Felkészülés a Két Szent Szívnek való daszentelődésre 1 Ez az összeállítás a Jézus és Szűz Mária szívének való daszentelődésre akar felkészíteni A Két Szív Szövetség hnlapján található anyagk alapján készítettem Alliance f the Tw Hearts - St Luis ~ https://www.ath-stl.rg/ A két szent Szív tisztelet lényege Az ember trónra emelésének a megszüntetése, és Jézus és Mária Szívének a közpntba kerülése, nekik való daszentelődés. De ez nemcsak egy ünnepélyes aktus, egy egyszer elmndtt imádság, hanem azt aprópénzre is kell váltani. Hgyan? A gyónásk, a szentmisék, a szentségimádásk rendszeres életünkbe való rendszeres beiktatása, valamint az elsőpéntek és az elsőszmbat megünneplése révén. Egy kis terminlógiai tisztázás az elején Hme Enthrnement- ről van szó ezekben a szövegekben. Mi ez? Talán trónra emelésként, megkrnázásként lehet a szót frdítani. A Két Szív szövetség rituáléjukban a fatimai Szűzanya szbr megkrnázása fejezi ezt ki. Amikr megérkezik valahvá a fatimai Szűzanya szbr kezébe adják a rózsafüzért, a skapulárét, és a fejére teszik a krnát. Egy ünnepélyes cselekedet abból a célból, hgy Isten az emberi élet, különös módn a család középpntjába kerüljön. A család tagjai befgadják a szentséget, vagyis egy lyan életállaptt, amelyre Isten mindnyájukat meghívja. Jézus az Úr, és őt imádják, mint a család királyát. Mária ugyanakkr a mi Urunk anyja, mdellje az életszentségnek (megmutatja, milyen is az), és úgy tiszteljük, mint az tthnunk királynőjét. Más összefüggésben felajánlás, daszentelődés szavak szerepelnek. A magyar frdítású felajánló imának ez a címe: Felajánlás a názáreti Szentcsaládnak Tehát megkrnázás, felajánlás, daszentelődés ugyanazkat jelenti. Ők az első pénteki/szmbati virrasztáskat tartják fntsnak, és ezt visszavezetik Fatimára 1925 dec. 10-én megjelent a Szent Szűz és Jézus egy 12 éves fiú frmájában Lúcia nővérnek egy spanyl zárdában, és azt mndta neki: Légy részvéttel legszebb anyád szíve iránt! Tövisekkel van brítva, amelyek hálátlan emberek szúrnak bele minden pillanatban, és senki sem távlítja el őket jóvátételi (engesztelő) cselekedettel A Szűzanya megígérte: Ha teljesítik a kérésemet, az én Szeplőtelen Szívem diadalmaskdik és egy béke krszak következik az emberiség számára. Lucia nővéren keresztül Jézus kinyilváníttta szándékát, hgy tiszteljék Szűz Mária Szeplőtelen Szívét, hasnlóan az Ő Szent Szívéhez. A családk felajánlásáról van szó. Miért lyan fnts ez? Ha a családk szétesnek, szétesik az Egyház és a társadalm is. Az ellenség - már látjuk nyilvánvalóan - el akarja pusztítja az egyházat és a társadalm alapvető struktúráját, a családt. A halál kultúrájának az elterjedésére válasz az engesztelés Az Alliance f the Hly Family-t 1992-ben alapíttták azóta emberek milliói szentelődtek da a Két Szent Szívnek 104 rszágban, és indultak el a családk a belső béke és szeretet útján. Milyen társulatról van itt szó? Ahgy én kivettem a hnlap írásaiból egy eucharisztiás és máriás apstli társulatról. Alapítójuk Jhn Francis Dnghue, Atlanta érseke Az alapítók JJ testvér (ma Father Jse Vila, aki lelki igazgatója a Két Szív harmadrendjének, és egy fiatalkból álló társaságnak
