DANIELLE STEEL VÁLTSÁGDÍJ

DANIELLE STEEL VÁLTSÁGDÍJ 9

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Danielle Steel: Ransom Published by Bantam Dell a Division of Random House, Inc. New York, New York Copyright 2004 by Danielle Steel All rights reserved Jacket design by Jorge Martínez and Andrew M. Newman Author photograph Eliot Holtzman Fordította Varga Monika A fedél magyar változata Szakálos Mihály munkája Hungarian edition by Maecenas Könyvkiadó, 2004 Hungarian translation by Varga Monika, 2004 10

Csodálatos gyermekeimnek, akik mind különleges emberkék, imádom, szeretem és tisztelem őket, és különösen Samnek, Victoriának, Vanessának, Maxnek és Zarának, amiért merészek, szeretni tudnak, türelmesek és bátrak. Valamint azoknak a rendkívüli férfiaknak és nőknek, az állami, helyi és szövetségi ügynökségeknél, akiket legtöbbször nem is ismerünk és látunk, pedig mindannyiunk biztonságát vigyázzák. Hálás köszönettel és minden szeretetemmel: d.s. 11

A gyengédség erősebb a szigorúságnál. A víz erősebb a sziklánál. A szeretet erősebb az erőszaknál. Hermann Hesse 12

1. PETER MATTHEW MORGAN A PULTNÁL ÁLLT, összeszedegette a holmiját. Egy tárca, benne négyszáz dollár a készpénzszámlájáról. A szabadlábra helyező iratok, amiket magával kell vinnie és odaadnia a nevelőtisztjének. Azokat a ruhákat viselte, amelyeket az államtól kapott. Farmernadrág volt rajta, fehér póló, farmering, futócipő és fehér zokni. Távolról sem emlékeztetett arra az öltözékre, amelyben bevonult. Négy évet és három hónapot nyomott le a Pelikán-öbölbeli Állami Börtönben. Büntetése minimumidejét töltötte le, ami hosszú idő volt ahhoz képest, hogy először ítélték el. Különösen nagy mennyiségű kokain birtoklásáért kapták el, az állam emelt vádat ellene, esküdtszéki tárgyaláson ítélték el, és a Pelikán-öbölbeli Állami Börtönben letöltendő büntetést kapott. Eleinte csak a haveroknak adogatott el. Ebből nemcsak a saját adagjára futotta észre sem vette, és ő maga is rászokott, hanem anyagi szükségleteit, sőt családjáét is ebből fedezte. Az elfogatása előtti fél évben közel egymillió dollárt keresett, de még ezzel sem tömhette be a bankszámláján tátongó hatalmas lyukat, amit pénzügyi machinációival okozott. Kábítószer, rossz befektetések, veszteséges eladások, magas kockázatú áruügyletek. Brókerként dolgozott egy ideig, gondja támadt a Tőzsdefelügyelettel, nem akkora, hogy vádat emeltek volna ellene, mert akkor a szövetségiek, és nem az államiak tartóztatták volna le, de erre sosem került sor. A lehetőségeit bőven meghaladó, már-már az őrültséggel határos életvitelt folytatott, annyi, bármikor robbanni kész bombát tartott a kezében, és a rossz társaságnak köszönhetően olyan komoly drogfüggőség alakult ki nála, hogy járható útnak egyedül az ígérkezett, ha ő maga 13

is drogot kezd árulni, hogy ezáltal törlessze az adósságát a dílerének. Felmerült holmi hamis csekkek és a hűtlen kezelés gyanúja is, de ismét csak szerencséje volt. A munkaadója miután Petert kábítószerrel való üzérkedés miatt elfogták úgy döntött, nem perli be. Mi értelme lett volna? Peternek bármennyit sikkasztott is addigra egy fityingje sem maradt, és maga az összeg viszonylag kicsi volt a szóban forgó tételekhez képest, ráadásul a pénz már rég elfogyott. Semmi módon nem tudta volna visszafizetni. Munkaadója csupán szánalmat érzett iránta. Peter tudta, hogyan vegye le a lábukról az embereket, tudta, hogyan szerettesse meg magát velük. Peter Morgan testesítette meg a jó embert, akinek félresiklott az élete. Valamiért, menet közben, túl sokszor választotta a rossz utat, kihagyott minden, sikerrel kecsegtető lehetőséget. Barátai és üzlettársai még nála is jobban sajnálták a feleségét és a gyerekeit, akik áldozatul estek Peter őrült terveinek és rossz döntéseinek. De aki csak ismerte, azt mondta, Peter Morgan alapvetően rendes fickó. Nehéz lenne megmondani, mi, mikor romlott el. Valójában sok minden, és már régen. Az apja, a New York-i elit illusztris családjának leszármazottja, Peter hároméves korában meghalt. A családi vagyon már évek óta apadóban volt, és az anyának sikerült mindent elvernie, amit az apa rájuk hagyott, jóval azelőtt, hogy Peter átlépte volna a felnőttkor küszöbét. Nem sokkal az apa halála után, az asszony hozzáment egy társadalmilag igen nagyrabecsült, arisztokrata fiatalemberhez. A férfi, egy befolyásos bankárcsalád örököse, őszintén ragaszkodott a fiúhoz és két testvéréhez, taníttatta és szerette, a legjobb magániskolákba járatta őket, ugyanúgy, ahogy a két mostohafivért is, akik az új házasság révén lettek Peter életének részei. A családi egység kikezdhetetlennek, az anyagi háttér biztosnak látszott, de mindeközben az anya évről évre egyre többet ivott, és egy intézetben fejezte be pályafutását, gyakorlatilag árván hagyva Petert és két vér szerinti testvérét. Mostohaapjuk hivatalosan sosem fogadta örökbe 14

