PONT A KULTÚRÁÉRT Csekô Szilvia - Mesterházy Balázs - Zongor Attila Európa Kulturális Fôvárosa EURÓPA LEGNAGYOBB KULTURÁLIS AKCIÓJÁNAK TÖRTÉNETE, HÁTTERE ÉS A KULTÚRA ESÉLYTEREMTÔ SZEREPE Tájékoztató kiadvány K U L T Ú R P O N T I R O D A
BÕVEBB INFORMÁCIÓ: MESTERHÁZY BALÁZS AZ EURÓPA KULTURÁLIS FÕVÁROSA PROGRAMSOROZAT MINISZTERI BIZTOSA Telefon: 06-1-484-7965 E-mail: kulturalisfovaros@nkom.gov.hu NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. Csekô Szilvia Mesterházy Balázs Zongor Attila, 2004 KIADJA: KULTÚRPONT IRODA 1075 Budapest, Kazinczy u. 24-26. Telefon: 06-1- 413-7567 Fax: 06-1- 413-7574 E-mail: info@kulturpont.hu FELELÔS KIADÓ: Zongor Attila FELELÔS SZERKESZTÔ: Zongor Attila LEKTOR: Bulyovszky Csilla FOTÓK: Krizbainé Szabó Éva, Franke Dendooven (7. old.), Ufficio Stampa Genova 2004 (8., 9. old.), Patrick de Speigelaere (13. old.), Jan Vernieuwe (14. old.), Civic Trust House (18. old.), Brugge 2002 (22. old.), Stefaan Ysenbradt (23. old.) KIADVÁNYTERV: Grész Kriszta TÖRDELÉS, NYOMDAI ELÔKÉSZÍTÉS: Molnár Mihály NYOMTATÁS: Creo Kft. Budapest ISBN 963 216 965 4 K U L T Ú R P O N T I R O D A
Csekô Szilvia - Mesterházy Balázs - Zongor Attila Európa Kulturális Fôvárosa EURÓPA LEGNAGYOBB KULTURÁLIS AKCIÓJÁNAK TÖRTÉNETE, HÁTTERE ÉS A KULTÚRA ESÉLYTEREMTÔ SZEREPE Tájékoztató kiadvány
Tartalom Köszöntô 1. Elôzmények. Az Európai Unió kultúrapolitikája 2. Az Európa Kulturális Fôvárosa-projekt története 3. A döntési mechanizmusról 4. A közösségi akció tétje, jogszabályi háttere 5. Hosszú távon gondolkodni. Tapasztalatok és elvárások 6. Mítosz és realitás. A finanszírozás kérdései 7. Honlap-gyûjtemény 3
Köszöntô Tisztelt Olvasó! Még hat év és Magyarország egyik városa egy német várossal együtt Európa Kulturális Fôvárosa lesz. Így csupa nagybetûvel, hiszen a cím maga a védjegy, amelyet ismer a világ, amelynek hallatán milliók kelnek útra. Persze úgy is kezdhettem volna, hogy már csak hat év van hátra, hiszen addig még sokakra rengetek izgalom és munka vár, hiszen ki ne akarna olyan városban élni, amely Európa Kulturális Fôvárosa? Ki ne szeretne büszkélkedni a kincseivel, ki ne örülne annak, ha más városok lakói itthonról és külföldrôl egy évig a csodájára járnának, hogy utána a város neve egy életre beleivódjon az európai fejekbe. 2000-ben Glasgowba több mint 8 millió ember ment el csak azért, hogy megnézze a város múzeumait, beüljön egy színházi elôadásra, élvezzen egy fesztivált, vagy csak sétálgasson az utcákon, felfedezze a mûemlékeket és figyelje a város életét. Ilyenkor minden város lázban ég. A skót városban 20 ezer új munkahelyet teremtettek és a turisták, akik akkor annyit hallottak Glasgowról, ma is özönlenek oda. Tavaly Graz kapta meg a nagy esélyt és tudott is élni vele. Lakói azt akarták bebizonyítani, hogy a kultúra nem valami keveseknek elérhetô luxus, hanem olyan fontos dolog, amely nélkül ma már nem érdemes élni. A kultúra olyan, mint az ennivaló mondták, és a város sajátos ízeit bizony akkor és azóta is sokak kóstolgatják. És hogy akik nem tudnak odamenni azok számára is érdekes a hely, azt az bizonyítja, hogy a város honlapjára 20 millióan voltak kíváncsiak. Mi mást tehet egy kulturális miniszter, mint hogy minden várost biztat, próbálja meg. Nem lesz könnyû. Hogy melyik magyar város az arra legérdemesebb, arról a pályázó városnak elôször az Európai Bizottságot kell meggyôznie, azután az Európai Parlamentet és végül a Tanácsot. Nem lesz olcsó sem, hiszen ha belelapoznak ebbe a kiadványba látni fogják, hogy mennyibe kerül a munka, a hírverés, de kiderül belôle az is, hogy egy olyan befektetésrôl van szó, amely bôven megtérül. Magyarországnak van mit mutatnia Európának, és van mit üzennie. Kiváló mûvészeink, alkotóink vannak és tapasztalatból tudom, hogy ebben a kis országban a pedagógusoktól a könyvtárosokon, a népmûvelôkön át a kultúra iránt fogékony tömegekig számtalan lelkes munkára fogható ember él. Olvassák el ezt a kis füzetet és ha bíznak magukban és a városukban, vágjanak bele. A lehetôség adott. Szorítok Önöknek! Hiller István a nemzeti kulturális örökség minisztere 5
1. Elôzmények. Az Európai Unió kultúrapolitikája Az Európai Unió részben saját létrejöttének elsôsorban gazdasági meghatározottsága okán sokáig nem tett komolyabb lépéseket a kulturális szektor területén. A gazdasági, politikai megfontolások alatt meghúzódó kulturális mélystruktúrákra irányuló figyelem abban az ütemben kezdett csak nôni, ahogy egyre inkább világossá vált a Közösségnek a gazdasági együttmûködésen túlmutató és egyfajta európai közösségként meghatározható identitás megfogalmazására vagy akár kialakítására irányuló igénye. Ennek a kulturálisan meghatározott folyamatnak a keretei között, pontosabban ennek a kulturális nézôpontnak a felerôsödése következtében vált egyre erôsebbé és láthatóbbá a kulturális szektor szerepe, és a gazdasági, politikai folyamatoknak a képzésre, a kultúrára való ráutaltsága. Míg a tagállamok még az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerzôdésben is nemzeti