A galagonyákról általában Görög galagonyás (C. pycnoloba) Míkonoszon A Crataegus nemzetség a Maloideae fajgazdag alcsaládjába tartozik, számtalan meghatározási probléma ad feladatokat a taxonómusoknak. A nemzetséghez tartozó fajok száma szinte a szerzők szerint változik, mivel a faji kritériumok eltérők. Mára 200 körüli az elfogadott, amik némi bizonytalansággal 8 szekcióba sorolhatók. Vizsgálatainkban eddig 58 eurázsiai és 63 észak-amerikai galagonyafajt dolgoztuk fel részben taxonómiai, részben ökonómiai-botanikai szempontból azért, hogy a pomológiai értékelésük megfelelő legyen. Nálunk négy őshonos Az északi féltekén nagy területen fordulnak elő, egymással is társulásban, vagy helyettesítő galagonyafajokként. Az egyes fajok őshonosságát a magyar szerzők eltérően ítélik meg, olykor hármat-négyet, máskor nyolcat vagy még ennél is többet tekintenek 1. oldal (összes: 9)
honosnak a Kárpát-medencében. A nagy eltérések talán abból adódhatnak, hogy telepített és elvadult alakok nagy számban születtek a történelem folyamán. A Simon Tibor Növényhatározójában indokoltan szereplő négy fajt lehet nálunk honosnak tekinteni (Crataegus monogyna, C. laevigata, C. nigra és C. calycina). Abban viszont mindegyik szerző egyetért, hogy a Crataegus nigra magyar endemizmus (a Duna-völgy ártéri erdeiben él, de areája átnyúlik Szerbiába), ennek ökológiai igényei nagyban eltérnek más galagonyafajokétól. A Crataegus név a görög kratosz = erős és az akisz = éles szavakból tevődik össze, utalva arra, hogy a fajok jobbára tövisesek. A kertészeti-taxonómiai irodalomban különféle névvel illetik: galagonyatövis, tövisalma, májusi fa, fehér tövis, vagy galagonyabogyó. Többnyire cserjék vagy kisebb fák, a mérsékelt égövben (néhány faj kivételével, pl. C. mexicana) őshonosak, mégpedig az északi féltekén Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában gyakoriak. A galagonya szó, akárcsak a gyümölcsény szavunk, eredetileg az észak-európai fajra, jobbára a közönséges galagonyára, a C. monogynára vonatkozik. Megemlíthető, hogy a honfoglalást leíró Anonymus már vadkörtés gyümölcsényt, azaz galagonyás cserjéseket említ az Alpári-síkon. Ezt a galagonyára vonatkozó nevet ma ugyanígy használják Nagy-Britanniában és Írországban. A gyümölcsény név azért is találó, mert a hazai fajok termését csakúgy használták, fogyasztották, mint a kelta népek lakta Nyugat-Európában. A galagonya a régi angolban sövény alkatú növényfajt jelent, amely valamilyen közönséges gyümölcsöt terem, az ágai pedig tövisesek. Kis, alma formájú gyümölcsüket gyűjtötték mindenütt az északi féltekén. Leveleik spirálisan fejlődnek a hosszú hajtásokon, és fürtökben a rövid ágakon vagy a gallyakon. A legtöbb faj levelei tagoltak és változó alakúak, de léteznek ép levelűek is. A termésüket néha haw névvel illetik, mivel bogyószerűek, bennük 1-5 kőmaggal. Hasznuk és kulturális értékük 2. oldal (összes: 9)
Az egybibés galagonya virágzata A galagonyafajok értékelésénél számos szempontot érdemes figyelembe venni: mekkora a faj elterjedési területe az északi féltekén; milyen szélsőséges időjárási viszonyok elviselésére (nagyon hideg és meleg klíma, túlzott csapadékhiány vagy -többlet, erős szél) képes; mekkora a biológiai és növényegészségügyi tűrésének mértéke (regenerációs képesség, vegetatív és reproduktív készség); milyen táj- és környezetformáló tulajdonságok jellemzik. A galagonyák gazdasági értékei közt gyógyászati és népjóléti szerepüket, faanyagukat, pomológiai és dendrológiai tulajdonságaikat célszerű vizsgálni, valamint, hogy mennyire alkalmasak emberi fogyasztásra és mi a szerepük az állatvilág táplálkozásában. 3. oldal (összes: 9)