őket, és felesége halála után egy évvel újra megnősült. Az új asszony nem látta indokoltnak, hogy a férje pénzügyileg, vagy akár másként elkötelezze magát a három gyerek mellett, akik nem a sajátjai. A férje előző házasságából származó két gyerekről persze gondoskodni kívánt, igaz, őket is bentlakásos iskolába akarta küldeni. De Peter anyjának korábbi házasságából származó kölykökről hallani sem akart. A mostohaapa még hajlandó volt fizetni hármójukra a bentlakásos iskolát, a főiskolát, majd némi járandóságot is, de aztán némiképp szégyenkezve közölte, hogy az otthona többé nem az otthonuk, és további anyagi támogatásra ne számítsanak tőle. Ezt követően Peter az iskolában töltötte a vakációkat, vagy azoknál a barátainál, akikkel képes volt annyira megszerettetni magát, hogy azok az otthonukba invitálják. És nagyon elbűvölő tudott lenni. Miután az anyja meghalt, Peter megtanulta, hogy csakis a saját vonzerejére építhet. Ebből pedig bőven kijutott neki, és ezt ki is használta. Ez idő tájt szeretetet és gondoskodást kizárólag a haverjai szüleitől kapott. Amikor a barátainál szállt meg az iskolai szünetekben, gyakran megesett ez-az. Eltűnt némi készpénz, titokzatos módon felszívódni látszottak a teniszütők, amelyek azután sem öltöttek testet, hogy Peter elutazott. A kölcsönkért ruhadarabok sosem kerültek vissza tulajdonosukhoz. Egyszer egy aranyóra is köddé vált, minek következtében egy zokogó szobalány lapátra került. Az csak később derült ki, hogy Peter lefeküdt vele. Akkoriban tizenhat éves volt, és amit az óráért kapott rábeszélte a lányt, hogy lopja el neki, kitartott hat hónapig. Élete másról sem szólt, mint hogy elég pénzt szerezzen a megélhetésre. És ezért bármire hajlandó volt. Kedves volt, udvarias, mindenki örült, hogy a közelében tudhatja, és mindig ártatlannak tűnt, amikor a dolgok rosszra fordultak. Senkinek meg sem fordult a fejében, hogy egy ilyen helyes kölyköt rosszasággal, netán lopással vádoljon. 15

Egyszer az iskolai pszichológus felvetette ugyan, hogy a fiú szociopata tüneteket produkál, de ezt még az iskolaigazgató is aligha hihető"-nek minősítette. A pszichológus bölcs meglátása szerint Peter a felszín alatt kevesebb tudatosságot mutat, mint amennyit kellene. Csakhogy a felszín hihetetlenül meggyőző volt. Nehéz lett volna megmondani, ki lapul alatta. És Peter született túlélő volt. Sármos, jó eszű, jóképű kölyök, akinek már többször gellert kapott az élete. Saját magán kívül senkire nem számíthatott, és valahol, nagyon mélyen, már komoly sebeket kapott. A szülei halála... mostohaapja eltávolodása, és az, hogy jószerivel pénz nélkül hagyta... a két testvére, akikkel egyetlenegyszer sem találkozott azt követően, hogy más-más bentlakásos iskolákba kerültek a Keleti-parton... mindez megtette a maga hatását. És amikor később már főiskolásként megtudta, hogy a tizennyolc éves húga öngyilkosságot követett el, ez újabb sebet ejtett már amúgy is megtépázott, fiatal lelkén. Ritkán beszélt arról, mit kellett megtapasztalnia, vagy mi szomorúságot kellett átélnie, mégis összességében felemelt fejjel előrehaladó, optimista, jó természetű kölyöknek tűnt, aki bárkit képes levenni a lábáról... mint ezt gyakran megtette. De az élet korántsem volt kegyes hozzá; bár külső szemlélő ezt nehezen hitte volna. Senki nem gondolta volna, mi szenvedésen ment keresztül. A képzelhetőnél súlyosabb sebeket kapott, de ezeket mélyen titkolta. A nők fáról aláhulló, érett gyümölcsként pottyantak az ölébe, a férfiak jó haverként tartották számon. Főiskolás korában sokat ivott, de a barátok szerint soha nem veszítette el az önkontrollját... és tényleg nem. Legalábbis látszólag. Peter lelke mély sebeket kapott, épp csak nem beszélt róluk. Peter Morgan élete másról sem szólt, mint az odafigyelésről. Mindig tudta, mit akar. Mostohaapja tartotta magát az ígéretéhez, beíratta a Duke-ra, ahonnan egyenes út vezetett a Harvard gazdasági szakára, ahol is Peter közgazdászként diplomázott. Megszerezte a szak- 16

