K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 24-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 24-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből"

Átírás

1 110/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása vonatkozásában, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény a felhatalmazása alapján, a 63/2016. (V. 26.) önkormányzati testületi határozatával elfogadott pályázati műszaki tartalmat az alábbiak szerint módosítja: A Táncsics utca Vasútállomási útelágazásától a Kolóniáig tartó járdaszakasza helyett (2610/1 hrsz.), a Táncsics utca körforgalomtól a Vasútállomási útelágazásig tartó járdaszakasza (2559/2 hrsz.) kerül felújításra. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a támogatói okirat módosításával kapcsolatos ügyekben eljárjon.

2 111/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat kifejezi azon szándékát a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. -a felhatalmazása alapján, hogy a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által kiírt, az I. világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételére, renoválására, helyreállítására szóló pályázat keretében a Püspökladány főterén található I. világháborús emlékmű felújítására pályázatot nyújt be. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázattal kapcsolatos ügyekben eljárjon.

3 112/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat kifejezi azon szándékát a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. -a felhatalmazása alapján, hogy a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által kiírt a Magyarországon található I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítása témájú pályázat keretében a püspökladányi köztemetőben található I. világháborús síremlék felújítására pályázatot nyújt be. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázattal kapcsolatos ügyekben eljárjon.

4 113/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat 1.) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 4. pontjában, valamint az egészségügyi alapellátásról szóló évi CXXIII. törvény 5. (1) bekezdés a) pontjában foglaltak figyelembevételével a ÁNTSZ azonosító számú házi gyermekorvosi praxis betöltésére vonatkozó pályázatot ír ki. 2.) felhatalmazza a polgármestert a pályázat lefolytatásával kapcsolatos intézkedések megtételére. 3.) a pályázati felhívás szövegét az alábbiak szerint határozza meg: pályázatot hirdet házi gyermekorvosi praxis betöltésére A feladat ellátásának helye: II. sz. Gyermekorvosi Rendelő 4150 Püspökladány, Kossuth u. 1. szám A praxis ellátásának módja: A püspökladányi ÁNTSZ azonosító számú házi gyermekorvosi praxis vállalkozási formában történő működtetése területi ellátási kötelezettséggel, csecsemővédelmi tanácsadás, valamint iskola- és ifjúság-egészségügyi ellátásban való részvétellel. A központi háziorvosi ügyelet ellátásáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete feladat-ellátási szerződés útján gondoskodik, ezért a praxist betöltő nem köteles részt venni a háziorvosi ügyeleti feladatok ellátásában. A praxisjog megszerzésének ellenértéke: A számú házi gyermekorvosi praxis praxisjoga feladat-ellátási szerződés megkötése esetén térítésmentesen kerül átadásra a nyertes pályázó részére.

5 2 Pályázati feltételek: - büntetlen előélet, - csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosi képesítés, - az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II. törvényben, e törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben előírt feltételek megléte, - magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett státusz, - Magyar Orvosi Kamarai tagság. A pályázathoz csatolandó dokumentumok: - részletes szakmai önéletrajz, - iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata, - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, - egyéni vállalkozó esetén vállalkozói igazolvány, illetve társas vállalkozás esetén az alapító okirat /alapszabály/ és a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat hitelesített másolata, - Magyar Orvosi Kamarai tagság igazolása, - egészségügyi alkalmasságot igazoló irat másolati példánya, - illetékes hatóság részéről kiállított igazolás arról, hogy a praxisengedély megszerzésének feltételei fennállnak, - a pályázó arról szóló nyilatkozata, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléshez hozzájárul, - a pályázó nyilatkozata, amely szerint hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati eljárás résztvevői a pályázati anyagot megismerhessék, - a pályázó nyilatkozata arról, hogy pályázatát a Szociális és Humán Bizottság, valamint a Képviselő-testület nyílt vagy zárt ülésen tárgyalja. A praxis finanszírozása: A házi gyermekorvosi alapellátás keretébe tartozó feladatok finanszírozása az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet szabályai szerint a praxist betöltő egészségügyi szolgáltatónak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár területileg illetékes hatóságával kötött külön szerződés alapján történik.

6 3 Az ellátandó körzetre vonatkozó adatok: A területi ellátási kötelezettség a püspökladányi II. számú házi gyermekorvosi körzet 0-14 éves korú lakosságának ellátására vonatkozik, mely körzet 0-14 éves korú lakosságának száma a körzethez tartozó utcajegyzék szerint 659 fő. A pályázat benyújtásának határideje: február 28. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot postai úton kell benyújtani Püspökladány város polgármesterének címezve (Püspökladány Város Önkormányzata, 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz.). Kérjük a borítékon feltüntetni: Házi gyermekorvosi pályázat II. sz. körzet A pályázat elbírálásának határideje: A pályázat benyújtásának határidejét követő soros képviselő-testületi ülés. fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. A jogviszony időtartama: A feladat-ellátási szerződés határozatlan időtartamra szól. A jogviszony kezdete: A feladat-ellátási szerződés megkötését követően az egészségügyi tevékenység folytatására vonatkozó jogerős működési engedély alapján május 1., de legkésőbb az Országos Egészségpénztárral megkötött finanszírozási szerződés hatályba lépésének napja.

7 114/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat I. az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 14/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelet 2. (8) bekezdésében foglaltak alapján a helyi civil szervezetek részére évben biztosított önkormányzati támogatási keretre a helyi alapítványok által benyújtott, január 1. és március 31. között megvalósítandó pályázatokat az alábbi mértékben támogatja, mely támogatási összeg csak a megjelölt célra használhat fel: 1. Muszka János Alapítvány 50 eft. Felhasználható: játszóház anyagköltsége, nyomdaköltség, jelmezek, kellékek anyagköltsége, foto-video dokumentáció, dekoráció 2. Petritelepi Iskoláért Alapítvány 120 eft. Felhasználható: jutalomkönyvek vásárlása, oklevelek, nyomdai költségek, különdíj 3. Kálvin Téri Általános Iskoláért Alapítvány 50 eft. Felhasználható: dekoráció, színpad megújítás, jutalmazás, anyagszükséglet 4. Kálvin Téri Általános Iskoláért Alapítvány 0 eft. 5. Püspökladány Múzeumáért Alapítvány 30 eft. Felhasználható: viseletmásolat készítése (anyagköltség, munkadíj) foglalkozás anyagköltsége Összesen: 250 eft. Határidő: november 30.

8 2 II. megismétli a pályázati kiírást, elsősorban azon civilszervezetek számára, akik nem nyújtottak be pályázatot korábban a január 1. és március 31. között megrendezésre kerülő rendezvényükre.

9 115/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló évi CXXXII. törvényben foglaltak alapján a december 4. napján a NEURO-MED 98 Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal kötött szerződés tartalmát felülvizsgálta, annak hatályon kívül helyezésével új egészségügyi ellátási szerződést köt az egészségügyi szolgáltatóval. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Határidő: november 30.

10 116/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés j) pontja alapján egyetért Szita Károly úrnak, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesterének, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökének az Európai Bizottság elnökének a kötelező betelepítési kvóták visszavonásának tárgyában írt levelében foglaltakkal, csatlakozik a Megyei Jogú Városok Szövetségének felhívásához, erre figyelemmel felhatalmazza a polgármestert a határozat mellékletét képező nyilatkozat aláírására és annak a Megyei Jogú Városok Szövetsége részére történő megküldésére.

11 117/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról, a közművelődésről szóló évi CXL. törvény 79. (1) bekezdésére figyelemmel hozzájárul a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület és Püspökladány Város Önkormányzata között közművelődési megállapodás kötéséhez. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a közművelődési megállapodás aláírására.

12 118/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdése és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény a alapján hozzájárul, hogy a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. a jegyzett tőkéjét 8000 eft-tal eft-ra megemeli. A tőkeemelés forrása az önkormányzatnak a Kft.-vel szemben fennálló követelése. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg. Keserű László jegyző

13 119/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat, mint a tárgyi ingatlan tulajdonosa a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény a, valamint az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 25/2012. (XI. 30.) önkormányzatai rendelet 29. -a alapján kifejezi azon szándékát, hogy a Püspökladány, belterület 3841 helyrajzi számú ingatlant nem jelöli ki értékesítésre.

14 120/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat kifejezi azon szándékát a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. -a felhatalmazása alapján, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP kódszámú, Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért című kiírás keretein belül pályázatot nyújt be. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázattal kapcsolatos ügyekben eljárjon.

15 121/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat a közúti közlekedésről szóló évi I. törvény 8. (1) bekezdése figyelembevételével 1. úgy dönt, hogy a Püspökladányi Rendőrkapitányság Területi Balesetmegelőzési Bizottságába t jelöli tagként, 2. hozzájárul továbbá ahhoz, hogy a polgármester, a bizottságban történő részvételének akadályoztatása esetére, az általa kijelölt személyt delegálja, 3. felkéri a polgármestert, hogy a tárgyi döntésről tájékoztassa a Püspökladányi Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága elnökét.

16 2016. november 24-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 122/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat a 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelet 16. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva évben Az év mecénása díjat adományozza Bíró Ferenc fuvarozó vállalkozónak. Határidő: december 31.

17 2016. november 24-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 123/2016. (XI. 24.) önkormányzati testületi határozat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezet HB /2016. iktatószámú állásfoglalására benyújtott kifogást elutasítja. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a képviselő-testület döntéséről haladéktalanul értesítse a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezetét, a Hajdú-Bihar Megyei Földhivatalt, valamint az érdekelt feleket. Keserű László jegyző

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 84/2015. (VIII. 27.) önkormányzati testületi határozat a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92. (3) bekezdése alapján Püspökladány Város Önkormányzata Szociális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP. Tárgy: A 4. háziorvosi körzet létrehozásával kapcsolatos rendelet-módosítás és döntések

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP. Tárgy: A 4. háziorvosi körzet létrehozásával kapcsolatos rendelet-módosítás és döntések ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP E-szám: 84/2018. Tárgy: A 4. háziorvosi körzet létrehozásával kapcsolatos rendelet-módosítás és döntések Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó neve: Grégerné

Részletesebben

TÁRGY: A 2. számú gyermekorvosi körzet működtetési jogának az önkormányzat részére történő visszaadásával kapcsolatos önkormányzati feladatok

TÁRGY: A 2. számú gyermekorvosi körzet működtetési jogának az önkormányzat részére történő visszaadásával kapcsolatos önkormányzati feladatok AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 79. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A 2. számú gyermekorvosi körzet működtetési jogának az önkormányzat részére történő visszaadásával kapcsolatos önkormányzati feladatok E L Ő T E R

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 30/2017. (III. 30.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft.

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 31-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 31-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 25/2016. (III. 31.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft.

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 25-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 25-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 2/2018. (I. 25.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal korábban

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 29-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 29-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 91/2016. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 18. (4) bekezdése

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 1/2017. (I. 26.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal korábban

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 41/2016. (IV. 28.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 103/2017. (IX. 28.) önkormányzati testületi határozat a víziközműszolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 11. -a alapján, Püspökladány 2018-2032. időszakra vonatkozó gördülő fejlesztési terv felújítási

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: hatályos: 2015.08.18 - A legalább

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. április 15-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. április 15-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 34/2015. (IV. 15.) önkormányzati testületi határozat az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 14/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelet 2. (8) bekezdésében foglaltak alapján a

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 2018. április 26-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 27/2018. (IV. 26.) önkormányzati testületi határozat úgy dönt, hogy 1. készüljön szakértői vizsgálat a GESZ gazdálkodásával összefüggésben

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

hatályos: legalább 12 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén: nettó Ft,

hatályos: legalább 12 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén: nettó Ft, A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására 2017. EüK. 5. szám pályázati felhívás

Részletesebben

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SOSZÁMA: 204. MELLÉKLET: -1 db TÁRGY: Javaslat az Egészségügyi Gondnokság vezetıi állására pályázat kiírására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 28-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 28-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 2018. június 28-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 52/2018. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Dombi Imréné folytatólagosan megsértette a törvényeket, jelentős vagyoni hátrányt

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a III. számú

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/458-1/2011/I. Tárgy: VII. számú fogorvosi körzet működtetése Üi.: Csomor Ágnes Melléklet: 2 db megbízási szerződés tervezet,

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 2019. január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 12/2019. (I. 31.) önkormányzati testületi határozat támogatja, hogy Pusztainé Nádházi Ibolya ellen hűtlen kezelés vétsége miatt indult

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 53/2016. (V. 13.) önkormányzati testületi határozat, mint a tárgyi ingatlan tulajdonosa a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. -a, valamint az önkormányzat vagyonáról,

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Elıterjesztés a május 21-én tartandó rendkívüli Képviselı-testületi ülésre Tárgy: IV. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése

Elıterjesztés a május 21-én tartandó rendkívüli Képviselı-testületi ülésre Tárgy: IV. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés a 2013. május 21-én tartandó rendkívüli Képviselı-testületi ülésre Tárgy: IV. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése Dr. Puskás György háziorvos 2013. május

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból: 1/2011. (I. 21.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2011. január 21-ei ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.március 30-án tartandó ülésére. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról Előterjesztést készítette: Véleményezi: Elfogadás módja: Fehér László, aljegyző A Képviselő-testület

Részletesebben

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére. Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 129/2018. (Vl.21.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói (magasabb

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Témafelelős: Farkasné Kiri Klára Iktatószám: 1477- /2011 Véleményező Bizottság: SZOKB Tárgy: Pályázat kiírása a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 10-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 10-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 105/2016. (XI. 10.) önkormányzati testületi határozat, mint a tárgyi ingatlanok tulajdonosa a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. -a, valamint az önkormányzat vagyonáról,

Részletesebben

Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről

Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről Szám: 07-7/ /200_.. Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről 1. számú melléklet amely létrejött egyrészről

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 130/2017. (XI. 30.) önkormányzati testületi határozat a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodását elfogadja. a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

35/2019. (III.27.) PEÜB

35/2019. (III.27.) PEÜB K I V O N A T és Ügyrendi Bizottság 2019. március 27-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1211. Budapest, Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a III. számú

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata Tárgy: Napirend elfogadása 141/2018. (X. 15.) számú határozata A Képviselő-testület az alábbi napirendet fogadta el: 1. Őz utca útburkolat felújításáról, kivitelező kiválasztásáról döntés 2. 2019. évi

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 27-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 27-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 64/2019. (VI. 27.) önkormányzati testületi határozat a 18/2017. (II. 23.) önkormányzati testületi határozattal jóváhagyott Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottság ügyrendjének

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői tisztségére vonatkozó pályázat

Részletesebben

TÁRGY: A Babits Mihály Kulturális Központ igazgatói megbízására vonatkozó pályázati felhívás közzététele E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: A Babits Mihály Kulturális Központ igazgatói megbízására vonatkozó pályázati felhívás közzététele E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 271. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Babits Mihály Kulturális Központ igazgatói megbízására vonatkozó pályázati felhívás közzététele E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/8/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: egyszerű

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: (66) 491-956 Fax: 491-361 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.március 30-án tartandó ülésére Döntés a Hegyesi János Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény igazgatói beosztására pályázat kiírásáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság november 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság november 18-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-518/2015. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. november 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával,

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával, Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző Előterjesztés a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont, Városi Könyvtár magasabb vezetői beosztás ellátására

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Rendelıintézete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény magasabb vezetői

Részletesebben

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet

Részletesebben

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz.

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Nyékiné Katona Hedvig E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Pályázat kiírása az iskola-egészségügyi feladatok ellátásról

ELŐTERJESZTÉS. Pályázat kiírása az iskola-egészségügyi feladatok ellátásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Pályázat kiírása az iskola-egészségügyi

Részletesebben

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61. Ellátandó

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 77/2018. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat, mint a Püspökladány, 1970/1 és 1970/2 helyrajzi számú ingatlanok tulajdonosa, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 29774-1/2016. Tárgy: A Szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Ház igazgatói

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 31-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 31-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 35/2018. (V. 31.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-én

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. február 27-i ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetői állására

Részletesebben

Aljegyzői pályázat kiírásáról

Aljegyzői pályázat kiírásáról Aljegyzői pályázat kiírásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. (1) bekezdés szerint a képviselő-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 117 MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Pályázati felhívás üres háziorvosi állás betöltésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. április 28-i

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról

ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 62/2005. (XII. 15.) rendelete 1. a háziorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 62/2005. (XII. 15.) rendelete 1. a háziorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 62/2005. (XII. 15.) rendelete 1 a háziorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről a 15/2015. (III. 16.), a 24/2015. (IV. 13.), az 51/2015. (X. 13.), a

Részletesebben

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE Ügyiratszám: 19029/2012.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyúlésheza

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladányi Tájékoztató és Közművelődési Központ, Könyvtár, Múzeum magasabb

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. március 23-án tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.

Részletesebben

JAVASLAT. Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatói (magasabb vezetői) beosztás ellátására szóló megbízás pályázat kiírására

JAVASLAT. Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatói (magasabb vezetői) beosztás ellátására szóló megbízás pályázat kiírására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-44 /2015. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Teleki László Városi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Tárgy: Aljegyzői munkakör betöltése pályázat útján ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: Aljegyzői munkakör betöltése pályázat útján ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Képviselő-testület! Jegyző Tárgy: Aljegyzői munkakör betöltése pályázat útján ELŐTERJESZTÉS Tisztelt Képviselő-testület! Dr. J. Nagy Éva jegyzővé történő kinevezésével a második aljegyzői státusz megürült, ezért javasolom,

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 24-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 24-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 90/2015. (IX. 24.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete 2015. I. félévi munkájáról szóló beszámolót elfogadja azzal a kitétellel, hogy elégséges, ha az intézmény

Részletesebben

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ... ~... Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014.

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ... ~... Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

285/2012.(XI.29.) számú. határozata

285/2012.(XI.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 26/2015. (III. 26.) önkormányzati testületi határozat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben foglaltak alapján a 8/2015. (I. 29.) önkormányzati testületi határozatát

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2285 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 2. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Előterjesztés. - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz

Előterjesztés. - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz . T~ ~~~~~'YJ~~~VAROS TELEFON: SZOCIÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY. ~~r POLGÁRMESTERI HIVATALA E-MAIl: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU ~f 440' NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83 +36 42 524-585; FAX: +36 42 524-586

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása aljegyzői állás betöltésére Előterjesztő: dr. Gábor Ferenc jegyző

Részletesebben

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 3707 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér 137/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat a 2010. évi költségvetési koncepcióban leírt tervezési irányelveket elfogadja, a 2010. évi költségvetési rendelettervezetet kidolgozásra alkalmasnak

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben