HÍREINK A MÁSODIK NEGYEDÉV ESEMÉNYEIBŐL AZ ORSZÁGOS HADTÖRTÉNETI MÜZEUMBAN felújítva és átrendezve 1972. március 18-án megnyílt A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege" című, két teremből álló kiállítás. A kiállítás gazdag anyaga, a magyar internacionalisták szovjetoroszországi harcainak bemutatása után, az 1918 1919-es magyar forradalmakkal és a Vörös Hadsereg felállításának történetével, valamint az első magyar proletár hadsereg hősi harcának legfontosabb epizódjaival ismerteti meg a múzeumlátogatót. A BUCUREST FILMSTUDIO munkatársai a készülő Kovászna monográfiája" című román dokumentumfilmhez a Hadtörténeti Múzeumnak a témával kapcsolatos 1848 49-es anyagáról 1972. április 19-én felvételeket készítettek. A KOSSUTH LAJOS KATONAI FŐ ISKOLA hallgatói 1972 áprilisában történelemóra keretében négy alkalommal tanulmányozták a Hadtörténeti Múzeum első és második világháborús fotóanyagát. A képekről a múzeum tudományos munkatársai tartottak számukra ismertetést. 1972. ÁPRILIS 30-ÁN megnyílt az Országos Hadtörténeti Múzeum Tüzérségi Kiállítási Csarnoka és átrendezett Haditechnikai Parkja. A tüzérségi kiállítás történelmi időrendben, fegyverfajtánként csoportosítva mutatja be a tüzértechnika fejlődését. A hatalmas csarnokban a múzeumlátogató megismerkedhet a XV. századtól az első világháború végéig használt tüzérségi fegyverekkel és lövedékekkel. Többek között láthat a XV. század első feléből származó, kőgolyót kilövő mozsarakat, XV XVII. században használt kovácsolt ágyúcsöveket, köztük csatakicsókat ; különböző űrméretű, bronzból öntött ágyúkat, mozsarakat és ezekhez alkalmazott robbanó töltetű, üreges vasgolyókat. Az ágyúcsövek között szerepei egy nagyon értékes egyedi ágyúcső, melyet 1554-ben Michel Bobler öntött Oláh Miklós esztergomi érsek számára. A mozsarak között található egy XVII. századból való, zsákmányolt török mozsár. A fentiek mellett látható még a hátultöltős ágyú legkorábbi típusa, egy XVI. századi sajkaágyú, egy várágyú és lafettája, továbbá igen nagy számban XVII XVIII. században készült, úgynevezett apróágyúk, hírlövő tarackok és mozsarak, valamint várkapuk és más akadályok felrobbantására használt kapupetárda. E tüzérségi fegyverek között van egy nagyon szépen díszített apróágyú", melyet Réwai László, Túróc megye örökös főispánja öntetett 1817-ben, valamint egy, a francia forradalom idejéből, 1794-ből származó 1 fontos ágyúcső, rajta a veszszőnyaláb jelvény a jakobinus sapkával. Az 1848 49-es szabadságharcban használt 6 fontos ágyúcső makettje is a hátultöltős ágyúk sorában tekinthető meg. A kiállítás tanulságos darabjai a XIX. században használt, az elöltöltősök utolsó típusait képviselő ágyúk, többek között az 1859 M. 6, illetve 7 fontos nehéz gránátvető ágyúk. Az 1875 M. 9 cm-es ágyú, mely már a hátultöltős lövegek egyik első képviselője. Megtalálható a kiállításon számos, a századforduló idején, a francia porosz háború után kifejlesztett hátultöltős, lövegzárral szerelt, hátrasikló löveg. Ezeket a 7 9 cm-es hegyi ágyúkat málházva is szállították. 398
A hegyi ágyúk mellett sorakoznak az első világháborúban használt hátrasikló csövű, fejlettebb irányzó készülékkel felszerelt tüzérségi anyagok: 8 cm-es tábori tarack és az állásharcok idősza kában kifejlesztett 9 25 cm-es akna vetők és légaknavetők. Ezek szomszédságában kapott helyet egy 8 cm-es légvédelmi ágyú és egy 37 mm-es hajóágyú mint közvetlen irányzású védőfegyverek. A tüzérségi lövedékek (romboló grá nát, srapnel, kartács) és lőporok fejlő dését 2 vitrinben tekinthetik meg a lá togatók. A Tüzérségi Kiállítási Csarnok előtt, a tágas udvaron kapott helyet a két világháború között és a második világ háborúban is használt tüzérségi techni ka. Itt látható többek között a 15 cm-es nehéz tarack, a magyar gyártmányú 10,5 cm-es közepes tábori tarack, vala mint a német 10,5 cm-es Göring" ta rack stb. Ezek mellett sorakoznak a különböző űrméretű páncéltörő lövegek. A tüzérségi kiállításhoz szervesen kapcsolódik a Haditechnikai Park is, ahol a látogató megismerkedhet a Ma gyar Néphadseregben 1945 után rend szeresített haditechnikai eszközökkel. Többek között láthat repülőgépeket (JAK 11-es iskola- ás MIG 15-ös hő légsugaras repülőgépet), T 34-es harc kocsit, különböző űrméretű lövegeket és aknavetőt, lokátorokat, a legendás hírű Katyusa" sorozatvetőt és külön böző űrméretű légvédelmi ágyúkat. A Tüzérségi Kiállítási Csarnok és a Haditechnikai Park az Országos Had történeti Múzeum állandó jellegű ki állítása. DÓZSA GYÖRGY ÉS AZ 1514. ÉVI MAGYARORSZÁGI PARASZTHÁBO RÚ címmel 1972. május 31-én kiállítás nyílt az Országos Hadtörténeti Mú zeumban. A Dózsa György születésének 500. év fordulója alkalmából rendezett emlék kiállítást A nép nevében című Pető fi-versrészlet nyitja meg jelképezve a Dózsa-hagyomány töretlen ápolását népünk részéről. Az impozáns kiállítás korképet ad a XVI. század eleji Magyarország társa dalmáról, az 1514-es parasztfelkelés előzményeiről és a katonai események ről. A kiállítás első tablói bemutatják a középkori magyar társadalom alapvető osztályait a jobbágyságot és a ne mességet. A körültekintően és gondo san válogatott egykorú dokumentumok fényképmásolatai felidézik a földesúr függésében, jogi és gazdasági aláren deltségében élő magyar jobbágyság sa nyarú életét s ennek kontrasztját, a jog, a hatalom birtokosai, a politikai élet irányítói, a nagybirtokos világi arisz tokrácia és az egyházi hierarchia csú csán álló főpapság jólétét. A következő tablósor a feudális el nyomást ábrázolja: ismerteti, milyen szolgáltatásokat követelt a jobbágytól az állam, az egyház és a földesúr. A törökök sok gondot okoztak a ma gyar államnak és népének. A betolako dók feltartóztatására az ország déli vi dékén végvárrendszert építettek ki, mely hősies küzdelemben csaknem 100 esztendeig védte Magyarország terüle tét. A kiállítás tablói a XVI. század eleji végvárrendszert alkotó várakat mutatja be, köztük a déli védővonal legfontosabb erősségét, Nándorfehér várt. Ezt követően a végek és védőik életével és harcos hétköznapjaival is merkedhet meg a múzeumlátogató. Szá mos képillusztráció mutatja be a vár védő magyar katonát: a számszeríj as gyalogost, a sajkást, a huszárt, emellett török elenfelét: a janicsárt, az íj as tö rök vitézt, a török martalócot és a hű béres török lovaskatonát, a szpáhit. Több tabló a huszita háborút és ma gyarországi ideológiai hatását ismerteti. A huszitizmus a megoldandó társa dalmi problémák azonossága folytán visszhangot váltott ki Magyarországon is. A legfontosabb huszita követelése ket Dózsa népe is felhasználta ideoló giai fegyverként. Ily módon a huszi tizmus 1514 legdöntőbb előzményének tekinthető. Prológja X. Leó 1513. szep tember 3-i bullájával elrendelt keresz tes hadjárat volt. amelynek megszer vezésével a pápa Bakócz Tamás esz tergomi érseket bízta meg. A kiállítás illusztrációiból kitűnik, hogy a magyar jobbágyok magukénak vallották a tö rök ellen meghirdetett keresztes hadjá ratot és tömegével vonultak a kijelölt táborhelyekre, amit viszont nem néz tek jó szemmel a földesurak. Mivel a parasztok és földesuraik között súlyos összecsapásokra került sor, a király és Bakócz 1514. május 24-én a keresztes hadak feloszlatását rendelte el. A job- 399
bágyokat azonban a tábori együttlét közös mederbe terelte és a felgyülem lett elégedetlenség a hitetlen" urak ellen fordította őket. A kiállítás továb bi tablói a parasztfelkelés katonai ese ményeit egykorú fegyverek bemuta tásával ismertetik. A látogató térké pen ismerkedhet meg a parasztháború menetével, az úri és paraszti seregek összecsapásainak színhelyeivel, majd a szervezetlen és rosszul felszerelt pa raszti sereg Temesvár alatt Szapolyai János erdélyi vajda hadától elszenve dett vereségével, ezt követően pedig a győztesek bosszújával: Dózsa kivég zésével. Az emlékkiállítás a továbbiakban a jobbágyoknak a parasztháború leverése utáni sorsát mutatja be. A múzeumlá togató többek között megismerkedhet azzal az 1514. évi 14. törvénycikkel, amely a magyar parasztot mivel ura ellen fordult örök időkre röghöz kö tötte. A súlyos megtorlás után a jobbágy paraszt közömbössé vált az ország sor sa iránt. II. Lajos 1526-ban hiába ren delte el a parasztok fegyverbe hívását az ország déli határain álló török ellen, a felhívás eredménytelen maradt: a jobbágy 1514-re emlékezve nem mozdult. A középkori magyar állam, amelynek belső társadalmi ellentéteit a paraszt felkelés éles megvilágításba helyezte, feltartóztathatatlanul sodródott a mo hácsi összeomlás felé. A Dózsa-emlékkiállítás záró tablói az 1525-ben lezajlott nagy német pa rasztháború fontosabb epizódjait mu tatja be. A CSEHSZLOVÁK KULTÜRA helyi ségében 1972. május 15-én Közös harccal a szabadságért címmel kiállí tás nyílt, amelyet a Csehszlovák Kul túra, a Magyar Partizán Szövetség és az Országos Hadtörténeti Múzeum kö zösen rendezett. 1972. MÁJUS 25-ÉN zajlott le a TIT budapesti hadtudományi szakosztályá nak plenáris ülése, mely értékelte a szakosztály négyéves tevékenységét, majd megválasztotta új vezetőségét. Az elnök dr. ölvedi Ignác ezredes, a had tudományok kandidátusa, az alelnök dr. Ács Tibor alezredes, a titkár ismét Virág Miklós őrnagy lett. Ezt követően a szakosztály megköszönve több évi eredményes munkáját elbúcsúztatta a TIT budapesti hadtudományi szakosz tályának nyugalomba vonult korábbi elnökét, dr. Csillag Ferenc ezredest, a hadtudományok kandidátusát. GODÓ ÁGNES alezredes, szekcióve zető, a Hadtörténelmi Intézet tudomá nyos munkatársa 1972. május 2 20. között kutatómunkát végzett a baráti Csehszlovák Szocialista Köztársaság prágai Hadtörténelmi Intézetében. En nek során konzultációt folytatott a testvérintézmény parancsnokaival és tudományos munkatársaival. DR BÖHM JAKAB, a Hadtörténelmi Levéltár tudományos főmunkatársa 1972. május 15-től 26-ig A magyar lengyel antifasiszta kapcsolatok" című témához anyagot gyűjtött a varsói Had történelmi Intézet Levéltárában. Molnár Pál
TARTALOM TANULMÁNYOK NAGY GÁBOR KEREKES ZOLTÁN A 3. Ukrán Front felszabadító hadműveleteinek első szakasza (1944. november 24 december 9) 219 Az 1848 49-es forradalom és szabadságharc hadi zászlói (II. rész). _ 286 KÖZLEMÉNYEK JÁSZ DEZSŐ Titkos háború a Spanyol Köztársaság ellen 336 HADTÖRTÉNELMI OKMÁNYTÁR BENDA KÁLMÁN ÉRSZEGI GÉZA Magyaróvár és Mosón megye az 1809-es francia megszállás alatt (Szöllosy Pál naplófeljegyzései) 346 SZEMLE TÓTH SÁNDOR JÓZSA ANTAL MAROSI ENDRE M. E. GODÓ ÁGNES * * * Lantódi József: A hadtudományi kutatásról 379 Farkas Márton: Katonai összeomlás és forradalom _ 381 Sugár István: Az egri vár és viadala 385 Szántó Imre: Eger vár védelme 1552-ben 387 Norbert Müller: 1941 1944 _ Wermacht und Okkupation 390 Külföldi hadtörténelmi folyóiratok szemléje 392 HÍREINK v MOLNÁR PÁL A második negyedév eseményeiből 398
СОДЕРЖАНИЕ СТАТЬИ ГАБОР НАДЬ ЗОЛТАН КЕРЕКЕШ Первый этап освободительных операций 3-го Украинского Фронта (24 ноября 9 декабря 1944 г.) _ 219 Боевые знамена революции и освободительной борьбы 1848 49 гг. (часть II) 286 СООБЩЕНИЯ ДЕЖЕ ЯС Тайная война против Испанской Республики 336 ВОЕННО-ИСТОРИЧЕСКИЙ АРХИВ КАЛЬМАН БЕНДА ГЕЗА ЭРСЕГИ Мадьаровар и комитат Мошон во время французской оккупации 1809 г. (Записи из дневника Пала Сёллёши) 346 ОБЗОР ШАНДОР ТОТ АНТ АЛ ЙОЖА ЭНДРЭ МАРОШИ Э. М. АГНЕШ ГО ДО: Йожеф Лантоди: О военно-научном исследовании 379 Мартон Фаркаш: Военный крах и революция 381 Иштван Шугар: Эгерская крепость и ее защита 385 Имре Санто: Защита Эгерской крепости в 1552 году. 387 Nо^Ъе^^ МйИег: ЭДегтасЫ; ипй Оккирайоп 1941 1944 _ _ 390 Обзор иностранных военно-исторических журналов _ 392 ПАЛ МОЛЬНАР НОВОСТИ Из событий второго квартала года 398
INHALT GÁBOR NAGY ZOLTÁN KEREKES STUDIEN Der erste Abschnitt der Befreiungsoperationen der 3. Ukrainischen Front (24. November 9. Dezember 1944) 219 Die Kriegsfahnen der Revolution und des Freiheitskampfes von 1848 49 (IL Teil) 286 MITTEILUNGEN DEZSŐ JÁSZ Geheimer Krieg gegen die Spanische Republik 336 KRIEGSGESCHICHTLICHE URKUNDENSAMMLUNG KÁLMÁN BENDA GÉZA ÉRSZEGI Magyaróvár und das Komitat Mason unter der französischen Besetzung im Jahre 1809 (Tagebuchaufzeichnungen von Pál Szöllősy) 346 RUNDSCHAU SÁNDQR TÓTH ANTAL JÓZSA ENDRE MAROSI E. M. ÁGNES GODÖ József Lantódi: Über die kriegswissenschaftliche Forschung 379 Márton Farkas: Militärischer Zusammenbruch und Revolution 381 István Sugár: Die Burg von Eger und der um sie geführte Kampf 385 Imre Szántó: Die Verteidigung der Burg von Eger im Jahre 1552 387 Norbert Müller: Wehrmacht und Okkupation 1941 1944 390 Rundschau der kriegsgeschichtlichen Zeitschriften des Auslands 392 NACHRICHTEN PÁL MOLNÁR Aus den Ereignissen des zweiten Vierteljahres 398
Ára: 8, Ft «A Zrínyi Katonai Kiadó második negyedévi kiadványaiból times Irirn Jóisef tsçnrmf? Mrpaa (soyuiv,)miufi Megjelent kötve, 360 oldal terjedelemben. Ára: 22, Ft Megjelent kötve, 234 oldal terjedelemben. Ára: 23, Ft V v - es :atonai kötelesség MlLOVIDÖV Megjelent kötve. 170 oldal terjedelemben. Ara: 18, Ft