Genus: MAMMILLARIA Subgenus: MAMMILLOPSIS (MORAN valamint BRITTON és ROSE) D.R. HUNT status nova. Species: senilis.

Genus: MAMMILLARIA Subgenus: MAMMILLOPSIS (MORAN valamint BRITTON és ROSE) D.R. HUNT status nova. Species: senilis.

- 34 - Egytagú nemzetség-e az Epíthelantha? Az Epíthelantha nemzetség revíziójára tettek javaslatot az amerikai CACTUS and SUCCULENT JOURNAL 1978. 4. sz-.mában GLASS és POSTER. A javaslat lényege, hogy a nem/.etség egytagú legyen, néhány lehe tséges variációval. A javaslat, la visszatekintünk az Epíthelantha nemzetség felfedezésétől a napjainkig eltelt időszak eseményeire nem is tűnik olyan bizarrnak. Az első felfedezett E,-t Engelmann irta le 1856-ban Mammillaria micromeris néven, ugyancsak O irta le az akkor még egyetlen variációját a greggii-1 is. Engelmann leírásánál figyelmen kivül hagyta azt a tényt, hogy ugy a M. micromeris, mint annak variációjaként leirt greggii virágai az areolákból fejlődnek ki és nem a mammilláriákra jellemzően az axillákból, Britton és Rose 1922-ben a CACTACEAE cimu riiunliajukban azonban már Epíthelantha néven írták le, mint egytagú (monotypikus) nemzetséget, mege-nlitve néhány lehetséges variációt. Backeberg az 1961-ben megjelent GACTACEAE c. müv?ben már három E. fajt irt le, az E. micromeris-1 és variációit a densíspina-t a greggíit és a rufíspina-1, (A lexikonában ehhez még hozzávette az unguispinat) az E. pachyrhiza-t és ennek a fajnak az elongata variációját, valamint az E. polycephala-t. Bensőn 1969-ben mint uj fajt az E, bokei-1 irta le, Glass és Poster jszerint az E, nemzetség élőhelyének kiterjedése és ezen belül az egyes változatok eloszlása erősen körülhatárolt, az egyes önálló fajnak tartott növények között a különbségek anryíra csekélyek, hogy leghelyesebb ezeket az E, faj variánsaínak tekinteni, Glass és Poster a variációk meghatározásához ap; alábbi kulcsot javasolják: A A törzs átmérője 2,5 cm, vagy ennél nagyobb B A gyökerek szétágazóak, szálasak C A tövisek egysorosak, egyforma hosszúak D A tövisek a növénytestére ráhajlók, rásímulók E A tövisek száma kb, 20,-a virág ^b, 4,5 mm hosszú 1. E. micromeris EE A tövisek száma 35-38, a virág kb. 10-12 mm hiosszu 2. V. bokei DD A. tövisek szabálytalanul feláuóak, a növénytest átmérője 6 cm-ig 3. v. greggii CC Az alsó széltövisek kétszer hosszabbak a többinél piszkosfeketés színűek 4. v. unguispina BB Répagyökér 5. v. pachirhíza AA A növénytest átmérője 2 cm, vagy kevesebb 6, v. polycephala Amint a határozó kulcsból is kitűnik az egym/istól való eltérések nem jelentökök, az egyetlen figyelemre méltó különbség a pachirhizanál leirt rópa-.ln'',

- 35 - Az Epithelantho WEBER ex BRITTON és ROSE nemzetség általános jellemzése: A növény kisrn"retu, gömb, vagy kissé hengeresre nyúlt; egyedül álló esetenként csoporios«in növő, rövid és sürü tövisekkel teljesen beborított a tövisek száma areol,ínként 20-33. A tövisek a növény testére hajlók, vagy kissé elállóak, a tenyészcsucsnál kissé fel,'llóak, szinük fehér, vagy piszkosszürke. Az areolák 21-34 spirálalaku bordába rendezettek. A virágok tölcsér alakúak, kisméretűek, szinük különböző árnyalatú rózsaszín. A virágok az areolák felsövégéből fejlödnek. Terméó'i': kicsi, buzog-,nyfor n.^ju, piros, termésenként 8-10 fényes, fekete viszonylag nagyméretű (1-1,5 mm) maggal. A magok dudoros vonalhálózattal borítottak. Hazájuk: Di'l-Texas, Coahuila és Nuovo Leon, A címbe., felvetett kérd'js eldönlés;';hez meg kell vizsgálnunk a leirt fajok eltéréséi az által',no>5 jellemzéstől és csak akkor tudjuk eldönteni, hiigy valóban önálló fajjal, vagy csupán variációvtvl van dolgunk. Epíthelantha micromi^rís Boros József felvétele Epithi-lantha rnírromoris (KNOELMANN) WEBER ox BRjTTON és ROSE TiiJUSNo^i'iiyi^'sil illoyariott i'^ toljr.^ m''m-l''li!)i»i i iiiogíolol az "Italános Icir.sb.iM foí'.lul aknák. Kío-^i'-s.'.ill-ioljük még a Glass 6:i Fostcr.illal aduit va-i ( ioviilcsban -.nlilfit sz.'-tiíga v.ó, sz,'la!:--a boiiiló, noriiiál gyökérzet jlul Nl.-i'rt^íll. riöii. 1> I : l>lt<-.\as F,l l'asjtvjl északra Pecosig, Val Vvrdo és Bandora m>'y>k-h 11, kulöiiölíi'ii L<a(igtr>MOz '<üzi-l, valamint a s zom iz''uo>3 Mexikóija. i.

- 36 - Epíthelantha micromeris v. bokei (BENSŐN) GLASS ós FOSTER comb, nova Az alapnövénytöl Glass és Poster szerint abban tér el, hogy a tövise rendkívül sürü, sima, a növénytestet teljesen beborítják. Gyökérzete a micromerisre jellemző. A Bensőn által 1969-ben önnálló fajként történő leírás különbségei csupán csak arra elegendőek, hogy mint variációt vegyük figyelembe. Lelőhelyei:^ Texas, Big Bend vidéke, veilamint Mexikó, Coahuila Saltilohoz közeu

- 37 - Epithelnnthia miciomioris v. aregtüi (EMG) BORG A loirók nagyrés.'.-:?, kluönosen az utóbbi évtize dekben ezt a novónyt egyértelműen variációkónt emliti. Glass és Poster jellemzése szerint az alapnövénytöl való elténíse csupán egy kissé nagyobb méretű növ-'-nytestben, valamint érintésre durvább, szúrósabb tövisekben nyilvánul me^. Gi'ökérzele a micromerisre jellemző. Lelőhelyei: Coahuila és Saltiló déli része, Sierra de la Poila, Parras, Tehát a greggii-1 a micromeris variációjaként tarthatjuk számon. Glass és Poster ide sorolja a Bravó ált^ önálló fajként, Backeberg által pedig az E. micromeris variációjaként leirt densispino-1. Backeberg leirtsa lényegében nem különbözik jelentősen a greggii leírásától. A lelőhelyet valószínűleg sem Bravó, sem Backeberg nem ismerte pontosan, mert csak "Mexikó (Coah'jíla)" megjelölést használják, Backeberg feltelietöen valóságban nem is látta a növényt, mert leírásánál a Bravó által kés.íitett fotóra hivatkozik. Ugyancsak ide sorolja a Glass és Poster szerzőpáros a Bravó által önálló fajként, Backeberg által az E. micromeris variációjaként leirt rufíspina-1. Backeberg leírása semmi jelentős eltérést nem mutat a v, greggii-töu (1-2 mm tövishossz eltérés és az enyhe barnás árnyalat nem mo yhatároiió értékű). A lelőhelyekre vonatkozó me gállapítás ugyan olyan hal'rozallan, mint az előbbi densíspinánál. Elfogadható Glass Poíiter,-lláüpontja, mely szerint a v. densispína ill. a v. rufisoina szinonim a v. greggii-vel. EplUiclantha micromi^ris v. unguispina (BÖD) BACKBG. Valamennyi leíró varíációki^nl fogadja el, az alaptípustól való legjellemzőbb eltérés csupán annyi, hogy a tövisek hegye fekete. Gyökérzete a micromerisre jellemző. Lelőhelye Monterreyhez közel, Nuevo Leon. Epíthelantha (micromeris v.) pachirhíza MARSHALL) BACKBG. A vípusnövénylől eltérő, döntő kiilönbség az, hogy a pachirhíza gumós^ répaszcrü gyökérzettel rendelkezik, amely egy vékonyabb nyakszerű /,tmc lettel csatlakozik a növénytörzshöz. Marshall 1944-ben variációként irta le, legújabban Glass és Poster is a micromeris variációjaként írja lo, Aónban a répugyökér olyan lényeges oltéi-ö k ülönbség a lörzsar.i!<tól, amely semmiképpen sem fogható fel variációnak, hanem Baci o- berg 19r>4-bcn önálló fajként történő leírását kell érvényesnek tekinti ni. Élőhelye: Coa'iuila, Saltillotól észak- és délkeletre, Backeberg a Cactaceae c. munkc^á ban, leírja az E. pachíhiza v. clongatal is, amelyre szitínte a besüllyedt, tövis nélküli tenyészcsucs a jellemző, továbbá az, hogy sohasem répagyökerü. Ha elfogadjuk a pachirhíza-1 mint önálló fajt, azért mc rt az répagyökérrel rendolkezík,akkor nem foaadhutó el a pachirhizanak egy olyan variációja, amely nem répagyökerü. Egyébként a pontos lelőhelyet Backeberg itt sem tudta közölni, CoahuUat csak mint "való-jzinűt" említette meg. Ep-^thclanlha micromeris v, polycephala (BACKBG.) GLASS és FOSTER comb, nova Backeberg önálló fajként írta le, az alaptípustól eltérő csekély kűlönt)- ség azonban Glass és Postort igazolja, akik variációként sorolják be. AÍ; oltérés csupán a növény testének átmérőjében (kb. 2 cm) általában a kisebb mi-retekben, veilamint a kissé felálló tqvisezettségben van, A gyökérzet a micromerisre jellemző. Lelőhelye: Coahuila, Ramo3 Arispehez közel és észak Saltillo, TepehU'?- nos m*'' Uett»

