Pályázati kiírás az art minősítésűnek besorolt filmalkotások évi támogatására

Hasonló dokumentumok
Pályázati kiírás az art besorolású filmek évi támogatására

Pályázati kiírás az art mozik szakmai tevékenységének évi támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ EMTV. SZERINTI II. KATEGÓRIÁBA BESOROLT ZENEKAROK ÉS ÉNEKKAROK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KIEMELT MŰVÉSZETI CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA ZENEKAROK ÉS ÉNEKKAROK SZÁMÁRA

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

Meghívásos pályázati felhívás hiánypótló előadó-művészeti tevékenység támogatására

A TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁST MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

Meghívásos pályázati felhívás kiemelt cirkuszművészeti célok megvalósításának támogatására

Székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca Postacím: 1253 Budapest, Pf.70. Tel.: Titkársági fax:

Jelen pályázat megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg évben: forint, azaz tízmillió forint.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

E l ő t e r j e s z t é s

Pályázati felhívás kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására zenekarok és énekkarok részére

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

A Magyar Tudományos Akadémia Domus pályázati felhívása nemzetközi konferencián való aktív részvétel támogatására

Meghívásos pályázati felhívás

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

A pályázaton nem vehetnek részt:

VI. FEJEZET 1 A TÁMOGATÁSOK 2

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

1.1. Megnevezése (neve): Pályázó szervezeti-működési formája: Szervezeti formán belüli bontás:

A évi kerületi sportcélú támogatások

Pályázati felhívás a minősítéssel nem rendelkező zenekarok, énekkarok évi támogatására

Legfontosabb tudnivalók a tanyapályázatok adminisztratív lépéseiről, a projekt megvalósításáról, a fenntartási kötelezettségekről

Véleményezési határidő: óra Véleményezési cím:

Pályázati felhívás a minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek évi támogatására

Pályázati felhívás kulturális alapellátás támogatására 1000 fő alatti kistelepülések számára

AZ UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

AZ ALACSONYKÜSZÖBŰ ELLÁTÁST, UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT, KRÍZISKÖZPONTOT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG Pályázati kiírása konferenciaszervezés támogatására 2015 és 2016 első félév - Pályázati kategória kódja: REB-15-KONFERENCIA

A pályázat kiírója (támogató): Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkárság

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A nemzetiségi civil szervezetek évi költségvetési támogatására (Kategória kódja: NEMZ-CISZ-13)

Meghívásos pályázati felhívás a évben megvalósuló zeneművészeti programok támogatására

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

TÁJÉKOZTATÓ. a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. I. A pályázat célja

A MaNNa Kulturális Egyesület PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ELŐADÓ-MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.

2012. évi pályázati kiírás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

Az Integrációs Pedagógiai Rendszer évi támogatása PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázati kategória kódja: IPR-13

A pályázat kiírója (támogató): Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

BAJTÁRSI EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG kutatási támogatási felhívás Pályázati kategória kódja: REB-15-KUTATÁS. Meghirdetés dátuma: október 6.

A VIZUÁLIS MŰVÉSZETEK KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati felhívás kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok részére

EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI KIÍRÁS

K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

HATÁRTALANUL! program. Kiállítás fejlesztés program PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázati kategória kódja: HAT A meghirdetés dátuma: november 4.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK évi TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP /A

L51 számú előterjesztés

Pályázati felhívás kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok részére

I. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet célja

Meghívásos pályázati felhívás színházak akadálymentesítésének támogatására. A pályázat kiírója (támogató): Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

CIVIL ALAP PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A Magyar Holokauszt Emlékév 2014 kezdeményezéseinek, programjainak évi költségvetési támogatására

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének. /. (..) NMHH rendelete

Meghívásos pályázati felhívás. színházak akadálymentesítésének támogatására. A pályázat kiírója (támogató): Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

1. Általános rendelkezések

Általános szabályzatot. Általános rendelkezések

Magyar joganyagok - 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet - a határon túli költségvetési t 2. oldal (5)1 Támogatási szerződés köthető arra is, hogy az (1)

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMÁNAK MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A PUBLISHING HUNGARY PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA

Meghirdetés dátuma: október 6.

