MAGYAR GERONTOLÓGIA. Szerkesztőbizottság: Rovatvezetők:

Hasonló dokumentumok
MAGYAR GERONTOLÓGIA. Szerkesztőbizottság: Rovatvezetők:

MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN

Ameghosszabbodott élettartam és az idősek

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia PROGRAMFÜZET

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJA FELÜLVIZSGÁLATA JEGYZŐKÖNYV

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM EMLÉKEZTETŐ SZEPTEMBER 29.

XII. Alzheimer-kór Konferencia. Nemzeti Alzheimer Stratégia: Rajtunk is Múlik! PROGRAMTERVEZET. Budapest, szeptember

MAGYAR GERONTOLÓGIA 5. évfolyam 18. szám 2013

MAGYAR GERONTOLÓGIA. Dr. Semsei Imre, MTA doktor

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére május 7.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ: /2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése

MEGHÍVÓ. A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt. Dr. Szatmári Szilárd Attila

1. A kutatás célja, a munkatervben vállalt kutatási program ismertetése

Idősvonal kommunikáció, tudatos tervezés, életút

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Idősek szociális ellátása

Adjunktus, PhD, Debreceni Egyetem, Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar, 2

Kisújszállás Város Önkormányzata

Demens betegek ellátásának

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2015. január december 31. közötti időszakra vonatkozólag)

TÉRSÉGI ESÉLYEGYENLŐSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK ÖSSZEHANGOLÁSA A MOHÁCSI JÁRÁSBAN

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA

Pedagógusdinasztiák létjogosultsága pedagógus karrierpályák tükrében Magyarországon

CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON

AZ EGÉSZSÉGGEL KAPCSOLATOS ÉLETSTÍLUS: BETEGVISELKEDÉS ÉS EGÉSZSÉGVISELKEDÉS. Dr. Szántó Zsuzsanna Magatartástudományi Intézet TÉZISEK

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Pápa Város Önkormányzata

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése

Sopron Megyei Jogú Város

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola

Címlap. INNOTÁRS_08_varoster. A pályamű azonosítója A projektvezető vállalkozás/intézmény neve A projektvezető neve A projekt címe

Dilemmák felsőfokon. Hallgatók családalapítási tervei. tanulmány. Engler Ágnes

Időpont: június 17., péntek

Család - és. Gyermekjóléti Szolgálat. Szakmai Programja

A kurzus organogramja. Bizottságok & Képzési eljárásrend

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről

KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK 2013 ÉVI BESZÁMOLÓJÁHOZ. I. A szekció adatai

K u t a t á s. Demensek a szociális ellátórendszerben. Gyarmati Andrea

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Derecske Város Önkormányzata. Derecske, december 10.

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti Intézet létszámgazdálkodásának elemzése

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN

III. KÖVETKEZTETÉSEK

BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

MAGYARFÖLD TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA

M E G H Í V Ó június 18. napjára (csütörtök) 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

Helyi Esélyegyenlőségi Program (felülvizsgált, egységes szerkezetű) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata. Készült: 2015.

Bánkeszi Katalin: A MOKKA-ODR egyesítésének előkészületei

KLINIKAI IMMUNOLÓGIAI INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE

Előzetes Akcióterületi Terve

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete évi munkájáról

MTA GYEP Iroda. A Munkaerő-felmérés 15 évének tanulságai a gyermekes családok szempontjából 1,2. 1. Bevezetés és összefoglalás

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának évi felülvizsgálata

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA

Fantázia név Szervező megnevezése Szervező címe Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus Pont érték. Budapest (vidéki városok)

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP december 3. (csütörtök)

Beszámoló a Hajdúdorogi Egyházmegye évi cigánypasztorációs munkájáról

Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének Magyarországi Programja

Az egyes régiók bűnügyi fertőzöttségi mutatói közötti eltérések társadalmi, gazdasági okainak szociológiai vizsgálata és elemzése, a rendvédelmi

Kisújszállás Város Önkormányzata

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak!

Meghívó AZ (ÖN)SEGÍTÉS HATALMA április 27. a xvii. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Pusztamagyaród Község Önkormányzata

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

1993 és 1999 között négy újabb képzést indított karunk ban a Diplomás Ápoló Szak (alapító vezetői Prof. Dr. Karmazsin László és Dr.

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája ( ) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET)

SAJTÓANYAG. A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) rendezvénye A PERSONAL HUNGARY SZAKKIÁLLÍTÁSON A SYMA CSARNOKBAN:

tovább örökítő város legyen!

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke

SZOMBATHELY Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése (TOP ) Koncepcionális javaslat

XLIV. ROZSNYAY MÁTYÁS EMLÉKVERSENY EGER, MÁJUS KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZI SZIMPÓZIUM EGER, MÁJUS

A technológiai inkubáció elmélete és alkalmazási lehetőségei hazánk elmaradott térségeiben

A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG

BIZTONSÁGOSAN KÖZLEKEDNI EGY ÉLETÚTON

NAV 1 % Érvényesen rendelkező magánszemélyek száma: na. Balkányi Polgárőr Egyesület

Kutatás és fejlesztés, 2011

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

Engler Ágnes: Dilemmák felsőfokon hallgatók családalapítási tervei


Egy mikrorégió szerepvállalása a tudástársadalom megvalósulásában

TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA

Jelentés az ifjúságügyről

CÉLZOTT TERMÉKEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK PI- ACI VIZSGÁLATA

Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009.

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálata. 1 db határozati javaslat és melléklete

Nemzeti Stratégia. a kábítószer-probléma kezelésére


Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról

HELYZETE ÉS LEHETSÉGES JÖVŐBELI TRENDJEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

Hazai közlekedéspolitika, Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS), kapcsolódó feladatok

DÍJÁTADÓ november 12.

Átírás:

MAGYAR GERONTOLÓGIA Szerkesztőbizottság: Főszerkesztő: Rovatvezetők: Szociális gerontológia: Kísérletes gerontológia: Geriátria: Oktatás: Gerontopszichológia: Életmód: Prevenció: Társadalomgerontológia: Dr. Semsei Imre, MTA doktor Prof. Iván László Prof. Székely Miklós Prof. Székács Béla Prof. Bakó Gyula Prof. Molnár Péter Prof. Figler Mária Prof. Kiss István Dr. Fábián Gergely Szerkesztőbizottság tagjai: Dr. Boga Bálint, Budapest, a szerkesztőbizottság elnöke Csernáthné Kárándi Erzsébet, Hajdúböszörmény Dr. Dobos László, Miskolc Dr. Halmos Béla, Eger Dr. Hazafi Klára, Pécs Dr. Jászberényi József, Budapest Dr. Németh Károly, Verőce Dr. Pék Győző, Debrecen Dr. Patyán László, Nyíregyháza Dr. Ruszwurm Andrea, Nagykanizsa Dr. Szalkai Iván, Miskolc Dr. Tóth István, Miskolc Dr. Vértes László, Budapest Dr. Zékány Zita, Gyula Dr. Zöllei Magdolna, Szeged Kiadó: Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza Sóstói u. 2-4. Felelős kiadó: Dr. Semsei Imre, Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ Megjelenés: negyedévente On-line verzió: ISSN: 2062-3690 Technikai adatok: A 'MAGYAR GERONTOLÓGIA' tagja a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár saját fejlesztésű elektronikus folyóirat rendszerének. (http://magyargerontologia.lib.unideb.hu) Nyomtatott verzió: ISSN: 2062-3682 Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó. 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Felelős Kiadó: Dr. Virágos Márta

MAGYAR GERONTOLÓGIA 5. ÉVFOLYAM 20. SZÁM Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690 TARTALOMJEGYZÉK oldal Szerkesztői levél (Dr. Semsei Imre) 1 EMMI záró rendezvény (Európai Év 2012) 3 Nyíregyházi Gerontológiai Napok VI. (PGGT XI. Kongresszusa) 5 Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság Kongresszusa 33 III. Miskolci Nemzetközi Gerontológiai Szimpózium 47 Gyulai Geriátriai Napok 51 Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség Konferenciája 53 Családi hotelek a magyar családokért konferencia 59 IAGG 20. Világkonferencia 60 EU Csúcskonferencia: Aktív és egészséges idősödés 64 Megrendelés 81 Útmutató a közléshez 82 Angol tartalomjegyzék 85 ii

SZERKESZTŐI LEVÉL Tisztelt Olvasóink! Az ez évi záró szám a 2013-as év konferenciáiról ad számot. A sort az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendezvénye nyitja, mely a 2012-es Európai év záró rendezvényeként szolgált. Az Aktív idősödés és nemzedékek közötti szolidaritás éve megpróbálta felhívni a figyelmet Európa talán legsúlyosabb problémáinak egyikére, a társadalmak elöregedésére. Sajnos Magyarországon igen kevés államilag támogatott esemény volt 2012-ben az Európai Év szolgálatában, s igen kevés kapcsolat volt ebben a témakörben az ország és az Európai Unió között. Ezt követi a szokásos a VI. Nyíregyházi Gerontológiai Napok, mely a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán került megrendezésre a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság rendezésében. Az előadások jó része kapcsolódott a 2012-es Európai és magyar vonatkozásaihoz, ahogyan azt a konferencia címe is jelzi: Idősbarát Európa 2020. Ez évben a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság Egymást értő szakemberek címmel tartott konferenciát, mely az Idősek Világnapjához kapcsolódóan a Szociális Klaszter Egyesülettel közösen került megrendezésre I. Interprofesszionális Konferencia címmel. Igen örvendetes, hogy ilyen jellegű rendezvény is megjelent a hazai gerontológiai rendezvények palettáján, hiszen így egyre több vonatkozásban indulhat meg párbeszéd a hazai gerontológia fellendítésére. Remélhetőleg folytatása is lesz ennek a sorozatnak, ahogyan a II. Országos Gerontológia-oktatási Szakmai Kerekasztalnak is. Miskolcon immáron 3. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Gerontológiai Szimpóziumot a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc rendezésében. Az igen aktív egyesület az idősek oktatásában és aktív szabadidő eltöltésében Magyarország élenjáró egyesülete, s ez a konferenciát is igen nagyszámú idős részvevő tisztelte meg. 1

A hagyományos Gyulai és Debreceni Geriátriai Napokat 2013-ban is megrendezték. A hazai vidék egyik geriátriai fellegvára a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház most már sokadszor ad helyt ennek a rendezvénynek ahol az idősek geriátriai problémáinak egyes vonatkozásai kerültek terítékre. A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség már nem először rendez konferenciát az öregedéssel kapcsolatban. Idén az Európai összefogás az 50 év feletti nőkért az EU-2012 aktív időskor és generációk összefogása év tapasztalatai címmel rendezett konferenciát, igen neves díszvendégek részvételével. Reméljük, hogy időről-időre továbbra is lesznek az idősödéssel kapcsolatos rendezvényeik. Különleges eseményre került sor ez év október 13-án, mikor is Családi hotelek a magyar családokért címmel bemutatóra és beszélgetésre került sor, a hazai hotelek között a gerontológia tekintetében élen járó Kék Duna Hotelben, Ráckevén. Ez a hotel kimondottan az idős korosztályt célozta meg, s próbálja kielégíteni ezen korosztály speciális rekreációs igényeit. Reméljük, hogy egyre többen ismerik fel az idős korosztályban rejlő potenciális gazdasági lehetőségeket, s alakítják kínálatukat ennek megfelelően. A négy-ötévente megrendezésre kerülő Gerontológiai Világkonferencia idén került megrendezésre Szöulban, Dél Koreában immár a 20. alkalommal. Ez a legjelentősebb gerontológiai konferencia, ahol sok-sok ezer gerontológiával foglalkozó szakember összegyűl, hogy tapasztalataikat, eredményeiket bemutassák és eszmét cseréljenek. Hihetetlen mennyiségű információ lát napvilágot ezeken a konferenciákon, ahol lehetőség van a személyes kapcsolatok kialakítására és ápolására is. Dublinban rendeztek egy EU csúcskonferenciát június 13-14 között, mely az előző évekhez kapcsolódóan az aktív és egészséges idősödés témáját tűzte zászlajára. Nem véletlen ez, hogy a soros EU elnöklő Írország ilyen rendezvénynek ad otthont, hiszen Dublin rendezte az első nemzetközi konferenciát is az idős-barát városokkal kapcsolatban. A konferencia mellett ez alkalommal a részvevő több, mint 50 város aláírta a Dublini Deklarációt is, hogy 2020-ra idősbarát városokat alakítanak ki. Igen örvendetes, hogy Magyarország egyes városai is bekapcsolódtak ebbe a mozgalomba, mint például Győr városa is. 2

TERVEZET Tisztelettel meghívjuk a Tevékeny időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve 2012 zárórendezvényére. 2013. március 8. Emberi Erőforrások Minisztériuma (Budapest, V. ker. Báthory u. 10.) PROGRAM 9.30 10.25: Regisztráció Konferanszié: Nemes Attila, Szociálpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság, titkárságvezető, főosztályvezető Levezető elnök: Soltész Miklós, Szociális és családügyért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma 10.30 11.15: Köszöntő beszédek - 10.30-10.40 Megnyitó Soltész Miklós, Szociális és családügyért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Idősügyi Tanács alelnöke - 10.40-10.50 Hogyan tovább? Az előttünk álló út az európai évet követően, eredmények, tervek az Európai Unióban Előadó: Andor László, foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztos, Európai Bizottság - 10.50-11.05 Tevékeny időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve Magyarországon Előadó: Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Koordináló Testület elnöke, az Idősügyi Tanács titkára 11.05 11. 15: Énekel a Vivat Bacchus együttes 3

