Pápa és Vidéke 2006. augusztus 24. Közéleti hetilap IV. évfolyam 31. szám Anna könyvesbolt Könyv, kazetta, CD, videokazetta Pápa, K ossuth u. 5. Tel.: 89/ 311-290 Magyarnak születni feladat Szent István ünnepe Augusztus 20-án, vasárnap a Köztársaság ligetben került sor az államalapító királyunk, Szent István tiszteletére rendezett ünnepségre. Pápa Város Fúvószenekarának toborzója után 19 órakor a Bárdoss Lajos Vegyeskar elõadásában elsõként nemzeti énekünk, majd Erkel Magyar király himnusza hangzott el. A közönség soraiban foglaltak helyet országgyûlési képviselõink: dr. Kontrát Károly és Gõgös Zoltán illetve dr. Németh Márta, a Megyei Közgyûlés alelnöke, Pápa Város Önkormányzatának képviselõi, a tûzoltóság, a rendõrség és a bázisrepülõtér, valamint a város intézményeinek vezetõi is. Folytatás a 2. oldalon Evangélikus ünnep Takácsin A Takácsi Evangélikus Egyházközség hosszú ideig több önálló gyülekezethez tartozott. A Türelmi Rendelet után a pápai gyülekezet fíliájaként mûködött. Önállósági törekvéseiket 1806-ban siker koronázta, engedélyt kaptak templomuk megépítésére. Az önállóság állami elismerése 1942-ben következett be, ekkor már iskolával is rendelkeztek, s ebben az évben avatták be a Takácsi Misszió elsõ lelkészét, Boros Lajost. Az Evangélikus Egyházközség 2006. augusztus 20-án ünnepelte templomának kétszáz éves fennállását. Folytatás a 4. oldalon Falunap Mezõlakon Augusztus 19-én, szombaton került sor Mezõlakon a hagyományos falunapi rendezvényre. A programok nagy része a mûvelõdési központ udvarán és sportpályáján zajlott. Mint azt Kocsis Tibor, a község polgármestere lapunknak elmondta, a rendezvény ígért anyagi támogatását ugyan nem kapták meg, de az önkormányzat és az önzetlen segítõk így is lehetõvé tették a nap sikeres megrendezését. Folytatás a 4. oldalon Új utak az Öreghegyben A nyár folyamán a város több területén is elkezdték az utak javítását. Az Öreghegyben a közelmúltban elvégzett munkálatok nyomán a Nagyhantai utcától a Hantai malomig, illetve a Hatkerekû malomig aszfaltos úton lehet közlekedni, tájékoztatta lapunkat Németh Tamás, a polgármesteri hivatal mûszaki osztályának vezetõje. Folytatás a 3. oldalon Szülinapos játszótér Csodálatos idõ fogadta szombaton a Kilián lakótelepi AEGON-játszótér harmadik születésnapját ünnepelni érkezõket. A több órás program szervezõi mindent megtettek azért, hogy a kicsik és nagyobbak is találjanak megfelelõ szórakozást. Voltak különféle sportversenyek, köztük labdarúgótorna, és játszóház is várta a kikapcsolódni vágyókat, ahol a kézmûves foglalkozások mellett hagyományõrzõ ügyességi feladatokon is próbára tehették magukat a vállalkozó kedvûek, a galgahévízi betyároknak köszönhetõen. A megjelenteket Asbóth Sándor, az AEGON Magyarország Biztosító Zrt ügynökségi menedzsere köszöntötte. Folytatás a 4. oldalon
2 Pápa és Vidéke 2006. augusztus 24. Magyarnak születni feladat Az ünnep szónoka, dr. Kovács Zoltán polgármester, országgyûlési képviselõ beszédében azokat a történelmi tényeket hangsúlyozta, amikre büszkén emlékezhetünk. Államalapításunk, a kereszténység felvétele, ezáltal megmaradásunk a Kárpát-medencében elsõ királyunknak, szent Istvánnak köszönhetõ. Történelmi nagysága elvitathatatlan és példaértékû, törekvése, hogy a keresztény hit és államforma minél kisebb áldozat árán váltsa fel a régit, méltán számíthat utódai tiszteletére. Ma mégis egy Szent István ünnepe kettészakadt országban élünk, s a jövõ érdekében a nemzetnek össze kell fognia. Így kell, hogy legyen ez hagyományos és modern értékrendet egyszerre képviselõ városunkban is, ahol ellentétek nélkül, politikai hovatartozástól függetlenül arra kell törekedni, hogy a fejlõdés töretlen legyen. Pápán a megosztottság kevésbé tapasztalható. Ezért adott a lehetõség, hogy városunkban olyan összefogás születhet, amely messze túllép az országos nagypolitika és a pártpolitikai érdekek határain. Ez a szövetség arról szól, hogy a pártok érdekeit félretéve a városért, egy cselekvõ városért, egy fejlõdõ városért fogunk össze, és kínáljuk ezt a szövetséget minden pápainak, pártpolitikai hovatartozástól függetlenül. Úgy hisszük, hogy munkánk, a polgáraink közös munkája egy új várost szül a 21. század elsõ éveiben. Egy új Pápa születik ezekben az években. Azt kérjük, hogy ebben legyen mindenki partner, azok is, akik egyébként a pártpolitikában más nézeteket vallanak. Eljött az idõ, eljött a verseny pillanata, amikor Pápa sorsa, jövõje, a 21. századi szerepe a tét és ebben félre kell tenni minden ellentétet. Azok, akik pápaiak elsõsorban, akik hûségesek a városhoz, számukra eljött az idõ, hogy összefogjanak. Azt hiszem, hogy ez a mai összefogás egy valamit magára adó közösség számára különösképpen fontos. Nem a választásokra szövetkezünk, hanem a választások után egy program megvalósítására, amelynek egyetlen fõmondata van Pápa mindenek elõtt! Azt hiszem, hogy abban megállapodhatunk, hogy mindannyian egy várost szeretnénk építeni. Ezért félre kell tennünk a széthúzást, félre kell tennünk a hagyományos magyar ellentéteket Közlemény annak érdekében, hogy a 21. században az összefogás mellett egy másik szó, egy másik szókapcsolat is jellemezze Pápát, ez a szó pedig a lehetõség, és a lendület. Az ünnepi beszédet követõen dr. Kovács Zoltán Pro Publico-díjat adott át Puskásné Tófeji Valériának és Szászi Ferencnek.AzÍme, hát megleltem hazámat címû zenés irodalmi mûsort, az ünnepet megszakító szélvihar és esõ miatt a Jókai Mór Mûvelõdési Központban tekinthették meg az ünnepség résztvevõi. A hazaszeretet, a nemzeti identitás, a nemzeti értékekkel való azonosulás kérdéseit felvonultató, gondolatébresztõ összeállítás szereplõi a JMK Vadvirág néptáncegyüttese, Hodászi Ádám, Orgona László és Ihász Balázs voltak. Az ünnepség zárásaként a Szózat csendült fel. Nagy I. A Munkáspárt választási sajtótájékoztatója Augusztus 19-én délelõtt a Munkásotthon elõtti téren tartott sajtótájékoztatót a Magyarországi Munkáspárt 2006 Pápa és Környéke Szervezete. Az országos elnökséget Morva Tamás és Vajnai Attila, a helyi szervezetet Lengyel Géza alelnök és Tóth Pál elnökségi tag képviselték. Vajnai Attila, a párt országos alelnöke arról tájékoztatta a médiát, hogy a Munkáspárt az ország minden településén elindítja jelöltjét, illetve néhány megyében a szocialistákkal közös jelöltet indít az õszi önkormányzati választásokon. A jelöltek a Munkáspárt által képviselt baloldali értékeket, a szolidaritáson alapuló társadalmi gondolatot, a rászorulók támogatását tartják elsõdleges feladatuknak. A Munkáspárt együttmûködésre törekszik a civil szer- A Választási Iroda tájékoztatója a jelöltajánlásról A 2006. évi helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek választására jelöltet, illetve megyei közgyûlés tagjainak megválasztásához listát ajánlani 2006. szeptember 8-án 16,00 óráig lehet a kitöltött ajánlószelvénynek a jelölt, illetve a jelölõ szervezet képviselõje részére történõ átadásával. Az ajánlószelvényre a választópolgár rávezeti családi- és utónevét, lakcímét, személyi azonosítóját (személyi szám), valamint a jelöltnek ajánlott személy családi- és utónevét, a jelölõ szervezet nevét, a független jelölés tényét, valamint a listát állító jelölõ szervezet nevét. Az ajánlószelvényt az ajánló választópolgár saját kezûleg aláírja. Az ajánlás nem vonható vissza. Jelöltet az a választópolgár ajánlhat, akinek lakóhelye a választókerületben van. A választási törvény elõírása szerint a választópolgár jelölési fajtánként csak egy jelöltet, illetve csak egy listát támogathat. Aki több jelöltet, listát ajánlott, vagy aki ugyanazt a jelöltet, listát többször ajánlotta, annak valamennyi ajánlása érvénytelen. Az ajánlásért az ajánlónak, vagy rá tekintettel másnak elõnyt adni, vagy ígérni, valamint az ajánlásért elõnyt kérni, illetõleg elõnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos. Az ajánlószelvény elveszítése, megsemmisülése esetén újat a Választási Iroda vezetõjétõl (Polgármesteri Hivatal Pápa, Fõ u. 12. I. emelet Titkárság, 35-41. szobák, telefonszám: 324-859, 515-013 és 515-060) lehet igényelni. A jelöltajánlással kapcsolatban a Választási Irodánál kérhetõ bõvebb tájékoztatás. Pápa, 2006. augusztus 21. Kanozsainé dr. Pék Mária, a HVI vezetõje vezetekkel és mozgalmakkal éppúgy, mint a pártokkal. Vajnai Attila a kormány megszorító intézkedéseirõl elmondta, hogy mindet egyesével vizsgálják meg és alakítják ki véleményüket. Nem támogatják az egykulcsos adórendszert, de egyetértenek a tõzsdén szerzett jövedelmek nyereségadójával, a feketegazdaság visszaszorításával, az egészségügy, az oktatás és a A választási eljárásról szóló, többször módosított 1997. évi C. törvény 6. (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen az alábbiakat teszem közzé: Pápa városban mûködõ Helyi Választási Bizottság tagjai: Elnöke: Elnökhelyettese: Tagja: Póttagok: Közlemény A Pápa városban mûködõ Helyi Választási Bizottság 2006. augusztus 21-ig az egyéni választókerületekben az alábbi képviselõ-jelöltet vette nyilvántartásba: 9. sz. vk. Csengeri Tamás; független jelölt Pápa, 2006. augusztus 21. közlekedés kiemelt támogatásával. A pápai szervezet aktívan vesz részt a kampányban, s a baloldali összefogást úgy kívánják élõ gyakorlattá tenni, hogy nem indítanak saját képviselõ-jelölteket. Döntésük értelmében az önkormányzati választásokon a szocialista polgármester-jelöltet, dr. Németh Mártát támogatják. Nagy I. Dr. Böröczky Zoltán Gábor Móritz Mária Nagy Gyula Antal Sándor Bognár József Helyi Választási Bizottság A választási bizottság címe: Pápa, Fõ u. 12. Pápa, 2006. augusztus 21. Kanozsainé dr. Pék Mária HVI vezetõje Fidesz sajtótájékoztató Beszéljenek a dokumentumok! Az MSZP helyi szervezete által a közelmúltban a vasutat érintõ változásokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón az a vád ért, hogy igaztalanul tettem kijelentéseket a Pápáról Budapestre induló vonatok számával kapcsolatban kezdte az elmúlt héten sajtótájékoztatóját dr. Áldozó Tamás, a Fidesz helyi elnöke. Mint mondta, azt szeretné, ha helyette a dokumentumok beszélnének, majd bemutatott egy levelet, melyet a MÁV Zrt-tõl kapott a Polgármesteri Hivatal, mely kiemeli a három gyorsvonati visszautazási lehetõség helyett az egy visszautazási lehetõséget december 10-étõl kezdõdõen. Ehhez mellékelten bemutatta a csatolt szolgálati menetrendi tervezeteket, melyek igazolják mindazt, amit egy korábbi sajtótájékoztatóján a nyilvánosság elé tárt. A sajtótájékoztatón elhang zott, a Pápáról megszüntetni tervezett gyorsvonatok ügyét a Veszprém Megyei Közgyûlés augusztus 3-án vasút ügyben tartott közgyûlésén is szóvá tették. Ott Érsek Ákos, a Magyar Államvasutak Zrt. kormányzati kapcsolatokért felelõs igazgatója erre reagálva azt válaszolta, hogy megvizsgálják ezt a kérdést. Ezt követõen, augusztus 7-én dr. Kovács Zoltán polgármester levelet írt Érsek Ákosnak, amelyben arra kérte, hogy a korábbi gyorsvonattal Budapestre történõ utazási lehetõségek maradjanak december 10-ét követõen is. Ezt követõen látott napvilágot az a hír, miszerint bõvül a gyorsvonatok száma a fõvárosba. Dr. Áldozó Tamás kiemelte, örülnek annak, hogy ez így lesz. Úgy gondolják, hogy munkájuk, a sajtótájékoztatók, illetve a tiltakozásuk nem volt hiábavaló, hisz nyilvánvaló, hogy a döntéshozatal egy olyan pillanatában sikerült közüggyé tenni ezt az ügyet, amikor ezen a MÁV Zrt. belátva hibáját még változtatni tudott. A Fidesz helyi elnöke szóvá tette, hogy ellentmondás rejlik abban, amikor Gõgös Zoltán és dr. Németh Márta közösen tartanak sajtótájékoztatót a szüneteltetni tervezett szárnyvonalakkal kapcsolatban. Mi azt valljuk folytatta dr. Áldozó Tamás -, hogy Gõgös Zoltán államtitkár úr a kormány tagja, és a kormány ezeknek a vonalaknak a megszüntetése mellett kíván dönteni. Dr. Németh Márta ugyanakkor arról szól, hogy õk ezeket a vonalakat meg kívánják menteni. A politikus rámutatott, õt ez a helyzet arra emlékezteti, amikor valaki csak azért rak tüzet, hogy annak az oltásában segédkezzen. A sajtótájékoztató végén dr. Áldozó Tamás bemutatott egy szórólapot, melyet a tavaszi választási kampány idején a választópolgárok kézhez kaptak. Ebben szerepel egy mondat, mely szerint 2006 végére befejezõdik a Pápa Gyõr vasútvonal villamosítása. Ennek kapcsán bejelentette, hogy mindazon pápaiaknak, akik 2006. december 31-én retúrjegyet tudnak váltani a pápai vasútállomásról Budapestre villanymozdony vontatta gyorsvonatra, vagy személyvonatra, kifizetik a retúrjegy árát. papp 2006. augusztus 26-án, szombaton ismét megszervezi az MSZP helyi szervezete a hagyományos Kilián családi és sportnapot Pápán, a Kilián lakótelepi sportpályán és környékén. Program: 8 órától Szegfû Barátság Kispályás Labdarúgó Kupa 14 órától Ügyességi versenyek 15 órakor Eredményhirdetés 15-16 óráig Képviselõi fogadóóra Gõgös Zoltán országgyûlési képviselõ, államtitkár, dr. Németh Márta és Kövér József önkormányzati képviselõk. 16-18 óráig Zenés szórakoztató programok. Délután folyamatos gyermekprogramok: ingyenes óriáscsúszda, légvár, arcfestés, különféle játékok és egyéb meglepetések. Kihelyezett képviselõi fogadónapot tart Pápán 2006. augusztus 26-án, szombaton 15-16 óráig a Kilián lakótelepi sportpálya mellett felállított pavilonban Gõgös Zoltán államtitkár, az MSZP országgyûlési képviselõje, valamint dr. Németh Márta és Kövér József önkormányzati képviselõk.