Felkészülés a Két Szent Szívnek való daszentelődésre 2 Sister Diana (ma Mther Diana in the Philippines) Brther David (ma Father David, als in the Philippines). A társulat alaplelkisége: engesztelés Alacque Szt. Magit és Fatima szellemében Kapcslódik hzzájuk egy papi társulat is the first Order f priests, the F.S.S.P. alapítója: Jhn Francis együttműködnek az Alliance f the Tw Hearts (két Szent Szív Szövetséggel) Ennek az elnöke mst Bing atya, és ahgy kivettem szavaikból a férfi és a női szerzetesi közösségnek is. Mi a célja a két Szent Szívnek való felajánlásnak? A két szent szívnek való felajánlás célja elsősrban a családk stabilizálása, és (a család daszentelődésnek a segítsége révén is) a másk megváltásában való közreműködés. Krisztus vállalta a bűneinket és büntetéseinket, hgy megbékélhessünk az Atyával, és kiszabaduljunk a gnsz hatalmából. Krisztus irántunk való szeretete megváltó szeretet. Ahhz, hgy belépjünk a Két Szív Szövetségébe, szeretetünknek elkötelezett szeretetnek kell lennie. Olyan szeretetnek, amely felajánlja saját életét skak életének megváltására. Amikr II. Jáns Pál pápa azt mndja az egész világnak, hgy csatlakzzn a két Szív Szövetségének prgramjáhz, azt akarja, hgy mindenki elkötelezett szeretettel rendelkezzen, hgy életét a Jézus és Mária Szívek Szövetségével közösen felajánlja a többiek megváltásáért. A halál kultúrájában a család egyik tagja egy másikat szexuális tárgykén használja. Sajns ez nemcsak férj és feleség között lehet így, hanem a gyermekekre is irányulhat, a már szinte legalizált pedfília frmájában. Itt, a Két Szív Szövetségében, az ember elkötelezi magát, hgy a halálig szeretik egymást. Így történik a gyógyulás. Mit eredményez a családk daszentelődése? Az a család, amelyik daszenteli magát és éli napnta az engesztelésnek az életstílusát, megtapasztalja a béke krszakát. A családn belüli szakadásk megszűnnek, egység, béke, öröm, nyugalm költözik abba a családba. Hgyan történik ez? A háztól házig engesztelésen keresztül a család inicializálása, napi bekapcslódása történik az engesztelésbe, amely Oltáriszentség-közpntú és máriás lelkiség. Jézus és Mária szívének a trónra emelésén keresztül a család a saját tthnában belép az Ő Szívük szövetségébe az daszentelődés által. Amilyen mértékben a család megéli ezt az daszentelődést (a rózsafüzér imádkzásn, gyónásn, szentmisén való részvételen és a szentségimádásn keresztül) lyan mértékben kerülnek tagjai közelebb egymáshz szeretetben és békében. Az ilyen családban megszentelődés, a szentté válás elkezdődik. Mi a megkrnázás, daszentelődés? Már szó vlt róla, mst megismételjük. A megkrnázás egy ünnepélyes cselekedet, Isten életünk, különösen a családunk középpntjába helyezése. Ünnepélyes szertartásn keresztül a család tagjai befgadják a szentséget, vagyis egy lyan állaptt, amelyre Isten mindnyájukat meghívja. A Két Szív Szövetségében a háztólházig való daszentelődésben Jézust fgadjuk el Úrnak, és a család királyaként imádjuk. Mária ugyanakkr a mi Urunk édesanyja, példakép számunkra a szentté válásban, és úgy tiszteljük őt, mint tthnunk királynőjét. Milyen szerep jut itt Máriának az daszentelődésben? (Egy félreértés tisztázása)
