VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS

Hasonló dokumentumok
Eladó ingatlan Balatonberény, Béke u. 64. sz. alatti üdülő

A Rendelet 2. (2) és (3) bekezdései az alábbiak szerint módosulnak: 2. (2)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező

BÉRLETI SZERZŐDÉS (TERVEZET)

2. (2) i.) üres helyiség bérbeadása a 4. (16) bekezdése alapján.

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 18/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete

Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására

Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán - Gellérthegy. Pályázati felhívás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III.

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE

Eladó ingatlan Jegenyés utcai építési telek

2/2006. /III.1./ rendelete. az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

Bérleti díj: Ft + áfa/hó, azaz forint + áfa/hó A hasznosítás időtartama: év.

Eladó ingatlan Botfy Lajos utcai építési telek

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

VERSENYEZTETÉSI SZABÁLYZAT (licitszabályzat)

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 10-i ülésére

Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. Bérbeadói feladatokat teljesítő szervek

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének február 16-ai ülésére. 11. napirend

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. a Békéscsaba, Petőfi u. 2. szám alatti ingatlan bérbeadásához

PÁLYÁZATI AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

a Békéscsaba, Wlassics sétány 15. szám alatti ingatlan bérbeadásához

BÉRLETI ÉS ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete

a Békéscsaba, Szabadság tér 1-3. szám alatti ingatlan bérbeadásához

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. pályázatot hirdet.

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi, és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya

Önkormányzati ingatlan eladása

Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

Áttekintő táblázat a rendeletmódosításhoz

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 1/2014. (II.19.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 28/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete

Eladó ingatlan Budai völgy utcai építési telkek

HIRDETMÉNY. Pályázat benyújtásáig befizetendő biztosíték összege (Ft) Bérl. díj alsó határa, melyről a licit indul (Ft/ m 2 /hó+áfa)

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

I. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

1. számú nyilatkozat

Regisztrációra csak az árverés kezdési időpontját megelőző egy órában van lehetőség. Kikiáltási ár /Ft/terület 1.

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

A pályázaton való részvétel főbb feltételei: Egyéb tudnivalók, szabályok:

A Piactér üzemeltetésének megszüntetésére irányuló kérelem megvitatása

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete

Pályázati felhívás. Ingatlan területe. beépítetlen terület 688 m 2 bruttó ,- Ft ( ,- Ft + ÁFA)

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Pince-használati szabályzat

Hivatkozási szám: Tárgy: Pályázati kiírás PÁLYÁZATI KIÍRÁS

BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT évi lakáspályázata üres lakások piaci alapon történő bérbeadására

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2001. (III.1.) számú. rendelete

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyilvános pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyilvános pályázatot hirdet

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 20-án tartandó ülésére

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 7/1998. (III. 6.) Kgy. rendelete

E L Ő T E R J E S Z T É S

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában álló, üres lakások piaci alapon történő bérbeadására

az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 12/2017. (VII.03.) önkormányzati rendelet

a Békéscsaba, Andrássy út szám alatti ingatlan bérbeadásához

Eladó ingatlan Zalaegerszeg, Ady E. u. 6.

Pályázati felhívás. Üzlet 64,62 m ,- Ft ,- Ft

euoadrlpesr a Fővárosi Közgyűlés bizottságai és ELŐTERJESZTÉS Tisztelt Közgyűlés!

Építési telek eladása (Ságod)

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, DECEMBER 19.

A Kormány. Korm. rendelete. a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek személyi állományának kártalanításáról

Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013. ( V. 2.) sz. önkormányzati rendelete

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete

Új Szöveges dokumentum

26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet 1. az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről

POLGÁRMESTERE. b) öt év feletti, illetve határozatlan időtartamú bérbeadás joga a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

95 íjdáh. Tárgy: Hozzájárulás a XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata által kötendő bérleti szerződéshez

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE

26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet. I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya

(Egységes szerkezetben a 22/2016. (X.28.) számú rendelettel) Általános rendelkezés. Az elidegenítés feltételei

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 11/2013. (IV.23.) önkormányzati rendelete

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant.

nyílt pályázati eljárás keretében

AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT Siófok, Petőfi sétány 13.

