Pont, ami kell! Megérkezett a tavasz... II/2.



Hasonló dokumentumok
Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak, szülőknek

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet

Milyen tevékenységre vonatkozik (I.)

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek. Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár,

Mit értünk közösségi szolgálaton?

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

Pont, ami kell! A Mezőföldi Önkéntes Pontról... II/2.

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

30/ , 30/

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM

A közösségi szolgálat ( ) szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi


TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

Nyíregyháza, március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

Iskolai közösségi szolgálat

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

T O L N A I C I V I L

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ)

PÁLYÁZAT SEGÍTŐ DIÁKOK

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK I HATÁLLYAL

IKSZ Kutatások, Tapasztalatok

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben

Tóvárosi Általános Iskola

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Együttműködő partnerszervezetek

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium. közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT RENDJE

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Iskolai közösségi szolgálat

2014 év. Környezettisztasági hét

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

AZ ALTISZ ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

Mellékletek. Alapelvek. Törvényi háttér, jogszabályi rendelkezések ZÁRADÉKOK

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház január-június

REGINA Fórum Hírlevél szám

REGISZTRÁCIÓS LAP FOGADÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE

HÁLÓZAT. Nemzetközi mobilitási információk fiataloknak

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától óráig tart nyitva.

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

Összeállította: Marosánné dr. Gáti Gabriella igazgató, Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

Segédlet a fogadó szervezetek számára az adminisztrációs kötelezettségekrõl

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Az iskolai közösségi szolgálatról Április 17.

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre

Közérdekű önkéntes munka. Batta Zsófia Századvég Politikai Iskola Alapítvány

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Mozgással az Egészségért!

Keszthely, február 26. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

Önkéntesség és közösségi szolgálat a köznevelési rendszer részeként

Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HARCSA VALÉRIA PROGRAMFELELŐS

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL ÉV

IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk. a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület LEADER HACS

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése

Iskolai közösségi szolgálat megszervezése

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

2011. évi Közhasznúsági jelentése

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Átírás:

A Mezőföldi Önkéntes Pont hírlevele 2013. II. negyedév >> Megjelenik online kiadásban >> Kiadja: Sziront' Art Közhasznú Egyesület, Besnyő www.onkentespont.hu >> 06 25 222 111 BEVEZETŐ GONDOLATOK Több mint 4.000 munkaóra, ha ezt munkanapokban akarjuk kifejezni, akkor 500-nál is több munkanap az amelyet eddig a Mezőföldi Önkéntes Pont dokumentálni tudott azon a nyolc településen, amelyen működik. Mindez azt jelenti, hogy érdemes volt ezt az új területet is felvállalnia szervezetünknek. Ma már félezer önkéntes szerepel adatbázisunkban, ebből közel 300, azaz a 60%-a már munkát is végzett: ki ezt, ki azt. Van aki idős ember ápolásában segít, de akad aki a legfiatalabb korosztály életét könnyíti meg önzetlen segítségével. Van aki kemény fizikai munkát végez önkéntesen, és van aki szaktudását, képességeit használja fel a közös jóért. De egy biztos: mindenki, aki szeretne tenni a közösségért, a környezetért, a településért az meg fogja találni a lehetőséget arra, hogy részt vegyen és részt vállaljon. Előző hírlevelünkben a márciusi hóhelyzet során mozdult meg az ország. Akkor is segítettünk, most júniusban az árvízi helyzet kapcsán volt szükség az önkéntesekre is. Jött a telefon, kell a segítség. És már menetkész is volt egy személyautó, majd azt vettük észre, hogy két autónyi ember vár arra, hogy induljon... De közben másik településekről újabb két autónyi ember csatlakozott felhívásunkra, így Kisapostagon 15 önkéntes segített a katasztrófavédőknek, a helyieknek abban, hogy értékeiket megvédjük az áradó Dunától. Örömmel tölt el, hogy ma már ismerik, tudják az emberek, hogy létezünk, kérdeznek, javasolnak. Az önkéntesek hetére épülő kupakgyűjtési akcióban 60.000 kupakkal járult hozzá irodánkönkéntesein keresztül - a Carpe Diem Alapítvány céljaihoz. Volt olyan gyűjtő, akinek a nevét sem tudjuk, egyszerűen csak behozta és az irodaajtóra akasztotta a szatyorni segítséget. Ez úton is köszönjük mindenkinek! Egy olyan negyedév van mögöttünk, ahol valóban megmutatta fiatal, idős, nő és férfi, hogy helye van a társadalmunkban is az önzetlen segítségnek. Itt a nyár, kicsit pihenünk, de az így nyert energiát újabb akciókra fogjuk fordítani! Szép nyarat mindenkinek! Sólyom Balázs igazgató A Sziront Art Közhasznú Egyesület 2012. február 29-én nyújtott be támogatási kérelmet Az önkéntesség elterjesztése TÁMOP-5.5.2-11/2 kódszámú pályázati felhívásra, melyet a pályáztató támogatásra érdemesnek ítélt. A TÁMOP-5.5.2-11/2-2012-0095. számú pályázatunkat 18.309.536 Ft-tal támogatta az Európai Unió és a Magyar Állam. Ez az összeg biztosítja, hogy Besnyőn és a térségben lévő környező 7 településen (Adonyban, Beloianniszban, Ercsiben, Iváncsán, Kulcson, Pusztaszabolcson és Ráckeresztúron) megismertethessük az embereket az önkéntesség fogalmával, lehetőséget biztosítsunk számukra, hogy önkéntes programokhoz csatlakozzanak és mindenféle segítséget megadunk számukra, hogy ők is önkéntesekké váljanak. Projektünk másik pillére a fogadó szervezetek felkutatása, felkészítése, regisztrálása, és közreműködés abban, hogy a szervezetek a közérdekű önkéntességről szóló törvényben foglaltakkal összhangban hivatalos fogadó szervezetekké válhassanak. A 2013. október 31-ig tartó projektidőszakban összesen 120 önkéntes 2880 munkaórájában mutatjuk be, hogy a kistelepülési szinten is szükség van az önkéntességre. A támogatásnak köszönhetően besnyői székhellyel önkéntes pontot alakítottunk ki, mobil pontokat üzemeltetünk, roadshow-k segítségével ismertetjük meg rendezvényekhez kapcsolódva a helyben élőket tevékenységünkkel. Akcióprogramokkal pedig ki is próbálhatják magukat a regisztráltak, milyen is önkéntesnek lenni - legyen szó egészségügyi, szociális vagy oktatási területről. Egyszóval segítünk, hogy segíthessenek!

II/2. Megérkezett a tavasz... Ismét eltelt egy negyedév. Az előző után, ahol is márciusi télre eszméltünk beköszöntött az április, igaz, kicsit több csapadékkal, mint amire számítottunk. A Mezőföldi Önkéntes Pont életben a tavasz még több munkát hozott. A jobb idő megérkezésével az emberek önkéntes munkára történő hajlandósága is megnövekedett. Igen esemény- és programdús 3 hónapot tudhatunk magunk mögött. A folyamatosan zajló akciók mellett számos más programot is szerveztünk az elmúlt időszakban. Április közepén a pusztaszabolcsi Tiszta utak, élő táj Egyesület szervezésében tavaszi szemétszedő akción vettünk részt, melynek során gyerekek és felnőttek együtt gyűjtötték össze a település útjai mellől a hulladékot. Fontos információ, hogy a programon már olyan diákok is részt vettek, akik az iskolai közösségi szolgálatukat teljesítették. Erről hírlevelünkben részletesebben is olvashatnak. Szintén a tavasz első hónapjában önkénteseink egészségnapot szerveztek az ercsi művelődési házban, melynek jelmondatául a Vízivás éve az önkéntesség jegyében! szlogent választották. Az egész napos eseményen az egészséges életmódra és a vízivás fontosságára hívták fel a megjelent érdeklődők figyelmét. A rendezvényt az életviteli tanácsadás mellett mesejáték, zene együttesek, táncosok, kirakodóvásár is színesítette. Április végére is több önkéntes akció jutott. Szebbé varázsoltuk az Egészségügyi Központ környékét Ercsiben, szemetet szedtünk, területet rendeztünk, virágosítottunk. Az Adonyi Horgász Egyesülettel karöltve, önkéntesek közreműködésével, megtisztítottuk az adonyi Duna partot. Szemetet szedtünk, füvet nyírtunk, területet rendeztünk, megtisztítottuk a folyó és a 6-os főút közötti szakaszt is. Májusban végre eljött az igazi tavasz, sőt már a nyár is megmutatta önmagát, hiszen a hőmérséklet néhol elérte a kánikulai határt is. Ezen felbuzdulva több és több önkéntes jelentkezett, melynek apropóján további számos program zajlott le sikeresen. Május első hétvégéjén ismét egy jó kezdeményezés valósult meg: a tettre kész, környezetükért tenni akaró önkénteseket a beloianniszi temető takarítását vállalták magukra. Az akción irodánk felhívására és szervezésében helyiek vettek részt. A temetőben szemetet szedtünk, területet rendeztünk, gyomláltunk, tetemes mennyiségű gallyat és ágakat gyűjtöttünk össze, melyet a polgármesteri hivatal a rászorulóknak oszt ki a későbbiek folyamán. A temető sokkal szebbé, rendezettebbé vált, azonban az ősz folyamán szükséges lesz a folytatás (már csak a lehulló levelek miatt is.). Adonyban is május elején tartottuk egyik akciónkat, amely az adonyi majális rendezése, lebonyolítása volt. A rendezvényen önkéntesek segédkeztek a program sikeres, zökkenőmentes megvalósításában, valamint a rendezvényre látogatók számára főztek, hogy ne csak a szem, hanem a gyomor is jól érezze magát. Május közepén a Manóvár Óvoda önkénteseinek közreműködésével adták át egy pusztaszabolcsi játszóteret. Az átadás során biztosították a gyermekek felügyeletét valamint a játékok szakszerű üzemeltetését. Besnyő országos rendezvénynek, a 7. CsengőFestnek adott otthont, ahol a hagyományokhoz híven az ország számos pontjáról érkeztek csengettyűegyüttesek, hogy bemutassák tudásukat, és vezetőik is tapasztalatot cseréljenek. Az eseményt önkéntesek valósították meg, hiszen a székek pakolásától és a színpad berendezésétől kezdve, az érkezők fogadásán és kísérésén át, egészen a főzésig és a kézműves foglalkozásokig minden önzetlen közreműködéssel zajlott. Besnyőn a kis liget takarítását is elkezdték önkénteseink. Ennek apropóján az első madárodút is felhelyeztük, reméljük, hogy ősszel már lakója is lesz a szép környezetben. Május végén az Ercsi Vízisport Egyesület felhívására Duna part takarítási akcióban is részt vettünk. Önkéntesek tisztították meg a partszakaszt a szeméttől, területet rendeztek, valamint a csónakház festésére is sort kerítettek. Június első napjaiban valósult meg Iváncsán a gyermeknapi rendezvény. A Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében a gyermekekre fordítottuk a napot. Kézműves foglalkozások, ugráló vár, arcfestés, rajzolás színesítette a programot a gyermekek legnagyobb örömére - önkéntes munkában!

