ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 I. Időtartam: 140 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Kertészet és parképítés ismeretek írásbeli vizsga 1721 I. összetevő
Fontos tudnivalók A feladatlapot kék vagy fekete színű tollal kell kitölteni. A feladatokat figyelmesen olvassa el, értelmezze, és a feladat utasításának megfelelően jelölje meg a választ! Javítani lehet, de a javítás legyen egyértelmű! Ügyeljen arra, hogy a több helyes választ igénylő feladatoknál csak a valóban helyeseket jelölje meg, mert a többletválaszok megjelölése pontlevonással jár! 1721 írásbeli vizsga, I. összetevő 2 / 12 2018. május 16.
Húzza alá a helyes választ! 1. A platán csipkéspoloska életmódjára jellemző, hogy 1 pont A) áttelelése tojás állapotban valósul meg a rügyekben, illetve a rügyek környékén. B) az állatok a fa kérgének leváló pikkelyei alatt, a melegebb, déli oldalon telelnek. C) a lárvák a levéllemezeken, a vastagabb erek mentén telelnek át. D) az imágók a levéllemezeken, a vastagabb erek mentén telelnek át. E) áttelelése lárva állapotban valósul meg a rügyekben, illetve a rügyek környékén. 2. Melyik fajra igaz az állítás? Az alapfaj virágai narancssárgák, bókolók, levélörv (levélüstök) alatt helyezkednek el. 1 pont A) Narcissus pseudonarcissus B) Nymphaea alba C) Kerria japonica D) Fritillaria imperialis E) Echinacea purpurea 3. A mezoton cserjék friss, új hajtásai 1 pont A) az idősebb ágrészek alapi részéből, a talajfelszín közeléből törnek elő. B) az idősebb ágrészek csúcsi részéből, a cserje felső harmadában törnek elő. C) a cserjetalpból, a talajfelszín közeléből törnek elő. D) az idősebb ágrészekből törnek elő, a növény magasságának harmadánál, felénél. E) a cserjetörzsből, a talajfelszín közeléből törnek elő. 4. Melyik lombhullató díszcserje honos hazánkban? 1 pont A) Cotoneaster horizontalis B) Cotinus coggygria C) Kerria japonica D) Spiraea x vanhouttei E) Hibiscus syriacus 5. A csigabetétes cseppképzésű fúvókák 1 pont A) a hidraulikus cseppképzésű fúvókák közé tartoznak. B) az ütközőfelületes cseppképzésű fúvókák közé tartoznak. C) a réses cseppképzésű fúvókák közé tartoznak. D) a melegködképző permetezőgépek fúvókái közé tartoznak. E) a hidegködképző permetezőgépek fúvókái közé tartoznak. 6. Melyik faj levelei páratlanul szárnyaltak? 1 pont A) Sorbus aucuparia B) Sorbus aria C) Sorbus torminalis D) Tilia cordata E) Acer campestre 1721 írásbeli vizsga, I. összetevő 3 / 12 2018. május 16.
Húzza alá a helyes válaszokat! 7. Az évelő virágfelületek gyomirtására jellemző, hogy 2 pont A) elsősorban a fás szárú fajok okoznak jelentős károkat. B) elsősorban a G1 és G3 fajok okoznak jelentős károkat. C) vegetációs időben elsősorban szelektív gyomirtókkal permetezzük a felületet. D) nyugalmi időszakban elsősorban totális gyomirtókkal permetezzük a felületet. E) vegetációs időben kizárólag kis területteljesítményű, kézi gyomirtással lehetséges a gyomok elleni fellépés. F) elsősorban a T2 és H2 fajok okoznak jelentős károkat. 8. Mely fajoknak nincs kék virágú fajtája? 2 pont A) Caryopteris incana B) Rudbeckia hirta C) Salvia farinacea D) Ageratum x houstonianum E) Catalpa bignonioides F) Viola x wittrockiana 9. A polyantha rózsacsoport jellemzői közé tartozik: termetük magas (1,5-2,0 m), kötözést igényelnek, virágaik bugavirágzatot alkotnak, évente egyszer: a májusi időszakban nyílnak, elsősorban szoliter cserjeként használatosak, többségük alapfaj, virágágyi kiültetésre használatosak. 2 pont 10. Mely évelőfajok alkalmasak vízpart imitátornak? 2 pont Hosta plantaginea, Phlox subulata, Aurinia saxatilis, Hemerocallis fulva, Delphinium x cultorum Írja be a mondatokból, állításokból hiányzó kifejezéseket a pontozott vonalra! 11. A pázsitkerékkel ellátott fűfelület-fenntartó gépek gumiabroncsai.., mint a hagyományos traktorkerekek, ennek köszönhetően okoznak. Jelentőségük a.. minőségű fűfelületeken, sportgyepeken különösen nagy. 3 pont 12. A somfajok közül a... levelei a fonákon az érzugokban fehéren szőrösek. Lombfakadás előtt virágzik, virágszíne.. Ehető termései.. színűek. 3 pont 1721 írásbeli vizsga, I. összetevő 4 / 12 2018. május 16.
