Mi formáljuk a világot, vagy a világ formál minket?



Hasonló dokumentumok
TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS

(11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

Ikonok Világa Magazin

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: október 30.

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

Természetvédel em világnyelven

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, Március

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

VÉREK TES. Szabadságra mentem

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt.

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

A szerkesztő. Tartalomjegyzék:

380 éves a Türr Gimnázium

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

Egy lélekkel a templomban

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

GÖR. 1 H9ITH. TUDÓSÍTÓ

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hanukka és Karácsony

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja.

JÁSZOK NYOMÁBAN AMERIKÁBAN

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

27. ISTEN IGÉJE FORMÁL: GYÓGYÍTÁS A BETESDA TAVÁNÁL (Jn 5,1 15) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.

2015. március 1. Varga László Ottó

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság!

Középiskolás leszek! matematika. 13. feladatsor


A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI. Grátisz. Ingyenes, információs hirdetési hetilap. találkozhatunk mutatványosokkal, zsonglõrökkel, cirkuszi

Széki Hírek A Magyarszékért Egyesület kiadványa

MAGYAR NYELVI FELADATLAP

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

Fejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

A BUX-index alakulása a 25. héten ( )

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER


európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

Mozdulj Bonyhád! beszámoló

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal

Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület

beszélgetések a mûvészetrôl Beszélgetés Orosz István grafikusművésszel A követ és a fáraó című, 2011-ben megjelent könyvéről

Gyakorló feladatsor 9. osztály

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

A Hunfalvy-Ökoiskola

A BUX-index alakulása a 4. héten ( )

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

artalmas díjemeléssel nem jár. költségvetéséről,

A BUX-index alakulása a 5. héten ( )

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet évére

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Amiről mindenki hallgat (angliai támogatási rendszer) - Élet az Egyesült Királyságban (Angliában)! - FRAN

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tárgy: kutatási jelentés

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. A fenntartó által engedélyezett osztályok a 2014/2015-ös tanévben

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára


KATolikus egyházközségeink F

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17)

Átírás:

Kecskeméti Református Egyházközség Hírmondój XV. évf., 3. sz. 2007. Mi formáljuk világot, vgy világ formál minket? A reformáció ünnepére készülve igen ngy kérdés ez. A keresztyénség lényegi kérdése. Mi formáljuk világot, vgy világ formál minket? Isten formált z embert földnek porából. Formát, lkot, trtlmt dott z ember életének. Méltóságot, gerincet, rcot, lelket. Az ember zután formált mgánk isteneket. Ember-, vgy éppen álltrcút, s elnevezte őket sokféleképpen, mjd eltévedt közöttük. Az egyik ember hozzálátott másik ember formálásához, htlmt vett felette, meghtározt értékét és lehetőségeit, s felépítette történelem sokféle fellegvárát, törvényoszlopát, épületeit, kultúráját. Formáció deformáció. Az eredeti form, z Isten áltl jónk teremtett form tönkrement. A közösség, szeretet, szövetség megszkdt, s mrdt mgány, z önzés és hűtlenség. Ezért reformációr volt szükség. Visszformálásr. Vissz z eredetire. Vissz z Isten áltl teremtett ember eredeti céljánk betöltésére. Az első Ádám vétkében megrekedt emberhez eljött második Ádám, Jézus Krisztus. De kezünk között így történt Szentírássl is. Az Isten Lelke áltl ihletett írások sokk mgyrázt áltl deformálódtk. Túlságosn is emberrcú lett szent könyv, s túlságosn sok lett z ember áltl tnácsolt, jánlott életszbály. Elvesztette közvetlen Isten áltl vló vezetés és engedelmesség felelősségének terhét. A szvk képpé szelídültek, z igehirdetés ktulitás szép történetekké. Az élet vlóság és templom szentsége kettévált. Ezért volt szükség reformációr. Hogy újr megszólljon z IGE. Hogy érvényt nyerjen KIJELENTÉS, hogy ÉLETTÉ VÁLJON keresztyén üzenet. Hogy formáljuk világot, mert különben

2 Mgvetõ Szõlõskert 2007/3 világ formál minket. Vállljuk-e reformátusok z IGE formálását? Hogy velünk kezdődjön, folyttódjon, s legyen teljessé reformáció. M, itt, közöttünk? Hogy mi lkuljunk Isten vezetése ltt olynná, milyenné Ő krj, hogy bátrk legyünk kiállni, szólni, élni zt, mit igznk trtunk? Vgy mi formálódunk világ sodrás áltl, s leszünk erőtlenné, kiszolgálttottá, bizonytlnná, gerinctelenné? A vizuális világ félelmes, tömeges deformációr képes. Engedjük mgunkt deformálni? Olyn könyv vn kezünkben, mely sok évezreden keresztül megőrizte Isten SZAVÁT, mely m sem vesztett semmit ktulitásából. M is csk ez trt meg. Htlmk jöhettek, mehettek, jöhetnek, mehetnek egyik sem trt meg. Csk z IGE. Őrizzük z Igét, hogy megőrizzen minket. Formálódjunk Isten krt áltl, hogy megőrizzen minket minden hmis formától, minden deformációtól. Hogy formálódjunk életünk minden npján, mígnem kiábrázolódik bennünk, rjtunk Krisztus rc. Vele együtt, s Áltl formálv világot betölthetjük feldtunkt, küldetésünket. Mi pedig, miközben fedetlen rccl, mint egy tükörben szemléljük z ÚR dicsőségét mindnyájn, ugynrr képre formálódunk át z ÚR Lelke áltl.. (2Kor 3,18) Áldott reformációi ünnepet minden református testvérünknek! Fodorné Ablonczy Mrgit intézeti lelkész és vllástnár Imádkozzunk! - Dicsérjük Urunkt megújító szeretetéért, reformáció csodájáért és könyörögjünk, hogy mindig megújulhsson hitünk! - Imádkozzunk egymásért, zokért, kik még nem jutottk hitre, hogy Istenhez tlálhssnk, hitben járókért, hogy bbn megmrdhssnk! - Adjunk hálát z elindult Pálmácsk óvodáért, imádkozzunk z ott szolgálókért és munkájukért! - Adjunk hálát gyülekezetünkben élő és szolgáló kisebb közösségekért! - Imádkozzunk betegekért és gyászolókért, hogy feltámdott Kriszusb vetett hit djon erőt nekik! - Könyörögjünk nemzetünkért, lelki ébredésért, erkölcsi megújulásért!