- 38 - E z ut'^n a rövid áttekintés után u g y dönthetünk, h o g y a jeletuegi i s m e r e teink alapján nem egy, hanem kéttagú az Epíthelantha neinzelség, teliát az Epíthelantha micromeris és variációi a bokei, greggii, unguispina és a polycephala. Es az Epíthelantha pachirhíza. Glass és Foster variációkulcsát a micromeris-hez leh,',t a B. ill. a BB. jelek alatti értelmező szöveg, és a B3. alatti variáció nélkül fogadhatjuk el Még egy lényeges, kevésbé ismert tulajdonságról kell beszélni az E. nemzetséggel kapcsolatban, főleg azok szamára akik csak kultúrában látták ezeket a növényeket. A lixtinnyelvü leírásban a "cespítosus" me^ jelölést használják, ami magyar nyelvben, fürtösét, csomókban növőt, tehát csoportost jelent. Vagy még pontosabban, a leírásokban ugy szerepel, hogy egyedül álló és csomókban növő. Ez annyit jelent, hogy az egyes példányok olyan fürtökben, csoportokban tenyésznek, mel^-eknek tagjai megközelítőleg azonos nagyságú sarjakból állnak és gyökerüknél, vagy a növénytestének alsórés.;én összefüggnek egym.issal és egy egyedei alkotnak, mely gyakran egy egész kis telep is lehet. Irodalom; Backeberg: Die Cactaceae V, Backe berg: Das Kakteen lexikon Bensőn: Flóra of Texas Glass and Poster: A revision of the genus EpithelanJia Cactus and Succ. Journ. (US) 1978/4. Nagy AZ EUPHORBIÁKRÓL K.'roly örömmel vettem kezembe a tollat azzil a céllal, ho;^y a pozsgás növénytársadalom egyik legérdelcesebb családjáról, az euphorbiákról leírjam isi.ioroteimot, melyeke' szül<3égesnok tartok arra, hoi'y velük mások ismereteit is felirissitsern, illetve gyarapítsam. Az euphorbiák a nem kakt-.tsz poz.^gásoknak, vagy aho.ay röviden in<..ndani szoktuk, a szukkulenseknek egyik legnépesebb os^iláilját alkotják. A családlioz a Euptiorbia nemzetségen kívül még a Monadenim-ik, Synedeniumo'c, Pedilanthus >k és a Jatropli.ik ne-nzetséi;o la.-tozik. Ezekről csak annyit említek meg, hogy az Eui>horbía nsmzeiségbeliekhez inégjobban n [vlonadeniumo'.i ha-ionlitani.:-. éi mo^' ilönbjz'etni csak az tudja, aki az euphorbiafélékkel betiatóan foglalkozik. A jelen cikkben a továubiakb in cs-alc ma '.'al az Euphjibii ncm.i<-,ol,-.';_,- gel íop.lalkozunk. Pontosabban ezek köcül is csak a szukkulens euphoi'^ bíái k >, ü^vanis, a jóval töbl), mint 2000 faj közül nai'yon sok nem tokinli^ndc! szukkulensnek. A ;.i\kulei.s euphorbiák ősi elterjedi'^i területe m.~ g/iban foglalja a bő erős l;-ópuai zónák kivételévolú egé^.', Afrikát, ahol egves ter iloleknek jotleg--, tes t-'képét éppen a különféle alkaíu és najiysá^ < euptiorbiák aják mf g. Mogtal.-.lhat ik tovább/, a kontinens keleti oldai,-,n a^-, Indiaióceánba i íek vö szigeteken, moji lová'ilj Ar.'bia, Elö.'z-^ia, India és Ceylon területén is. de né'i,-ny faj D.'';ai.io iikét valljfx őshazáj-nak. A;-! nem tudjul, mikor ''3 lioij-an vetődlek ide, mint alior^y a^;! s<^pi tudju;<, hog'/ a néhány Rtiipsalís faj hogyan kfiijll Afrika keleti partjaira. Az euphorbiák kozul Mad.igaszk-,rrd» - ma Malgas Kü;'-t,'.rsa ig- különösen jellemz-jk az Euptiorbialc milíí és változ itxiinci; cso;-)i-ljaí. Az egyébként jelentéktelen virágaikat élénkvíii aláfestő, tündöklő piros fellevelek egy-egy ilyen cserjecsoportot "»í5kapóan L'itv,,ny<>s'íá tesznek.

A szukkulens eupliopbiák közül századunk közepéig leirt 345 fajt Hermann Jacobsen, - a Kiéli Botanikus Kort fó'inspektora, - 1954-ben megjelent háromköteles munkájában 27 csr>portba osztotta, amit az 1970- ben közreadott "Das Su!<kulenten Lexikon" cimü munkájában 28-ra bővített." Manapság, amikor a kaktuszok mellett világszerte rohamosan terjed az egyéb pozsgások szeretete, különös figyelemmel fordulnak az euphorbiák felé a kakluszkedvelök is. Ma m'r i legtöbb kaktuszgyüjteményben többkevesebb eupnorbiát is találhatunk. Ennek egyik oka bizonyára az, hogy a sok tízezer faj szukkulens közül az euphorbiák hasonlítanak legjobban a kaktuszokhoz. Sok fajukat - különösen virágtalan áb^^tukban, - csak a hozzáértő tudja a kaktuszoktól megkiilönböztetní. Ezért is nevezik az euphorbíákat "Afrika kaktuszai"-nak is. Ennek persze rendszertanílag semmi alapja sincs. Az euphorbiák megkedvelésének legfőbb oka a rendkívül nagy formagazdagságuk. Vannak közöttük éppúgy, mint a keiktuszok között is kevés- és sokbordás, egy- vagy kétágú, oszlopeilaku kis és nagy növények; tövises, húsos cserjék; sürü, vagy ritkább, vékony vagy vastagabb vesszőkből áll bokrok; gömb- vagy pogácsaalakuak, különösen érdekesek a ma duzafejüek és még sok más. Testszinük a világoszöldtől a haragos sötétzöldig sok árnyalatban fordul elő. Sok faj testfelületét máryányszerü rajzolat díszíti. Egyes fajok valóságos levélkoronát viselnek. A legtöbb faj kisebb-nagyobb levelekkel borított, melyek rendszerint az éleken helyezkednek el és a jellegzetes, zömök tövíspárokkal egy fészekből nőnek ki, A levelek nagyobb részt csenevészek A jelen cikkhez mouékelt kép a gyűjteményemből kiragadott növények- f szeáuitott csoportot mutat. Ugy érzem, e néhány növény is meggyőzően isrzékelteti az euphorbiák formagazdagságát.

