Csongrád Megyei Közlekedési 6728 Szeged, Kereskedő köz 4. Fejér Megyei Közlekedési 8000 Székesfehérvár, Sárkeresztúri út 12. Győr-Moson-Sopron Megyei

Hasonló dokumentumok
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Tájékoztató. A képzés célja:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Magyar joganyagok - Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal - alapító okirata, m 2. oldal 4. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkező jogszab

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Tájékoztató. A képzés célja:

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2016. ( ) NFM rendelete

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet. a Nemzeti Közlekedési Hatóságról. A Nemzeti Közlekedési Hatóság jogállása. A Hatóság szervezete

Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi LXXV. törvény

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Magyar joganyagok - Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ - alapító okirata, m 2. oldal 4300 Nyírbátor, Kossuth u. 16. Észak-alföldi Regionális M

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek

Magyar joganyagok - Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ - alapító okira 2. oldal Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Kapuvári Kire

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

I. rész: Azonosító adatok

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

1. Az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet módosítása

A békéltető testületi eljárás megindítása

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

Az EGYSZA lap kitöltése

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 2. oldal ac) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális V

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról

M.8. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata

I. rész: Kérelmező személy adatai

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

M.8. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2017. ( ) NFM rendelete

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Magyar joganyagok - - alapító okirata 2. oldal Az képzési, területi felzárkózási koordinációs feladatokat ellátó, a társadalmi felzárkózás politika es

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat

TÁJÉKOZTATÓ. a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek:

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Magyar joganyagok - 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet - a statisztikai számjel elemeirő 2. oldal 2. melléklet a 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelethez1 A ga

Az ügyfélszolgálati iroda Pécs, Engel J. u. 1. szám alatti épületben működik.

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet. a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 8/2011. (II. 8.) KIM utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl 1023

A belügyminiszter. BM rendelete

M.8. számú melléklet. A DÉMÁSZAz NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához

AP 3.2: Future network (>2009)

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

37/2007. (III. 26.) GKM rendelet Hatályos: a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról

5. számú melléklet - A Felügyeleti szervek elérhetősége (címe, telefonszáma, egyéb elérhetőség), Vitarendezési fórumok

5. sz. Melléklet - A Felügyeleti szervek elérhetősége

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen

A mérnökségi telepek és az üzemeltetett hálózat

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez

7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.)

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

Országgy űlés hlieratal w Irományszám : Érkezett:

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest

INTERCASH PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

Átírás:

1. oldal Nemzeti Közlekedési Hatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság, központi költségvetési szerv alapító okiratát - az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértésével - módosításokkal egységes szerkezetben a következők szerint adom ki: 1 Megjelent: Hivatalos Értesítő 2010/100. I. Általános rendelkezések 1. A költségvetési szerv elnevezése: Nemzeti Közlekedési Hatóság Rövidített név: NKH Idegen nyelvű elnevezése: angolul: National Transport Authority németül: Nationale Behörde für Verkehrswesen franciául: Autorité Nationale du Transport 2. Nemzeti Közlekedési Hatóság székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 38. 3. A költségvetési szerv jogállása: A Nemzeti Közlekedési Hatóság a közlekedésért felelős miniszter irányítása alatt működő központi költségvetési szerv. 4. A költségvetési szerv alapításának időpontja: 2007. január 1. napja 5. A Nemzeti Közlekedési Hatóság alapító szerve: a Magyar Köztársaság Kormánya 6. A Nemzeti Közlekedési Hatóság irányító szerve: A Nemzeti Közlekedési Hatóság irányító szerve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (székhelye: 1054 Budapest, Akadémia u. 3.). 7. A Nemzeti Közlekedési Hatóság közvetlen jogelőd szervezetei: Jogelőd neve Székhelye Közlekedési Főfelügyelet 1066 Budapest, Teréz krt. 38. Központi Közlekedési 1066 Budapest, Teréz krt. 62. Fővárosi Közlekedési 1061 Budapest, Andrássy út 8. Baranya Megyei Közlekedési 7630 Pécs, Hengermalom utca 2. Bács-Kiskun Megyei Közlekedési 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A Békés Megyei Közlekedési 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 107. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei 3527 Miskolc, József Attila út 20. Közlekedési