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

ELŐTERJESZTÉS. a képviselő-testület július 26-án megtartásra kerülő ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete június 11-i rendkívüli ülésére

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

J e g y z ő k ö n y v

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 17/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Átírás:

VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS A Thúry György Múzeum (8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 62.) nyilvános versenytárgyaláson bérbe adja a Nagykanizsa MJV Önkormányzatának tulajdonában álló Nagykanizsa belterület 998/2 helyrajzi számú ingatlanon álló a Thúry György Múzeum telephelyeként működő Magyar Plakát Ház ingatlan földszintjén található kávézó üzemeltetése céljára kialakított helyiséget a hozzá tartozó tároló- és szociális helyiségekkel, leltár szerint felvett berendezési és felszerelési tárgyakkal a szerződéskötéstől számított 5 éves határozott időtartamra. I. Induló bérleti díj: 100.000,-Ft + ÁFA/ hónap. A versenytárgyalás kiírója három havi bruttó bérleti díjnak megfelelő összegű óvadék átutalással történő megfizetését írja elő a bérlő számára a bérleti szerződés megkötésével egyidejűleg. Az óvadékba a befizetett versenytárgyalási biztosíték előlegként beszámít. II. A versenytárgyalás időpontja: 2018. július hó 13 nap 10 óra 00 perc. Eredménytelenség esetén a versenytárgyalás 2018. augusztus 07. napon 10.00 órakor kerül ismételten megtartásra. Eredményes versenytárgyalás esetén a hirdetmények bevonásával együtt közlemény kerül megjelenítésre a lent jelzett honlapon. III. A versenytárgyalás helye: a Thúry György Múzeum 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 62. szám alatt lévő irodája. IV. Felvilágosítás: további részletekről a Thúry György Múzeum 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 62. szám alatt lévő irodájában személyesen vagy telefonon (+3620 226 7679) lehet érdeklődni. V. A meghirdetett ingatlan jellemzői: Alaprajz szerinti földszinti helyiségek [kávézó-üzlettér (55,2 m²), tároló- és szociális helyiségek (27,22 m²)] A női mosdó, a férfi mosdó, az akadálymentesített mosdó, a kazánház, a személyzeti öltöző valamint azok megközelítéséhez szükséges terület az intézménnyel közös használatúak az épületben, azokat nem kizárólagosan a bérlő használhatja. A bérbe adandó helyiségek fűtése, hűtése, áram és vízellátása biztosított, a víz és egyéb energia-felhasználás külön mérése nem biztosított. A bérleti díj tartalmazza a bérleménnyel kapcsolatos közüzemi díjakat (fűtés, áram, víz- és csatorna), azzal, hogy a bérbeadó a bérlő működésének megkezdését követően legalább 3 hónapon keresztül jelentősen (több mint 25 %-al) megemelkedett közüzemi díjak esetén jogosult az érintett közüzem esetén a bérleti díjba épített közüzemi díjak helyett a szerződés egyoldalú módosítását kezdeményezni és a fűtés esetén a használt alapterületre/fűtött légköbméterre vetített átalánydíj, a víz esetén m3-ben megállapított átalánydíj, áram esetén kwh szerinti átalánydíj szerinti fizetést

megállapítani, vagy ha a bérlő az átalánydíjas fizetést nem fogadja el és műszaki lehetősége adott a bérlő költségére almérők vagy egyéb fogyasztásmérők felszereltetésére. Amennyiben a bérlő a közüzemi díjak pontosabb mérését szolgáló előbb említett egyik megoldást sem fogadja el, úgy a bérbeadó jogosult a bérleti szerződést rendes felmondással mindenféle kártalanítási kötelezettség nélkül felmondani. A bérlő mindezek mellett is köteles az energiatakarékos üzemeltetésre. A versenytárgyalási felhívás elválaszthatatlan részét képezi a bérlővel megkötendő bérleti szerződés tervezete és a bérbe adandó berendezési tárgyak listája. A bérlemény kulturális intézmény területén működik, ezért bérlő tudomásul veszi, hogy az intézmény működését, a látogatókat nem zavarhatja, a nyitva tartás rendjét és a működésre vonatkozó egyéb szabályokat a bérbeadóval közösen köteles meghatározni. A vendéglátóegységnek az intézmény udvarára történő kitelepülése csak a bérbeadóval kötött külön megállapodás alapján lehetséges, a külön megállapodásban rögzített területre, időtartamra, feltételekkel és díj mellett. Iratok megtekintésére, és a műszaki adatok megismerésére vonatkozóan érdeklődni lehet személyesen a Thúry György Múzeum 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 62. szám alatt lévő titkársági irodájában, telefonon a +3620 226 7679-es telefonszámon Hétfőtől-Péntekig munkaidőben 7.30-15.30 óráig. VI. A versenytárgyalás elvei: A versenytárgyalás lebonyolítása Nagykanizsa M. J. Város Önkormányzatának az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló 35/2010 (XI. 04.) számú önkormányzati rendelete (továbbiakban: Vagyonrendelet) 1. számú mellékletében rögzített szabályok szerint történik. (A hivatkozott rendelet a www.nagykanizsa.hu weblapon megtalálható.) A versenytárgyaláson történő részvétel feltételei: A versenytárgyaláson részt vehet minden a működtetéshez szükséges tevékenység folytatására jogosult a) természetes személy, valamint b) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdése szerint átláthatónak minősülő szervezet /a továbbiakban: szervezet/, aki/amely a hirdetményben megjelölt időben és helyen jelentkezett, igazolja, hogy a működtetéshez szükséges tevékenység folytatására jogosult és nyilatkozik arról, hogy legalább az induló bérleti díj erejéig rendelkezik a bérleti díjjal. Nem indulhat a versenytárgyaláson olyan személy vagy szervezet, akinek/amelynek a Kanizsai Kulturális Központtal, vagy a Thúry György Múzeummal vagy a fenntartó önkormányzattal, vagy a Nagykanizsai Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-vel szemben tartozása áll fenn, vagy a Kanizsai Kulturális Központtal, vagy a Thúry György Múzeummal vagy a fenntartó önkormányzattal vagy a Nagykanizsai Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-vel 2

