Orbán Viktor, a Fidesz elnöke március 15-i ünnepi beszéde 1849 tavaszán emlékezetes események színhelye volt az önök elôtt tornyosuló hegy. Emberek százai özönlöttek az utcákra, kapaszkodtak fel a Gellért-hegyre, hogy a messzeségbôl érkezô hangfoszlányokat tisztábban hallhassák. Azon a maihoz hasonló friss napon az igazi tavasz az újrakezdést, a böjti szelekkel érkezô távoli morajlást, az Isaszegrôl idehallatszó ágyúdörgés hozta meg. A dicsôséges tavaszi hadjárat csatazaja a szabadság reményét hozta a megszálló császári katonáktól feketéllô fôvárosba. 1849 tavaszán is az önkényuralmat védelmezô fegyveresek fenyegetéssel, erôszakkal akarták megfélemlíteni, otthonmaradásra kényszeríteni az akkori magyarokat. Megszállták a Gellért-hegyet, még a csillagvizsgálót is katonákkal rakták tele, hogy a távcsöveket se használhassa senki, hogy eltiporhassák a honvédsereg tavaszi hadjáratának küszöbön álló gyôzelmeit. Csakhogy az igazságot letagadni, hazugsággal elleplezni, szuronyokkal feltartóztatni nem lehetett többé. Nézzenek körül, kedves barátaim, tisztelt ünneplôk! A szabadság magyar híveit ma sem sikerült megfélemlíteni a hatalom minden provokációjával és fenyegetésével dacolva ismét összegyűltünk. Minden évben van egy harc a tél és a tavasz között. A végkifejlet elôre tudható. A tavasz és a magyarok szabadságvágya ma is erôsebbnek bizonyult, mint a hatalmi önkény ökölrázása. 1848 idén is gyôzött, éljen a szabad március 15-e! Tisztelt ünneplôk, kedves barátaim! Hiába végezték ki az elsô felelôs miniszterelnököt és tábornokait. Hiába kényszerítették száműzetésbe a nemzet vezetôit, sorozták be magyarok ezreit a császári seregbe kényszerrel. A magyarokat mégsem sikerült megtörni. Kitartottunk. Ezért kellett Ferenc Jóskának is belátnia, nélkülünk és ellenünk nem reformálhatja meg, a nemzet akarata ellenére nem kormányozhatja Magyarországot. Nem lehet, mert a magyarok nem engednek a negyvennyolcból! Úgy tűnik, a népek leginkább olyankor mutatják ki a karakterüket, amikor azon a ponton állnak, hogy szabadságukat elveszítsék. Öt nemzedék választ el bennünket 1848 hôseitôl, de a szabadságvágy melletti konok kitartásunk mit sem változott. Már 17 éve, hogy vér és emberáldozat nélkül visszaszereztük a szabadságot, s ma, amikor a szabadság és a közös akarattal megalapozott demokratikus Magyarország veszni látszik, ugyanolyan állhatatosan ragaszkodunk hozzá. Ha 1848-49 után nem törte meg
szabadságvágyunkat a törvények sárba tiprása, és a Bach-huszárok hatalmi gôgje, akkor most sem hátrálunk meg a símaszkos rohamrendôrök elôl, nem fogadjuk el az oktrojált reformokat, és nem hunyászkodunk meg a Bach-huszárok örökébe lépô új arisztokraták elôtt sem. A magyar ember szeretné tisztelni államát, számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletre méltónak is kell lennie. Ám a mai hatalom nemhogy megakadályozná az állam lezüllesztését, de élen jár ebben. Semmibe veszi az évezredes íratlan szabályokat, ezeréves bástyákat támad, a törvények fölé helyezi magát, pártcélokra használja a rendôrséget, zaklatja és provokálja a békés, törvénytisztelô polgárait. Napról-napra hordja össze a gyúanyagot, és közben a tűzzel játszik. Ma még rejtve van az emberi elme elôl, hogy melyik napon ér véget a felelôtlen játszma, de azt minden világos elme látja, hogy a hatalom a végzete felé masírozik. Bármennyi idô is teljék el végzete beteljesedéséig, a hatalmon lévôk felelôssége nem enyészik el, nem esik ki az emlékezetbôl. Egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkretenni, a mi hazánkat sem. Nem lehet, nem lehet büntetlenül éllovasból sereghajtóvá silányítani. Nem lehet büntetlenül elfecsérelni azt, amit az emberek áldozatból, verejtékbôl és gürcölésbôl felépítettek. Felelni kell a törvénytelenül eltitkolt adatokért, a nemzetgazdaság tönkretételéért, a polgárok ellen elkövetett vétkeikért. Önmagát ítéli el a nép, ha felmenti bűnös vezetôit. És mindenkinek, akit jogsérelem vagy bántalmazás ért teljes körű elégtételt fog majd nyújtani a becsületét visszaszerzett és újra tiszteletre méltó magyar állam. 