mához kellő tudást, emellett adott volt az intelligenciája, a külleme és az értékes kapcsolatai, amelyekre az elit magániskolákban tett szert. Mindenki biztosra vette, hogy sokra viszi. Fel sem merült a kérdés, hogy sikeres lesz-e. Brillírozott, ha pénzről volt szó látszólag, és elképzelései kifogyhatatlanok voltak. Miután lediplomázott, a Wall Streeten kapott munkát egy brókercégnél. Két évvel később kezdtek rossz irányt venni a dolgok. Peter megszegett egy-két szabályt, belepiszkált néhány számlába, kölcsönvett" kisebb összegeket. Rezgett a léc, de aztán mint mindig a talpára esett. Ezt követően egy befektetési banknál vállalt állást, és kis ideig a Wall Street aranykezű" ifjaként tartották számon. Mindene adott volt a sikeres élethez a családot és a lelkiismeretet leszámítva. Mindenre kész terve volt, és határozott elképzelése, hogyan szakíthatja át másoknál gyorsabban a célszalagot. Gyerekként egyvalamit megtanult: az élet egy szemvillanás alatt atomjaira hullhat, és hogy saját magának kell gondoskodnia saját magáról. Szerencsés véletlenek ritkán adódnak, ha adódnak egyáltalán. Ha létezik is véletlen, mindenki maga kovácsolja magának. Huszonkilenc évesen feleségül vette Janetet, a káprázatos első bálozót, aki történetesen annak a cégvezetőnek volt a lánya, akinek Peter dolgozott, és két éven belül két tündéri kislányuk született. Szebb életet álmodni sem lehetett volna, Peter szerette a feleségét és imádta a gyerekeit. Úgy tűnt, végül is sikerült a csúcsra vezető hosszú, rögös útra lépnie, amikor a dolgok megfejthetetlen okoknál fogva ismét kezdtek félresiklani. Másról sem tudott beszélni, mint a pénzcsinálásról; csak ennek élt, bármibe került is ez. Egyesek úgy vélték, túl nagy élvezetét lelte mindebben. Hogy minden túl könnyen pottyant az ölébe. Belecsöppent a jólétbe, túl nagy tétekben játszott, túl kapzsivá vált és centiről centire hagyta kicsúszni az irányítást a keze közül. És végül a kis stiklik, és a tudat, hogy mindent megszerezhet, amit csak akar, maguk alá gyűrték. Rákapott, hogy a kiska- 17

pukat válassza, és bevállalja a rizikós ügyleteket, amikért ugyan nem rúgták ki, de amiket az apósa nem igazán díjazott. Úgy tűnt, Petert elkapta a gépszíj, és a veszély közvetlen közelébe röpítette. Peter és az apósa többször is komolyan elbeszélgetett, felesége szüleinek connecticuti birtokán sétálgatva, és Janet apja úgy érezte, sikerült megértetnie magát. Egyszer és mindenkorra azt próbálta Peter fejébe verni, hogy olyasmi, mint ingyen ebéd, vagy gyorsvasút a sikerhez... nem létezik. Figyelmeztette a vejét, hogy az ügyletek, amiket bevállal, a források, amiket felhasznál, egy nap még visszaüthetnek. Esetleg már holnap. Előadást tartott a becsületesség jelentőségéről, és biztosra vette, hogy Peter hallgat óvó szavára. Szerette a vejét. De csupán annyit ért el, hogy felidegesítette, és Peter úgy érezte, nyomás nehezedik rá. Harmincegy évesen, először csak a móka kedvéért", kipróbálta a narkót. Nincs ebben semmi rossz, hajtogatta, mindenki ezt csinálja, és mindent olyan viccessé és izgalmassá tesz". Janet betegre aggódta magát. Harminckét éves korára Peter Morgan már nagy bajban volt, és noha az ellenkezőjét hangoztatta drogfüggővé vált, a felesége pénzét kezdte költeni, mígnem az apósa megálljt nem intett. Rá egy évre megkérték, hogy lépjen ki a cégtől, és a felesége elkeseredve és sokkolva mindattól, amit Peter mellett kellett megélnie hazaköltözött a szüleihez. Peter soha nem erőszakoskodott vele, de folytonos kokainmámorban élt, és a talaj kezdett kicsúszni a lába alól. Ekkortájt fedezte fel az apósa, mekkora adósságokba keveredett a veje, és mennyi pénzt nyúlt le diszkréten" a cégtől, de tekintve a köztük lévő rokoni kapcsolatot és a lehetséges kárt, amit mindez mindannyiukra különös tekintettel Janetre nézve okozhat, inkább rendezte a tartozást. Peter beleegyezett, hogy a gyerekeket a felesége nevelje. A láthatási jogot egy aprócska malőrnek köszönhetően vesztette el, amikor is érintve volt ő, három nő, egy nagy kupac kokain egy jachton az East Hampton-i partoknál. A lányai 18

