KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ Ravazd Készítette: Takács Károly régész, történész 2007. május 4.
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti szakterületi rész Ravazd településrendezési tervéhez Megrendelő: Tér-Háló Építész Tervező Kft. Győr, Babits Mihály u. 17/a. A tanulmány tárgya: Ravazd község Önkormányzata a jogszabályi előírásoknak megfelelően hosszú távra szóló településrendezési tervet készíttet, amelyhez a 2001. évi LXIV. törvényben (és a 4/2003 (II. 20) NKÖM rendeletben) előírtak szerint örökségvédelmi hatástanulmányt is mellékelni kell. A településrendezési terv elkészítésére a Tér-Háló Építész Tervező Kft. kapott megbízást, amely cég az örökségvédelmi hatástanulmány elkészítését is vállalta. A jelen tanulmány az örökségvédelmi hatástanulmány régészeti szakterületi részét képezi. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a tanulmány készítése során régészeti szempontból a község közigazgatási területének csak egyes részei kerültek átvizsgálásra. (Erre vonatkozóan lásd a 10. oldalon leírtakat és a III. Térképet!) Jelen tanulmányt a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján szerzői jogi védelem illeti meg. A közölt adatok szerződéstől eltérő célra való felhasználása, régészeti lelőhelyre vonatkozó adatok nyilvánosságra hozása vagy továbbadása csak a szerző engedélyével, a 17/2002 (VI. 21.) NKÖM rendelet 7., valamint a 47/2001 (III. 27.) Kormányrendelet szabályai szerint történhet. Törvényi környezet: A régészeti lelőhelyekre, a régészeti kutatásra és a régészeti leletekre vonatkozó főbb jogszabályok: 2001. évi LXIV. törvény örökségvédelmi törvény 1997. évi CXL. törvény múzeumi törvény 218/1999. (XII. 28.) Kormányrendelet szabálysértésekről 149/2000. (VIII. 31.) Kormányrendelet a régészeti örökség védelméről szóló Európai Egyezmény kihirdetéséről 191/2001. (X. 18.) Kormányrendelet örökségvédelmi bírságról 190/2001. (X. 18.) Kormányrendelet Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról 4/2003. (II. 20.) NKÖM rendelet örökségvédelmi hatástanulmányról 2
3/2003. (I. 25.) NKÖM rendelet egyes lelőhelyek védetté nyilvánításáról 17/2002. (VI. 21.) NKÖM rendelet kulturális örökség hatósági nyilvántartásáról 3/2002. (II. 15.) NKÖM rendelet a kulturális örökség védetté nyilvánításának részletes szabályairól 18/2001. (X. 18.) NKÖM rendelet régészeti feltárásokról 16/2001. (X. 18.) NKÖM rendelet örökségvédelmi hivatal eljárásrendjéről A 2001. évi LXIV. törvény és végrehajtási rendeletei alapján a régészeti területeket három kategóriába lehet besorolni: 1. fokozottan vagy kiemelten védett régészeti lelőhelyek 2. nyilvántartott régészeti lelőhelyek 3. régészeti érdekű területek. 1. Védett régészeti lelőhelyek esetében: Védett régészeti területen bármilyen, a talajt 30 cm-nél mélyebben megbolygató tevékenység végzéséhez a KÖH hatósági engedélye szükséges, függetlenül az adott beruházást egyébként engedélyező államigazgatási szerv engedélyétől. A KÖH határozatának hiányában semmilyen munka nem végezhető. Egyebekben mindenben az adott területre a régészeti védelmet elrendelő miniszteri rendeletben (a korábbiak esetében határozatban) foglaltakat kell követni és betartani. (2001. évi LXIV. tv. 63. (2) bekezdés a) pont) 2. Nyilvántartott régészeti lelőhelyek esetében: A régészeti lelőhelyek e törvény erejénél fogva általános védelem alatt állnak. (2001. évi LXIV. tv. 11. ) A nyilvántartott régészeti lelőhelyek esetében minden az eddigi használattól eltérő hasznosításhoz, építkezéshez, a talaj bolygatásával járó tevékenység végzéséhez a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal előzetes (hatósági vagy szakhatósági) engedélye szükséges. (2001. évi LXIV. tv. 63. (2) bekezdés a) és (4) bekezdés a) pontjai) Az engedélyezési eljárás miatt célszerű már a tervezés előtt a KÖH előzetes nyilatkozatát kérni, hogy az adott beruházáshoz, hasznosításhoz (pl. építkezés, művelési ág változtatása, halastó kialakítása, stb.) hozzá fognak-e járulni, s ha igen, akkor milyen feltételekkel. Így a később megvalósíthatatlannak minősülő fölösleges tervezés, illetve a feltárás miatt történő nem várt időbeli csúszás és költségnövekedés kiküszöbölhető vagy előre kalkulálható lesz. (2001. évi LXIV. tv. 65. (1) bekezdés) A földmunkával járó fejlesztésekkel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által nyilvántartott régészeti lelőhelyeket - a (2) bekezdésben meghatározottak kivételével - el kell kerülni. Ha a lelőhely elkerülése a földmunkával járó fejlesztés, beruházás költségeit aránytalanul megnövelné, vagy a beruházás másutt nem valósítható meg, a beruházással veszélyeztetett régészeti lelőhelyeket előzetesen fel kell tárni. (2001. évi LXIV. tv. 22. (1)-(2) bekezdések) 3
A beruházás feltételeként adott esetben előírt régészeti feltárás költségei mindig a beruházót terhelik, mivel az ő érdeke a már ismert lelőhely megbolygatása. A régészeti feltárásra vonatkozó szerződést a beruházónak minden esetben a területileg illetékes múzeummal kell megkötnie. Ez általában a megyei, egyes területeken a helyi (városi) múzeum. A szerződés érvényességéhez a KÖH jóváhagyása szükséges. Magát a feltárást bármelyik, a régészeti feltárások végzésére jogosult intézmény elvégezheti, amennyiben a szerződő felek erről megállapodásra tudnak jutni. A feltárásra jogosult intézményeket a 18/2001. (X. 18.) NKÖM rendelet 2. sorolja fel. Nyilvántartott régészeti lelőhelyen a lelőhely jelenlegi használati módját csak akkor kell korlátozni, ha annak folytatásától a lelőhely súlyosan károsodhat, vagy fennáll a megsemmisülés veszélye. Ugyanez vonatkozik az ott a KÖH hozzájárulásával végzett tevékenységekre is, amennyiben ennek során előre nem kalkulálható örökségvédelmi érdek merül fel, vagy nem várt jelenség mutatkozik, a végzett tevékenységet korlátozni kell. A Hivatalnak a munka felfüggesztése esetén lehetősége van kártérítés fizetésére, kisajátítás kezdeményezésére, vagy régészeti védelem megindítására. (2001. évi LXIV. tv. 22. és 23. ; 18/2001 NKÖM rendelet 14. ) A régészeti lelőhelyben vagy a leletekben okozott kár, illetve ezek megsemmisítése büntetendő cselekmény (BTK hatálya alá esik), továbbá örökségvédelmi bírság kirovását eredményezi. A nyilvántartott régészeti lelőhelyek a III. kategóriába tartoznak, vagyis a bírság a kötelezettségszegés vagy a károkozás mértéke szerint 10 ezer forinttól 25 millió forintig terjedhet. (2001. évi LXIV. tv. 82-85. ; 191/2001 Kormányrendelet) 3. Régészeti érdekű területek, továbbá valamely tevékenység során bárhol újonnan észlelt régészeti lelőhely előkerülése esetében. Régészeti érdekű területnek számít minden olyan területrész, ahol régészeti lelőhely előkerülése várható vagy feltételezhető. E területekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a beruházás során nem várt módon előkerülő régészeti leletekkel és objektumokkal fedett területekre. Az ilyenkor követendő eljárásban a helyi önkormányzat is feladatot kap. (2001. évi LXIV. tv. 7. 