Csongrád Megyei Közlekedési 6728 Szeged, Kereskedő köz 4. Fejér Megyei Közlekedési 8000 Székesfehérvár, Sárkeresztúri út 12. Győr-Moson-Sopron Megyei 9028 Győr, Tatai út 3. Közlekedési Hajdú-Bihar Megyei Közlekedési 4025 Debrecen, Széchenyi út. 46/B Heves Megyei Közlekedési 3300 Eger, Széchenyi út 47. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei 5000 Szolnok, Indóház utca 8. Közlekedési Komárom Megyei Közlekedési 2800 Tatabánya,Táncsics Mihály út 1/D Nógrád Megyei Közlekedési 3100 Salgótarján, Karancs út 54. Pest Megyei Közlekedési 1141 Budapest, Komócsy út 17-19. Somogy Megyei Közlekedési 7400 Kaposvár, Vásártéri út 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei 4400 Nyíregyháza, Hatzel tér 10. Közlekedési Tolna Megyei Közlekedési 7100 Szekszárd, Kiskorzó tér 3. Vas Megyei Közlekedési 9700 Szombathely, Wesselényi utca 7. Veszprém Megyei Közlekedési 8200 Veszprém, Kistó utca 1. Zala Megyei Közlekedési 8900 Zalaegerszeg, Pintér Máté utca 22. Polgári Légiközlekedési Hatóság 1180 Budapest, Ferihegy 1. Terminál A porta 2. oldal A Nemzeti Közlekedési Hatóság katonai légügyi hatósági feladatok tekintetében jogutódja a 2007. június 30-án beolvadással megszűnt HM Katonai Légügyi Hivatalnak, és általános jogutódja a 2008. július 1-jén beolvadással megszűnt Magyar Vasúti Hivatal költségvetési szervnek. 8. A Nemzeti Közlekedési Hatóság azonosító adatai: Költségvetési fejezet: XVII. Költségvetési cím: 0700 Költségvetési szektor: 1051 Költségvetési szakágazat: 841104 Területi általános igazgatási szervek tevékenysége PIR törzsszám: 598646 Államháztartási egyedi azonosító: 275378 Adószám: 15598646-2-42 Statisztikai számjel: 15598646 8411 312 01 Társadalombiztosítási törzsszám: 159269016 9. A Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi szerve és illetékességi területe: Nemzeti Közlekedési Hatóság központi szerve a Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala (a továbbiakban: Központi Hivatal), amelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke közvetlenül vezet. A Központi Hivatal országos illetékességgel rendelkezik. A Nemzeti Közlekedési Hatóság területi szervei és illetékességi területük: A Nemzeti Közlekedési Hatóság jogi személyiséggel nem rendelkező területi szervei és illetékességi területük:

Területi szerv Általános illetékességi terület Közép-magyarországi Nyugat-dunántúli Közép-dunántúli Dél-dunántúli Dél-alföldi Észak-alföldi Észak-magyarországi Kiemelt Ügyek a Légiközlekedési Pályaalkalmasság Vizsgálati Budapest és Pest Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém Tolna Somogy és Baranya Csongrád Békés és Bács-Kiskun Illetékességi terület víziközlekedéssel kapcsolatos ügyekben Budapest főváros, Pest, Nógrád, Fejér, továbbá a Duna Szobtól a Dunaföldvári hídig tartó szakasza és annak mellékvizei, valamint a Balaton Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala, kivéve a Balatont, továbbá a Duna Rajka-Szob közötti szakasza és annak mellékvizei -, Baranya, Tolna, Somogy, kivéve a Balatont, Bács-Kiskun megyének a Budapest-Kelebia vasútvonaltól nyugatra eső területe, valamint a Duna Dunaföldvári híd és a hídtól délre eső szakasza a déli országhatárig és annak mellékvizei, a Dráva és a Mura, valamint a Sió, Csongrád Jász-Nagykun-Szolnok,, Békés, Bács-Kiskun megyének a Budapest- Kelebia vasútvonaltól keletre eső területe, valamint a Tisza Tiszafüredtől a déli országhatárig terjedő szakasza, Tisza-tó, a Körösök és a Maros, valamint azok mellékvizei Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-BereSzabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Hajdú-Bihar, és Heves, valamint a Tisza Jász-Nagykun-Szolnok Tiszabecs-Tiszafüred közötti szakasza, a Bodrog és a Keleti-főcsatorna Heves, - Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád Országos Országos Országos - Országos - 3. oldal

4. oldal A Nemzeti Közlekedési Hatóság területi szervei látják el a jelen alapító okirat II. pontjában ismertetett jogszabályok által hatáskörükbe utalt első fokú hatósági tevékenységet, valamint végzik a díjköteles útszakasz használata jogosultságának megvásárlása ellenőrzését az autópályák, autóutak és főutak használati díjáról szóló és a 47/2008. (XII. 31.) KHEM rendelettel módosított 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet által előírtak szerint. 10. A Nemzeti Közlekedési Hatóság gazdálkodási besorolása: A Nemzeti Közlekedési Hatóság a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium költségvetési fejezetében 7. címként feltüntetett, önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Az intézmény működéséhez szükséges finanszírozási forrást az intézményi működési bevétel (pl. hatóságidíj-bevétel, bírságbevétel) biztosítja. 11. A Nemzeti Közlekedési Hatóság vezetőinek kinevezési, megbízási rendje: A Nemzeti Közlekedési Hatóság egyszemélyi felelős vezetője az elnök. Az elnök felett a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 2. (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak alapján a munkáltatói jogok teljes körét a nemzeti fejlesztési miniszter gyakorolja. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 93. (1) bekezdésének c) pontjában foglaltak alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság gazdasági vezetőjét - besorolásától függetlenül - határozatlan időre a miniszter bízza meg és menti fel, illetve vonja vissza megbízását, valamint állapítja meg a díjazását. A további munkáltatói jogokat felette az elnök gyakorolja. A Hatósághoz vezényelt hivatásos állományú katonák foglalkoztatása a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 46. (2) bekezdése, valamint (3) bekezdésének g) pontjában foglaltak alapján történik. A Nemzeti Közlekedési Hatóság területi szervének vezetője az igazgató, aki - a kinevezés, a felmentés és a fegyelmi jogkör kivételével - gyakorolja a munkáltatói jogkört a Nemzeti Közlekedési Hatóság területi szervének alkalmazottai felett. 12. A Hivatal foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: A Nemzeti Közlekedési Hatóság alkalmazottai kormánytisztviselők, jogállásukra a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény rendelkezései az irányadóak. Az elnök - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - munkáltatói jogkört gyakorol a Központi Hivatal alkalmazottai felett, valamint kinevezi, felmenti a Nemzeti Közlekedési Hatóság területi szerveinek alkalmazottait, és felettük fegyelmi jogkört gyakorol. 13. A Nemzeti Közlekedési Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzatát a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 73. (1) bekezdése alapján a nemzeti fejlesztési miniszter normatív utasításban adja ki. II. A Nemzeti Közlekedési Hatóság alaptevékenysége, jogszabályban meghatározott közfeladatai

5. oldal A költségvetési szerv alaptevékenysége az államháztartás szakfeladatrendi besorolása szerint: 841122 Központi általános végrehajtó igazgatási tevékenység 869011 Hatósági eljárás érdekében vagy más, jogszabályban előírt okból kötelezően végzett egészségügyi szakértői tevékenység A Nemzeti Közlekedési Hatóság alaptevékenységét és közfeladatait az alábbi jogszabályok és azok végrehajtási rendeletei tartalmazzák: - a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, - a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, - a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény, - a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény, - a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény. A Nemzeti Közlekedési Hatóság ellátja a jogszabályban a feladat- és hatáskörébe utalt első- és másodfokú: - közlekedési hatósági feladatokat, - légiközlekedési hatósági feladatokat, - katonai légügyi hatósági feladatokat, - vasúti közlekedési hatósági feladatokat, - vasúti igazgatási feladatokat, - hajózási hatósági feladatokat, - egyéb feladatokat. A Hatóság központi szerve a Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala. A Hatóság területi szervei által hatáskörükbe tartozó ügyekben hozott döntés elleni fellebbezést másodfokon a Központi Hivatal bírálja el. A Központi Hivatal jár el a vasúti igazgatási szerv hatáskörébe utalt ügyekben. A Központi Hivatal, a Kiemelt Ügyek a, a Pályaalkalmasság Vizsgálati és a Légiközlekedési a hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben országos illetékességgel jár el. A Hatóság ellátja a külön jogszabályban rögzített közúti közlekedési, vasúti közlekedési, légiközlekedési, víziközlekedéssel kapcsolatos hatósági feladatokat. A törvényi rendelkezéseknek megfelelően jelen alapító okirat - I. fejezetének 6. pontja, 11. pontja és 13 pontja 2010. május 29. napján, - I. fejezetének 12. pontja 2010. július 6. napján, - I. fejezetének 3. pontja, 10. pontja, és II. fejezete 2010. augusztus 15. napján, - további rendelkezései az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 18/I. (5) bekezdése alapján a törzskönyvi nyilvántartásba vétel napjával lépnek hatályba. Jelen alapító okirat hatálybalépésével egyidejűleg a Nemzeti Közlekedési Hatóság 2009. december 14. napján kelt, KHEM/11153/1/2009. számú, egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2010. október 7. NFM/5928/5/2010.

6. oldal Dr. Fellegi Tamás s. k., nemzeti fejlesztési miniszter

7. oldal TARTALOMJEGYZÉK Nemzeti Közlekedési Hatóság 1 alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 I. Általános rendelkezések 1 II. A Nemzeti Közlekedési Hatóság alaptevékenysége, jogszabályban meghatározott közfeladatai 4