- 40 - és az ujak me gjelenésével a korábbiak lehullanak. A meduzaíejüek karjait pikkelyszerü, apró levelek borítják, de nem a pikelyekre jellemző' sűrűségben. A gömbalaku obesa fajnak viszont se tövisei, se levelei nincsenek, de annál szebbek finom, sávos rajzolatai. Az euphorbiákra igen jellemző, hogy erősen ragadós, -kaucsuk tartalmú, fehér tejnedvűk van, mely fajoktól függően, különböző mértékben mérges, egyébként sürü, csipösizü folyadék. Több faj nedvét az ókorban főként gyomorbáníalmak gyógyítására használták Afrika legkiilönbözőbb vidékein, továbbá Kisázsiában és Indiában. Plinius is említést tesz a szer görögországi alkalmazásáról, melynek gyógyító hatásától a hajdani Mauritánia királya, II. Juba anryíra el volt ragadtatva, hogy könyvet is irt róla és ezeket a növényeket udvari orvoseu Euphorbos Iignti tiszteletből "Euphorbia"-nak nevezte eu Magát a hatóanyagot, az "euphorbium" ot maga Euphorbos fedezte fel az Euphcrbia resinifera nedvében. Mi, magyarok a fent ismertetett nedvet elég találóan "kutyatej"-nek, az euphorbíákat pedig kutyatejféléknek nevezzük. Maradjunk azonban a tudomány által elfogadott "euphorbia" elnevezés mellett, mert ez a szakirodalomban használt és mindenki ^Ital érthető egyértelmű név. Erről a legtöbb növény esetében mérges nedvről tudni kell, hogy ha a növényt megvágjuk, pu dugványt veszünk, vagy csak véletlenül is megsértjük, a nedv erőteljesen buggyan ki a sebből, sőt néha méteres távolságra is elíröccsen. Ezért vigyázni kell, nehogy a szeműnkbe, vagy kezünkre kerüljön, mert kelleme tlen gyuuxlást okoz. Maró hatásánál fogva a ruhán is ma radandó foltot hagy. Teh.'t a dugványkészitésnél különös gondossággal kell eljárni. Egyébként dugványozásra mindig csak jól fejlett hajtásokat használjunk. A levágott dugványok yágott végét mártsuk azonnal egy edényben előre odakészített vízbe. EttcU hamarabb megszűnik a nedvszivárgás, -különösen ha meleg vizet használunk,- kevesebb lesz a "vérveszteség". Ez nem közömbös a megmaradás szempontjából. A vizbemártás másik jelentősége, hogy a kiömlött nedv nem szárad rá vastagon a vágási felületre és nem akadályozza a megfelelő begyógyulást, valamint a helyes gyökérképződést. Az anyanövény testén keletkezett vágási felületre szintén célszerű vize t csurgatni. Tart^smódjukat illetően az euphorbiák sok fényt és szellőztetést Igényelnek. Általában legcélszerűbb üvegházban, üvegszekrényben, fólia alíitt tartani, mert szeretik a párát. Jól fejlődnek azonban a»zabadbakiűltetve vagy edényestől a talajba süllyesztve is. Ugyancsak alkalmasak szobai tartásra Is. A hidegre nagyon érzékenyek. Ezért télen kissé melegebben kell tartani, mint a többi pozsgásokat. Legmegfelelőbb a 12-15 C körüli hőmérséklet, de a magasabbat isjól elviselik, azonban mérsékelten öntözni kell. Nyáron a dúsabb levélzetü vagy vékony és sok ás'-'i gyorsan növő fajokat bőségesen kell öntözni, viszont az erősen kövértagu, gömb- és hasonló alkatuakat óvatosan öntözzük, mert ezek bőségesen tudnak nedvet tárolni. Egyébként az öntözés szabályai az euphorbiákra is érvényesek: esetenként inkább kevesebbet, mint csak egysze r is túlsókat, Hűvösben pedig egy cseppet se. Az euphorbiák szaporítása történhet tavasszal magról is, vagy koranyáron dugványról A már emiitett módon le vágott dugványok vágási felületét hagyjuk teljesen begyógyulni, - különben a berothadás veszélye fenyeget- és azután dugv.'nyozzuk j ^ l morzsolt tőze ggel kevert homokba. A gyökereztetést célszerű üveg alatt, párában végezni, rendszeres szellőztetés mellett. Kártevőjük nem sok akad az euphorbiáknak. Talán csak a pajzstetüt c.iüitiictjiik, tii. rt u,;y létsr-ik, hogy a többieknek nem ízlik a csípős, ragadós tejnedv.

- 41 - A leirtauban igyekeztem az euphorbiákról általánosságban szijksóges tudnivalókat rögzíteni. Természetesen sok kimaradt, mert egy cikk teiv jedelme csak a legszükségesebbekre ad lehetőséget. Remélem azonban, iiogy igy sikerült a kedves Olvasók ismereteit némiképpen gyarapitanom, másrészt érdeklődést keltenek azokban, a kik eddig mé^ nem szenteltek ügyeim.,' t e s.-..lp iiüv.'?nycsaládra. Legközelebbi S-Í munkban néhány szép és nálunk is elterjedtebb faj részletes ismertetésére keról sor. Tamás G-yula A kaktuszok alanyairól A kaklus.'.kedvelők táborában igen sokan idegenkedve fogadják a kaktusz oltványo'vat. Ebben a rövid tájékoztatóban szeretném összefoglalni magam és pécsi gyüjtőtársaim sokéves megfigyeléseit. TapaszíalatainK közkinccsé tételével kívánunk hozzájárulni az al:»nyok és oltványok kapcsolat/,nak, az alanyok tulajdonságaínak, alkalmazhatóságának jobb megistk. résóhoz. Elsőkén* az oltványokkal szembeni idegenkedés okaira szeretn»'?.nk rámutatni: Az oltványok oszlopos.alanyon igen gyakran elvesztik eredeti for-nájukat, a Teloltoll rész hosszanti nöx-ekedéso többnyire nagyobb mé.-vu, mint saját gyökerén. A mj. ^jas oszlopon ülő oltvány esztétikai szempontból sem mindig ad teljes élményt. A tul alacsony oltások esetében nehéz ellenőrizni az alanyok állapotát. Igen gyakran csak.akkor vesszük észre pus.'.tulását, amikor már az oltvány se ii iin-ntliető mi-^, Viszon'ylag magas százalékban fordul elő oltá.s ut',n a két növény setjfelületénok i-ossz össze orracl,',sa. Az oltványdk Ilye.kor egy ideig még növekszenoi^, de előlordi>il, hogy a kezdeti gyarapodvjs ut',n leáll a fejlődés, és ha nem oltjuk át őket időben, a nemes rész soi-vadásnak InduU Ez.3 jelen.ség szármaiíliat az alany és oltván'y osztódó sejtjeinek (kambium) távolkeriiléséből, de szerepet játszhat az erős leszorítás is. Az litóbbi esetében a nagy nyomás hatására ösrjzopr^iselődnek az érintkező sejtek és a z osztódó szövetek működése nem indul meg. Az elpusztult, összeroncsolt sejtek hely.én elparásodott hegszövet képződik, mely a későbbiek során már megakadályozza a z :isj>.zi?forrad.'st és a tápanyagsz.^llitást. Problémaként jelentkezik az is, hogy a téli - és koratavaszi időszakban a.z oltványok pusztulása jóval nagyobb sz.'z il' ku, mint a saját gyökerük ön nevelteké. A íenliok alapj.'in órtt»<'tók az oltványokkal s^:\>mbeni idogenlc^d és!?k. Oyüjtötársairnrnal a kövotkcz'íkben íoglaltuk ö«s,'-o ti nerítiliv tafjasztalatok ot;.ait; - Általáb.nn azokat a fajokai oltjuk fel, am Ívok la.=isu niivok..'d<';i;iok, gyökerükön fejlődve nagy s:íáz:ilékb.in pu.^ztulna: el, vagy egy-',ltalán ne.n ' lolk'p.:?so',. Az 'utóbbiakhoz sorolh.alók a klorofil't nem 'arkum.iró d'jinókirm.'k f'ri a irislat'k.