II/3. Az első nyári hónap nem várt önkéntes munkát is hozott. A televízióból, rádióból és egyéb híradásokból értesülhettek az emberek, hogy a Duna vízgyűjtő területén lehullott nagy mennyiségű csapadék, valamint a hegyekben történt késői olvadás következtében soha nem látott árvíz vonult le hazánk legnagyobb folyóján. A gátépítési, mentési munkálatokban, a katasztrófavédelemmel szorosan együttműködve, önkénteseink is több településen segédkeztek. A veszélyhelyzet elhárításából a Mezőföldi Önkéntes Pont közreműködésével 15 önkéntes vett részt. A nyári napfordulón a leghosszabb nappalnak, és ebből kifolyólag a legrövidebb éjszakának tisztelegtek önkénteseink. Ezt a napot, Szent Iván éjszakáját, évszázadok óta ünneplik tűzgyújtással, tűzugrással, mintegy megsegítve a napot a sötétség ellen vívott küzdelmében. Ezt az eseménysort elevenítette fel a Vetus Salina Egyesület, amelynek során önkéntesek közreműködésével és támogatásával Szent Iván-éji programot bonyolított le. Az eseményen az önkéntesek a program teljes megvalósításában közreműködtek. Szintén júniusban lebonyolítottuk a több települést együttesen érintő Te is lehetsz önkéntes! akciónk első részét, melynek során Besnyő, Beloiannisz, Iváncsa és Kulcs településeken kupakgyűjtést hirdettünk kupakció néven. Az összefogás eredményeként közel 60 ezer kupakot gyűjtöttünk össze, melyet június 15-én juttattunk el a kulcsi Carpe Diem Alapítványnak, hogy az így befolyó összeggel is támogassuk tevékenységüket. Az összegyűjtött kupakokat ünnepélyes keretek között, több érdeklődő részvétele mellett Dóka Marianna és Kálmánné Tóth Mária közösen vették át. Ismét megtartották Besnyőn a ruhaosztást, ahol a rászorulók juthattak ingyen használt, de még jó állapotú, hordható ruhákhoz, kiegészítőkhöz. Az eseményt önkénteseink bonyolították, akik mind a bálák Besnyőre juttatásában, mind válogatásában és szortírozásában szívesen segédkeztek. Az igényeket látva biztosan állíthatjuk, hogy nem ez volt az utolsó ilyen jellegű akció a településen. Június utolsó programja az Adonyi Evezős- és Vízisport Egyesület Duna-napja volt, ahol szintén megjelent a Mezőföldi Önkéntes Pont. A rendezvény szervezői, lebonyolítói és felügyelői is mind önkéntes munkában végezték tevékenységüket. Az eseményen a kilátogató közönség megnézhette a sárkányhajók versenyét, hajómodellekben gyönyörködhetett és eltölthetett egy szép szombati napot a kitakarított és rendezett Dunaparton. Természetesen nem feledkezünk meg azokról a programokról sem, amelyek nem akciónap keretében zajlottak: önkéntesek dolgoznak a pusztaszabolcsi könyvtár leltározásán, időseket ápolnak, rendezvények szervezésén dolgoznak, oktatnak, takarítanak... Az elmúlt 3 hónap eseményeit látva joggal merülhet fel az emberben a gondolat, hogy vajon ezek után még mennyi tartalékenergia rejlik az önkéntességben? Reméljük, hogy a lelkesedés töretlen marad, és bízunk abban, hogy az elkövetkező hónapok is hasonlóan lelkes önkéntesekkel dolgozhatunk. Kriski Csaba Június közepén új hagyomány született: Besnyőn a helyi lóbarátok Lovas Napot szerveztek, ahol a lovakkal, lovaglással kerültek közelebbi kapcsoltba azok, akik kilátogattak a rendezvényre. Az eseményt több program is tarkította: díjugratás, lovaskocsikázás, lópatkolás, íjászat stb. A teljes program önkéntes munkában valósult meg, hiszen az összes szervező, lebonyolító, segéderő anyagi ellenszolgáltatás nélkül, önzetlenül vett részt az eseményen.

