K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből"

Átírás

1 77/2018. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat, mint a Püspökladány, 1970/1 és 1970/2 helyrajzi számú ingatlanok tulajdonosa, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény a, valamint az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 25/2012. (XI. 30.) önkormányzatai rendelet alapján Püspökladány, 1970/1 és 1970/2 helyrajzi számú ingatlanokat, eladásra meghirdeti. A Képviselő-testület megbízza a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft-t a pályáztatási eljárás lefolytatásával. Varga Lajos ügyvezető igazgató

2 78/2018. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat a víziközműszolgáltatásról szóló évi CCIX. törvény 11. -a alapján, Püspökladány időszakra vonatkozó gördülő fejlesztési terv felújítási és pótlási, valamint beruházási tervrészét megismerte és az abban foglaltakat elfogadja. A Képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy az elfogadott gördülő fejlesztési terv benyújtásra kerüljön a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal részére.

3 79/2018. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló évi CXXV. törvény 31. (1) bekezdése alapján a melléklet szerinti közötti időszakra vonatkozó Helyi Esélyegyenlőségi Programját elfogadja.

4 80/2018. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 11. (13) bekezdése figyelembevételével úgy dönt, hogy 1. A Püspökladány I. (0280/57); II. (0280/52); III. (0280/45); V. (0280/73) hrsz-ú tavak halgazdálkodási jogának ingyenes haszonbérbe adásáról szóló 15/2018. (II. 22.) határozat a következő szövegrésszel egészül ki: A tavak a Püspökladányi Horgász Egyesület részére 10 éves időtartamra, ingyenesen történő használatba adása a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 5. és 15. pontja szerinti a környezet-egészségügyi és sport tevékenység támogatása közfeladat ellátását segíti. 2. A Püspökladány IV. (0280/38) hrsz-ú tó halgazdálkodási jogának ingyenes haszonbérbe adásáról szóló 15/2018. (II. 22.) határozat a következő szövegrésszel egészül ki: A tó a Hamvas Horgász Egyesület részére 10 éves időtartamra, ingyenesen történő használatba adása a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 5. és 15. pontja szerinti a környezetegészségügyi és sport tevékenység támogatása közfeladat ellátását segíti. 3. A Püspökladány I/a. (0280/78) hrsz-ú tó halgazdálkodási jogának ingyenes haszonbérbe adásáról szóló 15/2018. (II. 22.) határozat a következő szövegrésszel egészül ki: A tó a Püspökladányi Mélyvíz Horgász Egyesület részére 10 éves időtartamra, ingyenesen történő használatba adása a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 5. és 15. pontja szerinti a környezet-egészségügyi és sport tevékenység támogatása közfeladat ellátását segíti.

5 2 4. A Püspökladány VI. (0280/96) hrsz-ú tó halgazdálkodási jogának ingyenes haszonbérbe adásáról szóló 15/2018. (II. 22.) határozat a következő szövegrésszel egészül ki: A tavak a Püspökladány Tünet Egyesület részére 10 éves időtartamra, ingyenesen történő használatba adása a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 5. és 15. pontja szerinti a környezet-egészségügyi és sport tevékenység támogatása közfeladat ellátását segíti.

6 81/2018. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 11. (13) bekezdése figyelembevételével úgy dönt, hogy A Püspökladány Táncsics u. 25. szám alatti 1972/1 hrsz-ú ingatlan használatba adásáról szóló 23/2018. (III. 29.) határozat a következő szövegrésszel egészül ki: Az ingatlan Győrfi Lajos szobrászművész részére határozatlan időre, ingyenesen történő használatba adása a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 7. pontja szerinti a kulturális örökség helyi védelme, a helyi közművelődési tevékenység támogatása közfeladat ellátását segíti.

7 82/2018. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 11. (13) bekezdése figyelembevételével úgy dönt, hogy A Püspökladány Sárrét u. 43. és 45. számok közötti 2313/45 hrsz-ú ingatlan használatba adásáról szóló 46/2018. (V. 31.) határozat a következő szövegrésszel egészül ki: Az ingatlan Dr. Bárdos Lajosné Püspökladány Sárrét utca 43 szám alatti lakos részére határozatlan időre, ingyenesen történő használatba adása a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 5. pontja szerinti környezet-egészségügyi közfeladat ellátását segíti.

8 83/2018. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat visszavonja a 45/2018. (V. 31.) önkormányzati testületi határozatát. mint a tárgyi ingatlan tulajdonosa, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény a, valamint az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 25/2012. (XI. 30.) önkormányzatai rendelet 29. (5) bekezdés alapján, figyelemmel a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 11. -ára, a Püspökladány, 490/2 helyrajzi számú ingatlant ingyenesen, 10 évre a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. részére használatba adja. Az ingatlan ingyenesen történő használatba adása a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 5. és 15. pontja szerinti a környezet-egészségügyi és sport tevékenység támogatása közfeladat ellátását segíti.

9 84/2018. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény (Kbt.) 27. (5) bekezdése alapján kihirdeti, hogy a TOP HB azonosító számú, Püspökladány város egészségügyi alapellátásának fejlesztése elnevezésű pályázat keretében megvalósuló egészségügyi alapellátó épület felújítása, bővítése című építési beruházás tárgyú közbeszerzési eljárás a Kbt. 75. (1) bekezdés a) pontja alapján eredménytelen.

10 85/2018. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 94. (3) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva előzetesen támogatja a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Margaréta Bölcsődéjében a bölcsődei férőhelyek november 1-jétől egy csoporttal, 5 férőhellyel való bővítését. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert a működéshez szükséges előzetes szakhatósági állásfoglalások beszerzésére. Határidő: október 31.

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 14-i soron kívüli z á r t ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 14-i soron kívüli z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 2018. augusztus 14-i soron kívüli z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 68/2018. (VIII. 14.) önkormányzati testületi határozat a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család és Gyermekjóléti Szolgálat

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 103/2017. (IX. 28.) önkormányzati testületi határozat a víziközműszolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 11. -a alapján, Püspökladány 2018-2032. időszakra vonatkozó gördülő fejlesztési terv felújítási

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 10-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 10-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 105/2016. (XI. 10.) önkormányzati testületi határozat, mint a tárgyi ingatlanok tulajdonosa a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. -a, valamint az önkormányzat vagyonáról,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Halgazdálkodási jog ingyenes haszonbérbe adásáról

ELŐTERJESZTÉS. Halgazdálkodási jog ingyenes haszonbérbe adásáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS Halgazdálkodási jog ingyenes haszonbérbe adásáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 31-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 31-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 25/2016. (III. 31.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft.

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 1/2017. (I. 26.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal korábban

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 26/2015. (III. 26.) önkormányzati testületi határozat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben foglaltak alapján a 8/2015. (I. 29.) önkormányzati testületi határozatát

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 2019. január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 12/2019. (I. 31.) önkormányzati testületi határozat támogatja, hogy Pusztainé Nádházi Ibolya ellen hűtlen kezelés vétsége miatt indult

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 130/2017. (XI. 30.) önkormányzati testületi határozat a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodását elfogadja. a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 41/2016. (IV. 28.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 53/2016. (V. 13.) önkormányzati testületi határozat, mint a tárgyi ingatlan tulajdonosa a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. -a, valamint az önkormányzat vagyonáról,

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester

Bodorkós Ferenc polgármester Gencsapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete a két testületi ülés közötti időszak legfontosabb eseményeiről szóló polgármesteri beszámolót elfogadja. Gencsapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 31-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 31-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 35/2018. (V. 31.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 32/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat 33/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 29-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 29-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 91/2016. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 18. (4) bekezdése

Részletesebben

K i v o n a t. Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből 87/2016. (VI.27.) Képviselő-testületi határozat: Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. június 27-i nyilvános képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvvezetőjének Andróczki Dórát választotta.

Részletesebben

A Nemzetiségi Bizottság évi határozatai. A Nemzetiségi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:

A Nemzetiségi Bizottság évi határozatai. A Nemzetiségi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: A Nemzetiségi Bizottság 2018. évi határozatai 1/2018. (I.18.) NB határozata Napirend elfogadása 1. A Nemzetiségi Bizottság 2018. évi munkatervének elfogadása 2. Esztergom Város Önkormányzata és a helyi

Részletesebben

J a v a s l a t. az ózdi belterületi 17445/2, 17445/3 hrsz-ú természetben Ózd-Szentsimon térségében lévő ingatlanok térítésmentes átvételére

J a v a s l a t. az ózdi belterületi 17445/2, 17445/3 hrsz-ú természetben Ózd-Szentsimon térségében lévő ingatlanok térítésmentes átvételére J a v a s l a t az ózdi belterületi 17445/2, 17445/3 hrsz-ú természetben Ózd-Szentsimon térségében lévő ingatlanok térítésmentes átvételére Ózd, 2018. december 13. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő:

Részletesebben

193/2014. (XI.13.) számú határozat

193/2014. (XI.13.) számú határozat 2014. november 13. napján 18.30 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag Tárgy: napirend elfogadása 193/2014. (XI.13.)

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 19-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 19-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 164/2013. (XII. 19.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (IV. 4.) önkormányzati rendelet 5. (4) bekezdése értelmében

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat soroksári sváb tájházzal kapcsolatos döntések meghozatalára

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat soroksári sváb tájházzal kapcsolatos döntések meghozatalára Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162 KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat soroksári sváb tájházzal kapcsolatos döntések

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY március 31. VII. évfolyam 3. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY március 31. VII. évfolyam 3. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2016. március 31. VII. évfolyam 3. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 6. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. március 30-án megtartott munkaterv

Részletesebben

16. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-i ülésére

16. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-i ülésére 16. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési tervének módosítása Az előterjesztést

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 28-i rendkívüli nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 28-i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND ELŐTERJESZTÉS Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. augusztus 28-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Tájékoztatás a közbiztonság helyzetéről és a közbiztonság érdekében

Részletesebben

J a v a s l a t. az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására

J a v a s l a t. az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására J a v a s l a t az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési

Részletesebben

A Képviselő-testület július 28-i ülésének határozatai

A Képviselő-testület július 28-i ülésének határozatai A Képviselő-testület 2017. július 28-i ülésének határozatai 221/2017.(VII.28.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 5-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 5-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 27/2019. (III. 5.) önkormányzati testületi határozat a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény, valamint az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY március 31. VI. évfolyam 3. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY március 31. VI. évfolyam 3. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2014. március 31. VI. évfolyam 3. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 4. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. március 26-án megtartott munkaterv

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta: Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. augusztus 01-jén megtartott rendkívüli nyilvános ülésének

Részletesebben

Csörötneki Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 9962 Csörötnek, Vasúti út 5. (94) ; Fax: (94) KIVONAT

Csörötneki Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 9962 Csörötnek, Vasúti út 5. (94) ; Fax: (94) KIVONAT Csörötneki Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 9962 Csörötnek, Vasúti út 5. (94) 541-022; Fax: (94) 541-022 KIVONAT A képviselő-testület november 12-i nyílt üléséről 1. 119/ (XI. 12.) Kt. határozat Csörötnek

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 28-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 28-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 2018. június 28-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 52/2018. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Dombi Imréné folytatólagosan megsértette a törvényeket, jelentős vagyoni hátrányt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózd, Újváros tér 5. szám alatti 8414/49/A/7 hrsz-ú ingatlan ingyenes használatba adására

J a v a s l a t az Ózd, Újváros tér 5. szám alatti 8414/49/A/7 hrsz-ú ingatlan ingyenes használatba adására J a v a s l a t az Ózd, Újváros tér 5. szám alatti 8414/49/A/7 hrsz-ú ingatlan ingyenes használatba adására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester

Bodorkós Ferenc polgármester Gencsapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete a két testületi ülés közötti időszak legfontosabb eseményeiről szóló polgármesteri beszámolót elfogadja. Gencsapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 29-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 29-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 68/2017. (VI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (IV. 4.) önkormányzati rendelet 5. (4) bekezdése értelmében

Részletesebben

16/2015. /II.12./ számú képviselő-testületi határozat

16/2015. /II.12./ számú képviselő-testületi határozat a képviselő-testület 2015. február 12-i ülésének könyvéből 16/2015. /II.12./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 210/2017. (X.25.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2017. október 25-i nyilvános ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint: 1. Tájékoztató a lejárt

Részletesebben

250/2014. (VIII. 28.) számú Képviselő-testületi Határozat

250/2014. (VIII. 28.) számú Képviselő-testületi Határozat könyvéből: 250/2014. (VIII. 28.) számú Képviselő-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a 260/2010. (VIII. 18.) számú Képviselő-testületi Határozattal megválasztott

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptembert 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptembert 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 118/2013. (IX. 26.) önkormányzati testületi határozat 1. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete 2012. évi munkájáról készült beszámolót elfogadja; 2. kötelezi továbbá az intézményvezetőt, hogy

Részletesebben

12/2013.(II.27.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

12/2013.(II.27.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 12/2013.(II.27.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása H A T Á R O Z A T Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a vis maior támogatás címen pályázatot nyújt be a Belügyminisztériumhoz.

Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a vis maior támogatás címen pályázatot nyújt be a Belügyminisztériumhoz. 112/2017.(VI.20.) KT Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a vis maior támogatás címen pályázatot nyújt be a Belügyminisztériumhoz. A káresemény megnevezése: Dunaföldváron

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 8-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 8-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300 Fax: 52/557-302 E-mail: polgmhiv@hajduszob.hu Ikt. sz.: 17303-1/2016. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata

Részletesebben

274/2013. (VI. 14.) számú Képviselő-testületi Határozat

274/2013. (VI. 14.) számú Képviselő-testületi Határozat készült könyvéből: 274/2013. (VI. 14.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy pályázatot nyújt be az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.március 30-án tartandó ülésére. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról Előterjesztést készítette: Véleményezi: Elfogadás módja: Fehér László, aljegyző A Képviselő-testület

Részletesebben

Bocskaikert Községi Önkormányzat

Bocskaikert Községi Önkormányzat Bocskaikert Községi Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4241 Bocskaikert, Poroszlay u. 20. : 583-453; fax: 583-451 e-mail: polgarmester@bocskaikert.hu Előterjesztés Bocskaikerti Napsugár Óvoda

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 2016. május 30. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének könyvéből. az alábbi napirendeket fogadta el: 56/2016. (05.30.) számú határozat (Napirendek elfogadása) 1) Beszámoló a Kistérségi Családsegítő

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 18-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 18-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 104/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 25/2012. (XI.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 17-én tartandó ülésére. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 17-én tartandó ülésére. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról Füzesgyarmat Város Önkormányzat POLGÁRMESTERE 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmester@fuzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember

Részletesebben

KIVONAT augusztus 30-án megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyvéből

KIVONAT augusztus 30-án megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyvéből Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat

148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat 148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a város 2016. évi költségvetési koncepcióját elfogadja. Hozzájárul ahhoz, hogy a 2016. évi költségvetés

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ ; Pf: 5.

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ ; Pf: 5. VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-006; Pf: 5. E-mail:jegyzo@marcaliph.hu Fax: 85/501-055 Ügyiratszám: 3287/3/2016. Ügyintéző: dr. Trombitásné dr. Domján Bernadett

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 30-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 30-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. augusztus 30-ai ülésének könyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 82/2018.(VIII.30.) önkormányzati számu határozata: Nádudvar

Részletesebben

J a v a s l a t. tulajdonosi hozzájárulás megadására a Kazincbarcikai Tankerületi Központ által benyújtandó EFOP-4.1.

J a v a s l a t. tulajdonosi hozzájárulás megadására a Kazincbarcikai Tankerületi Központ által benyújtandó EFOP-4.1. J a v a s l a t tulajdonosi hozzájárulás megadására a Kazincbarcikai Tankerületi Központ által benyújtandó EFOP-4.1.2-17 pályázathoz Ó z d, 2017. április 20. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY március 29. IX. évfolyam 3. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY március 29. IX. évfolyam 3. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2018. március 29. IX. évfolyam 3. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 6. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2018. március 28-ai munkaterv szerinti képviselőtestületi

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési osztály Az előterjesztést véleményezi: Ügyrendi

Részletesebben

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület június 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület június 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2015. június 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Napirend 1. pontja: A Szigetszentmiklós Városi Rendőrkapitányság

Részletesebben

221/2015. (09.15.) Kt. határozat

221/2015. (09.15.) Kt. határozat 221/2015. (09.15.) Kt. határozat SAL-X Kft. gazdasági helyzetének áttekintése című napirendi pontot zárt ülés keretében tárgyalja. A zárt ülés indoka: Az önkormányzat vagyonával való rendelkezés; Az önkormányzat

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 1/2014. (I. 30.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (3) bekezdésében foglaltak alapján, figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u /2017. K I V O N A T

TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u /2017. K I V O N A T 132/2017. (VI.28.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2017. június 28. napján tartott -testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű

Részletesebben

1. napirend. Előterjesztés

1. napirend. Előterjesztés 1. napirend Tárgy: A beszámolója Kulcs Községi Önkormányzat Képviselőtestületének a szociális ellátásokról szóló, 4/2015. (II. 27.) Önkormányzati rendelete 4. (3) bekezdése alapján a részére átruházott

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300 Fax: 52/557-302 Ikt. sz.: 9893-1/2017. K I V O N A T 1 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

K I V O N A T. KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2016. (III. 30.) sz. határozata

K I V O N A T. KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2016. (III. 30.) sz. határozata K I V O N A T a képviselő-testület 2016. március 30-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2016. (III. 30.) sz. határozata Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjeszti: Vargáné

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága 178/2016. (12.14.) JÜK határozat 5 egyhangú igen szavazattal a napirendet az alábbiak szerint elfogadta: ZÁRT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI PONTOK: 1. Az Önkormányzat 2016. évi Közbeszerzési Terv módosításának

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 2018. április 26-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 27/2018. (IV. 26.) önkormányzati testületi határozat úgy dönt, hogy 1. készüljön szakértői vizsgálat a GESZ gazdálkodásával összefüggésben

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S közép- és hosszútávú vagyongazdálkodási terv elfogadásáról

E L Ő T E R J E S Z T É S közép- és hosszútávú vagyongazdálkodási terv elfogadásáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S közép- és hosszútávú vagyongazdálkodási terv elfogadásáról A 2012. november 29-i testületi ülésen fogadta

Részletesebben

26. számú előterjesztés Rendeletmódosítás: Minősített többség Határozati javaslat: Egyszerű többség

26. számú előterjesztés Rendeletmódosítás: Minősített többség Határozati javaslat: Egyszerű többség 26. számú előterjesztés Rendeletmódosítás: Minősített többség Határozati javaslat: Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére

Részletesebben

Fácánkert Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 14. napján tartott ülésen hozott határozatok

Fácánkert Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 14. napján tartott ülésen hozott határozatok Fácánkert Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 14. napján tartott ülésen hozott határozatok 14/2013. (II. 14.) számú képviselő-testületi határozat a polgármester beszámolójáról Fácánkert

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2019. január 24.-i ülésén az

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.június1-én tartandó ülésére. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról Előterjesztést készítette: Véleményezi: Elfogadás módja: Fehér László, aljegyző A Képviselő-testület

Részletesebben

Szám: /2018 Nyilvános ülésen tárgyalandó! Napirend száma: Képviselő-testület augusztus 30-ai rendkívüli ülésére

Szám: /2018 Nyilvános ülésen tárgyalandó! Napirend száma: Képviselő-testület augusztus 30-ai rendkívüli ülésére Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Alpolgármestere Szám: 123-2060/2018 Nyilvános ülésen tárgyalandó! Napirend száma: Képviselő-testület 2018. augusztus 30-ai rendkívüli ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület augusztus 24. napján tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület augusztus 24. napján tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből ülésének könyvéből 252/2017. (VIII.24.) Kt. határozat Tárgy: 2017. augusztus 24. napján tartott testületi ülés napirendjének elfogadása Nyílt ülés: 1. A Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 5/2018. (III. 29.) önkormányzat rendelet A települési támogatások és ellátások

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 7. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 30/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft.

Részletesebben

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt. által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek 2016. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete alapján)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

1/2015. (I. 28.) képviselő-testületi határozat

1/2015. (I. 28.) képviselő-testületi határozat 1/2015. (I. 28.) képviselő-testületi határozat Pula Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Pula Község Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat között megkötött együttműködési

Részletesebben

Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi határozatai

Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi határozatai Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi határozatai 1/2017-172/2017 KT. határozatok zárt ülésen 173/2017. (I.12.) KT. határozat START munkaprogramra történő pályázat benyújtásáról 174/2017.

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 19-én meghozott határozatai. 277/2009.(XI. 19.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 19-én meghozott határozatai. 277/2009.(XI. 19.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 19-én meghozott határozatai 277/2009.(XI. 19.) Ök. határozat 1. Eredményesnek nyilvánítja a Hitelkeret biztosítása a Panel Plusz Hitelprogram

Részletesebben

34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat

34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat 34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a Hajdúnánási Református Egyházközség (4080 Hajdúnánás, Kossuth u. 2. szám) Épületenergetikai

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletek módosításáról Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1. alcím tekintetében

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 18-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM. Határozatok oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM. Határozatok oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2018. január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2018. január 22-ei rendkívüli képviselő-testületi ülésének határozatai:

Részletesebben

K i v o n a t. Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 120/2017.(IX.26.) számú határozat: Szerep Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. szeptember 26- iülés napirendi pontjaira tett javaslatot elfogadta. Határidő: azonnal Szerep, 2017.szeptember 26.

Részletesebben

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/ Meghívó

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/ Meghívó Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/556-010 Meghívó FEGYVERNEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. SZEPTEMBER 6-án CSÜTÖRTÖKÖN 9,00 ÓRAKOR RENDKÍVÜLI

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 19-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 19-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300 Fax: 52/557-302 E-mail: polgmhiv@hajduszob.hu Ikt. sz.: 142-1/2017. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Budapest, Grassalkovich út 170.

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Budapest, Grassalkovich út 170. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 185003 és 184939 hrsz.-ú (természetben: 1239 Budapest,

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 23-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 23-i ülésének jegyzőkönyvéből 24/2012. (II. 23.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat saját bevételeit és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeit bemutató középtávú tervet elfogadja. Határidő:

Részletesebben

A Vagyonrendelet 16. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A Vagyonrendelet 16. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 2. melléklet Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének./... (....) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról

Részletesebben

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 262/2011. (X.20.) KH határozata kiegészítésére

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 262/2011. (X.20.) KH határozata kiegészítésére J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 262/2011. (X.20.) KH határozata kiegészítésére Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály

Részletesebben

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 82/2017. (XII. 14.) határozata

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 82/2017. (XII. 14.) határozata Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 14-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 82/2017. (XII. 14.) határozata

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 03-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 03-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 175/2017. (VIII.3.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. augusztus 3-ai rendkívüli ülés napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. A Tét, Fő utca 94. számú (hrsz.: 156)

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. április 27-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén meghozott

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi

Részletesebben