A verseny menete A versenyzők 4 fordulóban 10-10 matematikafeladatot tartalmazó kis füzetet kapnak. Egy-egy feladat megoldásánál A-B-C-D lehetőség közül kell kiválasztani a helyeset. (A feladatok megoldása közben, ahol a Lásd a rajzot!, Lásd az ábrát! megjegyzés található, a megoldáshoz használni kell a rajzot/ábrát is!) A helyesnek ítélt megoldásokat az egyéni azonosítóval ellátott Versenylapon kell rögzíteni, és fordulónként, lezárt borítékban visszaküldeni a megadott beküldési (postára adási) határidőig. A Versenylapot kijavítjuk, és a következő forduló feladatait tartalmazó füzetet az Értesítőszelvénnyel együtt elpostázzuk az I. forduló Versenylapján megadott címre. (Az Értesítőszelvény a megoldómező kijavított másolatát, az adott fordulóban elért pontszámot és az összpontszámot, valamint a megoldásokat tartalmazza.) A nevezési díj tartalmazza a fordulónkénti értesítési költséget is, ezért válaszborítékot NEM kérünk! A beküldött Versenylapok feldolgozása folyamatosan történik, az elért pontszámok az egyéni azonosító beírásával a www.tekitoto.hu internetcímen a Pontverseny menüpont alatt lekérdezhetők. A verseny végén a résztvevők emléklapot kapnak, illetve arany, ezüst és bronz fokozatú oklevelekkel ismerjük el a legkiválóbbak teljesítményét. A legjobb eredményt elért versenyzők között ezenkívül évfolyamonként három értékes ajándékot, valamint 100-100 db könyvet sorsolunk ki.
Tudnivalók a lebonyolításról A Teki-Totó I. fordulóját a képviselőink viszik az iskolába. A többi (II., III., IV.) fordulót postai úton, névre szólóan fogod megkapni a Kiadótól, arra a lakcímre, amit az I. forduló Versenylapján tüntettél fel. Az I. fordulós Versenylapot NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL, jól olvashatóan és pontosan töltsd ki! (Az irányítószám és ha van, akkor az emelet és az ajtó száma se maradjon le!) A megoldásokat kizárólag az eredeti Versenylapokon fogadjuk el! Az I. forduló füzete tartalmazza mind a négy forduló visszaküldendő Versenylapját, ezeket gondosan őrizd meg! A Versenylapokon található egyéni azonosítódat jegyezd fel (pl. a kezedben lévő első füzet belső borítójára) és őrizd meg, mert kizárólag ennek megadásával kaphatsz a továbbiakban információt. A Versenylapokat számítógépes feldolgozással javítjuk, ezért kérünk téged, hogy a megoldáson kívül (illetve a neveden, lakcímeden kívül) mást ne írj a Versenylapra. A javított (lesatírozott, átnyilazott, megjegyzéssel ellátott stb.) Versenylapot a számítógép nem tudja feldolgozni, ezért arra a feladatra nem ad pontot. FONTOS! A Versenylapot SÖTÉT színű (sötétkék vagy fekete) tollal töltsd ki (a metáltollat, világoskék tollat, grafitceruzát stb. nem tudja beolvasni a gép)! Ügyelj az aktuális postai díjszabásra, a megfelelő összegű bélyeget ragaszd a borítékra!
Az Értesítőszelvényt és a II. forduló feladatait tartalmazó füzetet 2015. november 30-áig adjuk postára. Ha 2015. december 7-éig nem kapod meg, mindenképp jelezd az ügyfélszolgálatnak. A versennyel kapcsolatos híreket, a feladatokat, a megoldásokat, valamint az elért pontszámaidat a honlapunkon is megtekintheted. www.tekitoto.hu Kitöltéssel, beküldéssel, a verseny lebonyolításával kapcsolatban segítséget, információt az ügyfélszolgálattól kérhetsz telefonon: 06-52-521-363 (hétköznap: 8 16.30-ig) e-mailben: ugyfelszolgalat@graphart.hu A versenyfeladatok értelmezéséhez, megoldásához a Teki-Totó szerkesztőségéhez fordulhatsz segítségért telefonon: 06-52-521-360/107-es mellék (hétköznap: 8 16 óráig) e-mailben: tekitoto@graphart.hu Beküldési (POSTÁRA ADÁSI) határidők: I. forduló 2015. november 6. II. forduló 2015. december 14. III. forduló 2016. február 5. IV. forduló 2016. március 18. Megoldások megtekinthetők az interneten: 2015. november 23. 2016. január 4. 2016. február 16. 2016. április 4.