_ 42 - - Nem mogfclelö az alanyok kk^álaszlása sem. Gyakran non 'sik egybe az alany és oltvány vegetációs ideje, vagy a teleltetési höigényük különböző', - Nem íoi"ditunk elég gondot az alanyok gyökérzejének me ijóvására. Nem ügyelünk eléggé a tápanyagut/npóuásra, a gomba- és'állati káiv tevők elleni védekezésre. Az cuinyok megválasztásánál a kö^-etkező tényoáíket tartjuk fontosnak: - A pihenési idő.^zak körülményeit jól tűrjék (ez általában a teleltetési hőmérsáklel függvénye). - Gyorsabb kezdeti fejlődés ut.-n hosszú ideig me gtf?lelőei tápl'lja a nemes részt, és segítse elő gazdag virágz.'.sát. - Kevés sarjat hozzon! Bár a kevés sarj az alanyok gyors szaporíthatósagánatc ellent mond, ez magvetéssel ellensúlyozható, Az alanyok nagy része a csucsi rész eltávolítása után megfelelő számu sarjat hoz, még akkor is, ha egyébként sarjadzásra nem hajlamosak, AÍ; teli/,' a jó, ha ezt a tulajdonságukat az oltvány esetében is megtartják, és kevés sarjat, vagy egyáltalán nem hoznak. Néhány oltványnál a sarjak eltávolítása m.'g nem okoz gondot, de nagyobb tömegben m.'r zo. munkával jár. Azt is figyelembe kell venni, hogy a sarj eltávolítása sebzéssel jár, és az utána fennma.-adó párás folt ne.n -^mtli oltványunk szépségét. - Az alany a feloltott részhez viszonyítva ne legyen tul vékony. Ez esztétikailag setn tul szerencsés, és néh.'ny faj kivételével a tápanyagellátást sem tudja tartósan kielégíteni. - Az oltási műveletnél könnyen kezelliető legyen. Lehetőleg finom tövísezetü, vagy tövismentes egyedeket válasszunk. Jó, ha az alany szállitónyalábköre kissé nagyoob az oltványénál, s igy az edénynyalábkörök illeszkedése biztonságosabb. A túlságosan nagy eaénynyalábkör esetében a nemes részt az alany egyik oldalán kell elhelyeznünk ( PU: A jstrocyundropuntia vestita). Megfigyeléseink a következő alanyokra terjedtek ki: - Tríchocereus pachanoí; Tövis nélküli ill. rövidtövisü formáit minden szempontból jó alanynak tartjuk (Nemes Lajos debreceni kisérleíei alátámasztják megfigyeléseinket). - Tríchocereus spachíanus: Fiatal korában finom tövisezetű, kézzel mo gfogható. J<J1 szaporitliató, oltványként igen kevés sa.-jat tioz. A csúcstól távolabb is jól ered, szinte egész évben n-ívekedésben van, oltásra bármikor felhasználható. A nemest hosszú ideig jól neveli, ha a tápanyagutánpótlásról gondoskodunk. - Tríchocereus spachíanus cv. Hun.j'aria; Az oltvány életbentartásában felülmúlja az előzőt. Nagyobb termetű kaktuszok is jól olthatok rá. Az olt..3 csalt a hajt - sc^ucstioz közeli részben sikeres. Szövetdífíerencíálódása elég gyors, u ráoltotl rész mégis növekedésben ma rad, Sz.aporit/sa nehéz. Elfásodu!iajtá.sai csak igen lassan és nehezen gyökereznek. Vissza vágva is kevés sarjat hoz.

Továbbszaporitásában az oltásos nevelés segiuiet. T. spachianusra oltva növekedése felgyorsul, fósodása lelassul. Felvetó'dött a Peireskiopsisra történő oltása is, melytől gyors növekedés és fokozottabb sarjad zás várható. - Tríchocereus schickendantzii; Sok sarjat hozó, igen jó eredési százalékú faj. A nemest jól neveli, de gyakran a vir'gzás rovására. Tövisei elég erősek, igy oltásnál nem a legkellemesebb. - Cereus jamacaru: Szállitónyalábgyürüje kicsi. Az oltványt jól ncrveli^ de rövidebb ideig, mint a Trichocereusok. Jól szaporítható. Oltásnál elönyösebbek a gyengébb tövisezetű példányok. - Cereus chacoanus; Viszonylag vékony hajtású, eeért kisebb növésű kaktuszok oltására alkalmas. Cryenge tövisei miatt a fiatal cladodium könnyen megfogható. Alanyként kevésbé elterjedt. - Acanthocereus pentagonua; A rá oltott nemes részek eredési százaléka igen jó. Piatal korban tövisei gyengék, jól me gfogható. Szállitónyalábgyürüje nagyobb a C. _ jamacaru-énál, ezért az oltványt könnyebb elhelyezni metszlapjára. A nemest jól neveli, bár tartósságát tekintve nincs elég megűgyelési adatunk. Jól szaporítható. Egyetlen hátránya, hogy bamaíoltosságra hajlamos, ami különösen a téli, alacsony hőmérsékleten következik be, - Myrtillocactus geometrizans; Teleltetéséhez Ö-12 C -ra van szükség, alacsonyabb hőmérsékleten ennél a fajnál is barnaíoltosság lép fel, sőt gyakran el is pusztul. Ha a me gfelelö hőmérsékletet biztosítani tudjuk, jó alanynak tartjuk, - Samaípaticereus corroanus; A cladodium fiatal korban négy bordás. A viszonylag rövid, kezdetben finom tövisek miatt általában kézzel is me gfogható. Mint az előzőek, ez is hajlamos a bamafoltosságra. További megfigyelését napirenden tartjuk," - Eriocereus martini. E, jusbertii, E,tortuosue; Vékony cladodiumuk miatt sokan mellőzik e fajokat. Rajtuk az oltványok eredési százaléka igen jó. Dus_ töviseik, és a kis oltási felület miatt a rájuk történő oltás nehézkes. Az oltványt sokáig képesek nevelni. Jól szaporíthatok. Néljny országban, pu az NDK-ban közkedvelt alany, - Borzicactus gracilis: Puha állományú, hengeres, világoszöld cladodiumaira könnyen lehet oltani. Az oltványok eredési százaléka igen jó. Erősen sarjadzó^ (ez egyben hátránya is), jól szaporítható, A teleltetésnél 8-12 C hőlgényű, - Austrocylindroopuntia vestita; Főleg Tephrocactusok oltására alkalmas.

- Opuntia robusta; 44 Elsősorban alakja miatt kifogásolható. Egyéb tulajdonságai miatt is csökkent a felhasználhatósága (növekedési icfa'pont eltolódás, teleltetési pretolémák). - Peireskiopsis spathulata: Magoncok oltására kiválóan alkalmas. Az oltványt gyakran sarjadzásra készteti, igy a továbbszaporitást elősegítő alanyként is számításba jöhet. Az oltványt csak néhány évig képes nevelni, ezért hamarosan át kell oltani. Az át l'^s után megma radó csonkot még sokáig neveli, sarjadzásra készteti. Télen is növekedésben kell tartani, tehát néhány öntözést, és melegebb tele Itetést igényel, - Peireskia aculeata: A Zygocactus truncatus és az EpiphyUum gaertnerj oltására kiválóan alkadmas. Ezt is, mint az előzőt, télen is növekedésben kell tartani. - Mammillaria hidalgensis és M. rhodantha: Főként Mammillariákat oltanak rá sikeresen. Az oltás csak a csúcstól távolabb lehet eredményes, ahol már jól látható az edénynyeűábköp. Egyébként a csúcs újra növekedésnek indul, és letolja a ráoltott részt, vagy azt szétszakítva növekszik tovább. Értékelésére még nem gyűlt össze elegendő tapasztalat. - Echlnopsis oxygona; Megfigyeléseink alátámasztják Nemes Lajos kísérleti eredm'nyelt. Főleg a dél-amerikai fajok jó alanya. Ennél a fajnál is a csúcstól távolabb eredményes az oltás. Az oltvány növekedésével az alany egyre kevésbé feltűnő, igy azt a benyomást kelti, mintha a nemes rész saját gyökerén fejlődne. Ez egyben hátránya is, me;-! az al'uiy állapota nehezebben ellenőrizhető. Összefoglalva tapasztalatainkat: legjobbnak a T. pachanoi-t és a T. spachianus-1 tartjuk. Csaknem minden kaktuszt olth&lunk rájuk, felhasználhatóságuk tág határok között mozog. Ugyancsak a legjobbak közé soroljuk a T, spachianus cv. Hungária-1 is, ha a szaporítása megoldható. Uj, még jobb alanyok keresése mindannyiunk közös érdeke. E. cél megvalósítását a jövőben csak tudatos munkával, együttműködéssel érhetjük el. Ugy látjuk, a legjobb alanyok hybridizációja utján létrejövő egyedekben kereshetjük a jövő legjobb alanyait, esetleg a szelekció hozhat ujabb eredményt. Ehhez kívánunk minden gyüjtőtársunknak sok sikert, és kérjük megfigyeléseiket, eredményeiket te gyék közkinccsé. Jávor Andor és a Pécsi Kaktuszkedvelő Szakkör tagjai