épp látogatóban jártak nála. A dadus a mobiljáról hívta fel Janetet a hajóról. Az asszony azzal fenyegetőzött, hogy rájuk küldi a Parti Őrséget. Peter menni hagyta a dadust és a lányait, de Janet az újabb láthatásba már nem egyezett bele. Csakhogy addigra Peternek már kisebb gondja is nagyobb volt. Drogfogyasztása miatt tetemes adósságai halmozódtak fel, és minden pénze ráment az ingatlanpiaci rizikós befektetéseire. Innentől fogva nem számítottak az ajánlólevelek, vagy az, hogy mire képes... nem kapott munkát. Ahogy az anyja is a halála előtt... leszálló ágba került. Egyrészt pénze sem volt, másrészt drogfüggő volt. Két évvel azután, hogy Janet elhagyta, munkát próbált szerezni egy jó nevű, San Franciscó-i tőkebefektető cégnél, de nem vették fel. Mégis San Franciscóban telepedett le, és munka helyett kokainárusításból élt. Betöltötte a harmincötöt, és a fél világ a sarkában lihegett az adósságai miatt, amikor is nagy mennyiségű, eladásra szánt kokain birtoklásáért lekapcsolták. Egész vagyont keresett ezzel, de ötször ennyivel tartozott, amikor letartóztatták, és ijesztő összegekkel volt adósa néhány nagyon veszélyes alaknak. Azok, akik ismerték amikor hallották, mi történt vele, azt mondták, mindene meglehetett volna, de sikerült minden centet elvernie. Amikor letartóztatták, már ki sem látszott az adósságból, és fennállt a veszélye, hogy a dílerek, akiktől az árut vette, megöletik, vagy ha nem ők, akkor azok, akik az egészet a háttérből finanszírozták. Peter senkinek semmit nem fizetett vissza. Mert nem volt rá pénze. Legtöbbször, az olyan esetekben, amikor az érintett börtönbe kerül, az adósság behajtását elnapolják, vagy úgy tesznek, mintha megfeledkeztek volna róla. Durvább esetekben a börtönben gyilkolják meg az illetőt. A szerencséseket futni hagyják. Peter remélte, hogy az utóbbiak közé tartozik. Amikor börtönbe vonult, már két éve nem látta a lányait, és esélye sem volt rá, hogy újra találkozhasson velük. Rezzenéstelen arccal ülte végig a tárgyalást, intelligensnek és bűnbánónak mutatta magát a tanúk padján. 19

Az ügyvédje próbaidőre felfüggesztett büntetést próbált kicsikarni, de a bíró nem hagyta magát átverni. Több igaz, nem túl sok, Peterhöz hasonló emberrel összehozta már a sors, de egyikük sem hagyott ki annyi lehetőséget, mint ez a vádlott. Peter nyitott könyvként hevert előtte, és a bíró érzékelte, hogy valami nem stimmel. Peter megjelenése és a tettei sehogy sem akartak összhangba kerülni. A bíró nem volt vevő a közhelyszerű vallomásra, amelyet a vádlott unos-untalan ismételgetett. A fellépése elegáns volt, de nem hiteles. Szeretnivalónak tűnt ugyan, de olyan döntéseket hozott, amelyekkel senki nem tudott egyetérteni. És amikor az esküdtszék is bűnösnek találta, a bíró hét év Crescent Cityben, a Pelikán-öbölben letöltendő büntetésre ítélte, egy olyan, maximális védelmű börtönben, amely Kalifornia büntetés-végrehajtási intézményeinek háromezer-háromszáz, legkeményebb elítéltjének adott otthont", ötven kilométerre San Franciscótól északra, tizenhét kilométerre az oregoni határtól. Indokolatlanul súlyos büntetés volt ez Peterre nézve; ő nem ide tartozott. Aznapra, amikor kiengedték, Peter letöltötte, amit megszolgált": négy évet és három hónapot. Leszokott a drogról, csak a maga dolgával törődött, a börtönigazgató mellett kapott munkát, főként számítógépen dolgozott, egyetlen fegyelmi vétséget sem követett el, egyetlen jelentés sem készült róla a négy év alatt. És az igazgató szentül meg volt győződve arról, hogy Peter bűntudata őszinte. Mindenki, aki csak ismerte, azt mondta, Peter nem akar még egyszer bajba keveredni. Mert megtanulta a leckét. A feltételesen szabadlábra helyező bizottság előtt is azt állította, egyéb vágya sincs, mint újra láthatni a lányait, és olyan apává válni, akire egy nap még büszkék lehetnek. Peter mindezt nagyon hitelesen adta elő, szemlátomást ő is hitte, hogy az utóbbi hat-hét év csupán megmagyarázhatatlan vételi zavar volt élete egyébiránt hibátlan képernyőjén, amelyet innentől fogva tisztának és zavarmentesnek szándékszik megtartani. És mindenki hitt neki. 20