2006. augusztus 24. Pápa és Vidéke 3 Az elmúlt években már gyakorlattá vált, hogy az Igazi piknikhangulat uralkodott augusztus 18-án délután a Pápai Polgári Kör és a Fidesz helyi szervezetének közös rendezvényén. Mindkét csoport júniusra tervezte eredetileg a rendezvényét, ám az akkori esõs idõ nem tette lehetõvé a programok megtartását, így múlt pénteken közös szervezéssel rendezték meg a tavaszi választásokat értékelõ és az õszi megmérettetésre felkészülõ összejövetelt, melyre többszázan mentek el. A programon részt vett dr. Kovács Zoltán polgármester, aki a Fidesz helyi szervezete nevében Bayer Zsolt most megjelent Nagy Fideszkönyv címû kötetét adta át a legrégebbi pápai Fidesz tagoknak és a kampányról készült film egy-egy példányával mondott köszönetet a tavaszi választásokban résztvevõ segítõinek. - A mai napra kellemes Új utak az Öreghegyben önkormányzat a költségvetésében néhány millió forintot megszavazott az öreghegyi utak karbantartására, javítására, aszfaltozására. Korábban úgy próbálták ezeket az utakat járhatóvá tenni, hogy rendszeresen murvázták azokat, így nem kaptak szilárd burkolatot. Ezek a szakaszok azonban rendszeresen kikátyúsodtak. Ezért az utóbbi idõben azt az elvet követték, hogy a kátyúzásra kevesebbet költenek, és többet fordítanak arra, hogy egy-egy útszakaszt aszfaltburkolattal lássanak el. Ezt a munkát a késõbbiekben is folytatni kívánják, így a képviselõ-testület döntésétõl függõen haladnak tovább a szilárd burkolatú utak elkészítésével. Németh Tamás elmondta még, hogy az öreghegyi közterületekkel az a probléma, hogy nagyon keskenyek. Mivel korábban üdülõ-pihenõ övezetnek, kiskerteknek alakították ki a területet, nem az volt az elsõdleges cél, hogy lakóterület legyen. Az osztályvezetõ véleménye szerint a jelenlegi formájában alkalmatlan arra, hogy nagykiterjedésû lakóterület legyen. Mint mondta, városrendezési szempontból mindenképpen szerencsésebb lenne, ha megmaradhatna eredeti funkciója szerint pihenõövezetnek. pe Jobboldali piknik a Malom-tónál kikapcsolódást és töltekezést kívánok a megjelenteknek, az õszi választások idejére pedig a tavaszihoz hasonló segítséget kérek mondta a polgármester. A rendezvénye egyik díszvendége ezúttal is dr. Kövér László volt, aki beszédében szintén köszöntet mondott, az országgyûlési választásokban való segítségért. Mint mondta: - Szeptemberben nem azzal a lelkesedéssel kell belevetniük magukat az embereknek a kampányba, mint azt tették az elõzõ évek sûrû kampányaiban, hanem kitartó és szívós munkával kell menteni azokat az értékeket, amelyek még megmaradtak. Ezek az országmentõ akciók mindig kicsiben, a településeken kezdõdnek. A program másik vendége Gíró-Szász András politikai elemzõ volt, aki elõadásában a tavaszi választások Júniusban és júliusban egyharmadával nõtt a Pápán eltöltött vendégéjszakák száma az elõzõ év azonos idõszakához képest. A növekedés az év elsõ hét hónapjában 30 százalék volt a 2005-ös hasonló adathoz képest. Márciust leszámítva minden hónapban jóval több vendég érkezett idén Pápára, mint tavaly, s az elõzetes tapasztalatok hasonló jó folytatást ígérnek az év hátralévõ részére is. Az elõzetes várakozások szerint a tavalyi 25 ezerhez képest idén 30 ezer vendégéjszakával számolhatnak a pápai szállásadók; a tapasztalatok szerint a három legerõsebb hónap augusztus, szeptember és október, így nagy valószínûség szerint a tervek valóra fognak válni. A tavalyi évhez képest eddig júniusban volt a legdinamikusabb a bõvülés, akkor 61 százalékkal haladta meg a Pápán eltöltött vendégéjszakák száma a tavaly mértet. óta eltelt eseményeket elemezte, kitért a településekre gyakorolt hatásukra és az önkormányzati választások eredményének fontosságára. Pápáról szólva elmondta: - Most olyan ember kell Növekvõ vendégéjszakák a település élére, aki lendületes, akinek vannak elképzelései, akinek komoly kapcsolati tõkéje van a parlamentben, akinek nagy a politikai tapasztalata és érdekérvényesítõ ereje és aki szembe mer menni a kormányzat politikájával és nem áll be abba a sorba, melybe a kormány kívánja beterelni az önkormányzatokat. Az elõadások után kötetlen beszélgetéssel és a tavasszal készült kampányfilm megtekintésével folytatódott az estébe nyúló, jó hangulatú program. Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Civil szervezet létrehozása a terv A Pápai Lengyel kisebbségi Önkormányzat elmúlt héten megtartott ülésén többek közt a kisebbségi önkormányzat megszûnésével kapcsolatos feladatokról is tárgyaltak. A kisebbségi önkormányzati választásokkal kapcsolatos új rendelkezések értelmében ugyanis ahhoz, hogy kiírják a lengyel kisebbségi önkormányzati választásokat, július 15-éig legalább 30 választópolgárnak kérnie kellett volna felvételét a lengyel kisebbségi névjegyzékbe. A megadott határidõig ez a létszám nem gyûlt össze, így õsszel nem alakulhat önkormányzata Pápán a lengyel kisebbségnek. Magyari Jenõ, a kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, meglepte a testület tagjait, az hogy a kisebbségi névjegyzékbe felvettek száma nem érte el a megszabott határt, hiszen elõzetesen közel ötvenen biztosították õket támogatásukról. Az ülésen tárgyaltak egy lengyel civil szervezet létrehozásáról is. Magyari Jenõ elmondta, ez az ötlet már korábban is felmerült, hisz így lengyel állampolgárokat is felvehetnek majd a tagok sorába. Most, hogy nyolc év után a lengyel kisebbségi önkormányzat hamarosan megszûnik, mindenképpen létrehozzák a szervezetet, és új keretek között folytatják a megkezdett munkát. -p- Cigány kulturális fesztivál Pápán A 2. Cigány Kulturális Fesztivál vasárnapi helyszínén, a várkerti parkolók közti füves területen tartott sajtótájékoztatót a Pápai Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselõje, ifj. Kozák János. A képviselõ az augusztus 27-én, Pápán megrendezésre kerülõ fesztivállal kapcsolatban elmondta, hogy a hagyományoknak megfelelõen a cigány kultúra több képviselõjét hívták a fellépõk közé. Így ellátogat városunkba Bódi Guszti, Gyõzike, a Váradi Roma Café, Fain, Camoro, spanyol táncosok, illetve a megyébõl a Flare Beások, a pusztamiskei együttes és sokan mások. A fesztiválon rekordkísérletet is terveznek, a cigánylecsó készítés rekordját kívánják fölállítani, s ezzel bekerülni a Guiness-rekordok közé. A kísérlethez 150 kg száraztészta, százszáz kg paprika, paradicsom, hagyma, csirkehús, só, bors, illetve egy 6 méter széles és 2 méter hosszú edény szükséges. Így készül el a körülbelül kettõezer adag lecsó, amit bárki megkóstolhat. A PCKÖ által szervezett fesztivált a Megyei Önkormányzat, Pápa Város Önkormányzata, a Pápai Polgárõrség, a marhahúst és tûzifát biztosító vállalkozók és magánszemélyek is támogatják. A szervezõk szeretnék túlszárnyalni a tavalyi látogatottságot, idén több mint háromezer vendégre, érdeklõdõre számítanak nemcsak a megyébõl, de Vas, Zala, Nógrád, Bács-Kiskun- és Csongrád megyébõl is. A képviselõ hangsúlyozta: a fesztivál nem politikai, hanem kulturális rendezvény, amelynek fõvédnöke Kuti Csaba, a Megyei Közgyûlés elnöke, védnöke dr. Kovács Zoltán, Pápa város polgármestere. Politikusként a Magyarországi Cigányok Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, id. Kozák János vesz részt a rendezvényen. A fesztivál tíz órakor kezdõdik, az ünnepélyes megnyitóra délután 14 órakor kerül sor. A szervezõk szívesen látnak mindenkit, aki érdeklõdik az autentikus cigányzene és a kultúra egyéb ágai, illetve az eredeti cigány ételek ízei iránt. Nagy I. Pápa Város Önkormányzatának Városgondnoksága kéri a város lakosságát, hogy a tisztább, rendezettebb városkép eléréséért fokozottan ügyeljenek településünk tisztaságára, illetve ha a város bel-, illetve közvetlen külterületén illegális szemétlerakó helyeket észlelnek, azt intézményünknek szíveskedjenek jelezni az 511-900-as telefonszámon, hogy a szükséges intézkedéseket mielõbb megtehessük. Segítségüket köszönjük!
4 Pápa és Vidéke 2006. augusztus 24. Falunap Mezõlakon A programok kora délelõtt sportversenyekkel kezdõdtek, ahol a legifjabbaktól az idõsebbekig mindenki összemérhette tudását futballban, a tavalyi évben indított falunapi vándorkupáért, illetve más játékos sportprogramokban. Az udvaron légvár, óriás csúszda, díszes csacsifogat, kosárfonás, arcfestés várta az érdeklõdõket, majd a Rebel-Lion Tánc-Sport Egyesület akrobatikus táncosai szórakoztatták a kö- Evangélikus ünnep Takácsin Ebbõl az alkalomból avatták fel új gyülekezeti házuk közösségi termét is. Az ünnepi istentiszteleten Ördög Endre esperes a hajdani templomépítõkre emlékezett, akik nem saját nevük öregbítésére, hanem Isten dicsõítésére, az Evangélium szolgálatára építették meg a templomot. Belsõ lelki tartalom nélkül nincs eredmény, pusztán a felszín, az üres, értelem nélküli csillogás látszik. S ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építõk. A késõ barokk stílusú templom szomszédságában, 2004-ben kezdõdött meg a gyülekezeti ház építése. Az építkezést a kapott támogatás, a gyülekezet és magánszemélyek hozzájárulása tette lehetõvé. A házban vendégszoba, közösségi tér, kiszolgáló helyiségek találhatók és készül az emeleten a lelkészlakás is. A tornyos, kívül-belül szépen kimunkált, faszerkezetes épület méltó helyet biztosít az evangélikus közösség számára. Az ünnepi istentiszteletet követõen Ördög Endre esperes fölszentelte az épületet, majd szeretetvendégségre került sor. Nagy Imre Tanszercsomag ajándékba Pápa Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete az idei költségvetés tárgyalásakor úgy határozott, hogy a szülõk anyagi terheinek csökkentése érdekében füzetcsomagot ad az 1 8. évfolyamba járó pápai gyerekeknek. A rendeletben meghatározottak szerint ez nem Értesítés csak az önkormányzati, hanem az egyházi fenntartású intézményekbe járó, általános iskolás korú gyermekeket is érinti, így tanévkezdéskor közel 2.750 diák veheti át az önkormányzat által a pedagógusok véleménye alapján összeállított füzetcsomagot. -p- Értesítjük Pápa város lakosságát, hogy az alábbi napokon a felsorolt utcákban kéményseprõink megjelennek a 2006. évben esedékes kéményseprési munkák elvégzése céljából. Kérjük, hogy a kémények tisztítását, illetve gázüzemû kémények használata esetén azok évenkénti felülvizsgálatát, szükség szerinti tisztítását tegyék lehetõvé kéményseprõinknek. A munka elvégzését a sormunkakönyvben aláírásukkal igazolni és az éves díjat megfizetni szíveskedjenek. 2006. augusztus 28-31.: Tókert u., Szabadság u., Ady E. sétány, Beke J. u., Radnóti M. u., Györök L. u., Tapolca sétány, Határ u., Vadász u., Virág B. u., Bethlen G. u., Szegfû u., Vak Bottyán u., Pacsirta u., Bezerédi u., Szondi u., Táncsics M. u. Együttmûködésüket elõre is köszönjük. Közszolg Kft. kéményseprõ részlege zönséget. A gazdag programban a szokott nagy sikerrel és új összeállítással lépett fel a helyi nyugdíjas klub kórusa, majd a Jókai Mór Mûvelõdési Központ Hangszín Stúdiója és Pápa Város Fúvószenekara is ízelítõt adott a repertoárból. A délután folyamán rengeteg vattacukor, pattogatott kukorica, és a jó idõre való tekintettel természetesen sör is fogyott az elmaradhatatlan kirakodóvásár portékáinak böngészése és a programok megtekintése közben. A tervek szerint, az ízletes pincepörkölt vacsora után az esti mûsor keretében a Jókai Mór Mûvelõdési Központ Vadvirág néptáncegyüttesét és a pápai Pegazus Színház Te rongyos élet címû produkcióját várták a mezõlakiak. Közben sramlizenét is hallgathattak. A jó hangulat, a pergõ mûsorszámok és a példás rendezés kiváló alkalmat nyújtott a kikapcsolódásra, a kötetlen szórakozásra. Nagy Imre A Türr István Gimnázium igazgatója rajz tantárgy tanítására óraadó tanárt keres. Kérjük érdeklõdjön munkaidõben az iskola igazgatójánál személyesen, vagy telefonon a 324-394-es telefonszámon. Az augusztus 20-án, Budapesten bekövetkezett tragédia vegyes érzelmeket szül a közvélemény körében. A legtöbben emberi mulasztással, határozatlansággal, felkészületlenséggel, a felelõsség elhárításával magyarázzák, hogy egy szélroham a huszonegyedik században, egy világvárosban áldozatokat követel. A meteorológusok szerint idõben elõre jelezték a közelgõ ítéletidõt. A szervezõk talán azt gondolták, az esernyõk elegendõek lesznek arra a néhány percre, amíg átvonul a vihar. A tûzijátékot lebonyolító cég a feladatra és nem az égbolt színére koncentrált. A katasztrófavédelem sem állt a helyzet magaslatán. Mi a teendõ a hasonló esetekben? Lehetséges egy ekkora tömeget percek alatt a pánik elkerülésével megmozdítani, biztonságos helyre terelni? Hallani, hogy a szállodák bezárták a bejáratokat, így kerülve el, hogy a menekülõ nézõk menedéket keressenek. Nemsokára mendemondák, ellenõrizhetetlen rémhírek kelnek szárnyra a katasztrófával kapcsolatban. Emberek haltak meg. Valaki, valakik felelõsek ezért. Azért pedig még inkább, hogy hasonló eset soha többé ne fordulhasson elõ. Raksányi Jánosné (Pápa): - Sajnálatos, ami Pesten a látogatókkal, nézõkkel történt. Nyilvánvaló, hogy a felelõst keresik, de sajnos nagyon nehéz megtalálni. Nem mindennapi eset volt, de a felelõsséget senki nem akarja vállalni. A tanulsága az, hogy nagyon oda kell figyelni a hasonló rendezvényekre, hiszen mind a magyarokról, mind a külföldiekrõl szó van. Az emberélet mindennél többet ér, és úgy láttam, hogy rettenetes volt a fejetlenség. Persze nem számítottak az ítéletidõre, de a szervezõknek az elsõ intõ jelre meg kellett volna állítani a tûzijátékot. Magyarországon még nem fordult elõ hasonló, biztosan ezért nem tudtak intézkedni. Sajnos, a világban egyre gyakoribbak a katasztrófák és az illetékeseknek, akiket ezért fizetnek, jobban oda Ki a felelõs a tragédiáért? Raksányi Jánosné Szülinapos játszótér Dr. Kovács Zoltán polgármester, a körzet önkormányzati képviselõje születésnapi beszédében arra kérte a játszóteret most használó gyerekeket, hogy õrizzék meg a játékokat a mostani állapotukban, hiszen évek múltán is jönnek még gyerekek, akik szintén itt szeretnének játszani. A rendezvényen térzenét adott Pápa Város Fúvószenekara, az érdeklõdõk megtekinthették a Csipkerózsika címû bábelõadást és nagyon sokan szórakoztak a Garabonciás együttes zenés mûsorán is. A felnõtt csapatok labdarúgó tornáján a Kilián lakótelep csapata szerezte meg az elsõ helyet, a második helyen az AEGON csapata végzett, míg az önkormányzatot képviselõ labdarúgók a harmadik helyet szerezték meg. pe kellene figyelni. Azzal bízták meg õket, hogy vigyázzanak a biztonságunkra. Az emberi felelõsségen múlt a tragédia, habár ehhez az égiek is hozzájárultak. Szabó László (Pápa): - A televízióból értesültem