Ábra készítése, felismerése, a megadott elvek szerint 13. A megadott tengelyeken függvényszerűen ábrázolja folytonos vonallal az örökzöldek vízigényét, szaggatott vonallal pedig a hazai átlagos csapadékviszonyok alakulását a fejlődési szakaszok sorrendjének figyelembevételével! A függvényen nevezze meg és jelölje, melyik az a két terület/időszak, ahol/amikor rendszeresen vízhiány lép föl! Jelölje meg, hol van lehetőség öntözéssel megszüntetni a vízhiányt! Állítását néhány szóval indokolja meg! 4 pont Csapadékmennyiség Vízigény Fejlődési szakaszok kihajtás hajtásnövekedés hajtások beérése felkészülés a télre telelés : örökzöldek vízigénye a fejlődési szakaszok függvényében : hazai, átlagos csapadékmennyiség az adott fejlődési szakaszok idején 1721 írásbeli vizsga, I. összetevő 5 / 12 2018. május 16.
Döntse el, hogy az állítás igaz-e vagy hamis! Választását jelölje a betűjel bekarikázásával! 14. Talajtakaró cserjefoltokban a legnagyobb jelentőségű gyomnövények a fás szárú fajok közül kerülnek ki. 1 pont 15. A közparkok korlátozott közhasználatra szánt zöldfelületek. 1 pont 16. A sziklakertek tápanyag-utánpótlására leggyakrabban műtrágya-granulátumot dolgozunk a talajba. 1 pont 17. A kúszórózsák zöldmetszése során az elnyílott virágokat szárrésszel távolítjuk el: a hajtásokat az első ötlevélkés nóduszig kell visszavágnunk. 1 pont 18. A kétnyári ágyásokban rendszeresen jelentős károkat okoznak a T1 csoportba tartozó gyomnövények. 1 pont 19. A forgókéses fűnyíró gépek a fűszálakat megtámasztás nélkül vágják el. 1 pont Állítsa sorrendbe a munkafolyamatokat alkotó munkalépéseket! 20. Állítsa sorrendbe a vastagabb ágak eltávolításának lépéseit! 3 pont A) csonk eltávolítása B) ág egyharmadig történő bevágása alulról C) ág kétharmadának átvágása felülről 1. lépés:. 2. lépés:. 3. lépés:. 1721 írásbeli vizsga, I. összetevő 6 / 12 2018. május 16.
Kapcsolja össze az összetartozó szakmai kifejezéseket! 21. Párosítsa az alábbi fajokat a magasságukkal! Minden magassághoz egy helyes válasz tartozik. 4 pont 1. 3-4 m:. 2. 30 cm:.. 3. 1,5-2 m:.. 4. 5-8 m:. A) Gazania rigens B) Paeonia suffruticosa C) Cornus sanguinea D) Koelreuteria paniculata 22. Csoportosítsa a felsorolt fajokat díszítőértékük alapján! 3 pont A) Alternanthera ficoidea var. amoena B) Pilea microphylla C) Impatiens walleriana D) Iresine lindenii E) Salvia splendens F) Lobelia erinus Levelével díszítő egynyári:.. Virágával díszítő egynyári:. Több jellemző felsorolása, megnevezése 23. Ismertesse részletesen a levélfelület-index fogalmát, jelentőségét! Fogalmazza meg, hogyan változik az érték a zöldfelületek korának változásával, illetve, hogyan függ a zöldfelületek összetételétől! 6 pont 1721 írásbeli vizsga, I. összetevő 7 / 12 2018. május 16.
24. Foglalja össze a motorfűrészek láncfékének jelentőségét, működésének folyamatát! 4 pont 25. Töltse ki a táblázatot a hiányzó szavakkal, kifejezésekkel, nevekkel! 10 pont Latin név Magyar név Fajta A fajta jellegzetessége Mecsek fehér eperfa Italica csüngő ágrendszer (szomorú változat) Quercus robur Fastigiata 1721 írásbeli vizsga, I. összetevő 8 / 12 2018. május 16.
1721 írásbeli vizsga, I. összetevő 9 / 12 2018. május 16.
1721 írásbeli vizsga, I. összetevő 10 / 12 2018. május 16.
1721 írásbeli vizsga, I. összetevő 11 / 12 2018. május 16.
a feladat pontszám sorszáma maximális elért maximális elért 1. 1 2. 1 3. 1 4. 1 5. 1 6. 1 7. 2 8. 2 9. 2 10. 2 11. 3 I. Teszt jellegű feladatok, 12. 3 szöveges választ igénylő 13. 4 60 feladatok 14. 1 15. 1 16. 1 17. 1 18. 1 19. 1 20. 3 21. 4 22. 3 23. 6 24. 4 25. 10 Az I. rész pontszáma 60 dátum javító tanár I. Teszt jellegű feladatok, szöveges választ igénylő feladatok pontszáma egész számra kerekítve programba elért beírt dátum dátum javító tanár jegyző Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a II. írásbeli összetevő megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad. 2. Ha a vizsga az I. összetevő teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a II. összetevővel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő. 1721 írásbeli vizsga, I. összetevő 12 / 12 2018. május 16.
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 II. Időtartam: 100 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Kertészet és parképítés ismeretek írásbeli vizsga 1721 II. összetevő
Fontos tudnivalók A feladatlapot kék vagy fekete színű tollal kell kitölteni. A feladatokat figyelmesen olvassa el, értelmezze, és a feladat utasításának megfelelően jelölje meg a választ! Javítani lehet, de a javítás legyen egyértelmű! Ügyeljen arra, hogy a több helyes választ igénylő feladatoknál csak a helyeseket jelölje meg, mert a többletválaszok megjelölése pontlevonással jár! 1721 írásbeli vizsga II. összetevő 2 / 8 2018. május 16.
Húzza alá a helyes választ! 1. Milyen rendszertani egységeknek van jelentőségük a kertészetben? 1 pont A) növényi törzsek B) szinonim elnevezések C) magyar elnevezések D) nemzetségek közötti kereszteződések E) általában valamilyen formai különbségek 2. Milyen tűrőképességű növényekkel találkozunk a kertészetben? 1 pont A) csak a talajtűrés fontos B) nincs jelentősége a tűrőképességnek C) szűk és tág tűrőképességű D) csak a fénytűrés a fontos E) csak a víztűrés a fontos 3. Mi nem tartozik a méregjelzés szerinti csoportosításba a növényvédő szereknél? 1 pont A) gyakorlatilag nem mérgező B) gyenge méreg C) tűz- és robbanásveszélyes D) méreg E) erős méreg 4. Melyik tartozik a bankválasztás szempontjai közé? 1 pont A) megbízhatatlanság B) lakóhely közelsége C) lakóhely környezete D) a bank igazgatója 5. Melyik tárgyi eszköz? 1 pont A) ültetvény B) növényvédő szer C) göngyöleg D) félkész termék E) műtrágya Húzza alá a helyes válaszokat! 6. Mi nem tartozik a trágyázás mélységi eloszlás szerinti csoportosításába? 2 pont A) fészektrágyázás B) telepítő gödörbe trágyázás C) sekély bedolgozás D) mélytrágyázás E) többrétegű trágyázás 1721 írásbeli vizsga II. összetevő 3 / 8 2018. május 16.
7. Melyek tartoznak a természeti erőforrások közé? 2 pont A) domborzati viszonyok B) szellemi termékek C) talaj ph D) ingatlanok 8. Húzza alá a keményfájú fajokat! 2 pont tölgy, fenyő, nyárfa, akác, bükk, fűz, tiszafa Szövegkiegészítés Írja be a mondatokból, állításokból hiányzó kifejezéseket a pontozott vonalra! 9. Kitűzésnek nevezzük azt a műveletet, amellyel az ültetvények, sorok, létesítmények, növények., valamint a. megállapítjuk. 2 pont 10. A kétszintű bankrendszer felépítésében szervezetileg elkülönült a., és a. banki funkciók ellátása. 2 pont Döntse el, hogy az állítás igaz-e vagy hamis! Választását jelölje a betűjel bekarikázásával! 11. A sejt a növényi test legkisebb alaki és működési egysége. 1 pont 12. A belső mozgásokhoz a növényi szervezeten belüli mozgásjelenségek tartoznak. 1 pont 13. A populáció az ökológiában nem jelenti az egy fajhoz tartozó térben és időben együtt élő egyedek összességét. 1 pont 14. A mikramid műtrágyát szilárd állapotban árusítják, vízben jól oldódik. 1 pont 15. A termelési költség a ráfordítás pénzben kifejezett értéke. 1 pont 16. Az eredmény lehet negatív előjelű is. 1 pont 1721 írásbeli vizsga II. összetevő 4 / 8 2018. május 16.
17. A beszerzés első lépése a beszerzendő javak mennyiségének és időpontjának a meghatározása. 1 pont 18. A készletutánpótlási költség a raktárépület fenntartási költsége is. 1 pont 19. A készletutánpótlási költség a beszerzés adminisztrációs költsége is. 1 pont Kapcsolja össze az összetartozó szakmai kifejezéseket! 20. Párosítsa az elemhez a hiánybetegség tünetét! 3 pont A) magnézium 1. az alsó levelek elbarnulását, hirtelen elszáradását okozza B) vas 2. teljes levélsárgulást okoz, klorózis C) bór 3. a megtermékenyülés vontatott, a termésképződésre hat A) B) C) 21. Párosítsa a módosult gyökereket a példanövényekkel! 4 pont A) gyökérgumó 1. fagyöngy B) légzőgyökér 2. dália C) gyökérgümő 3. mocsárciprus D) szívógyökér 4. pillangósvirágúak A) B) C) D) 22. Párosítsa az ekéket a szántás mélységével! 5 pont A) sekélyszántó 1. 25-30 cm B) középmély 2. 20-25 cm C) mélyszántó 3. < 20 cm D) mélyítőszántó 4. > 45 cm E) rigoleke 5. 30-45 cm A) B) C) D) E) 1721 írásbeli vizsga II. összetevő 5 / 8 2018. május 16.
23. Számítsa ki a feladatban megadott értékek segítségével a végeredményt! 4 pont Egy kert létesítésének költségei az alábbiak: Gyeplétesítés: 40.000 Ft Burkolatok létesítése: 350.000 Ft Évelő ágyás létesítése: 60.000 Ft Mennyi lesz a kert létesítésének termelési költsége? Mennyi lesz a nyereség, ha a munkálatokért 900.000 Ft-ot kért el a cég? Mennyi lesz a termelési költség akkor, ha a burkolatok létesítését egy alvállalkozó végezte, akinek 400.000 Ft-ot kellett kifizetni? Mennyi lesz ebben az esetben a nyereség?. 1721 írásbeli vizsga II. összetevő 6 / 8 2018. május 16.
1721 írásbeli vizsga II. összetevő 7 / 8 2018. május 16.
I. Teszt jellegű feladatok, szöveges választ igénylő feladatok II. Teszt jellegű feladatok, számítást igénylő feladatok a feladat sorszáma pontszám maximális elért maximális elért 60 1. 1 2. 1 3. 1 4. 1 5. 1 6. 2 7. 2 8. 2 9. 2 10. 2 11. 1 12. 1 40 13. 1 14. 1 15. 1 16. 1 17. 1 18. 1 19. 1 20. 3 21. 4 22. 5 23. 4 Az írásbeli vizsgarész pontszáma 100 dátum javító tanár I. Teszt jellegű feladatok, szöveges választ igénylő feladatok II. Teszt jellegű feladatok, számítást igénylő feladatok pontszáma egész számra kerekítve programba elért beírt dátum dátum javító tanár jegyző 1721 írásbeli vizsga II. összetevő 8 / 8 2018. május 16.