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA. Önkormányzati támogatás

Pályázati kiírás TUDOMÁNYOS KONFERENCIA SZERVEZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA

Pályázati felhívás kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok részére

A KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA hagyományos módon történő pályázat benyújtására

A KIEMELT KULTURÁLIS PROGRAMOK SZAKMAI KOLLÉGIUMA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG KULTÚRA KERETPROGRAMJÁBAN ( ) RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Programtámogatásra kiírt pályázat. Pályázati kategória kódja: REB-15-PROGRAM

Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET a 156/1997. (IX. 19.) számú Kormányrendelettel létrehozott BOLYAI JÁNOS KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KULTURÁLIS ALAPELLÁTÁS TÁMOGATÁSÁRA 1000 fő alatti kistelepülések számára

Általános rendelkezések

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására

A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázat hazai élő könnyűzenei tehetségkutató rendezvények támogatására

NEA működési támogatások (2014)

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázati felhívása fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek évi támogatására

Pályázati Kiírás február.

BAJTÁRSI EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

Pályázat benyújtására az 1. számú mellékletben felsorolt Kárpát-medencei magyar tudományos szervezetek jogosultak.

A Magyar Tudományos Akadémia Domus pályázati felhívása szülőföldi ösztöndíjak elnyerésére

Átírás:

Pályázati kiírás az art minősítésűnek besorolt filmalkotások 2018. évi támogatására Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (a továbbiakban: Mktv.) 17. -a alapján az art minősítésűnek besorolt filmalkotások forgalmazásának támogatására. A pályázat kiírója (támogató): Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) A pályázat célja: Az art minősítésűnek besorolt filmalkotások forgalmazásának támogatása. A pályázat keretösszege, pénzügyi forrása: A pályázat keretösszege a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 1. mellékletében a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet 20/11/1 Filmszakmai támogatások elnevezésű fejezeti kezelésű előirányzat jogcímcsoportján rendelkezésre áll. A pályázatok támogatására 31 800 000 forint fordítható. A maximális támogatási intenzitás mértéke: 100%. Igényelhető támogatás: Art filmenként legfeljebb 2 000 000 forint, de az Mktv. 12. (3) bekezdés d) pontjának figyelembe vétele mellett, a nem filmgyártási célú mozgóképszakmai tevékenységek állami támogatásának szabályairól szóló 67/2013. (X. 17.) EMMI rendelet 5. (5) bekezdése alapján a támogatás összegének az elszámolható költségeken belüli aránya nem haladhatja meg a támogatott filmalkotásokra vonatkozóan az Mktv. 13. -ában filmgyártásra megállapított támogatási arányokat. A támogatás formája: Nem visszatérítendő támogatás. A finanszírozás módja: A támogatás felhasználásának ütemezésétől függően támogatási előleg, vagy a támogatott tevékenység elvégzéséről szóló beszámoló elfogadását követő finanszírozás. A pályázók köre: Az Mktv. 25., 26. és 26/A. -a szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Nemzeti Filmiroda által kiadott határozattal véglegesen art minősítés besorolással valamint 20-21/B. -a alapján korhatár besorolással rendelkező és a 12/A. -a szerint a 31/B. (1) bekezdése alapján megállapított kulturális követelményeknek megfelelő, 2018. január 1. 2018. december 31. között bemutatott filmalkotásoknak az Mktv. 19/K., 19/M. illetve 28. -a szerint nyilvántartásba vett forgalmazói. 1

Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, amely a korábbi években az EMMI illetve jogelődjei, vagy a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt., továbbá a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) vagy más támogató (mozgóképszakmai célok támogatását végző szervezet vagy intézmény) által nyújtott támogatással nem számolt el illetve az elszámolását a támogató nem fogadta el ideértve a pályázó vezető tisztségviselőjét, tulajdonosát és az általuk vezetett gazdálkodó szervezetet is a pályázat benyújtását megelőző 3 évben felhasznált közvetlen támogatással, vagy vele szemben lejárt, teljesítetlen fizetési kötelezettséggel rendelkezik; továbbá aki nem felel meg az Mktv. II. Fejezet IV. Címében (12-15. ) foglalt előírásoknak. Az Mktv. 14/A. (1) bekezdése alapján továbbá nem nyújtható közvetlen támogatás a támogató támogatásokról döntő tisztségviselőjének, valamint annak a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) szerinti közeli hozzátartozójának továbbá olyan pályázó szervezetnek, amelyben a fenti személy képviseletre jogosult vezető tisztségviselő, vagy abban a Ptk.-nak a gazdasági társaságokra vonatkozó rendelkezései szerint többségi befolyást biztosító tulajdoni részesedéssel rendelkezik. A megvalósítás időszaka: 2018. május 1. 2019. március 31. A pályázatok benyújtásának határideje 2019. január 15. Pályázati díj, saját forrás: A pályázat benyújtásához pályázati díjat nem kell fizetni. A támogatás igényléséhez saját forrás igazolása nem szükséges. Elszámolható költségek köre: Az elszámolható költségek körét a nem filmgyártási célú mozgóképszakmai tevékenységek állami támogatásának szabályairól szóló 67/2013. (X. 17.) EMMI rendelet szabályozza, amely szerint az igényelhető támogatás az alábbi tevékenységekhez vehető igénybe: 1. hagyományos és digitális kópiagyártás és sokszorosítás költsége 2. feliratozás, szinkronizálás, fordítás költsége, 3. hagyományos és digitális filmkópiák szállítási költsége, 4. díszbemutató, sajtóvetítés terembérleti díja, 5. alkotók szállás- és utazási költsége, 6. reklám-, PR-, és marketing költség, 7. kiadvány szerkesztési, grafikai és nyomdaköltsége, valamint 8. egyéb, a forgalmazással kapcsolatos működési költség (legfeljebb a támogatási összeg 8%-áig számolható el). El nem számolható költségek köre különösen: a) a pályázati céllal össze nem függő kiadások, b) más pályázati forrásból finanszírozott kiadások, c) nem az adott filmalkotás forgalmazásával kapcsolatos tevékenységek kiadásai, d) visszaigényelhető vagy nem a kedvezményezettet terhelő adók, e) társasági adó, helyi adó, vámköltség, illeték, különadó, f) bírság, kötbér, perköltség, hatósági díjak, 2

g) banki kezelési költségek, banki műveletek költsége, kamattartozás kiegyenlítése, hitel, egyéb pénzügyi műveletek költségei, h) árfolyamveszteségek, árfolyamkockázat-biztosítással kapcsolatban felmerült költségek, i) természetbeni hozzájárulások (ideértve a reprezentáció költségeit is). A pályázat tartalmi elemei: 1. Pályázati adatlap 2. A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó dokumentumok (és fontosabb tudnivalók): a.) költségkalkuláció (a Pályázati adatlap 1. számú melléklete), b.) a 2018. január 1. 2018. december 31. közötti időszakban bemutatott art besorolású filmalkotásokra vonatkozó, statisztikai adatokat tartalmazó táblázat, c.) jogi dokumentáció (a Pályázati felhívás melléklete szerint), d.) a filmalkotást tartalmazó adathordozó (DVD, pendrive). A pályázati adatlap, a költségkalkuláció letölthető a www.kormany.hu oldalról. A támogatás odaítélésénél figyelembe vett szakmai kritériumok: a terjesztés területi, időbeli lefedettsége, elsődlegesen az art mozikban történő terjesztés, a teljesített előadásszám és a nézőszám aránya, a forgalmazás bevétele, kiadása, a filmalkotás kulturális, oktatási tartalmi értékei. A pályázat benyújtásának módja: A teljes pályázati anyagot (azaz: pályázati adatlap és minden csatolt melléklet) egy nyomtatott példányban postai úton kérjük feladni. A pályázat benyújtásának helye: Postacím: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Közművelődési és Alkotóművészeti Főosztály 1055 Budapest, Szalay utca 10-14. A borítékra szükséges ráírni a pályázat rövid címét ( ART FILM 2018 ). A pályázat elbírálásának határideje: A rendelkezésre álló keretösszeg támogatott pályázatonkénti elosztásáról a döntést a támogató legkésőbb 2019. február 28-ig hozza meg. A pályázat formai és tartalmi elbírálásának módja: A támogató a pályázatok befogadását követően, szükség szerint e-mailben hiánypótlásra hívhatja fel a pályázót. A hiánypótlás benyújtására a felszólítás megküldését követő 5 munkanapon belül van lehetőség. A határidő lejártát követően nincs lehetőség a hiánypótlás teljesítésére. (A pályázónak olyan értesítési e-mail címet kell megadnia, amelyet naponta ellenőriz.) 3