14. pont) Amennyiben ezeken a nem ismert vagy hivatalosan nem nyilvántartott régészeti lelőhelyeken régészeti jelenség vagy lelet kerül elő, a végzett tevékenységet abba kell hagyni és a helyszín vagy lelet őrzése mellett értesíteni kell a jegyzőt, aki a területileg illetékes múzeum és a KÖH szakmai bevonásáról köteles gondoskodni. A bejelentési kötelezettség a felfedezőt, az ingatlan tulajdonosát, az építtetőt és a kivitelezőt egyaránt terheli. A múzeum 24 órán belül írásban köteles nyilatkozni a munka folytathatóságáról. A szükséges beavatkozás költségeit (amennyiben időközben a KÖH nem regisztrált lelőhelyet a helyszínen) a feltárásra jogosult intézmény köteles állni. (2001. évi LXIV. tv. 24. és 25. ; 18/2001 NKÖM rendelet 15. ) A lelet, illetve a lelőhely bejelentőjét jutalom illeti meg, amely nemesfémek esetében nem lehet kisebb a beszolgáltatott lelet nemesfémtartalmának piaci értékénél. A nyilvántartásban nem szereplő régészeti lelőhelyben vagy az onnan származó 4
leletekben okozott kár, illetve ezek megsemmisítése ugyancsak büntetendő cselekmény (BTK hatálya alá esik). (2001. évi LXIV. tv. 26. ; 18/2001 NKÖM rendelet 16. ) Az örökségvédelmi hatástanulmányról A KÖH a rendeletben foglalt esetekben és tartalommal örökségvédelmi hatástanulmány elkészíttetéséhez kötheti szakhatósági állásfoglalásának megadását. Ez vonatkozik egyrészt a már ismert lelőhelyekre, másrészt a nagyobb felületet érintő (1 ha területet vagy 500 m 2 épület-alapterületet meghaladó méretű, illetve bizonyos nyomvonalas létesítményekre vagy bányatelkekre vonatkozó) beruházásokra bármely területen. Kötelező az örökségvédelmi hatástanulmány elkészítése a településrendezési eljárás (településfejlesztési koncepció, településrendezési terv, helyi építési szabályzat és szabályozási terv) során. A tanulmány elkészíttetése a beruházót terheli, készítésére a nevezett rendeletben feljogosítottak vállalkozhatnak. (4/2003. (II. 20.) NKÖM rendelet) A 2001. évi LXIV. tv. 66. -a alapján készítendő hatástanulmányok tartalmi követelményeit részletesen tartalmazza a 4/2003. (II. 20.) NKÖM rendelet melléklete. Ugyanezen rendelet értelmében a hatástanulmány régészeti szakterületi részét csak felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező személy készítheti. A hatástanulmány készítője jogosultságán túl egyben nyilatkozik arról is, hogy a tervezett megoldás megfelel az örökségvédelmi jogszabályoknak és hatósági előírásoknak. 5
1) Vizsgálat: a) Történeti leírás, régészeti örökség: 1. 1. Történeti összefoglaló Ravazd nevének eredete a régi magyar ravasz (róka) főnévre vezethető vissza. A középkori Ravazd léte a 11. századtól adatolható. A falu egyik felét 1093 előtt Szent László adományozta a pannonhalmi apátságnak (predium Ruozti). Később az apátság még több birtokrészhez jutott. 1137-ben II. Béla egy Ravazd és Tarján közt fekvő földet tartozékaival adta az apátságnak. Az 1237-39 körül készült Albeus-féle összeírás szerint a monostor a település kétharmadát birtokolta: ezen a részen összesen 32 háznép lakott. Ugyanebben a forrásban Ravazd mellett feltűnik egy másik falu is, amelyet Cséb ispán falujának neveznek (iobagionum de villa Cheb comitis). Cséb valószínűleg az apátság udvarispánja volt. Később ez a településrész Cséb-Ravazd néven bukkan fel a forrásokban (Chebrouazd). Cséb-Ravazdon a 13. század közepén tizenhárom jobbágya volt, akik szabadnak számítottak és a saját lovukon szolgáltak. A 14. században egy másik településrész, Kis-Ravazd is felbukkan az írott forrásokban. Így tulajdonképpen három különálló falu helyezkedett el ezen a tájon: Nagy-Ravazd, Cséb-Ravazd és Kis-Ravazd. Nagy- Ravazd a 14. században már teljes egészében a pannonhalmi apátság birtoka, Kis- Ravazd részben szintén monostori birtok, részben köznemesek tulajdona, Cséb- Ravazd pedig a Csébravazdi (Nemes) család földesurasága alá tartozott. A középkor végére mindhárom település(rész) az apátság kezébe került. A község az 1518-as dikális összeírásban már csak Ravazd néven szerepel: az apátságnak itt 19 portáját jegyezték fel. Cséb-Ravazd és Kis-Ravazd a 15. század végén vagy a 16. században pusztásodik. Erre utal, hogy 1587-ben Cséb-Ravazd prédiumról olvasunk a megyei közgyűlési jegyzőkönyvekben. Az elnéptelenedett birtokok azután beleolvadtak (Nagy)Ravazd területébe. A község a török időkben többször elpusztult és újjáépült. Első nagyobb pusztulása Győr elfoglalása után, 1595-ben következett be. 1619-ben Ravazdon már csak 4 portát írtak össze. A hódoltsághoz tartozó falu a 17. században háromfelé adózott. Török földesura 1627-ben 150 forintot, 60 pint vajat, 50 szekér fát, 40 mérő búzát és árpát követelt a lakosoktól. A megrázkódtatások ellenére a település valószínűleg végig lakott maradt. 1697-ben 169-en lakták a községet. 1720-ban 33 jobbágycsaládról írnak a források. Mielőtt a középkori Ravazd egyes részeinek elhelyezkedését felvázolnánk érdemes lesz szót ejteni az egyházi intézményekről. 1102-től kezdve a pápai oklevelek (1216, 1225) és Uros pannonhalmi apát oklevele (1226), majd az Albeus-féle összeírás egy Szent Villibaldról elnevezett egyházat említenek ezen a vidéken. A templom, melynek a későbbiekben is sok említése van, a községtől keletre, a Pándzsa patak keleti partján emelkedő dombon állt. A kiemelkedés mind a mai napig a Villibalddomb nevet viseli. A templom és a körülötte elterülő középkori temető régészeti maradványai ismertek (lásd alább a 2. lelőhelynél leírtakat). A templom a törökkorban romos állapotba került (1698-ban pusztult templomnak nevezik). A 18. század elején helyreállították, sőt új sekrestyét építettek hozzá. A 17-18. században 6
jelentős búcsújáró hely volt, melyről számos forrásunk tájékoztat. Meg kell itt említeni a templom közelében a domb lábánál eredő forrást (a mai Béla-kút), amelynek csodatévő erőt tulajdonítottak. Ez is az oka annak, hogy a templom környéke olyan kedvelt zarándokhellyé vált a barokk korban. A forrás fölé a 18. században emelték a ma is látható barokk építményt. A 18. század folyamán a templom mellett több remete is élt, akik a zarándokok szolgálatára álltak. Egy 1779-es térképen a Villibald-templom teljes épségében szerepel. Az épületet 1802-ben, mint használaton kívüli templomot említik, tehát a 19. század elején még állnia kellett. 1826-ban a falmaradványokat lebontották és az alapfalakat is kiszedték. A templom köveit az apátsági könyvtár építéséhez használták fel. A templom építéstörténete az itt folytatott ásatások ellenére nehezen rekonstruálható, mivel tervszerű lebontása és a domb eróziója miatt az épületnek nagyon csekély része maradt meg. Az építéstechnika és a korábbi épületmaradványok hiánya a korai, Árpád-kori keltezést valószínűsíti, amely egybecseng az írott források tudósításával. Ravazdon a középkorban egy másik templom is állt, melynek a védőszentje a középkorban Szent Márton volt. Erre a templomra vonatkozóan az első hiteles tudósítás 1366-ból maradt ránk: ecclesie Sancti Martini de Rouazd. A forrásokban többször említett egyház egyik plébánosát név szerint is ismerjük: dominum Dyonisium plebanum ecclesie Sancti Martini de Rouazd. Feltehető, hogy a Szent Márton templom volt a falu késő középkori plébániatemploma. Az 1698-as egyházlátogatási jegyzőkönyvben elpusztult, romladozó épületként írják le. A 18. század elején Sajghó Benedek pannonhalmi főapát helyreállíttatja, majd 1768-ban ismét felújításra szorul. 1786-ban, mint torony nélküli épületet említik a plébániatemplomot. 1802-ben már állt az új ma is látható templom, de ekkor még a régi egyház is létezett. Feltehető, hogy a Villibald-templommal egyidőben bontották le a funkcióját vesztett, s valószínűleg ekkor már újból omladozó épületet. A középkori Szent Márton templom helyét ismerjük: az épület alapfalai a község belterületén, a Paphegy utca 16. sz. ház mögötti udvarban kerültek elő (lásd alább a 9. lelőhelynél leírtakat). A megfigyelések szerint a templomhajó hosszanti falai nyugat-keleti irányban, a domboldallal párhuzamosan helyezkedtek el. Ugyanitt faragott kövek: díszesen faragott töredék (oszlopfő?), valamint két bordadarab is került elő. A gótikus részletek alapján a templom a 14. századra keltezhető. A Szent Márton templom elhelyezkedése és egyéb adatok alapján bizonyosra vehető, hogy a középkori Ravazd falu maradványai a mai község helyén keresendőek. A késő középkori Nagy-Ravazd a történeti falumag helyén, a Fő utca, Paphegy utca, Alsó és Felsőtelek utcák környékén állhatott. Cséb-Ravazd feltehetően Nagy-Ravazd része volt, vagy pedig közvetlen közelében helyezkedett el. Kis-Ravazd az előző településrészektől némiképp távolabb, észak felé, az újkorban és még ma is Kisravazdnak nevezett területen, az Országút utca északi szakasza környékén terülhetett el. Ravazd középkori fő településgóca tehát, akárcsak a későbbiekben a Pándzsa irányában nyitott, U alakú völgyben helyezkedhetett el (1-2. ábra). 7
1. 2. Levéltári források, forráskiadványok Számos középkori és kora újkori forrásban találunk Ravazdra vonatkozó adatot. Mindezek fellelhetők a Pannonhalmi Bencés Főapátság Levéltárában, a Magyar Országos Levéltárban (ezen belül a Diplomatikai Levéltár, a Diplomatikai Fényképtár, a Magyar Kincstári Levéltárak emelendő ki). Fontos még a Győri Egyházmegyei Levéltár, valamint Győr-Moson-Sopron megye Győri Levéltárának anyaga (ezen belül különösen: Győr vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei. Győr vármegye nemesi törvényszékének iratai). Az oklevelek és iratok egy része ki van adva. A legfontosabb forráskiadványok Ravazd történetéhez: A Pannonhalmi Szent Benedek-Rend története. I-XII/B. Szerk.: Erdélyi László-Sörös Pongrác. Budapest, 1902-1916.; Diplomata Hungariae antiquissima accedunt epistolae et acta ad historiam Hungariae pertinentia. Vol. I. Edendo operi prefuit Georgius Györffy. Budapest, 1992.; Hazai Ománytár (Codex diplomaticus patrius) I-VIII. Győr-Budapest 1865-1891.; Georgius Fejér: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis I-XI. Budae 1829-1844.; Wenzel Gusztáv: Árpád-kori új okmánytár I-XII. Pest- Budapest 1860-1874.; Anjou-kori oklevéltár. Szerk.: Kristó Gyula- I-II., VII-VIII. Budapest- Szeged, 1990-1993.; Anjou-kori okmánytár I-VII. Szerk.: Nagy Imre-Nagy Gyula, Budapest 1878-1920.; Zsigmond-kori oklevéltár I-II. Összeállította: Mályusz Elemér. Budapest. 1951-1958. III-IV. Mályusz Elemér kéziratát kieg. és szerk.: Borsa Iván (A Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok). Budapest 1993-1994.; Gecsényi Lajos: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1580-1616. Győr, 1990., II. 1617-1626. Győr, 1995.; Varga Imre: A győri székesegyházi főesperesség egyházlátogatási jegyzőkönyvei 1698-ból. Arrabona 13. (1971) 177-223. Térképi források: Ravazd környékéről a térképi anyag túlnyomó része a Pannonhalmi Bencés Főapátság Levéltárában lelhető fel. Találunk anyagot a Magyar Országos Levéltárban, valamint Győr-Moson-Sopron megye Győri Levéltárában is. Emellett pótolhatatlanok az I., II. és a III. katonai felmérés vonatkozó térképszelvényei. Fellelési helyük a Hadtörténelmi Térképtár (Hadtörténeti Intézet). 1. 3. Történeti szakirodalom Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. II. Budapest, 1987. 621. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában III. Bp., 1897. 556. Lengyel Alfréd: Pusztult falvak, eltűnt helynevek Győr megyében (1000-1711) Győr, 1944. 96-97. A Pannonhalmi Szent Benedek-Rend története. I-XII/B. Szerk.: Erdélyi László-Sörös Pongrác. Budapest, 1902-1916. Vályi András: Magyarországnak leírása I. Budae, 1796. Fényes Elek: Magyarországnak és a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben. II. Pest, 1851. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Harmadik kiadás. Budapest, 1983. Ráth Károly: A Győr vármegyei hódoltságról. In: Magyar Történelmi Tár VII. Pest, 1860. 22-26. Solymos Szilveszter: Ravazd község három temploma. Budapest, 2000. Bárdos Dezső: Ravazd. In: Győr-Moson-Sopron megye kézikönyve. Győr, 1998. 777-778. 8
Sáry István-Tuba László: Ravazd. In: Győr-Moson-Sopron megye települései. Szerk: Tuba László. Győr, 1994. 175. Győr megye és a város egyetemes leírása. Szerk.: Fehér Ipoly. Budapest, 1874. 549-550. Gecsényi Lajos: Győr megye a 17-18. század fordulóján (Település-történeti vázlat). In: A Dunántúl településtörténete I. 1686-1768. Szerk: Farkas Gábor. Veszprém, 1976. (MTA VEAB Ért. II.) 116-123. Néma Sándor: Adalékok a Győr megyei szőlőhegyi (hegybeli) települések kialakulásához az 1700-as évektől 1828-ig. Arrabona 31-33. (1994) 126-139. Solymosi László: Albeus mester összeírása és a pannonhalmi apátság tatárjárás előtti birtokállománya. Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve I. Szerk.: Takács Imre. Pannonhalma, 1996. 515-527. Horváth József: A monostorkörnyék falvainak mindennapjai a 16-17. században. Uo. II. 25-38. Sztachovics Remig: Régészeti adatok Győr-Szentmárton környékéről. Archaeológiai Közlemények VIII. (Új folyam VI.) (1871) 98-107. Récsei Viktor: pannonhalma tövében elterülő Pannonia római község és legújabb ásatásaim összefüggése. Archaeológiai Értesítő (Új folyam) XVII. (1897) 193-204. Szőnyi Eszter-Tomka Péter: Pannonhalma környékénak története a bencések megjelenéséig. Uo. I. 38-47. Lovas Elemér: Pannonhalma környéke az ó- és középkorban. Pannonhalma, 1937. 25-28. Mithay Sándor: Régészeti adatok a győri járás történetéhez. Győr. 1956. 84-85. 2. Régészeti örökség A régészeti örökség számbavételét a múzeumi adattári (Xántus János Múzeum Régészeti Adattára) és a régészeti szakirodalmi adatok áttekintésével kezdtem. Az adattárban és a szakirodalomban mindösszesen kilenc lelőhelyre vonatkozóan maradtak fenn adatok; emellett több azonosítatlan lelőhelyet is számon tartunk a település területén. Fontos megjegyezni, hogy a település belterületén korábban több helyütt kerültek elő régészeti leletek, melyek közül néhányat eddig csak hozzávetőlegesen sikerült lokalizálni. Ez utóbbi lelőhelyeket a ravazdi önkormányzat munkatársai és más helyi lakosok segítségével pontosabban tudtuk helyhez kötni. Továbbá két, korábban azonosítatlan lelőhelyet is sikerült lokalizálni. A vizsgálat másik részét a régészeti terepmunka jelentette. Ennek során bejártam a fejlesztésre kijelölt területek túlnyomó részét; valamint öt, már korábban ismert lelőhely területét és az ezekkel szomszédos parcellákat (lásd a III. Térképet). A község északnyugati szélén, az Országút utcától nyugatra elterülő hajdan jobbára szőlővel borított dombvidéken kijelölt új lakóterület és tartalék lakóterületek egy részét facsoportok, kisebb ligetek borítják; másutt réteket, elgyomosodott parlagterületeket, vagy (az elszórtan álló házak, nyaralók környékén) bekerített parcellákat (szőlőket, gyümölcsösöket) találunk. Az említett területrészek természetszerűleg kimaradtak a terepbejárásból. A terepi munka folyamán négy új régészeti lelőhely került elő, és több már ismert lelőhelyről jutottunk új információkhoz. Az ismert lelőhelyek közül az 1, 3, 4. és a 9. 9
lelőhely fekvését és kiterjedését sikerült a korábbiaknál sokkal pontosabban meghatározni. Az alábbiakban egymást követő sorrendben tárgyaljuk a régészeti lelőhelyeket (lásd az I-II Térképet): 1. lelőhely. Simahegy (Piskótagyár). Régészeti jelenségek: Települések, felszíni telepnyomok: őskor, római kor. Sír: római kor. Vaskohók: ismeretlen kor (népvándorláskor?). Leírás: A Villibald-dombtól északra elhelyezkedő, északkelet-délnyugati irányban elnyújtott domb markánsan emelkedik ki a Pándzsa-patak völgyéből. A lelőhely a domb északi-északnyugati oldalán és előterében található. Nyugat felé kiterjed a műúton túl majdnem a Pándzsáig. Északi irányban feltehetően összefügg a már Pannonhalma területén 2004-ben regisztrált római és őskori lelőhellyel, melytől csak az országút választja el (Pannonhalma, Simahegy alja lelőhely). A kiemelkedés legmagasabb részén és attól keletre, valamint délre régészeti lelet eddig nem került elő. A felszíni leletanyag a legnagyobb intenzitást a Pannonhalma felé vezető út mentén mutatta. 1997-ben a domb északi lábánál, a Pannonhalmára vezető műút mellett piskótaüzem épült. Az üzem építését megelőző feltárások során őskori és római települések maradványai kerültek elő. A telepjelenségek mellett római sírt és három darab vaskohót is feltártak. A piskótaüzemtől délre, a Simahegy oldalában egy lakóterületi feltáróút nyomvonala figyelhető meg (itt már kiosztott lakótelkek vannak): az út két oldalán ásott nyílt árkokban találtam néhány cseréptöredéket, ami a régészeti jelenségek bolygatására utal. Az út mentén már állnak a villanyoszlopok. A mezőgazdasági művelés is károsítja a régészeti értékeket. A lelőhelyet terepbejárások és régészeti ásatás révén ismerjük. (3-5. ábra) Forrás: Xántus János Múzeum Régészeti Adattára (a továbbiakban: XJM RA) 450-68, 68-2004, 65-98.; Bíró Szilvia: A Sokoró vidéke a római korban. In: Fiatal Római koros Kutatók Konferenciakötete I. (FIRKÁK I.) Szerk. Bíró Szilvia. (sajtó alatt).; a szerző terepbejárása. Helyrajzi számok: 1538/1-25; 1539; 1540/2-3; 07/3-10; 05/4-8; 06. 2. lelőhely. Villibald-domb. Régészeti jelenségek: Telepek, települések: őskor, kora újkor. Erődített telep: őskor. Templom és templom körüli temető: középkor, kora újkor. Hamvasztásos sír és csontvázas sírok: őskor. Kincslelet: őskor. Épület: római kor. Kőemlék (sírkő a templom falában): római kor. Éremleletek és egyéb bizonytalan jellegű leletek: őskor, római kor, népvándorláskor, középkor. Leírás: A Villibald-domb a község keleti szélén, a Pándzsa keleti oldalán magasodik. Az északnyugat-délkeleti irányban hosszan elnyúló lapos tetejű domb a patak völgyéből meredeken emelkedik ki. Északi, északnyugati oldalán kiterjedt hajdan mocsaras tó (Villibaldi-tó) helyezkedett el. A domb közepét egy mesterséges árok vágja ketté, s ettől északnyugatra a domb oldalán körbefutó keskeny terasz maradványa látható. A lelőhely lényegében a domb árokkal leválasztott északnyugati részére szorítkozik. Ezen a területen a kora bronzkortól kezdve szinte 10
minden régészeti korszak emlékanyaga előkerült. Az őskor folyamán került sor a domb árokkal és körbefutó terasszal történő megerősítésére. A dombon állt a kora Árpád-kori Szent Villibald templom, melyet már 1102-ben említenek forrásaink. A templom a törökkorban romos állapotba került (1698-ban pusztult templomnak nevezik). A 18. század elején helyreállították, sőt új sekrestyét építettek hozzá. Az épület vagy annak egy része még a 19. század elején is állt. 1826- ban a falmaradványokat lebontották és az alapfalakat is kiszedték. A templom köveit az apátsági könyvtár építéséhez használták fel. A bontáskor a templom falába beépített római kori feliratos sírkő került elő, melyet szintén Pannonhalmára vittek. 1933-ban Mihályi Ernő végzett kisebb ásatást a dombon. 1968-ban a terület tulajdonosa a Kisalföldi Erdőgazdaság karámot épített, s a cölöplyukak ásásakor több régészeti jelenséget (főleg a középkori sírokat) megbolygattak. 1984-ben kora bronzkori kincslelet került elő a domb peremén, ezt követően kisebb ásatás folyt a kincs előkerülésének környékén. 1994-ben a karám helyét felszántották, és tölgyfákkal ültették be. A szántás során csontok, cserepek és kövek kerültek a felszínre. 1995 és 1997 között tudományos projekt keretében feltárták a középkori templom maradványait, és az alatta fekvő őskori kultúrrétegeket. A templom építéstörténete az itt folytatott ásatások ellenére nehezen rekonstruálható, mivel tervszerű lebontása és a domb eróziója miatt az épületnek nagyon csekély része maradt meg. Az építéstechnika és a korábbi épületmaradványok hiánya a korai, Árpád-kori keltezést valószínűsíti, amely egybecseng az írott források tudósításával. A félköríves szentélyű templom felmenő falait kívülről kváderkövekkel burkolták; a hajó belső szélessége 6,4 méter, hossza legalább 10,4 méter volt. Az ásatási eredmények alapján rekonstruálják a templom alapfalait, melyek már most is megtekinthetők. Feltárásra került a templom mellett több középkori sír is. 2006-ban a templomtól északra magas kilátó épült, melynek során régészeti értékek károsodtak. A dombtető ma részben gyepesítve van, részben tölgyfacsemeték borítják. A domboldalakon akácerdőt találunk. (10-11. ábra) Forrás: XJM RA 73-8, 460-69, 459-68, 14-95, 444-68, 971-71, 457-68, 9-87, 148-83); Sztachovics Remig: Régészeti adatok Győr-Szentmárton környékéről. Archaeológiai Közlemények VIII. (Új folyam VI.) (1871) 98-107.; Lovas Elemér: Pannonhalma környéke az ó- és középkorban. Pannonhalma Szemle 12. (1937) 1. sz. 25-26.; Mithay Sándor: Régészeti adatok a győri járás történetéhez. Győr. 1956. 84-85.; Szőnyi Eszter- Tomka Péter: Pannonhalma környékénak története a bencések megjelenéséig. In: Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve I. Szerk: Takács Imre. Pannonhalma, 1996. 38-47.; Bíró Szilvia: A Sokoró vidéke a római korban. In: Fiatal Római koros Kutatók Konferenciakötete I. (FIRKÁK I.) Szerk. Bíró Szilvia. (sajtó alatt).; Molnár Attila: A Hallstatt-kultúra emlékei a Sokoró vidéken. Arrabona 44/1. (2006) (Ünnepi kötet a 65 éves Tomka Péter tiszteletére) 337-349.; a szerző terepbejárása. Helyrajzi számok: 012/3-6. 3. lelőhely. Országút utca 5. Régészeti jelenségek: Sír (kőpakolásos v. kőlapos): őskor. Bizonytalan jellegű lelet: őskor. Felszíni telepnyom: őskor, középkor. Leírás: A lelőhely egy kisebb, de markáns kiemelkedés Pándzsára (illetve a patak felduzzasztásával kialakított halastóra) néző oldalán foglal helyet. 1984-ben az Országút u. 5. sz. ház kertjének végében szőlőművelés közben kerámiatöredékek és 11
terméskövek kerültek elő. Az ezt követő mentőásatás kora vaskori sír megbolygatott maradványait tárta fel. A helyiek elmondása szerint korábban a kert végében, a halastó partján, a sírtól kb. 50 méterre talajfúróval szedtek ki vastagfalú őskori edénytöredékeket. Valószínűsíthető, hogy a lelőhelyet más alkalmakkor is bolygatták. A felszínen nagy számban hevernek őskori és középkori edénytöredékek. A lelőhely kiterjedése bizonytalan: nyugat felé feltehetően a beépített részen folytatódik. Északi határa egykor a Packalló-völgyből kifolyó patak medrénél lehetett. Ezen a részen azonban az elmúlt időszakban komoly földmunkákat végeztek: a domb északi szélét ugyanis elhordták. A meredeken alászakadó partoldal víz hatására bármikor leomolhat. A lelőhely kelet felé egészen a horgásztó széléig kiterjed. Nem kétséges, hogy a tó építésekor a lelőhely ezen része is megsemmisült. Forrás: XJM RA 9-87, 31-2001, 14-2003; Molnár Attila: A Hallstatt-kultúra emlékei a Sokoró vidéken. Arrabona 44/1. (2006) (Ünnepi kötet a 65 éves Tomka Péter tiszteletére) 337-349.; a szerző terepbejárása. Helyrajzi számok: 1139-1146, 1148-1151, 1152/2, 1153-1160. 4. lelőhely. Tószer utca 25. Régészeti jelenségek: Hamvasztásos sír: őskor. Bizonytalan jellegű leletek: őskor. Leírás: A Tószer utca 25. sz. telken 1983-ban ház alapozásakor kerültek elő a középső bronzkori sírleletek. A tulajdonos, Kiss Tibor elmondása alapján többé-kevésbé rekonstruálni lehetett a temetkezést. A szomszéd telken ezt megelőzően szintén sok cserép került elő házépítéskor. Feltételezhető, hogy több sírból álló temetővel van dolgunk, s talán a temetőhöz tartozó telep is itt helyezkedett el. A régészeti értékek az építkezések és egyéb földmunkák során jelentősen károsodhattak Forrás: XJM RA 9-87. Helyrajzi számok: 972-976. 5. lelőhely. Kisravazd-Újtelep (Országút utca 39., Újtelep 276. sz., Havas Istvánék háza). Régészeti jelenségek: Vegyes rítusú temető: római kor. Bizonytalan jellegű lelet: őskor. Leírás: A lelőhely a település északi részén, az Országút utca két oldalán található. A 20. század első felében az új házak építésekor több helyütt kerültek elő késő római temetkezések. A sírok többségét a főút keleti oldalán találták. Az Országút utca 33. sz. telken (Újtelep 276. sz., Havas Istvánék háza) 1925-ben földmunka közben csontvázat találtak. A mellettük lévő háznál pedig hombár került elő. Az 1960-as években az Országút utca 39. sz. ház kertjében vörös, omló kőlapokból álló koporsót talált, benne gyermek csontváza volt. A kerttől 30-40 m-re kemenceféle került elő, mellette sok csont hevert, ugyanott sírszerű gödörben háromszög-alakú bronz tőrre akadtak. A Kisravazdon a 19. században előkerült római ékszerek valószínűleg ehhez a temetőhöz köthetők. A leírások alapján a késő római temető a nagyobbak közé tartozik, kiterjedése egyelőre csak hozzávetőlegesen állapítható meg. A sírok a 20. századi építkezések és egyéb földmunkák során nagy mértékben károsodhattak, és a jövőben további veszélynek vannak kitéve. A lelőhelyre vonatkozó ismereteink adatgyűjtésből származnak. 12
Forrás: XJM RA 148-83, 456-68, 446-68, 449-68, 445-68.; Sztachovics Remig: Régészeti adatok Győr-Szentmárton környékéről. Archaeológiai Közlemények VIII. (Új folyam VI.) (1871) 98-107.; Szőnyi Eszter-Tomka Péter: Pannonhalma környékénak története a bencések megjelenéséig. In: Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve I. Szerk: Takács Imre. Pannonhalma, 1996. 38-47.; Bíró Szilvia: A Sokoró vidéke a római korban. In: Fiatal Római koros Kutatók Konferenciakötete I. (FIRKÁK I.) Szerk. Bíró Szilvia. (sajtó alatt).; a szerző adatgyűjtése. Helyrajzi számok: 1165; 1166; 1169; 1170; 1172-1186; 1188-1191; 1194-1195; 1116-1127; 1023/1; 1138. 6. lelőhely. Paphegy utca 58. Régészeti jelenségek: Éremlelet: római kor. Leírás: A Paphegy utca 58. sz. ház előtt, a Paphegy utca és az Országút utca találkozásánál 1968-ban egy nagyobb esőzés során lezúduló víz 4 db római érmet hozott a felszínre. Az érmek minden valószínűség szerint az utca magasabb részéről származnak, tehát másodlagos helyzetben kerültek elő. A lelőhelyet adatgyűjtés alapján ismerjük. Forrás: XJM RA 454-68. Helyrajzi számok: 20; 1433; 112. 7. lelőhely. Tótokhegy. Régészeti jelenségek: Temető: római kor. Leírás: A lelőhely a község belterületén, a Tóthegyen vagy Tótokhegyen, az Alsótelek, az Őrhegy és a Tóthegy utcák között található. Pontos kiterjedése ismeretlen. Az itteni házak udvarában a két világháború között több ízben kerültek elő sírok. A temető erős bolygatottságával kell számolnunk. A lelőhelyet adatgyűjtés révén ismerjük. Forrás: XJM RA 148-83; Lovas Elemér: Pannonhalma környéke az ó- és középkorban. Pannonhalma Szemle 12. (1937) 1. sz. 26. Helyrajzi számok: 99; 102/1; 103-107; 111; 130-141; 144-149; 150-169; 272-282; 8. lelőhely. Liki-puszta. Régészeti jelenségek: Épület (villa): római kor. Leírás: A lelőhely a község határának déli részén, Hármastarján-pusztától északra, egy szélesebb völgyben helyezkedik el. A Hármastarján-pusztára vezető dűlőút mellett mintegy 50x50 méter nagyságú területen a szántásban téglákat, cseréptöredékeket figyeltek meg. A leletanyag alapján villaépületre lehet következtetni. A lelőhelyet terepbejárás alapján ismerjük. (II. Térkép) Forrás: XJM RA 40-79. Helyrajzi számok: 0173; 0178/13; 0175. 9. lelőhely. Paphegy (Molnár József udvara). Régészeti jelenségek: Templom és templom körüli temető: középkor. Bizonytalan jellegű lelet: római kor. 13
Leírás: A lelőhely a község belterületén, a Paphegy utca délnyugati végén található. Az itt lévő házak építésekor, valamint az udvarokban, szőlőkben végzett földmunkák során korábban gyakran találtak sírokat. A középkori templom alapfalai a Paphegy utca 16. sz. ház mögötti udvarban kerültek elő. A megfigyelések szerint a templomhajó hosszanti falai nyugat-keleti irányban, a domboldallal párhuzamosan helyezkedtek el. Ugyanitt faragott kövek: díszesen faragott töredék (oszlopfő?), valamint két bordadarab is került elő. A 14. századra keltezhető gótikus épület a Nagy-Ravazd késő középkori temploma lehetett, amelyet Szent Márton tiszteletére szenteltek. Erre a templomra vonatkozóan az első hiteles tudósítás 1366-ból maradt ránk. 1698-ban elpusztult, romladozó épületként írják le. A 18. század elején Sajghó Benedek pannonhalmi főapát helyreállíttatja, majd 1768-ban ismét felújításra szorul. 1786-ban, mint torony nélküli épületet említik. Feltehető, hogy a Villibaldtemplommal egyidőben, 1826 körül bontották le a funkcióját vesztett, s valószínűleg ekkor már újból omladozó épületet. Az említett telken, nem messze a templom maradványaitól másodlagos helyzetben 2 méter mélységben tegula-imbrextöredékeket, és égett foltot figyeltek meg. A római kori leleteket valószínűleg a domboldalról vagy dombtetőről mosta le a víz. A közelben tehát római kori épületmaradványok sejthetők. A Paphegy utca 16. sz. telken a régi épületet az elmúlt években lebontották, és a telek hátsó részére új házat építettek. A ház építésekor régészeti értékek sérülhettek. A lelőhelyet adatgyűjtés és helyszíni szemlék révén ismerjük. Forrás: XJM RA 40-79.; a szerző adatgyűjtése. Helyrajzi számok: 52-54; 58-62; 64/1-2; 65; 70-74; 75/1. 10. lelőhely. Serfőző-dűlő. Régészeti jelenségek: Felszíni telepnyom: őskor, középkor. Leírás: A lelőhely a volt TSz-teleptől északra, a Tarjánpuszta felé vezető műút északi oldalán található. A mezőgazdasági művelés alatt álló, többé-kevésbé sík területen számos cseréptöredék hever a felszínen. Lelőhelyre utal a szántás helyenkénti feketés elszíneződése is. A leletanyag intenzitása nyugat felé, a domb irányába haladva növekszik. Miután a domb keleti lejtőjét részben akácerdő, részben ugarterület borította, így egyelőre nem lehet eldönteni, hogy a lelőhely felhúzódik-e a Villibalddomb lejtőjére. (6-7. ábra) Forrás: A szerző terepbejárása. Helyrajzi számok: 012/18-21. 11. lelőhely. Halastó-part. Régészeti jelenségek: Felszíni telepnyom: őskor. Leírás: A lelőhely a Villibald-dombtól délre, a 82. sz. főút és a Pándzsa duzzasztásával kialakított halastó között, a tóparti sávban található. A felszíni leletanyag a parti sáv markánsan kiemelkedő részén került elő. Feltehető, hogy a telepnyom egykor kiterjedt a mai tó területére is. (8-9. ábra) Forrás: A szerző terepbejárása. Helyrajzi számok: 3234-3270. 14
12. lelőhely. Villibald-domb déli csücske. Régészeti jelenségek: Felszíni telepnyom: őskor. Leírás: A lelőhely a Villibald-domb déli sarkánál, a Tarjánpuszta felé vezető műút és a domb gerincén haladó földút által közrezárt háromszög-alakú szántóterületen található. A felszínen talált leletanyag településre utal. A lelőhely kiterjedése bizonytalan. Forrás: A szerző terepbejárása. Helyrajzi számok: 012/3. 13. lelőhely. Lehel utca kertvégei. Régészeti jelenségek: Felszíni telepnyom: őskor, római kor. Leírás: A lelőhely a Villibald-domb és a Simahegy között, a Pándzsa keleti partján emelkedő nagy kiterjedésű domb nyugati lejtőjén, a Lehel utca Pándzsára dűlő kertvégein helyezkedik el. A viszonylag meredek domboldalon intenzíven jelentkeztek a felszíni leletek. A telepnyom déli végén egymás mellett három vagy négy szétszántott kemence (kemencebokor?) maradványait figyeltem meg. A művelés erősen károsító hatása mellett a felszín meredeksége miatt számolni kell erózióval is. A lelőhely keleti irányban minden bizonnyal kiterjed a jelenleg beépített területre is. A telekvégektől délre egy nemrégiben felújított csatorna húzódik, amely a Villibald-domb lábánál elterülő horgásztavat köti össze a Pándzsa-patakkal. A csatorna kotrásából nagy számban kerültek elő régészeti leletek, ami azt mutatja, hogy a lelőhely déli irányban kiterjed erre az alacsonyabb felszínre is. Ehhez a helyhez közel fekszik a mesterséges tó, amelyet szintén a közelmúltban bővítettek. A horgásztó további esetleges bővítése régészeti értékeket veszélyeztetne. Forrás: A szerző terepbejárása. Helyrajzi számok: 1439-1445/1-3; 1435/3; 09/5-6. 14. lelőhely. Fenyős utca. Régészeti jelenségek: Csontvázas temető: ismeretlen kor (népvándorláskor?). Leírás: A belterületről északi irányban kivezető Fenyős utca a legszélső házaktól északra egy kisebb kanyarulatban horogszerűen lemélyül, s mindkét oldalon 2-3 méter magas, meredek löszfalak határolják. Az 1970-es években ezen a helyen az út oldalából egy nyújtott csontvázas sír került elő. Ezzel a hellyel lehet azonos a Lovas Elemér által említett Steindl jegyző szőlője lelőhely is, ahol többek között avar sírok kerültek elő. Terepbejárásom során a löszfalakat végigjárva egy helyütt sírfoltszerű beásást észleltem. A folt legalsó részén (a csontváz feltételezhető helyén) leletek után kutatva valaki több mint fél méter mélyen beásott a partoldalba. Feltételezhető, hogy itt már több sír előkerült, illetve elpusztult. Fontos megjegyezni, hogy az út két oldala lakóterületnek minősül és a közel jövőben a területet be fogják építeni. Az esetleges építkezések és az út bővítése, kiépítése során a lelőhely tovább károsodhat. Forrás: XJM RA 9-87, 40-79, 148-83.; a szerző terepbejárása. Helyrajzi számok: 966-969/1; 917; 920/2; 921; 922; 356/1. 15
Azonosítatlan lelőhelyek: Régebbi szakanyagokban Ravazd területén számos olyan lelőhelyet említenek, amelyeket a rendelkezésre álló információk alapján ma már megközelítő pontossággal sem lehet lokalizálni. A legjelentősebb ismeretlen lelőhelyű lelet a 19. században Kisravazd környékén előkerült kora vaskori kincs (Fekete Mária: Der Hortfund von Kisravazd. Acta Archaeologica 25. [1973] 341-358.). Az ilyen jellegű lelet-előfordulásokat azonosítatlan lelőhelyként tartjuk számon, és mivel érdemben nem szólhatnak bele a településfejlesztési koncepció kialakításába, ezért nem tárgyaljuk őket. Régészeti érdekű területek: A település határában a régészeti lelőhelyek jelentős része a Pándzsa mentén, a patak folyását két oldalról kísérő domboldalakon vagy alacsonyabb dombtetőkön található. Ezeken a területeken a jövőben további régészeti lelőhelyek előkerülése várható, ennek következtében a Pándzsa-patak medrét két oldalról kísérő területek régészeti érdekű területnek tekintendők. Régészeti érdekű területnek minősül továbbá a község teljes belterülete. A belterület egésze azért esik ebbe a kategóriába, mert a mai falu helyén kereshetjük a középkori Ravazd, illetve a három középkori településrész maradványait. A késő középkori Nagy-Ravazd a történeti falumag helyén, a Fő utca, Paphegy utca, Alsó és Felsőtelek utcák környékén állhatott. Cséb-Ravazd feltehetően Nagy-Ravazd része volt, vagy pedig közvetlen közelében helyezkedett el. Kis-Ravazd az előző településrészektől némiképp távolabb, észak felé, az újkorban és még ma is Kisravazdnak nevezett területen, az Országút utca északi szakasza környékén terülhetett el. Ravazd középkori fő településgóca tehát, akárcsak a későbbiekben a Pándzsa irányában nyitott, U alakú völgyben helyezkedhetett el. Mivel a régészeti lelőhelyek kiterjedése általában nem állapítható meg pontosan ezért az említetteken túlmenően régészeti érdekű területnek számít a már ismert lelőhelyek közvetlen környéke is. b) Természet, táj, tájhasználat - településhálózat és településszerkezeti összefüggések Ravazd Pannonhalmától délre, a Sokorói-dombság csanaki vonulatának délkeleti részén fekszik (1-2. ábra). A település területét nyugat felől a helyenként 300 méteres magasságot is megközelítő, kavicsos homokdombok keretezik (a csanaki dombvonulat), keleti irányban, a völgy közepén pedig a Pándzsa-patak folyik végig. A Sokorói-dombság nyúlványait ősidőktől fogva erdők borították, míg a völgy mélyebb részén, a Pándzsa-patak mentén terültek el a rétek-legelők. A kettő közötti sávot, a magasabb térszínek és a lankás domboldalak területét sajátította ki az ember a szántógazdálkodás és a szőlőtermesztés céljára. A múltban kitüntetett jelentősége volt a település életében az erdőknek és a szőlőknek. A településen mind a mai napig sokan foglalkoznak famunkával: ácsok, bognárok, asztalosok, stb. Az ő elődeik lehettek a 13. században itt említett 16
buchariusok, akiket mai szóval talán kádároknak vagy pintéreknek nevezhetnénk. A környékbeli szőlőművelésre már a 12. századból vannak adataink; a község borászata egészen a filoxéra pusztításáig messze földön nevezetes volt. A 18-19. századi térképeken kiterjedt szőlőterületeket láthatunk, főként a községtől északnyugatra húzódó lankás dombokon. A szőlők kiterjedése és a gazdálkodásban játszott szerepe az utóbbi évszázad folyamán némiképp csökkent, de még ma is nagymértékben meghatározzák a gazdálkodás jellegét. A Pándzsa-patak vizének felduzzasztásával feltehetően már a középkorban próbálkoztak. A szomszédos Écs területén látunk erre példát. A 18-19. században három ilyen módon létesített halastavat is látunk a községről készült térképeken. Az egyik Tarjánpuszta, a másik Pannonhalma irányában, a harmadik pedig a Villibalddomb északkeleti lábánál helyezkedett el. Az utóbbit Villibaldi-tónak nevezték. Az előző két halastó kifolyásánál vízimalmok működtek. Talán ezeknek is megvoltak a középkori előzményei. (1-2. ábra) A korai térképek alapján Ravazd már a 18. században is több utcából álló, halmaztelepülés volt (1. ábra), melynek szerkezetét meghatározták a szűk, a Pándzsa-patak irányában nyitott völgy nyújtotta lehetőségek. A 18. század végén már megfigyelhetők a Paphegy, a Fő, az Alsótelek és a Felsőtelek utcák elődei. Egy 1779-ben készült, Ravazd környékét ábrázoló madártávlati képen a község összes épületét feltüntették. Az ezen a térképen látható falukép nagyjából megfeleltethető az I. katonai felmérés térképén látható településszerkezetnek. Miután a falu a középkortól kezdve a mai helyén állt, feltehető, hogy a késő középkorban is nagyon hasonló településformával számolhatunk, mint ami a 18. században jellemezte. Az Országút utca északi, Écs felé tartó szakaszát csak a 20. században építették be. Megjegyzendő viszont, hogy ugyanitt állhatott a középkori forrásokban többször említett Kis-Ravazd falu. A mai Országút utca meghosszabbításában húzódó 82. sz. főút a települést észak felé Écsen keresztül Győrrel, dél felé Bakonypéterden át Veszprémmel köti össze. Az útvonal jelentős múltra tekint vissza: a Győrből Veszprém irányába vezető forgalom a középkortól kezdve itt bonyolódott. Sokak szerint az út a római korig visszavezethető. Nagy jelentősége volt a Pándzsán keresztül Pannonhalma, a bencés apátság felé vezető útvonalnak is, amely egyben a község egyik vízimalmához is vezetett. c) Településkép és utcaképek Nem tárgya a régészeti szakterületi résznek. d) Településszerkezet és területhasználat Nem tárgya a régészeti szakterületi résznek. 17
e) Településkarakter: telekszerkezet és telekhasználat, beépítési mód és épülettípusok Nem tárgya a régészeti szakterületi résznek. f) Védettségek A nyilvántartott régészeti lelőhelyek általános védettséget élveznek. A település területén külön rendeletben fokozottan vagy kiemelten védett régészeti lelőhely nem található. g) Az örökségi értékek elemzése Ravazd közigazgatási területén minden nagyobb régészeti korszak emlékanyaga megtalálható (hozzátéve, hogy a népvándorláskorból csak két kérdőjeles emlékünk, illetve azonosítatlan lelőhelyeink vannak). A lelőhelyeken megfigyelt régészeti jelenségek többsége telep, település, magában álló épület (villa), illetve felszíni telepnyom. Külön megemlítendő a Villibald-dombi (2. lelőhely) erődített telep. Viszonylag nagy számban nyolc lelőhelyen kerültek elő sírok, illetve temetők, amelyek egyaránt reprezentálják az őskor, római kor, feltételesen a népvándorláskor (avar kor), és a középkor időszakát. Ki kell emelnünk a temetkezési emlékek sorából a két középkori és kora újkori templom körüli temetőt (2. és a 9. lelőhely), melyek a hajdani Szent Márton és a Szent Villibald templom körül terültek el, valamint az Országút utca mentén fekvő gazdag késő római temetőt (5. lelőhely). A nagyszámú őskori lelőhely (összesen 11 darab telep vagy telepnyom) jól jelzi a környék korabeli betelepültségét. A kedvező életfeltételeket nyújtó Pándzsa-völgy más részein is hasonlóan gazdag őskori emlékanyaggal rendelkezünk. A Villibalddomb északi részén lévő, árokkal és körbefutó teraszokkal megerősített telep a bronzkor vagy a kora vaskor időszakából származik (2. lelőhely), s a környék egyik központja lehetett. Központi funkcióra utal a dombon talált kora bronzkori, és az innen nem nagy távolságra előkerült kora vaskori kincslelet. Mindkét leletnek, de főként a Hallstatt-kincsnek rendkívül nagy a tudományos jelentősége. A Villibalddombon kora bronzkori, középső bronzkori és kora vaskori települési objektumok és kultúrrétegek mellett, kora bronzkori hamvasztásos sír, és késő vaskori temetkezések kerültek elő. A többi gazdag őskori telep mellett meg kell még említeni a 3. lelőhelyen talált kora vaskori kőlapos vagy kőpakolásos sírt, és a 4. lelőhelyen megbolygatott középső bronzkori hamvasztásos temetkezést. A római kor nyolc lelőhellyel képviselteti magát. Az 1. lelőhelyen nagy kiterjedésű római település található, amely észak felé átnyúlik Pannonhalma területére is: Pannonhalma, Simahegy alja lelőhely. Az 1. lelőhelyen 1995-ben több római kori félig földbemélyített lakóház feltárásra került. A 8. lelőhelyen a felszíni maradványok alapján talán kisebb villaépület állhatott. Ugyancsak kő vagy tégla felmenő falú vagy alapozású épületekre következtethetünk a 2. és a 9. lelőhelyen, illetve a 9. lelőhely közelében. Nagy jelentőségűek a római kori temetők. Az Országút utca északi részén (Kisravazdon) és a Tótokhegyen (5. és a 7. lelőhely) nagyobb kiterjedésű késő római 18
