RÉPCESZEMEREI Hírlevél VII. évfolyam, 1 szám 2011. Május Májusi ünnepeink Már április végére napsárgába öltöztek a csodálatos repceföldek, és május első vasárnapjára már szinte elvirágoztak az illatos orgonák. Mezők-rétek üde zöldjét díszítik a nyíló vadvirágok, rendezett parkokban, kertekben bontják szirmaikat a szebbnél szebb rózsafák. Így akar békességet, nyugalmat árasztani ránk a bennünket körülvevő, teremtett világ. Május a frusztrált hétköznapok ellenére szeretettel teljes ünnepet kínál. A szeretet parancsa minden más parancsot felülír és megelőz. Ha igazán szívből fakad, nem méricskél és képes legyőzni a makacs racionalitást. Ez a fajta Istentől származó szeretet emberi teremtményben a legtökéletesebb módon Jézus anyjában, Máriában talált visszhangra és sugárzott szét a világba. Azóta is, ebből a legtöbbet megsejteni, illetve megsejtetni az anyai szív képes. A teremtés hajnalán a világba lehelt, életbe szólító szeretetből az anyai szív őrzött meg a legtöbbet. Minden bizonnyal ebből ismert fel valamit az ókori görögök, illetve rómaiak után a testvéreket is egymás ellen fordító, véres polgárháborúval terhes tizenhetedik századi Amerika. Hiszen az édesanyák ünneplése ürügyén sikerült sok család belső békéjét ismét megteremteni. Ugyancsak áldozatos szeretet űzhette az ókori római katonát, Szent Flóriánt is, aki 303. május 4-én az ausztriai Enns-folyó völgyében halt vértanúhalált. Amikor tudomást szerzett arról, hogy Laureacumban (ma: Lorch) fogságba ejtettek 40 keresztényt, a foglyok segítségére sietett. A városba érkezés előtt nyíltan megvallotta keresztény mivoltát, ezért elfogták és bíróság elé állították. Büntetésként megbotozták, majd arra ítélték, hogy kővel a nyakában az Enns-be dobják. Azóta sokak patrónusa, kivált a tűzoltók érzik magukénak. A 90-es évek elejétől Répceszemerében is megülik emléknapját Ünnepelünk: Máriát és a szeretetet megsejtető és továbbadó anyákat. Emlékfoszlányokat szedegetünk, dédelgetünk a gyermekkor világából és éberen őrizzük édesanyánk mosolyát DR. KOVÁCS ANDRÁS Répceszemerei Hírlevél 1
KÖZHASZNUSÁGI JELENTÉS A 2010. ÉVRŐL Tárgyévben központi költségvetési szervektől, elkülönített állami pénzalapoktól egyesületünk pályázaton 130 000Ft, az önkormányzattól 170 000Ft támogatást kapott. Tagdíj bevételeink meghaladták a tervezettet. Egyesületünk sem vezető tisztségviselőinek, sem tagjainak nem adott pénzügyi támogatást, sem egyéb juttatást. Egyesületünk az alapszabályának megfelelően tevékenykedett ez évben is. Az alapszabálynak megfelelően megtartotta közgyűlését, elnökségi és felügyelő bizottsági értekezleteit. Rendszeres kapcsolatot tartottunk az Idősbarát, az Önkéntes Tűzoltó és az Ifjúságért egyesületekkel. Megszerveztük és lebonyolítottuk községünk névadó családjának a Szemerey-eknek a találkozóját. Eredményes pályázatot bonyolítottunk le a RÉPCESZEMERE PORTÁI ELŐTTI TERÜLET SZÉPÍTÉSÉRE címmel, melyet összesen 70.000,- Ft-al díjaztunk. Hangosító berendezést vásároltunk a Kultúrházba. Támogattuk a Répceszemerei Római Katolikus Templomért Alapítványt, részt veszünk a kuratórium munkájában. Két alkalommal Hírlevelet jelentettünk meg. RADICS LÁSZLÓ titkár, ENDRÉDI JÁNOS elnök RÉPCESZEMERÉÉRT EGYESÜLET 2010. ÉVI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA Terv Tény Bevételek Működési támogatás helyi önkormányzattól 