Formailag nem megfelelő pályázatnak tekintendő különösen: a határidő után benyújtott az adatlap nélkül érkezett a hiányosan / pontatlanul kitöltött a kötelezően csatolandó mellékletek nélkül benyújtott a kötelezően csatolandó mellékleteket hiányosan / pontatlanul benyújtott pályázat. Értesítés: Az EMMI a támogatási döntés meghozatalát követő 20 munkanapon belül írásban (e-mail) tájékoztatja a támogatási igény benyújtóját a támogatási döntésről. Jogorvoslat: Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 102/D. -a szerint a pályázati döntéssel szemben a pályázó a támogatási döntésről szóló értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül az EMMI Közművelődési és Alkotóművészeti Főosztályára nyújthat be kifogást. A kifogást a tárca 30 napon belül elbírálja. Az eredményről a tárca a kifogás benyújtóját írásban értesíti. Szerződéskötés: A támogatási szerződés (szerződés) megkötésének feltétele, hogy a nyertes pályázó (kedvezményezett) a szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A pályázati adatlap és melléklete tartalmazza azokat a nyilatkozatokat, amelyeket az Ávr. 75. - a a szerződés megkötéséhez kötelezően előír. Az Ávr. 81. -a valamint az Mktv. 14. és 14/A. -a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető szerződés. A támogatás folyósítása: A támogatás felhasználásának ütemezésétől függően a támogatás folyósítására egy összegben támogatási előlegként vagy a támogatott tevékenység elvégzéséről szóló beszámoló elfogadását követően a szerződésben meghatározott időpontban és feltételek szerint kerül sor. A támogatás elszámolása és ellenőrzése: A kedvezményezett az elnyert támogatást csak a szerződésben rögzített célra fordíthatja, és köteles a támogatás felhasználásáról a szerződés és a gazdálkodására vonatkozó előírások szerint számot adni. A szakmai beszámoló szöveges részből és összesítő statisztikai táblázatból áll. A szakmai beszámoló szöveges részében ismertetni kell a támogatás felhasználásnak, valamint a támogatott tevékenység megvalósításának szakmai vonatkozásait és tapasztalatait a támogatott tevékenység megvalósítási időszakára nézve, a vonatkozó filmalkotások forgalmazásának teljesülését a tervezetthez képest, ki kell térni a megvalósulás körülményeire, valamint elemezni kell a megvalósítás szakmai eredményességét és hozadékát, konkrét eredményeit (eredménytelenség esetén annak okait). A beszámolóhoz meg kell adni a támogatott filmalkotások teljesített forgalmazói adatait is. A pénzügyi elszámolásnak tartalmazni kell a támogatási szerződésben rögzített költségkalkuláció alapján benyújtott: 4