MAMMILLARÍÁK D.R. HUNT TÜKRÉBEN AÍ; clözö résíbpn röviden érintcltem a mammiuáriák rendszerezésének az iduk folyatnán kialakult fejlődését. Ezek a rendszerezések menjelenésük idejéh-'n többé-kevésbé haladottabbak voltak az őket megelőzőknél. Vagyis minden leiró, rendszerező taxonom'tis tett valamit az addigi ismeretekhez, még akkor is, ha ezek a megállapítások nem áuták ki az idők során bekövetkező revíziókat, sőt esetenként vísszal'^oésnelc tűntek. Ha^aí viszo ylatban a sz,'zadfordulot követő időben a Schumann rendszertana v, It elsősorban közismertté. A két náboru között ís a schuma.nní tanokai köve.lék a ;',yüjtök. Britton és Rose, m-inkássága, ejig volt Ismeretes, Alwin Berper könyvét már valamivel töliben ismerték, de ennek sem volt gyaltorlati jelonlősége. Az ötvenes ('-vek közepétől Backí't>--'rg Die Cactaceae címii VL kötetes munkája, maja az ezt köveio Uas Kak'een Lexikona már szinte minden gyijjto sz/m/ira, ha kölcsönzés utján ís, de elérhetővé vált. Back-'br'rget korai hal.,1a mega kad, lyozta abban, hogy rendszertana*, felülvizsgálja, klegt-szitse, egyes leirásaít újra ellenőrizze. /A Kakteen Lexikon W.Haage kiégés illésével napjainkban a IV. kiadás.n.íl tart. Termi'-szetesen Haage, csak íiz újonnan leirt fajokkal bövithotte 37, ujabb kíadú.ookat a rendszertani részt váltózatleunul k ellett hagynia./ A;-,onban Back.'berg halála óta ujabb vizsgálati módszerek váltak ismertté, ujabb szempontok kerültek előtérbe, pl a magok morfológiai viz.íji.'.lata, az egyes fajok élőhelyének, elterjedésének újra ellenőrzése, pontosítása stb. D.R.Hunt, Schumann Mammillaria rendszerezését Buxbaum (helyesebben: Endler-Buxbaun--Kí-alnz) tíloienelikus rendszertani meg.állapításaival összehasonlítva nróbálja a Míunmillaria genust tisztázni. Ennek az össze.hasonlitásnak kétségen kívül van gyakorlati értelme. Lényegében megmaradtak <».Schu.nann által használt, csoport (sectio) sorozat (series), n^vek melyek.'t s.'.inte minden komolyabb gyűjtő ismer. Ugyancsak inorímaradtak a fajok (speciesek) nevei ís. Az esetlegts Változásokat, bővíté.seket minden esetben érthetően indokolva közli. Az idők sor/n kelotke-.ett szinonimákat, még ha esetleg érvényesnek tűnő módon újra le irt/^k, rendezte, "helyűkre rakla". Hunt a sorozatokat to\'.'íbb csooortositotta, figyelembe véve az egyes fajok csoporton belüli összi.'füg 4.'aét, külön kiemelve az egyes csoportok 'ipus,iövény.áu Ami a növényállom.iny rendez.'?sét megkönnyíti, A rondszereaésében Craíghoz h.isonlóan a fajokat mogs.z;-,mozta, igy egy esetleges későbbi v, ltozás gyorsan mcjibizhiitóan átvezethető. D.R.Hunt a Schumann - Buxtjaum rendszertani összeegyeztetését 1971 augusztusában hozta nyilváno.'iságra. Későbbi korrekcióit figyelembe vé'%^e a.z alát>bíakban közlöm. Az egyes, későbbi javításokat, azonban minden esetben + jellel jelölöm, ezeket a kiigazításokat a.-^'<iivcgközbon ísmertr?tem. Cronus; MAMMILLARIA Subgonus:

- 48 - Szarinte elenyendő kompromisszum a filogenetikus elmélet es a gyakorlat között a Mammillaria genuson belül a Matnmilloydia subgenus fenntartása. DOLICHOTHELE K. SCHUMANN A subgenus tipusnövénye a M, longimamma. Hunt az idesorolt fajokat az egyszerűség kedvéért vette egy csoportba, mivel ne-n talált összefüggést a más subgenusok specieseivel kapcsolatban. Ezen kivül az egyes fajok között fennálló nagyfokú hasonlóság is látszólagosan indokolttá tette ezt, éppen ugy, ahogyan Back eberg is csaknem valamennyi fajt ide sorolta. Az észak-keleti csoportból talán a M. carretii az amelyik a Stylothelae sorozathoz tartozhatna,^azonban aligha egyike a M. spimosissima csoportnak. (Ahogyan ezt Buxbaum javasolta.) A kisvirágu M. canptotricha szintén kissé szabálytalan dolichouiele, egy kicsit hasonlít a Mammillaria subgenus számos sorozatához, és van közös vonása a Dolichothele alnemzetség fajaival is. A déli fajok közül a széles területen élö M. zephyranthoides (a M. guiengolensissel együtt) morfológiailag szintén el van szigetelve a többi dolichothelétó'l, és talán jobban kapcsolódnak a Mammillaria alnemzetséghez, mint a Dolichothelek-hez. Az utóbbi időben leirt M. kraehebuehlii C. Glass javaslata alapján inkább tartozhatna a Sphacelata sorozathoz, mint a jelenlegi Camptotricha csoporthoz. D.R. Hunt kutatásai alapján ugy véli, hogy a legjobb megoldás a Dolichothele-1, mint alnemzetséget megtartani. Az alnemzetség fajai a viznedv, a fekete mag tekintetében hasonlítanak a többi mammillaria fajokhoz, függetlenül attól, hogy ez utóbbi fajok között előfordul barna magvu, tejnedvü is. Nincs bizonyíték arra, hogy a virág-jellemzők fontosabbak az osztályozás számára, mivel szembetünöl>bek mint a mag, vagy a te stne dv. OEHMEA (P.BUX8AUM) D.R. HUNT, status njva + A subgenus típus növénye a Britton és Rose által leirt Noomammillaria nelsoni melyet a későbbiek sor/n Buxbaum Oehmea nelsoni néven átírt ez viszont nem más mint az Ehrenberg á^l régebben publikált Mammillaria beneckei. Buxbaum átsorolása lényegében jogos volt, meri ennek a sajátságos speciesnek nagy és ráncos magjai a Theloc^ tusok magjaival mutatnak némi hasonlatosságot. Az élőhely, a szemöle bk a virág, «termés, valamint a mag eltérései indokolttá teszik a suiugenusi státust. Gyakorlatban a Mammillaria nemzetségen belül ez is egy példája az evolúciós Párhuzamosságnak, Genus: MAMMILLARIA Subgenus: COCHEMIEA ( K.BRANDEGEE) WALT Már Schumann rendszerében is a Mamtiillaria genus alnemzetségoként szerepel. Alwín Berger Ugyancsak a niam:aíllariákon belül, de önálló nemze tségként mutatja be. ÖnáUó nemzetségként szerepel a Backel^erg munkáiban is, ez a viznedvü, feketemiigvu, esetenként telepet alkotó, hosszutölcsérü, nagyvirágu csoport, melynek közép tövisei az egy M. haléi, a subgenus tipusnövényének kivételével horgasak. Élőhelyük; Baja- Kalifornia,