170 170 Pályázati úton elnyert támogatás NCA 100 130 Tagdíjból származó bevétel 150 208 Egyéb bevétel 1% 100 206 Egyéb bevétel kamat 30 40 Egyéb bevétel (Adomány) 100 166 Tárgyévi bevétel össz 650 920 Nyitó pénzkészlet 954 954 Bevétel összesen 1 604 1 874 Kiadások Terv Tény 100 alatti eszk 100 96 100 feletti eszk 150 237 Bankköltségek 12 16 Bérleti díjak (iroda, klub) 120 120 Tagdíj (LEADER) 20 10 Nyomtatvány, irodaszer 20 Pályázat saját 60 70 Posta, tel.komm.ktg 100 Rendezvények költsége 100 Sport, kultúr 75 Szakkönyv, előfizetés 2 További szolg. (Hírlevél, tagkártya, alapszabály) 150 177 Utazás, kiküldetés 100 205 Tárgyévi kiadás össz 1 009 931 Tartalék (Zárókészlet) 595 944 Kiadás összesen 1 604 1 875 Tárgyévi eredmény -359-11 Répceszemerei Hírlevél 2
Az én Szemerém. Petroly János Péterné - szül.: Endrédy Mária Hűtlenek lettünk egymáshoz Örömmel adjuk hírül, hogy az évekkel ezelőtti felhívásunkra ha lassan is, de - érkeznek a visszaemlékezések, beszámolók. Tervünk, hogy mikor születik meg az Én Szemerém című könyv, csak Önökön múlik. Ezúttal Petroly János Péterné írásából közlünk részleteket, bíztatva mindenkit, hogy ragadjon tollat, írógépet, számítógépet és legyen szerzője közös könyvünknek. Az én Szemerém, ahol az alsóháznál a vízimalom nyugalmat árasztó zúgására lehetett ébredni. Ahol Anyám kedves énekét hallgattam kenyérdagasztás vagy tésztagyúrás közben. Ahol az Apám erélyes kopácsolását, vagy a fűrész egyenletes hangját hallottam a bognárműhelyből. Biztonság, nyugalom, szeretet vesz körül. Itt kezdtem a világra ébredni, mellettünk a Frang kántortanító kertjében /Apám gondozta/ szőlő lugasok, sarabolt és gereblyézett utakon mentünk Anyámmal vízért a húzóskúthoz. Másik szomszédunk a már említett kedvencem a Ruisz-féle vízimalom a Répcén. Idehallatszott nyáron a gyerekek zsivaja sikongatása, a fürdőzők vidám hangjai. Alig vártuk, hogy Anyám megszólaljon: kimehettek egy kis időre fürödni. Elmentünk Nagy Sándor bácsi, a kovács háza előtt, ahol ért a mézédes nyári körte és mindig találtunk a fa alatt csemegét. A kovácsműhelyben hallottuk a kalapácsok csattogását, ha éppen nem egy lovat patkoltak. A túloldalon a műhely mellett volt a méhes, amit érdemes volt messze ívben elkerülni. Ősszel aztán annál jobban örültünk a finom kóstolónak, amit a család rendszeresen kapott Sándor Bácsitól. 2 perc sem telt el, a hídhoz értünk, itt volt a szemerei gyerekek nyári szórakozása. Nem felejtettünk el egy alkalmas botot leszúrni, és az árnyékát megjelölni, ez volt az óránk, tudtuk mikor kell hazamenni. Nem emlékszem, hogy egyszer is értünk jött volna Anyám, mert nem tudtuk mikor kell hazaérni! Elindulva a falu felé, Kovács Margiték laktak mellettünk, aki egyben első játszótársam is volt persze a testvéreim után. Szemben a répcelaki út, Frangék hűsellője irányában. Az út melletti házban jobbra laktak Zsebeháziék a három lánnyal. Ők városból költöztek ide. A mi oldalunkon tovább menve laktak Kovács (szabó) Ilusék, akik szintén, többen voltak testvérek. Aztán Horváth Lenke a jegyző lánya, Edit nővérem barátnője. De még hamarabb /talán/ a Tanácsháza, és a Posta előtte a nyomóskút. Túl oldalon Csonka Juci osztálytársam. Szomszédjuk lehetett egy cipész, de nem emlékszem a nevére. Utána Radicsék, Peti, aki később hősi halált halt, Zsuzsi az én kedvenc osztálytársam, és