II/4. Rövid hírek a Mezőföldi Önkéntes Pontról Alezredes az önkéntesek sorában! Az adonyi Duna Nap keretében regisztrálhatta irodánk Semsei László nyugalmazott alezredest, aki maga is aktívan közreműködött abban, hogy a rendezvény megvalósuljon. Köszönjük, hogy rangja és szép kora ellenére is részt vállalt az önkéntes feladatokból és követendő példával szolgálhat mások számára is! Nyári nyitva tartás a Mezőföldi Önkéntes Pontnál Irodánk július-augusztus hónapban a nyári szabadságolások miatt a megszokottól eltérő ügyfélfogadási renddel várja ügyfeleit a besnyői címen. 2013. július 15. (hétfő) és július 19. (péntek) között irodánk zárva tart, ebben az időben területi koordinátoraink sem érhetők el. 2013. július 22. (hétfő) és július 26. (péntek) közötti időben ügyeleti rendszerben működünk, elsősorban telefonos tájékoztatást nyújtunk. Személyes ügyfélfogadásra július 23-án, kedden és július 25-én, csütörtökön nyílik lehetőség. Augusztus hónapban az állami ünnepünk környékén változik meg nyitva tartásunk: 2013. augusztus 21. (szerda) és augusztus 27. (kedd) között irodánk zárva tart, megszokott nyitva tartással augusztus 28-tól (szerda) állunk rendelkezésre. Irodánk valamennyi munkatársa nevében kívánunk mindenkinek élménydús, kellemes nyarat! Esélyegyenlőség - 2. felvonás Szervezetünk fontosnak tartja, hogy munkatársai, partnerei megfelelően, diszkriminációmentesen közelítsék meg az eltérő képességekkel rendelkező embereket, ezért az esélyegyenlőség területén folyamatos képzéseket szervezünk számukra. Míg az előző negyedévben egy interaktív foglalkozás keretében alapvető információkat szerezhettünk a fogyatékkal élők megszólítására, addig a májusi esélyegyenlőségi képzésen az integráció és a megértés fontosságára hívta fel figyelmünket Vida Krisztina a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium Eltérő Tantervű Tagozatának inkluziv nevelés tanára, szociálpedagógus. A különleges előadás során különböző csoportok helyzetébe élhettük bele magunkat, és megtanultuk, hogy hogyan reagáljunk és kezeljük az esetenként kialakuló nem várt helyzeteket is. A képzések sora ezzel még nem ért véget, hiszen fontosnak tartjuk a folyamatos ismeretbővítést. Mini önkéntes pont! A besnyői irodánk mellett a pusztaszabolcsi Admin- Irodával való együttműködésünknek köszönhetően immár Pusztaszabolcson is elérhetővé vált személyes ügyfélszolgálatunk is. A szabolcsi iroda nyitvatartási idejében információkat szerezhetnek az önkéntességről, regisztrálhatnak magánszemélyként és fogadó szervezetként is. Pusztaszabolcs, Adonyi út 2/1. Az iroda nyitva tartása: kedd: 8 12 és 14 18 óráig szerda: 8 12 és 14 16 óráig csütörtök: 12 18 óráig péntek: 8 12 óráig szombat: 9 11 óráig