kötött bérleti/használatra jogosító egyéb szerződése az elmúlt 5 évben meg nem fizetett bérleti díj/használati díj, vagy egyéb szerződésszegés miatt került felmondásra és szűnt meg. Nem indulhat a versenytárgyaláson olyan szervezet, amelynek bármely tulajdonosa, tagja, vagy ügyvezetője a Kanizsai Kulturális Központtal, vagy a Thúry György Múzeummal vagy a fenntartó önkormányzattal vagy a Nagykanizsai Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-vel szemben tartozással rendelkezik, vagy a tag, tulajdonos, illetve ügyvezető a Kanizsai Kulturális Központtal, vagy a Thúry György Múzeummal vagy a fenntartó önkormányzattal vagy a Nagykanizsai Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-vel kötött bérleti/használatra jogosító egyéb szerződése az elmúlt 5 évben meg nem fizetett bérleti díj/használati díj, vagy egyéb szerződésszegés miatt került felmondásra és szűnt meg. Nem indulhat a versenytárgyaláson olyan szervezet, amelynek olyan tulajdonosa, tagja, vagy ügyvezetője van, aki olyan szervezet tulajdonosa, tagja vagy ügyvezetője volt, amelynek a Kanizsai Kulturális Központtal, vagy a Thúry György Múzeummal vagy a fenntartó önkormányzattal vagy a Nagykanizsai Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-vel kötött bérleti/használatra jogosító egyéb szerződése az elmúlt 5 évben meg nem fizetett bérleti díj/használati díj, vagy egyéb szerződésszegés miatt került felmondásra és szűnt meg. Ajánlattevő nem állhat csődeljárás, felszámolás vagy végrehajtási eljárás alatt. A versenytárgyalás időpontjáig az induló havi bruttó bérleti díj 100 %-át versenytárgyalási biztosítékként (bánatpénz) kell megfizetni a Thúry György Múzeum Sberbank Magyarország Zrt-nél vezetett 14100134-21283849-01000000 számú számlájára. A befizetési bizonylaton szerepelnie kell a meghirdetett ingatlan címének. Licitálni személyesen vagy meghatalmazás útján lehet, a meghatalmazást közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A nem átlátható szervezettel kötött bérleti szerződés a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 15. -a alapján semmis. A bérleti jogviszonyra Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati tulajdonú, nem lakáscélú helyiségek bérletéről és használatáról szóló 3/2003. (I. 29.) sz. rendeletében, valamint a Vagyonrendeletben foglaltak alkalmazandók. Ajánlattevőnek a versenytárgyalás feltételeinek, valamint a bérleti szerződés tervezetében foglalt feltételek elfogadásáról legkésőbb a versenytárgyalási jegyzőkönyvben nyilatkoznia kell. A versenytárgyalás menete: A nyilvános versenytárgyalást a Thúry György Múzeum kiíró erre kijelölt alkalmazottja vagy az általa megbízott más személy vezeti, és gondoskodik a jegyzőkönyv vezetéséről. A versenytárgyaláson a versenytárgyalás vezetője, jegyzőkönyvvezető, valamint az Önkormányzat vezetőin (polgármester, alpolgármester(ek), jegyző, aljegyző(k)) kívül az ajánlattevők, illetve meghatalmazással rendelkező képviselők, a sajtó képviselői és más érdeklődők is részt vehetnek. 3