11.15 11.30: Kávészünet 11.30 11.40: Az időskor neurobiológiája Előadó: Prof. Dr. Hámori József, akadémikus, az Idősügyi Tanács tagja 11.40 11.50: Sikeres idősödés Előadó: Prof. Dr. Iván László, az Idősügyi Tanács tagja, országgyűlési képviselő 11.50 12.00: Mozdulj Mama, Gyere Papa Előadó, és a tornát vezeti: Monspart Sarolta elnök, Nemzeti Szabadidősport Szövetség, az Országos Egészségfejlesztési Intézet Életmód Osztályának vezetője, az Idősügyi Tanács tagja 12. 15 13.15: Jó gyakorlatok bemutatása - Barta József István igazgató, Szent Miklós Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, Nemzedékek az iskolában magyarországi nyertes - Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, Q-Ageing, 60+Program - Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere, Egészséges Városok Projekt - Polt Rita Magyarpolány polgármestere, Erejük teljében levő időskorúak napjának megünneplése - Nyilas Kálmánné elnök, Nógrádi Napraforgó Hagyományőrző és Szociális Egyesület, Tápláló szeretet - Lencse Sándor elnök, Vörösberényi Nyugdíjas Klub, Kor-Társ nyertes 13.15: Zárszó 13.20: a Vörösberényi Nyugdíjas Klub néptáncbemutatója és énekműsora 13.30: Szendvicsebéd 4

DEBRECENI EGYETEM ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM Egészségügyi Kar GERONTOLÓGIAI TUDOMÁNYOS KOORDINÁCIÓS KÖZPONT H-4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4 Tel/Fax: (36-42) 404411/408656; Email: semsei.imre@foh.unideb.hu PROGRAM IDŐSBARÁT EURÓPA 2020 Nyíregyházi Gerontológiai Napok VI. Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza a Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ rendezvénye a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság XI. Kongresszusa 2013. november 29. PREVENTÍV GERONTOLÓGIAI ÉS GERIÁTRIAI TÁRSASÁG SOCIETY FOR PREVENTIVE GERONTOLOGY AND GERIATRICS Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, III. Belgyógyászati Klinika 4032 Debrecen, Móricz Zs. Krt. 22 email: semsei.imre@foh.unideb.hu WEB: http://www.öregedés.hu University of Debrecen Medical and Health Science Center 3 rd Department of Medicine 22 Moricz Zs. Str, 4032 Debrecen, Hungary Email: semsei.imre@foh.unideb.hu WEB: http://www.oregedes.hu 5

A konferencia védnöke: Prof. Dr. IVÁN LÁSZLÓ a Nyugdíj-és Idősügy Parlamenti Albizottság elnöke Megnyitó: A konferencia színhelye: Torony I. em. 10:00 dr. Fábián Gergely dékán (Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza) dr. Semsei Imre tudományos dékánhelyettes (Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ igazgatója, a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság elnöke) Előadások 10:15 Dr. Semsei Imre Idősbarát Európa 2020 10:30 Dr. Kálmán Anikó Az AGE Platform nemzetközi működése 11:00 Ferenczi Andrea A magyar női karrierfejlesztési szövetség rendezvényei az EU-2012 Aktív időskor és generációk összefogása év tiszteletére 11:30 Dr. Boga Bálint Gerontológia és esztétikum 12:00 Ebédszünet 6

13:00 I. Szekció Üléselnökök: Dr. Horváth László, Dr. Dobos László Dr. Horváth László Az egészséges idősödés és a szociális ellátások egymásra hatása 13:15 Dr. Szabó Lajos A gondozó családok segítésének sajátosságai az idősellátásban 13:30 Dr. Bakó Gyula Idős munkavállalók foglalkoztathatóságának sajátosságai 13:45 Patyán László, dr. Fónai Mihály Időskorúak közszolgáltatásokhoz való hozzáférésének jellemzői az Észak - alföldi régióban. 14:00 Dr. Zékány Zita Ezüstkorúak helyzete Gyulán 14:15 Dr. Dobos László Az időskorúak preventív egészségügyi, személyi és vagyonvédelmét szolgáló eszközök a XXI. században- Európában és hazánkban-, fejlesztési irányok, lehetőségek 14:30 Szünet 7

15:00 II. Szekció Üléselnökök: Dr. Fábián Gergely, Dr. Szegedi János Dr. Fábián Gergely Összehasonlító demencia vizsgálat eredményei 15:15 Gálova Zsóka Demens személyek gondozóinak pszichológiai felmérése 15:30 Dr. Harsányi Gergő Klinikai és kórbonctani diagnózisok közötti eltérések idős betegeknél 15:45 Dr. Szegedi János Idős korúak veseelégtelensége, vesepótló kezelése 16:00 Dr. Jóna György A magyarországi és az erdélyi idősek egészségi állapotát meghatározó faktorok 16:15 Haraszti Ildikó Gerontoeducatio és identitás a bentlakásos idősellátásban 16:30 Szünet 8

17:00 III. Szekció Üléselnökök: Dr. Pék Győző, Dr. Máthé Endre Dr. Pék Győző, Máth János, Kassai Anett, Gálova Zsóka, Mihálku Réka, Sztancsik Veronika Felnőtt, és áthajló korúak kognitív teljesítmény változása. Longitudinális vizsgálat férfi populáción 17:15 Kassai Anett, dr. Pék Győző, Mihálku Réka, Papp Gábor Optimális, "flow" élmények jelentősége időskorban 17.30 Dr. Komócsin Márta Egy betegotthon átszervezésének krónikája 17:45 Kökény Lászlóné Minket ki fog ápolni? Az ápolás helyzete napjainkban 18:00 Szanyi Mária Idős korban is "fiatalon" Soha nem késő! 18:15 Dr. Máthé Endre Az öregedés néhány genetikai aspektusa 18:30 A konferencia zárása 9

ÖSSZEFOGLALÓK 10

IDŐS MUNKAVÁLLALÓK FOGLALKOZTATHATÓSÁGÁNAK SAJÁTOSSÁGAI Dr. Bakó Gyula, Dr. Tizedes Franciska, Dr. Szabó Adrienne DE OEC, ÁOK, Belgyógyászati Intézet Geriátria Tanszék A megoldásban több állami szektor is érintett: egészségügy, szociális ügy, pénzügypolitika, foglalkoztatás, ellátó rendszerek. A szektorok közötti együttműködés még jelenleg is koordinálatlan. A következő évtizedek súlyos veszélye az adóterhek aránytalan növekedése, vagy az eltartásra szorulók életszínvonalának rohamos zuhanása. Hiba lenne az ő tapasztalatukat, munkaerő-kapacitásukat nem kihasználni. Miért éri meg idősebbeket foglalkoztatni? A 45 év feletti dolgozó jól terhelhető, biztos pont a munkahelyen. A korral a felelősségérzet is növekszik, alapozottabban hozza meg döntéseit. Fontos neki a munkahelye, ezért hajlandó áldozatokat is hozni, többletmunkát is vállalni. Az idősebb munkavállaló megoszthatja az évek során szerzett tapasztalatait. A több generációt átfogó műhelyek sokkal kreatívabbak. Egyre több képzett munkavállaló található az inaktív idősebbek közt is. Mítoszok és sztereotípiák az idősebbekkel szemben Az idősebbeknek magas a bérigényük Nem bírnak lépést tartani, illetve nem elég dinamikusak Nehezen illeszkednek be a fiatal csapatba Az idősebbek nehezen képezhetők Képzettségük, elavult, nem felel meg a kor igényeinek Az idősebbek már nem akarnak dolgozni Munkaidő beosztás Munkakörülmények CÉKITŰZÉSEK: Az esélyegyenlőség tudatosítása és a munkáltatók támogatása; Életkorkezelési stratégiák kidolgozása a munkáltatók részére, beleértve a korai nyugdíjazás gyakorlatának, mint a vállalati szerkezet-átalakítás eszközének megváltoztatását; Az idős munkavállalókat célzó képzés új módszereinek tesztelése és kidolgozása; Felkészülés az öregedési és foglalkoztatási trendekre; Alternatív munkavégzési megoldások kidolgozása és tesztelése. 11

GERONTOLÓGIA ÉS ESZTÉTIKUM Boga Bálint dr. Magyar Hospice Alapítvány, Budapest A gerontológia a legszélesebb humán tudomány, mivel minden emberrel kapcsolatos diszciplínának van az idősödéshez kapcsolható fejezete. Így az esztétika területén is megtalálhatók a gerontológiai kérdések, illetve a gerontológiának is vannak az esztétikumhoz kapcsolható vonatkozásai. Az esztétika fogalmát az eredeti Baumgartner által leírt meghatározás értelmében használom, tehát a mindennapi élet esztétikumának oldaláról is. A következő határterületi kérdések elemezhetők: 1. Az öregedő test esztétikuma: küllem, mozgás-grácia; 2. Az idős ember művészi ízlésének változása, illetve különbsége a fiatalabb korosztályokéhoz képest; 3. A szellemi szép jelentősége az idős számára; 4. A művészet szerepe az öregedési folyamat befolyásolásában (anti-ageing hatás); 5. Az idős ember ábrázolása a művészetekben; 6. A művész idősödésének jelei alkotásaiban. Az egészséges idős ember, tehát a normális öregedés vonatkozásában tárgyalom a témát, kiemelve azokat a pozitív jellegzetességeket, amelyek kifejeződhetnek az idősödés esztétikai megnyilvánulásaiban. 12

AZ IDŐSKORÚAK PREVENTÍV EGÉSZSÉGÜGYI, SZEMÉLYI ÉS VAGYONVÉDELMÉT SZOLGÁLÓ ESZKÖZÖK A XXI. SZÁZADBAN - EURÓPÁBAN ÉS HAZÁNKBAN FEJLESZTÉSI IRÁNYOK, LEHETŐSÉGEK Dr. Dobos László Harmadik Kor Egyeteme, Miskolc A téma kifejtése a népességstatisztika és az Európai népmozgalmi előrejelzései alapján- az Európai Unió demográfiai átalakulás- következtében beálló változások egy sajátos kérdés csoportjára kíván válasz adni. A számszerű adatok, - előrejelzések - alapján míg 2010- benaz Unió lakosságának 17,4%-át alkották a 65 éven felüliek addig a prognózisok szerint- 2020-ban ez az arány meghaladja majd a 20%-ot, 2060-ban pedig eléri a 60%-ot. Talán ennél is érdekesebb hogy az ezredfordulón még minden harmincadik európai polgár volt 80 éven felüli, alig 50 év múlva már minden nyolcadik ember ebbe a korosztályba tartozik majd. A társadalmak, nemzetek gondolatát ma még egyelőre a lehetséges társadalmi és gazdasági problémák kötik le. Vannak, akik elkezdték keresni e XXI. századi demográfiai kihívásra is elkezdték keresni a lehetséges hatékony megoldásokat 2010-2013 között a NORDA Észak magyarországi Fejlesztési Ügynökség bekapcsolódott a CREATOR nemzetközi programba, mely hét ország projektjeinek közös kidolgozását jelentette a társadalom elöregedésével összefüggő problémák megelőzése és gondos kezelése terén. A Harmadik Kor Egyeteme e pályázati projektbe kapcsolódott be és igen aktív munkát fejtett ki a 24 hónapos futam idő alatt. A projektben résztvevő országok hátrányos régióinak fő célkitűzése volt a gazdasági lehetőségeket megcélzó, az idősödő társadalom igényeire főkuszáló kreatív regionális politikák kialakulásában segítségnyújtás, a szociális és gazdasági környezethez illeszkedő ötletek generálása, valamint e területeken alkalmazott jó és eredményes gyakorlatok összegyűjtése, a jövőre nézve elképzelések felvázolása. Fontos cél volt továbbá az idősödő korosztályok igényeit korszőrűen kielégítő szolgáltatások, termékek, fejlesztési lehetőségeinek kutatása, az idősgondozó szektor fejlesztése. Az előadás e projekt keretei között összeállított és részben kidolgozott, vagy közös Állásfoglalás alapján ajánlott gondolatokat, tevékenységi formákat kívánja röviden összefoglalni és a hallgatóság elé tárni. 13

ÖSSZEHASONLÍTÓ DEMENCIA VIZSGÁLAT EREDMÉNYEI Dr. Fábián Gergely Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ, Nyíregyháza 2012-ben, amely az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás éve volt az Európai Unióban, Magyarország két városában, Sopronban és Mátészalkán mértük a 65 éves, illetve annál idősebb generációk körében a demencia megjelenését, elterjedtségét és jellemzőit. Mind Sopron, mind Mátészalka városában 200-200 fő került véletlenszerűen kiválasztásra a normál idős populáció köréből, így mérhetővé vált a demencia gyakorisága is. Hasonló hazai kutatásról nem tudunk, az eredmények így egy úttörő jellegű kutatásból származnak, ugyanakkor nem általánosíthatóak a teljes magyar idős népességre vonatkozóan. A két városban lebonyolított felmérés kérdőíves vizsgálattal készült, amely 3 nagyobb blokkból állt. Elsőként az idősek általános életkörülményei kerültek felmérésre (nem, életkor, iskolázottság, lakhatás, jövedelem, stb.), majd a megkérdezettek általános egészségi állapotának felmérése következett, ideértve a vélt egészségi állapotra vonatkozó információkat, majd több teszt segítségével vizsgáltuk a demenciát, a dependenciát, illetve az ápolási-gondozási szükségleteket. A demencia kockázatának meghatározására a Folstein által kidolgozott Mini Mental State Examination validált magyar változatát használtuk, amely ma nemzetközi szinten is a leggyakrabban alkalmazott gyors kognitív teszt, és amely alkalmas a demencia első szintű szűrésére. A kutatás legfontosabb eredményei a következők: A soproni, illetve mátészalkai minta közötti leglényegesebb eltérés, hogy Sopron városában magasabb a demenciával küzdők aránya, a különbség 10 százalékos (Sopron: 28 %; Mátészalka: 18 %). Szignifikáns hatást az életkor gyakorol, abban az értelemben, hogy minél idősebb valaki, annál nagyobb a demencia kockázata. Bizonyos fokig az iskolázottság jelent egyfajta védelmet, hiszen az alapfokú végzettséggel rendelkező idősek körében gyakoribb a demensek aránya, mint az érettségizettek, illetve a diplomások csoportjaiban. Vélhetően egyfajta védőfaktorként jelenik meg az, ha valaki hosszú időn keresztül szellemi munkát végzett. A kutatás egyik fontos eredménye, hogy számos gazdasági-társadalmi változó (nemi hovatartozás, gazdasági-jövedelmi helyzet, stb.) nem mutat szignifikáns hatást a felmértek egészségi állapotára vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy a betegség nem válogat, bármely társadalmi csoport tagját elérheti, nincsenek igazán társadalmi védőfaktorok. A két városban valamilyen fokú demenciában szenvedők közül jelenleg 11.2 % él valamilyen bentlakásos intézményben. Az intézményi elhelyezés nem minden esetben indokolt, ugyanakkor jelzi az otthoni ellátás, gondozás szükségességét, illetve ennek hiányában a hozzátartozók vélhetően nagyfokú leterheltségét. 14