A törvény adta legelső alkalommal szabadult. Még egy évig nem hagyhatta el Kaliforniát, és egy San Franciscó-i felügyelőtisztet neveztek ki fölé. Úgy tervezte, az átmeneti szálláson marad, amíg munkát nem talál, és mint a bizottság előtt is mondta félreteszi a büszkeségét. Bármilyen állást elfogad, amíg a saját lábára nem tud állni, akár fizikai munkát is vállal, feltéve, hogy tisztességesen megfizetik. De senkinek kétsége sem fért hozzá, hogy Peter Morgannek lesz munkája. Kolosszális hibákat követett el, de annak ellenére, hogy négy évet lenyomott a Pelikán-öbölben, mindenki intelligens, kellemes embert látott benne, mint ahogy az is volt. Ha van egy kis szerencséje, mint ahogy a jóakarói beleértve a börtönigazgatót is kívánták, rátalál a helyes útra, és jó élete lesz. Minden adott volt, hogy így legyen. Már csak arra a kis szerencsére volt szüksége. És mindannyian remélték, hogy része lesz benne, amikor szabadul. Az emberek mindig is szerették Petert, és kizárólag jót kívántak neki. A börtönigazgató személyesen köszönt el tőle és rázott kezet vele. Peter négy éven át csakis az ő keze alatt dolgozott. Maradjunk kapcsolatban mondta, és meleg tekintettel méregette. Az előző két évben meghívta magukhoz, hogy töltse együtt a karácsonyt vele, a feleségével és a gyerekeivel, és Peter mindenkit levett a lábáról. Okos volt, szeretetteljes, humoros, és igazán lenyűgözően bánt az igazgató négy, tizenéves fiával. Képes volt jó kapcsolatot kialakítani bárkivel, fiatallal, öreggel egyaránt. Az egyik fiút még arra is sikerült rávennie, hogy jelentkezzen a Harvardra. És fel is vették. Az igazgató úgy érezte, adósa ezért Peternek. Holott Peter csupán kedvelte őt és a családját, és hálás volt mindazért a szeretetért, amit tőlük kapott. Egy évig még San Franciscóban maradok mondta kedvesen. Csak remélni tudom, hogy hamarosan keletre utazhatok, hogy láthassam a lányaimat. Négy éve még csak fényképet sem látott róluk, öt éve nem is találkozott velük. Isabelle és Heather mostanra nyolc- és 21

kilencévesek lettek, jóllehet Peter emlékeiben még sokkal fiatalabban éltek. Janet már jóval korábban letiltotta a láthatást, és a szülei ebben hathatósan támogatták. Peter mostohaapja, aki a taníttatását finanszírozta, sok éve halott volt. A fivére évekkel korábban lelépett a színről. Peternek senkije és semmije nem maradt. Csupán négyszáz dollár a tárcájában, egy nevelőtisztje San Franciscóban, és egy ágya az átmeneti szállón Mission Districtben, a spanyol latin-amerikaiak által benépesített, valaha virágzó, de mostanra leszálló ágba került körzetben. Peter ennek is a lepusztultabb részén lakott. A pénzből, amije volt, nem sokáig húzhatta, négy éve egy tisztességes hajvágásban sem volt része, a világon semmije nem maradt, leszámítva némi kapcsolatot a vezető elektronikai cégekkel és a tőkebefektetők világával a Szilikon-völgyben, valamint még a drogdílerek nevét tudta, akikkel korábban üzletelt, de ezeket nagy ívben el akarta kerülni. Kilátásai gyakorlatilag a nullával voltak egyenlők. Úgy tervezte, felhív néhány embert, amint a városba ér, de tudta, jó esélye van rá, hogy csupán mosogatói vagy benzinkutas munkát kap, bár ezt ő maga sem tartotta valószínűnek. Végtére is a Harvardon szerzett közgazdász diplomát, előtte pedig a Duke-ra járt. Ha mást nem is, felkutathat pár régi iskolatársat, akik talán nem hallottak róla, hogy megjárta a börtönt. De nem áltatta magát azzal, hogy könnyű dolga lesz. Harminckilenc éves volt, és akárhogy magyarázta is, az utolsó négy év fehér foltként virított szakmai önéletrajzán. Hosszú, meredek kaptatót kellett most megmásznia. De egészséges volt, erős, tiszta", intelligens és még mindig hihetetlenül jóképű. Most már valami jónak kell történnie vele. És ebben szentül hitt, ahogy a börtönigazgató is. Majd hívjon minket! mondta ismét. Első alkalommal mutatott törődést olyan elítélttel szemben, aki mellette dolgozott. Igaz, a férfiak, akikkel a Pelikán-öbölben foglalkozott, nyomába sem értek Peter Morgannek. A Pelikán-öbölbeli fegyház maximális védelmű büntetés-végrehajtási intézményként épült, a legveszélyesebb 22

