Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. február 22-ei munkaterv szerinti üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácsterem, Tóth Istvánné, Ocskai Simon, Bíró Józsefné önkormányzati képviselők Kapros Katalin jegyzőkönyvvezető Meghívottként jelen van: Rajnai Gábor alpolgármester a munkaterv szerinti képviselő-testületi ülést 10 órakor megnyitotta, szlovák és magyar nyelven is köszöntötte a képviselő társait. Megállapította, hogy a Képviselő-testület ülése határozatképes, mert 4 fő nemzetiségi települési képviselőből 4 fő jelen volt. Javasolta, hogy a kiküldött napirendi pontokat fogadják el. Miután más javaslat nem volt, kérte, szavazzanak a napirend elfogadásáról. A Képviselő-testület a napirendet nyílt szavazással, 4 fő önkormányzati képviselő részvételével, 4 igen 6/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata a 2017. február 22-ei munkaterv szerinti képviselő-testületi ülés napirendjéről 2017. február 22-ei munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésén a következő napirendi pontokat tárgyalja: 1. Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről 2. A nemzetiségi önkormányzat saját bevételének, valamint adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegének megállapítása 3. 2017. január 28-ai Szlovák est és batyus, farsangi bál értékelése 4. Gyermek, ifjúsági együttesek, és a Szlovák Klub támogatása 5. Beszámoló a 2016. évi Tájház látogatottságáról, fenntartási munkálatairól, kultúrális programokról 6. 2016. évi kultúrális programok értékelése
7. Döntés együttműködési megállapodások megkötéséről 8. 2017. évi költségvetés tervezetének megvitatása, elfogadása 9. Tájékoztatás, kérdés, interpelláció javasolta, hogy jegyzőkönyv-hitelesítőnek Ocskai Simon képviselőt kérjék fel. Kérte, erről szavazzanak. A Képviselő-testület nyílt szavazással, 4 fő önkormányzati képviselő részvételével, 4 igen 7/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2017. február 22-ei munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésén választott jegyzőkönyv-hitelesítőről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 22-ei munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésén jegyzőkönyv-hitelesítőnek Ocskai Simon képviselőt választotta. 1. NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről elmondta, február 21-én a II. Rákóczi F. Klubban tartotta az oroszlányi Szlovák Klub a közgyűlését. Az elnök beszámolt a tavalyi programokról, vázolta az ez évi programokat. A Magyarországi Szlovákok Szövetségének az ez évi munkájához három képviselőt kellett megszavazni, idén is ugyanazok lesznek, akik tavaly voltak, Molnár Ferencné, Bíró József valamint Szabó István Lajosné. Miután kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak az előterjesztésről. Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről szóló tájékoztatóról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről szóló tájékoztatót. 2. NAPIRENDI PONT: A nemzetiségi önkormányzat saját bevételének, valamint adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési 2
évet követő három évre várható összegének megállapítása ismertette az előterjesztést. Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2017.(II.22.) OSZNÖ határozata Az önkormányzat saját bevételének, valamint adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegének megállapításáról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Az önkormányzat saját bevételének, valamint adósságot keletkeztető ügyleteiből eredően fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegét az alábbiak szerint állapítja meg: Adatok ezer Ft-ban Megnevezés 2017. év 2018. év 2019. év 2020. év Helyi adóból származó bevétel 0 0 0 0 Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel 0 0 0 0 Bírság-, pótlék- és díjbevétel 0 0 0 0 Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, 0 0 0 0 