II/5. Sikersztori! Önkéntesből alkalmazott! Sajnos a mai világban - a gazdasági válság alatt és után - igencsak megnehezedett az álláskeresés, valamint a már meglévő állások megtartása. Ez mindenkit érint, időseket, fiatalokat egyaránt. A 25 év alattiak és a 40 év felettiek különösen megérzik a hatását, hiszen ők sokszor a "túl fiatal" és "idős" kategóriába tartoznak a munkaadók szerint. Pályakezdőként ez velem sem történt másként. Tapasztalat híján olyan hátrányba kerültem a többi pályázóval szemben, amit nem tudtam leküzdeni. Ez a sokak számára ismert ördögi kör "nincs tapasztalat, ezért nincs munka sem, de ha nincs munka, hogyan lesz tapasztalatom?" úgy tűnt, sosem ér véget. Már korábban megfogalmazódott bennem a gyakornoki munka lehetősége, hogy tapasztalatot szerezzek, csakhogy azt is csak nappali tagozatos tanulóként lehet "igényebe venni". Nagyon elkeserítő volt, hogy úgy tűnt, semmi értékem nincs a munkaerőpiacon, hiába a sok szép bizonyítvány, és hogy én magamról tudtam, hogy sok mindenre képes vagyok. Azonban ezt semmiképpen nem tudtam bebizonyítani. Mikor először a Kistérségi Kapocsban, majd az ott ajánlott Mezőföldi Önkéntes Pont oldalán olvastam a kellő információkat, tudtam, hogy ez lesz a kiút ebből a kilátástalan helyzetből. Hiszen az önkéntes munka a legegyértelműbb bizonyíték a munkáltatóknak, hogy a jelentkező valóban tud és akar is dolgozni. Azonnal kapcsolatba léptem Boka Erikával, a helyi koordinátorral. Nem sokkal később már a helyi könyvtárban dolgozhattam. Végre igazán hasznosnak érezhettem magam, és végre megbecsülték a munkámat. Olyannyira, hogy felfigyeltek arra, milyen türelmesen végzem az aprólékos adminisztratív munkákat. Így állást ajánlottak, amit örömmel elfogadtam. Ma már munkavállalóként dolgozom, mint irodai adminisztrátor - havi fizetésért. Remélem, sikeremen felbuzdulva még többen jelentkeznek önkéntesnek, hiszen sosem lehet tudni, milyen kapukat nyitunk meg ezzel, de az biztos, hogy ezzel rengeteget teszünk a cél érdekében. CzM Besnyői önkéntes az árvízi védekezésnél Egy vasárnap délután ismerőseim - akik tagjai a Mezőföldi Önkéntes Pontnak - az árvízi védekezéshez kerestek önkénteseket. Úgy gondoltam, itt az ideje kipróbálni magam, így fiatal lány létemre csatlakoztam a csapathoz. Amikor odaértünk Kisapostagra, nagy volt a sürgés-forgás. Mi, a csapat női tagjai a homokzsákok töltésében segédkeztünk, míg a férfiak a gátat erősítették, építették. Estére már nagyon fáradtak voltunk, de töretlen lelkesedéssel segítettünk a bajbajutottakon. Volt egy kedves néni, akinek a házát vettük körül homokzsákkal, ő még fényképet is készített rólunk, hogy emlékezzen ránk. Ez csodás érzés volt. Akik ott voltak, egy közös célért küzdöttek, de sokuknak még a keresztneve sem derült ki... Amikor jöttünk haza, fáradt voltam, de boldogság töltött el, hiszen én is ott lehettem és segíthettem. És még egy nagyon fontos dolgot is tanultam, kapni jó, de adni még jobb. SzR Közösségi szolgálat az érettségihez Bármerre jártam eddigi életem során, mindig segítettem embertársaimon. A hasonló korú fiataloknál nem igazán tapasztalom ezt, nem tudatosul bennük, hogy tenni valamit a másikért, egy jó cselekedetnek számít és saját magunk is pozitív élményekkel gazdagodunk. Amikor tudomást szereztem arról, hogy érettségi bizonyítványom megszerzéséhez 50 óra közösségi szolgálatot kell teljesítenem, nagyon megörültem. Egy jó kezdeményezés! A fiatalok megtanulhatják, megtapasztalhatják milyen önzetlenül segíteni másokon. Utánanéztem az interneten, hogyan is működik mindez. Így jutottam el a Mezőföldi Önkéntes Pontba, ahol tájékoztattak engem hogyan is teljesíthetem az 50 órányi közösségi szolgálatot és elmondták milyen területek között választhatok: egészségügy, oktatás, kulturális vagy szociális és még sorolhatnám. Érdemes időben elkezdeni, lehetőség szerint három tanévre arányosan elosztva teljesíteni önkéntes munkákat. Bátran ajánlom mindenkinek: Mezőföldi Önkéntes Pont. Menjetek és kérdezzetek. Szóljatok tanáraitoknak, hogy minél előbb elkezdhessétek, mert SEGÍTENI JÓ! CK