Laci, akit most minden szemerei jobban ismer nálam, mert ő a falu polgármestere. Elérkeztünk a haranglábhoz, itt laktak Kovácsék, aztán feljebb Tamási Laci, aki a fiútestvéreimmel barátkozott. A túloldalon Csiderék laktak. Két fiú járt iskolába: Pisti és Laci. Nekem Pisti volt az osztálytársam. Még itt volt a Pócza-kocsma is. Aztán az orvosi rendelő Gábor doktorral. Már el is érkeztünk a csáfordi úthoz. Gyalog jártunk ide, ami az én szülőfalum is egyben. Itt kaptam az első új szandálom 14 évesen, amivel neki vágtam az életnek, amiben elhagytam Szemerét. Itt eszembe jut a Csáfordi templom szentelője, ahova Anyukám elvitt magával, és én nagyon féltem a nagy tömegben. Szemben volt a patika itt laktak Kocsisék. Szabolcs osztálytársam volt. Mögötte, a zugban a tejcsarnok, ahova a tejet hordtuk. Itt lakott Horváth Erzsi, aki utánam következett a névsorban. A patika után volt a bolt, és közvetlen mellette az óvoda, iskola, de ide csak később jártunk Jancsi bátyámmal. De térjünk csak vissza egy kicsit, mert a túloldalon fontos helyeket hagytunk el. Úgymint a sarkon Talabérék, akik ikrek voltak mind a ketten osztálytársaim Erzsi és Béla. Itt volt Apám műhelye Endrédy János bognár felirattal, és a Tsz iroda. Aztán a Hangya. Következik a paplak a parókiával. A tér közepén a templommal, legtöbb időt itt töltöttünk el az otthonunk és az iskola után. Mellette laktak Körmendyék. A túloldalon a már említett nagyiskola után a tanító lakás ahol egy osztálynyi gyerek is volt. Én ide szerettem legjobban járni. Németh Jánosné tanított bennünket, aki a férjével ellentétben, nem volt verekedős. Egy osztály egy udvar, ez nagyon ideális egy kicsi gyereknek. Tovább menve, a zugban három ház volt, a kert szomszédunk Köncöl Jolán az első kis barátnőm, sokat játszottunk együtt a mi kertünkben, de az ő kertbe vezető útjukon. Apám soha nem engedett bennünket senkihez játszani azt mondta: elegen vagytok ti. Ennyi gyereknek meg senki sem örülne, ha oda mentek. A Temető utca hosszában épült Nagyék háza, Ildivel, aki szintén nagy barátnőm lett. Most aztán megérkeztünk a Temető utca 4. szám alá későbbi, Anyám és Lajos öcsém mai napig, otthonába. Ezzel elmúlt az idilli gyermekkor. Igen, és volt egy vasútállomás, ami már szintén nincs, ahol felszálltam a vonatra, ahonnan elindultam Edittel és Margóval Gyulára, ez a város adott nekem otthont már 53 éve. Így lettünk egymáshoz hűtlenek Szemerével. Ami azért mindig velem van, soha nem tudom elfelejteni, kitörölni az életemből Répceszemerei Hírlevél 3
Mi dolgunk a világban Hogy valahol otthon legyünk benne! Tamási Áron. A RÉPCESZEMERÉÉRT EGYESÜLET pályázatot hirdet: LAKÓHELYEM RÉPCESZEMERE címmel A Répceszemeréért Egyesület és Répceszemere Önkormányzata indíttatva attól, hogy falunk minél szebb, élhetőbb, magunknak számára örömet, önbecsülést és büszkeséget, mások részéről az elismerést, tetszést kiváltó helyünk legyen a világban, elhatározta, hogy a falu értékeinek feltárása érdekében pályázatot hirdet. A pályázat tárgya a falu épített értékeinek megörökítése fényképeken. A fényképek digitális formában és legalább 210x294 mm méretben papíron benyújtva készülhetnek. A képek készülhetnek egész épületről, építményről érdekes, szép részletekről, stb. vagy a készítő szíve szerint. A fő válogatási szempontok: - hogy lehetőleg kifejező legyen a kép, jellemeze