A MAGYAR NŐI KARRIERFEJLESZTÉSI SZÖVETSÉG RENDEZVÉNYEI AZ EU-2012 AKTÍV IDŐSKOR ÉS GENERÁCIÓK ÖSSZEFOGÁSA ÉV TISZTELETÉRE Ferenczi Andrea elnök Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség Budapest Az ENSZ-ECOSOC speciális konzultatív státusszal rendelkező MAGYAR NŐI KARRIERFEJLESZTÉSI SZÖVETSÉG (MNKSZ) célja, hogy felhívja a figyelmet a nők foglalkoztatásával kapcsolatos szempontokra, összefüggésben a nők családon belüli szerepével, illetve annak prioritásaival a nők különböző életszakaszaiban. A 2009-ben elindított Női karrier korhatár nélkül programja keretében a 2012 az Aktív Idősödés és Generációk közötti Szolidaritás Éve tiszteletére 4 nemzetközi konferenciát szervezett annak érdekében, hogy a hosszabb, egészséges és tartalmas életre való tudatos felkészülésre ösztönözzön nőt és férfit, öreget és fiatalt egyaránt: Női karrier korhatár nélkül Egészség Szépség - Biztonság Női Karrier Klub Találkozó az Indián Nyár jegyében Európai Összefogás az 50 év feletti Nőkért Az előadások és panelbeszélgetések Magyarország és Európa jövője szempontjából is fontos sorskérdésekről szóltak, mint a foglalkoztatás, egész életen át tartó tanulás, vidéki nők helyzete, generációk és közösségek összefogása, az életminőség, az egészség, öngondoskodás fontossága, fenntartható életmód, értékrend, családmodell, a média szerepe, stb. 15

DEMENS SZEMÉLYEK GONDOZÓINAK PSZICHOLÓGIAI FELMÉRÉSE Gálova Zsóka DE TEK BTK, Pszichológiai Intézet, Személyiség-és Klinikai Pszichológiai Tanszék; DMJV Városi Szociális Szolgálat, Nagysándor Telepi Gondozó Szolgálat Demens Idősek Klubja A hazai és nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a demenciával küzdő idős emberek többségét a családja gyakran intézményi segítség nélkül gondozza. A demencia prevalenciája az életkor előrehaladtával folyamatosan növekszik. Az európai országok népességi adataiból végzett számítások szerint 2000-ben 7,1 millió volt a demens betegek száma, ez a szám 2050-re várhatóan 16,2 millióra emelkedik. Ekkorra a becslések szerint évente 4,1 millió új beteggel kell számolni. A tehermentesítés számos formája válik szükségessé. Ennek egyik formája a hozzátartozók számára szervezett támogató csoport. Debrecenben a DMJV Városi Szociális Szolgálat Nagysándor Telepi Gondozó Szolgálat Kandia utcai Demens Idősek Klubjában erre van lehetőségük a hozzátartozóknak. A nem vagyok egyedül érzés kialakulásának elősegítése központi törekvése a támogató csoportoknak. A kutatásunkban 3 kérdőívet alkalmaztunk: a Hozzátartozói Kérdőívet, a Megküzdési Módok Kérdőívet és a Beck-féle Depresszió Kérdőívet. A támogató csoport sokat segít a hozzátartozóknak a fizikai, pszichés sérülés kialakulásának csökkentésében. A társas támasz kedvezőbb bio-pszicho-szociális helyzetet erdményez a gondozó hozzátartozók számára. 16

GERONTOEDUCATIO ÉS IDENTITÁS A BENTLAKÁSOS IDŐSELLÁTÁSBAN Haraszti Ildikó Mária Szépkorúak Idősek Otthona, Süttő Az öregedés folyamata veszteségek megélése fizikai és mentális értelemben egyaránt. A veszteségek megélése sosem egy tényező elvesztése, hanem mindig egy halmaz elvesztése, melynek elemei egymás derivátumai. A személyiség öndefiníciója, identitása minden újabb és újabb megélt veszteséggel sérül. Hogyan lehet az idősellátásban ezeket az identitás deficiteket, identitásvesztéseket oldani, a régi identitásokat megerősíteni, akár visszanyerni? Melyek azok a módszerek, melyek ebben segítenek és milyen eredmény várható a módszerek alkalmazásától? Melyek azok az identitás pontok, amelyek a legtovább élők maradnak az emberi élet és a kor előrehaladtával? Mely identitásaink maradnak meg halálunkig? Hipotézisünk szerint a támogatott, helyreállított vagy felerősített identitási pontok az időskor életminőségét mentálisan javítják, és jótékony hatással lehetnek a fizikai nehézségek elviselésére. A témát kérdőíves felméréssel, kontroll csoport felállításával, mélyinterjúkkal dolgozza fel munkacsoportunk, melynek részeredményeiről már be tudunk számolni. 17

KLINIKAI ÉS KÓRBONCTANI DIAGNÓZISOK KÖZÖTTI ELTÉRÉSEK IDŐS BETEGEKNÉL Dr. Harsányi Gergő, Dr. Domokos Gabriella 1, Dr. Takács Péter Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza Előzmények: Az egészségügyi intézmények belső minőségirányítási rendszerének fejlesztéséhez javasolt szakmai indikátorok közé tartozik a klinikai és kórbonctani/kórszövettani diagnózisok eltérésének aránya. A diagnózis eltérések vizsgálatát a lehető legobjektívebb mutatónak tartják, a boncolási arány jelentőségét, pedig az adja, hogy 30% alatti értéknél lehetetlenné teszi az érdemi összehasonlítást. Irodalmi adatok alapján idős elhunytaknál gyakoribbak a diagnosztikus eltérések, melyet egyes szerzők az idősekre jellemző magatartással hoznak összefüggésbe. Más elképzelés szerint az idős korban elhunytaknak több betegsége van, és ezek közül a klinikus és a patológus másként értékelheti a betegségek fontosságát. Módszerek: Munkacsoportunk a Sürgősségi Betegellátó Centrummal közösen olyan gyakorlati modellt dolgozott ki és alkalmazott 2012. január 1. és december 31. között, mellyel a boncolási arány úgy emelhető, hogy érvényesül a kórboncolások minőségbiztosító szerepe. A vizsgált osztályon elhunytak esetén a boncolási rátát háromhavonta 100% körüli szintre emeltük minden évszaknak megfelelően, így csökkentve az időjárás változással kapcsolatos esetszám növekedés torzító hatását. Az összehasonlításra szánt klinikai diagnózisokat a kórházi (osztályos) ápolási esetről készült adatlapokból, illetve a zárójelentésekből nyertük. A diagnózis eltéréseket a teljes egyezéstől a teljes eltérésig, 1-től 6-ig osztályoztuk. Eredmények: A vizsgált időszakban 160 haláleset történt. 116 esetben végeztünk boncolást, mely 73%-os boncolási arányt jelent. 19 esetben találtunk az alapbetegség és a közvetlen halálok vonatkozásában is eltérést a klinikai és kórbonctani diagnózisok között teljes eltérés. Ezen esetek több, mint 80%-a a 61 év feletti, több, mint 50%-a a 80 év feletti korosztályból került ki. A diagnózis eltérések zömében cardialis halálok állt a háttérben. Kisebb részben, a gyakoriság sorrendjében, tüdőembólia, szepszis, illetve szívizomelhalás képezte a halál okát. A diagnózis eltérések oka főként a tünetek jelentkezése és a halál beállta közötti idő rövidsége és ezzel együtt az alkalmazható diagnosztikus módszerek korlátozottsága volt. 1 Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Sürgősségi Betegellátó Centrum 18

AZ EGÉSZSÉGES IDŐSÖDÉS ÉS A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK EGYMÁSRA HATÁSA Dr. Horváth László Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza Az idősödés korszerű szemlélete sok szakember számára ismert, mégis ellentmondóak a gyakorlati tapasztalatok. Előadásomban összekapcsolom a korszerű elveket a jelenlegi szociális ellátásokkal és az egymásra hatásukból vonok le következtetéseket. Az idősödés természetes folyamat. Ugyanakkor a szociális ellátások egyre élesebb határokat alkalmaznak. A folyamat jelleg megkívánná az előkészítés, megelőzés, visszacsatolás elemeket. Folyamatot képez-e az idős ember családi kapcsolata, munkához való viszonya, jövedelmi helyzete. Ha pl. két részre szakad nyugdíj előtt és alatt akkor nem folyamatként működik, hanem egymást kizáró szakaszonként. Természetes folyamat-e a nyugdíjjárulék befizetése, a befizetés sorsának állampolgári követése, a nyugdíjhoz jutás és a nyugdíjas korban végzett jövedelemszerző egyéb tevékenység? Hol élnek az idős emberek? Fájó tapasztalat azt hallani szociális szakemberektől, hogy az idős emberek szociális otthonokban élnek. A valódi statisztikai adatok alapján a családban, egy fős háztartásban és a bentlakásos intézményekben élő idős emberek arányát meg lehet és meg kell ismerni. Az egészséges idősödésnek melyek az összetevői? Bemutatom az egészséges idősödés egyéni és társadalmi előfeltételeit, segítésének módját, az egyéni, családi, kulturális és társadalmi felelősség módozatait. Hogyan alakultak a szociális ellátások? A bentlakásos intézmények speciális múltja az 1950-es évektől és a máig tartó hatása: földrajzi elhelyezkedése, belső élete, családi kapcsolatai, a kliensek felerősítésének módjai. A nappali ellátások megjelenése és fejlődésének útja az utóbbi harminc évben. A gondnokság intézményének jelenkori átalakulása. Mindezek mennyire szolgálják az egészséges idősödés természetes folyamatát. Az idős ember, mint aktív ember. A paradigma az idősgondozás alapelve. De már az elnevezésekben is van ellentmondás. A gondozás során az idős embernek mi a feladata? Elviselni a gondozást, együttműködni vagy önmagának aktívan irányítani és a segítőnek csak a professzionális segítés marad. Következtetés: paradigmaváltás szükséges. Vannak korszerű elvek, szemléletek, gyakorlati elemek, de ezeknek az új helyét a társadalom fejlődésének fő sodrában kell megkeresni, megtalálni. 19

A MAGYARORSZÁGI ÉS AZ ERDÉLYI IDŐSEK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁT MEGHATÁROZÓ FAKTOROK Dr. Jóna György Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Szociális és Társadalomtudományi Intézet, Nyíregyháza Az előadás keretében a magyarországi és az erdélyi régiókban élők egészségi állapotát hasonlítom össze. Adatbázisomban az objektív és a szubjektív egészségi státusz indikátorai szerepelnek, ezeket együtt dolgozom fel. A legfontosabb egészségdeterminánsokat vettem figyelembe, úgymint az iskolai végzettség, anyagi helyzet, társadalmi kohézió, egészségmagatartás, munkahelyi környezet, kulturális adottságok, lakókörnyezet. Az adatokat standardizáltam, majd egy újszerű eljárással, az úgynevezett szűk keresztmetszetekért járó büntetés módszerével korrigáltam. Ezzel lehetőségem nyílt arra, hogy a különböző változók kereszthatását is figyelembe vegyem. Az eredmények szerint az erdélyi lakosság körében mérhető egészségdeterminánsok szignifikánsan rosszabbak, mint a magyarországi átlag. Azonban regionális bontásban differenciáltabb kép rajzolódik ki: a keleti- és délnyugati kistérségek adatai egyre jobban közelednek az erdélyihez. A konferencia-előadás a Balassi Intézet a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó, nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése konvergencia program" (TÁMOP- 4.2.4B/2-11/1-2012-0001) Campus Hungary oktatóknak szóló hosszú tanulmányút keretében készült. 20

AZ AGE PLATFORM NEMZETKÖZI MŰKÖDÉSE Dr.Habil. Kálmán Amikó Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Budapest Ez Európai Unióban az alapvető jogokon kívül nemzetközi szervezetek is befolyásolják az idősek jogainak védelmét. Az AGE szerepet játszik az Európa Tanácsban és az Egyesült Nemzetekben, annak érdekében, hogy meghallgassák az idősebb lakosokat és figyelembe vegyék az általuk adott információkat és nézőpontokat az EU-ban, és hogy a döntések visszatükrözzék a régióban élő idősek valós helyzetét. Az AGE Európai Unióban az idősek diszkriminációja ellen és a társadalmi védelmükért küzd. Az EU emberi jogokkal kapcsolatos ügyekért az EEAS felelős. Az AGE célja, hogy jobban koordinálja az EU külső és belső cselekedeteit, konzultáljon a civil társadalommal. Feladata továbbá az átláthatóságra és a demokráciára való törekvés. 2013 áprilisában elérte, hogy biztos résztvevő tagja legyen az Európa Tanácsnak és közreműködött az Idős Emberek Jogairól szóló ajánlás előzetes tervezetének megalkotásában. Pályázott azért, hogy rajta lehessen az INGO-k listáján, valamint az ECOSOC státuszért is. Tagja a GAROP-nak és 2013-ban részt vett az OEWGA-ban. Az OEWGA az Egyesült Nemzetek tagállamainak egy fóruma, ahol azt vitatják meg, hogy miként lehetne megerősíteni az idős emberek jogait. Ezzel szemben az IEROP együttműködik az államokkal (civil társadalmi szervezetek, nemzeti emberi jogok intézménye stb.). Az AGE egyedülálló szervezetként és a GAROP tagjaként is működhet nemzetközi szinten. Tehát az AGE nemzeti szinten, EU szinten és nemzetközi szinten is működik. 21