vagyonhasznosításból származó bevétel Részvények, részesedések értékesítése 0 0 0 0 Vállalat értékesítéséből, privatizációból származó bevétel 0 0 0 0 Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés 0 0 0 0 Saját bevételek összesen: 0 0 0 0 Saját bevételek 50%-a 0 0 0 0 Adósságot keletkeztető ügylet 0 0 0 0 Fizetési kötelezettség összesen: 0 0 0 0 Szabó Istvánné 3. NAPIRENDI PONT: 2017. január 28-ai Szlovák est és batyus, farsangi bál értékelése elmondta, úgy érzi, az előző évekhez képest hozták a színvonalat, örülnek annak, hogy a támogatási összeget is sikerült méltányos összegben összegyűjteni, ez 290 E Ft volt. Ezt az összeget a 30 éves a Tájház című könyv kiadására szeretnék fordítani. Sokan elmondták, hiányolták, hogy a város vezetésétől senki nem jelent meg a rendezvényen. További kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak. 3
10/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata a 2017. január 28-ai Szlovák est és batyus, farsangi bál értékeléséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2017. január 28-ai Szlovák est és batyus, farsangi bál értékelését. 4. NAPIRENDI PONT: Gyermek, ifjúsági együttesek, és a Szlovák Klub támogatása elmondta, ha nincsenek a szlovák önkormányzat mögött ezek a civil szervezetek, akkor igen nehéz lenne a munkájuk. Őket mindenképpen támogatni kell. Örülnek, hogy vannak, és hogy a rendezvényeken méltón megállják a helyüket. Sok sikert kívánt a további munkájukhoz. Ocskai Simon képviselő elmondta, minden egyes ülésükön megemlítik a Szlovák Klubot, sokat dolgoznak, és nagy segítség az önkormányzatnak az ő munkájuk, a legnagyobb munkát ők végzik. javasolta, mondjanak köszönetet az egész éves munkájukért a Szlovák Klub tagjainak, a Bránicska valamint a Krídlovka együtteseknek. További kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak. 11/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata köszönetnyilvánításról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete köszönetét fejezi ki a Szlovák Klub tagjainak, a Bránicska valamint a Krídlovka együtteseknek az egész éves munkájukért, melyet a szlovák kultúra megőrzése érdekében végeztek. További kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak. 12/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata a Gyermek, ifjúsági együttesek, és a Szlovák Klub támogatásáról 4
Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja saját költségvetése terhére a szlovák gyermek, ifjúsági együttesek, és a Szlovák Klub utazási és egyéb beruházási költségeit. 5. NAPIRENDI PONT: Beszámoló a 2016. évi Tájház látogatottságáról, fenntartási munkálatairól, kulturális programokról elmondta, köszöni, hogy a város odafigyel az ilyenfajta munkára, és a tavalyi évben 3 M Ft összegben támogatta a Tájház felújítását. Sikerült úgy megbeszélni, hogy Falunapra készüljön el a felújítás. Hétköznapokon nem nagyon járnak a Tájházba, inkább csoportos látogatás van. Rendezvényeken van a nagyobb látogatottság. Nagyon sok a munka a Tájházban, erre a munkára a Szlovák Klub tagjainak a segítségét is szokták kérni. Rendszeresen kell fűnyírást, sövénynyírást végezni, a fák metszése is szükséges. Miután további kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak a beszámolóról. 13/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata a 2016. évi Tájház látogatottságáról, fenntartási munkálatairól, kulturális programokról szóló beszámolóról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2016. évi Tájház látogatottságáról, fenntartási munkálatairól, kulturális programokról szóló beszámolót. 6. NAPIRENDI PONT: 2016. évi kulturális programok értékelése elmondta, hogy az előterjesztésben azokat a programokat sorolta fel, ahol mind a szlovák önkormányzat, mind a civil szervezetek részt vettek. Sok programot beterveztek, sok munka fekszik benne, de sikerült mindent megvalósítani. 14/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata a 2016. évi kulturális programok értékeléséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2016. évi kulturális programok értékelését. 5
7. NAPIRENDI PONT: Döntés együttműködési megállapodások megkötéséről elmondta, hogy olyan szervezetekkel kötnek megállapodást, akik már kora tavasszal is szeretnének az önkormányzattal együtt dolgozni. Összeállították a sorrendet, ebből kettővel később tudnak csak együttműködési megállapodást kötni, a Vágsellyei nyugdíjas klubbal, és a Tarnóczi nyugdíjas klubbal. 15/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata együttműködési megállapodások megkötéséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete: 1. Egyetért az együttműködési megállapodások megkötésével a következő civil szervezetekkel, oktatási intézményekkel, anyaországi szervezetekkel: Falu Hagyományőrző és Kulturális Egyesület Oroszlány Barátainak Köre Evangélikus egyház Bakfark Bálint Művészeti Iskola József Attila általános iskola Hunyadi Mátyás általános iskola Oroszlány város Óvodái Benedek Elek általános iskola Tarnóczi nyugdíjas klub / Szlovákia/ Vágsellyei nyugdíjas klub / Denné centrum č.1. Šaľa. 2. Felhatalmazza Szabó Istvánnét, az önkormányzat elnökét az együttműködési megállapodások előkészítésére és megkötésére. Miután kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak. 16/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata együttműködési megállapodások megkötéséről szóló beszámolóról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az együttműködési megállapodások megkötéséről szóló beszámolót. 6
8. NAPIRENDI PONT: 2017. évi költségvetés tervezetének megvitatása, elfogadása elmondta, hogy a költségvetés tervezetet úgy tudták összeállítani, hogy azt tették bele, ami biztos volt. Az állami támogatást két részletben megkapják, Oroszlány Város Önkormányzata 1700 E Ft támogatást ad. Az 50 E Ft az első kulturális rendezvény támogatása volt, amit az OSZ Zrt-től kaptak. Úgy osztották el a kiadásokat, hogy ami biztos volt, azt írták bele, pl. a Tájház gondnokának tiszteletdíja. A többit dologi kiadásokra tervezték. Ehhez csak a feladatalapú támogatás érkezik még márciusban, az a támogatás is két részletben fog megérkezni. A pályázatokból még jöhetnek összegek. A beadott pályázatok elbírálása is márciusban esedékes. Az Országos Szlovák Önkormányzat felé is nyújtanak be pályázatokat, az összeget emelték 1 M Ft-tal, azok, akik egyházi programokat szerveznek szlovák nyelven, azok benyújthatják erre a pályázatukat. Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 4 pályázatot adhat be. A pályázat összege egyenként a rendezvényekre 50-200 E Ft, április 17. a pályázatok beadási határideje. Miután kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak a költségvetésről. Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2017.(II.22.) OSZNÖ határozata az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket határozza meg: I. A költségvetés bevételei és kiadásai 1. A képviselő-testület a nemzetiségi önkormányzat 2017. évi költségvetését a) 2 532 E Ft bevétellel b) 2 532 E Ft kiadással c) 30 E Ft működési többlettel d) 30 E Ft felhalmozási hiánnyal állapítja meg. A képviselő testület a 30 E Ft működési többletet a felhalmozási kiadások teljesítésére fordítja. Ezen belül a bevételeket: 2 532 E Ft működési bevétellel 1 700 E Ft önkormányzati támogatással 782 E Ft állami támogatással 50 E Ft működési célú átvett pénzeszközzel a kiadásokat: 2 502 E Ft működési kiadással 525 E Ft személyi juttatással 140 E Ft munkaadókat terhelő járulékkal 1 837 E Ft dologi kiadással 30 E Ft felhalmozási kiadással 30 E Ft beruházási kiadással 7
állapítja meg. 2. Az 1. pontban megállapított bevételek, és kiadások kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban: Bevételek : a) önként vállalt feladatok bevételei: 2 532 E Ft Kiadások : a) önként vállalt feladatok kiadásai: 2 532 E Ft 3. Az 1. pontban megállapított bevételek forrásonkénti részletezését, valamint a kiadások kiemelt előirányzatok közötti megosztását az 1. melléklet tartalmazza. II. A 2017. évi költségvetés végrehajtási szabályai Az elnök jogosítványai 4. a) A képviselő-testület felhatalmazza az elnököt: a) többletbevétel terhére 500 E Ft összeg értékhatárig eseti kötelezettségvállalásra; b) a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítással 500 E Ft értékhatárig eseti kötelezettségvállalásra. b) Az a) pontban felsorolt jogosítványok gyakorlásáról, a felhatalmazás alapján tett intézkedésekről az elnök a képviselő-testületet utólagosan a következő testületi ülésen tájékoztatni köteles. Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat 2017. évi költségvetését az előterjesztés 1. melléklete alapján fogadja el. 8
Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetése adatok ezer Ft-ban Megnevezés 2016.évi eredeti 2017.évi terv Bevételek 2 452 2 532 Működési bevételek 2 452 2 532 Önként vállalt feladatok bevételei 2 452 2 532 - Állami támogatás 782 782 - Átvett pénzeszköz 0 50 - Önkormányzati támogatás 1 670 1 700 - Bérleti díj bevétel 0 0 - Kamat bevétel 0 0 - Egyéb bevétel 0 0 - Pénzmaradvány 0 0 Kiadások 2 452 2 532 Önként vállalt feladatok kiadásai 2 452 2 532 Működési kiadások 2 452 2 502 Személyi jellegű kiadások 650 525 - Gépjármű ktg. 300 0 - Rendezvények költségei 40 0 - Megbízási díj 300 455 - Természetbeni juttatás (telefon, repr.) 10 0 - Reprezentáció személyi juttatás 0 70 Munkaadói járulékok és szoc. hozzáj.adó 95 140 - Bérjellegű kifizetések járulékai 95 140 Dologi kiadások 1 707 1 837 - Fenntartási költség 220 0 - Tájház fenntartás 0 200 - Irodaszer, nyomtatvány 35 50 - Tisztítószer 10 10 - Rendezvények költségei 400 300 - Egyéb dologi kiadás 300 177 - Személyszállítás 300 300 - Könyvek vásárlása 42 0 - Szakmai könyv, folyóirat 0 40 - Bérleti díj 300 400 - Telefon költség 100 90 - Reprezentáció 0 20 - Gépjármű költség 0 0 - Belföldi kiküldetések kiadásai 0 250 Felhalmozási kiadások 0 30 - Kisértékű eszköz beszerzés 0 30 Az Áht. 4. (2) szerinti költségvetési egyenleg 0 0 9
9. NAPIRENDI PONT: Tájékoztatás, kérdés, interpelláció javasolta, hogy döntsenek arról, hogy az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a február 24-ei 3. siska sütő verseny költségeit a költségvetése terhére megtéríti. 18/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata a 3. siska sütő verseny támogatásáról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja saját költségvetése terhére a február 24-ei 3. siska sütő verseny költségeit. elmondta, hogy április 9-én virágvasárnap lesz, javasolta, hogy az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a virágvasárnappal kapcsolatos rendezvény költségeit a költségvetése terhére megtéríti. 19/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata az április 9-ei virágvasárnappal kapcsolatos rendezvény támogatásáról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja saját költségvetése terhére az április 9-ei virágvasárnappal kapcsolatos rendezvény költségeit. javasolta, hogy döntsenek arról, hogy az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat az általános iskolák és óvodák részére a szlovák húsvéti hagyományokról szóló Tájházban megtartandó bemutató költségeit a költségvetése terhére megtériti. 20/2017. (II.22.) OSZNÖ határozata a húsvéti hagyományok bemutatásának támogatásáról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja saját költségvetése terhére az általános iskolák és óvodák részére a szlovák húsvéti hagyományokról szóló Tájházban megtartandó bemutató költségeit. 10
Miután kérdés, hozzászólás nem volt, a képviselő-testület ülését 10 óra 47 perckor bezárta. K. m. f. Szabó Istvánné elnök Ocskai Simon jegyzőkönyv-hitelesítő Kapros Katalin jegyzőkönyvvezető 11