Genus: MAMMILLARIA - 49 - Subgenus: MAMMILLOPSIS (MORAN valamint BRITTON és ROSE) D.R. HUNT; status nova. A Mamillopsis névnek a subgenusi status elott nincs érvényes publikációja. Moran ezt a nevet a Belga Hort. 1874. évi 24. sz/mában, mint ideiglenes n-'vet, minden besorolási rang nélkül említi. Britton és Rose a The Cactaceae c. munkájában genus névként használja (ugyancsak hivatalos leirás nélkül). D.R.Hunt e rövid ismertetés mellett me gjegyzi, hogy az elveszettnek hitt M. diguetii-t 1976-ban M. Kimnach és Sanchez-Mejorada újra megtalálta Nyugat-Mexikóban. Genus: MAMMILLARLA. Subgenus: MAMMILLARL^ Schumann Eumammillaria subgenusát (Britton és Rose Neomammillaria genusát) az I.C.B.N. (Intemationad Code o Botanical Nomenclature. A botanikai névadás nemzetközi kódexe) előírása szerint most Mammillaria subgenusnak kell nevezni és ezen belül a Galactochylus csoport neve is Mammillaria mert ez a csooort tartalmazza a nemzetség névadó faját a Mammillaria mammillaris-1. Alnemzetséfiek. csoportok, sorozatok összegezése. Manimilloydig alnem/.etség. A mag fekete, sejten belül héj nélküli, a magburok kamrái között gödrös, ráncos. A növénytörzs gömb, vagy testes henger alakú lo cm, vagy nagyobb álm>'?rővel. A test- nedv vizszerü. Az areoláxkon nagyszámú tövis (30-ÖO) a tövisek színe fehér, barnás, vagy rózsaszínű véggel. Az axilákban éles sörték vannak. A virágok rózsaszínűek, barnás középcsikkal 2-3,5 cm hosszúak. Dolichothele alnemzetség Barna vagy fekete mag, ha fekete ugy a magburok csomós, gödrös. A törzs, a testnedv, az axíl^k, a virágok és a tövisek változók. Ha a szemölcsök nagyok, húsosak, henperalakuak, színűk mélyzöld és nem hamvasak, a testnedv vizszerü, a vir'aok viszonylag nagyok (2 cm losszu és ugyanilyen átmérő felett) rendszerint vílgos- vagy narancs sárgák, néhány fajnál a kisméretű virágok krémszinüek, kevés tövis. CochetMJea alnemzetség. A növény teste henger alakú, a szemölcsök nagyok, lágyak, a széltövis--k sz/,ma 7-25 Icözött, a középtövis( ek) egy faj kivételével kampósak (M. haléi), hosszuk elérheti az 5 cm-t (M, maritíma). A test viznedvü. A virágok 3-5 cm Hinérőjűek, a perianthcsósze levél (virágtakaró s.-iroinlcvcl) zipomorf (részarányos). A virágok színe skarlátvörös különb'.,-.', riiyalatia. A magok feketék, M.imtnüloo^.i^ alnemzetség A növi-nytc'st gömbölyű esetleg icissé hengeres, fényeszöld szemölcsökkel, A peremtövisek száma 40 lelett van, hosszuk 1,4 cm. lágyak, söi> teszi'ruok. A közép tövisek sz/ma 5-6, hosszuk 2 cm körüli, a hegyükön fino.iian horgasak. A vírág'^k nagyok, iiosszuk elérheti a 2-4 cm-t, tni''?rojük 5-0 cm. A porzósz.ilak iiinyulnak a virágcsészéből.

- 52 - A csoporthoz tartozó fajok mc.ijjai barn/,k, csonthójasok. A virások a kisméretűtől a középméretűig terjedhetnek, ritkán érik el a 23 mm-t. A virágok szine rendszerint bíborba hajló rózsaszín, ritkábban krémsárga. A tövisek jól elkülönülnek, perem és középtövisre, vagy a perem'.övisek hiányoznak. A középtövisek egyenesek vagy enyhén hajlítottak a Polyacanthae sorozatban néhány fajnál kampósak. A szemölcsökben víz, vagy nagyon híg tejnedv van. Viszont a tejnedv a növény törzsében és alsó részében tipikusan, (ha egyes fajoknál szezon jelleggel is) jelen van. Az ide tartozó fajok me gjelenési form Ja testes henger, vagy torony alakú egyesével, egyes fajoknál csoportosan növő, ritkább esetben a sarjak kicsik, gömbalakuak, VU sorozat: Heterochlorae, A csoport többi sorozatainak virágaihoz viszonyítva ennek a sorozatnak a virágai középméretűek, átlag 12-15 mm hosszúak. Színűk biboi^ rózsaszín, vagy kréms.-,rga. A középtöviseket a széltövisektől az eltérő színűk élesen me gkulönböztetí, esetleg a peremtövisok hiányozhatnak. A peremtövisek nem <\dnak a növénynek feliér külsőt. Általánosságban a növénytestében viznedv van, csak icb'nként jelenik me g.> tejnedv. VII. sorozat: Polyacanthae. Ez a sorozat másolata a Heterochlorae-nak, a déli Trans-mexikói vulkánikus övezet dombos vidék ain, A csoport minden egyes tagjára jellemző, hogy sziklás hasadékos helyen élnek, igy minden populáció egy kicsit eltér a másiktól; Ez a környezet a mikroklíma következménye, mely elősegíti az egyes fajok visznylagosan gyors változását. Sok helyi formát Írtak le, mint önálló fajt, még az 1971- es ismertetésem óta is. Ezek: M.centraliplumosa FITTKAt-' /CA CT.SUCCMDX^KÓ 1971./ Lelőhelye: Mexikó á,llam M.ernestíi FITTKAII (leírása az előbbivel azono-; számban jelent meg.) Lelőhelye: Mexikó -^Ua-n La Puerta környéke. M. Virginia FITTKAU és KLADIVA (KRADSIZ DIE KAKT.Lfg, Í97ÍD Lelőhelye: Guerrero áu'*'" A.ncon környéke M.xalüanguis SANCHEZ-MEJORADA (AN INST.BIOLJVIEX 1975/44.) Lelőhelye: Guerrero á.u^m A<rapulcotól 1 km- re észatcra Xaltiaguisnél. A M, centraliplumosa egyedei a lelőhelyen variálnak a középtövisek hajasságában (!) és ugy látszik, hogy ez a felfedezett faj egy alacsonyabb, zömökebb formája a M. spinosissímanak. A M. ernestí ugyancsak 'így átmeneti forma a M. backebergiana- ba. VIII. sorozat: Supertexta. series nova + D.R.Hunt az 1971-ben kiad i.t SchuTinim - Buxbairn Mammillaria egyeztetésében (es.old.) ezt a sorozatot mér; "Eleguntí^s" néven közölte, azonban a továíjbi vízsg'tatok s:)rn elvetelte az Elegantos nevet és la*in dit^gnóz'.s köt('-se melleit lt)77.-ben a sorozat nevét Superlexta- ra változtatta. Ezt a követke^őkk.'1 indokolta:

- 53 - "A Mammülaria.eleaans A..P.be CANDOLEE-t 1828-ban irták le, és ezideig ez volt a tipusnövénye az Elegantes sorozatnak. Sajnálatos módon a De Candolee által leirt nöyényró'l sem begyűjtött tipus-anyag, sem hiteles illusztráció nem maradt. A begyűjtés helye is isme rétien. Ámbár a növény leirása egy élő', begyűjtött növényen alapul. Tudjuk azt is, hogy ezt a növényt Theodor Thomas Coulter ir orvos és botanikus gyűjtötte, akit mint orvost küldöttek ki három évre a "Real del Monté Mining Co.''-hoz. Real del Monté (ma Mineral del Monté) Mexikó Hidalgó állí^mában Pachuaca mellett vari. Coulter ez alatt a három év alatt (1824-27) kak'.uszokból és más ott élö növérfyekböl egy kis botanikai gyűjteményt létesített a bányaközpont szomszédságában. Mexikói tartózkodásának befejeztével az egész gyűjteményt elküldte De Candoleenek. Ezeket a növényeket irta azután le De Candolee a "Revue de la Pamillie des Cactées" függelékében (1828.17. 1 - U9.old,^ Azokat a növényeket, melyeket De Candolee azonosított, tehát a M. compressa-t, a M. longimamma-1, a M. elongata-1, és különböző variációit, A.M, sempervh/ii-1, az Astrophj'tum ornatum-ot, a Ferocactus glaucescens-1 és a histrix-et a Coryphanta octacantha-t és radians-t, továbbá a Neolloydia conoidea-t, a Strombocactus disciformis-1, az Apoi-ocactus leptopliis-1, valamint több cereus és opuntia ssp.-t kivétel nélkül mind Hidalgó államból származnak. Mivel De Candolee ekében a leírásában sem Pueblaból, sem Oaxacaból származó növényt nem emlit, arra kell következtetni, hogy CoLÜter ezekben az államokban nem gyűjtött, Craig a "Mammillaria Handbook"-jában közli, hogy a M, elegáns előfordul a "Középső fen;5íkon a Mexikó völgyében Pueblaban és Oaxacaban, valoriint Hidalgoban", Ez a megállapítás Theodor Hutchinsontól ered a növényekkel együtt melyeket Oaxacaban és Pueblaban gyűjtött. Példaként idézi az Ochoterenu-t (Hidalgó) és a Mexikó völgyet, melyet Britton és Rose a Neomammillaria dealbata lelőhelyéül adott me g. A gyűjtőknél akaratlanul egy olyan líépzc^ttársitás marad meg, hogy a M, elegáns Pueblaból, vagy Oaxacaból származik, bár legtöbbjük nem bizonyos ebben. Ezen kivül Britton és Rose me gemlitik a THE CACTACEAE 4 kötetének 107. oldalán már 1923.-ban, hogy M. elegáns néven szinte minden g/üjteinényben találunk növények-^t, de ezt a nevet gyakran rámondják a M. elegáns-al szoros rolconi kapcsolatban levő más fajokra is. 1904. márc. 5-én gyűjtöttek a Mammillaria Society részére öszszehasonlit.'s céljára M. elegáns-1. Azonban a gyűjtött növények egyik-^ sem lelelt meg az eredeti leírásnak, amely 25-30 peremtövist emlit. A begyűjtött növényeknek csak 16-23 peremtövise volt. Ez a peremtövis szám más, Pueblaból származó hitelesen leirt specieseknek felel meg. (The Journ. Of The M;.mm. Sur," 1964. 4. szám 27,öldal).' Ezek után ínogyan is tudnánk meghatározni az eredeti M, elegáns-1? Az első, eredeti hivatalos latin nyelvű leirás szerint a M.elegans: egyes, ov.-.lis, hegye nyomott, az a.xilák kopaszok, szemölcs ovális, perem'övise 2."-30, fehérek, köralakban helyezkednek el, középtövis 1-3, merev egyenes, egy kicsit erősebbek a peremtöviseknél. A növény 2 iik li (inch amerikai hosszn' r.'éic 2,54 cm) hosszú, Varii-tas "a": néha ovális fele olyan hosszú mint széles, ugyanolyan, mint az előbbi, de fiatalabb. Varii;tas "b"; laposan kitek, széles, a felső axil^k gyapjaseüc ugyanrilyan do öregebb?

Nem valószínű, hogy eze'c az adatok bárkinek is elegendőek lennének az azonosításhoz. Egy tény, hogy a növény melyet először leirtak Hidalgoból származik. Inkább ugy tunik, hogy ez a növény a M.parkinsonii csoport kicsi növénye (?) De erről a feltevésről nem lehet biztosat mondani. De Candolee a "REVUE"-ben illusztrációt ad egy mammillariáriárói amely rajz a "MONICO and SESSE FLÓRA o MEXICO" számára készült azonban soha sem jelent meg. De Candolee ezt a növényt, mint M, geminispina HAW.- ot azonosította, melyet Hidalgoból írtak le. Azonban a rajzon bemutatott növényről egyértelműen megállapítható, hogy nem M, geminispina. A későbbi leírók ezt a kérdést soha sem tartották központi problémának. Először a M. acathophlegma-hoz (ez a növény ma azonosíthatatlan) később pedig a M. elegánshoz helyezték át, A rajzon valóban 25-30 peremtövis látszik és bizonyára ennek r\x alaknak valamelyik formája a mostani M, elegáns. De ez a leírás semmiképpen sem felel meg az eredeti leírásnak és ezen kivül a szármtizási helye sem azonos. Az azonosításnak lehetetlenségét igazolja valamennyi különleges species és forma, ezek után joggal vetődik fel, hogy hogyan nevezzük el az Elegantes sorozatot? Hunt véleménye errsl az, hogy ez a faj "soha sem létezett, csupán hanyagság folytán keletkezelt". Tehát e z a faj egy "nomen confusum". Ezek után természetes, hogy a sorozat nevén is változtatni kell (l,"c.b,n, Art," 22,)," Hunt a továbbiakban írja, hogy sokáig zavarbím volt a sorozat nevét adó species kiválasztásával. Megoldást 1976-ban Münchenben a Botanikus kertben tett látogatása hozott. Ott talált egy rajzot a M. supertexta MART, ex PFEIFPER-röl, Ez a növény a sorozat egyik tagja, melyet Martius írt le a Beschreibung einiger neuen Nopoleen címen az Act, Acad. Cur. 1832-ben (16, 1. 322-362). Mivel a rajz ábrázolja a Pfeiífer által leírt tipusnövényt és ez a növény Münclienben ma is él és növekszik. 194 a M. supertexta azonossága megalapozottnak látszik, célszerűnek találom, hogy ezt a speciest tegyem az elegantes sorozat tipusnövényének. Martius leírta, hogy a növények et Karwinsky báró gyűjtötte, Ehrenberg pedig a lelőhelyek hibás megnevezését azzal magyarázza, hogy nagyon sokszor a feladás helyét veszik lelőhelynek. Példaképpen éppen a Karwinsky által gyűjtött M, supertexta-1 hozta fel, melynek élőhelyét Karwinsky "San Jose de Loro"-ként jelölte meg (San Jose del Oro Hidalgó), hozzátéve "ín locis frigidis" (igen hideg helyen). Itt viszont a M. supertexta, vagy hozzá he.sonló növény nem él, Alfréd Lau szintén gyűjtött különböző supertexta formákat, (Lau 061, és az 1168 gyüjtőszámuak ezek mind M. supertexta-k.) Azonban a gyűjtés helye a Tomolín Canyon vidékén Oaxacaban volt. Feltételezhetően Karwinsky is itt gyűjtötte a M. supertexta-1, Ezt látsz_ik_ alátámasztani, hogy a M. crucigera MART- ot is itt fedezte feu D,R,Hunt ideiglenes jelleggel a következőket sorolta a Mammillaria supertexta sorozatba: M. albilanata M. collina M, lanata M. conspicus M. supertexta M. crucigera M, haageana M, dixanthocentron

55 Bizonylalan tájként emliti a M, vaupolii-t, moly szerinte egy változata lehet a M. haageana-nak, vagy a M, conspicus-nak. A pueblai eredetű M. elegáns-1 azonosítja a M. collina-vau A régi sorozatban szerepelt még a M, celsiana LEM. mely szerinte ténylegesen nincs azonosítva és sokszor összekeverik a M. muetuenpfortü (M. neopotosina)-val mely que retaroból és San Luis Potosibol származik. Britton és Rose pedig ugyoíiezl bemutatta az Oaxacabeli Cuitcatlanból. (The Cact. 1923. 4.'kbtet U2. old.) Ezt a (ormát A. Lau újra gyűjtötte (Lau 1087) és ez a növony szorj'ian kapcsolódik a M. dixanthocentron-hoz. D.R.Hunt mint kettős ni",'et (Nőmet dubium) visszautasítja a M. celsiana- U Meg,',llapitíisai svorinl csak zavart okoznak ezek a kettős elnevezések. Ugyancsalc bizonytalan státusú speciesnek tartja a M, halbingerii BACKBG.-t és a M. Oavicentra BOED. -et is. Mindkettő sárga tövisű növény. Az utóbbi Időben leirt M. reppenhagenii HUNT ( Kuas 1977/6. szám) szorosan a M. albilanata-hoz tartozik. Ennek a sorozatnak az élőhelyi területe a Balsa«folyó vízgyűjtő medencéje egést.en a Colima államig, ahol ez ideig viszonylag kevés mai.imillariát találtak. A sorozat általános jellemzése: Állag 10-12 mm iiosszu, bibor, rózsa^ szin, néhány fajn.il sárga kis virágok. A növény teste gömb, vagy zömök henger alakú. A közép és perem tövisek jól elkülönülnek. A peremti-ivisek eltak.írják a szemölcsöket. Az egész növény fehér (ritkákéban sárga) liabitu^u, A középtövisek egyenesek, sohasem kampósak. A törzsben, nélia a rízemölcsökben is enyhe tejnedv van. Ma-nrii.llaria ( Gal...ctochvlus) csoport. Amint az olőaíokben emiitettem az UC.B.N, előir-^sa szerint ennek a csoportnak m.;gv!l5 t a neve, tekintve, hogy az a csoport foglalja magában a nemzetség névadó növényét a M. mammillaris-1. Erre a csoportra jellemző a barna, tesla nélküli -nag. A testát az összezsu_jorodűt' magburjiv kamrafalai eltakarják. A szenölcsökben tojnedv van. A kifejlett növények gyaltran félgömb alakúak, vagy szélesebbek mint amilyen magasak. Esetenként telenet alkotók. Ritkábban alacsony her.u"r, vagy oszlop alakúak. A középtövisek egye^nesek, vagy hajlítottak, egyetlen fajnál (M. uncinata) norgasak. IX. sord-al; Leucocephalao Ez a sorozai guoretaro államiján, észak felé terjeszkedve található. A speciesek hasonlitan.ik a Supertexta sorozat növényeihez, azonban az egyes növényeknek a megjelenési formája kissé nyomottabb ési íi szemölcsökben tejnedv van, A ma gok is felismerhetően különböznek. A aasonlatoe-.sás feltehetően egy fejlődési összetartozás eredménye. Mindkét soroz.ií növényei a keletmexikói mészköves zónán él, azonban elv.'.las.itja az 'lóhely^k -t elválasztja a zónán ^ÜMizódó vulkánikus öv. A növé.iyek tövissel sűrűn vannak borítva, a tövisek ritkán sárgás szinüe.<. Az axila sörlés, szörias. A virágok a növényhez viszonyítva kicsinyek alig lo mm i loüszuak, A szemölcsök hosszúsága is 4-5 mm körüli, X, sor ) tat: Macrotiiolae. Ez a nagy sorjzat tulajdonrcéppen a nemzetség egész földrajzi skáláját mag.-,oan fol;lalja. Egy kis jóakarattal azt is mondhatjuk, hogy ez a s->roz \; moríologiailag a legfejlettebb, legsikeresebb. Ami a szétszóródotts.vgot illeti szinte biológiai példa a nemzetség fejlődésére.

- 56 - Heterochlorae sorozathoz való hasonlósága, valós:',"inű több mint egyszerű véletlen, vagy fejlődési párhuzamosság. A sorozat taxonómiai kutatása még nagyon az elején tart. Előfordulhat a jövőben léliány Változtatás, uj me gáuapitás. A növényeknek kevés tövisük van, A tövisek rendszerint erősek, kemények. Az axilában rendszerint nincs sörte. A szemölcsök nagyok esetenként elérik a 20 mm hosszúságot és átnérőt. A virágok haran3 alakúak, átlag 15 mm átmérőjűek. XI. sorozat; Polyedrae. Az előző, Macrothelae sorozathoz szorosan csatlakozó déli sor'^zat. Kevés tövissel, az axilákban jól látható sörtékkel. Középméretű kup szemölcsökkel, melj ok 3-10 mm ho.iszuak, gyakran szögletesek. A harang alakú virágok 15.n.i á'mérőjűek. FolyUköv. Bartalis Imre Kakteen 1979/1 Bzám. tnd ondere SiAkdertai Kurt Schreier: Uj kaktusz ós szukkulens felfedezések Mexikóban. Az ember azt hinné - irja a szerző -, hogy a sokat látogatott és kutatott Mexikóban uj, illetve eddig ismeretlen kaktusz vagy szukkulens növény már nem található. Erre azonban rácáfol a sok ujabb felfedezés, elsősorban Alfréd Lau szorgalmas, ál<^ ^atos murikája eredményeként. 1 szines, 2 fekete-fehér kép. Gerhart Frank: Turbinicarpus flaviflorus Frank és Lau spec. nov. Első-leirás latin és német n/elven. Répagyökérbe átmenő cilindrikus test, átlag 30 mm hosszú és 10-20 mm átmérőjű palaszűrke. A szemölcsök fent tompák csöcsformajuan előugró, lefelé laposodó, rombusz alakú bázissal. Kicsi, kerek tövispárnái fiatalon fehér gyapjasak, később kopaszodók. A 4-0 tövis nem különíthető el perem- és középtövisre. 1 rövidé bb, felfekvő s lefelé irányul, a többi ferdén felfelé álló, drótszerűen csavart, a leghosszabbak 30 mm hosszúak, fiatalon sötétbarnák, majd elszürkülnek. Virág a csúcsból kb, 15 mm liosszu, tölcsér alalíu, a külső takarószirmok keskeny lándzsaszerü, sárgászöld, vörösesbarna középcsikkal, a belső sziromlevelek is kesiceny lándzsaszerüek sápadt zöldossárgék. A bibeszár rózsaszín, az 5 águ bibe feliér, a porzószálak fehérek, a oorzók sárgák. A termék nyújtott tojás alaku. 10 mm hoszszu, a bázisnál sötétzöld, tovább sötétbarn.a. A ma g csenpiorin,.ju, a hvlum felé Iiajlott, sötótbarn.a, a hvlum ov-lis.

- 57 - Hazája: Mexikó, San Luis Potosi, 1700 m, magasbaui, Holotypus a zürichi Sukkulens gyűjteményben. 1 szines kép. Wemer Rauh és A/orner Dinklage: A Didiere madagascariensis H. BaiUon uj szaporitásmódja. 1 fekete-fehér kép. Ewald Kleiner; Télen virágzó szukkulensek. 4 fekete-fehér kép. Günther Fritz: Rebutja albopectinata Rausch. A szerző a növény nevével kapcsolatos problémát fejtegeti. 2 feketefehér kép. Wemer Reppenhagen: Karibi impressiok 2, Haiti és kaktuszai. Haiti 4 Opuntiáját, a Mammillaria proliiéra var. haitiensis-t (K.Schumann) Borg, a Pilocereus polygonus-t (Lamarck) K.Schumann, és a Neoabbottia paniculata-t (Lamarck) Britton és Rose ismerteti a szerző. 1979/2 szám. Hans TiU és Stefan Schatzl: Grymnocalycium achirasense Till és Schalzl specnov. Elsö-leirás latin és német nyelven. Hosszú lapos, aránylag vékony gyökérzet, A test gömb- vagy nyújtott gömbalaku, öreg korában gyengén oszlopos; a meglevő növényei átlag 5,6 am magasak, 7 cm átmérőjűek, tompa- vagy szűrkészöld színűek, a csúcs rendszerint tövistelen. A 12-15 db ferdén álló egyenes borda áuszerű szemölcsökre tagolt. A tövispárna ovális, 6 mm széles, 9 mm hosszú, eleinte gyengén filces, majd kopaszodó; rendszerint kissé domború, de sokszor a szemölcsbe mélyedt, Peremtövisek egyenlőtlenül helyezkednek el a tövispá/nán, fésűsen vagy sugarasan, erősek, kissé laposak, kerekített éllel, egyenes vagy gyengén hajlított, a bázisban sötétek, a csúcs felé szaruszinűek; erősen szúrósak, rendszerint a testre felfekvők; 10 (-12) db két sorban különbözően párosak, egy lefelé, egy felfelé mutat. A felső poremtövis sokszor második középtövísnek tűnik. Az egyetlen középtövis form.ja, hossza, szine mint a peremtöviseké, egyenes, vagy gyengén hajlott. Virág tölcséralaku 58 mm hosszú, 71 mm átmérőjű. Magtok rövid, 12 mm X 12 mm világoszöld, kevés, széles, vörösesbarna, hegyes pikkely. Ewald Kleiner; Elmélkedés a balctériumok, vírusok, hernyók jövőbeni szerepéről a növényvédelemben. Philipp Grűnewald: Mégegysze r Anacampseros rufescens (Haworth) Siveet. A növény helyes tartására ad tanácsot a szerző. 1 szines kép. Werner Reppenhagen: Karibi impressiok 3." Haiti és kaktuszai. A Consolea m3niliformis-1 (Linné) Britton, a Harrisai davaricata-t (Lamarck) Backeberg, a Ritterocereus fimbriatus-1 (Lamarck) Backeberg, a Selenicereus grandiflorus-1 (Linné) Britton és Rose, ismerteti a szerző. 4 fekete-fehér kép. WilÜ Tschanz; Kaktuszok bedkonkulturában. A szerző rövid cikkébon leírja miként tartja kedvenceit egy beokonon elhelyezve. 1 fekete- fehér kép. ^-