OPTIMÁLIS, "FLOW" ÉLMÉNYEK JELENTŐSÉGE IDŐSKORBAN Kassai Anett, Pék Győző, Mihálku Réka, Papp Gábor: DE TEK BTK, Pszichológiai Intézet Személyiség-és Klinikai Pszichológiai Tanszék Az optimális élmény keresése, és megtalálása lelki egészségünk egyik alapvető összetevője. Pozitív egészségpszichológiai szemléleti keretben tárgyalva: amennyiben a flow és a depresszió egy dimenzió két végpontjaként értelmezhetők, akkor az optimális élmény gyakoribb átélése védőfaktort jelenthet a depresszió szindróma megjelenése ellen. Emellett pedig az évek előrehaladtával a sikeres öregedést is előrevetítheti. Kutatásunk célja a depressziós betegek, az egészségesek, valamint az idős korúak flow élményeinek kérdőíves vizsgálata volt. Az idősek flow élménye nagyfokú egyéni különbségeket mutat, és a szociális kontextus, a tevékenységek helyszíne, valamint a tevékenységeknek való elkötelezettség a legnagyobb befolyásoló tényezők. Az időseknél a flow élmények nem korlátozódnak a szervezett tevékenységekre, mert a mindennapi elfoglaltságok is egyfajta mikro-flow élményt jelentenek a számukra. A flow összetettségéből adódóan mély, és rövid/mikro flow élményekről is beszélhetünk. Eredményeink tekintetében úgy tűnik a flow élmények gyakoribb átélése védőfaktorként funkcionál nemcsak fiatalabb, de idősebb korban is a depresszió ellen, és a sikeres öregedésben is szerepet játszik. 22

EGY BETEGOTTHON ÁTSZERVEZÉSÉNEK KRÓNIKÁJA Dr. Komócsin Márta Orvos alezredes MH EK Krónikus Utókezelő II Osztály Osztályvezető főorvos Az előadás a Magyar Honvédkórház Egészségügyi Központjának 26 éve Verőcére kihelyezett Betegotthonáról szól. A 120 beteget ellátó intézmény bezárásáról, illetve a Budakeszi Szanatórium utcai telephelyre történő áthelyezéséről. Első kézből, bőséges fénykép illusztrációval. Az Európai Unió 2020-ra szeretné idősbarátabbá tenni tagállamait. Ebben nyújthat segítséget az időskori krónikus ellátás szellemi és fizikai állapotának javítása, jobbá tétele. 23

MINKET KI FOG ÁPOLNI? AZ ÁPOLÁS HELYZETE NAPJAINKBAN Kökény Lászlóné Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Szanatórium utcai telephely Napjainkban, amikor az egészségügyben szinte mindennaposak a változások, nő a létbizonytalanság, és az elérhető jövedelmek nem bírnak megtartóerővel, az emberi tényezők, a szakmai kihívások, a kellemes munkahelyi légkör, a kiegyensúlyozott, támogató, motiváló vezetés jelentősége felerősödik. E tényezők a munkahelyi kohézió alapját képezik. Az állandó bizonytalanság, a meg nem becsültség érzése, a fokozott leterheltség és az óriási felelősség, ami az ápolási szakmát és az egész magyar egészségügyet jellemzi, mind-mind a kiégés veszélyét hordozza magában. 2000 óta követem figyelemmel a szakdolgozók körében végzett, ez irányú vizsgálatokat. A tanulmányokból és a kutatásokból az derül ki, hogy az eredmény sajnos évről évre egyre rosszabb. Ezzel természetesen a saját munkám során is szembesülnöm kellett. Ez alatt az időszak alatt háromszor éltem át intézményi összevonást. Nem csupán a pályaelhagyás okoz gondot, hanem az utánpótlás hiánya is. Ez részben az oktatási rendszer átalakítása miatt alakult így, részben pedig a mai fiatalok számára nem jelent presztízst, hogy nővérként dolgozzanak. Mit is tehetnénk? Talán a megfelelő munkahelyi légkör, a támogató-motiváló vezetés valamelyest megoldást nyújthat. Az ápolás melyet a kórházakban csak csapatmunkában lehet végezni az egészségügyi ellátás céljainak eléréséhez nélkülözhetetlen tevékenység. Hivatás. Egy-egy osztályon, illetve részlegen a munkacsapat vezetője a főnővér vagy a részlegvezető, akinek feladata mind a beosztottak, mind pedig az egész szervezet pozitív befolyásolása. Ezért nagyon fontos, hogy az egységek élén milyen vezető áll. Mindemellett fontos lenne a média támogatása is, hiszen pozitív példák bemutatásával mert hiszem és tudom, hogy ilyen is van talán kedvet csinálhatnánk a fiataloknak ehhez a hivatáshoz. Előadásomban a saját tapasztalataimat, illetve szakirodalmi ajánlásokat mutatok be, kiemelve a középvezetők szerepét. Egy nemzet kultúráját nem az határozza meg, hogy ki az operaház igazgatója, hanem az, hogy ki a falusi tanító. (Kodály Zoltán) Kulcsszavak: pályaelhagyás, kiégés, empátia, csapatmunka, motiváló vezetés 24

AZ ÖREGEDÉS NÉHÁNY GENETIKAI ASPEKTUSA Dr. Máthé Endre Nyíregyházi Főiskola, Agrár és Molekuláris Kutató- és Szolgáltató Intézet Az öregedés kumulatív hatásokon alapuló progresszív életjelenség, amely a soksejtű eukarioták esetében az alkalmazkodóképesség csökkenéseként értelmezhető, ez pedig celluláris szinten együtt jár a sejtalkotók károsodások felhalmozásával, illetve a hibajavító mechanizmusok csökkent hatékonyságával. Genetikai megközelítésben, bármely életjelenség fenotípusként értelmezhető, azaz minden fenotípus és ilyenformán az öregedés is, a gének/genom és a környezeti tényezők kölcsönhatásainak függvénye. Ez azt jelenti, hogy az öregedésnek vannak genetikai és környezeti determinánsai, avagy aspektusai. Kiderült, hogy bizonyos fajok esetében, mint a Caenorhabditis elegans és a Drosophila melanogaster vannak olyan gének, amelyeket ha elrontunk, akkor lerövidül az egyedek élete és idő előtt végbemegy az öregedés folyamata és csökken az utódok száma. Ugyanakkor az is kiderült, hogy amennyiben a környezeti tényezők oldaláról avatkozunk be, például táplálkozás, avagy tenyésztési hőmérséklet, akkor újfent befolyásolni lehet az egyedek élettartamát és szaporodóképességét. Az előadásomban azokról a kísérletekről fogok beszámolni, amelyeket normális és mutáns Drosophila melanogaster vonalakon végeztünk azt vizsgálva, hogy miként változik az élettartam és a nemzett utódok száma. Ilyenképpen sikerült azonosítani néhány olyan növényi kivonatot, amelyek kedvezően befolyásolták a kísérleti egyedek élettartamát és az utódaik számát. Eredményeink az öregedéssel kapcsolatos szabadgyök elméletet látszanak megerősíteni, azonban mindenképpen szükséges az öregedés jelenségének lényegi és rendszer szemléletű elemzése. 25

IDŐSKORÚAK KÖZSZOLGÁLTATÁSOKHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉSÉNEK JELLEMZŐI AZ ÉSZAK - ALFÖLDI RÉGIÓBAN Patyán László Dr. Fónai Mihály Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Szociális munka Tanszék, Nyíregyháza, Debreceni Egyetem Állam - és Jogtudományi Kar Debrecen Jelen kutatás az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) támogatásával megvalósult meg Változások válságok válaszok. Helyi ellátórendszerek alkalmazkodása Európa perem országaiban címmel. A kutatás során feldolgozott 985 kérdőívből 255 háztartásfő (25,5%) töltötte be a hatvanadik életévét. Előadásunkban az időskorú alminta elemzése során kapott eredményeinket mutatjuk be. A közszolgáltatások közül a szociális ellátások, szociális szolgáltatások, valamint az egészségügyi szolgáltatások igénybevételének jellemzőit helyeztük a középpontba, megvilágítva a szolgáltatásokhoz való hozzáférés fontosabb jellemzőit. Eredményeink a két évvel korábban elvégzett próba lekérdezés főbb jellemzőit támasztották alá. - A régió szolgáltatási rátái általánosságban jobbak, mint az országos átlag - Az idősek jellemzően azokat a szolgáltatásokat preferálják, melyen házhoz mennek - A szolgáltatásokkal, ellátásokkal kapcsolatos információgyűjtés teljesen más karakterisztikát mutat az időskorú háztartásfők esetében, mint az aktív korúaknál - Az idősek az ellátásokkal kapcsolatos informálódás legfontosabb helyszíneként az egészségügyi szolgáltatókat jelölik meg szemben a szociális szolgáltatókkal, egyházi fenntartókkal. 26

FELNŐTT, ÉS ÁTHAJLÓ KORÚAK KOGNITÍV TELJESÍTMÉNY VÁLTOZÁSA. LONGITUDINÁLIS VIZSGÁLAT FÉRFI POPULÁCIÓN Pék Győző, Máth János, Kassai Anett, Gálova Zsóka, Mihálku Réka DE TEK BTK, Pszichológiai Intézet Személyiség-és Klinikai Pszichológiai és Szociál- és Munkapszichológiai Tanszék Magyarországon hiányos az öregedés normatív gerontopszichológiai mintázata, ami segítené a tájékozódást a kutatásban, és a pszichodiagnosztika, alkalmasságvizsgálati gyakorlatban. A kutatás meghatározó alapja egy speciális munkakör betöltésére szolgáló pszichológiai alkalmassági vizsgálat tesztbattériája és adatbázisa, ami 16 évet ölel fel. Összességében 2879 fő vizsgálatára került sor, közülük 757 en vettek részt egy ismételt második, 247-en egy harmadik, 67-en egy negyedik, és 7-en egy ötödik vizsgálaton. Elemzésünkben elsősorban az azonos tesztbattériával, standard körülmények között, átlagosan 4 évenként megismételt vizsgálatok eredményeit vesszük figyelembe. Műszeres és kérdőíves vizsgálatok, és intelligencia teszt szerepelnek a tesztbattériában: Raven teszt, Pieron-teszt, STAI és EPQ kérdőívek, egyben tachisztoszkópos, stabilo- és tremométeres, illetve szenzométeres és disztributív figyelem vizsgálatok alkalmazására került sor. A felhasznált statisztikai eljárások: nemlineáris regresszió számítás, szegmentált regresszió számítás, változáselemzés. Az áthajlás korában zajló változások a vizsgált képességek keresztmetszeti és hosszmetszeti eredményeinek összehasonlításával könnyebben megérthetők. A viszonylag nagy elemszámú vizsgálat sorozat teljesebb képet ad a fluid intelligencia változásairól A hosszmetszeti vizsgálatok 4-6-10-12 éves szakaszok egyéni teljesítmény és személyiség változásait regisztrálják. A felnőtt és időskori kognitív teljesítmény alakulása utánkövetéses vizsgálati elrendezésben információt adhat a fluid és kristályos intelligencia dimenziók változásairól. Az adatbázisból az egyszeri felmérések keresztmetszeti összevetéseket tesznek lehetővé. A keresztmetszeti és hosszmetszeti vizsgálatok egybevetése több lehetőséget ad a felnőtt, áthajló és a fiatal időskori kognitív változások elemzésére. Az eredmények megbeszélését elsősorban a SOC (Szelekció-optimalizációkompenzáció; Baltes, 1997) és a kognitív plaszticitás ( Baltes, Lendenberger és Staudinger, 2006; Thomae, 1979) elméleti kereteibe illeszthetjük. 27

IDŐSBARÁT EURÓPA 2020 Dr. Semsei Imre Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ, Nyíregyháza A 2012-es évet az Európai Unió az Aktív idősödés nemzedékek közötti szolidaritás évének jelölte ki, felismervén az európai társadalmak egyik igen égető problémáját, a társadalmak elöregedését. A társadalmi szerkezet megváltozása sok társadalmi problémát és feszültséget eredményezett, melynek megoldása sürgetően jelentkezik Magyarország számára is. Ennek megfelelően indult a 2012-es évvel az a program, melynek eredményeként az Európai Unió 2020-ra egy olyan idősbarát Európát szeretne kialakítani, melyben a társadalom elöregedésének gondjai megoldódnának, de legalábbis megkezdenék a problémák orvoslását. Egyik kifejezett célja az időskori egészséges évek 2 évvel történő megemelése lenne, egyéb más célok között. Magyarországon a szakmai körök régóta felismerték a társadalom elöregedéséből adódó gondok fontosságát, kiutakat, megoldási lehetőségeket keresnek, melyek a hétköznapok gyakorlatában segíthetnének. A jelen konferencia részvevői bemutatják a társadalmunk elöregedésének néhány aspektusát, esetenként megoldásokat keresve az ebből eredő problémákra. 28