Szõlõskert 2007/ 3 Gyülekezeti élet 3 Ki trtozik Kecskeméti Református Egyházközséghez? Az egyháztgságról Városunkbn népszámlálási dtok szerint 14976 ember vllott mgát református egyházhoz trtozónk, reformátusnk, mintegy lkosság 14%-. Ezenkívül még 26810 ember él itt úgy, hogy jelenleg nem trtozik egyetlen egyházi közösséghez sem. Természetesen minden mgát reformátusnk vlló embert egyházközségünkhöz trtozónk tekintünk, mégis szeretnénk megnyerni mindnyájukt nnk, mit Isten népének, gyülekezetének ngy csládj jelent. Az Isten ház lpjábn véve csládi ház. A csládfő mg Isten, mi, körülötte letelepedő sereg z Ô háznépe. - írt Dr. Rvsz László, egyházkerületünk volt püspöke, z 1942-ben megjelent Mgyr Református Templomok című könyv egyik tnulmányábn. Vlóbn, templomos gyülekezet így élhet közösségben Urunkkl és egymássl, mint Isten Jézus Krisztusbn megváltott gyermekei. Mégis címben feltett kérdésre szükséges részletesebb válszt is dni. A Mgyrországi Református Egyház Az egyház lkotmányáról és kormányztáról szóló törvényében következőket foglmzz meg: Az egyháztgok 22. (1) A Mgyrországi Református Egyház tgj minden mgyr illetve Mgyrországon élő nem mgyr állmpolgár, kit református egyház szertrtás szerint megkereszteltek, vlmint z ngykorú keresztyén, ki mgát reformátusnk vllj. (2) Teljes jogú egyháztg z, kit megkereszteltek, konfirmációi fogdlmt tett, gyülekezeti istentiszteleten és z úrvcsori közösségben részt vesz, és egyházközségében z egyház fenntrtásához hozzájárul. Az ilyen egyháztgnk ngykorúság elérésétől kezdődően válsztó jog vn és válszthtó. 23. A református egyháztg kötelességei: (1) Az evngélium szerinti tiszt erkölcsű, mértékletes és józn életet éljen. (2) Az istentiszteleteken és z úrvcsorábn részt vegyen, házsság kötésénél, gyermeke keresztelésénél, hlottj eltemettetésénél z egyház rendje szerint járjon el. (3) Gyermekeit református vllásbn neveltesse, és konfirmálásukról gondoskodjék. (4) Az egyházi közterheket z egyházi előírásokbn megszbott módon és mértékben viselje. (5) Az elfogdott egyházi tisztséget vgy megbízást híven betöltse. 24. A református egyháztg jogi: (1) Az egyházközség istentiszteleti szolgálti közösségében vló részvétel; konfirmált egyháztg z úrvcsori közösség részese. (2) Házsságánk megkötése,

4 Ngyító Szõlõskert 2007/3 gyermekének megkeresztelése, hlottjánk temettetése végett z egyház szolgáltánk igénybevétele. (3) Gyermekének vllásos okttását z egyház iskoláibn vgy egyházi iskolákon kívül is igényelheti. (4) Az egyházi tisztségek betöltésekor z egyházi törvényben megszbott feltételek mellett válsztó és válszthtó, z egyházközség presbitérium áltl összeállított névjegyzék lpján. Összefogllv tehát: z egyházi törvények szerint teljes jogú tgj lehet z egyházközségnek minden olyn, z egyházközség területén lkó konfirmált református személy, ki látogtj gyülekezet lklmit, részt válll nnk nygi terheiből, és kéri felvételét válsztói névjegyzékbe. Csk névjegyzékben szereplő egyháztgok vehetnek részt döntéshoztlbn, ők válszthtnk, illetve válszthtók. A válsztói névjegyzékünkben esetenként egy név egy házspárt, illetve egy egész csládot tkr. Sokszor z időközben felnőtt és konfirmált gyerekek bár ünnepélyesen gyülekezet tgjává fogdjuk őket mégsem jelennek meg névjegyzékben. Hsonlóképpen zok közül is sokn tlán nem is értesültek erről lehetőségről, kiket ismerősük, kollegájuk hívott egyszer közénk, és Isten igéje itt megszólított őket, s zót rendszeres látogtói lklminknk. Vnnk, kik zót szolgáltot is válllnk, hivtlosn mégsem trtoznk közénk. Kérünk, és bízttunk tehát mindenkit, hogy ellenőrizze és rendezze gyülekezeti tgságát! Sem névtelen sem névleges módon nem jó trtozni sehov. Isten népe közé pedig, hol Isten néven nevez és nevünkön hív el nem is lehet igzán. Aki pedig szív szerint ide trtozik már, de még nem keresztelték meg, még nem konfirmált, lehetősége nyílik rr, hogy megismerve református keresztyén hitünk tnításit, egyházunk életét, Jézus Krisztus követőjeként teljes elkötelezettséggel vllj és válllj idetrtozását. Szeretettel hívjuk és várjuk lklminkr s felnőtt konfirmációi előkészítőre. A lelkészi hivtlbn készséggel segítünk további felvilágosítássl minden kedves testvérünknek. Somogyi Péter lelkipásztor Tűz - z Ige fényében H nyáron bekpcsoltuk híreket, sok országból tudósítottk rról, hogy égnek z erdők. Döbbenetes volt kétségbeesett embereket látni, kiknek el kellett hgyni z otthonukt, szinte tehetetlenül próbáltk küzdeni lángokkl! Mi sem voltunk kivételek ez lól. Az ország több pontján oltották z erdőtüzet tűzoltók. Minket legérzékenyebben nyárlőrinci érintett, hiszen z gyülekezet Emmus házát veszélyeztette! Leglább két héten keresztül sokn imádkoztunk z Emmus környéki tűz mitt! Miközben kértük z Urt, olvstuk npi Igéket Bibliából. Szeretnék most rról írni, miről beszélt Isten kkor z Igén keresztül! Sokhelyütt tűz ngy forróság mitt keletkezett. Itt Emmus mellett egyértelműen gyújtogtás okozt. Egy ember rossz döntése, bűne, sokmilliós

Szõlõskert 2007/ 3 kárt okozott, emberek jvit, életét tette tönkre, két hétig rengeteg tűzoltónk dott éjjel-nppli munkát, hogy ngy bjt megállítsák. A következmény pedig z elpusztult, hmuvl beborított erdő. Ilyen bűn természete. Létszükséglet Isten szbdító kegyelmét kérni, különben mindent tönkretesz bennünk, és környezetünkben. Jkb levelében nyelv kpcsán erről így ír: Íme egy prányi tűz milyen ngy erdőt felgyújtht! A nyelv is tűz, gonoszság egész világ. Olyn nyelv tgjink között, hogy z egész testünket beszennyezi, és lángb borítj egész életünket, miközben mg is lángb borul gyehenn tüzétől. (Jk 3,5) Voltk npok, mikor egész közel jött tűz gyülekezeti házunkhoz. Sokn kijöttek testvérek közül, hogy z oltásbn segítsenek. Mások nyrltk, és csk telefonon értesültek szorító helyzetről. Azonbn olvsták npi Igét, Ézsiás könyvét. Olyn jó volt látni zokt, kik készségesen indultk segíteni, és hllni, mikor nyrlás után egyik gyülekezeti tg zt mondt: - Tudtm, hogy megállnk lángok, mikor zt olvstm Bibliábn: De eljön Sionhoz Megváltó, Jákob megtérő bűnöseihez! így szól z Úr Bár még sötétség borítj földet, sűrű homály nemzeteket, de fölötted ott rgyog z Úr, dicsősége meglátszik rjtd. Cskis Isten csodáj és ngy kegyelme volt, hogy nem terjedt tovább tűz z Emmus Házig. Mikor már Ngyító 5 40 méterre jött házhoz, mindenki érezte, hogy bármi megtörténhet, h elérnek lángok gáztrtályig, robbnás sokszoros pusztítást okoz. Isten zonbn kegyelmesen megőrzött Bennünket. Megváltozttt szélirányt. Egy ideig z Emmus felé fújt szél, és rr terjedt is tűz, de ház közelében ellenkező irányt vett, és így rr hldtk tovább lángok. Isten elfújt tüzet z Emmus elől. Az Újszövetségből ekkor z Apostolok cselekedetei 27. részét olvstuk. A Pált fogságb vivő hjó széllel küzd. Nézzük meg z első 25 verset, mennyire ki voltk szolgálttv vihros szélnek hjó, legénység, z utsok. Nem engedte őket od jutni szél, hov Pál fogvtrtói igyekeztek. Bármennyire okos, jól képzett emberek voltk, nehezen hldtk, mert ellenszél volt. Isten kegyelme Emmusbn jvunkr fordított szelet! Közben npi Igék sorábn 64. részt olvstuk Ézsiás könyvéből. Döbbenetes versek voltk ezek zokbn nehéz npokbn: Ahogy tűz lángr lobbntj rőzsét, és felforrlj tűz vizet, úgy ismertesd meg nevedet ellenségeiddel: reszkessenek tőled népek, h mjd vártlnul félelmetes dolgokt művelsz: h leszállsz, meginognk tőled hegyek. Soh senki sem hllott, fülébe nem jutott, szemével nem látt, hogy voln Isten rjtd kívül, ki ilyet tenne benne bízókért Mindnyájn olynok lettünk, mint tisztátlnok, minden igzságunk olyn, mint

6 Gyülekezeti élet szennyes ruh. Elhervdunk mindnyájn, mint flevél, bűneink elsodornk bennünket, mint szél Urm Atyánk vgy te mégis! Mi vgyunk z gyg, te mi formálónk, kezed lkotás vgyunk mindnnyin. Tekints ránk: mindnyájn te néped vgyunk! Amikor 8 évet Budpesten szolgáltunk, fsori gyülekezetnek Thibn volt táborhelye. Nyrnt ott trtottuk heteket. Többször is küzdöttünk vízzel, mert ott Dun Szõlõskert 2007/3 öntött ki, és tábor széléig víz ltt volt minden. Itt tűz fenyeget, tlán felmelegedés mitt következő években is. Egy dolog zonbn biztos. A mi Urunk, Istenünk Ur szélnek, víznek és tűznek is. Mert mindezek engednek neki! Ő mindennél htlmsbb! Az legjobb, hogy z Ő kezébe tehetjük le és tudhtjuk gyülekezetünket, és jövőnket! Somogyiné Ficsor Krisztin lp. Nõszövetségi konferenci Dunújvárosbn Verőfényes szép őszi reggelen bizkodv és nyitott szívvel indultunk el szeptember 29-én Dunújvárosb 10 nőtestvéremmel Kecskeméti Nőszövetségből. Időben érkeztünk konferenci helyszínére. Ott szíves szóvl és kedves vendéglátássl fogdtk bennünket és 18 másik küldöttséget. Pontosn 10 órkor templombn elkezdődött z egész npos progrmsorozt. A fő tém szolgált volt. A szolgált, melynek lpj z élő kpcsolt Krisztussl. Böttger Antl és felesége köszöntötték z egybegyűlteket, mjd Iboly, helyi Nőszövetség elnöke szólt hozzánk. A nyitó áhíttot Szénásiné Judit, Dunmelléki Egyházkerület Nőszövetségének főtitkár trtott. A vezérige Jn 15, 1-8, 16 versei voltk. Jézus mondj: Én válsztottlk titeket, hogy igz gyümölcsöt teremjetek. A mi Gzdánk számon kéri tőlünk, hogy milyen gyümölcsöt teremtünk ebben z évben. Továbbá bele kell épülnünk szőlőtőbe, Krisztusb, mint szőlővesszők. Ekkor fog igzi gyümölcsöt teremni z életünk. Mjd sorb vette Lélek gyümölcseit. Számomr békességre jutás legngyobb problém, mert sokszor türelmetlen vgyok. Itt értettem meg, hogy béketűrés segít békét megteremteni önmgmml és környezetemmel is. Az áhítt végén felszbdultn énekeltük: Az Úr csodásn működik, bár útj rejtve vn Ezt követően Ábrhám János főgondnok úr bemuttt 100 éves gyülekezetet. 1907-ben Báthory Zsigri Pál szervezte meg Dunpentelén református egyházt. 1952-2002-ig Kssi Sándor volt lelkipásztor. Szívesen

Szõlõskert 2007/ 3 emlékeznek rá. A templomot is z ő idejében, 1985-ben szentelték fel. 2002-től Böttger házspár vezeti gyülekezetet. Új lendületet hoztk közösségbe. M már templomon kívül, Városház Tnácstermében is vn rendszeres istentisztelet. Ngy hngsúlyt fektetnek csládok lelkigondozásár, bevonják őket gyülekezeti életbe, csládi táborokt szerveznek, sokt beszélgetnek fitl házsokkl. Legfontosbb számukr testvéri közösségek erősítése Jézus Krisztusbn. A következőkben öt 5 perces bizonyságtételt hllgttunk szolgáltról. Lenkeiné Teleki Mári pksi lelkész örömmel mondt el, hogy kezdetektől érzi, Isten szereti és nem engedi el kezét. Isten áldás segíti, hogy nyitott szívvel közeledjen z egyre bővülő gyülekezet minden tgjához. Kádár Andrásné műtősnő még Kssi Sándor idejében tért meg. A kórházbn megtpsztlt, hogy könnyek olyn távcsövek, melyek közelebb visznek z Úrhoz. Szbó Péterné cecei lelkipásztor bizonyságtételének fő mondnivlój: szolgáljtok z Úrnk örömmel. Örömünket fokozt egy szép kánon, mit meg is tnított nekünk: Jézus békességet d, Krisztus üdvösséget d, Ámen. Váli Mrgit ngoltnár is megerősítette, hogy z Úr válsztott ki őt szolgáltr. Férjével együtt minden vsárnp istentisztelet utáni beszélgetésre invitálják híveket, gyermekeket, felnőtteket. Mind többen jönnek ezekre z lklmkr. Erősödik közösség. Szbó Julinn lpi lelkipásztor sok helyen szolgál, mi meglehetősen nehéz. Mégis úgy érzi, jándék ez, mert vigsztlás igéjének hirdetésével Gyülekezeti élet 7 gyülekezetekkel együtt ráérzett, milyen jó, hogy Isten bennünk vn. A bizonyságtételeket követően elődás hngzott el Nőszövetségről. Fontos dolgokt hllottunk: Nőszövetség 20. százd elején lkult. A második világháború után lelki ébredés következett, melyben evngélizációk, hitmélyítő lklmk segítették népünk tlpr állását. A munk 1952-ben megszűnt, mjd 1990 után újrindult. Vezérigéjük Glt 6, 2: Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be Krisztus törvényét!. A Nőszövetség feldtánk vllj református nők közötti imszolgáltot, bel-, és külmissziót, ifjúsági és csládi npok szervezését. A Nőszövetség tgji lelkipásztorok segítői, munktársi is. A közös ebéd után csoportos beszélgetések következtek. Itt mondhttuk el, hogyn dolgozunk, szolgálunk városokbn és flvkbn. Sokt tnulhttunk z egyes csoportokbn elhngzott tpsztltokból, feldtválllásokból, progrmokból.

8 Betlehem kpuj Szõlõskert 2007/ 3 A záró áhítt 100. zsoltár lpján szólt. A lelkész dikónii szerepválllásr bizttott. A ránk bízott munkát úgy kell végeznünk, mint z postolok. A Krisztustól kpott szolgáltot föltétlen hittel kell végeznünk. A konferenciát úrvcsorávl zártuk, mjd felszbdultn énekeltük: Tégy Urm engem áldássá! Ezt követően mindnnyin bizkodv, Betlehem Kpuj Játszóház feltöltődve, tettre készen jöttünk el konferenciáról. Jó volt együtt lenni Dunújvárosbn, éreztük közösség Istentől kpott áldását. Hálásk vgyunk csodáltosn megszervezett npért, testvéri szeretetért, lelki útrvlóért. Lkó Sándorné Judit Gyermekeim, ne szóvl szeressünk, ne is nyelvvel, hnem cselekedettel és igzsággl. Jn 3,18 Ez válsztott igéje Betlehem Kpuj Játszóháznk, mely prókián 2006 májusától működik csládok szolgáltábn. Ez kedves hely vsárnp t e m p l o m o v i k é n t, g y e r m e k m e g ő r z ő k é n t várj kis lkóit. Szerdán bb-mm kör veszi birtokb, 10-12 óráig. A hét többi npján se árválkodjnk játékok Somogyiné Ficsor Krisztin ngytiszteletű sszony és Ritter Mészáros Id testvérünk jvslt lpján, Istennek hál, megnyithttuk gyermekmegőrző játszóházt. Az indulásbn és zót is sokn sokt segítettek, segítenek. Soli Deo Glori! Egyedül Istené dicsőség! A játszóházbn 9 órkor indul z élet: totyogó próságok, kis óvodások érkeznek és veszik kézbe sok- sok játékot. Ismerősként köszöntik Et nénit Tóthé Krjner Etelkát ki indulás ót állndó munktárs. Az ő munkáját segíti npont egy-egy szolgáló. Erre feldtr, szolgáltr folymtosn várjuk (nemcsk) z sszonytestvérek jelentkezését. A gyerekek délben elfárdnk, ezért hzmennek, játékok pedig ktonás rendben helyükön várják következő npot. A berendezés, felszerelés játékok, függönyök, szőnyegek jó szándékú dományozóktól kerültek játszóházb. A szolgálttásért perselypénzt fogdunk el, fenntrtási költségek fedezésére. Ajánltunk: 300Ft/ ór, vgy dományjegy. Szívesen veszünk és elfogdunk bármilyen segítséget, mi játszóház életét segíti! Édesnyákként tpsztltból tudjuk, hogy milyen ngy könnyebbséget jelent, h kpunk néhány szbd órát, mikor elintézhetjük bevásárlást, vgy cslád hivtlos ügyeit. Ebben szeretnénk segítséget nyújtni, rr is törekedve, hogy hozzánk érkező gyerekeknek trtlms elfoglltságot biztosítsunk, melynek során zt is

Szõlõskert 2007/ 3 Bizonyságtétel 9 megtpsztlhtják, milyen ngy jándékot jelent z ember életében közösséghez trtozás. Szeretettel várjuk z 1-3 éves gyermekeket 9-12 ór között játszóházbn! Kérjük és bízttjuk kedves testvéreket, hogy látogssnk el játszóházb, személyesen győződjenek meg z áldásos szolgáltról. Részletesebb információt 20/9725709 vgy 20/4284032 telefonszámon lehet kérni. Simonné Bkó Mári presbiter Az Úr erejével És ezt mondá nékem: Elég néked z én kegyelmem, mert z én erőm erőt lenség áltl végeztetik el. Ngy örömest dicsekeszem zért z én erőtlenségeimmel, hogy Krisztus ereje lkozzék én bennem. (2Kor 12,9) Az 50. évemhez közeledve hálát dok z Úrnk, hogy fenti verset megerősítette bennem. Hosszú küzdelem után kellett rájönnöm erőtlenségemre. Ngymmámon keresztül kerülhettem Isten közelébe. Hlálávl zonbn kicsúszott lólm tlj. Sorr értek kudrcok tnulásbn és bráti kpcsoltimbn. Emberi közbenjárás mitt nem vettek fel főiskolár, mit végképp nehezen viseltem. Kerestem helyem, békességem és nem tudtm, hogy bj forrás egyedül én vgyok: elhgytm Istent. Egyedül krtm megoldni mindent, bizonyítv, hogy nem véletlenül voltm jeles tnuló éveken keresztül, és mi velem történik, csk tévedés lehet. Azt gondoltm, hogy kkor számítok, kkor vgyok vlki z emberek szemében, h megmuttom nekik, hogy mire vgyok képes. Minél jobbn krtm bizonyítni, nnál ngyobbt buktm és nnál jobbn kétségbe estem. Amikor legngyobb mélységben voltm, nem tudtm senkibe se kpszkodni, lehjolt hozzám z Isten. Az nyújtott kezét felém, ki úgy szerette világot, hogy egyszülött Fiát dt érte. Értem is! Pedig én csk bántot és szomorúságot okoztm Neki! Szeret engem, önzetlenül, őszintén. Szeret engem és minden np megelégít nem csk lelki, hnem z nygi szükséges jvkkl is. Egészségi állpotom z utóbbi időben megromlott, leszázlékolt lettem. Nponként szembesülök erőtlenségemmel. A társdlom számár értéktelen, mihszn élősködő vgyok. Hátrányos helyzetemet tetézi, hogy négy gyermeket nevelünk férjemmel, kivel 23 éve járjuk közös utunkt. Isten számár zonbn fontos vgyok! Terve vn velem, hsználni

10 Bizonyságtétel Szõlõskert 2007/ 3 kr erejének elvégeztetésében. Jó megtpsztlni ígéreteinek beteljesedését. Nem hgy mgunkr! Legutóbb is, mikor gyermekeink készültek z új tnévre, csütörtökön még nem tudtuk, hogy szombton miből fizetik be kollégiumi díjt, mire pénteken csöngetett postás és éppen nnyi pénzt hozott, mennyi szükséges volt. Csodáltos érzés, hogy minden np megelégíttetünk, megvnnk z dott npr rendelt jvk. Ez csk hb. A tort: kegyelemből megtrtott életünk. Hálás vgyok z Úrnk csládomért: férjemért és gyerekekért. Mindnnyin mérhetetlen ngy jándékok Istentől. Velük együtt, rjtuk keresztül ömlik hozzám szeretet. Ezt szeretetet kívánom továbbdni zoknk, kik leginkább rászorulnk. Tudom, hogy z Úristen velem vn minden npon világ végezetéig! Tóthné Krjner Etelk Felnõtt konfirmndusok vllomási Mert vlhány ígérete vn Istennek, zokr Őbenne vn z igen, és ezért áltl vn z ámen is, z Isten dicsőségére áltlunk. Aki pedig minket veletek együtt Krisztusbn megerősít és felken, Isten z. Ő pecsétjével el is jegyzett minket, és Lélek zálogát dt szívünkbe. Én pedig z Istent hívom tnúbizonyságul mgm mellett. (2 Kor 1,20-23.) Dolmány Mihály vgyok és néhány hónpj kerültem Kecskemétre, illetve ebbe gyülekezetbe. Arról szeretnék beszélni, hogy mit jelent számomr Isten. Knyrodjunk vissz másfél évvel ezelőttre! A főiskolár járok, egy hét vn még z állmvizsgáig. Sokn mondják, hogy z érettségi után várj z embert ngybetűs élet, mégis zt gondolom, hogy ez csk z első munkáb állás kpcsán történik meg. Nálm ez főiskol után következett be. Rengeteget imádkoztm zért, hogy Isten olyn munkhelyet djon, hol látni szeretne, ugynkkor mindig is nyomdvezető szerettem voln lenni. Volt egy álláshirdetés, mi ngyon megtetszett. A kedves testvérek ismerik szöveget: 23 éves szkmi tpsztlttl, ebből 11 év vezetői gykorlttl és lehetőleg 3 nyelvvizsgávl keresünk lehetőleg 20 éves nyomdász kollégát. Minden jó lett voln, de nekem ebből egyik sem volt meg. Nincs mit veszítenem, gondoltm, leglább látok egy modern nyomdát. Természetesen én lepődtem meg legjobbn, mikor behívtk második interjúkörre. Urm, lesz, mi lesz, Te vgy Főnök. Megdöbbenésem kkor lett még ngyobb, mikor zt mondták, hogy hétfőn kezdhetek. Álmombn nem gondoltm voln, hogy teljesen fitlon, vezetői gykorlt hiányábn megkpom z állást. Így vezethettem több mint egy évig egy vidéki kisnyomdát. Azután emberi okok mitt sjnos nem tudtm válllni tovább feldtomt. Válsztnom kellett, hogy vgy Isten, vgy krrier. Isten nekem többet ér. Pestországbn kerestem munkát. Úgy gondoltm, hogy Istennek ngy tervei vnnk velem, így hát elébe mentem, hogy segítsek Neki: csk vezetői állásokt kerestem. Ennyit igzán megérdemlek! Tláltm is egyet, lklmztk. Jól kerestem, de

Szõlõskert 2007/ 3 Bizonyságtétel 11 lelkemet ki kellett dolgoznom, hogy eredményes legyen munkám. Npi 10-12 ór, minden np. A próbidőmet nem is hosszbbítottm meg. Nem zért döntöttem Isten mellett, hogy zután mégis krrier győzzön. Mókás, hogy mennyire ngyon komolyn tud imádkozni z ember, mikor sját életéről vn szó. Végül is eljutottm od, hogy inkább megyek mezőre búzát kszálni, vgy bányáb követ törni, de Urm, legyen meg Te krtod! Cseng telefon, volt osztálytársm keres, hogy Kecskeméten éppen nyomdvezetőt keresnek, pont egy Lukács Gbriell vgyok. Slgótrjánbn születtem 1976-bn. Ktolikusnk kereszteltek, de párt mitt nem tehettem első áldozó. Ez kkor ngyon fájt. Emlékszem, lsó tgoztos korombn ngyon érdekelt hittn. A brátnőm is járt. Az okttás szomszédos flubn volt. A pp egyszer hz vitt, Trbnttl mentünk. Akkor zt mondt nekem, hogy hivtlosn nem járhtok hittnr, mert nem írht be könyvbe, de h ngyon érdekel, mehetek és leülhetek hátsó pdbn. Aztán házunk elé értünk. Én kiszálltm és becsuktm Trbnt jtót, de nem eléggé, mert Ő újr kinyitott és jól becspt. Mert ezek z jtók nem záródnk be elsőre, h nincs elég erő hozzá, és gyermekként nekem nem volt. Felnőttem. Anyukám nyugdíjs lett és végre teljesült vágy, járhtott templomb. Hívott engem is, de nem mentem. Megismerkedtem férjemmel. Ő református emberként járt templomb Slgótrjánbn. Nem is vettem észre ddig zt szép olyn embert, mint én. Istennek vn humor. Minthogy itt állok, nem kell részleteznem, hogy hogyn sikerült személyes beszélgetés. Vn egy ngyon jó főnököm, szeretem kollégáimt. Vn időm munkámr és vn időm Istenre. Soh nem hittem voln, hogy egy munkhelyen is ennyire együtt lehet élni Istennel. Hálát dok Istennek kedvesemért, csládomért, brátimért, gyülekezetemért és munkhelyemért. Az egész életemért. Ezért szeretnék megkeresztelkedni és ezért szeretnék konfirmálni. Hogy Isten dicsőségét hirdessem másoknk ez áltl is: el vgyok pecsételve. épületet kkssl tetején, kicsi utcábn. Megtetszett, hát bementem. Meglepett, hogy templom fl dísztelen és egy nő prédikál. A flusi kis templomunkbn vnnk díszek, képek,és nők csk pdokbn! Kezdett érdekelni dolog, de még nem eléggé. Előbb el kellett költözni szüleimtől, brátimtól ide Kecskemétre. Megszületett kisfiunk, Nándor. Telt z idő. Ngyon mgányosk lettünk. A férjem eljött templomb, néh én is jöttem vele, de kkor mindig rr figyeltem, hogy gyermek csendben mrdjon, mi persze sosem volt úgy. Egy ilyen lklomml, mikor idegesen rohngáltm vele fel-lá templom kpujábn megláttm egy plkátot református mmkör felirttl. A következő szerdán elindultm fimml mmkörre. Úgy írt plkát, hogy könyvesbolt melletti ngy kpun kell bemenni A kpu zárv volt. Álttábn h ilyen kdály vn előttem, megtorpnok. Eddig. Bementem könyvesboltb és csk egy szvmb került s nyílt kpu. Mentem ngy örömmel, kkor föl

12 Bizonyságtétel Szõlõskert 2007/ 3 sem fogtm, hogy mgm htárát is áttéptem. Ngyon jól éreztük mgunkt kedves Krisztin és többi nyuk között. Aztán már nem volt kdály, jártunk rendszeresen. Megszületett bennem vágy, hogy teljes tgj legyek gyülekezetnek. Ngy izglomml mentem z első konfirmációi előkészítőre. Ngyon jó volt. Örömmel újságoltm otthon miket z előkészítőn hllottm. Férfi lelkésszel utoljár Trbntbn beszélgettem és z merőben más htássl volt rám. Olvsgttm tnkönyvet, elkezdtem olvsni Bibliát. Megfoglmzódtk bennem kérdések, miket megosztottm férjemmel. Jó volt vele Istenről beszélgetni. Megújult kpcsoltunk. Eljött z Advent. Még Elhivtottság soh nem volt ilyen szép, mint most. A mmkörös készülődés közben Jézusról beszélgettünk. Szenteste templom után, otthon Bibliát olvstuk. Teljes lett z életünk. Sokszor sjnálom, hogy nem vettem észre Őt korábbn, hiszen hívott. Szebb, teljesebb tett voln z esküvőnk, gyermekvárásunk, tinikorom, gyermekkorom. Mégis boldog vgyok, mert beléptem nyitott kpun, mi nyitv mrd gyermekem számár is, hogy ő is tlálkozhsson z Úrrl. Kérjetek és dtik, keressetek és tláltok, zörgessetek és megnyitttik nektek. Mert mindz, ki kér kp;ki keres tlál és ki zörget, nnk megnyitttik. (Lk 11, 9-l0.) Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobbn megerősíteni elhívtásotokt és kiválsztásotokt, mert h ezt teszitek, nem fogtok megbotlni soh. 2Pt 1, 10 Ezt z Igét nem csk úgy válsztottm ki, nem olvsás lpján jött gondolt, hnem több esemény htásár vettem elő Bibliát és kerestem meg. Tíz éve járok református iskoláb. Előtte még gyermekistentiszteletre is jártm z óvod ltt. Hosszú évek után zt gondolom kimondhttm, hogy hívő vgyok. Később zonbn vlmi nem működött. Egyre jobbn eltávolodtm templomtól, hittől. Ám mi legjobbn elgondolkozttott, z z, hogy ez ltt z idő ltt is és most is folymtos visszigzolást kpok, hogy Vlki figyel rám. Hiszen tlán már z sem volt véletlen, hogy egy református iskoláb írttk szüleim, kik egészen távol állnk vllástól. Szóvl z elmúlt hetekben megállított szomszédom, Dr. Dömötör Endre, ki gyülekezetünk egyik presbitere. Egy emléklpot dott át nekem kedves gondoltokkl, miszerint mindig mrdjk hit mellett. Ez zért volt ngy htássl rám, mert előtte mondtm ki hngosn is, hogy eltávolodtm hittől. Miót kpcsoltom vn Istennel, Bibliávl, mindig kkor tudtm hinni, elhinni vlmit, h sját bizonyságtételeket kptm. H vlki őszintén elmondt, hogy ő hogyn élte meg elhívását és hogyn kpott visszjelzést jó útról. Hiszen szerintem nem lehet olynbn hinni, mi önmgábn elég hihetetlen. Szükségem volt és vn is mindig kézzel foghtó dolgokr, hogy hinni tudjk. Nem tudom, ez mennyire rossz gondolt, hozzáállás, számomr ez mégis így vn. Azt hiszem kimondhtom, hogy z z

Szõlõskert 2007/ 3 Bizonyságtétel 13 emléklp, mit rögtön visszjelzésként kptm elég konkrét élmény hhoz, hogy újr közelítsek Istenhez. Amikor pünkösdi istentiszteleten k o n f i r m n d u s o k áldásit hllgttm eszembe jutott sját konfirmációm. Amikor hzértem el is olvstm: H megmrdtok énbennem, és beszédeim m e g m r d n k tibennetek, kkor bármit krtok, kérjétek, és megdtik nektek. (Jn 15,7) H eddig nem tettem voln, most megköszönöm Mitk néni. Ez z Ige beletlált z én világomb, gondoltimb. Akármit teszek mindig kpok vlmi visszigzolást, mitől mostnábn még inkább hiszem, hogy Vlki figyel és vigyáz rám. És tudom, hogy ez Isten. Horváth Flór 11. évfolymos tnuló Szeretettel meghívjuk Önt és kedves csládját z ELSŐ KECSKEMÉTI REFORMÁTUS BÖRZÉRE A rendezvényt 2007. november 10-én, 9-15 óráig trtjuk z Ókollégium torntermében A megnyitó 10 órkor Betlehem Kpuj Játszóház próságink bemuttkozásávl kezdődik. A rendezvény célj Betlehem Kpuj Játszóház fennmrdásánk és továbbműködésének segítése, vlmint Támogtói Kör szervezése (kik válllják, hogy egy éven keresztül hvont egy kis összeggel segítik Játszóház működését). A Börze teljes bevétele fenti célt szolgálj. Belépő 100 forint (10 éves kortól), melynek keretében mindenki vendégünk egy sütire. Amit kínálunk: Aki szeretne túldni hsználhtó, jó állpotbn lévő, de már otthon feleslegessé vált bármilyen tárgyon, nnk egy sztlt biztosítunk, hogy értékesítse zokt. Amennyiben csk 1-2 tárggyl szeretné segíteni börze sikerét, erre is vn lehetőség, ezek mm-kör közös stndján kerülnek értékesítésre és teljes áruk Játszóházt segíti. A feljánlott tárgyk Református Könyvesboltbn ledhtók. Amit kérünk: Szeretettel kérünk mindenkit, kinek sztlt biztosítunk,hogy bevétele egy hrmdát, de minimum 1000 forintot Játszóház jvár feljánlni szíveskedjék. H vlki árulni szeretne, kérjük, előre jelezze 06-30/6365802 telefonszámon, november 7-ig. A Börzéhez kpcsolódón presbiteri szobábn ruhvásár lesz! A Mm-kör szeretettel várj gyülekezet tgjit!

14 Testvérgyülekezet Szõlõskert 2007/ 3 Mgyrbiklon jártunk Urm, Te voltál nekünk hjlékunk nemzedékről nemzedékre Zsolt 90,16 Hzmegyek végre, hzátln árv Hol éltem nnyi boldog ifjúévet S hol férfivá érlelt hrcos élet, Míg nem sodort el sorsom más htárr. Milyen öröm, h állomáshoz érek! Az út, melyen új hzát keresve A szívem hoztm erre csüggedezve, Most megszépül, mert újr vissztérek Fülöp Károly E két szívből szóló idézettel érkezett meghívó Kecskeméti Református Egyházközséghez. Lukács Endre református lelkipásztor tolmácsolásábn flu közössége nevében szólt meghívás Mgyrbikli Npokr, melyet 2007. ugusztus 25-26 között trtottk. 12 fős kis csptunk ugusztus 24-én, pénteken reggel vágott neki 330 km-es útnk. Rövidebb megállókkl 11 ór körül megérkeztünk Ngyvárdr, hol városbn tlálhtó három református templom közül legrégebben (1787-ben) épült Olszi (Körös-prti) református templomb látogttunk el. A templom érdekessége, hogy először torony nélkül került megépítésre, mjd kereken 100 év múlv tornyot is emeltek elé. A vártln érkezésünk ellenére ngyon bráti fogdttásbn volt részünk és helyi lelkipásztor zonnli templom és egyházközségi bemuttót trtott számunkr. A részletes beszámolóból számomr kiemelendő z z összetrtás, mely ezt gyülekezetet jellemzi. (Csk egy példát említve, hhoz, hogy legyen templombn orgon, gyülekezeti tgok csládonként vásárolták meg z orgon sípjit, és mi npig láthtó z dományozó cslád neve minden egyes orgonsípon). Ngyvárdról pedig egy rövid gondolt, mely város prospektusán is olvshtó: Szent László város, Ady Pece - prti Párizs, Tiszántúl legfontosbb város, virágzó kultúrák bölcsője és ngy pusztulások színhelye, - de mindig elég erős hhoz, hogy hitében és hmviból újr éledjen, ismét Boldog Várd legyen. Utunkt egy kis belvárosi sét után 12 ór körül folytttuk. Este fél 7-re értünk Mgyrbiklr, hol flu fogdóbizottság élén lelkipásztorrl igzi mgyr vendégszeretettel fogdott minket. A helyi, házi szilvpálink és még meleg kürtösklács elfogysztás után megismerkedtünk bennünket elszállásoló csládokkl. A vcsorát már ki-ki sját szállásdójánál töltötte. Az erdélyi emberek vendégszeretete világhírű, melyről most sját mgunk is személyesen meggyőződhettünk. Az sztlon minden jóvl, mi szem szájnk ingere, fogdtk bennünket. Csk egy

Szõlõskert 2007/ 3 kis ízelítő, mit fogysztottunk z ott töltött idő ltt: töltött káposzt, rántott hús, töltött tojás, pdlizsánkrém, házi kecskesjt és még sorolhtnám. Az itlokról nem is beszélve. Minden cslád vezet vlmekkor gzdságot. A veteményeskerten túl szinte mindenkinek vnnk állti (tyúk, tehén, mlc, ló stb.) és gyümölcsöse vgy szőlője. Szeptember végén legngyobb esemény flubn szüret, melyen együtt dolgoznk. Így z összes csládnál megtlálhtó házi készítésű bor, illetve pálink. Mindezek megkóstolás után nyugovór tértünk, hogy másnp kellő lelkesedéssel folytthssuk tervezett progrmjinkt. Szombton bőséges reggeli után egy kiránduláson vettünk részt Nyugti Hvsokb. A flu prj ngyj mi kényelmünkön, és szórkozttásunkon munkálkodott. Míg z sszonyok flubn mrdtk, hogy kirándulás után hzérkezők számár estebédet készítsenek, ddig z lpolgármester és lelkipásztor vezényletében gyerekek és néhány férfi elkísért bennünket z utós túrár. Kb. 1,5 órás út után megérkeztünk egy csodszép vízeséshez, mjd pedig egy pihenőhelyen letáboroztunk. Itt egy grillprtit rendeztek számunkr szlonnsütéssel, miccsel (helyi specilitás, mely 3 különböző drált húsból készül) és pácolt húsokkl. Egy kellemes beszélgetés keretében, gyerekzsivjjl háttérben élveztük jobbnál jobb ízeket és illtokt, melyet sült mnglicszlonn és hgymás kenyér illt hordozott. Pár ór eltöltése után visszindultunk Testvérgyülekezet 15 flub, hol már rotyogott bográcsos és helyi Rehobot ház (régi felekezeti iskol) udvrán egy csodásn megterített sztl várt bennünket, mely délelőtt folymán ott tüsténkedő sszonyok jóvoltából készült. Lczy András lelkipásztorunk meg is jegyezte, hogy mi np egyfolytábn ettünk, és még nincs vége! Ez is mind rról tnúskodik, hogy z egyébként nem igzán bőségben élő pár száz lelkes fluközösség mindent megtett nnk érdekében, hogy z áltluk meghívott vendégek igzán ne szenvedjenek hiányt semmiben és esetenként erőn felül is válllták ezt vendégfogdást, mit ezúton is köszönök mindnnyiunk nevében. A kor este helyi kultúrotthonbn folyttódott, hol dr. Sebestyén Kálmán elődását hllgthttuk meg Mgyrbikl történetéről. Ezt követően Szrkláb néptáncegyüttes bemuttóját láthttuk, melyet kitörő tpsvihrrl jutlmzott közönség. Az ünnepi progrm másnp templombn 11 órkor kezdődő ünnepi istentisztelettel folyttódott, melyen Lczy András kecskeméti lelkipásztorunk prédikált. Itt még régi hgyományok szerint zjlik egy-

16 Testvérgyülekezet Szõlõskert 2007/ 3 Kup Kti néni, templomunk úrsztli terítőjének készítője egy istentisztelet. A nők többsége helyi népviseletben jelent meg. Az sszonyok fején kendő, z eldó sorbn lévő lányok fején párt, egyedül még nem konfirmált lányok lehettek fedetlen fejjel. Eszerint különbözött ruhájuk színe és díszítése is. Természetesen legékesebb ruhát még férjhez nem ment lányok viselték. Ők viselhetnek csk gyöngyöt és bojtot, mert helyiek elmondás szerint ez z sszonyoknk már nem illendő. A templombn megvolt szigorú ültetési rend is. A nők mentek be először és fogllták el helyüket, őket követték z eldó sorbn lévő lányok, kiknek z első sorbn volt helyük, hogy mindenki láthss őket. Miután ők is elfogllták helyüket, kkor jöhettek be férfik egy másik, zz férfibejárón. Kor szerinti sorrendben. Először z idősebb korosztály, mjd fitl férfik és végül legények, kik krzton z orgon mellé ülhettek (legtávolbb lányoktól). Ezután érkezett lelkész felesége és gyermekei, mjd pedig lelkipásztorok. Mg liturgi is eltért nálunk megszokottól. Elhngzott egy bűnbánti imádság, mely ott minden istentiszteleten szerepel, zonbn nálunk ez nem ismert. A templomból vló eljövetelnek ugynilyen szigorú rendje vn, mint z érkezésnek. Először nők távoznk üléssorrendben, mjd őket követik férfik. A templomból kijőve körbeálltuk flu korábbi lelkipásztor, Ferencz Miklós ngytiszteletű úr sírját és helyi nőszövetségi kórus éneke ltt jelenlegi lelkipásztor Lukács Endre és felesége elhelyezték gyülekezet koszorúját. Az lklom után köszöntőket hllhttunk z ünnepi lklmon részt vevő meghívott vendégektől. Mjd pedig helyi kézművesek bemuttóját csodálhttuk meg, hol szebbnél szebb hímzéseket, frgásokt láthttunk. Külön öröm volt nekünk fitlbb kecskemétieknek megismerkedni 80 esztendős Kup Kti nénivel. Ő volt z, ki több mint 20 éve vrrt zt klotszegi vgdlásos úrsztli terítőnket, mely tvsztól őszig díszíti templomunkt. Az ünnepi progrm egy htlms lkomávl zárult. Ekkor elérkeztünk búcsú pillntához, és kecskeméti viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól, mely minden bizonnyl mihmrbb eljön. A bőséges útrvlóvl táskáinkbn nekivágtunk hzfelé vezető útnk. Virág Gbriell

Szõlõskert 2007/ 3 Gyermeksrok 17 Megnyitottuk Pálmácsk Református Óvodát Köszöntés tnévnyitó istentiszteleten: Nyitott, örömteli és háltelt szívvel köszöntjük itt templombn ezen z évnyitó istentiszteleten gyülekezet közösségében, most induló Református Pálmácsk Óvod óvodásit, kedves szülőket, ddusokt és z óvónőket. A templom lpvetően csládi ház, csládfő mg z élő Isten, mi Mennyei Atyánk és mi köré sereglő emberek vgyunk z Ő gyermekei. Mennyei Atyánk szeretete immár hrmdik testvér születését is lehetővé tette, két okttási testvérintézmény után. Ngyon vártuk z érkezését! Sok imádság közben sok emberi segítség bábáskodott születésénél, hálásk vgyunk mindezért. A két ngyobb testvér és sok csládtg vesz most körül titeket. Egy ngycsládbn tudjuk, mit jelent egy újbb gyermek érkezése, milyen örömet jelent, milyen közös feldtot, s Hálás szívvel mondunk köszönetet Mennyei Atyánknk mindzokért jelekért, melyeken keresztül muttt utunkt. Hosszú vágykozás és imádság előzte meg Egyházközségünk szándékát z óvod megnyitás iránt. Az idei esztendő áprilisábn megcsillnt ennek reménye, z Úr úgy rendezte óvodánk ügyét, hogy szükség kput nyitott z élet befogdás mindig áldást. Az Úr Jézus zt mondt ilyenkor Őt fogdjuk be. Ez mi örömünk m különösen is. És mond nékik: Vlki e kis gyermeket befogdj z én nevemben, engem fogd be; és vlki engem befogd, zt fogdj be, ki engem elküldött; mert ki legkisebb mindnyájn ti közöttetek, z lesz ngy. (Lk 9,48) S ebben kijelentésben z is benne vn, hogy Nál legkisebb ngy. Így szeretnénk mi is Rátok nézni. S hogy milyen mi Urunk, hogyn bánik velünk? C s o d á l t o s n jelenti ki ezt z Ő Szvábn: Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, krjár gyűjti bárányokt, ölébe veszi őket, z nyjuhokt szelíden terelgeti. (És 40,11) Mindnyájunkról szertettel gondoskodik. Így fog Titeket is krjár venni és megáldni. Somogyi Péter lelkipásztor nekünk: így vettük át várostól Munkácsy utci óvodát működtetésre. Egy csoporttl indultunk el z idei tnév szeptemberétől. 30 Pálmácsk óvodássl, két óvodpedgógussl és két djkávl nyitottuk meg kpuinkt. A Lelkészi Hivtlbn dolgozók és lelkészek: Szbó Gábor esperes úr, Somogyi Péter ngytiszteletű úr áldoztos segítségével és vezetésével

18 Gyermeksrok Szõlõskert 2007/ 3 július végére túljutottunk jogi procedúrákon, mjd lázsn nekiláttunk z óvod nyári krbntrtó, megújító munkáltink. A közös krt és lelkes munkálkodás meghozt gyümölcsét: 2007.ugusztus 27-én megnyílt Pálmácsk óvod gyermekek előtt, hol kezdődhet mgvetés. Óvodánkt kollégiumi rendszerhez kpcsolódv működtetjük. Most már minden láncszem megvn hhoz, hogy Kecskeméten gyermekek keresztyén nevelésben részesüljenek és csládok Isten népének ngy csládjáb trtozznk - óvodától z egyetem elvégzéséig -. Vrg László főigzgtó, püspök helyettes úr áhítttl és imádságos szívvel nyitott meg és dt át Cserkésztábor óvodánkt, megnyitón szülők és gyermekek is részt vettek. Reméljük Jézus szvi beköltöznek lelkünkbe, mely óvodánk nevelési progrmjánk fő gondolt: Jézus mondj: Engedjétek, hogy kisgyermekek énhozzám jöjjenek! (Lk 18,16) Köszönjük Kecskeméti Református Egyházközség tgjink, Vezetésének, Presbitériumnk és szülőknek imádságikt, dkozásikt. Jövőnkre Isten áldását kérve kezdjük meg nevelőmunkánkt. Sáriné Czkó Erzsébet,Tpolcsányi Nór óvodpedgógusok A cserkészcsptunk 2007 nyrán is megtrtott szokásos nyári táborát. Idén z észki országhtár mentén, Nógrád megyei Litke flu mellett vertük fel sátrinkt közvetlenül z Ipoly szomszédságábn. Ez lklomml több különlegessége is volt tábornk: egyrészt cserkészet meglkulásánk százéves évfordulóját ünnepeltük, másrészt z ünneplést másik 5 cserkészcspt (Abony, Jászberény, Jászfényszru, Törökszentmiklós, Vezseny) társságábn tehettük még emlékezetesebbé. A 150 cserkész 10 npon keresztül táborozott együtt ugusztus első felében. A Kecskeméti Református Kollégium cserkészcspt (121. sz. dr. Vetéssy Géz) 47 cserkésszel képviseltette mgát. Az Ipoly árterébe húzódtunk np forró sugri elől, és egy délután ltt felállítottuk sátrinkt, kilkítottuk őrsi körleteinket. A bőséges fnygnk köszönhetően változtos tábori építmények bukkntk elő sátrk mellett: sztlok, pdok, kerítések, körletkpuk, szemetesek és egy szerszámtrtó. Vrázsltos volt, hogy vd természet megszelídült szorgos munk htásár, tágs utk kígyóztk sűrű ljnövényzetben, csábították cserkészt, látogtót egyránt sátrkhoz. Az ltáborunk lkulóterén brátságos kis lámpások bújtk ki földből, hogy éjszk hlvány fénnyel ársszák el teret, biztonságot dv z rr járóknk. Fntsztikus élmény volt z esti tábortűz után csillgos ég ltt z ltáborunkhoz visszsétálni, mjd ott, lámpások fényében jó éjszkát kívánni többieknek. Vezetőink remek progrmot állítottk össze nekünk, mximálisn kihsználv táborhely dottságit. Alklmunk nyílt z Ipoly folyón kenuzni, mely Kecskemét homokbuckáihoz