bűnözők részére, akiket korábban a San Quentinbe küldtek volna. A legtöbb elítélt magánzárkába került. Az objektum a legkorszerűbb elektronikával felszerelt, számítógép-vezérelte épületegyüttes volt gyöngyszem a maga nemében, ami alkalmassá tette az ország legveszélyesebb egyedeinek befogadására. Peter mint ezt az igazgató azonnal kiszúrta nem tartozott közéjük. Csupán az általa forgalmazott kábítószer mennyiségének és az ezáltal képviselt pénz nagyságának köszönhette, hogy fegyházbüntetésre ítélték. Ha a vádak kevésbé súlyosak, minden bizonnyal egy kevésbé őrzött intézménybe kerül. Nem kellett attól tartani, hogy megszökik, az erőszakosságnak még a gyanúja sem merült fel vele szemben, semmiféle incidensbe nem keveredett, amíg a büntetését töltötte. Mindent összevetve, civilizált ember benyomását keltette. Mindazok, akikkel az évek során szóba elegyedett, felnéztek rá, és Peter minden igyekezetével azon volt, hogy kerülje a bajt. A börtönigazgatóval való közeli kapcsolata valamiképp érinthetetlenné tette, és védelmet biztosított számára. Nevét soha nem hozták összefüggésbe a különböző bandákkal, az erőszakosságukról, vagy a lázongásra való hajlamukról ismert csoportokkal. Peter csak a maga dolgával törődött. És több mint négy év után úgy tűnt, viszonylag sértetlenül fogja elhagyni a Pelikán-öblöt. Lehajtott fejjel ugyan, de letöltötte a büntetését. Rengeteg jogi és pénzügyi írást elolvasott, meglepően sok időt töltött a könyvtárban, és fáradhatatlanul dolgozott a börtönigazgató mellett. Az igazgató saját kezűleg ragyogó ajánlólevelet írt a nevelőtisztnek. Ebben rossz útra tért fiatalembernek festette le Petert, aki kis szerencsével rátalálhat a helyes útra. És kétsége sem volt afelől, hogy ez bekövetkezik. Arra számított, hogy csupa jó dolgot fog hallani Peterről a jövőben. Harminckilenc évesen még előtte állt az élet, mögötte pedig a legnívósabb iskolákban megszerzett tudás. És remélhetőleg okul az elkövetett hibákból. Senkiben fel sem merült, hogy Peter nem a rögösebb, ámde egyenes úton halad majd tovább. 23

Peter és a börtönigazgató még egymás kezét szorongatták, Peter már menni készült, amikor a helyi újság riportere és fotósa kiszállt a furgonjából és odajött a pulthoz, ahonnan Peter felmarkolta a tárcáját. Egy másik elítélt is épp akkor írta alá a szabadlábra helyezési papírjait. Találkozott a tekintetük, egymás felé biccentettek. Peter tudta, ki az illető... mindenki tudta. Időről időre összefutottak az edzőteremben, vagy a közös helyiségekben, és a másik az utóbbi két évben rendszeresen bejárt az igazgatói irodába. Éveken át sikertelenül folyamodott kegyelemért, és a roppant kitartó, nem hivatalos börtönjogász címet vívta ki magának. Carlton Watersnek hívták, negyvenegy éves volt, és huszonnégy évet nyomott le gyilkosságért. Ha úgy vesszük, a börtönben nőtt fel. Carlton Waterst a szomszédja és annak felesége megöléséért illetve azok gyermekeinek súlyos bántalmazásáért börtönözték be. Tizenhét éves volt, a bűntársa a haverja huszonhat, és előzőleg többször megjárta a börtönt. Betörtek az áldozatok házába, és kétszáz dollárt raboltak tőlük. A tettestársát már évekkel korábban halálra ítélték, de Waters hosszú éveken át úgy vallott, hogy jelen volt ugyan, de nem vett részt a gyilkolásban. És ehhez tartotta magát. Az ártatlanságát hangoztatta, miszerint úgy hatoltak be az áldozatok házába, hogy fogalma sem volt a haverja szándékairól. Az egész olyan gyorsan történt, hirtelen minden rosszra fordult... és a gyerekek túl fiatalok voltak, hogy ellene, vagy mellette valljanak. Túl kicsik voltak, hogy azonosíthassák őket: jó nagy verést kaptak, de ennyivel megúszták. Mindkét férfi részeg volt. Waters azt mondta, teljesen kiütötte magát, semmire nem emlékszik. Az esküdtszék nem vette be a mesét, és fiatalkorúsága ellenére felnőttként kezelte a tárgyaláson. Bűnösnek találták, és a fellebbezéshez való jogát is elvesztette. Élete nagy részét börtönben töltötte; először a San Quentinben, aztán a Pelikán-öbölben. Ez idő alatt elvégzett egy főiskolát, és félúton volt a jogi diploma megszerzésé- 24