II/6. A Mezőföldi Önkéntes Pontról... Már 8 hónapja működik Besnyőn, a TSZ-faházban irodánk, ahol az önkéntességgel kapcsolatos információkról, lehetőségekről tájékoztatjuk az önkéntesség iránt nyitott önkéntesjelölteket. Milyen szolgáltatásokat vehet igényben az Önkéntes Ponton? Tájékozódhat, információt kérhet az önkéntesség fogalmáról, az önkéntes lehetőségekről, jogi szabályozásokról. Regisztrálhat országos és nemzetközi önkéntes adatbázisokba. Fogadó szervezetekről szóló tájékoztatást, információt kérhet térségi, nemzeti és nemzetközi színtéren egyaránt. Az iroda által szervezett akciónapokhoz csatlakozhat, de önálló önkéntes munkát is vállalhat az együttműködő partnereinknél. A Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával kötött megállapodás alapján ha Ön FHT-ra (foglalkoztatást helyettesítő támogatásra) jogosult, úgy az elvégzett önkéntes munka után igazolás kiállítását kérheti, amely az aktív korúak ellátására való jogosultság megszerzéséhez beszámítható. Érettségizőként, dolgozóként szüksége lehet arra, hogy önkéntes munkát vállaljon. Irodánk ebben a segítségére lesz, és a munka elvégzését követően a hatóságok, munkáltató, iskola számára megfelelő igazolást állít ki. Adatbázisaink segítségével akár nemzetközi önkéntes munkavégzésről is tudunk tájékoztatást nyújtani. Amennyiben Önnek önkéntesekre van szüksége, fogadó szervezetként regisztrálhat és áttekintheti az önkéntes munkát vállalók listáját. Fogadó szervezetként segítséget kaphat az önkéntesek fogadásához szükséges feladatokról, a Mezőföldi Önkéntes Pont felkészítését és jogi segítséget, iratmintákat biztosít ahhoz, hogy Ön hatékonyan és jogszerűen kezdhessen el együtt önkéntesekkel dolgozni. Az Önkéntes Ponton segítséget kaphat az Emberi Erőforrások Minisztériuma hatósági nyilvántartásába történő felvételhez, ezáltal a Köt. hatálya alá tartozó regisztrált szervezetként fogadhat önkéntest. Irodánk mellett 3 területi koordinátorunk segítségével akár otthonában is kérhet információt, vagy amennyiben mozgásában korlátozott, az Ön által megjelölt helyen is tájékoztatjuk! Hol található a Mezőföldi Önkéntes Pont? Irodánk Besnyőn, a Petőfi Sándor utca 3-5. szám alatt, a posta udvarában található meg. Parkolási lehetőség ingyenesen az udvarban, közvetlenül az iroda mellett. Július 1-től Pusztaszabolcson, az AdminIroda is segít az önkéntesek koordinálásában, így az Adonyi út 2/1. címen található ügyfélszolgálatot is bátran felkereshetik az érdeklődők! Mikor vehetik igénybe az Önkéntes Pont szolgáltatásait? Irodánk a nyári szabadságok időtartamán kívül az alábbiak szerint várja az ügyfeleket. Kérjük, hogy a 4. oldalon található írásunkat is tekintse át irodánk felkeresése előtt, ebből informálódhat a nyári ügyfélfogadási rendről. Irodánk nyitva tartása: Hétfő: 08:00 10:00 Kedd: 08:00 15:30 Szerda: 08:00 15:30 Csütörtök: 12:00 19:30 Péntek: 07:30 11:30 Területi koordinátoraink segítségével az iroda felkeresése nélkül is intézheti személyesen az önkéntességgel kapcsolatos ügyeit. Egy hívás, és akár otthonában is felkeressük! Adony és Kulcs: Percsi Tibor percsi.tibor@onkentespont.hu 06 20 347 85 95 Beloiannisz, Iváncsa és Pusztaszabolcs: Boka Erika boka.erika@onkentespont.hu 06 20 348 10 55 Ercsi és Ráckeresztúr településeken: Gere László gere.laszlo@onkentespont.hu 06 20 348 36 37 Minden egyéb településen: Kriski Csaba iroda@onkentespont.hu 06 20 251 82 38 Honlap: www.onkentespont.hu E-mail: iroda@onkentespont.hu Telefon: 06 25 222 111 Fax: 06 25 222 120

II/7. 50 óra közösségi szolgálat ( iksz )... Elkezdődött a nyári szünet, azonban sok diák kapott házi feladatot. Olyan civil szervezeteket kell találnia, ahol 50 óra közösségi szolgálatot letölthet. Ugyanis 2016. január 1-je után csak olyan tanuló bocsátható érettségi vizsgára, aki teljesítette a jogszabályban előírt 50 óra közösségi szolgálatot. De mit is takar ez az 50 óra közösségi szolgálat? Első hírlevelünkben már olvashattak a közösségi szolgálat jogi hátteréről, most - a megnövekedett igények miatt - fontosnak tartjuk elmondani ennek a gyakorlati megvalósítását is. Mit kell tennie a diáknak, ha közösségi szolgálatot akar teljesíteni? Mindenekelőtt fel kell vennie a kapcsolatot az iskolában a közösségi szolgálat koordinálásért felelős tanárral, hogy megtudja, miképpen kéri az adott intézmény a közösségi szolgálat dokumentálását (találkoztunk már füzettel, menetlevéllel, egyszerű igazolással stb.). Ezt követően az iskola tájékoztatja a diákot, hogy melyik szervezetekkel kötött már együttműködési szerződést: ugyanis a diák CSAK OLYAN szervezetnél töltheti le a közösségi szolgálatot, amelyikkel írásos szerződést kötött az oktatási intézmény! Milyen területeken van lehetőség a közösségi szolgálatot teljesíteni? A törvény alapján az egészségügyi, a szociális és jótékonysági, az oktatási, a kulturális és közösségi, a környezet- és természetvédelemi,a katasztrófavédelmi, az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős területen folytatható tevékenység. A diák maga is kezdeményezheti egy szervezetnél a közösségi szolgálat letöltését, akkor, ha a szervezet már kötött együttműködési megállapodást az iskolával. Ha nyáron segít a diák egy civil szervezetnél, ez beszámít a közösségi szolgálat teljesítésébe? Csak abban az esetben, ha a szervezet és az intézmény a közösségi szolgálat teljesítésekor már erre vonatkozó megállapodással rendelkezett. Fontos információ még, hogy a diák - ha a 18. életévét nem töltötte még be - egy nap 3 órát és egy héten max. 16 órát tölthet iskolai közösségi szolgálat teljesítésével. Ettől érvényesen eltérni nem lehet, ezt az önkéntes törvény szabályozza. Tehát hiába teljesít a diák egy nyári táborban 8 órától 16 óráig szolgálatot, ezt elszámolni 8 órának nem tudja - hiszen a törvény szerint ilyen időtávra nem is foglalkoztatható, a fogadó szervezet törvénysértő módon alkalmazta az önkéntest. Kik fogadhatnak diákokat a közösségi szolgálatra? Sokakban él az a tévhit, hogy csak a Köt. hatálya alá bejelentkezett szervezet fogadhat. Az iskolai közösségi szolgáltatot szabályozó rendeletek azonban nem írják ezt elő, tehát bármely intézmény vagy civil szervezet - függetlenül attól, hogy önkéntesek fogadására az illetékes minisztériumnál regisztrált-e vagy sem - fogadhat diákot, ha az intézménnyel együttműködési megállapodást írt alá. Hol lehet további információt szerezni az iksz -ről? Irodánkban és területi koordinátorainkon keresztül is részletes információval szolgálhatunk, de javasoljuk a kozossegi.ofi.hu internetes portál felkeresését is, ahol kimerítő információ áll rendelkezésre az iksz -ről. Mezőföldi Önkéntes Pont a facebook-on is! Lájkolja szervezetünket, lájkolja tevékenységünket! www.facebook.com/ onkentespont Események, felkészítések, akciónapok, információk, rendezvények, programok és minden, ami ÖNKÉNTES! Pont, ami kell! - a Mezőföldi Önkéntes Pont hírlevele II. évfolyam 2. szám. - Megjelenik negyedévente online kiadásban A hírlevél elérhető: www.onkentespont.hu Kiadja: Sziront Art Közhasznú Egyesület 2456 Besnyő, Gorkij utca 9. A kiadásért személyében felel: Sólyom Balázs igazgató Szerkesztőség: Mezőföldi Önkéntes Pont 2456 Besnyő, Petőfi u. 3-5. Telefon: 06 25 222 111 E-mail: iroda@onkentespont.hu www.onkentespont.hu www.szironta.hu A kiadó minden jogot fenntartott Copyright 2013. Hírlevelünket a lehető legnagyobb gondossággal állítottuk össze, az esetlegesen előforduló hibákért szíves elnézésüket kérjük! Kézirat lezárva: 2013. július 5. Megjelent: 2013. július 7. Adatvédelmi azonosítószám: NAIH-57099/2012. Köszönjük, ha adója 1%-át szervezetünknek ajánlotta fel! Adószámunk: 18501472-1-07 Bankszámlaszám: 10700787-47514209-51100005