ügynek tekintették a kultúrát, és azt leginkább csak egyfajta, az oktatással és a munkaerôképzéssel kapcsolatban jelentkezô gazdasági következménynek tekintették, addig ma már a 2006 utáni évekre szóló kulturális keretprogramok tervei is a kulturális szektor teljes emancipálódását és jelentôségének tényleges láthatóvá tételét helyezik a középpontba. Európa múltjának rendkívüli gazdagságából kiindulva az egyes politikai és kulturális célok megfogalmazásakor tehát prioritást kell, hogy élvezzenek a múlt kulturális értékeinek megôrzésére irányuló törekvések a kultúrával közvetlenül érintkezô valamennyi szférában: az oktatás, az egyes kulturális iparágak, a média stb. területén. Az ezzel kapcsolatos gondolkodás irányait pedig a sokszínûség megôrzése, a pluralizmus és a kölcsönös megértés támogatása jelentik, amely elveknek minden területen érvényt kell szerezni. A fentiek értelmében a 2006 utáni kulturális politika alakításának alapvetô célkitûzése az, hogy megtalálja a kulturális örökség tôkésítésének megfelelô formáit mind a szolgáltatásfejlesztés, mind a közpolitizálás területén. Az integrációs folyamat során az alapokmányok közül legelôször a Maastrichti Szerzôdésben jelenik meg a kultúra a közösségi politika önálló elemeként, ami egyértelmû jelzése az abban rejlô akár gazdasági lehetôségek, a kultúra esélyteremtô és munkaerô-felszívó képessége felismerésének. Nyilvánvalóvá vált egyben az egymást kiegészítô, segítô, támogató kapcsolat az integráció folyamata és a helyi, lokális kultúrák sokszínûségében rejlô erô között, azaz egyre világosabban megfogalmazottá vált, hogy a gazdasági rendszerek nem választhatók el a kultúrától. Az EU kulturális politikája ezeknek a megfontolásoknak megfelelôen oly módon kellett, hogy kidolgozza a kulturális szektorra vonatkozó szabályokat, hogy azok egyszerre biztosítsák a szektor jelentôségét, és mégse tegyék lehetôvé a tagállamok 6
saját kultúrapolitikai rendszereibe való beavatkozást. Ennek a kettôs elvárásrendszernek megfelelôen a kultúrát a Maastrichti Szerzôdésben közösségi politikai szintre emelô 128. cikk alapvetôen a szubszidiaritás, azaz a kiegészítô jellegû támogatás elvére épülve fejti ki az egyes tagállamok saját(os) kultúráinak támogatását és az azok közötti együttmûködés elôsegítését deklaráló téziseit, amelynek hogy [a] Közösség hozzájárul a tagállamok kultúráinak kibontakoztatásához, tiszteletben tartva azok nemzeti és regionális különbözôségét, ugyanakkor elôtérbe helyezve a közös kulturális örökséget. Ugyanezen cikk (4) bekezdése a kultúrának a maga nemében kivételes jelentôséget biztosítva deklarálja, hogy a kulturális szempontokat, különös tekintettel a kulturális sokszínûségre a Szerzôdés valamennyi (tehát nem csak a kulturális tematikájú) rendelkezésének végrehajtása során figyelembe kell venni. A Lisszaboni Stratégia célkitûzéseinek miszerint az Európai Uniónak 2010-re a Föld legdinamikusabban fejlôdô régiójának kell lennie megfelelô erôs és egységes gazdasági egység elképzelése is nagyban elôsegítette az egységes európai tudat kialakítására vagy még inkább a kétségtelenül létezô, a közös európaiság tudatára épülô kulturális identitás megfogalmazására irányuló törekvéseket. Az integráció kezdetétôl az Európai Uniót létrehozó Szerzôdésig ívelô folyamatok során tehát nem utolsósorban a folyamatos bôvítések és az egyes, globális méretû kulturális kihívások által ösztönözve egyre nagyobb szerepet kapott az identitás kérdése és az európai polgár fogalma. Ezek a jelenségek, illetve problémakörök, sok más között arra kényszerítették az Európai Unió intézményeit, hogy további és jelentôsebb erôfeszítéseket tegyenek a kultúra népszerûsítésére, jelentôségének hangsúlyozására. Ennek eredményeként született meg 1974-ben az Európai Parlament elsô határozata az európai kulturális örökség védelmérôl, majd indult útjára a nyolcvanas években az Európa Kulturális Fôvárosa-kezdeményezés, hogy azt 1992-tôl az Európai Kulturális Hónap-akció is kövesse. 2000 februárja óta az egyes kulturális tevékenységek, programok (így tehát az Európa Kulturális Fôvárosa-projekt is) a Kultúra 2000 Program keretében kerülnek megrendezésre, amely jelenleg az egyetlen közösségi keretprogram a kulturális szektor területén. A Kultúra 2000 program egyesítette a korábbi három, kulturális téren mûködô európai uniós programot, név szerint a Kaleidoscope (1996 1999), az Ariane (1997 1999) és a Raphaël (1997 2000) programokat. Tartalmát tekintve leginkább talán a Kaleidoscopeprogram tekinthetô a mostani keretprogram elôdjének, hiszen az Ariane-program az irodalmi fordításokat és az olvasáskultúra elômozdítását helyezte a középpontba, a Raphaël-program pedig a mûemlékvédelem támogatását és fejlesztését volt hivatott segíteni. A mûvészeti és kulturális 7
