat, kezdetét veszi az örömünnep. A feltámadás napja Húsvét vasárnap. Sok országban szokás ilyenkor a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni, mert sok hiedelem kötődik hozzá, eszerint a felkelő nap Jézus feltámadásának bizonyítéka. Húsvét hétfő ( egyes vidékeken vízbevetőhétfő) már az emberi örömök a fiatalság ünnepe. A lányokat régen kivonszolták a patakhoz vagy egy vödör vízzel öntötték le. Szokás volt a legényeknek locsolóverset mondani, amiért cserébe írott vagy festett tojást kaptak és megvendégelték őket a lányok. Ma ez a hagyomány már szelídültebb formában történik, víz helyett ugyanis kölnivel locsolják a lányokat, asszonyokat. Sok szokást, hagyományt feleleveníthetnénk még itt, amit a régmúlt időkben illett betartani, de a legfontosabbakat azt hiszem megemlítettük. A letűnt korok emberei talán jobban, szebben, nagyobb áhítattal és hittel tudtak ünnepelni. Odafigyeltek egymásra, az ünnep nem csak a lázas készülődésről, inkább a megújulásról, megtisztulásról, a dolgos hétköznapokra való felkészülésből állt. Nem teher és elmenekülés, hanem igazi, valódi ünneplés. Kellemes ünnepi készülődést és áldott húsvétot kívánunk mindenkinek! Szabó Julianna 8.