1. a kedvezményezett nevére szóló, eredeti bizonylatokról készített hitelesített másolatokat (számla, pénztárbizonylat, banki terhelési értesítő, szerződés, teljesítésigazolás stb.); 2. a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek hitelesített másolatát. Biztosíték, közbeszerzés Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 50/A. a költségvetési támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása vagy az attól történő elállás esetén visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni. Az Ávr. 84. -a és a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat 52. sora szerint biztosíték lehet a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata a pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legfeljebb harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt. Az Áht. 52. -a alapján a költségvetési támogatás felhasználása - ha ennek a közbeszerzésekről szóló törvény szerinti feltételei fennállnak - közbeszerzés alkalmazásához kötött. Az Ávr. 91/A. -a szerint a költségvetési támogatás szabályszerű felhasználása érdekében a kedvezményezett közbeszerzési eljárást és más beszerzési eljárást úgy köteles lefolytatni, hogy az a költségvetési támogatás ésszerű és hatékony felhasználását biztosítsa. Ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettség, nyilvánossági követelmények: Az Áht. 54. -a értelmében a támogató a költségvetési támogatás felhasználását ellenőrzi. Az ellenőrzés kiterjedhet a kedvezményezett által a támogatott tevékenység megvalósítására kötött szerződésben részes olyan felekre is, akik a támogatási jogviszony teljesítésében közvetlen módon közreműködnek. A kedvezményezett és a szerződő felek kötelesek a költségvetési támogatások lebonyolításában részt vevő és a költségvetési támogatást ellenőrző szervezetekkel együttműködni, az ellenőrzést végző szerv képviselőit ellenőrzési munkájukban a megfelelő dokumentumok, számlák, a megvalósítást igazoló okmányok, bizonylatok rendelkezésre bocsátásával, valamint a fizikai teljesítés vizsgálatában a helyszínen is segíteni. Ha a kedvezményezett vagy a szerződő fél az ellenőrző szerv munkáját ellehetetleníti, a támogató a költségvetési támogatást visszavonhatja, a támogatási szerződéstől elállhat. Az Ávr. 100. -a alapján a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás felhasználását jogszabályban, a pályázati kiírásban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. Az ellenőrzés során e szervek adatot igényelhetnek a Kincstár által működtetett monitoring rendszerből. Az ellenőrzések lefolytatására a támogatási döntés meghozatalát, a támogatási szerződés megkötését megelőzően, a költségvetési támogatás igénybevétele alatt, a támogatott tevékenység befejezésekor, illetve 5

lezárásakor, valamint a beszámoló elfogadását követő 5 évig kerülhet sor. Az ellenőrzés során a támogató ellenőrzi a részbeszámolóhoz, beszámolóhoz csatolt, a támogatott tevékenység megvalósításához kapcsolódó költségeket igazoló számviteli bizonylatokról készített összesítőt oly módon, hogy az összesítőből szúrópróbaszerűen kiválasztott bizonylatok létezését és az összesítővel való egyezőségének meglétét az eredeti bizonylatok vagy azok hiteles másolatának bekérésével vagy helyszíni ellenőrzés során vizsgálja. A kiválasztásba a bizonylatok legkevesebb 5%-át, ha az összesítőn tíz darabnál kevesebb bizonylat szerepel, azok legalább 50%-át, de legkevesebb egy darab bizonylatot kell az ellenőrzésbe bevonni úgy, hogy az ellenőrzött számlák összege elérje az összesítőben szereplő érték minimum 10%-át. A támogató a támogatási szerződésben a bizonylatok száma tekintetében magasabb mértéket is meghatározhat. Az Ávr. 97. (1) bekezdése szerint ha a 96. a), c), d), f), h) vagy i) pontjában meghatározott bármely körülmény bekövetkezik, a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken, a kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás egyéb - a pályázati kiírásban meghatározott, a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, támogatási szerződésben rögzített - feltételeiben változás következik be, a kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles azt írásban bejelenteni a támogatónak. Az Áht. 56/B-56/D. -a alapján a kincstár monitoringrendszert működtet a költségvetési támogatásokról. A támogató a monitoringrendszerbe történő adatátadással gondoskodik a) a támogatási igényhez kapcsolódóan a támogatási igény benyújtója nevére, a támogatási igény céljára és az igényelt támogatás mértékére, a pályázati kiírás tárgyára, b) a támogatási döntéshez kapcsolódóan a döntéshozó személy megnevezésére, és a támogatás megállapított mértékére, c) a támogatás felhasználásához kapcsolódóan bekövetkezett vagy a támogató által megállapított, a támogatási jogviszonnyal, a támogatás rendelkezésre bocsátásával és a beszámolással kapcsolatos tényekre, körülményekre vonatkozó adatoknak az e célra rendszeresített honlapon való közzétételéről. A monitoringrendszerben kezelt adatok a támogatási döntés naptári évének utolsó napjától számított 5 év elteltével törölhetők. A monitoringrendszerben nyilvántartott adatok kereshetőségét támogatási program, támogatási igény benyújtója, támogatás összege, döntéshozatalra jogosultak szerint és más módon csoportosított lekérdezhetőségét bárki számára, ingyenesen biztosítani kell. Közérdekből nyilvános a pályázati kiírást előkészítő, a pályázatot kiíró, a támogatási döntést előkészítő és a döntéshozó személy, testület által a pályázattal, a pályázati eljárással, a támogatási döntéssel összefüggésben kezelt, közérdekű adatnak és különleges adatnak nem minősülő adat. Az adatok megismerésére a közérdekű adatokra vonatkozó törvényi rendelkezéseket kell alkalmazni. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást nyújt: Az EMMI Közművelődési és Alkotóművészeti Főosztálya, Halmai Róbert robert.halmai@emmi.gov.hu e-mail címen. Állami támogatással kapcsolatos tájékoztatás: 6

A támogatásban részesülő kedvezményezettek, összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel, a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény, valamint a nem filmgyártási célú mozgóképszakmai tevékenységek állami támogatásának szabályairól szóló 67/2013. (X. 17.) EMMI rendelet alapján állami támogatásban részesülnek, melyet a Magyarország filmszakmai támogatási programjáról szóló SA.36579 számú határozattal meghosszabbított N 202/2008. számú és az azt módosító SA.38425 és SA.50768 (2018/N) számú európai bizottsági határozat hagyott jóvá. Budapest, 2018. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2018. (VII. 26.) EMMI utasítás 1. melléklet 6. függelék IV. B) 7. pontja alapján, az emberi erőforrások minisztere nevében eljárva:... Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár 7

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MELLÉKLETE JOGI DOKUMENTÁCIÓ -ként az egyes pályázónak, pénzügyi lebonyolítót igénybe vevő pályázó esetén a pénzügyi lebonyolítónak is a következő alapdokumentumokat kell a pályázati adatlapon feltüntetni és a pályázathoz mellékelni: költségvetési szerv, és más államháztartáson belüli (Áht. 3. ) pályázó esetén: számlavezető pénzforgalmi szolgáltató igazolását a fizetési számla vezetéséről, melynek tartalmaznia kell a számlatulajdonos pontos megnevezését és a számlaszámot is. egyesület, szakszervezet, köztestület, alapítvány, közalapítvány egyéb államháztartáson kívüli jogi személyiségű szervezet esetén: a létesítő okiratának vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okiratának 30 napnál nem régebben kiállított eredeti példányát, a nevében aláírásra jogosult személy vagy személyek pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintáját vagy az aláírás minta közjegyző által hitesített másolatát 30 napnál nem régebbi kiállítással, számlavezető pénzforgalmi szolgáltató igazolását a fizetési számla vezetéséről, melynek tartalmaznia kell a számlatulajdonos pontos megnevezését és a számlaszámot is. gazdasági társaság (nem 100% állami tulajdonban álló), szövetkezet, egyesülés, egyéni cég, egyéb jogi személyiségű vállalkozás, esetén: a létesítő okiratának vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okiratának 30 napnál nem régebben kiállított eredeti példányát, a nevében aláírásra jogosult személy vagy személyek pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintáját vagy az aláírás minta közjegyző által hitesített másolatát 30 napnál nem régebbi kiállítással, számlavezető pénzforgalmi szolgáltató igazolását a fizetési számla vezetéséről, melynek tartalmaznia kell a számlatulajdonos pontos megnevezését és a számlaszámot is. egyéni vállalkozó esetén: egyéni vállalkozói igazolvány másolata, vagy 30 napon belül kiállított hiteles hatósági bizonyítvány az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentéséről, személyazonosító igazolvány másolatát, lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolatát, adóigazolvány másolatát, 8

pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintáját vagy az aláírás minta közjegyző által hitesített másolatát 30 napnál nem régebbi kiállítással, számlavezető pénzforgalmi szolgáltató igazolását a fizetési számla vezetéséről, melynek tartalmaznia kell a számlatulajdonos pontos megnevezését és a számlaszámot is. 9