1848-ban az erôszakmentes magyar forradalom gyôzött, és egész Európa minket csodált. A 48-as fiatalok tudták, hogyan kell gyôzni. Akik igaz ügyért küzdenek, tudják, nem elég, ha megadásra kényszeríted a szembenálló ellenfelet, az igazi gyôzelem az, amikor kivívod azok céljait, akik mögötted állnak, és bíznak benned. Egy ország akkor gyôztes ország, amikor képes megvalósítani, amit polgárai akarnak. A 48-as fiatalok Magyarországot akarták gyôztessé tenni, a forradalmat a magyar nemzetért vívták, nem mások ellen. Tudták, aki gyôzni akar, bátornak kell lennie, vállalnia kell a küldetését. Tudták, nem várhatjuk, hogy mások vívják ki a mi gyôzelmünket helyettünk. Maguk álltak ki, és maguk vitték gyôzelemre a forradalmat, és feltámasztották a nemzetet tetszhalálából.
És történt mindez éppen nagyböjt idején, a feltámadásra készülô Pesten, itt a szomszéd utcában, a Pilvaxban. 1848. március 15-e óta tudjuk hogyan kell gyôzni. 1848. március 15-e óta tudjuk, hogy mi magyarok gyôzelemre született nép vagyunk. Hiába az elveszített világháborúk, a történelem legsötétebb ránk kényszerített békeszerzôdése. Hiába szálltak meg bennünket, hiába vetettek oda a gyôztesek osztozkodásánál a rosszabbik oldalnak, hiába lökött oda egyik nagy hatalom a másiknak, március 15-e minden évben újra és újra emlékeztet bennünket arra, hogy mi magyarok gyôzelemre született nép vagyunk. Ez az erô terel össze bennünket minden év tavaszán, ha esik,ha fúj, ha tiltják, ha nem, ha megtorolják, ha nem. Valójában azért gyülekezünk minden tavasszal, hogy közösen kiáltsuk világgá: bármily kedvezôtlen is legyen épp a csillagok állása, nem tűrjük el, hogy vesztessé nyilvánítsák a magyarokat. Mindig voltak idegen hatalmak, akik vesztessé akarták bélyegezni Magyarországot. 1990- ben aztán megszabadultunk az utolsótól is. De, kedves barátaim, sohase feledjük: az olaj keletrôl, de a szabadság mindig nyugatról jön. Ma már Európának is érdeke, hogy Magyarország ne vesztes ország legyen, mert a vesztes országok Európát is azzá teszik. Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt ünneplôk! Ha hiszünk a cselekvés és a tettek értelmében, ha hisszük, hogy a haza élete elôdeink tetteinek, hôstetteinek következményébôl épül. Ha hisszük, hogy az áldozatnak van célja, akkor - a demagógia vádját is vállalva - lehetetlen meg nem kérdeznünk: vajon a márciusi ifjak, vajon Isaszeg, Branyiszló, Vízakna és Piski hôsei vajon az Európa minden sarkából zászlónk alá sereglôk mit szóltak volna mindahhoz, ami ma történik Magyarországon. Egy olyan eljövendô Magyarországért kötök-e most kardot - kérdezhették volna -, amelynek kormánya nem egészen 160 év múltán hadviselésbe kezd önnön nemzete ellen? Egy olyan Magyarországért kötök-e most kardot, amely ellen saját kormánya visel hadat, olyan fegyverekkel, amelyek ellen felvértezetlen? Elôbb kifosztották, most egészségét teszik tönkre, iskoláit dúlják fel, és az adósságokat a még meg sem született utódainak vállára próbálják hárítani. Olyan nemzedékek vállára, amelyeknek egyre gyarapodó létszámban kellene nemcsak eltartaniuk a tékozló apákat, hanem még az adósságaikért is helytállni. Ez lehet az, amire Kossuth, Petôfi, Damjanich, Vasvári és Bem apó egy emberként felelné, hogy: nem! Nem ezt akartuk! Nem ezért kötöttünk kardot!
A legkülönbözôbb nyelvű, vallású, műveltségű és vagyoni helyzetű emberek hangyabolyából 1848-ban órák alatt nemzet szervezôdött. Saját helyzetét átlátó, saját érdekeit felismerô, saját akaratát érvényesíteni képes nemzet. Az elmúlt öt évben a saját öntudattal, világos reményekkel, tetemes erôforrásokkal bíró közösséget szemünk láttára indították meg azon az úton, hogy rendezetlen halmazzá, széttartó erôk és érdekek, széthulló alkotórészek kaotikus színpadává váljon. Magyarország gyengeségének forrása a hatalmat gyakorlók elkényeztetett, és kiváltságos klikkje, az új arisztokrácia. A történelmi magyar arisztokrácia java pontosan tudta, kiváltságos helyzete kötelezi, hogy vészterhes idôkben védelmezze, ha kell, vérével is védje, békeidôben pedig gyarapítsa hazáját. Kultúrát, tudományt, értéket teremtsen, kiváltságaival arányos felelôsséget vállaljon. A mai új arisztokrácia kiváltságos klikkje épp az ellenkezôjét teszi: teljesítmény és felelôsség nélkül élvez kiváltságokat. k is tudják, kiváltságosok csak ott lehetnek, ahol a többség a vesztes, mert ha a többség gyôz, eltörli a kiváltságokat. Ezért akarják elvenni az 1990-ben már megszerzett gyôzelmet Magyarországtól. Ezért akarják a fejünkbe verni, hogy vesztesek vagyunk, vesztesei a rendszerváltásnak, az európai uniós csatlakozásnak, a reformoknak, és az elôttünk álló éveknek. Újra és újra emlékeztetünk kell minden magyar embert: mindazért, ami ma történik velünk, a válságért, a pénzbehajtásért, az utcai zavargásokért, a rendôri brutalitásért kizárólag a kormány, az új arisztokrácia kormánya a felelôs. Ha nem teszik, amit az elmúlt öt évben tettek, ma Magyarország sikeres, felszabadult és bizakodó ország lenne. Ma azt mondják a magyar fiataloknak: vesztesek vagytok, fizessetek, vagy menjetek és boldoguljatok máshol. A vállalkozóknak azt mondják: vesztettetek, fizessetek még több adót, vagy húzzátok le a rolót. A gazdáknak azt mondják: ne akarjatok ti versenyre kelni a német, francia, de még a szlovák vagy a lengyel gazdákkal sem. Nem kell nektek föld, nem jár nektek semmi, költözzetek munkanélkülinek a városba. A falvak népének azt mondják: ti rossz helyre születtetek, vesztettetek, nem kell nektek iskola, posta, orvosi rendelô, közlekedés. A dolgozóknak azt mondják: nem kell nektek európai fizetés, jó nektek az éhbér is, jobb ha meghúzzátok magatokat, mert aztán még az sem lesz. A nyugdíjasoknak azt mondják:
hiába építettétek fel az országot, most vesztettetek, fizessetek többet mindenért, és örüljetek, ha nem kopik fel az állatok. A választópolgároknak azt mondják: vesztesek vagytok. Akkor verünk át titeket, amikor csak akarunk, és ha fel mertek szólalni, akkor szét is veretünk benneteket a ti pénzeteken fenntartott rendôrséggel. Azt mondják a magyar családoknak: ti még arra is képtelenek vagytok, hogy fenntartsátok Magyarországot, legyetek hálásak, hogy egymillió ázsiait telepítünk az országotokba. Magyarország csak vesztes lehet, csak hátul kulloghat, csak eladósodott, egyik válságból a másikba támolygó, szerencsétlen és gyenge ország lehet, ahol mindent le kell építeni, be kell zárni, fel kell számolni. Ennyi a mondanivalójuk a mi számunkra. Gyôzelem. Ez az a szó, amelyet a Marathontól Athénig futókatona elmondott, és beleszakadt a szíve: gyôztünk. Mi, magyarok hajlandóak vagyunk bármekkora áldozatot hozni azért, hogy elmondjuk a jó hírt: gyôztünk. De senki sem vehet rá arra, hogy azért a hírért adjuk egész életünket, és jövônket, hogy vesztettünk. Balsors idején menetrendszerűen megérkezik a pillanat, amikor a haza minden polgára megérti: az ország