Szõlõskert 2007/ 3 A zene nyelvén 19 szokott cserkészeink felettébb élveztek. Délutánonként focibjnokság kötötte le csptok figyelmét. A lelkes küzdelem eredményeképpen miénk lett trófe mindkét ktegóriábn, sőt, gólkirály is tőlünk került ki Bibó Zoltán személyében. Npközben lklmunk nyílt néptáncolni, célb lőni, kézműveskedni, népi játékokt játszni, végigmenni egy kdálypályán. A hrmdik cserkésztörvény szellemében (A cserkész hol tud, segít.) pedig segítettük megtisztítni Litkét hulldéktól. A hgyományokhoz híven ismét elhgytuk tábor területét, hogy portyázni induljunk. A Plóc Grnd Knyon különösen szép volt, zonbn legngyobb élményt kor délután kezdődő zivtrhullámok jelentették. Bár bőrig áztunk, z eső nem szegte kedvünk és inkább énekelve, menetelve, néh futv, de töretlen jókedvvel igyekeztünk vissz táborb. Örülök, hogy részt vehettem idén is nyári Ngytáborbn és tnúj lehettem, hogy 15 újonc cserkészfogdlmt tett. Csodáltos volt tpsztlni Isten kegyelmét, hogy ekkor hgyományokkl rendelkező ifjúsági mozglom nem szűnik meg gyrpodni létszámbn, tpsztltbn, tudásbn, sokszínűségben. Köszönettel trtozunk gyülekezetnek, mely gondoskodó szeretettel vesz körül bennünket, támogtásuk nélkül, bizony, lig lenne lehetséges munkálkodni z emberibb emberekért és mgyrbb mgyrokért. Mező Zsófi Mely igen jó z Úr Istent dicsérni, Felségednek, én Urm, énekelni. 255. dicséret A fenti idézet vlóbn igz. És ez így áll 92. zsoltárrl is, melynek lpján írt z ének írój, jelenlegi ismereteink szerint Sztári Mihály. Csk buzdítni tudok mindenkit z éneklésre. Énekelni (de orgonálni, hegedülni, hrsonázni, egyáltlán vlmilyen hngszeren játszni) jó dolog, felemelő tevékenység, tpsztltom szerint minden más foglltosságnál fontosbb és nemesebb. H bármelyik szent éneket (főként zsoltárt) eléneklünk, z segít jó gondoltok előtérbe kerüléséhez, lecsendesít, h rr vn szükség, közelebb segít minket egymáshoz, ráhngol Isten dolgir. H csk két ember énekel együtt, már jól teszi zt, hiszen éppen pletykálhtn is egy A zene nyelvén hrmdikról. Summ summárum: minden kedves olvsó szíves figyelmébe jánlom hétfői zsoltárkörünket és énekkri lklminkt is. Egyébként 2009-ben Kálvinévforduló lesz, és mi mássl tudnánk méltóbbn ünnepelni, mint hogy minél többet énekeljük mgyrr fordított genfi zsoltárokt. Otthon csládbn kisebb gyermekeink sokt énekelnek és minden este néh csk egy-egy éneket énekelünk nekik. Televíziót este nem ngyon nézünk. A Krónikák könyvében tláljuk Ezékiás király prncsát, ki prncsb dt z éneklést. E prncs után zt olvssuk, hogy léviták örömmel dicsérték z Urt. December 1-jén különleges lklomr hívom testvéreket, hiszen dventváró éneklés lesz templomunkbn. Hogy z énekek ne

20 Kincsestár Szõlõskert 2007/ 3 csk felsorolásszerűen kövessék egymást, z orgon folymtosságot biztosít z énekek között. A közös éneklésen elhngzó énekek: 33. zsoltár, 218. dicséret, 273. dicséret, 369. ének Kodály feldolgozásábn, vlmint 311, 309, 40, 296, 317, 195, énekek. A Kodály-művet kivéve minden ének unisono (egy szólmbn) fog szólni orgonkísérettel, tehát be lehet kpcsolódni közös éneklésbe. December 1-jén du. 2 órár szeretettel várom testvéreket. Mikesi Tibor kántor Már több, mint egy éve, nincs közöttünk dr. Szíj Rezső egykori lelkipásztor, történész, író, irodlomtörténész, könyvkidó. A címeket még tovább is sorolhtnánk, s h élne most zt mondná: ugyn hgyjátok már, én mgmt csk röviden, egy művészetszerető, érdeklődő embernek trtom, többi mind ebből következik. Dr. Szíj Rezső műgyűjtő életművének egy jelentős részét itt őrizzük Kecskeméti Református Egyházközség és Kollégium gyűjteményeként. Élete utolsó évtizedében igen jelentős energiát fordított rr, hogy hlál után Gyűjtemény megfelelő kezekbe kerüljön. A mgs mércének, melyet dr. Szíj Rezső állított megfeleltünk; Szíj Rezső-Kovács Rózs Művészeti és Tudományos Gyűjtemény képek, szobrok, egyéb műtárgyk és könyvek-kidványok Egyházunk és Kollégiumunk tuljdonábn vnnk Kincsestár képek flkt díszítik s ki nem állított nyg z Ókollégium épületében vn gondosn elrktározv és ktlogizálv. Gyűjteményünket korbn huszdik százd első felére tehetjük. Olyn lkotók nevei fémjelzik ezt kort kollekcióbn mint Bernáth Aurél, Rudny Gyul, Szőnyi István, Xntus Gyul, Borsos Miklós, Szly Ljos, később Molnár C Pál, Szász Endre, Kss János, Würtz Ádám, Demjén Attil, Kondor Bél Frks Vldimír, Gyrmti Tihmér, Csohány Kálmán, kik festők, grfikusok vgy pl. szobrászok: Szndi Sándor, Kelemen Kristóf, Mikus Sándor, Medgyessy Ferenc, Józs Ljos, Hllgss Jenő Zoltán stb Kiemelkedő z éremgyűjtemény is, egy-két neves lkotót említsünk meg: Beck Ö. Fülöp, Búz Brn, Csucs Ferenc, Ferenczy Béni, Percz János, Solymári Vlkó László stb Külön említést érdemelnek