Felkészülés a Két Szent Szívnek való daszentelődésre 3 Amikr kezünkbe vesszük Jézus Szent Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének a képét, és elmndjuk a felajánló imát, ez azt jelenti, hgy Jézust Isten Fiaként imádjuk, Máriát pedig tiszteljük, mint Isten Anyját. Ez nem azt jelenti, hgy Máriát Istenként imádjuk. Tiszteljük őt, mert Jézus ezt akarta (Jn 19, 25-27). Mária egy lyan emberi lény, akit Isten kezdetektől arra készített elő, hgy Jézust szűzi méhébe fgadja. A Két Szív Szövetségéhez való csatlakzás semmilyen módn nem kívánja Máriát istenné tenni. Ahgy Eudes Szent Jáns kifejtette: Mária Jézus Szívének szerzője (authr); az Ő Szívükre mint egyetlen Szív -re utal, egy lyan egységre, amely a megtestesülés misztériumának a szerves része. (vö. A két szív szövetsége: hitünk magja, Manila: THMO, 1995). Tehát az Ő Szívük egy vlt eredetileg is. A Két szent Szívnek való daszentelődéssel belépünk mi is abba a szeretetegységbe, amely közöttük van. Mi, magyark (és hál Istennek már nemcsak mi) ismerjük a Szeretetlángt. Ugyanezt akarja kifejezni. A Szűzanya szívének a szeretetlángja a Szentlélektől, és Jézustól van. A Szentlélek az Atya és a Fiú egymás iránti élő szeretete. Ezt a szeretetet a Szűzanya fgadta be emberek közül a legtökéletesebben, és ezt akarja ránk is kiárasztani. Miért kell daszentelődnünk Jézus és Mária szívének? Mert nélküle nem maradhatunk talpn. Olyan gnsz időkben élünk, ahl a bűnt már nem tekintik skan bűnnek, és ahl a társadalm már nem hisz Isten létezésében. A Jézusnak való daszentelődés azt jelenti, hgy magunkat teljes Istennek adjuk, míg a Máriának való daszentelődés Mária számára lehetővé teszi, hgy valóban az édesanyánk legyen, aki közelebb visz minket Jézushz. A Két Szívnek való szentelés arra segít bennünket, hgy elszakadjunk a bűntől, és egyesítsük magunkat Jézussal Mária életének utánzásával. (vö. A két szív szövetsége: a hit lényege, 105..) A Két Szent Szív Szövetsége ünnepének a bevezetését kérték az Égiek Lucia nővéren keresztül Ezt 1925-ben kérték Lucia nővértől a spanylrszági Pnteverda klstrában, ahl letette fgadalmát és apáca vlt. Azt mndták neki, hgy Mária Szeplőtelen Szívének és a Szent Szív eucharisztikus uralmának közelgő diadala ettől az ünneptől függ. Az Istentiszteleti Kngregációnál kérelmezték az ünnepet. Hgy ez pntsan mikr történt, és jelenleg hl tart, arra majd rákérdezek Bing atyától. Az daszentelődés szövegének elemzése 1. bekezdés Üdvözlégy Jézus és Mária szeretett Szíve! Tisztelünk és szeretünk Benneteket. Mindörökre Nektek ajándékzzuk és szenteljük egész életünket. Vegyetek tulajdntkba minket teljesen, tisztítsatk, világsítsatk és szenteljetek meg minket, hgy Téged Jézus Mária szívén keresztül, valamint Mária Téged pedig Jézus szívén keresztül szerethessünk. Az első bekezdésben arról van szó, hgy Jézus és Mária Szívének ajándékzzuk magunkat, nekik szenteljük egész életünket. Mi ennek az eredménye?