A fekete galagonya virágzata Több faj fontos egészségvédő lehet az ember kardiovaszkuláris rendszerében, illetve gyógyszeralapanyagok forrása. Az ökológiai rendszerek fontos elemei (jó a társulási készségük, állatfajok búvóés élőhelyei, illetve a fajok terjesztői lehetnek), továbbá figyelmet érdemel genetikai sokféleséget fenntartó (jó termékenyülési készség, vegetatív szaporodási hajlam) és növelő képességük (spontán hibridizáció, pl. naspolyával!). Az északi féltekén érdekes kultúrtörténeti és néprajzi vonatkozásokra, valamint szakrális szerepükre is számos példa van. A különféle galagonyák sok madár- és emlősfajnak nemcsak táplálékot és menedéket, hanem fészkelőhelyet nyújtanak, virágfürtjeik sok nektárkedvelő rovar számára fontosak. De tápnövényei számos lepke lárváinak; a havasokon a vadon élő állatok értékes tápláléka a galagonya, velük együtt a bogyóevő madarak segítik leginkább a fajok terjesztését. Közülük számos faj és hibrid fajta dísz- és utcai faként vált fontossá. A közönséges galagonyát széles körben használják Európában sövénynek. A 17-18. században a brit agrárforradalom idején a faiskolákban tömegesen szaporították, ugyanis galagonyasövényekkel jelölték a területhatárokat. Fácskáikat gyakran vízvédelmi céllal is ültették. Az I. és II. világháború idején ezek a széles galagonyasövények, növénysávok stratégiai szerepet is játszottak. A rózsaszín vagy bordó, vörös virágú típusok régóta kedveltek, főleg a Midland galagonya és a C. laevigata több fajtáját ültetik. Bretagne-ban és a spanyol Vigóban többes oltással többszínű virágot bontó fákat alakítanak ki, amelyek máig nagy népszerűségnek örvendenek. 4. oldal (összes: 9)
A kelta folklórban a galagonyaültetvényeket gyakran használták a misztikus feliratokhoz és szerepel a fanaptárban és faábécében is. Írországban a vörös gyümölcse megmaradt élő hiedelmekben. Szerb és horvát folklórjegyzetek szerint különösen veszélyes a vámpírokra. A gael folklórban a galagonya jelzi a bejáratot a másik világba, és szorosan kapcsolódik a tündérekhez. Galagonyafákat gyakran találnak ásott kutak mellett. Ilyen típusú szent kutaknál néha rongyfák találhatók, a rongyok csíkjaira kötötték a gyógyító rituálék szövegét. Egy középkori legenda szerint a Glastonbury Thorn, a Crataegus monogyna Biflora évenként kétszer virágzik, a hagyomány szerint a bibliai Arimateai József ültette Glastonburyben. Az eredeti fácska az angol reformáció idején elpusztult, de számos utóda maradt. I. Jakab király óta a karácsonyi szokásokban is szerepet kapott. Pomológiai értékű galagonyák A keleti galagonyát nálunk is honosítják Fotó: Surányi Dezső Az amuri galagonya (C. duhurica) Északkelet-Kínában honos, régóta termesztik, nálunk a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karán vizsgálják honosítását. Nagygyümölcsű, igen magas a Cvitamin- és citromsav-tartalma, emiatt is kedvelik. Kínában népszerű csemege, cukros mázzal bevont és sült gyümölcsét fogyasztják. A neve az Amur mentén élő mongol népcsoportra, a duhurikra vezethető vissza. 5. oldal (összes: 9)
Az azarolo (C. azarolus) a Földközi-tenger mellékén és Kis-Ázsiában honos. Dél-Európában termesztik, frissen fogyasztják vagy lekvárnak, kompótnak, zselének illetve másféle módon készítik el. Iránban sokat termesztenek főleg a var. aronia alakból és sok más fajjal együtt frissen és aszalva is piacra kerül. Alanynak A galagonya használható alanyként is, kompatibilis a naspolya- és a körtefajtákkal, de tövisei miatt a legrosszabb alanyfaj. A Crataegus monogyna rózsaszín vagy fehér virágú fajtáit a körte, a naspolya vagy a galagonya alanyának használhatják. A galagonyafajok számos fajtája kiváló bonsai alakítására. Fájuk nagyon kemény, és jól ellenáll a korhadásnak. ÉszakAmerikában díszes szerszámgörgőket és kerítésoszlopokat is készítenek belőle, fáját fafaragásra igen alkalmasnak találták. Általánosan kijelenthető, hogy a galagonyákat tőosztással lehet szaporítani, de nehéz sima vesszőkkel dugványozni; a magvak rétegezést igényelnek. Két évig is elfekhetnek, de csírázásuk javul, ha a rétegződés előtt szobahőmérsékleten kiszárítják őket. A keleti galagonya (C. laciniata) Délnyugat-Ázsiában honos, fagytűrő faj, lombja miatt díszértékű. Levelei erősen tagoltak, hasogatottak; a termése kerekded vagy körte alakú, 1,5 centiméter átmérőjű, kellemes ízű, piros vagy sárga. A Kaukázus vidékén kedvelik, frissen és feldolgozva egyaránt. Nálunk csak most, Szicíliában viszont már régebben foglalkoznak termesztésével. A kínai (szárnyaltlevelű) galagonya (C. pinnatifida) gyümölcsei édesek, vörösek vagy narancsszínűek és hasonlítanak a túlérett crab alma ízére. Sokféle kínai ételt készítenek belőle, beleértve a pelyheket és a tanghulut. Gyümölcsét fölhasználják dzsemekbe, zselékbe, süteménytöltelékekbe, sőt üdítőnek vagy alkoholtartalmú italokhoz is. Dél-Koreában a sansachun nevű szeszesitalt erjesztik belőle. A magyar galagonya (C. nigra) a Duna-menti (a Szentendrei-szigettől a Duna és a Tisza összefolyásáig) ártéri erdők endemikus faja. Gyümölcse kicsi, gömbölyded és fekete, a kocsány és a csészelevelek körüli részen szőrös; ennyiben eltér a Douglas-galagonyától. Gyümölcshúsa édes, kissé fojtós, régen gyűjtötték, ma védett! 6. oldal (összes: 9)
Crataegus pedicellata tálalva Fotó: Surányi Dezső A szibériai galagonya (C. sanguinea) Mongóliában, Kínában, Oroszország távol-keleti területén honos. Felhasználása sokrétű: sövénynek ültetik, vérpiros, lisztes termését fogyasztják, virágos hajtásait szárítva vérnyomáscsökkentőnek használják, mint nálunk a C. monogynát. A gyapjas galagonya (C. mollis) Arkansasban őshonos, sűrű koronát nevel; tövisalma, vadtövis néven ismerik. A legkorábban virágzó és érő galagonyafaj; élénkpiros, gömbölyű termése lisztes, nagy (2-2,5 cm). Befőttként vagy másfajta konzervként elkészítve fogyasztják. A mexikói galagonya (C. pubescens) a legdélebbi areájú galagonyafaj, kisebb fát nevel, gyümölcse narancsvörös, húsa kellemesen édes-savanykás, kissé lisztes, magas a C-vitamin-tartalma. Befőttek, lekvárok, valamint ünnepi gyümölcspuncsok hozzávalója, de frissen is kedvelik. Mexikóban a téli hónapokban, leginkább karácsony táján készítik a galagonyás ételeket, pl. kifőzdékben a galagonyakrémet porcukorral, chilivel keverik ki. Kevésbé jelentős gyümölcsök A felsoroltakon kívül további, pomológiai értéket képviselő fajok is találhatók a Crataegus szakirodalmában: Dzsungáriai galagonya (C. dsungarica), görög galagonya (C. schraderana), kisázsiai galagonya (C. pycnoloba), morden galagonya (C. mordenensis) és Eurázsia bizonyos területein a C. monogyna és a C. laevigata (Brit-szigetek, Skandinávia, Oroszország) is, de mert nálunk ennek nincs gyakorlati 7. oldal (összes: 9)
jelentősége, inkább csak taxonómiai kérdésnek tekintjük. A közönséges galagonya, a C. monogyna gyümölcsei ehetők, ízük a túlérett almáéra hasonlít, Angliában zselét vagy házi bort készítenek belőle. Levelei ehetők, és ha tavasszal még zsengék, salátának is használják az angol vidéki konyhában : galagonyakenyérnek és galagonyasajtnak ismerik. A soktövisű galagonya (C. succulenta) Észak-Amerikában széles körben ismert, nagyon szívós és fagytűrő cserje, néha fácskává is megnő. Gyümölcse nagy, húsos és lédús, frissen, befőzve vagy gyakran aszalva fogyasztják. A cserje ágai hosszú- vagy rövidtövisűek, eszerint két alfaját különítették el, de pomológiai értékükben alig különböznek. A gyapjas és soktövisű galagonyát, főleg a vörös virágú fajtákat (hafne típus) a kanadai Manitoulinszigeten termesztik. Lúgos talaján jól terem a galagonya, egykor a pionír fehér telepesek a téli időszakban gyümölcsként szinte csak azt tudták fogyasztani. A vékonygallyú galagonya (C. coccinea) is amerikai eredetű, de elterjedt Angliában és Európa más részein is. Virágai fehéres rózsaszínek, fényes piros termései 2 centiméteresek, húsuk édes, kissé lisztes. Frissen vagy lekvárként, befőttként, kompótként fogyasztják, bort, likőrt is készítenek belőle. Galagonyagyümölcs szicíliai piacon Fotó: Surányi Dezső Az Egyesült Államok déli részén a három őshonos faj gyümölcseit közösen mayhaws néven ismerik, és nagyszerű finomságnak számítanak. Az északnyugati észak-amerikai mintai népcsoport a piros és fekete galagonyák (C. douglasii, C. punctata és C. coccinea) gyümölcsét együtt használja az ételekhez. 8. oldal (összes: 9)
Szerző: Surányi Dezső Közzététel ideje: 2017. 12. 08., péntek, 10:24 A forrás webcíme: http://magyarmezogazdasag.hu/2017/12/08/termeszthetnenk-galagonyat 9. oldal (összes: 9)