Az ajánlattevő a versenytárgyaláson történő adategyeztetésnél köteles bemutatni a versenytárgyalás vezetőjének: természetes személy a személyi igazolványát, átlátható szervezetnek minősülő jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet a 30 napnál nem régebbi cégkivonatát, a cég képviseletére jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját (illetve a folyamatban lévő cégbejegyzési eljárás igazolását), átlátható szervezetnek minősülő civil szervezet és vízitársulat a bírósági vagy egyéb közhiteles nyilvántartásba vételéről szóló 30 napnál nem régebbi igazolást, az alapító okiratát/alapszabályát, a képviseletére jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés a) pontja szerinti szervezetek kivéve az állam esetében a bírósági vagy egyéb közhiteles nyilvántartásba vételéről szóló 30 napnál nem régebbi igazolást vagy nyilatkozatot arról, hogy a szervezet létezése mely közhiteles nyilvántartásban ellenőrizhető, az alapító okiratát/alapszabályát, a képviseletére jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját, belső egyházi jogi személy esetében a jogi személlyé nyilvánításról szóló okiratot a versenytárgyalási előleg letétbe helyezésének igazolását, meghatalmazott esetén a közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást. A versenytárgyalás vezetője számba veszi az ajánlattevőket, ellátja őket a licitáláshoz szükséges tárcsával (ötnél több résztvevő esetén), a versenytárgyalás megkezdésekor a licitálókkal közli az induló bérleti díjat az ajánlati licitlépcsők mértékét. A jegyzőkönyv vezetésére felkéri a kiíró alkalmazottját vagy az általa megbízott más személyt. A licitálás tárcsa felmutatásával vagy kézfelemeléssel történhet. A licitösszeg az induló bérleti díj emelésével minden ajánlat után meghatározott összeggel (licitlépcső) emelkedik. A licitlépcső mértéke 10.000,-Ft. A versenytárgyalás vezetője minden egyes újabb ajánlatnál a résztvevők sorszámai alapján szóban is rögzíti azt, hogy ki tartja az újabb ajánlati összeget. A licitálásban részt vevők tárcsa felmutatásával vagy kézfelemeléssel licitálhatnak, a versenytárgyalás addig folytatódik, amíg az ingatlan bérletére ajánlatot tesznek. Ha nincs több ajánlat az ingatlanra, a felajánlott legmagasabb bérleti díjat ajánlóval köt a Thúry György Múzeum szerződést. Ha a versenytárgyalás (licit) során megtett ajánlatok összege megegyezik, és új ajánlatot egyik ajánlattevő sem tesz, a tárgyalást levezető személy a nyertes ajánlattevőt sorsolással állapítja meg. 4