temetőre vannak adataink. A lelőhelyeken a 20. századi építkezések során több ízben kerültek elő sírok. Nevezetes az 1826-ban a Villibald-templom falában talált feliratos sírkő, amelyet Pannonhalmára szállítottak és a könyvtár falába építettek be. A sírkő eredeti lelőhelye valamelyik közeli, előbb említett ravazdi temető lehetett. Megemlítendő még az ismeretlen lelőhelyű Sabazios-féle votív bronzkéz, amely Sabazios isten helyi kultuszára utal. Népvándorláskori emlékeket sejthetünk az 1. és a 14. lelőhelyen. Az 1. lelőhelyen feltehetően avar kori vaskohó maradványai kerültek feltárásra, amely a vidék ipartörténetéhez nyújt adalékot. A 14. lelőhelyen adatolt csontvázas sírok valószínűleg szintén az avar korba sorolhatók, de ennek eldöntéséhez további kutatásra van szükség. Jóval gazdagabb a település középkori és kora újkori emlékekben: négy lelőhelyen kerültek elő középkori régészeti jelenségek: telepnyomok, illetve templomok és templom körüli temetők. A Villibald-dombon (2. lelőhely) állt a kora Árpád-kori eredetű Szent Villibald templom, melyet már 1102-ben említenek forrásaink. A templom építéstörténete az itt folytatott ásatások ellenére nehezen rekonstruálható, mivel tervszerű lebontása és a domb eróziója miatt az épületnek nagyon csekély része maradt meg. Az építéstechnika és a korábbi épületmaradványok hiánya a korai, Árpád-kori keltezést valószínűsíti, amely egybecseng az írott források tudósításával. A félköríves szentélyű templom felmenő falait kívülről kváderkövekkel burkolták; a hajó belső szélessége 6,4 méter, hossza legalább 10,4 méter volt. Az ásatási eredmények alapján rekonstruálták a templom alapfalait, melyek jelenleg is megtekinthetők. A templom körül középkori és kora újkori temető sírjai terültek el. A 9. lelőhelyen előkerült templom-maradvány Nagy-Ravazd középkori temploma lehetett, amelyet Szent Márton tiszteletére szenteltek. A megfigyelések szerint a templomhajó hosszanti falai nyugat-keleti irányban, a domboldallal párhuzamosan helyezkedtek el. Ugyanitt faragott kövek: díszesen faragott töredék (oszlopfő?), valamint két bordadarab is került elő. Erre a templomra vonatkozóan az első hiteles tudósítás 1366-ból maradt ránk. A templom környéki udvarokban, szőlőkben számos esetben bukkantak sírokra, amelyek a templom körüli temetőhöz tartoztak. A 3. lelőhelyen megfigyelt Árpád-kori telepjelenségek minden bizonnyal a középkori Kisravazd régészeti emlékei. Valószínűsíthető, hogy a közelben, de már Pannonhalma területén elhelyezkedő Kültelek 4. sz. lelőhely szintén a középkori Kisravazd régészeti emlékeit rejti. A 10. lelőhelyen előkerült szórványos középkori leletek hovatartozása és jellege egyelőre nem tisztázott. h) Területhasználat és területi állapot a kulturális örökség összefüggésrendszerében A 8, 10, 11, és a 12. lelőhely területe jelenleg teljes egészében szántóföldi művelés alatt áll. Az intenzív talajművelésnek (elsősorban a mélyszántásnak) a lelőhelyeken negatív hatásai vannak. Különösen jelentős a talajforgatás károsító hatása a 8. és a 10. lelőhelyen. Amennyiben ezeken a területeken fennmarad az intenzív talajforgatásos művelés, akkor jelentős károk keletkezhetnek a kulturális örökség elemeiben. 19
Az 1. lelőhelyen a piskótaüzem építését megelőzően 1995-ben régészeti feltárást végeztek. A piskótaüzemtől délre, a Simahegy oldalában a már kiosztott telkeken egy lakóterületi feltáróút figyelhető meg: az út, továbbá a két oldalán található nyílt árkok és közművek kiépítésekor, valamint a villanyoszlopok lehelyezésekor régészeti jelenségek károsodtak. A lelőhely északkeleti része mezőgazdasági művelés alatt áll. A jelenleg folyó talajművelés erősen károsítja a régészeti értékeket (3. ábra). A lelőhely délnyugati részét füvesítették, ennek folytán a régészeti örökséget a művelés itt nem veszélyezteti (4. ábra). A 2. lelőhelyen a Villibald-templom vagy annak egy része még a 19. század elején is állt. 1826-ban a falmaradványokat lebontották és az alapfalakat is kiszedték. A templom köveit az apátsági könyvtár építéséhez használták fel. 1968-ban a Kisalföldi Erdőgazdaság karámot épített, melynek során több régészeti jelenséget (főleg a középkori sírokat) megbolygattak. 1994-ben a karám helyét felszántották, és tölgyfákkal ültették be. A szántás során csontok, cserepek és kövek kerültek a felszínre. 2006-ban a templomtól északra kilátó épült, melynek során ismét csak sérültek a régészeti értékek. A dombtető ma részben gyepesítve van, részben tölgyfacsemeték borítják, a domboldalakon akácerdőt találunk (11. ábra). Jelen állapot szerint tehát a régészeti örökség nincs veszélyeztetve. A Villibald-templom alapfalait nemrégiben állították (állítják) helyre, így a látogatók számára hozzáférhető lesz (10. ábra). A 3. lelőhelyen 1984-ben szőlőművelés közben kora vaskori sírt dúltak szét. Ezt megelőzően nem messze a sírtól a halastó partján talajfúróval szedtek ki őskori edénytöredékeket. Valószínűsíthető, hogy a lelőhelyet szőlőművelés és egyéb kerti munkák közben más alkalmakkor is bolygatták. A talajművelés, talajforgatás folyamatosan károsítja az itt rejlő régészeti jelenségeket. A lelőhely északi részén az elmúlt időszakban jelentős földmunkát végeztek: a domb északi szélét ugyanis elhordták. Az itt meredeken alászakadó partoldal víz hatására bármikor leomolhat. A további pusztulást megakadályozandó szükség volna a meredek partoldal rézsűzésére. A lelőhely kelet felé egészen a horgásztó széléig kiterjed. Nem kétséges, hogy a tó építésekor a lelőhely ezen része is megsemmisült. A 4. lelőhelyen 1983-ban ház alapozásakor középső bronzkori síregyüttest bolygattak meg. A szomszéd telken ezt megelőzően szintén sok cserép került elő házépítéskor. Feltételezhető, hogy több sírból álló temetővel van dolgunk. A régészeti értékek az építkezések és egyéb földmunkák során jelentősen károsodhattak. Az 5. lelőhelyen a 20. század folyamán az új településrész házainak építésekor és egyéb földmunkák során számos alkalommal bolygattak meg késő római temetkezéseket, egy helyütt pedig őskori leletek kerültek napvilágra. Az azonosítható telkek, ahol sírok kerültek elő: Országút út 33., Országút utca 31. vagy 35., Országút út 39. A nagy kiterjedésű temető a 20. századi építkezések, és egyéb földmunkák során jelentősen károsodhatott (egy része valószínűleg elpusztult), és a jövőben további veszélynek van kitéve. A Tótokhegyen (7. lelőhely) található házak udvarában a két világháború között több ízben kerültek elő római kori sírok. A terület erős beépítettsége következtében a temető erős bolygatottságával, illetve részleges pusztulásával kell számolnunk. A 9. lelőhelyen található középkori templomot a 19. század első évtizedeiben bontották le. A templom maradványait és a körülötte elterülő temető sírjait a 20. 20