a katasztrófáról, nagyon meglepõdtem. Egyértelmûen nagy szervezési hiba következménye volt a tragédia. Véleményem szerint a meteorológiai elõrejelzés birtokában azonnal le kellett volna állítani a rendezvényt és biztonságos helyre juttatni a látogatókat. El kellett volna kerülni a pánikot, bár egymillió embert biztosan nehéz kezelni. Nem a kormányt hibáztatom, szerintem a szervezéssel megbízott emberek a felelõsek. Elõ kell venni õket. A katasztrófavédelem is elhárítja magáról a felelõsséget, pedig nekik kellett volna intézkedni ebben az ügyben. Volt már nálunk vihar máskor is, nem tudom elképzelni, hogy erre nincsenek felkészülve. Akkor miért fizetjük õket? Fel kellene vállalnunk azt a gyakorlatot, hogy az adófizetõ állampolgárok elvárják tõlük azt, hogy a munkájukat tökéletesen végezzék. Korpics Barnabás (Marcalgergelyi): - A látogatók nagy többsége már délelõtt kivonult a Szabó László partra a látványosságok miatt. Õk valószínûleg nem hallgattak rádiót, így nem hallhatták a meteorológiai elõrejelzést, ami felhívta a figyelmet a közelgõ viharra. Elkerülhetõ lett volna, ha tájékoztatják õket. Azonnal le kellett volna fújni a tûzijátékot, amikor Budapestet elérte a rossz idõ. Ha egy nappal elhalasztják, akkor nem következett volna be a tragédia és az áldozatok ma is élhetnének. Azzal nem értek egyet, hogy most a felelõsök keresése a fontos. Ez egy baleset, egy tragédia, amire nem voltunk felkészülve. A mostani viharok sokkal pusztítóbbak, mint a régebbi idõkben. Elgondolkodtató viszont, hogy az ilyen esetekre alakított szervezetek mit, vagy mit nem csináltak azért, hogy elkerüljük a katasztrófát. A tûzijátékot be kellett volna szüntetni, de úgy látszik, Budapesten nincs olyan ember, aki ezt fölvállalta volna. Nagy I. Korpics Barnabás
2006. augusztus 24. Pápa és Vidéke 5 A magyar Szent Korona Szelényi Károly fotómûvész kiállítása Augusztus 11-én, pénteken délután a Pápai Történelmi Napok programjának részeként nyílt meg a Somogyi József Galériában Szelényi Károly fotómûvész Sacra Corona címû kiállítása. Az alkotó, aki a városról szóló kiadvány és más mûvek révén is közismert a pápai mûvészetbarátok körében, 1999-ben készítette el a koronát és a koronázási ékszereket bemutató albumát. A Vadvirág néptáncegyüttes mûsorát követõen az érdeklõdõ közönséget, a meghívott vendégeket, mûvészeket, dr. Kovács Zoltán polgármestert, Rádi Róbert köszöntötte, majd Gopcsa Katalin mûvészettörténész méltatta a kiállított fotókat és alkotójukat. A tárlaton három különbözõ mûfaj alkotásai láthatók. A galéria nagyterme a magyar Szent Koronát mutatja be, szinte mikroszkopikus részletességgel, különbözõ nézetekben, kiemelve aprólékos kidolgozottságát, mûvészi hatását. Szelényi Károly elismert mûvész, azon kevesek közé tartozik, akik lehetõséget kaptak nemzeti jelképünk ábrázolására. A Herendi Porcelán Manufaktúra az õ felvételei alapján készítette el a koronát, ami a kiállításon szintén megtekinthetõ. A képeken jól érvényesül kompozíciós képessége, sajátos színvilága. mûvelõdési osztályvezetõt Egyik mesterének Róka Norbert, a kiállítást szervezõ Jókai Mór Mûvelõdési Központ munkatársa László Gyulát tartja, aki a honfoglalás, az államalapítás autentikus szakértõje is. Az Szombaton Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó Pápán Koncert az évszázados fák között A két évvel ezelõtt útjára indított Várkerti esték programjai egy éves szünetet követõen tértek vissza ebben az esztendõben, a helyszín ezúttal is a megszépülõ Várkertben található Zenepavilon volt. Az elmúlt héten pénteken Pápa Város Fúvószenekarának fellépése, szombaton operett mûsor szerepelt a programban a Szeptim társulat közremûködésével. Pénteken tehát a fennállásának idén hatvanéves évfordulójához érkezõ Pápa Város Fúvószenekara adott hangversenyt az évszázados várkerti fák között. A zenepavilonnál megtartott koncert remek beharangozója volt a városunkban 2006. augusztus 26-án megrendezésre kerülõ, a hat évtizedes jubileumot méltóképpen ünneplõ Nemzetközi Fúvószenekari Találkozónak, amely többek között Pápa Város Önkormányzatának és a Jókai Mór Mûvelõdési Központnak az összefogásával valósul meg. A nagyszabású zenei találkozón országos ismertségû zenekarok jönnek Pápára. Itt lesz többek között az RTL Klubon a közelmúltban nagy közönségsikert aratott Szombat esti láz Pápai Nemzetközi Fúvóstalálkozó 2006. augusztus 26-án, szombaton a Várkastély udvarán felállított sátorban 7.00-8.00 Ébresztõzenék városszerte 10.00-11.00 A résztvevõ zenekarok zenés felvonulása Útvonal: Várkastély Fõ tér Fõ utca Március 15. tér Kossuth utca Fõ tér Várkastély. 11.00-12.00 Ünnepélyes megnyitó és közös számok a Várkastély udvarán Bemutatkozó koncertek: 12.20-13.10 Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar, Oroszlány 13.20-14.10 Határõrség Zenekara, Budapest 14.20-15.10 Sopron Város Fúvószenekara 15.20-16.10 Kapuvár Város Fúvószenekara 16.20-17.10 Tatabánya Város Fúvószenekara 17.20-18.10 Ajka Városi Bányász Fúvószenekar 18.20-19.10 Tricesimo Város Fúvószenekara (Olaszország) 19.20-20.10 Pápa Város Fúvószenekara 20.20-21.10 Vanguard Big Band, Veszprém 21.20 Közös záró számok címû mûsor állandó kísérõ együttese, a Határõrség Zenekara is. A magyar fúvósok mellett akik Budapestrõl, Oroszlányból, Sopronból, Kapuvárról, Tatabányáról, Ajkáról, Veszprémbõl érkeznek elfogadta a pápai fúvószenekar meghívását az olaszországi Tricesimo város rezesbandája is. A színvonalasnak, tartalmasnak, érdekesnek ígérkezõ fúvósprogram egész nap tart, a reggel városszerte zenés ébresztõvel indul, amelyen a házigazda pápaiak és az olasz vendégfúvósok koncerteznek. Délelõtt lesz zenés felvonulás a történelmi belvároson keresztül, majd a fesztivál ünnepélyes megnyitására kerül sor a Várkastély udvarán felállított sátorban, ahol dr. Kovács Zoltán Pápa város polgármestere, országgyûlési képviselõ, a rendezvény fõvédnöke köszönti a résztvevõket, déltõl pedig bemutatkozó koncertekkel fõként az Esterházy kastély elõtt, de négy együttes a Várkertfürdõben is fellép folytatódik a mûsor. Este negyed tíz körül egy nagyszabású közös záróhangversennyel ér véget az idei pápai Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. A rendezvény látogatása ingyenes, az egész napos program minden korosztály számára változatos, jó hangulatú, vidám kikapcsolódást ígér. Polgár Szilárd alkotó tájképfotókat is kiállított a tárlaton. Ezeket a líraiság, az egyensúlyteremtõ képesség, a belõlük áradó nyugalom teszi különlegessé. Érezhetõen a valóság hû leképzései, ahol a tájban nemcsak a mûvész, de a szemlélõdõ is otthon érzi magát, és késztetést érez arra, hogy személyesen is ellátogasson az ábrázolt helyszínekre. A