Szerződésre vonatkozó szabályok: A bérleti jogviszony létrejötte: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 3/2003.(I. 29.) sz. rendelete (az önkormányzati tulajdonú, nem lakáscélú helyiségek bérletéről és használatáról) 9. -ban és egyéb rendelkezéseiben foglaltak szerint. Bérbeadó a Bérlő számára sem kizárólagosságot, sem elsőbbséget, illetve semmilyen egyéb kedvezményt, előnyt nem biztosít a Magyar Plakát Ház Bérleményen kívüli területén vagy bármely más helyszínen megvalósítandó rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó vendéglátóipari tevékenység folytatására, ilyen jellegű szolgáltatás nyújtására harmadik személyekkel szemben. Bérlő csak saját, a bérleményben folytatott tevékenységének reklámozására helyezhet el a Bérleményen reklámtáblát, egységes formában, amelyet engedélyeztetni köteles a Bérbeadóval az intézmény egységes megjelenése érdekében, tudomásul veszi továbbá, hogy a reklámtábla elhelyezéséhez az épület műemlék jellegéből adódóan egyéb hatósági jóváhagyás is szükséges, amelyet saját maga, saját költségén köteles beszerezni. A Bérlő a Bérleményben a kötelező karbantartási, felújítási, feladatain kívül kizárólag a Bérbeadó és a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező örökségvédelmi hatóság előzetes írásbeli engedélye alapján és saját költségén jogosult a tevékenysége végzéséhez szükséges beruházások, átalakítás, beépítés elvégzésére. A Bérlő által így beépített dolgok a Bérlő tulajdonát képezik, azokat a bérleti jogviszony megszűnésekor köteles eltávolítani és az eredeti állapotot visszaállítani. A jelen pontban foglaltakon kívül a Bérlő köteles a beruházások, átalakítások és beépítések végzésétől tartózkodni. A Bérleményben a fent írtak szerint Bérlő által eszközölt értéknövelő beruházások esetén azok ellenértékének, esetleges értéknövekedésnek megtérítésére Bérlő nem jogosult és a Bérbeadóhoz bérbeszámítási kérelmet nem terjeszthet elő eredményesen; tevékenysége ellenértékének, értéknövekedésnek megtérítésére sem jelen szerződés szerinti jogviszony fennállása során, sem pedig annak megszűnését követően nem tarthat igényt, sem ráépítés, sem hozzáépítés, sem jogalap nélküli gazdagodás jogcímén. Felek a pénzbeli megtérítési igény mellett a Bérleményben történő tulajdonszerzés útján történő megtérítést is kizárják. Bérlő a bérleti díj tartozása esetére felhatalmazza a Bérbeadót díjhátraléka azonnali beszedési megbízással történő érvényesítésére. Ennek érdekében a Bérlő felhatalmazásban (felhatalmazó levélben) köteles a pénzforgalmi szolgáltatójánál engedélyeztetni a Bérbeadó mint kedvezményezett számára beszedési megbízás benyújtását. Bérlő a szerződés megkötésétől számított 8 napon belül köteles a Bérbeadó beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazásának megtörténtét Bérbeadó részére a banki igazolással igazolni. A beszedési megbízás megszüntetésére Bérlő mindaddig nem jogosult, amíg a Bérbeadónak vele szemben jelen jogviszonyból fakadóan pénzbeli követelése áll fenn. Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérleményben tartandó rendezvényekkel kapcsolatban előzetesen a tervezett rendezvények előtt ésszerű időn belül 5

egyeztetni köteles a Bérbeadóval. Emellett Bérlő a Bérbeadó által meghirdetett programokra is köteles a rendezvény szervezésekor tekintettel lenni. Továbbá Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérbeadó fenntartja magának a jogot, hogy mérlegelése alapján így a Magyar Plakát Házban tartandó más rendezvény zavartalansága érdekében a Bérlő által tervezett rendezvény megtartását megtiltsa vagy korlátozza, mellyel összefüggésben a Bérlő kártérítési igény érvényesítésére nem jogosult. A Bérlőnek a szerződésben vállalnia kell, hogy a Felek kifejezetten eltérnek a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó 1993. évi LXXVIII. szóló törvénynek a bérleti szerződés felmondására irányadó -ainak alkalmazásától és tudomásul veszi, hogy a határozott időre kötött bérleti szerződést bármelyik fél idő előtt gyakorolható felmondási joga alapján rendes felmondással felmondhatja. A felmondási idő három hónap. A bérleti szerződés ebben az esetben a felmondási idő utolsó napjával szűnik meg. A versenytárgyalás kiírója három havi bruttó bérleti díjnak megfelelő összegű óvadék átutalással történő megfizetését írja elő a bérlő számára a bérleti szerződés megkötésével egyidejűleg. Az óvadékba a befizetett versenytárgyalási biztosíték előlegként beszámít. A nyertes ajánlattevő eredményes versenytárgyalás esetén a versenytárgyalás nyertesének kihirdetését követő hónap 1. napjától számított 5 év időtartamra köteles szerződést kötni a bérbeadóval. Ha a nyertes ajánlattevő határidőben a bérleti szerződést nem köti meg, a befizetett versenytárgyalási biztosítékot (bánatpénz) elveszti, egyben a versenytárgyalás kiírója a versenytárgyalás második legjobb ajánlattevőjével köthet szerződést. Külön kikötések: A versenytárgyalás kiírója kéri, hogy az ingatlanra vonatkozó helyi és országos előírásokról a versenytárgyaláson történő részvételt megelőzően megfelelő körültekintéssel tájékozódjanak és ajánlataikat ezt követően tegyék meg, továbbá az árveréshez és szerződéskötéshez szükséges okiratok, igazolások és nyilatkozatok beszerzéséről úgy gondoskodjanak, hogy azok az előírt időpontokra rendelkezésre álljanak. A versenytárgyalás kiírója fenntartja a jogát arra, hogy a hirdetményt a versenytárgyalás megkezdéséig kártérítési vagy kártalanítási kötelezettség nélkül visszavonja. Kelt: Nagykanizsa, 2018. július 02. Száraz Csilla igazgató 6