együttmûködés elôsegítését célzó Kaleidoscopeprogramot 1996-ban fogadták el az 1996 1998- as idôszakra, amelyet az Európai Unió kultúrapolitikájának folyamatossága érdekében aztán egy évvel meghosszabbítottak. A program legfôbb célja a mûvészeti és kulturális aktivitásnak az országok közötti együttmûködés fokozásán keresztül történô megvalósítása volt, de ennek a programnak a keretében juthattak támogatáshoz az olyan, Európára kiterjedô nagyprojektek is, melyekben legalább három tagországból származó szervezet vett részt (az akkoriban még tagjelölt országok negyedik résztvevôként csatlakozhattak), ezzel segítve elô a különbözô európai kultúrák egymás számára való közvetítését és a kulturális tapasztalatok hatékony cseréjét. A program feladatául tûzte ki egyben a mûvészek és más kultúrával foglalkozó állampolgárok szakmai fejlôdésének, a mûvészeti alkotások cseréjének, valamint a kulturális érdekek védelmének elôsegítését, illetve hozzáférhetôvé kívánta tenni a kultúrát az összes európai polgár számára. A program a kultúra és a mûvészet szinte valamennyi területét átfogta, a színpadi mûvészetektôl a képzômûvészeteken át az alkalmazott mûvészetekig. Struktúrájában a Kaleidoscope-program két akciócsoport köré szervezôdött: társasági vagy hálózati úton kivitelezett kulturális projektek, események támogatása; nagy volumenû európai együttmûködési projektek, azaz kiváló minôségû, szerteágazó, a gazdaságra közvetlenül hatást gyakorló projektek támogatása, úgymint, Európa Kulturális Fôvárosa, Európai Kulturális Hónap, Európai Unió Ifjúsági Zenekara és az Európai Unió Barokk Zenekara. Mivel az Unió felismerte, hogy sok kis program helyett olyan nagyobb, átfogó, de minden részletre kiterjedô és a közösségi politikába illeszkedô programot kell kidolgozni, amely egyszerre teszi lehetôvé az egyének és a közösségek termékeny megszólítását, az Európai Bizottság az Maastrichti Szerzôdés már idézett 128. cikke alapján hozta létre a kulturális terület támogatására szolgáló egyetlen, tartalmát tekintve kizárólag kulturális tematikájú keretprogramot, amelynek a Kultúra 2000 nevet adta. A keretprogramot 2000. február 14-én fogadta el az Európai Parlament, a Tanács és a Régiók Bizottsága. Az elnevezés ellenére az Európai Bizottság a programot eredetileg a 2000 és 2004 közötti idôszakra fogadta el, ám érvényességi idejét 2003- ban két évvel, azaz 2006-ig meghosszabbították. Hazánk 2001-tôl, az EU-tagállamok pályázóival azonos jogokkal vehet részt a kiírásban. A Kultúra 2000 program létrejöttének okai abban keresendôk, hogy egyre inkább nyilvánvalóvá vált a kultúra gazdasági és társadalmi jelentôsége az integráció során. Nemcsak az vált nyilvánvalóvá, hogy a kulturális termékek és egyáltalán: a kulturális közösség fontos szerepet játszik az olyan, új típusú kihívásokra adható válaszok kidolgozásakor, mint például a globalizáció vagy az ökológiai paradigma politikai tényezôként való középpontba kerülése (adott esetben ennek elmaradása). A humántudományi diskurzusok eredményeinek fényében egyben az is világossá vált, hogy hosszabb távon (és egy szélesebb horizont- 8
ból tekintve) maguk a primér módon gazdaságiként vagy politikaiként leírható folyamatok is rendelkeznek egyfajta kulturális mélystruktúrával. Azaz ezek a folyamatok mindig csak az adott kulturális kontextus (vagy még inkább paradigma) elveinek megfelelôen, annak keretei között mehetnek végbe, amennyiben a kultúrát szélesebb értelemben, a világhoz való általában vett viszony artikulációjaként és alakításaként fogjuk fel. Ezen elgondolások irányából sokkal világosabban látszott immáron a kultúra munkahelyteremtô, befektetôi tôkét vonzó, azaz esélyteremtô és integráló képessége is, vagyis az, hogy annak a gazdaságra gyakorolt hatása hosszú távon valószínûleg elengedhetetlen a bôvülô Unió számára. Mindezek mellett, vagy tán éppen ezek miatt, szükségessé vált egy olyan program kidolgozása, amely azt a kettôs célt szolgálja, hogy az Európában élô népek sokszínûségét kifejezésre juttatva tárja fel az egyes európai kultúrák közösségét, a sajátnak a másikban és a másikon keresztül való fel- és megismerése által. A Kultúra 2000 keretprogram ezeknek az elveknek megfelelôen három akciócsoport köré szervezôdik: az egyéves együttmûködési projektek, a többéves együttmûködési projektek, valamint a speciális kulturális események köré. Az utóbbi akciócsoportba tartozik az Európa Kulturális Fôvárosa-akció, az Európai Kulturális Hónap-rendezvénysorozat; itt találhatók az egyes, a Közösségen belüli és annak határain kívülre irányuló kulturális párbeszédet elôsegítô szimpóziumok; olyan újító események támogatása, amelyek összekötik a kultúra területét az oktatással (fiatal, tehetséges mûvészek felfedezése, díjak átadása stb.), valamint külön programok a kulturális örökség megóvására. 9
2. Az Európa Kulturális Fôvárosa-projekt története A kultúra, a mûvészetek és a kreativitás nem kevésbé fontos, mint a technológia, a kereskedelem és a gazdaság. (Melina Mercouri, 1983) A Kulturális Miniszterek Tanácsa 1985 júniusában a fenti idézet szellemében indította el az akkor még Európa Kulturális Városa címet viselô programot, Melina Mercouri akkori görög kultuszminiszter kezdeményezésére. A Kulturális Fôvárosprojekt a keretprogram célkitûzéseinek megvalósulását tekintve rövidesen a legsikeresebb és leghatékonyabb programok egyikének bizonyult. A programsorozat nemcsak beváltotta a hozzáfûzött reményeket, hanem az európai polgárok egyik kedvenc programjává vált, és mint ilyen legsikeresebb megvalósulásait tartva persze szem elôtt komoly mértékû gazdasági, társadalmi és kulturális fejlôdést indított el az adott városban éppúgy, ahogy az érintett régió egészében is. A történet kezdetén, 1983-ban az akkori görög kultuszminiszter Athénba hívta a Közösség kultuszminisztereit, hogy hangot adjon azon véleményének, miszerint a kultúra nem kapja meg azt a kellô tiszteletet és odafigyelést, amely megilleti. Kifejtette, hogy a mûvészeteknek és a kulturális szektorban tevékenykedô embereknek ugyanúgy jelen kellene lenniük a közszférában, mint a gazdaságnak, a gazdasággal foglalkozóknak, a politikának és a politikusoknak. Erre a problémára mintegy válaszként született meg az Európa Kulturális Fôvárosa-akció gondolata, melyet a görög színész- és politikusnô az imént említett találkozón terjesztett az illetékes miniszterek elé. Felszólalásával meggyôzte kollegáit, hogy évente egy várost nevezzenek ki Európa Kulturális Városának. A programsorozat célja, hogy az európai városok kulturális és mûvészeti sokszínûségét demonstrálja, valamint hangsúlyozza közös kulturális örökségüket és ezek kreatív erejét. A kultúra sokszínûségén és különbözôségén kívül a programnak nagy súlyt kell fektetnie az adott kultúrák kölcsönös megismerésének és megismertetésének elôsegítésére. Ezekkel a célkitûzésekkel próbál a program megfelelni az ôt életre hívó alapgondolatnak, miszerint az egyes nemzetek közeledésének egyik módja, ha megismerik egymás kultúráját. Melina Mercouri javaslata alapján a Tanács 1985. június 13-án fogadta el a programtervezetet, és így útjára indulhatott az azóta is nagysikerû programsorozat. Egyáltalán nem meglepô, hogy a címet elsôként a kultuszminiszter asszony szülôvárosa, a görögországi Athén kapta 1985-ben. 10
3. A döntési mechanizmusról Fôvárosa, Cork már az új kiválasztási rendszer eredményeként nyerte el a címet. EURÓPA KULTURÁLIS FÔVÁROSAI IDÔRENDBEN A kulturális fôvárosokat 2000-ig kormányközi megegyezés alapján választották ki, tehát a tagállamok kormányai közvetlenül döntöttek a programot érintô valamennyi fontos kérdésben. A Maastrichti Szerzôdés azonban változtatott ezen a gyakorlaton, és az Európai Parlament valamint az Európai Unió Tanácsa 1419/1999/EK határozatával közösségi szintre emelte a korábban kormányközi keretek között mûködô programot. Ez azt jelentette, hogy a Európai Bizottság és az Európai Parlament nagyobb szerepet kaphatott a program mûködési rendjének meghatározását illetôen, de a változás a kiválasztási rend módosulását is eredményezte, hiszen míg korábban négy évvel az adott esemény elôtt, kormányközi megállapodás alapján, egyhangúlag választották ki a tagállamok, hogy melyik város kapja meg az említett rangot, addig az 1999. május 25-ei tanácsidöntés alapján 2005-tôl olyan kiválasztási rendszer lépett életbe, amely a rotáció elvét juttatván érvényre, már a várost jelölô tagállamok sorrendjének meghatározásán alapul. A 2004-es év kulturális fôvárosa Genova és Lille az utolsó városok, melyek kiválasztása még kormányközi megállapodás alapján történt, a 2005-ös év Kulturális 1985 Athén 1986 Firenze 1987 Amszterdam 1988 Berlin 1989 Párizs 1990 Glasgow 1991 Dublin 1992 Madrid 1993 Antwerpen 1994 Lisszabon 1995 Luxembourg 1996 Koppenhága 1997 Theszaloniki 1998 Stockholm 1999 Weimar 2000 Avignon, Bergen, Bologna, Brüsszel, Helsinki, Krakkó, Reykjavík, Prága, Santiago de Compostela 2001 Porto, Rotterdam 2002 Bruges, Salamanca 2003 Graz 2004 Genova, Lille Az egyes tagállamok közötti sorrend megállapításának tekintetében el lehet mondani, hogy a rotáció elvének érvényre juttatásán kívül ennek a folyamatnak mind a mai napig nincsen igazán kialakult és intézményesített rendje, az egyes évek lefoglalása elsôsorban az egyes, Brüsszelben mûködô állandó képviseletek vezetôi, esetleg a tagállamok miniszterei közötti egyezkedések eredménye. Az ezek következtében kialakult állam-sorrendet az elôbbiekben említett határozat melléklete rögzíti 2005-tôl 11
2019-ig. A korábbi szabályok azonban a bôvítés következtében olyan értelemben módosultak, hogy 2009-tôl a 2009 2019 közötti idôszakban egy adott ország helyett már két ország (egy 1999-ben már uniós tagállam és egy akkor még csatlakozásra váró tagállam) egy-egy városa tandemrendszerben szervezi az eseményt. Ennek értelmében a 10 újonnan csatlakozó ország brüsszeli képviseletei és kulturális kormányzatai között történt informális egyeztetések alapján alakult ki az a lista, amelyet a Kulturális Miniszterek Tanácsa 2004. május 27-ei ülésén aztán jóváhagyott. A határozat eme megváltozott táblázatot tartalmazó mellékletének (formálisan is) végleges módosítása 2004 végére várható. Amint azt korábban jeleztük, Magyarország 2010-re jelentkezett, amely évben Németországgal lehet párban. A FENTIEK SZERINT A LISTA JELENLEG A KÖVETKEZÔKÉPPEN ALAKUL: 2005 Írország 2006 Görögország 2007 Luxemburg 2008 Egyesült Királyság 2009 Ausztria Litvánia 2010 Németország, Magyarország 2011 Finnország, Észtország 2012 Portugália, Szlovénia 2013 Franciaország, Szlovákia 2014 Svédország Lettország 2015 Belgium, Cseh Köztársaság 2016 Spanyolország, 2017 Dánia, Lengyelország Ciprus 2018 Hollandia, Málta 2019 Olaszország És bár nincs általános elôírás arra nézve, hogy egy adott ország miképpen hozzon döntést a város kijelölése tekintetében, az utóbbi évek példái között egyre nagyobb számban szerepel a pályáztatás gyakorlata. Fontos szabály azonban, hogy a tagállamon belül kiválasztott városnak a hivatalos pályázatot a rendezvény megvalósulása elôtt legalább 4 évvel kell benyújtania. A pályázatot vagy (több város jelentkezése esetén) pályázatokat, lehetôleg ajánlással ellátva, az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Bizottságnak és a Régiók Bizottságának is meg kell küldeni. Ezt követôen: 1. A Bizottság által felállított bíráló testület jelentést készít a pályázatról vagy pályázatokról. A Bizottság minden évben felállít ugyanis egy olyan nemzetközi bírálati fórumot, amely véleményezi az egyes pályázatokat és értékelést ad ki a jelölt városokról. A bíráló testület voltaképpen egy hét tagból álló, független, a kultúra területén tevékenykedô szakértôket tömörítô testület. A hét fô a következôképpen oszlik meg: két fôt delegál az Európai Parlament, két fôt a Tanács, két fôt a Bizottság és egy fôt a Régiók Bizottsága, amely struktúra a demokratikus deficit csökkentését hivatott támogatni a kulturális döntéshozatal területén. Az általuk készített értékelô véleményt a Bizottság megküldi a Parlamentnek. 2. A Parlament a neki megküldött pályázati anyag kézhezvételétôl számított max. 3 hónap alatt megküldi saját véleményét a Bizottságnak. 3. A Tanács a Parlament és a Bizottság döntôfóruma véleményét figyelembe véve kijelöli, hogy a kérdéses évben melyik város adhat otthont a rendezvénysorozatnak. Amennyiben az adott tagállam csak egyetlen város pályázatát terjeszti Brüsszel elé, vagy a pályáztatás mellôzésével kijelöli a várost, a brüsszeli bírálati jogkör az adott kulturális koncepció és az eseményt szabályozó 1419/1999/EK határozatban foglalt alapelvek megvalósulásának ellenôrzése vonatkozásában folyamatosannáll, vagy talán még pontosabban: ebben az értelemben áll fenn. 12
4. A közösségi akció tétje, jogszabályi háttere Az Európa Kulturális Fôvárosa-program célja kezdetben nem volt más, mint hogy elôsegítse az egyes európai kultúrák egymással való megismertetését, a jobb és alaposabb megismerés egyszerû tényén keresztül téve az Unió állampolgárai számára is ténylegessé, láthatóvá, egyben mélyebbé is az integráció tényét. Az 1999-es határozat ennek értelmében az Európa Kulturális Fôvárosa-program céljaként az európai kultúrák gazdagságának és sokféleségének, valamint ezen kulturális sokféleség közös európaiságának hangsúlyozását, a kulturális diverzitás elemeinek az európai városok lakosai körében való mélyebb megismertetését határozza meg (1. cikk). Az eseménysorozat által követendô célokat a határozat 3. cikke jelöli ki. Ezek a célok egyben azt is meghatározzák, hogy az adott város pályázatának mely súlypontok köré kell épülnie. Az akció alapelgondolását körvonalazó célok a következôk: azon közös európai mûvészeti mozgalmak és stílusok elôtérbe helyezése, amelyek létrejöttében és történetében a város generáló szerepet játszott, vagy amelyek születéséhez jelentôs mértékben hozzájárult; elôsegíteni azoknak az eseményeknek a megrendezését, amelyekben a tagállamok más városainak a kultúra területén tevékenykedô személyiségei is részt vennének, és amelyek tartós kulturális együttmûködésre vezetnének, illetve támogatni az Európai Unión belüli ez irányú mozgalmukat; az alkotómunka támogatása és fejlesztése; a lakosság minél nagyobb részének mozgósítása és minél nagyobb fokú részvétel biztosítása; bátorítani az Unió állampolgárainak fogadását és a különféle eseményekre vonatkozó információk lehetô legszélesebb körû terjesztését a multimédia minden formájának felhasználásával; az európai kultúrák és a világ más kultúrái közötti párbeszéd ösztönzése; a városban rejlô történelmi örökség, az építészeti alkotások feltárása és a városi életminôség javítása. A kultúraközvetítés technológiai feltételrendszerének az utóbbi évtizedben történt rendkívül gyors és jelentôs átalakulása következtében ugyanakkor nemcsak az egyes kulturális javakhoz, ismeretekhez való hozzáférés módjai változtak meg (gondoljunk például az internetre), hanem annak következtében a kulturális közlekedés kódjai és céljai is számottevôen módosultak. Az egymás kultúrája jobb megismerésének szempontját (ami a másik, az eseménynek otthont adó város oldaláról mindig a saját, meglévô kultúra 13
bemutatását jelentette) felváltották a város karakterének, arculatának formálására, a város gazdasági szerkezetének módosítására és a lakóhelyhez való közvetlen viszony meghatározására vagy éppen újra-meghatározására irányuló törekvések. Középpontba került a város regionális szerepe, a város és a helyi civil szervezôdések viszonya, a vidék és a nagyvárosok (esetleg a fôváros) közötti különbségek mentén megfogalmazódó kérdésekre adható válaszok. Ennek értelmében a kulturális fôvárosok mai kérdései a kölcsönös megmutatkozás helyett (vagy mellett) már leginkább a kultúra városképet alakító és a város gazdasági szerkezetét elônyösen befolyásolni képes ereje, a hosszú távú fejlôdés lehetôsége, a területfejlesztés és mint ahogy arról már szó volt a kultúra esélyteremtô képessége körül látszanak kikristályosodni. Laurent Dréano, a 2004-es lille-i Kulturális Fôváros-projekt általános koordinátora a következôképpen fogalmaz egy tanulmányában: A program nagy célokat tûzött ki maga elé, és ennek megfelelôen nagynak kell lennie a befektetésnek is: a 2004-es évnek a 21. század egyik regionális fôvárosában [Lille-ben] élhetô új élet eredményeket produkáló laboratóriumává kell válnia. Ezen a ponton az igen kedvezô lehetôség kihívássá változik: a kultúrát el kell ültetni a lakosság szívében, a kultúrának olyan faktornak kell lennie, amely hosszú távon képes megváltoztatni egy vidéket. A tét nem kevesebb, mint hogy olyan fejlôdést gyorsító elemeket találjunk, amelyek képesek egy regionális fôváros arculatát hosszú távra megalkotni. A kultúra identitásképzô teljesítményének feltárása tehát egyszerre van jelen magának a kultúrának az újradefiniálására irányuló törekvésekkel, azaz a kulturális teljesítmények éppúgy építik a várost, ahogy a város által lehetôvé tett kultúra is visszahat magára a kultúrafogalomra. Nem véletlen például, hogy a legsikeresebbnek ítélt Kulturális Fôváros-akciók igen markáns, a kulturális örökség összegyûjtésén és bemutatásán jóval túlmutató filozófiával, a kultúra fogalmát minduntalan szélesítô alapkoncepcióval léptek színre. A 2003-as Fôváros, Graz például egészen nyíltan vállalkozott a kultúra mibenléte újragondolásának feladatára, amikor központi üzeneteinek egyikévé a következô jelmondatot választotta: a kultúra olyan, mint az élelmiszer. Ezzel arra hívta fel a figyelmet, hogy a kultúra tényleges a gazdasági szektorban is komolyan érzékelhetô szerepe és jelentôsége mindaddig nehezen válik beláthatóvá, amíg azt valami különlegesként, extraként, luxusként, mintegy a mindennapi létezéshez szükséges dolgok biztosítását követôen szóba hozhatóként fogjuk fel és kezeljük. 14
5. Hosszú távon gondolkodni. Tapasztalatok és elvárások Az egyes pályázó városok és a kulturális szektor valamennyi érdeklôdôje számára talán az a legfontosabb, hogy éppúgy tisztában legyen ennek a nagyméretû közösségi akciónak a jelentôségével, ahogy annak jellegével is! Jelentôségét tekintve talán úgy lehetne leginkább érzékeltetni a dolgot, hogy Európában a kultúra területén a Kulturális Fôváros-akció lebonyolítása megközelítôleg olyan a város számára, mint a sportszektorban az olimpiáé. Csak kiragadott példaként érdemes megemlíteni Glasgow-t (ugyanakkor némi tendenciózussággal is, hiszen az 1990-es glasgow-i Kulturális Fôváros-akció volt az elsô, mai értelemben vett és egy rendkívül eredményes új paradigma mentén megszervezett eseménysorozat), ahol a rendezvények összlátogatószáma elérte a 8,3 millió (!) fôt, a magánszektorból 350 vállalkozás szállt be az akcióba, több mint 10 millió font tiszta bevételt eredményezett, kb. 5200 kulturális, valamint sportesemény került megrendezésre és összesen kb. 22 000 ember (!) vett részt annak lebonyolításában. Roppant fontos ugyanakkor megérteni, hogy a Kulturális Fôváros-akció nem fesztivál jellegû megmutatkozás, azaz nem szabad azt egy 11 12 hónapra kibôvített fesztiválként elképzelni. Egyrészrôl ugyanis fontos szempont, hogy a város lakossága együtt tudjon élni az eseménnyel, mi több, szeresse azt és aktívan vegyen részt benne; másrészrôl magának a vállalkozásnak az alapelvei egészen mások. Az ugyanis nem a reprezentativitás elve szerint szervezôdik. Nem elsôdleges célja az, hogy szisztematikus keretek között, arányosan biztosítson lehetôséget pl. egyes nemzetek bemutatkozásának. A projekt sokkal inkább úgy képzelendô el, mint egy nagy mûalkotás, amelynek anyaga maga a város és a város élete. Ebbe a mûalkotásba pedig a mûvész (a projektigazgató és a kuratórium) azt vesz be, amit akar, döntésének egyetlen motiváló elve a város köré megálmodott koncepcióba és filozófiába való illeszkedés (Graz esetében ez például a Graz darf alles [Graznak mindent szabad] és a már említett Kultur als Lebensmittel [A kultúra mint élelmiszer]-jelmondatok köré építkezés volt). Ahogy a hivatalos grazi honlapon Wolfgang Lorenz intendáns fogalmaz: Az ezredforduló után egy kulturális fôváros nem egyszerûen egy hely, ahol egy évig jelen van a mûvészet, hanem egy toposz, amely európai kulturális értéktöbbletet állít elô. A mûvészeti fesztiválok hagyományos szerkezete helyett elsôsorban a köztérhasználat, az építészet, az új mediális mûvészetek és a kutatás-fejlesztés különbözô formáinak egyfajta jól átgondolt koncepcionalitás mentén való összjátékát szükséges tehát 15
megvalósítani. Éppen ezért az Európa Kulturális Fôvárosa-projekttel szembeni elvárások nagymértékben épülnek az infrastruktúra-fejlesztés, a városkép-átalakítás, az innováció, a kulturális és turisztika-politika fejlesztésére, egy ország kulturális, tudományos és mûvészeti tôkéjének mobilizálására. Alapvetô elvárás a kandidáló város pályázatával kapcsolatban, hogy az legyen képes a város kulturális hagyományait, örökségét és a hosszú távú kulturális folyamatokban betöltött szerepét európai kontextusban megjeleníteni és feldolgozni. A koncepcióval és az azt megvalósító programsorozattal szemben elvárásként fogalmazódik meg tehát, hogy egyfajta európai dimenzióval bírjon. Juttassa kifejezésre az adott városnak az európai kultúra és mûvészet kialakulásához, fejlôdéséhez való hozzájárulását a múltban és a jelenben. Legyen képes a várost az európai kultúra és mûvészet térképén elhelyezni, a város önnön európaiságát meghatározni. Központi eleme a pályázatokkal szemben támasztott követelményeknek a regionalitás hangsúlyos jelenléte. A pályázati elképzeléseknek meg kell tudni mutatniuk, hogy a város miképpen kívánja a Kulturális Fôváros-év által kínált presztízs-értéket és infrastrukturális beruházásokat az adott régió egésze fejlôdésének elôsegítése érdekében felhasználni. Az akció tehát nemcsak hogy nem állhat meg a várostáblánál, de a pályázatnak egyértelmûvé kell tennie régiófejlesztésre vonatkozó elképzeléseit is. A pályázatnak ezen kívül hangsúlyt kell helyeznie az eseménysorozat alatt vagy annak megvalósítása során létrehozott (felújított) intézmények és intézményrendszerek további mûködtetésével és hasznosításával kapcsolatos tervekre, valamint az eseménnyel összefüggésben mutatkozó szociális-gazdasági fejlôdés lehetôségeire. A pályázatnak tehát tartalmaznia kell a város elképzeléseit a kultúra régióban betöltött szerepének hosszú távú erôsítését és az ezáltal várható hatásokat illetôen csakúgy, mint a nagyberuházások gazdaságélénkítô hatása és a kulturális, turisztikai infrastruktúra általános fejlesztése következtében mutatkozó gazdasági növekedés fenntarthatóságára és hosszú távú kihasználására vonatkozó elképzeléseket. Az Európa Kulturális Fôvárosa-programsorozat már lassan két évtizede van életben, és azóta sikere egyre nô az Unió polgárainak körében. Az eseménynek elsôkként otthont adó városok elképzelései még gyakran kiforratlanok voltak, és általánosságban elmondható, hogy csak kevéssé voltak képesek a kulturális szektorban rejlô lehetôségek komplex és hosszú távú kiaknázására. Az adott városban megrendezésre kerülô programok a pozitív gazdasági, társadalmi és kulturális hatásokat generáló projekt helyett inkább csak egy, adott éven át tartó kulturális fesztivál lendületét mutatták. Az elsô város, amely gyökeresen új megközelítést alkalmazott, a már említett Glasgow volt 1990- ben. A város példáján keresztül jól érzékelhetô, milyen lehetôségeket rejt magában úgy kulturálisan, mint gazdaságilag egy Európa-szerte elismert kulturális rendezvénysorozat. A skót város arra használta fel a kitüntetést, hogy a kultúrát mint eszközt alkalmazza a hanyatlóban lévô iparváros szociális és gazdasági szerkezetének elsôsorban 16
a szolgáltatóipar fejlesztésén keresztül történô átalakításához. A kultúra középpontba helyezésével a 20. század végi idôszak egyik nagy, a szolgáltató szektor fejlôdésén alapuló megújulásának lehettünk szemtanúi. A rendezvénysorozat nagy lendületet adott a város kulturális életének. A színházak és múzeumok látogatottsága 1990-ben 40%-kal nôtt 1986-hoz képest: 4,7 millióról 6,6 millióra. A szabadtéri eseményekkel is számolva a rendezvényeket látogatók száma elérte a 8,3 millió fôt! Fontos megemlíteni a helyi lakosság részvételének növekedését. A kulturális év öt lakosból négyet érintett valamilyen formában. A felnôtt lakosság 54%-a ment színházba vagy koncertre legalább egyszer az év során, 61%-a pedig múzeumba vagy galériába látogatott el. A glasgow-i lakosság a mai napig magasabb arányban vesz részt kulturális eseményeken, mint a brit átlag. A helyi gazdaság szinte valamennyi szektora bôvülést tapasztalt a kulturális év során. A foglalkoztatottak száma 5350 5580 fôvel nôtt, arról pontos adatok nem állnak rendelkezésre, hogy pontosan mely szektorokban és milyen típusú új munkahelyek jöttek létre. A program 10,3 14,1 millió font tiszta gazdasági bevételt eredményezett a helyi gazdaságban. A város imázsának javulása hosszú távon pozitív hatással volt a beruházási kedvre. 1992 és 2000 között mintegy 102 beruházás 20 000 (!) új munkahelyet teremtett Glasgow-ban, elsôsorban a szolgáltató szektor területén (pénzügyi szektor, telekommunikáció stb.). A városban a munkanélküliek száma 49 650 fôrôl (1990-es adat) 18 456 fôre (2002-es adat) csökkent. Ez sokkal nagyobb arányú csökkenés, mint amekkorát Skócia egészének tekintetében mutatott a munkanélküliségi ráta. A kedvezô üzleti környezet következtében számos nagyvállalat választotta Glasgow-t székhelyéül a 90-es évek közepe táján, így például az Excell, az NTL, a Compaq, a J.P. Morgan, az AXA, a Siemens, az Interbrew és az Accor. A város szabadidô- és üzleti turizmusának fellendülésével együtt nagymértékû szállodai beruházások valósultak meg az elmúlt években. A szolgáltatóipar 1991 és 2001 között 38%-kal bôvült, jelenleg Glasgow GDP-jének 78%-át adja, és az aktív lakosság 84%-át foglalkoztatja. Ahogy az a fentiekbôl is kitûnik, a város turizmusa igen jelentôs változáson ment keresztül az elmúlt évtizedben. A turizmus fejlôdésének egyértelmûen az 1990-es kulturális év adott lendületet, amikor is a külföldi turisták száma 1989-rôl 1990-re 50%-kal, 320 000 fôrôl 450 000 fôre emelkedett. Fontos megemlíteni, 71%-uk elôször járt Glasgowban. A Kulturális Fôváros-évben a város mindemellett 120 konferenciának adott otthont, mintegy 48 000 résztvevôvel, ami majdnem duplája az 1989-es adatoknak. Az Európa Kulturális Városa 1990 -akció európai szinten is világossá tette, hogy Glasgow igazán figyelemre méltó turisztikai potenciállal rendelkezô kulturális célpont. Miután bebizonyosodott, hogy egy ilyen nagyszabású, nemzetközi érdeklôdésre is számot tartó esemény milyen pozitív hatásokkal jár(hat) együtt, a város igyekezett és igyekszik minél több hasonló rendezvénynek otthont adni. Az egyik legsikeresebb ezek közül az 1999-es Építészet és Design Éve volt, amely 200 000 látogatót vonzott és 21 millió font bevételt eredményezett. Glasgow 17
jelenleg is az Egyesült Királyság második legnagyobb és leglátogatottabb városa. A 2000-es esztendô különlegesnek számít a programsorozat életében, hiszen az év történelmi jelentôségére tekintettel egyszerre kilenc városnak adományozták a címet. A 2000-es év eseményeit Robert Palmer, a glasgow-i év fôszervezôje és koordinátora elsôsorban a kelet-európai országok szempontjából értékelte. Véleménye szerint, egy ilyen kulturális cím odaítélése garantálja a gazdasági, társadalmi jólét fejlôdését, miközben a város újra felfedezi történelmi kincseit, illetve a város lakosainak büszkesége, öntudata egyre nô. Mindezek mellett kiemelte, hogy egy ilyen programsorozat kapcsán nem csak a pénz játssza a fôszerepet, sokkal inkább arra van szükség, hogy a városok felismerjék, hogy bekapcsolódhatnak egy olyan hálózatba, amely számos új lehetôséget kínál számukra. A pénzügyi nehézségek ellenére Robert Palmer határozottan állítja, hogy a programsorozat komoly hasznot jelent az adott városnak. Bôvül a kulturális infrastruktúra, fejlôdik az építészet és a kulturális intézményeknek alkalmuk nyílik arra, hogy tapasztalatokat szerezzenek nagyszabású programsorozatok szervezése és lebonyolítása terén. Összességében tehát elmondható, hogy a beruházások megtérülnek, hiszen, mint fogalmaz: világos összefüggés van a kulturális projektekbe beruházott pénzek és egy város késôbbi gazdasági és társadalmi jóléte között. Azt a tényt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy amint az adott közép- és kelet-európai település megkapja a kiemelkedô eseménysorozat megrendezésének jogát, megteremtôdik az elôfeltétele annak, hogy kilépjen a fejlettebb, nyugati országok árnyékából. Robert Palmer azt is hangsúlyozta összefoglalójában, hogy tartós elônyt csak úgy lehet az eseménysorozat megrendezésébôl kovácsolni, ha a Kulturális Fôváros-címet a város nem egyszeri alkalomnak tekinteni, hanem azt inkább egy fejlôdési folyamat alkotórészeként kezeli. A programsorozatot illetôen nem lehet nem szólni a 2003-as év Kulturális Fôvárosáról, Grazról. A város alapkoncepciója a kultúra fontosságának hangsúlyozásán és fogalmának, jelentôségének újragondolásán alapult. Wolfgang Lorenz, akkori polgármester, beszédében kiemelte, hogy a kultúra a legjelentôsebb árucikk, amit az emberek képesek elôállítani, és az emberiség legszerteágazóbb emlékeit tárja elénk. A kultúra tôkeként és a hétköznapok nélkülözhetetlen használati cikkeként való felfogása pedig Graz esetében sem pusztán koncepcionális elgondolásként jelentkezett a Kulturális Fôváros-év során. A 2003. januártól októberig terjedô idôszakban (10 hónap alatt) 2,5 millió regisztrált vendég érkezett a városba, ami az elôzô évi turisztikai adatokhoz képest 28%-os növekedést jelent. A Kulturális Fôváros hivatalos honlapját ez idô alatt 22 millióan (!) látogatták meg. Graz város vezetôi mindemellett a projekt legnagyobb sikerének azt tartják (és voltaképpen ebben ragadható meg az Európa Kulturális Fôvárosa-projekt szellemisége), hogy megváltozott a város lakóinak saját életterükhöz, városukhoz való viszonya, átalakult a Grazban élés jelentôsége és megítélése, sôt a graziak önbizalmának növekedésével nagymértékben csökkent a Béccsel szembeni osztrák kontextusban régóta erôsnek számító kisebbrendûség érzése. * A Glasgow-ra vonatkozó rész Keresztes Dóra Európa Kulturális Fôvárosai. Közösségi kulturális programok az Európai Unióban és azok idegenforgalmi vetületei címû szakdolgozata részeinek felhasználásával készült. 18