galéria harmadik termében a Vizuális atlasz képeit tekinthetik meg a tárlat látogatói. Itt olyan szemléltetõ ábrázolások találhatók, amelyek újragondolják a színelméletet. A tablók és a mozgatható modellek egyben kísérletek is, amiket könyv alakban gyûjtött egységbe a szerzõ. A Horváth Lajos festõmûvész által rendezett tárlat szeptember közepéig látogatható a galéria nyitva tartási idejében. Nagy Imre Pótbeiratkozás lesz 2006. augusztus 30-án, szerdán és augusztus 31-én, csütörtökön 14-17 óráig a Bartók Béla Zeneiskolában. E két napon várjuk régi növendékeinket és mindazokat, akik az intézményünkben oktatott hangszerek valamelyikén szeretnének tanulni. Bartók Béla Zeneiskola, az értékes zene otthona. Pápa, Korona u. 27. Tel.: 89/313-116, 89/510-345 Spiró György: H O N D E R Û Budapesti Kamaraszínház Szereplõk: Törõcsik Mari, Gera Zoltán, Haumann Péter, Sinkó László, Újvári Zoltán Rendezõ: Valló Péter Márai Sándor: K A L A N D dráma két részben Soproni Petõfi Színház Fõbb szerepekben: Szélyes Imre, Frajt Edit, Nagy Gábor Rendezõ: Málnay Levente Hétköznapi füstölgés az olvasási kultúráról Mélyen megdöbbentett a minap a televízióban hallott rövid hír, miszerint Magyarországon minden olvasni tudó három emberbõl kettõ egy év alatt egyetlen könyvet sem képes elolvasni. Azt régóta tudjuk, hogy a diákok, fiatalok körében a könyveket illetõ, egyre jobban elharapódzó ellenszenv a televíziónak, az internetnek, a videó és számítógépes játékoknak egyaránt köszönhetõ. Az általános és a középiskolákban tanító pedagógusok közül sokan panaszkodnak arra, hogy a tanulók olvasási készsége, szövegértése problémás, gondot okoz a tankönyv szövegének, a tananyagban elõírt olvasmányoknak a feldolgozása is. Azt is tapasztaljuk, hogy a mostani kor, amelyben óriási szerepet szánunk a pénz utáni hajszának, nem tesz jót olvasási kedvünknek. Nincs rá idõ, fáradtan nincs hozzá kedv, és amúgy is nagyon sokba kerül egy jó könyv - bújunk ki a felelõsség alól. Felelõsség? Azt bizony, hiszen az, hogy gyermekünk értõ olvasóvá, vagy az olcsó tömegkultúra válogatás nélküli fogyasztójává válik-e, csak rajtunk múlik. Mi adunk példát, mutatunk utat, alakítunk ízlést, befolyásolunk véleményt. Szülõk. Felnõttek. Elgondolkodtató, hogy a tény, miszerint a mi generációnk nem az információrobbanás, a számítógép és a DVD akciófilmek világában volt gyermek, hasznunkra vált felnõttkorunkban, vagy olyan behozhatatlan lemaradást jelent a fiatalokkal szemben, ami méltán vezethet kibékíthetetlen generációs ellentétekhez? Annyi bizonyos, hogy aki mostanság magányra vágyik, nyugodt szívvel látogathatja a könyvesboltot, ott biztosan nem fogják sokan zavarni. Ez viszont nem megoldás a problémára. Akkor mit tehetünk? A tudás forrása miden korban a könyv. Az olvasás magányos élmény ugyan, de aki gyermekkorában megszagolja ezt, az soha többé nem tud lemondani a könyvek által nyújtott örömökrõl. Visszahozható az olvasási kedv? Erre egyre kevesebb az esély. Talán mégis az a járható út, ha a gyermekkorban alakítjuk ki a könyvek, az olvasás iránti belsõ igényt. Persze ez fárasztó és valószínû megviseli az amúgy is megterhelt szülõket. Könnyebb dolog bekapcsolni a tévét, vagy a videót, meg a számítógépet. Mégis azt hiszem, ennyi áldozatot meg kell hozni a gyermekeinkért. Nagy Imre A pápai Jókai Mór Mûvelõdési Központ VAJDA felnõtt bérletének elõadásai a 2006/2007-es színházi évadban (elõadások szombatonként 19 órakor) Franz Schubert Heinrich Berté: HÁROM A KISLÁNY daljáték Veszprémi Petõfi Színház Rendezõ: Harangi Mária Dale Wassermann: KAKUKKFÉSZEK dráma három felvonásban Turay Ida Színház Fõbb szerepekben: Nemcsák Károly, Bujtor István, Bencze Ilona, Cs. Németh Lajos, Benkõ Péter, Nádas György Rendezõ: Bujtor István Ábrahám Pál: BÁL A SAVOYBAN operett Fõbb szerepekben: Csengery Ottília, Csonka Zsuzsa, Teremi Trixi, Csere László Bérletek válthatók szeptember 4-étõl, hétfõtõl a JMK jegypénztárában munkanapokon 15-17.30 óráig. Bérletárak: 9.800, 8.600, 7.500 Ft. A tavalyi bérletek megújítására szeptember 15-ig van lehetõség. A mûsor és idõpont változtatásának jogát fenntartjuk! További információ a plakátokon és a JMK szeptemberi mûsorajánlójában.
6 Pápa és Vidéke 2006. augusztus 24. Anyakönyvi hírek Házasság: Szabó Norbert Pálfy Krisztina, Molnár Zsolt Tóth Adrienn, Németh László Németh Judit, Fekete Sándor Bakos Anita, Németh Csaba Nagy Anikó. Születés: Székelyföldi István Magyar Edina: Erik Csaba, Farkas László Gál Hajnalka: Milán, Pilter Gábor Németh Andrea: Levente, Vimmer György Csontos Hajnalka: Dávid, Csányi Géza Horváth Hajnalka: Mirella Blanka, Molnár Szabolcs Ligmond Anett: Laura, Koroncz Imre Norbert Finta Katalin Éva: Nóra, Lázár Árpád Bogdán Andrea: Angelika Anasztázia. Halálozás: Czirók Károly, Bencze Mihály, Vázsonyi Miklós János, Németh Károly, Molnár Sándor, Hoffmann Károlyné sz.: Mészáros Anna, Horváth Dezsõ, Horváth Károlyné sz.: Nagy Ida. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk id. Pintér József, a Pápai Államigazdaság volt dolgozója, életének 81. évében, hosszantartó betegség után elhunyt. Szeretett halottunkat augusztus 25-én, pénteken 12 órakor a Szent Anna-templomban tartott gyászmisét követõen 13 órakor kísérjük végsõ nyughelyére az Alsóvárosi temetõben. Ezúton mondunk köszönetet a Pápai Gróf Esterházy Kórház Belgyógyászati Osztály Rehabilitációs Részlege orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló gyermekei Értesítés a 2006. évi veszettség elleni kötelezõ eboltás helyérõl és idõpontjáról Pápa közigazgatási területén Oltás helye Oltás Idõpontja hó nap óra Pálháza szept. 01. péntek 8-9 Mátyusháza szept. 01. péntek 9-10 Borsosgyõr (Önkorm. Hiv.) Tapolcafõ (Önkorm. Hiv.) szept. 04. szept. 22. szept. 05. szept. 25. hétfõ péntek kedd hétfõ 15-17 8-9 8-10 15-16 Öreghegy kõkereszt elõtti terület szept. 05. kedd 15-16 Kéttornyúlak (Önkorm. Hiv.) szept. 06. szept. 22. szerda péntek 15-16 9-10 Balla Róbert tér szept. 07. csütörtök 15-17 Várkerti (PELC) sporttelep szept. 08. péntek 8-10 Állatvásár tér (Teveli út) szept. 11. hétfõ 15-17 Gyepmesteri telep (Szabó Dezsõ u.) szept. 12. szept. 26 kedd kedd 15-17 14-16 Temetõ u. (TSZ mögötti parkoló) szept. 13. szerda 15-17 Állatforgalmi telephely (Gém u.) szept. 14. csütörtök 14-15 Fecske utcai ABC melletti terület szept. 15. szept. 27. péntek szerda 8-10 15-17 Mézeskalács u. - Szövetkezet u. sarok szept. 18. hétfõ 15-17 Vásár u. (Kispipa vendéglõvel szemben) szept. 19. kedd 15-17 Spartacus pálya (Negyedik u. bejárat) szept. 20. szept. 28. szerda csütörtök 15-17 14-16 Öreghegy templom elõtti terület szept. 