Versenyszabályzat A versenyen való részvétel feltétele a nevezési díj befizetése, illetve az I. forduló névvel, címmel kitöltött Versenylapjának beküldése. A versenyben az adott tanév megfelelő évfolyamára járó tanulók vehetnek részt. A megoldásokat kizárólag lezárt borítékban, az adott forduló eredeti, egyéni azonosítóval ellátott Versenylapján fogadjuk el, amelyet a megadott beküldési határidőig postára adtak. A verseny négy fordulóból, és fordulónként 10-10 feladatból áll. Egy-egy feladat megoldásánál A-B-C-D lehetőség közül kell kiválasztani a helyeset. Minden feladat 1 pontot ér, így a hibátlan Versenylap 10 pontos. A négy fordulóban összesen elérhető pontszám 40. A Versenylapok rontott, illetve nem értékelhető feladatai 0 pontot érnek. A verseny végén a résztvevők emléklapot kapnak, illetve arany, ezüst és bronz fokozatú oklevelekkel ismerjük el a legkiválóbbak teljesítményét. A legjobb eredményt elért versenyzők között ezenkívül évfolyamonként három értékes ajándékot, valamint 100-100 db könyvet sorsolunk ki.
Lépésről lépésre 1. Olvasd el figyelmesen a feladatot, és oldd meg! 2. Ellenőrizd a számítást! 3. Válaszd ki a helyes megoldás betűjelét! 4. Olvashatóan töltsd ki az I. forduló Versenylapját! neved lakcímed Egyéni 456789123 47782112 4 mat 1 azonosító: 47782112 FORDULÓ megoldómező Egyéni azonosító: VERSENYLAP: MATEMATIKA, 4. OSZTÁLY Név: Cím: KOVÁCS RÉKA CEGLÉD KÚT U. 12. 1 6 1 4 MINTA Beküldési (postára adási) határidő: 2015. november 6. A helyes megoldás x-szel jelölve: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 I. A B C D VERSENYLAP: MATEMATIKA, 4. OSZT Név Lakcím A lakcímváltozást külön levélben kérjük jelezni! Beküldési (postára adási) hatá 5. Ellenőrizd, hogy mindent beírtál-e! (neved, lakcímed helység, utca, házszám, emelet, ajtó, és soronként egy-egy a megoldómező megfelelő oszlopában) 6. Tedd borítékba, címezd meg, és add postára! BEKÜLDÉSI CÍM: Tudorka és Barátai Teki-Totó Debrecen, Pf. 583 4001 Ügyelj a határidőre! A B C D IV. FORDULÓ 8 9 Lakcím 10 lezni! A lakcímváltozást külön levélben kérjük jelezni! A B C D III. FORDULÓ Adatvédelem: Az adatbázisban személyes adatok (név, lakcím) alapján semmiféle keresést nem tudunk végezni. Egyéni Keresés kizárólag az egyéni azonosítók alapján lehetséges! Egyéni A versenyzők adatait kizárólag a verseny lebonyolításához tartjuk nyilván, azokat FORDULÓharmadik fél számára azonosító: 43334277 4 mat 1 I. azonosító: 43334277 át nem adjuk. A verseny VERSENYLAP: lezárását MATEMATIKA, követően 4. adatbázisunkat OSZTÁLY megsemmisítjük. Név: Cím: 8 9 10 6 7 5 4 1 2 3 Beküldési (postára adási) határidő: 2016. március 18. A helyes megoldás x-szel jelölve: 4 mat 4 Név VERSENYLAP: MATEMATIKA, 4. OSZTÁLY 47782112 A helyes megoldás x-szel jelölve: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Egyéni azonosító: A B C D 5 6 7 4 1 2 3 si) határidő: 2016. február 5. A helyes megoldás x-szel jelölve: 4 mat 3 SZTÁLY VERSENYLAP: MATEMATIKA, 4. OSZT Név Lakcím A lakcímváltozást külön levélben kérjük jelezni! Beküldési (postára adási) határidő: 2015. november 6. Beküldési (postára adási) hatá
1. feladat Teki azon töri a fejét, hogy hány olyan háromjegyű szám van, amelyben a százasok helyi értékén 5 áll, és az utolsó számjegye nagyobb ötnél? A: 40 B: 50 C: 60 D: 100
2. feladat I. forduló Jani a nyáron Baján, Cegléden és Kecskeméten járt a rokonainál. Egy szöveges feladatot talált ki az utazásáról, melyhez rajzot is készített. Melyik kérdésre nem tudjuk megadni a pontos választ a rajz alapján? (Lásd a rajzot!) 110 km Baja Kecskemét Cegléd 150 km Baja Cegléd A: Milyen messze van Bajától Cegléd? B: Igaz, hogy Baja 110 km-re van Kecskeméttől? C: Hány kilométer a távolság Kecskemét és Cegléd között? D: Mennyi idő alatt lehet eljutni Ceglédről Bajára?