hez. Számtalan cikket publikált, a javító-nevelő intézetekről és a törvénykezési rendszerről, s az évek során jó kapcsolatot alakított ki a sajtóval. Azáltal, hogy bebörtönzése egész ideje alatt ártatlanságát hangoztatta, Waters egyfajta (rács mögött lévő) hírességgé nőtte ki magát. Ő szerkesztette a börtönújságot, és gyakorlatilag mindenkit ismert odabent. Az elítéltek gyakran kikérték a véleményét, a börtöntársadalom elismert tagjának számított. Nem mintha Peter Morgan arisztokratikus, elegáns fellépésével bírt volna. Kemény volt, erős és tagbaszakadt. Sokat gyúrt, és ez meg is látszott rajta. Bebörtönzésének korai időszakában amikor még fiatal volt és forrófejű nem egy buliba belekeveredett, de az utóbbi két évtizedben a börtönlakók mintapéldájául szolgált. Erőteljes, rettenthetetlen emberként tartották számon; börtönbeli kartonja makulátlan volt, ha nem is az arany-, de a bronzmedál mindenképp megillette. Waters volt az, aki értesítette a médiát a szabadulásáról, és örömmel vette, hogy a helybéli sajtó megjelent. Waters és Morgan sosem voltak jó haverok, de elismerték a másikat, megvitattak bizonyos jogi kérdéseket, miközben Waters a börtönigazgatóra várt, és Peter szóba elegyedett vele. Peter több cikket is olvasott, amelyeket Waters a börtönújságba, vagy a helyi lapba írt, és nehéz volt nem elismeréssel adóznia ennek a férfinak, függetlenül attól, hogy bűnös volt-e, vagy sem. Kiváló koponya volt, és megpróbált elérni valamit, annak ellenére, hogy börtönben nőtt fel. Amikor Peter kisétált a kapun, szinte levegőt sem tudott venni a megkönnyebbüléstől. Még egyszer visszapillantott a válla fölött, és látta, hogy Carl Waters az igazgató kezét szorongatja, miközben a helyi újság fotósa elkattintja a gépét. Peter tudta, hogy Waters egy modestói átmeneti szállásra megy. A családja még most is a környéken lakott. Köszönöm, Istenem! mondta Peter, egy percre megtorpant, lehunyta a szemét, aztán belehunyorgott a napba. Úgy érezte, mától új élet kezdődik. Kezével vé- 25

gigsöpört a szeme előtt, hogy senki ne láthassa előbugygyanó könnyeit, odabiccentett az őrnek, és gyalog indult el a buszmegálló felé. Tudta, hol találja, és alig várta, hogy odaérjen. Tízperces séta volt, és amikor leintette a buszt és fellépett rá, Carlton Waters az utolsó fotóhoz pózolt a börtön épülete előtt. Újra és újra azt nyilatkozta a riportereknek, hogy ártatlan. Ha az volt, ha nem, a története mindenképp érdekesnek számított, és Waters tiszteletet vívott ki magának a börtönben az elmúlt huszonnégy év során, s amikor csak tehette, az ártatlanságát hangoztatta. Évek óta másról sem beszélt, mint hogy könyvet készül írni. A két ember, akiket állítólag megölt, és a két gyermek, akik ennek eredményeképp huszonnégy évvel korábban árvaságra jutottak, egyszerűen elfelejtődtek. Waters cikkei és gondosan megválogatott szavai a feledés fátylát borították rájuk. Waters befejezni készült az interjút, miközben Peter Morgan odasétált a buszmegállóhoz és megváltotta a jegyét San Franciscóba. Végre szabad volt. 2. TED LEE SZERETETT DÉLUTÁNI MŰSZAKBAN DOLGOZNI. Oly régóta csinálta, hogy mostanra megszokta. A délutáni munka régi, kényelmes beosztássá vált. Lee detektívfelügyelő négytől éjfélig dolgozott az Általános Ügyosztályon, a San Franciscó-i rendőrség kötelékében. Rablások, testi sértések és egyéb erőszakos bűncselekmények ügyében nyomozott. A szemérem elleni vétség a Nemi erőszak Csoporthoz tartozott. A gyilkosság az Emberölésiekhez. Kezdetben, pár évig, ő is az Emberölésieknél volt, és gyűlölte. Túlságosan kegyeden volt számára ez a munka, és mindig furcsállotta azokat, akik képesek voltak ebből karriert építeni maguknak. Órákon át mást sem csináltak, mint üldögéltek együtt, és a halott áldozatokról készült fényképeket ta- 26