Felkészülés a Két Szent Szívnek való daszentelődésre 4 Az Ő tulajdnukká leszünk, elkezdenek intenzívebben dlgzni rajtunk. Mit végeznek el bennünk? megtisztítanak minket mindnyájunknak szükségünk van a bűnöktől való megtisztulásra megvilágsítanak minket ezután tisztábban kezdünk látni atekintetben, hgy mi van a világban, mi van az egyházban, és mi van a lelkekben, elsősrban a saját lelkünkben. egyesülünk Jézus és Mária szívével Jézust úgy tudjuk szeretni mint Mária szerette és szereti őt Máriát is úgy szerethetjük, ahgyan Jézus szereti őt. Ami ebben a bekezdésben van, nem más, mint a lelki élet hagymánys leírásának az útja, amelynek hárm szakasza van a tisztulás útja a megvilágsdás útja és az egyesülés útja A hárm szakasz egymást követi, de egymást át is járja A tisztulás főleg az elején fnts, de nem hiányzhat a későbbi szakaszkból sem, mindegyik fkn szerepe van a bűnbánatnak. A megvilágsdás révén egyre tisztábban lát az ember: tisztábban látja bűneit is, de nem szabad, hgy ezektől aggálys legyen, és kétségbe essen. Ha nem vltam krábbi bűneimnek teles tudatában, azk nem is vltak annyira súlys bűnök. Ahhz, hgy súlys bűnről legyen szó, ahhz 3 dlg kell: önmagában súlys cselekedet, teljes tudatsság és szándéksság. Bármelyik hiányzik, nem lehet szó haláls bűnről Még az egyesülés útján is eleshet az ember, nem bízhatja el magát 2. bekezdés Ó, Jézus Szentséges Szíve, aki Máriában élsz és Mária Szeplőtelen Szíve, aki Jézusban és Jézusért élsz! Ó, Jézus Szíve, akit bűneinkért átdöftek s a Glgtán nekünk adtad az Istenanyát! Ó, Mária fájdalmtól átszúrt Szíve, aki üdvösségünk végett részesedtél isteni fiad szenvedésében! Ó, szentséges egyesülése e két Szívnek! A 2. bekezdés az elsőből a két szent szív egységét emeli ki, és részletezi Mit jelent ez az egység? Jézus Szíve Máriában él és Mária szíve Jézusban él egymásban lakznak, egymásért élnek, mélységesen átélik, hgy mi van a másik szívében Jézus irántunk való szeretetének a legmélyebb kifejeződése, hgy engedte, hgy szívét bűneikért átdöfjék a Glgtán Akkr adta Édesanyánkul Máriát, és akkr bízta őt ránk. Jáns apstl képviselt minket. Ennek értelmében Mária a mi édesanyánk is, és ahgy Jáns gndját viselte, törődött vele, figyelt arra, hgy mire vlt szüksége, ezt nekünk is meg kell tennünk. Mi az ő legnagybb fájdalma? Az, hgy úgy bántunk az Ő Fiával Hgy átdöfték a kereszten lándzsával, az Jézusnak emberileg már nem is fájt, hiszen haltt vlt. Annál inkább Máriának. És a keresztről való
Felkészülés a Két Szent Szívnek való daszentelődésre 5 levétel, ahgy kihúzta a töviseket fejéből, és ahgy tisztára msta őt könnyeivel, és ahgy végig csóklgatta az ő sebeit. A két szív egyesülését, egymásban lakzását, teljes egységét tárja elénk ez a bekezdés 3. bekezdés Dicsősség az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek! Dicsőség az isteni Szent Léleknek, aki e két egymásba fnódtt szívet egyesítette. Frrasztd egybe szíveinket és minden ember szívét Jézus és Mária szent szívének egységébe. A harmadik fhász a Szenthármság dicsőítése, és valami módn a mi beemelésünk is a Szenthármságba. Különösen a Szentlélek szerepét emeli ki ez a bekezdés, aki egyesítette egymással Jézus és Mária szívét már Jézus fgantatásakr, és később egyre mélyítette ezt a köztük lévő szeretetegységet A Szentlelket kérjük ebben a bekezdésben, hgy, miként Jézus és Mária szívét egységbe frraszttta, úgy frrassza eggyé a mi szíveinket is az Ő szívükkel. 