A GONDOZÓ CSALÁDOK SEGÍTÉSÉNEK SAJÁTOSSÁGAI AZ IDŐSELLÁTÁSBAN Prof. dr. Szabó Lajos Budapest ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka Tanszék A szerző előadásában felhívja a figyelmet arra, hogy a hazai idősellátás gyakorlatából hiányzik a gondozó családoknak nyújtott tanácsadás, és hiányoznak azok a támogató szolgáltatások is, amelyek megkönnyítenék a gondozásra szoruló idősek családban gondozását. Miközben megjelenik egy törekvés arra, hogy a családok kötelezettségét jogszabályi keretek között rögzítsék, a szociális ellátásokra vonatkozó 1/2000-s rendelet és annak módosításai nem foglalkoznak a gondozó családok segítésével, és nem láthatók olyan ellátás fejlesztési törekvések, amelyek erre irányulnának / a korszerűtlen konstrukciójú és elégtelen mértékű ápolási díjat leszámítva/. A szerző előadásának fókuszába a családkonzultáció alkalmazásának bemutatását állítja. Először röviden érinti családokkal folyó szociális munka terén megjelenő törekvéseket / Kaplan 1996., Greene 2008, Piercy 2010., Cress 2012/, majd áttekintést nyújt a családterápiás irányzatok mentén kibontakozó idősekkel és családjaikkal foglalkozó - konzultációs modellekről / Herr és Weakland 1979, Hardgrave és An-derson 1992., Bonjean 1992.,Neidhardt és Allen 1993., Fredman et al. 2010., Qualls és Williams 2013./. Elemzésének középpontjában azok a sajátosságok állnak, amelyek a gondozó családokkal folyó konzultációs munkában jelennek meg, és amelyek nyomán ezen a területen a korábban elterjedt családkonzultációs modellektől alapvetően eltérő megközelítésre van szükség. 29

IDŐS KORBAN IS FIATALON TENNI EZÉRT SOHA NEM KÉSŐ! Szanyi Mária Pszichológus, testnevelő tanár BodyArt instruktor, joga oktató Már az ókorban is ismerték a testi egészség megtartásában a mozgás, a sport jelentőségét. Ma azt tapasztaljuk, hogy vannak, akik nagy figyelmet fordítanak testi képességeik fejlesztésére, izmaik formálására. Egyes esetekben napi több órás erőfeszítéssel fő célként szerepel az életükben az edzéssel megszerezhető látványos külső. A mértéktelen edzés, túlzott erőfeszítés akár egészségük rovására is mehet. Mások, még ha fiatal korukban sportoltak is a későbbiekben nem, vagy esetleg csak alkalmanként kóstolnak bele egy- egy mozgásformába. Mivel az eredmény így csekély, hamar kedvüket szegi. Számos tudományos adat és tapasztalat bizonyítja, hogy a testi egészség és a jó kondíció megtartásának egyik nagyon fontos semmi mással nem helyettesíthetőeszköze a rendszeres- életkort, alkatot, és az egyén egyéb sajátosságait figyelembe vevő mozgás. Természetesen a legideálisabb, ha fiatalkortól, folyamatosan élethosszig gyakoroljuk. De bármikor kezdhetjük, folytathatjuk, az eredmény a jó közérzet- nem marad el. 30

AZ IDŐSKORÚAK VESEELÉGTELENSÉGE, VESEPÓTLÓ KEZELÉSE Dr. Szegedi János B. Braun Avitum Hungary Zrt. 2. sz. Dialízis Központ, Nyíregyháza A népesség várható korösszetételében bekövetkező változások a magyar lakosságot is érintik. Ennek megfelelően a nemzetközi adatokhoz hasonlóan Magyarországon is nő az időskorúak aránya. 2011-ben a születéskor várható élettartam férfiaknál 70,1, nőknél 77,9 év volt. Idős korban számos népbetegség gyakrabban fordul elő (diabetes, hypertonia, veseelégtelenség, szív-, érrendszeri betegségek). Ezek megelőzése és kezelése alapvetően meghatározza az időskorúak életminőségét, rövid- és hosszú távú életkilátásait. Az idős korban bekövetkező fiziológiás és patofiziológiás elváltozások a vesefunkciót is érintik. Ismert tény, hogy a kor előrehaladtával a vese tömege, a glomerulusok száma, a vese véráramlása, a vese működését jelző glomerulus filtrációs ráta (GFR) csökken, a vesében funkcionális és szövettani elváltozások észlelhető. Az akut veseelégtelenség a fejlett országokban 1 millió lakosra 200-297 között változik. A 80 év feletti lakosságban az akut tubularis necrosis incidenciája 950/1 millió lakos. Az időskorú betegek fokozottan veszélyeztetettek úgy az akut, mint a krónikus veseelégtelenség szempontjából. Idős korban a prerenalis (vese előtti) és a postrenalis (vese utáni) akut veseelégtelenség gyakrabban fordul elő. A postrenalis veseelégtelenség gyakorisága az átlagpopulációban 2-4 %, 65 év felett ez 5-10 %. Az akut veseelégtelenség incidenciája és prevalenciája a korral szoros összefüggést mutat. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adatok szerint a 687 akutan dialízisre kerülő betegek között a 151 krónikussá vált betegből közel 50 % a 71 év feletti korcsoportba tartozott. A nemzetközi adatok is alátámasztják, hogy idős korban krónikus vesebetegség esetén is gyakrabban fordul elő akut veseelégtelenség. Idős korban a nem megfelelően alkalmazott gyógyszeres kezelés is komoly szerepet játszik a veseelégtelenség kialakulásában. A krónikus vesebetegség a lakosság 10-15 %-át érinti. Ennek hátterében az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás és az idős kor áll. A művese kezelésben részesülő betegek száma az elmúlt két évtizedben folyamatosan növekedett, melyben a hypertonia 21 %-ban, a diabetes 27 %-ban játszott szerepet. Amíg a krónikus veseelégtelenség incidenciája 35-74 éves korban 7,8 %, 75 év felett 22,3 % gyakoriságú. A krónikus veseelégtelenség hátterében szerepet játszó hypertonia és diabetes szoros összefüggést mutat a lakosság kormegoszlásával. Összefüggést találtak a kor és az elhízás között is. A művese kezelésben részesülő betegek több mint 50 %-a a 65 év feletti korcsoportba tartozik. A dializált betegek között az időskorúak aránya az elmúlt két évtizedben folyamatosan növekedett. A nemzetközi felmérések szerint az elmúlt évtizedekben a dialízis programba vett betegek átlagéletkora 63 évről 69 évre emelkedett. Az időskorú veseelégtelen betegek életkilátásai a hatékony dialízis kezeléssel, a transzplantációs lehetőségekkel nagymértékben javultak. Ismert tény, hogy 65 év felett a veseátültetés jelentősen javítja az életminőséget. Az Eurotransplant szervezet új lehetőséget teremt az időskorú betegek transzplantációjában is. 31

A GYULAI EZÜSTKORÚAK SZOCIÁLIS HELYZETE ORVOS SZEMMEL Dr. Zékány Zita Békés megyei Pándy Kálmán Kórház Krónikus Belgyógyászati osztály Gyula A társadalom elöregedése közismert, súlyos teher, nemcsak Magyarországon, hanem a világ fejlett országaiban is. Szülővárosomban készült ez a szociológiai felmérés, mely hosszanti képet fest a gyulai idősek, ezüstkorúak helyzetéről. Kíváncsiak voltunk arra, miként gondolkodnak, élnek, milyen problémákkal küszködnek. A felmérés célja volt, hogy a város vezetését aktívan segítse a korosodás felvetette problémák hatékonyabb megoldásában. 2012-ben Gyula elnyerte az "Idősbarát város " címet, melyre büszkék vagyunk és további aktív munkára serkenti a fiatalabb és idősebb generációt egyaránt. 32

Tisztelt Kollégák, Egyesületi és Társasági Tagok, kedves Barátaink! A z ő s z ü l ő t á r s a d a l m a k m u t a t ó i n a k t ü k r é b e n, - a s z i e k g e é r s z e s é g e ö s r e g e d é s h a n g s ú l y o s s á g a a z e g é s z v i l á g o n a g e y g o y b r b e t á n r s a d a l m - i g a z d a s á g i k i h í v á s t j e l e n t e n e k a z i d ő s k o r i s h a n y a t l á s k ó r f o r m á i é s a z e g y é b, h o s - s g z o ú n d i o z d e á j s ű s a á l p o l j á s r s ó a l i d ő s k o r i á l l Az I d ő s e k V i l á g n a p j á h k o a z p c s o l ó d ó a z n i d ő s k o r s z - o m c e i d á i l c i s n á l i s k i h í v ű á e s n a i t m e g k ö z e l í t ő t u d o m á n y o s, s z a k m a i, s z a k m a p o l i t i k a i r e n d e z v é n y r e, n e m z e t s z a k e m b e r e k e t : á p o l ó k a t é s s z o c i á l i s m u n k á s o k a t, o r v o s o k a t é s g y ó g y s z e r é s z e k e t, f i m e n t á l h i g i é n i k u s o k a t, k ö z g a z d á s z o k u s a o t k a t é. s s z o c i á l p o l i t i k A r e n d e z v é n n y e l k ö s z ö n t j ü k e g I y v b á e n L á s z l, ó t a s i k e r e s ö r e g e d é s t m o d e l l s z e r ű e n p é n a g y t e k i n t é l y ű, a k l a s s z i k u s i d ő r e n d i b e s o r o l á s s z e r i n t a s z é p k o r b a é p p e n b e l é p n a g y k ö z é l e t i é s s z a k m a i a k t i v i t á s r t p r k i o f e s j s t z ő o r e t m. e r i t u s g e r i á t e Ú j s z e r ű l e s z a, t m a e l r á t l i d k ő o a s z g ó o n d o z á s i n t e r p r o f e s s z i o n á l i s s z e m l é l e t é t é s g y a k m u t a t j a - h a b n e g s ú l y o z n i k í v á n j a a z i d ő s ö d ő t á r s a d a l m a k á l t a l g e n e r á l t ö s s z e t e t t m e g o l d á s á b a n, a m e g k ö z e l í t é s e k k o m p l i n e t x i e g t r á l s t á s n á a g k á n a é k s s z ü k s é g s z e r ű f o k o z á s á t t u d o m á n y o s e r e d m é n y e k s z o l g á l t a t t a ú j l e h e t ő s é g e k, a s z o c i á l i s é s e g é s z s é g ü g y i h a r m o n i z á l á s á t, a n e m z e t k ö z i k i t e k i n t é s t. Ú j s z e r ű l e s z a k o n m f e r t e n e c g i y a b, e o l v a s z t j a a h o s s z ú t á v ú g e -g r o e n r t i o l á ó t g i r a i a i, s z g o n d o z ó i-á p o l á s i r e n d s z e r e k, -s z a s k z m a k p m o l a i t i k a i i n n o v á c i ó j á r a f S ó z k o u c s z i á l á l ó i s K l a s z E g y e s ü l e é t s a z i d ő s g y ó g y á s z a t f e j l e s z t é s é v e l, a f i z i o l ó g i á s é s a k ó r f k í s é r l e t e -, s a é l s a p k l -, i n i t o m k u a á d n i y o s k u t a t á s á v a l é s s z a k m a p o l i t i k á v a l i s M a f g o y g a l r a l k o z ó G e r o n t o l ó g i a i é s G e r i á t r i a i T 2 0 á 1 r s 3 a. s á g é v i á t t e k i n t ő s e r e g s z e m l é j é t. R é s z t v e s z n e k a k o n f e r e n c i á n a h a z a i e g é s z s é g ü g y i é s s z o c i á l i s á t ú l m e n ő e nv e z e t ő k ü l i f d ö ő l s d g i o n d o z á s i s z a k A e z m b e á r l e t k a. l á n o s ö s s z e f ü g g é s e k r e r k o n c e p c i ó k, a j á n l h a t ó k e z d e m é n y e z é s e k, ú j e r e d m é n y e k, ú j i n f o r m á c i ó s k e l l ő f i g y e l m e t b i z t o s í t u n k e g y e d i t a p a s z t a l a t o k n a k, k ü l ö n l e g e s m e g o l a d z á s o Ö k n a ö k : v a k t í v r é s z v é t e l é t, s z ó b e l i / p o s z t e r f o r m á t u m ú p r e z e n t á c i ó j á t a m e g a d o A r e n d e z v é n y r e m e k a l k a l o m a z i d ő s e k k e l f o g l a l k o z ó s z a k e m b e r e k t u d á s m e g o s z t á s s z a k t e r ü l e t e i n e k j o b b m e g i s m e r é s é r e. J ó l e h e t h o ő g s y é g e m t e g i t s m e e r e h m e s t s ü k a r a r a n e m z e t k ö z i ú j d o n s á g o k a t é s n e m z e t k ö z i k ö r n y e z e t b e n b e m u t a s s u k h a z a i e r e d m é n y g y a k o r l a t a i n k a t. M e g f e l e l ő t e r e p l e s z r e m é n y e i n k s z e r i n t a k ö z ö s n h o g y s z e m é l y e s k a p c s o l a t o k, i s m e r n e t k. s é g e k k ö t t e s s e H í v j u k é s v á r j u k t e h á t m i n d a n n y i u k a t : h o g y j o b b a n é r t h e s s ü k e g y m á s t! Ő s z i n t e t i s z t e l e t t e l a S z o c i á l i s K l a s z t e r é s a z M G G T n e v é b e n : dr. Egervári Ágnes a Szociális Klaszter Egyesület elnöke Prof. dr. Székács Béla az MGGT elnöke Prof. dr. Kiss István a XXXVI. MGGT Kongresszus elnöke

EGYMÁST ÉRTŐ SZAKEMBEREK A SZOCIÁLIS KLASZTER EGYESÜLET ÉS A MAGYAR GERONTOLÓGIAI ÉS GERIÁTRIAI TÁRSASÁG MEGRENDEZI AZ IDŐSGYÓGYÁSZAT ÉS AZ IDŐSGONDOZÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEIVEL FOGLALKOZÓ I. Interprofesszionális konferenciát Fővédnök: Prof. Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora A Konferencia díszelnöke: Prof. Dr. Iván László Időpont: 2013. október 1-2. Helyszín: Budapest, Hotel Mercure Buda (1013 Budapest, Krisztina körút 41-43.) A konferencia nyelve magyar és angol. (szinkrontolmácsolással). A konferencia szociális szakemberek számára 10 továbbképzési kreditpontot jelent. A Konferencia egyben az MGGT XXXVI. Kongresszusa, a akkreditációja folyamatban van. Fő támogatók: Emberi Erőforrás Minisztérium SCA

