30/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. 2016. évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel összesen: Költség és ráfordítás összesen: Adózás előtti eredmény: 584 963 eft 581 766 eft 3 197 eft Egyetért azzal, hogy a Kft. az adózás utáni eredményét eredménytartalékba helyezze. Határidő: 2017. május 31. Felelős: Varga Lajos ügyvezető igazgató
31/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. 2017. évi üzleti tervét elfogadja. Felelős: Varga Lajos ügyvezető igazgató
32/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat kifejezi azon szándékát a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. felhatalmazása alapján, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-1.5.3-16 kódszámú, Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben kedvezményezett térségek című kiírás keretein belül pályázatot nyújt be. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázattal kapcsolatos ügyekben eljárjon.
33/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat kifejezi azon szándékát a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. felhatalmazása alapján, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-4.1.8-16 kódszámú, A könyvtári intézményrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztései című kiírás keretein belül pályázatot nyújt be. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázattal kapcsolatos ügyekben eljárjon.
34/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat kifejezi azon szándékát a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. felhatalmazása alapján, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-4.1.7-16 kódszámú, A közösségi művelődési intézmény- és szervezetrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztései című kiírás keretein belül pályázatot nyújt be. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázattal kapcsolatos ügyekben eljárjon.
35/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29. -a alapján hatályon kívül helyezi a Püspökladány Város településfejlesztési koncepciójának, integrált településfejlesztési stratégiájának és településrendezési eszközeinek készítésével, illetve módosításával kapcsolatos Partnerségi egyeztetés szabályai elfogadásáról szóló 14/2015. (II. 12.) határozatát.
36/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 13. (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével jóváhagyja Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Szervezeti és Működési Szabályzatát, ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a költségvetési szerv 136/2013. (X. 31.) önkormányzati testületi határozattal jóváhagyott Szervezeti és Működési Szabályzatát. Pusztainé Nádházi Ibolya igazgató
37/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 14/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelet 2. (8) bekezdésében foglaltak alapján a helyi civil szervezetek részére 2017. évben biztosított önkormányzati támogatási keretre benyújtott, 2017. április 1. és 2017. június 30. között megvalósítandó pályázatokat az alábbi mértékben támogatja, melyet csak a megjelölt célra használhat fel: 1. Muszka János Alapítvány 50 eft Felhasználható: anyag vásárlás, díszítőelemek vásárlása, koreográfia díja 2. Muszka János Alapítvány 20 eft Felhasználható: játszóház anyagköltsége, jelmezek, kellékek, kiegészítésének anyagköltsége, dekoráció fotóvideo dokumentáció, nyomdai költségek, tiszteletdíjak 3. A Bajcsy Úti Óvodásokért Alapítvány 150 eft Felhasználható: meghívók, emléklapok, ajándéktárgyak, bérleti díj 4. Kálvin Téri Iskoláért Alapítvány 20 eft Felhasználható: jutalomkönyvek, dekorációk, oklevélpapír, színházjegy a döntősöknek 5. Kálvin Téri Iskoláért Alapítvány 0 eft 6. Zenei Nevelésért Alapítvány 60 eft Felhasználható: fellépők díjazása, oklevél, műsorfüzet, dekoráció 7. Egészséges Gyermekekért Alapítvány 15 eft Felhasználható: jutalomkönyvek, ajándék bábok
2 8. Sárréti Középiskolás Diákokért Közhasznú Alapítvány 20 eft Felhasználható: Karacs-napok gála rendezvényére ajándékvásárlás Összese: 335 eft Határidő: 2017. április 30.
38/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. és 20/B. -aiban foglaltakra figyelemmel eljárva a Püspökladányi Tájékoztató és Közművelődési Központ, Könyvtár, Múzeum (4150 Püspökladány, Petőfi u. 5-7. sz.) magasabb vezetői feladatainak ellátásával 2017. április 1. napjától, 2022. március 31. napjáig Tányér Józsefet bízza meg. Garantált alapilletményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény előírásai szerint, magasabb vezetői pótlékát a pályázati kiírásnak megfelelően a pótlékalap 250 %-ában, azaz 50000 Ft-ban állapítja meg. Kinevezésének feltétele, hogy a többfunkciós intézmények vezetésére vonatkozó államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó tanfolyamot el kell végeznie a megbízását követő két éven belül, és az azt igazoló okiratot be kell mutatnia a munkáltatónak. Igazolás hiányában a vezetői megbízást 2019. április 1. napjától a Képviselő-testület visszavonja. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a magasabb vezetői megbízásról szóló okiratok elkészítéséről. Határidő: 2017. április 5., illetve szövegben
39/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 4. pontjában, valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. (1) bekezdés a) pontjában foglaltak figyelembevételével a tartósan betöltetlen 090095070 ÁNTSZ azonosítóval rendelkező I. számú házi gyermekorvosi praxis betöltésére vonatkozó pályázat benyújtási határidejét 2017. június 30. 12.00-ig meghosszabbítja, amennyiben 2017. március 31. napjáig nem érkezik be pályázat. Felhatalmazza a polgármestert a pályázat lefolytatásával kapcsolatos intézkedések megtételére. Határidő: szövegben
40/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 4. pontja alapján, valamint a háziorvosi és házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 2. (2) bekezdésében foglaltak értelmében a SZEKMETH Kft-vel háziorvosi alapellátás tárgyában megkötött feladat-ellátási szerződés 20. pontját az alábbiak szerint módosítja: 20. A Vállalkozás orvosa kötelezettséget vállal arra, hogy hetente 15 órát rendel a lakosság ellátási érdekeit megkívánó megosztásban. Rendelési idő heti rendszerességgel: hétfő 8.30-11.30 kedd 12.30-15.30 szerda 8.30-11.30 csütörtök 8.30-11.30 péntek 8.30-11.30 A Vállalkozás orvosa köteles munkanapokon 8 órát a betegek részére rendelkezésre állni; távollét idejére saját költségére gondoskodik a háziorvosi feladatok ellátássához előírt szakképesítéssel rendelkező személlyel történő saját és szakszemélyzete helyettesítéséről.
41/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 25/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelet 15. (2) bekezdése alapján elfogadja Rácz Mihály kerti főzőhelyre vonatkozó adományát.
42/I/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:403. (1) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján az általa alapított Püspökladány Sportjáért Alapítványt megszünteti. Felhatalmazza a polgármestert a megszüntetéssel kapcsolatos intézkedések megtételére. Határidő: 2017. április 15.
42/II/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:403. (1) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján az általa alapított Püspökladány Város Közművelődéséért Alapítványt megszünteti. Felhatalmazza a polgármestert a megszüntetéssel kapcsolatos intézkedések megtételére. Határidő: 2017. április 15.
43/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvényben foglaltak alapján, mint egészségügyi ellátásra kötelezett, tudomásul veszi, hogy a 6 hónapos felmondási idő leteltét követően a Püspökladány Város Önkormányzata és Korvinné Dr. Hegedűs Ilona házi gyermekorvos között 2013. február 1-jén kötött feladatellátási szerződés 2017. április 28. napjával megszűnik. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a folyamatos feladatellátás érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: 2017. április 28.
44/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat a 21/2017. (II. 23.) önkormányzati testületi határozatát az alábbiakkal egészíti ki: A Képviselő-testület felhatalmazza Püspökladány város polgármesterét arra, hogy - a KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 azonosító számú, Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című felhívás alapján támogatási kérelmet nyújtson be, és - a támogatási jogviszony létrejötte esetén a kedvezményezetti kötelezettségeket és jogokat gyakorolja.