ügyei nem tartoznak a pártok hitbizományához. Az a nép elvehetetlen tulajdona. Megérti, hogy a demokrácia ott van, ahol a nép. Ha a nép az utcán hallatja a hangját, akkor ott. Beköszönt a pillanat, amikor a haza minden polgára megérti, a politikában nem a pártok érdeke, hanem az ô személyes jövôje forog kockán. Az állása, az egészsége, a tisztes idôskora, gyermeke vagy unokája jövôje. Megérti: most nem az méricskélendô, mi a jobb és mi a baloldal. Most nem számít az elválasztó ideológia, a megosztó történelem. Most szabadság lesz, vagy önkény. Megértik: most új többség lesz, vagy új arisztokrácia. Szabadság és jólét, vagy önkény és leromlás. Nincs más út, az új többségnek le kell gyôznie a kiváltságait védelmezô új arisztokráciát. Le kell gyôznie, mert Magyarországon minden van, hogy az ember kielégíthesse szükségleteit, de annyi nincs, hogy kielégíthesse az új arisztokrácia kapzsiságát. Mi megtettük, amit a demokrata és alkotmányos ellenzék megtehet. Világossá tettük, csak szavahihetô emberekkel érdemes szóba állni, olyanokkal, akik habár lehetnek ellenfeleink, mégis lehet adni a szavukra. A választók semmibe vételét azonban nem lehet elfogadni.
A beköszöntô tavasszal a demokratikus ellenzék meghozta az új többség második gyôzelmét, az önkormányzati választás után gyôzelemre vitte a népszavazás ügyét is. Kivívtuk, hogy az emberek szabadon dönthessenek arról, amirôl 2006-ban nem dönthettek. Visszaszereztük a jövôrôl szóló értelmes vita jogát, amitôl 2006-ban megfosztották az embereket. Becsüljük meg a népszavazás történelmi lehetôségét! Most nekünk kell döntenünk, mert a mi kórházaink, a mi egészségünk, a mi családunk, a mi gyermekeink tanulása, a mi hazánk földje forog kockán. Mi megtettük, amit a demokratikus ellenzék megtehet. Világossá tettük: a népnek joga van elkergetnie a kormányt egy demokráciában is, ha az a népakarat ellenében kormányoz, ha az emberek létérdekét veszélyezteti. Igen, joga van! Joga van egy feltétellel: ha a népakarat kinyilvánításának már minden eszközét igénybe vette, és a kormány elmulasztja magát alávetni az emberek világos és egyértelmű akaratának. A választókat becsapó, a valóságot eltitkoló, a nemzetgazdaságot válságba sodró kormánypártok koalíciója mára sarokba szorult. Nem maradt számára más hely, mert mindent elveszített. Elveszítette hitelét, elveszítette szavazóit, elveszítette erkölcsi alapját. Ezek után Európa minden kormánya lemondott volna. Ők azonban foggal-körömmel, kézzel-lábbal ragaszkodnak bársonyszékeikhez, így aztán elveszítették maradék méltóságukat is. A népszavazással megnyílt a lehetôség, hogy lebontsuk az utolsó sarkot is a hátuk mögül. Ez az utolsó alkotmányos eszköz, amellyel az emberek kinyilváníthatják akaratukat. A népszavazás ügydöntô. A népszavazás után vagy azt teszi a kormány, amit az emberek akarnak, vagy elkergethetô lesz. Végrehajtja az emberek akaratát, vagy maga ad zöld utat, hogy kipenderítsék. Onnantól fogva nincs több magyarázkodás, nem hivatkozhat sem demokráciára, sem alkotmányra, sem törvényre, semmire az égvilágon. Nem marad más számára, mint futni, de gyorsan. Ez az értelme a népszavazásnak, ezért érdemes meg- és nem lebecsülni azt. Ezért érdemes hittel és jókedvűen gondolkodnunk Magyarország gyôzelmérôl. Mi, magyarok képesek vagyunk rá, és megérdemeljük. Nem kell fogainkat csikorgatnunk, nem kell harag, nem kell gyűlölet. Magyarországnak méltósággal és jókedvűen kell gyôznie. Úgy kell gyôznie, ahogyan a márciusi ifjak gyôztek, ahogy a tavasz gyôz minden évben a tél felett. Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!