az építményt, épületet, amelyet bemutat, ábrázol. - hogy a kép egyúttal utaljon az épület, építmény korára, jellegére, rendeltetésére, s az időre, amely kiformálta. - hogy a hagyományos nagyszüleink és szüleink által épített és szeretett (Doxiadész: A régi házakat azért szeretjük, mert az idő alkotásai és nem csak az építészeké. ) épületeket újra megszerethessük e képek által. - hogy az elkészített kép legyen szép, mint kép is, és ne csak az, amit ábrázol. Pályázati keretösszeg: 100.000,- Ft tárgyjutalom 1. díj Digitális fényképezőgép 2. díj Digitális fényképezőgép 3. díj Digitális képnézegető A zsűri által kiválasztott képeket a falunapon kiállítjuk. A pályázaton minden helyben lakó indulhat. Kérjük, hogy indulási szándékát jelentse be az önkormányzati hivatalban, amit előre is köszönünk, hogy a bírálók dolgát megkönnyítse. Kérjük egyúttal, járuljon hozzá, hogy az egyesület és az önkormányzat a készített képeit természetesen szerzői jogait tiszteletben tartva kiadványaiban felhasználhassa. Pályázati határidő: 2011. július 15. 11.00 óra Eredményhirdetés: 2011. augusztus 7. Falunap Ünnepi Falugyűlés Mellékelve küldjük a pályázat benyújtásához szükséges adatlapot Ha a pályázattal kapcsolatban további kérdései merülnének fel, kérjük Önt, hogy forduljon hozzánk bizalommal: (388-802, 30/9365-992). A pályázat kiírásával egy megkezdett értéktudatot növelő folyamatot szeretnénk folytatni, ami az elkövetkező évek során kitér a településünket egyre szebbé tenni tudás minden egyszerű területére, ami nem csak a pénz, hanem akarat, jó szándék, odafigyelés és főleg szeretet kérdése, amire mi is ezzel a szeretettel, jó szándékkal és odafigyeléssel válaszolunk. Répceszemere, 2011. március 26. Endrédi János sk. Körmendy János sk. Radics László sk. elnök főépítész polgármester Répceszemerei Hírlevél 4
RÉPCESZEMERÉÉRT EGYESÜLET 2011. ÉVI MUNKATERVE 1. Szakmailag támogatjuk a település és az Önkormányzat fejlesztéseit, segítünk a jövőkép és a konkrét projektek kidolgozásában. 2. Tovább folytatjuk a szervezet fejlesztését, különös tekintettel a helyben lakók létszámarányának növelésére. 3. Falunap előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában közreműködünk. 4. Évente kétszer Hírlevélben összefoglaljuk az Egyesület, társegyesületek és intézmények tevékenységére, terveire, feladataira vonatkozó legfontosabb témákat. 5. Fa és virágültetési akciót hirdetünk, melyet anyagilag támogatunk, a lakókörnyezet szebbé-, kultúráltabbá tételéért. 6. Elnökségi üléseket, Felügyelő Bizottsági üléseket és Közgyűlést tartunk. 7. Vállaljuk a közreműködést a szervezési feladatokban az Oktatási Központ és a hozzá kapcsolódó szálláshelyek kialakításában és működtetésében. Fentieken kívül feladatunkat képezi az Elnökség és a Közgyűlés által hozott határozatok folyamatos elvégzése és ellenőrzése. Továbbá rendszeresen támogató jelleggel tartjuk a kapcsolatot a RÉPCESZEMERE KÖZSÉG ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET-tel, RÉPCESZEMEREI IDŐSBARÁT EGYESÜLET-tel és a RÉPCESZEMEREI VIRGONCOK IFJUSÁGÉRT EGYESÜLET-tel. Répceszemere, 2011. február 12. Endrédi János elnök sk RÉPCESZEMERÉÉRT EGYESÜLET 2011. ÉVI PÉNZÜGYI TERVE Terv Megnevezés Működési támogatás helyi önkormányzattól 170 Pályázati úton elnyert támogatás NCA 100 Tagdíjból származó bevétel 150 Egyéb bevétel 1% 100 Egyéb