A Konferencia szakmai szervezői: Dr. Egervári Ágnes, a Konferencia társelnöke Szociális Klaszter Egyesület,1146 Budapest, Hungária krt. 200. Telefon: +36 70 453 0890 E-mail: info@szocialisklaszter.hu Prof. Dr. Kiss István, a Konferencia társelnöke Semmelweis Egyetem, ÁOK II. Belgyógyászati Klinika, Geriátriai Tanszéki Csoport és Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Nephrologia-Hypertonia Profil és Aktív Geriátriai Osztály 1115 Budapest, Halmi u. 20-22. E-mail: ikiss@enternet.hu Prof. Dr. Székács Béla, az MGGT elnöke Semmelweis Egyetem, ÁOK II. Belgyógyászati Klinika, Geriátriai Tanszéki Csoport és Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Aktív Geriátriai Osztály 1115 Budapest, Halmi u. 20-22. Tel.: +36 20 496 4915 E-mail: bela@szekacs.eu Tudományos és Szervezőbizottság: A bizottság elnöke: Prof. Dr. Székács Béla Tagjai: Prof. Dr. Bakó Gyula Czibere Károly Fábián Gergely PhD Prof. Dr. Gulácsi László Skultéti József Prof. Dr. Szabó Lajos Prof. Dr. Székely Miklós Dr. Zékány Zita Dr. Zöllei Magdolna Szervező iroda: Expert-Quality Kongresszusi és Utazási Iroda 1052 Budapest, Kígyó u. 4-6. Szervező: Szalma Márta Levélcím: 1243 Budapest, Pf. 553. Tel.: +36 1 311 6687; Fax: +36 1 383 7918 E-mail: congress@eqcongress.hu Internet: http://www.eqcongress.hu

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Helyszíni regisztráció: 2013. október 1. (kedd) 07.30-17.00 2013. október 2. (szerda) 07.30-17.00 Részvételi díj (az árak az ÁFA - t tartalmazzák) Regisztrációs díj a helyszínen fizetve Napijegy Klaszter, MGGT tag: 20.000.- Ft 10.000.- Ft Nem tag: 22.000.- Ft 11.000.- Ft Egyetemi és PhD hallgatók a konferencia tudományos programját térítésmentesen látogathatják. A hallgatói jogviszonyt az adott intézet által kiállított dokumentummal kell igazolni. A napijeggyel rendelkezők névkitűzőt kapnak és a tudományos programon vehetnek részt. Prezentáció: Az előadáshoz biztosított technikai lehetőségek: PC, projector, Windows XP program Video (VHS rendszer) Poszter mérete: 90x120cm (álló). Az elhelyezéshez eszközt biztosítunk. Támogatók: EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Európai Hidratációs Intézet Omron Hungimpex Kft.. A Kongresszus Szervezőbizottsága ezúton mond köszönetet támogatóinak, hogy részvételükkel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

2 0 1 3. o k t ó b e r 1. k e d d P R O G R A M 09.30 MEGNYITÓ Prof. Szél Ágoston rektor, Semmelweis Egyetem S o l t é s z M i k á l ó l s a m t i t k S á z r, o c i á l i s é s C s a l á d ü g y é r t F e l e l ő s Á l l,e a m M t M i I t k á D r. S zó c s ka M i k ló sállamtitkár, Eg é s z sé g ü g y é r t F e l elő s Á l la m ti t ká rs á g, E M M I Dr. Egervári Ágnes társelnök, Szociális Klaszter Egyesület Prof. Székács Béla elnök, Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság Prof. Kiss István társelnök, XXXVI. MGGT Kongresszus Bodrogi Gyula a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuthés kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, az idősügy tiszteletbeli nagykövete 10.30 A B U D A P E ST I N E M ZE T KÖZI MUN KAÉRTEKEZLET ÖSSZEFO G LALÓJA Üléselnök: Prof. Székács Béla Prof. Debbie Tolson Prof. Iva Holmerová Prof. Katarzyna Wieczorowska-Tobis Dr. Egervári Ágnes Prof. Kiss István 11.30 Prof. Iván László köszöntése és ünnepi műsor (Bolyki Brothers) 12.15 Ebédszünet - Sajtótájékoztató 13.00 DEMENCIA GONDOZÁS Üléselnökök: Prof. Iva Holmerová, Dr. Egervári Ágnes Prof. Gulácsi László Budapesti Corvinus Egyetem, Egészség-gazdaságtani és Egészségügyi technológiaelemzési Kutatóközpont, Budapest A demencia gondozás költsége Hazai és európai adatok (15 ) Dr. Egervári Ágnes Szociális Klaszter Egyesület A demencia kórképek neuropathológiai háttere és klinikai - gondozási összefüggései (15 )

14.30 Szünet Dr. Czibere Ibolya, Szilvási H., Szikszai Z., Imre S. Politikatudományi és Szociológiai Intézet Szociológia és Szociálpolitika Tanszék, Debrecen Az aktív időskor egészségügyi és szociális perspektívája a Debrecenben végzett tudományos felmérés alapján (15 ) Panker Mihály Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, Győr KOROK KÓROK: Demencia A kommunikáció szerepe a korai felismerésben (15 ) Dr. Bori Andrea Estikék Gondozási Ápolási Intézmény, Sülysáp Demenciával küzdő személyekkel végzett mozgásterápiák ismertetése (8+2 ) Jung Katalin Napsugár Integrált Szociális Intézmény, Dunaföldvár Egy speciális foglalkoztatás kutatási eredménye a demenciával küzdő betegeknél (8+2 ) Prof. Iva Holmerová CEO, Centre of Gerontology, Praha Megjegyzések és zárszó (closing remarks) (5-10 ) 14.40 IDŐSKOR: Az idősödés kísérletes és klinikai kutatása I. Üléselnökök: Prof. Katarzyna Wieczorowska-Tobis, Prof. Bakó Gyula Dr. Peter Meisner North West London Hospitals NHS Trust, London, UK Idősgyógyászat az angliai kórházak mindennapos gyakorlatában (15 ) Dr. Benkő Sándor, Balogh E.G., Péter M., Török Zs., Gombos I., Glatz A., Horváth I., Vígh L. SZTE ÁOK I. Belgyógyászati Klinika, Geriátriai és Krónikus Belgyógyászati Osztály, Szeged Csillapított a szervezet stresszfehérje válasza az öregedés során: okok és következmények (8+2 ) Kovács Á., Szikszai Z., Várady É., Dr. Imre Sándor DE OEC Belgyógyászati Intézet, Debrecen Hemorheológiai tényezők jelentősége az "egészséges öregedés" folyamatában (8+2 )

Dr. Pétervári Erika, Balla P., Soós Sz., Balaskó M., Székely M. PTE ÁOK Kórélettani és Gerontológiai Intézet, Pécs Korfüggő regulatórikus eltérések a testtömeg és testösszetétel szabályozásában (8+2 ) Dr. Füredi Nóra, Rostás I., Pétervári E., Soós Sz., Bóka A., Székely M., Balaskó M. PTE ÁOK Kórélettani és Gerontológiai Intézet, Pécs A perifériás cholecystokinin receptorok kor- és testösszetétel-függő hatása a táplálékfelvételre (8+2 ) Dr. Rostás Ildikó, Mikó A., Soós Sz., Balaskó M., Pétervári E., Székely M. PTE ÁOK Kórélettani és Gerontológiai Intézet, Pécs C e n t r á l i s c ho le c y s t o k i n i n (C C K ) r e c e p to r o k k o r fü g g ő e n e r g e ti k a i ha tá s a (8+2 ) i 15.55 Szünet Dr. Ambrus Csaba, Kiss Z., Kiss I. Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Nephrologia-Hypertonia Profil, Budapest A kalcium-foszfát háztartás zavara idős, dializált vesebetegekben (8+2 ) 16.10 A GYÓGYSZER-TERÁPIA AKTUÁLIS KÉRDÉSEI IDŐSKORBAN Üléselnökök: Dr. Mikola Bálint, Prof. Székács Béla Dr. Mikola Bálint Elnök, Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, Budapest Idősek és gyógyszerek (15 ) Dr. Ferencz Csaba Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Pszichiátriai Osztály, Budapest Hatvanon túl is tudnunk kell váltani (15 ) Prof. Kiss István SE ÁOK II. sz. Belgyógyászati Klinika, Geriátriai Tanszéki csoport és Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Nephrologia-Hypertonia Profil és Aktív Geriátriai Osztály, Budapest Idős betegek antihypertenzív kezelése (Mi helyett mit?) (15 ) Dr. Takács Katalin Gyöngyi, Tóth K., Huszár J. PTE KK I. sz. Belgyógyászati Klinika, Pécs A kevesebb több. Túl sok a gyógyszer! (8+2 ) Prof. Székács Béla SE ÁOK II. sz. Belgyógyászati Klinika, Geriátriai Tanszéki Csoport- Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Kórház, Aktív Geriátriai Osztály, Budapest Időskori hipertónia és sémás kezelésének csapdái (8+2 )

17.30 Szünet Prof. Bakó Gyula, Tizedes F., Szabó A., Baráth S., Csípő I., Gyimesi E., Nagy G. DE OEC Belgyógyászati Intézet, Geriátria Tanszék, Debrecen Az immunrendszer öregedése és zavarai (8+2 ) 17.45 ÉLETMINŐSÉG-FÜGGŐSÉG Üléselnökök: Prof. Szabó Lajos, Czibere Károly Dr. Krémer Balázs Debreceni Egyetem, BTK, Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszék, Debrecen Gondozási szükségletbecslés és a létező kapacitások összevetése (15 ) Czibere Károly Magyarországi Református Egyház, Szeretetszolgálati iroda, Budapest Az időskori függőség és következményei az ellátórendszerben (15 ) Prof. Vincze János, Vincze-Tiszay G. Health Human Enviroment International Foundation, Budapest Időskorúak életvégi döntései (8+2 ) Csernáthné Kárándi Erzsébet, Kovácsné Oláh J. Fazekas Gábor Idősek Otthona, Hajdúböszörmény G o n d o z á s i s z ü k s é g l e t é s k ö v e t k e z m é n y e k i á s o e s g y i d b ő e s n e t k l o a t t h o n á b ( a 8 n + 2 ) Dr. Horváth László Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Nyíregyháza Idősödő fogyatékos emberek (8+2 ) Mayer Richárdné, Egervári Á. Boldog Gizella Alapítvány, Biatorbágy Fájdalommenedzsment életminőség összefüggése bentlakásos idősotthonban (8+2 ) Patyán László Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet, Nyíregyháza Az időskorúak közszolgáltatásokhoz való hozzáférésének jellemzői (8+2 ) Mátyási Rita, Kessenheimer R. Partiumi Keresztény Egyetem, Társadalomtudományi Tanszék, Nagyvárad Aktív időskor- helyzetkép egy elöregedő településről (8+2 ) Csernáthné Kárándi E., Kovácsné Oláh Julianna Fazekas Gábor Idősek Otthona, Hajdúböszörmény A társadalmi struktúrában elfoglalt hely és a kardiovaszkuláris megbetegedések előfordulási gyakorisága közötti összefüggés (8+2 ) 19.30 Fogadás

2 0 1 3. o k t ó b e r 2. s z e r d a 08.15 Az MGGT Közgyűlése 09.00 AZ IDŐSGONDOZÁS FELÉPÍTÉSE ÉS MINŐSÉGE I. Üléselnökök: Dr. Kai Leichsenring, Prof. Gulácsi László Asztalosné Zupcsán Erika Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár A szociális ellátórendszer változó helyzete (15 ) Dr. Kai Leichsenring European Centre for Social Welfare Policy and Research, Vienna, Austria Improving the quality of long-term care in Europe (20 ) Prof. Szabó Lajos ELTE Társadalomtudományi Kar Szociálgerontológiai Munkacsoport, Budapest Az átfogó geriátriai állapotfelmérés szempontrendszere, mint keret az interprofesszionális szemlélet kialakítására a hazai idősellátásban (10 ) Prof. Gulácsi László Corvinus Egyetem, Egészség-gazdaságtani és Egészségügyi Technologiaelemzési Kutatóközpont, Budapest A hazai idősügyi stratégia kialakításának szükségessége és lehetőségei (15 ) Megbeszélés (10 ) 10.10 AZ IDŐSGONDOZÁS FELÉPÍTÉSE ÉS MINŐSÉGE II. Üléselnökök: Skultéti József, Dr. Zékány Zita Beszterczey András Schweitzer Albert Református Szeretetotthon, Budapest Hol van a puzzle hiányzó darabja? - Méltóság és életminőség a szociális intézményrendszerben (15 ) Szabó Rita, Böröcz K. Országos Epidemiológiai Központ, Kórházi-járványügyi Osztály, Budapest Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések, antibiotikum használat és infekciókontroll a szociális intézményekben (8+2 ) Dr. Bognár József, Csernáthné Karádi E., Ráczné Németh T., Plachy J. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, Budapest Az ország keleti és nyugati országrészében működő idősotthonok lakóinak életminőség és fittség mutatói (8+2 )