nulmányozták. Egész életszemléletük eltorzult, köszönhetően annak, hogy megkeményítették a lelküket, hogy el tudják viselni a látottakat. Abban, amit Ted csinált, a rutin nagyobb szerepet kapott, de számára még így is sokkal érdekesebbnek tűnt. A munka problémamegoldási aspektusa kötötte le igazán, a megfelelő elkövetők öszszepárosítása a megfelelő áldozatokkal. Huszonkilenc éve dolgozott a rendőrségnél, tizennyolc éves kora óta. Közel húsz éve volt nyomozó, és jól csinálta, amit csinált. Egy ideig a Hitelkártyacsalások Osztályán dolgozott, és végtelenül unta. De az Általános Ügyosztályt mintha neki találták volna ki, ahogy a délutáni műszakot is. San Franciscóban született és nőtt fel, Chinatown szívében. A szülei még az ő megszületése előtt áttelepültek Pekingből, és mindkét nagyanyja velük jött. A családja az ősi hagyományokat követte. Az apja egész életében étteremben dolgozott, az anyja varrónő volt. Mindkét fivére rendőrnek állt, ahogy ő is, közvetlenül azután, hogy leérettségiztek. Egyikük a Tenderloin körzetben járőrözött, és nem is vágyott többre, a másik lovas rendőr volt. Ted túlszárnyalta mindkettejüket, és szerették is ezzel húzni. Nagy dolognak számított, hogy nyomozó lett belőle. Ted felesége második generációs kínai-amerikai volt. A családja Hongkongból származott, és övék volt az étterem, ahonnan Ted apja nyugdíjba vonult, és Ted így ismerkedett össze a lánnyal. Tizennégy évesek voltak, amikor egymásba szerettek, és Ted rajta kívül mással sosem randevúzott. Nem tudta, hogy ez jó-e, vagy sem. Szenvedélyes szerelmet már évek óta nem érzett iránta, de jól érezte magát vele. Sokkal inkább a legjobb barátai, semmint szeretői voltak egymásnak. Shirley Lee jó asszony volt. Nővérként dolgozott a San Franciscó-i Közkórház intenzív részlegén, és sokkal több bűncselekmény áldozatává vált embert látott közveden közelről, mint Ted. Többször találkoztak a munkatársaikkal, mint egymással. De megszokták. Ted golfozni járt a szabadnapján, vagy vásárolni vitte az anyját, vagy oda, 27

ahová az asszony menni kívánt. Shirley inkább kártyázni szeretett, vagy vásárolgatni a barátnőivel, esetleg fodrászhoz menni. Ritkán esett ugyanarra a napra a szabadnapjuk, de már rég nem rágódtak ezen. Most, hogy a gyerekek felnőttek, már kevés kötelezettségük volt egymás iránt. Nem így tervezték, de külön életre rendezkedtek be. Tizenkilenc éves koruk óta voltak házasok. Huszonnyolc éve. Legidősebb fiuk egy évvel korábban lediplomázott, majd New Yorkba költözött. A másik kettő még a felsőoktatás padjait koptatta, egyikük San Diegóban, a másik a Kaliforniai Egyetemen. A három fiú közül egy sem akart rendőr lenni, és Ted nem is hibáztatta őket ezért. Ő a lehető legjobb döntést hozta, amikor rendőrnek állt, de a fiainak valami jobbat akart, noha ő is csak jót kapott a testülettől. Ha visszavonul, élete végéig teljes ellátású nyugdíjra számíthat. Eszébe sem jutott nyugdíjaztatni magát, noha a következő évben a szolgálati ideje elérte volna a harminc évet, és sok barátja már évekkel korábban leszerelt. Elképzelése sem volt, mihez kezdhetne magával, ha nyugdíjba vonul. Negyvenhét évesen nem vágyott új karrierre. Ragaszkodott ehhez az elsőhöz. Szerette a munkáját és az embereket, akikkel együtt dolgozott. Ted jó néhányukat látta jönni-menni az évek során, páran nyugdíjba mentek, egyesek kiléptek, másokat megöltek, vagy megsebesítettek. Az utóbbi tíz évben ugyanaz az ember volt a partnere, és előtte kis időre egy nőt osztottak be mellé. Négy évet nyomtak le egymás mellett, aztán az asszony a férjével együtt Chicagóba költözött, és belépett az ottani testülethez. Ted azóta is rendszeresen kapta tőle a karácsonyi üdvözlőlapokat. Kezdeti fenntartásai ellenére szeretett együtt dolgozni vele. Előtte Rick Holmquist volt a társa, aki kilépett a rendőrségtől, és FBI-os lett. Azóta is együtt ebédeltek hetente egyszer, és Rick folyton-folyvást cikizte Tedet az esetei" miatt. Őt hallgatva kétség sem fért hozzá, hogy az FBI tevékenysége mindenki másénál fontosabb. Ted 28