4. bekezdés Győzedelmeskedjél Mária szenvedéssel teli és Szeplőtelen Szíve! Jézus Szentséges Szíve uralkdjál szívünkben, tthnunkban, lakásunkba és családunkban, az Anyaszentegyházban és minden hívő életében és mindazk szívében, akik még nem ismernek Téged, valamint a világ minden nemzetén. Alakítsd ki minden ember szívében Szíveitek isteni igazságát, győzelmét és uralmát, hgy az egész földkerekségen visszhangzzék: Dicsőség mindörökké Jézus Szentséges és Mária Szeplőtelen Szívének! Fatimában a Szűzanya megígérte, hgy az Ő Szeplőtelen Szíve végül győzni fg. Hgyan fg győzni? Nem látványsan. Nem vlt látványs Jézus földi születésének az előkészítése sem. Hanem éppen azáltal, hgy Jézus és Mária Szentlélek által egyesített szívüknek szenteljük magunkat, és ezt meg is éljük napnta, vagy ahgyan erre életállaptunknak megfelelően lehetőségünk nyílik: a gyakri gyónással, szentmisén való részvétellel, szentségimádással és a rózsafüzér imádkzásával. Ez utóbbiról van egy szép kis összeállítás a hnlapjukn, ezt ismertettem ebéd előtt a közös engesztelésben A magunk életére van elsősrban hatalmunk. De ha mi elindulunk kmlyan Isten felé, és lehetőleg családunkkal együtt, annak nagy kisugárzása lesz, az Egyház életére, azk életére, akik még nem ismerik Istent, és a világ minden nemzetére. Mindez sietteti a Szentlélek egy nagybb kiáradását, a másdik Pünkösdöt, és Jézus másdik dicsőséges eljövetelét, amely visznt mindenki számára látható, látványs lesz. Akkr Isten dicsősége megmutatkzik mindenki előtt. Lesznek, akiknek ez győzelmet, lesznek akiknek legyőzetést eredményez, a rssznak a Földről egy időre való eltűnését a Jelenések Könyve szerint. 5. bekezdés Ó, drága Szent József, rád bízm magamat, átadm magam neked, hgy mindenkr atyám, ltalmazóm és irányítóm légy az üdvösség útján. Esedezd ki számmra szívem nagybb tisztaságát és a tökéletesebb szeretetet a Szenthármsággal élve. Segíts, hgy minden cselekedetem Isten nagybb dicsőségére szlgáljn, Jézus isteni- és Mária
Felkészülés a Két Szent Szívnek való daszentelődésre 6 szeplőtelen Szíve egységében. Ó, Szent József, könyörögj érettem, hgy én is részesedhessem az örök élet békéjében és örömében Istennél! Ámen Amikr Jézus azt mndta a kereszten, hgy íme a te fiad és íme a te anyád, akkr ez a názáreti Szentcsalád közösségébe való felvételt is jelentette. Egy különleges kapcslat jött létre a Szentcsalád mindhárm tagja Jézus, Mária és Szent József között is. Eddig a Jézus és a Mária közötti kapcslatunkról vlt szó. Mst ebben az utlsó bekezdésben a Józseffel való kapcslatunkról. Ahgyan Szent József ltalmazója vlt a Szentcsaládnak, úgy lehet az én ltalmazóm is az üdvösség útján. Őt is kéri ez a felajánló ima azkn a területeket, amelyekről krábban már említés történt: a tisztulás útján, a tisztaság növekedésében, és a Szenthármsággal való egységben, amibe elsősrban Jézus és Mária szíveinek az egysége kapcsl be minket. A két szent Szívnek való daszentelődés, a Szentcsaládnak való daszentelődés kiemel abból a nagy zűrzavarból, békétlenségből minket, ami körülvesz és részesít már előre a mennyrszág örömében és békéjében. Összeállíttta Bcsa József Sch.P.