II/8. Nyári programok Az elmúlt pár hónapban szinte minden hétvégére jutott 1-2 akciónap vagy roadshow. A nyári időszakban sem leszünk tétlenek, hiszen már szervezünk egy besnyői tartósélelmiszer-adomány osztást, részt veszünk Ráckeresztúron az iskola- és óvoda felújításában is, kulcsi programokon is találkozhatnak velünk. Augusztus pedig eseménydús hónap lesz, hiszen a hosszú hétvégén, augusztus 17-20. közötti időszakban több programmal, roadshowal készülünk, ahol népszerűsítjük az önkéntességet. Persze a nyári falu- és városnapok sem múlhatnak el anélkül, hogy legalább a pultunk és egyik munkatársunk ott ne lenne. Fontosnak tartjuk azt, hogy minél szélesebb körben megismerjék az önkéntesség valódi fogalmát és értékét, és feladatunk, hogy megtanulják a fogadószervezetek az önkéntesek foglalkoztatásával kapcsolatos adminisztratív teendőket is. A nyáron egy alkalommal leendő fogadószervezetek számára felkészítést terveztünk, de önkéntesek csoportos felkészítését is szervezünk az igényeknek megfelelően. Személyre szabott, egyéni tanácsadással pedig bármikor állunk az érdeklődők rendelkezésére! Hírünk messzire hallik... A Mezőföldi Önkéntes Pont tevékenységéből adódóan nagy hangsúlyt fektet a kommunikációra. Folyamatosan küldjük a helyi és térségi médiának a sajtóanyagokat, keressük a kapcsolatot rádiós és televíziós csatornákkal. Internetes oldalaink a világ bármely tájáról elérhetőek, akadálymentes változatban is. Talán ennek köszönhető, hogy a működési területünk kívülről is érkeznek megkeresések: Nógrád, Heves és Pest megyei telefonálók is érdeklődtek már munkánk iránt, legyen szó foglalkoztatást helyettesítő támogatás továbbfolyósításáról, iskolai közösségi szolgálatról vagy fogadószervezeti regisztrációról. Az elmúlt hónapokban több rádió- és tévéinterjú készült irodánkkal: Jártunk a székesfehérvári Vörösmarty Rádióban több alkalommal, a Fehérvár TV fél órás műsorába is ellátogattunk a többi megyei önkéntes ponttal együtt, de a Kossuth Rádióban is megszólalhatott területi koordinátorunk az árvízi védekezés kapcsán. A helyi kiadványok mellett megyei és térségi lapok is tudósítottak munkánkról, a Fejér Megyei Hírlap és a Dunaújvárosi Hírlap is beszámolt országos kupakgyűjtő akciónkról is. Tudjuk, hogy projektünk sikerének egyik alappillére az, ha folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot, a leendő fogadószervezeteket, ezáltal tudatosítjuk azt, hogy mi a szerepe, célja az önkéntességnek. Segítene a diákoknak a pályaválasztásban?...állatokkal foglalkozik? Mérnök? Pilóta? Fodrász? Tűzoltó? Rendőr? Politikus? Diplomata? Fizikai munkás? Eladó? Kozmetikus?... A Mezőföldi Önkéntes Pont szeptembertől az általános iskola végzős diákjai számára interaktív előadásokat tervez, amelyben különböző szakmákat kíván bemutatni. Ehhez várjuk azokat az önkénteseket, akik szívesen mesélnének szakmájukról a 13-14 éves korosztály számára. Ha Ön is részt venne ezen a pályaválasztási tanácsadáson és szívesen mondaná el, esetleg mutatná meg szakmáját, vegye fel a kapcsolatot irodánkkal, hogy regisztráljuk és szeptemberben megkereshessük! Jelentkezni a 06 25 222 111-es telefonon vagy e-mail elérhetőségünkön, az iroda@onkentespont.hu-n lehet. Kérdése van az önkéntességről? Érdekli tevékenységünk? Szívesen segítene környezetének, annak a közösségnek ahol él? Jelentkezzen még ma! LEGYEN ÖN IS ÖNKÉNTES! www.onkentespont.hu 06 25 222 111 iroda@onkentespont.hu