bevétel kamat 30 Egyéb bevétel (Adomány) 100 Tárgyévi bevétel össz 650 Nyitó pénzkészlet 944 Bevétel összesen 1 594 Megnevezés 100 alatti eszk 100 Bankköltségek 20 Bérleti díjak (iroda, klub) 120 Egyéb anyagktg 150 Tagdíj (LEADER) 10 Nyomtatvány, irodaszer 20 Pályázat saját 200 Posta, tel.komm.ktg 100 Rendezvények költsége 100 Szakkönyv, előfizetés 2 További szolg. (Hírlevél, tagkártya) 150 Utazás, kiküldetés 150 Tárgyévi kiadás össz 1 122 Tartalék (Zárókészlet) 472 Kiadás összesen 1 594 Tervezett tárgyévi eredmény -472 Répceszemerei Hírlevél 5
MARGÓ Még a tavalyi falunapi Egyesületi ülésen kértük a kedves tagokat, de minden falubelit és elszármazottat, hogy Répceszemerével kapcsolatos kedves történeteit, visszaemlékezéseit ossza meg velünk. Írásban postai úton vagy e-mail-en küldje el nekünk. Hírlevelünkben szívesen közzétennénk ezekből az írásokból. A nem titkolt célunk, szeretnénk később egy könyvet megjelentetni Az én Szemerém címmel. Ugyancsak e célból várjuk a régi fotókat is, melyeket digitalizálás után természetesen visszaküldünk a tulajdonosoknak. - Az Idősbarát Egyesület tájékoztatója Lelkes kis csapatunk az első félévben is havonta megtartotta összejöveteleit, melyekre mindig más-más programokkal készültünk. Közösen alakítottuk ki az idei évi munkatervünket, megbeszéltük az elmúlt év költségvetését. Minden negyedévben köszöntjük az adott időszakban névnapjukat ünneplő társainkat, így tettük ezt februárban is. A jó hangulatot csak fokozta egy érdekes vetélkedő, melyet Radics László klubtag állított össze. Igaz és hamis állítások helyességéről igyekeztünk meggyőzni a csapatokat, s közben jókat derültünk a hihetetlen magyarázatokon. A márciusi összejövetelen férfi klubtársaink egy-egy szép cserepes virággal kedveskedtek a hölgyeknek a Nemzetközi Nőnap alkalmából. Március 15-én rövid kis műsorral emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról a templom-kertben lévő emlékhelynél. Délután ellátogattunk a csáfordi erdőbe. A ragyogó napsütéses meleg időben pompás látvány volt a hatalmas tőzike-tenger. Klubunk képviseltette magát a győri kártya-versenyen, valamint a kapuvári teke-versenyen is. Áprilisban elfogadta meghívásunkat Keresztes Csaba főtörzsőrmester, az Iváni Rendőrség körzeti megbízottja, aki élvezetes előadásmódjával hasznos és megszívlelendő tanácsokat adott a beszélgetés során. Sportkedvelő társaink készülnek a beledi Nyugdíjas Olimpiára, mely a közeljövőben kerül megrendezésre. Az Egyesületünk nevében kívánok mindenkinek nagyon jó egészséget és kellemes pihenést a közeledő nyárra. BELEZNAY JULIANNA TITKÁR ---------------------------------------------------------------------------------------------- Önkéntes tűzoltóink Répcelak város tűzoltóival közösen április 2-án az Idősek Otthonában közös tűzvédelmi bejárást tartottak. Egy héttel később pedig ugyanott közös kitelepítési és tűzoltási gyakorlaton vettek részt. Lánglovagjaink május 14-én Ausztriába utaztak Rohrbach tűzoltóinak meghívására. IMPRESSZUM: Kiadja a RÉPCESZEMERÉÉRT EGYESÜLET Felelős kiadó: Endrédi János elnök Szerkesztőbizottság: Endrédi János, Dr. Kovács András, Radics László Munkatárs: Tompos Bálint - Szerkesztőség: 9375 Répceszemere, Fő utca 60. Elérhetőségek: Tel/Fax: 99/388-802 Mobil: 06-30/9365-992 - E-mail: repceszemere@repceszemere.hu Répceszemerei Hírlevél 6