10.55 Szünet Szabó Rita, Böröcz K. Országos Epidemiológiai Központ, Kórházi-járványügyi Osztály, Budapest A kézhigiéne fontosságának a megítélése a szociális intézményekben (8+2 ) 11.10 INTERPROFESSZIONALITÁS KÉPZÉS Üléselnökök: Prof. Cecilia Rokusek, Dr. Fábián Gergely Prof. Cecilia Rokusek Nova Southeastern University Institute for Disaster & Emergency Preparedness Orlando, Florida, USA Developing an Interprofessional Continuing Education Program for the Geriatric Care Team (15 ) Dr. Fábián Gergely Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Kar, Nyíregyháza Interdiszciplináris képzések a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán (15 ) Prof. Szabó Lajos ELTE Társadalomtudományi Kar Szociálgerontológiai Munkacsoport, Budapest Gerontológiai alapismeretek beépítése a szociális munkás alapképzésbe (15 ) Prof. Kiss István, Székács B., Bakó Gy. SE ÁOK II. sz. Belgyógyászati Klinika, Geriátriai Tanszéki Csoport- Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Kórház, Aktív Geriátriai Osztály, Budapest Geriátriai képzés és szakképzés Magyarországon (15 ) 12.10 Ebédszünet 12.50 MOZGÁSPROGRAMOK FOGLALKOZÁSTERÁPIA Üléselnökök: Prof. Filiz Can, Dr. Majercsik Eszter Prof. Filiz Can Hacettepe University Faculty of Health Sciences, Department of Physical Therapy and Rehabilitation, ANKARA, Turkey Professional Questions of Elderly Care to Formulate Right Answers and to Find Some Innovative Solutions (15 ) Dr. Majercsik Eszter Szent Margit Kórház, Krónikus Osztály, Budapest Sportolás Időskorban (8+2 ) Tóth Klára Eszter, Gácserné Éltető Cs., Monek B., Mikó I., Poór Gy. Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest Szenzomotoros tréning hatékonyságának vizsgálata magas törési kockázatú osteoporosisos idősek esésmegelőzésében (8+2 )

Dr. Kovács Éva, Virág A., Jakab Á., Karóczi Cs.K. Semmelweis Egyetem, Budapest A Nordic Walking hatása idősek erőnlétére, poszturális stabilitására és életminőségére (8+2 ) Almási Judit Boldog Gizella Alapítvány, Biatorbágy Életminőségjavító differenciált foglalkoztatásterápiák időskorúak számára a Gizella Otthonban (8+2 ) Szabóné Berta Irén Vakok Állami Intézete, Budapest Időskorú látássérült emberek elemi rehabilitációs ellátása (8+2 ) 14.00 Szünet 14.10 IDŐSKOR: Az idősödés kísérletes és klinikai kutatása II. Üléselnökök: Prof. Székely Miklós, Dr. Imre Sándor Prof. Semsei Imre Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Kar, Nyíregyháza Az őszülő Európa kihívásai (15 ) Prof. Kiss István SE ÁOK II. sz. Belgyógyászati Klinika, Geriátriai Tanszéki csoport és Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Nephrologia-Hypertonia Profil és Aktív Geriátriai Osztály, Budapest Az időskori folyadékfogyasztás aktuális kérdései (15 ) Antal Emese Európai Hidratációs Intézet A hidratáció fontosságának megítélése a magyar és az európai orvosok valamint egészségügyi szakemberek körében (15 ) Dr. Balaskó Márta, Novinszky P., Rostás I., Jech A., Székely M., Pétervári E., Soós Sz. PTE ÁOK Kórélettani és Gerontológiai Intézet, Pécs Katabolikus peptidek energetikai szerepe az életkor és tápláltsági állapot függvényében: leptin és inzulin (8+2 ) Dr. Mikó Alexandra, Nagy P., Koncsecskó M., Balaskó M., Székely M., Pétervári E., Soós Sz. PTE ÁOK Kórélettani és Gerontológiai Intézet, Pécs Nemi eltérések a korfüggő energetikai változásokban állatkísérletek alapján (8+2 )

Dr. Soós Szilvia, Takács K., Balaskó M., Pétervári E., Székely M. PTE ÁOK Kórélettani és Gerontológiai Intézet, Pécs A szarkopénia előfordulása, klinikai vizsgálatának módszertani lehetőségei (8+2 ) Dr. Koncsos Péter, Paragh Gy., Kovács Á., Szikszai Z., Imre S.Gy. DE OEC, Belgyógyászati Intézet, Debrecen Az egészségi állapot összefüggése a táplálkozási szokásokkal és fizikai aktivitással 90 év feletti idősekben (8+2 ) Dr. Ádám Ildikó, Frank N., Mátisné Kovács K. Kaposi Mór Oktató Kórház Geriátria és Krónikus Belgyógyászat Osztály A diabetes kezelés nehézségei geriátriai betegekben (8+2 ) 15.45 IFJÚSÁGI SZEKCIÓ Üléselnökök: Dr. Soós Szilvia, Prof. Kiss István Dr. Tizedes Franciska, Litauszki K., Soltész P., Bakó Gy. DE OEC Belgyógyászati Intézet Geriátria, Debrecen Szövődményes angiológiai esetünk bemutatása, geriátriai szemmel, a nemzetközi ajánlások tükrében (esetbemutatás) (8+2 ) Dr. Takács Katalin Gyöngyi, Király H., Balaskó M., Pétervári E., Huszár J., Füge K., Figler M., Tóth K., Székely M., Soós Sz. PTE KK I. sz. Belgyógyászati Klinika, Pécs A korfüggő testösszetétel változások, az időskori szarkopénia vizsgálata Baranya megyei idősek otthonában (8+2 ) Dr. Tenk Judit, Rostás I., Pétervári E., Soós Sz., Székely M., Balaskó M. PTE ÁOK Kórélettani és Gerontológiai Intézet, Pécs A corticotropin-releasing factor életkorfüggő hatásai az energia háztartásban (8+2 ) Dr. Onódy Réka Szent Imre Oktató Kórház, Angiológiai Profil, Budapest Esetismertetés (8+2 ) Dr. Besenyei Attila Szent Imre Kórház, Geriátria és Geronto-pszichiátriai Rehabilitációs Részleg, Pszichiátriai Osztály, Budapest Esetismertetés (8+2 )

16.35 POSZTER SZEKCIÓ Üléselnökök: Dr. Császár Tamás, Dr. Zöllei Magdolna A kiállított poszterek 3 perces bemutatása cím-dia és két dia-képpel, 2 perces kérdés-vita lehetőséggel 1. Nagymihály Tünde, Szántainé Szilágyi M., Rónyai E., Patkós E., Juhász O. SZTE SZAKK Központi Fizioterápiás Részleg- SZTE ETSZK Gyógytornász szak IV. évf., Szeged Osteoporosisos betegek mozgásképességének felmérése (3+2 ) 2. Ráczné Németh Teodóra Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, Győr KARBAN-TARTUNK - mozgásintervenciós programok (3+2 ) 3. Hock Márta, Csiziné Ratár M., A. DeBlasio PTE ETK Fizioterápiás és Táplálkozástudományi Intézet, Pécs Időskori mozgásprogram subaqualis térben (3+2 ) 4. Nagy Gabriella, Erdélyi Zs., Váradi Zs., Veres-Balajti I. DE OEC Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék, Debrecen Az állóképesség vizsgálata a Józsai Nyugdíjas Klubban (3+2 ) 5. Szalai Kata, Gál Szíjártó Nikolett, Hock Márta Gyógyfürdő, Gúnaras 60 év feletti idősek fizikális képességeinek és hangulati életének fejlesztése 15 hetes mozgásprogrammal (3+2 ) 6. Tasi Krisztina, Erdélyi Zs., Cseri J., Veres-Balajti I. DE OEC Népegészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék, Debrecen Zenés fizioterápiás tréning program a Józsai Nyugdíjas Klub tagjainak körében (3+2 ) 7. Horváth K., Dr. Belovai Lídia, Szij M., Hirling A. Váci Irgalmasrendi Kórház, Vác A Váci Irgalmasrendi Kórház komplex gyakorlata az idősellátásban (3+2 ) 17.10 Konferencia zárása Dr. Egervári Ágnes, Prof. Kiss István

A rendezvény fővédnöke Harmadik Kor Egyeteme Állam- és Jogtudományi Kar Miskolc Megyei Jogú Város és Dr. Kriza Ákos Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere MEGHÍVÓ III. Miskolci Nemzetközi Gerontológiai Szimpózium A Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány együttműködve a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és érdeklődő kollégáit a III. Miskolci Nemzetközi Gerontológiai Szimpózium Az élethez, az emberi méltósághoz való jog félelem nélkül idős korban is! 47 című rendezvényére Téma: Az idős emberek áldozattá válásának megelőzése, áldozatvédelem, áldozatsegítés időskorban is! 2013. június 12. napján 8.45 órától a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar épületében

(3515 Miskolc- Egyetemváros A/6. épület, XVIII. terem) A rendezvény ingyenes! PROGRAM 9.55 10.15 Az öregedés művészete az időskor méltósága Prof. Dr. Semsei Imre, elnök, Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ, Nyíregyháza 10.15 10.35 Biztonságban minden korban Dr. Vereckei Csaba, főkapitány BAZ Megyei Rendőr-főkapitányság 10.35 10.55 Szünet Levezető Elnök: Dr. Dobos László, a 3.Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány Kuratórium elnöke 8.45 9.00 Óvodások köszöntője (Belvárosi Óvoda) 9.00 9.15 Köszöntő Prof. Dr. Torma András, dékán, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 9.15 9.35 Megnyitó Kiss Gábor, alpolgármester, Miskolc Megyei Jogú Város 9.35 9.55 Konfliktushelyzetek időskorban időskorú elkövetők és áldozatok Csemáné Dr. Váradi Erika, PhD Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar / AKIK 48 10.55 11.15 Erdélyi tapasztalatok a segítő áldozatvállalásról időskori daganatos betegségben Dr. Dégi Csaba, PhC MSW klinikai szociális munkás Babes Bólyai Tudományegyetem Kolozsvár, Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete 11.15 11.35 Párkapcsolati erőszak a 60 éven felüli nők életében Dr. Tóth Olga, szociológus Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont 11.35 11.55 Az AGE-IZMUS extrém formái. A BATTERED PARENT Szindróma Dr. Boga Bálint

Magyar Hospice Alapítvány 11.55 12.15 Látássérültek az áldozatok között Dr. Kiss László, elnök Vakok és Gyengénlátók Megyei Egyesülete 12.15 12.35 Konzultáció 13.20 13.30 Konferencia zárása Tóth József, elnök Dél-Borsodi Egészségügyi és Szociális Klaszter 2013. június 12.-én, 8.45 órakor Név:... Cím:...... Munkahely:...... Beosztás:... Megjegyzés:.. JELENTKEZÉSI LAP III. Miskolci Nemzetközi Gerontológiai Szimpózium Az élethez, az emberi méltósághoz való jog félelem nélkül idős korban is Kérjük a jelentkezési lapot, hogy legkésőbb 2013. június 5.-ig beküldeni szíveskedjék. Cím: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ 3533 Miskolc, Kabar u.4. E-mail: idosellataskabar@gmail.com Fax: 06-46-532-507 TÁMOGATÓINK című rendezvényre 49

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ DROGAMBULANCIA ALAPÍTVÁNY Alapítvány BAZ Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány 50

A Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság (MGGT), a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház és a Tiszta Életért Alapítvány tisztelettel meghívja Önt és kedves munkatársait a GYULAI ÉS DEBRECENI GERIÁTRIAI NAPOK című rendezvényre A rendezvény ideje és helyszíne: 2013. május 31. (péntek) 10.30 órától Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, Árvay-terem 5700 Gyula Semmelweis u. 1. A rendezvényen való részvételhez jelentkezni szükséges. A jelentkezési lapot e-mailben kérjük visszaküldeni 2013. május 25-ig a következő címre: zekany.z@freemail.hu Részvételi díj: - Orvosoknak 4 000 Ft - Egészségügyi és szociális dolgozóknak 2 000 Ft - A PKK dolgozóinak térítésmentes A részvételi díjat banki átutalással kéjük rendezni legkésőbb 2013. május 25.-ig, számlaszám: HU 62 10102615-05486800-01003001 (Budapest Bank); megjegyzés rovatba kérjük írja be a nevét. (Részvételi díj esetenként a helyszínen is rendezhető). Kérjük, a továbbképzésre hozza magával a részvételi díj befizetését igazoló nyugtát Ebéd: 1 500 Ft/fő, mely előzetes igénylés alapján biztosított. Kreditpont: a továbbképzés orvosoknak 14 kreditpont, a szakdolgozóknak a pontmeghatározás folyamatban van. Egyéb részletekről érdeklődni lehet Dr. Zékány Zita osztályvezető főorvosnál a 30/20-65-317 számon, illetve a zekany.z@freemail.hu email címen. Megjelenésére feltétlenül számítunk! 51

Program 09:30-10:30 Regisztráció 10:30-10:45 Köszöntő Dr. Zékány Zita MGGT főtitkár, osztályvezető főorvos 10.45 11.10 Idősek, öregek, vének - egészségügyi és szociális esélyek Nyitrai Imre szociálpolitikai szakértő, címzetes főiskolai docens 11:10 11.30 Idősek helyzete Békés Megyében, ezen belül a gyulai járásban Szilágyiné Tóth Erzsébet intézményvezető, Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény 11:30 11.50 Minőségügyi indikátorok a Krónikus Belgyógyászati Osztályunkon Elekné Kiss Barbara főnővér, Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház 11:50 12:00 Vita Üléselnökök: Prof. Dr. Bakó Gyula, Prof. Dr. Székács Béla EBÉDSZÜNET 14:00-14:15 Geriátria, mint komparatív tudomány Dr. Boga Bálint főorvos 14:15 14:30 Rehabilitációs lehetőségek idős betegeknél Dr. Császár Tamás oszt.vez. főorvos, Zala Megyei Kórház Gerirátria és Krónikus Belgyógyászat 14:30 14:40 Öregedés és sejtmembrán Dr habil. Benkő Sándor Ph.D. egyetemi magántanár 14:40 14:55 Gyógyszeres kezelés szempontjai időskorban Prof. Dr. Bakó Gyula, Geriátriai Tanszék (Debrecen) tanszékvezető, egyetemi tanár, MGGT elnökhelyettes 15:10 15:25 Időskori hypertonia kezelésének buktatói Prof. Dr. Székács Béla, MGGT elnök 15:25 15:40 Időskori kardiorenalis betegségek kezelése Prof. Dr. Kiss István, egyetemi tanár, a Szakmai Kollégium Geriátriai és Krónikus Ellátás Tagozat elnöke 15:40 15:50 Vita Üléselnökök: Prof. Dr. Bakó Gyula, Prof. Dr. Székács Béla 15:50 16:00 - Tesztírás ZÁRÁS 52

TÁJÉKOZTATÓ (2013.02.19.) A MAGYAR NŐI KARRIERFEJLESZTÉSI SZÖVETSÉG (MNKSZ) EURÓPAI ÖSSZEFOGÁS AZ 50 ÉV FELETTI NŐKÉRT AZ EU-2012 AKTÍV IDŐSKOR ÉS GENERÁCIÓK ÖSSZEFOGÁSA ÉV TAPASZTALATAI CÍMMEL RENDEZI MEG KÖVETKEZŐ NEMZETKÖZI KONFERENCIÁJÁT. A konferencia időpontja: 2013. március 7. 11:00-18:00 A konferencia helyszíne: Rubin Wellness & Conference Hotel,1118 Budapest, Dayka Gábor utca 3. A konferencia nyelve magyar és angol, szinkrontolmácsolással. Támogatók: Nemzeti Együttműködési Alap BP European Business Service Centre Kft. Az EURÓPAI ÖSSZEFOGÁS AZ 50 ÉV FELETTI NŐKÉRT című nemzetközi konferenciát minden korosztálynak, nőknek és férfiaknak egyaránt ajánljuk, mivel a hosszabb, egészséges, tartalmas életre való tudatos felkészülés mindannyiunk érdeke! A konferencián Magyarország és Európa jövője szempontjából is fontos sorskérdésekről lesz szó, mint foglalkoztatás, egész életen át tartó tanulás, vidéki nők helyzete, generációk és közösség összefogása, az életminőség, az egészség, öngondoskodás fontossága, fenntartható életmód, értékrend, családmodell, a média szerepe, stb. Célok: Felhívni a figyelmet egy értékes, hátrányos helyzetű csoport, az idősebb nők munkaerő piaci részvételének szükségességére és egyben a családban betöltött szerepük fontosságára, hiszen az 50 év feletti nőkre szendvics generációként hárul egyidejűleg a gyermekeikről, szüleikről és unokáikról való gondoskodás felelőssége. Jó példák megismerése, tapasztalatcsere: A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség magyar és nemzetközi tapasztalatai és referenciái, kiemelten az Older Women Europe, az AGE Platform Europe szervezetekkel valamint szlovák és lengyel civilszervezetekkel fennálló együttműködése alapján az idősödő nők esélyegyenlőségének és aktivitásának megtartása érdekében. A megértés, közeledés, elfogadás és befogadás általános erősítése a különböző országok résztvevői körében, akik a megszerzett tapasztalatokat továbbviszik és terjesztik a saját országukban, környezetükben és szervezeteikben formális és informális eszközökkel. A konferenciánkkal szeretnénk hozzájárulni a EU-2012 Aktív időskor és generációk összefogása év tapasztalatainak és eredményeinek széleskörű megismertetéséhez és továbbviteléhez. 53

A program indokoltsága: Európai uniós háttér Az Európa 2020 Stratégia a foglalkoztatási rátát a 20-64 éves korú népesség körében a jelenlegi 69%-ról legalább 75%-ra szeretné növelni, és ennek feltétele az idősebb munkavállalók, a nők és a bevándorlók nagyobb arányú részvétele a munkaerőpiacon. Ezen belül külön kell figyelmet fordítania az 50 év feletti nőkre, mivel ők halmozottan hátrányos helyzetű csoport. Magyarországi helyzet Magyarországon különösen súlyos a helyzet. Az idősek aránya egyre nő a társadalomban. Mivel a nők átlagéletkora hosszabb, az ő aktivitásuk, egészségük megőrzésére külön fel kell hívni a figyelmet. 2012 az Aktív Idősödés és Generációk közötti Szolidaritás Éve Az európai (régi és új tagországokban) nyert tapasztalatok, jó példák megismerése kiváló lehetőséget ad arra, hogy felhívjuk az érdekeltek és döntéshozók figyelmét a demográfiai öregedés magyarországi problémáira és közösen keressük a megoldásokat. 2013-ban az Európai Unióban a Polgárok európai évét ünnepeljük. Ezért méltón szeretnénk megünnepelni a Nemzetközi Nőnapot európai uniós országokból és az USÁ-ból meghívott vendégelőadóinkkal közösen. Az MNKSZ korábbi rendezvényei a Női karrier korhatár nélkül programja keretében: Női Karrier Klub Találkozó az Indián Nyár jegyében. Program: Az idősödő nőkkel kapcsolatos témák az ENSZ-ben és az EU-ban a 2012- Az aktív idősödés és nemzedékek közötti szolidaritás európai éve tiszteletére a Rubin Wellness & Conference Hotelben 2012. szeptember 22-én. Egészség-szépség-biztonság Konferencia Rubin Wellness & Conference Hotelben 2012. június 28-án. Női karrier korhatár nélkül Az MNKSZ valamint a Figyelő Gazdasági Hetilap és a Családi Lap közös konferenciája a 2012- Az aktív idősödés és nemzedékek közötti szolidaritás európai éve tiszteletére a Hilton Budapest Hotelben 2012. március 28-án. Női karrier 40 és 50 év felett nemzetközi konferencia 2010.11.20-án, Budapesten a Gerbeaud házban Női karrier korhatár nélkül nemzetközi konferencia a Parlamentben 2009. február 26-án. A konferencia előadói: A konferencia vezérszónoka (key-note speaker): Prof. Dr. Iván László gerontológus, pszichiáter, országgyűlési képviselő, az Idősügyi Tanács tagja A konferencia díszvendégei: Csáky-Bornemisza Éva grófnő díszvendég Őexc. Kevin Dowling, Írország nagykövete díszvendég Lynn Gardner Heffron, alapító- elnök, Diversity Spectrum USA díszvendég Annikki Korhonen elnökségi tag, OWN Europe (Finnország) díszvendég Őexc. Roman Kowalski Lengyelország nagykövete díszvendég Maciej Kucharczyk az AGE Platform Europe vezérigazgatója díszvendég Őexc. Lizeth Pena, Angola nagykövete díszvendég Joke de Ruiter elnök, OWN Europe (Hollandia) díszvendég Elizabeth Sclater, főtitkár, OWN Europe (Nagy Britannia) díszvendég Lucyna Hoffmann Czyżyk elnök, Lubuski Ruch na Rzecz Kobiet i Rodziny ŻAR (Lubuski Régiós Mozgalom a Nőkért és Családokért, lengyel civilszervezet) videó üzenet Dobi Kitti HR igazgató, BP European Business Service Centre Kft. Farkas Erika, az MR1 Kossuth Rádió műsorvezetője (kiemelt szerkesztő) - moderátor Fazekas Gyöngyi, HR szakértő, biztosítási szakértő, az MNKSZ dél-dunántúli képviselője Ferenczi Andrea elnök, Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (levezető elnök) Hajós Katalin ügyvezető igazgató, AEGIS Media Hungary Média Kft., az MNKSZ alapító-elnökségi tagja Haraszti Ildikó Mária intézményvezető, Szépkorúak Idõsek Otthona, Süttõ, az MNKSZ ageing szakértője 54

Járóka Lívia EP Képviselő, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság alelnök videó üzenet Kissné András Klára HR vezető, FŐGÁZ Kósa Klára keramikusművész, a Népművészet Mestere Kovács Szilvia alpolgármester, Karcag Dr. Magyar Enikő elnökhelyettes, Egyenlő Bánásmód Hatóság Modláné Görgényi Ildikó szakképzési és felnőttképzési szakértő, volt főigazgató-helyettes, Nemzeti Munkaügyi Hivatal, Szak-és Felnőttképzési Igazgatóság Németh Ágnes rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály vezetője Dr. Rozsos Tamás plasztikai sebész Szakácsi Jánosné Dr. Tápai Flóra VAS diplomás mezőgazdasági mérnök V. Kulcsár Ildikó, újságíró, Nők Lapja moderátor Várjuk vendégeinket a Parlament, a kormányzat, az önkormányzatok, civilszervezetek, határon túli szervezetek, a média, felsőoktatási intézmények, kereskedelmi kamarák, hazai és nemzetközi cégek, szakszervezetek képviseletében, nőket minden korosztályból, diplomatákat, orvosokat, művészeket, sportolókat, EU és ENSZ szakértőket, valamint minden magyar és külföldi érdeklődőt! További információ: Ferenczi Andrea (36 30 9827093) awcdh@t-online.hu www.noikarrier.hu 55

PROGRAM TERVEZET 2013. február 19. EURÓPAI ÖSSZEFOGÁS AZ 50 ÉV FELETTI NŐKÉRT AZ EU-2012 AKTÍV IDŐSKOR ÉS GENERÁCIÓK ÖSSZEFOGÁSA ÉV TAPASZTALATAI NEMZETKÖZI KONFERENCIA A konferencia időpontja: 2013. március 7. 11:00-18:00 A konferencia helyszíne: Rubin Wellness & Conference Hotel,1118 Budapest, Dayka Gábor utca 3. A konferencia nyelve magyar és angol, szinkrontolmácsolással. Támogatók: Nemzeti Együttműködési Alap BP European Business Service Centre Kft. 09:00-11:00 Regisztráció és vendégek fogadása 11:00-11:40 Megnyitó, köszöntők Ferenczi Andrea elnök, Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (levezető elnök) Járóka Lívia EP Képviselő, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság alelnök videó üzenet Őexc. Kevin Dowling, Írország nagykövete díszvendég Őexc. Roman Kowalski Lengyelország nagykövete díszvendég 11:40-12:30 Előadások Prof. Dr. Iván László gerontológus, pszichiáter, országgyűlési képviselő, az Idősügyi Tanács tagja key-note Maciej Kucharczyk az AGE Platform Europe vezérigazgatója díszvendég Haraszti Ildikó Mária intézményvezető, Szépkorúak Idõsek Otthona, Süttõ, az MNKSZ ageing szakértője 12:30-14:15 Panelbeszélgetés Moderátor: Farkas Erika, az MR1 Kossuth Rádió műsorvezetője (kiemelt szerkesztő) Téma: ország beszámolók és jó gyakorlatok Előadók: Lucyna Hoffmann Czyżyk elnök, Lubuski Ruch na Rzecz Kobiet i Rodziny ŻAR (Lubuski Régiós Mozgalom a Nőkért és Családokért, lengyel civilszervezet) videó üzenet Fazekas Gyöngyi, HR szakértő, biztosítási szakértő, az MNKSZ dél-dunántúli képviselője Lynn Gardner Heffron, alapító- elnök, Diversity Spectrum USA díszvendég Annikki Korhonen elnökségi tag, OWN Europe (Finnország) díszvendég Őexc. Lizeth Pena, Angola nagykövete díszvendég Joke de Ruiter elnök, OWN Europe (Hollandia) díszvendég Elizabeth Sclater, főtitkár, OWN Europe (Nagy Britannia) díszvendég 56

14:15-15.00 Frissítők 15:00-15:15 Megemlékezés a nemrégiben eltávozott Barátunkra és Mentorunkra, az izraeli- magyar Müller Judithra, a világhírű parfümkreátorra. Emlékbeszédet mond Csáky-Bornemisza Éva grófnő, Judith Müller gyermekkori barátja. 15:15-16:30 Előadások Hajós Katalin ügyvezető igazgató, AEGIS Media Hungary Média Kft., az MNKSZ alapító-elnökségi tagja Kissné András Klára HR vezető, FŐGÁZ Dr. Rozsos Tamás plasztikai sebész Kósa Klára keramikusművész, a Népművészet Mestere 16:30-17:30 Panelbeszélgetés Moderátor: V. Kulcsár Ildikó, újságíró, Nők Lapja moderátor Téma: a felkért előadók négy generáció képviselői, akik saját tapasztalataik és szakterületük alapján mondták el véleményüket, javaslataikat a konferencia témáihoz kapcsolódóan. Előadók: Dobi Kitti HR igazgató, BP European Business Service Centre Kft. Kovács Szilvia alpolgármester, Karcag Dr. Magyar Enikő elnökhelyettes, Egyenlő Bánásmód Hatóság Modláné Görgényi Ildikó szakképzési és felnőttképzési szakértő, volt főigazgató-helyettes, Nemzeti Munkaügyi Hivatal, Szak-és Felnőttképzési Igazgatóság Németh Ágnes rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály vezetője Szakácsi Jánosné Dr. Tápai Flóra VAS diplomás mezőgazdasági mérnök 17:30-18:00 Hozzászólások, zárógondolatok, javaslatok, beszélgetés 18:00 órakor a konferencia véget ért. 18:15-19:45 Fogadás külön meghívóval További információ: Ferenczi Andrea (36 30 9827093) awcdh@t-online.hu www.noikarrier.hu 57

58

A Kék Duna Wellness Hotel**** és az Oxigén Hotel & Zen Spa**** tisztelettel meghívja Önt a Családi hotelek a magyar családokért című szakmai bemutatóra, beszélgetésre és az azt követő állófogadásra, melynek időpontja 2013. október 29. 13 óra A bemutatót megnyitja: Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Bemutatják a családi szállodák a magyar családokért programot: Farkas Tamás és Sárvári Krisztina Témakör: szállodáink szerepe az élet különböző korszakaiban Felkért hozzászólók: Prof. Dr. Semsei Imre Debreceni Egyetem Egészségtudományi karának Tudományos Dékán helyettese, Preventive Geriátriai és Gerontológiai Társaság elnöke Témakör: idősödés kezelése az EU-ban Dr. Szalkai Iván Egyetemi magántanár Témakör: idősödés kezelése Magyarországon és a családi hotelekben A bemutató helyszíne: Kék Duna Wellness Hotel**** Cím: 2300 Ráckeve, Dömsödi út 1/a. Tel: 06 24 523 230 59

60

61

62

63

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 1 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 2 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 3 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 4 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 5 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 6 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 7 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 8 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 9 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 10 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 11 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 12 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 13 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 14 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 15 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 16 / 17 2013.06.11. 13:55

final_programme.pdf http://www.ahaconference2013.ie/uploads/files/final_programme.pdf 17 / 17 2013.06.11. 13:55