3. feladat Teki egy számkeresztrejtvényt old meg. Segíts neki elvé megfelelő helyre! Milyen szám keletkezett a vastaggal bekeretezett rész 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
gezni a műveleteket és azok eredményeit beírni a ben, ha helyesen dolgoztál? (Lásd az ábrát!) Vízszintes 1. 240 : 10 3. 10 50 455 5. 1000 : 2 + 4 81 7. 3 210 + 6 7 11. 6 9 + 10 12. 100 22 2 Függőleges 1. 14 2 2. 6 7 4. 2 250 + 92 6. 125 4 400 : 10 8. 350 + 350 + 5 3 9. 64 : 4 10. 1400 : 100 A: 1161 B: 1101 C: 1001 D: 1108
4. feladat Az orosz matrjoska babákat ketté lehet szedni (kivéve a legkisebbet) és egymásba rakni úgy, hogy a legkisebbet az egy mérettel nagyobba, majd azokat együtt a következő méretbe teszszük és így tovább. Fanninak is van egy ilyen 7 babából álló készlete. Egyszer szétszedte a babákat, majd nagyság szerint egymás mellé rakta őket az asztalon. Minden másodikba egy-egy 500 Ft-ost, a többibe pedig egy-egy 200 Ft-ost tett, majd újra összezárta és egymásba építette őket egészen addig, míg csak a nagy baba látszott. (Hiszen a többi a pocakjában volt.) Hány forintot rejtett összesen a legnagyobb baba? A: 2100 Ft-ot B: 2300 Ft-ot C: 2600 Ft-ot D: 3000 Ft-ot
5. feladat I. forduló Apa elvitte a két alsó tagozatos fiát az űrhajókiállításra. Egy felnőttbelépő 660 forintba került, egy gyerekjegy harmadannyiba. Hány forintot fizetett apa összesen a belépőjegyekért? A: 880 Ft-ot B: 990 Ft-ot C: 1100 Ft-ot d: 1320 Ft-ot
6. feladat Lucának szülinapja van. A testvére, Botond pontosan abban az időpontban köszönti fel, amikor megszületett. Melyik óra mutatja azt az időpontot, amikor Luca született, ha a köszöntés idejéhez képest kilenc és fél óra múlva lesz hajnali öt óra? (Lásd a rajzot!) B: A: C: D:
7. feladat I. forduló Tamarának öt cicája van: Mici, Berci, Döci, Farkci és Morci, és ötféle szalagja: egy kék csíkos, egy sárga pöttyös, egy kék pöttyös, egy zöld kockás és egy kék kockás. Már el is tervezte, hogy kinek milyet fog kötni a nyakába. A három cirmos bundájú, Morci, Döci, Farkci ugyanolyan színű szalagot kapnak, Mici pedig nem zöldet. Milyen szalag lesz Berci nyakában? A: kék kockás B: zöld kockás C: sárga pöttyös D: kék csíkos
8. feladat Egy karámban kecskék és pulykák vannak bezárva. Összesen 35 fejük és 100 lábuk van. Mennyivel van több a karámban az egyik állatból, mint a másikból? A: kettővel B: öttel C: hússzal d: hatvanöttel
9. feladat I. forduló Peti segített a nagymamájának zöldségeket árulni a piacon. Amikor nem jött vevő, kedvtelésből 4 mérést végzett. Lerajzolta a tapasztalatait, de az utolsó mérés eredményének rajzával még nem készült el. Hány paprikát tett a mérleg üres serpenyőjébe, hogy egyensúlyban legyen egy fej salátával? (Lásd a rajzot!) 1. 2. 3. 4.? A: 2 B: 4 C: 6 D: 8
10. feladat A kenguruk kíváncsiak voltak, hogy milyen hosszú az út a kedvenc pihenőhelyüktől a tópartig. Fürge 71, Ugra 27, Kanga 63, Hanga 38 és Nyarga 55 egyenlő nagyságú ugrással tette meg a távot. Kinek a leghosszabbak az ugrásai? A: Fürge B: Nyarga C: Hanga d: Ugra