21. csütörtök 15-17 Tájékoztatjuk az olvasókat, hogy: minden 3 hónaposnál idõsebb eb oltása kötelezõ. Az oltást azoknál az ebeknél meg kell ismételni, melyek 2005. évben töltötték be 3 hónapos korukat, oltva voltak, de 6 hónapon belül a veszettség elleni védõoltást nem ismételték meg. az oltás helyén az állatonkénti 1600,- Ft/db oltási díjat be kell fizetni, az eb oltási igazolványát be kell mutatni. az ebet 14 éven aluli gyerekkel elõvezettetni tilos, a védõoltás alól elvont ebet, mint emberre egészségügyi szempontból veszélyeset az Önkormányzat kártalanítás nélkül köteles kiírtatni és a tulajdonos 50.000,- forintig terjedõ pénzbírsággal büntethetõ. Az eb tartója köteles a tartási hely szerinti illetékes Önkormányzatnak bejelenteni, ha az állata: - a 3 hónapos kort elérte, - elhullott, vagy elveszett, - tartási helye megváltozott, - vagy új tulajdonoshoz került. Az ebek veszettség elleni védõoltása a következõ állatorvosi rendelõkben - rendelési idõ alatt - is lehetséges: - Dr. Kovács Jenõ Pápa, Gyurátz F. u. 16. - Dr. Lukács Attila Pápa, Batthyány u. 26. - Dr. Lázár Attila Pápa, Fiumei u. 11/A. - Dr. Bujáki Miklós Pápa, Vásár u. 14. Az eb veszettség elleni védõoltása a tartási helyen is elvégezhetõ, ebben az esetben a kiszállási díjat meg kell fizetni. Bejelentés az alábbi telefonszámokon tehetõ: - Dr. Horváth Ferenc 06/30-530-0511 - Dr. Lénárt Lambert 06/70-289-8908 Schmidt Lajos vállalkozási osztályvezetõ dr. Horváth Ferenc állatorvos Bakony Volán Zrt. Pápa, Celli út 69. A Bakony Volán Zrt. Pápai Mûszaki Üzeme az alábbi szolgáltatásokkal áll ügyfelei rendelkezésére:» Autóbuszok, tehergépjármûvek és ezek pótkocsijának mûszaki vizsgára való felkészítése és helyben vizsgáztatása M3, N2, N3, O1, O2, O3, O4.» Szakmûhelyek részére elõzetes átvizsgálás, hibamegállapítás» Diagnosztikai munkák Motordiagnosztika, fékerõmérés, fényszóróállítás, futómûállítás Légfékrendszer-vizsgálat Knorr-Bemse márkaszerviz» Jármûvek külsõ-, motor- és alvázmosása» Menetíró készülékek hajtáslánc illesztése» Környezetvédelmi felülvizsgálat diesel-, és benzinüzemû gépjármûvekre Vegye igénybe szolgáltatásainkat! (89/313-855)
2006. augusztus 24. Pápa és Vidéke 7 Kilenc emberrel fejezte be a mérkõzést az Elmax Vasas Döntetlen Répcelakon Az NB III-as bajnokság második fordulójában Répcelakra látogatott az Elmax Vasas Pápa együttese. A vasi csapat elleni mérkõzés gól nélküli döntetlennel zárult, a találkozó krónikájához tartozik azonban, hogy a második félidõben a pápai csapatból Makai Rolandot és Stahl Ferencet kiállította a játékvezetõ, az Elmax kilenc emberrel fejezte be az összecsapást. A mérkõzésrõl Lantai Balázs vezetõedzõ nyilatkozott lapunknak. - Nehéz találkozón vagyunk túl. Hatos védõfallal találtuk szemben magunkat, nem is tudtuk feltörni ezt a zárt védekezést. Répcelakon két kiállítás történt, csapatom kilenc emberrel vonult le a pályáról, utólag ismerve a körülményeket reális az eredmény. - A két kiállítás azt mutatja, hogy durva, paprikás hangulatú találkozó volt a vasi településen. Valóban így történt, vagy csak a két pápai játékos volt fegyelmezetlen? - Nem volt benne a mérkõzésben a kiállítás. Fegyelmezetlenség volt mind a két esetben. Kicsit túlpörögtek a srácok, nem megengedhetõ, hogy így fejezzük be mérkõzést. Szoftvertelepítés, vírusirtás, szoftverfejlesztés. Tel.: 70/293-8632 - A kiállításig meg voltál elégedve csapatod teljesítményével? Milyen volt addig a játék képe? - A labdabirtoklás hatvan-hetvenszázalékos volt a javunkra, amivel nem tudtunk mit kezdeni, hiszen egy betömörült védelemmel találtuk szemben magunkat. Õk pedig kontrára próbáltak játszani. - Mire számítasz a harmadik fordulóban, amikor ismét hazai pályán játszatok? - Az Andráshida ellen lépünk pályára Pápán. Azzal az Andráshidával játszunk, aki az elmúlt fordulóban 2-2-es eredményt ért el az Ajkával. Ez mindenképpen figyelemre méltó. Szeretnénk itthon tartani a három pontot, és megpróbálunk javítani a formánkon. Bízunk abban, hogy a hétvégén gyõztesen tudunk levonulni a pályáról. Polgár Szilárd Várkerti tájfutás Tíz ország közel négyszáz tájfutója nevezett a Pannon Tájfutó Napokra. A négynapos verseny elsõ napi helyszíne Pápa volt. Augusztus 17-20. között Pápán és Csehbányán versenyeztek az elsõ alkalommal megrendezett Pannon Tájfutó Napok résztvevõi. Pápán a rövidtávú sprintverseny zajlott. A szervezõk a Várkertben jelölték ki a versenyútvonalakat. A pályával kapcsolatban a többes szám azért szükséges, mert a harminchárom kategória négyszáz versenyzõjének más-más pályát kellett teljesíteni. A Pannon Tájfutó Napok új rendezvény, de nem elõzmények nélküli. A megyében eddig különbözõ idõpontban megrendezett versenyeket most egy fesztiváljellegû programmá fogták össze. Így lehetséges az, hogy Pápán a 42. Bakony Kupáért, Csehbányán pedig a 14. Veszprém Kupáért küzdöttek a versenyzõk, illetve Csehbánya volt a helyszíne a 2. Tüskés Endre Emlékversenynek is tudtuk meg a Várkertben Molnár Péter fõszervezõtõl, a Veszprém Megyei Tájfutó Szövetség elnökétõl. A fõszervezõt a pápai versenyhelyszínrõl is kérdeztük. - Az elsõ versenynap egy délutáni városi parkverseny. A Várkert remek helyszíne ennek a versenynek, nagy kiterjedésû parkterület, anélkül, hogy autóforgalom lenne. Viszonylag kis terület, emiatt eléggé bonyolult vonalvezetésû pályákat kellett kitûznünk. Gyorsan lehet futni, a szintkülönbség sem nagy. A leghosszabb pálya 2,7 km, ezen 27 ellenõrzõ pont van. Ez nagyon magas koncentrációt igényel, és fizikailag is igen erõs teljesítményt kell nyújtania a versenyzõnek. A négyszáz versenyzõ közt magyar válogatott tájfutók is versenyeztek a ranglista pontokért és például a litván katonaválogatott tagjai is ott voltak a mezõnyben. A Pannon Tájfutó Napok nevezõi közt négy pápai volt: Somogyi Lajos kategóriájában második, Nickné Laczkó Mária hatodik, Somogyi László tizenkettedik lett. A teljes eredménylista a www.tajfutas.hu/ptn2006 weboldalon megtekinthetõ. Labdarúgás: NB III. Elmax-Vasas Andráshida, augusztus 26., szombat 17 óra Megyei I. osztály: Ugod Sportajánló Márkó, augusztus 27., vasárnap 17 óra, Ugod. Horgászat: Háromfõs 24 órás verseny, augusztus 26-27. Húsos-tó, Borsosgyõr A Pápai Szegfû Klub tisztelettel értesíti a labdarúgást kedvelõ pápai és Pápa környékén lakó felnõtt, valamint gyermek és ifjúsági sportolókat, hogy 2006. augusztus 26-án, szombaton Pápán, a Kilián lakótelepi sportpályán ismét megszervezi a Szegfû Barátság Kispályás Labdarúgó Kupát. Nevezhet minden amatõr bajnokságban szereplõ, vagy alkalmilag összeállt csapat. A 6-14 éves korosztály a gyermek, ennél idõsebbek a felnõtt csoportban indulhatnak. A bajnokság reggel 8 órakor kezdõdik. Elõször a gyermek, majd a felnõtt csapatok mérkõzései követik egymást. Amennyiben az induló csapatok száma ezt szükségessé teszi, a mérkõzések vasárnap is folytatódnak. A gyermek mérkõzések idõtartama 15 perc, a felnõtteké 20 perc. Nevezési díj nincs, de szívesen veszünk felajánlásokat, hozzájárulást a verseny díjazásához. Nevezni az alábbi személyeknél lehet: Hubay Béla 70/607-1863, Kövér József 30/267-4642, Tálos László 30/232-8707, vagy a Kilián lakótelepi Viktória Presszóban (borítékban Kövér József névre). Technikai megbeszélés 2006. augusztus 24-én 18 órakor a Viktória Étteremben. A labdarúgó kupa mérkõzései után 15 órától ügyességi versenyek lesznek kerékpár, görkorcsolya és gördeszka számokban. Pápai Szegfû Klub elnöksége 600 db új, csornai, ívelt vágású, hornyolt tetõcserép (TONDACH) tavalyi áron eladó. Tel.: 06-30-568-1234
8 Pápa és Vidéke 2006. augusztus 24. Megvan a három pont, a mérkõzést hamar felejtsük el Gyõzelem az utolsó percekben Lejátszotta elsõ hazai mérkõzését a Lombard Pápa Termál FC labdarúgó-csapata a 2006/2007-évi labdarúgó NB II-es bajnokságban. Az elmúlt héten szombaton a Perutz Stadion újjávarázsolt gyepszõnyegén a pápai együttes Soroksár gárdájával találkozott. Az összecsapásra kilátogató szép számú közönség az elsõ félidõben egy rendkívül enerváltan, lassan és körülményes futballozó Lombardot láthatott a pályán, a csapat játékában nem volt átütõerõ, elképzelés. A második félidõdre kicsit rákapcsolt a Pápa, és a mérkõzés végén Lipták révén a gyõztes találatot is sikerült megszerezni a hazai együttesnek. A három pont és az elsõ gyõzelem tehát megvan, a mutatott játék azonban sok kívánnivalót hagy még maga után. A találkozót követõen Zsivoczky Gyula vezetõedzõ elemezte a mérkõzést újságunknak. - Kínkeservesen, de kiszenvedtük a mérkõzést. Amikor a tavalyi bajnokságban mi voltunk az esélytelenek, mindenki minket akart megverni, és volt területe a támadóinknak. Fel kell készülnünk arra, hogy az NB II-ben ellenünk minden csapat be fog állni védekezni. Ennek sürgõsen ki kell dolgozni az ellenszerét és meg is fogjuk találni. Most nagyon statikus a három támadónk, keveset mozognak és a támadójátékunk sem hatékony. Örülök a gyõzelemnek, a gyõzelmet nem kell megmagyarázni, három pont jár érte és megyünk tovább a Gyirmót ellen. - A csapat középpályás játéka tûnt a leggyengébbnek. Ráadásul az újonnan igazolt brazil középpályás, Roni Ribeiro is megsérült a mérkõzésen. - Nagyon kevesen vagyunk, megint van egy olyan érzésem, hogy elfogyunk. De nekem ebbõl a keretbõl kell megoldanom a csapatot, remélem, hogy a sérültjeink felépülnek. - Mit mondtál a találkozó szünetében, mert a második félidõben kicsit felpörgött a csapat játéka? - Arra hegyeztem ki a mondandómat; nekünk úgy kell kezdeni, hogy éreztessük a hazai pálya elõnyét és hibára késztessük az ellenfelet. Ezt nem tettük meg. Meddõ mezõnyfölényben játszottunk, belementünk egy langyos játékba, és a Lombard Pápának nem a langyos játék az erénye. - A következõ mérkõzésen a Gyirmót ellen lép pályára a csapat. Nyilván nyerni szeretnétek. - Természetesen, szeretnénk minden mérkõzésen nyerni. Sokkal hatékonyabban, szervezettebben, céltudatosabban kell futballoznunk. Ma csatáraink, így Homma és Fabinho sem mutatott olyan váratlan dolgot, ami meg tudta volna az ellenfél védelmét zavarni. Nagyon örülök, hogy Lipták Zoltán jól játszott hátul is, és már gólerõs is. - Jónéhány szurkoló a lelátóról Facskó és Geri játékát, kezdõcsapatba kerülését kritizálta. Mi a véleményed errõl? - Meg kell érteniük a szurkolóknak, hogy nekem két huszonegy éven alul játékost kötelezõ játszatnom. Ez szabály, és nekünk ehhez alkalmazkodni kell. Ha lehozom Facskót, akkor csak Szálkait cserélhetem be helyette. A Soroksár elleni mérkõzésen a támadójátékot kellett javítanom. Sajnos, nem azt a csapatot tudom játszatni, amelyet akarok, mert meg van kötve a kezem. Polgár Szilárd A 3. fordulóban a pápai csapat a Gyirmót együttesével augusztus 26-án, szombaton 15.00 órakor mérkõzik meg. Az idegenbeli találkozót élõben közvetíti a Sport2. Lantai Balázs lett az ügyvezetõ A Pápai Egyesített Labdarúgó Club elnöksége egyhangú döntéssel augusztus 15-étõl Lantai Balázst nevezete ki az egyesület ügyvezetõ igazgatójának. Ügyvezetõi poszt eddig nem volt a PELC-en belül, létrehozását többek között az indokolta, hogy a továbbiakban önálló szervezeti keretek között mûködik majd az utánpótlás-nevelés. Lantai Balázzsal a kinevezését követõen beszélgettünk. - Önkormányzati részrõl történt a felkérés az ügyvezetõi munkakör betöltésére mondta a tehetséges, fiatal szakember. Ehhez hasonló ügyvezetõi, koordinációs szerepkört eddig senki sem töltött be az egyesületen belül. Megtisztelõ volt számomra ez a felkérés, amely óriási dolog. Ez egy igazi kihívás, aminek szeretnék eleget tenni. -Mileszakonkrétfeladatod? - A PELC a közvetlen utánpótlás-nevelést képviseli a pápai labdarúgásban a Lombard mögött. Ezentúl az egyesület önálló szervezeti keretek között fog mûködni és gazdálkodni. Feladatom, hogy az egyesület mûködéséhez elengedhetetlen feltételeket biztosítsam a szponzorok és az önkormányzat segítségével, és szakmailag konkrét célokat tûzzek ki a korosztályos csapatok elé. Egyszóval koordinálnom kell a napi mûködést. - Ha már a szakmánál tartunk, hozzád tartozik majd a PELC tizenhárom korosztályos csapata, amelyben közel háromszáz tehetséges igazolt focipalánta rúgja a labdát? - Így van. Ez egy jelenleg is jól mûködõ rendszer, amelynek az alapja természetesen megmarad. Alapvetõen azzal az edzõi stábbal, szakmai körrel szeretnék számolni, aki most is itt dolgozik. - Jelenleg az Elmax Vasas Pápa NB III-as együttesének vezetõedzõjeként is dolgozol. Mennyire egyeztethetõ össze a két munkakör? - Érdekes kérdés. Természetesen össze kell egyeztetnem az Elmax Vasassal. Egyik munkát sem lehet félvállról venni, innentõl kezdve erre a két feladatra próbálok maximálisan koncentrálni. - Milyen célokat tûztél ki az egyesület és személy szerint magad elé? - Elõször meg kell alaposan ismernem a mostani rendszert, szeretném még stabilabbá tenni a pápai utánpótlást. A PELC-nél hosszú távra építkezünk, célunk, hogy a legtehetségesebb játékosok tovább tudjanak lépni a felnõtt csapat felé, és minél több saját nevelésû játékosa legyen a jövõben a magasabb szintû városi labdarúgásának. Polgár Sz. Pápa és Vidéke Közéleti hetilap Megjelenik csütörtökönként. Kiadja: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Nyomdai munkák: Antók Nyomdaipari Kft., Celldömölk A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Március 15. tér 4. Pf. 171. Telefon/fax: 89/324-557 e-mail: papailap@compunet.hu ISSN 1589-8288 Kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza!