KITEKINTŐ ELEMZÉSEK 8.

KITEKINTŐ ELEMZÉSEK 8. Lengyel választások 2011 Ablak a világra 2011. október 5.

Írták: Ackermann Sándor Anton Bendarzsevszkij Csicsai Máté Csontos Zsuzsanna Győri Hajnalka Ugrósdy Márton Szerkesztette: Ugrósdy Márton Kiadja a Kitek Média Kft, felelős kiadó: Frank Tamás, lapigazgató A Kitekintő nem foglal állást politikai kérdésekben, ezért a cikkekben közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Az egyes cikkekben megfogalmazott elemzések, előrejelzések a szerzők magánvéleményei, azok pontosságáért, illetve megbízhatóságáért a Kitekintő semmilyen felelősséget nem vállal. A kézirat lezárva 2011. október 5-én. Budapest, 2011. október 5. Kitek Média Kft Minden jog fenntartva 2

Tartalom Elmúlt négy év a lengyel politikában... 6 Létezik-e lengyel csoda, avagy hogyan tovább bezzeg-ország?... 11 Szmolenszk szerepe a választások során... 15 Pragmatisták, középre! A Polgári Platform... 20 A kihívó: Jaroslaw Kaczynski és a PiS... 25 A radikális pártok... 28 SLD: mérsékelt remények a baloldal romjain... 31 Agonizáló keleti külpolitika: a lengyel-belarusz kapcsolatok kudarca... 36 Folytatódik-e a lengyel-orosz megbékélés a választások után?... 43 Lengyelország és Németország a megbékélés útján... 46 Több Európa kell a válság legyőzéséhez interjú Roman Kowalski nagykövettel... 49 Mi áll a lengyel gazdasági csoda mögött?... 58 A lengyel-amerikai barátság... 63 Összefoglalás helyett: ki lehet a befutó?... 67 3

Tisztelt Olvasó! Örömmel köszöntöm Önt a Kitekinto.hu Elemzések hetedik kötetének megjelenése alkalmából! A 2007-ben megalakult Kitekintő a kezdetek óta a legnagyobb magyar külpolitikai hírportál, amelyet ma már havonta félmillió olvasótársa keres fel. Az elmúlt négy évben igyekeztünk azokat az újságírókat és szakértőket összegyűjteni, akik az érintett ország nyelvét beszélik, jártak a területen és hiteles, helyi információforrásokkal rendelkeznek. Kitartó munkájuk eredménye, hogy ma az Ön számára elküldhetjük ezeket az elemzéseket. A külpolitika a magyar médiában időnként mostohaszerepre kárhoztatik, holott a legfontosabb dolgok Magyarország szempontjából már nemcsak Budapesten, hanem Washingtonban, Brüsszelben és Moszkvában dőlnek el. Éppen ezért valljuk azt, hogy jó döntést legyen szó politikai, gazdasági vagy egyéb társadalmi ügyről csak a külvilág ismeretének birtokában lehet hozni. A világpolitika nagy eseményei kapcsán sem mi, sem döntéshozó olvasóink nem engedhetik meg maguknak a felületes tájékozódást, tájékoztatást. A Kitekinto.hu szerkesztősége e fenti hivatásának szeretne azzal eleget tenni, hogy 2010-től a honlapunkon található eseménydossziék mellett elektronikus elemzésfüzetekben foglaljuk össze a legfontosabb külpolitikai fordulatokat. Őszintén bízom benne, hogy az alább következő oldalak segítik majd munkájában, döntéseiben és a világpolitikában való könnyebb eligazodásában! Visszajelzéseire, észrevételeire minden esetben számítunk, reméljük, a jövőben nemcsak honlapunkon üdvözölhetjük rendszeres látogatóként, hanem valamely rendezvényünkön is köszönthetjük majd! Budapest, 2011. október 5. Üdvözlettel: Frank Tamás lapigazgató 4

Tisztelt Olvasónk! 2011. október 9-én általános választásokat tartanak Lengyelországban. A tét nem kicsi: vasárnap eldől, hogy folytathatja-e kormányzását a Donald Tusk vezette Polgári Platform (PO), vagy négy év után ismét a radikálisabbnak tartott Jog és Igazságosság (PiS) alakít majd kormányt Jaroslaw Kaczynski vezetésével. A Kitekintő szakértői érdeklődve figyelték a kampányt, illetve a különböző pártok ígéreteit, és megkísérelték feltérképezni a lengyel politikai élet nagy törésvonalait. A következő oldalakon Ön megismerheti a lengyel belpolitikai élet legfontosabb szereplőit a miniszterelnöktől kezdve az ellenzék vezetőjén át egészen azokig a kis pártokig, akik valószínűleg a választások utáni koalíciós tárgyalásokon kapnak majd fontos szerepet. A belpolitika mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül Varsó külkapcsolatait sem. Lengyelország mára megkerülhetetlen erővé vált az Európai Unióban, ráadásul az ország rendkívül sikeresen használja fel a közösségi forrásokat saját gazdaságának megerősítésére. A Tusk-kormány kiegyensúlyozott külpolitikája európai és transzatlanti téren is megbecsült szereplővé tették a varsói kormányt, ami elsősorban a Kaczynski-éra elszigeteltségéhez képest jelent komoly változást. A lengyel külpolitikát azzal a nem titkolt céllal vizsgáljuk, hogy egyes eredményeit akár itthon, Magyarország esetében is hasznosítani lehet majd. Bízunk benne, hogy munkája során hasznát veszi majd összeállításunknak. Amennyiben észrevétele lenne a kiadvánnyal kapcsolatban, örömmel állunk rendelkezésre a Kitekintő impresszumában is megtalálható emailcímeken. Budapest, 2011. október 5. Üdvözlettel: Ugrósdy Márton Közép-Európa rovatvezető 5

Elmúlt négy év a lengyel politikában Csontos Zsuzsanna Lengyelországban 2007 óta négy párt, a kormányzó Polgári Platform (PO), a vele koalícióra lépő Lengyel Néppárt (PSL), az ellenzékbe szorult egykori kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS), valamint az egyetlen és meglehetősen kevés mandátummal rendelkező baloldali párt, a Baloldali Demokraták Szövetsége (SLD) alkotja a törvényhozást. Négy éve az előrehozott választásokat a Jog és Igazságosság elbukta, ám azóta a legerősebb ellenzéki párttá nőtte ki magát. Vasárnap kiderül, hogy a lengyel választók mekkora bizalmat szavaznak neki. A jobboldali tábor megosztottsága Az egységes Lengyelország megteremtésében fontos szerepet betöltő katolikus egyház mind a mai napig nagy hatással van a belpolitikai életre. Emellett a szocializmus 1989-es bukását követően hátramaradt gyenge baloldali pártok miatt sincs meg Lengyelországban a baloldalcentrum-jobboldal klasszikus felosztás. A mérleg serpenyője ezért erősen eltolódott a jobboldali pártok, így a PiS és a PO javára. A baloldali pártokat jelenleg az alig 8 százalékos támogatottságot élvező Demokratikus Baloldal Pártja képviseli, míg a jobboldalt a két nagy párt, a közel egyforma támogatottságot élvező, liberális-konzervatív elveket valló, Donald Tusk vezetése alatt álló Polgári Platform és a konzervatívabb, nemzeti vonalat képviselő Jog és Igazságosság képviseli. Bár mindkét párt jobboldali, keresztény nézeteket vall, programjuk nagyon távol áll egymástól, a legfontosabb kérdésekben szöges ellentétben állnak egymással, ezért éles törésvonal alakult ki közöttük. Kisebbségek helyzete - Lengyelország csak a lengyeleké" Lengyelország határainak többszöri átszabása következtében a nyugati területeket jelentős német kisebbség lakja. Emellett Lódzban, Krakkóban is számottevő németség él. Ők jelentik a nemzeti-konzervatív PiS-szel szemben mérsékeltnek számító PO biztos választópolgárait. Donald Tusk pártjával szemben az erős nemzeti érdekeket képviselő Jaroslaw Kaczynski vezette PiS-nek már nem egyszer volt összetűzése az opolei és a sziléziai vajdaságban élő kisebbségekkel, különösen a németekkel kapcsolatban. A lengyel-német feszültség főleg a Kaczynski-kormány idején, a 2005 és 2007 közötti időszakban volt jelentős. Kaczynski németekkel és az EU-val szembeni ellenszenve megbénította Varsó és Berlin együttműködését is. 6

Azóta a helyzet gyökeresen megváltozott. Donald Tusk mind gazdasági, mind kulturális és politikai tekintetben nyitott az együttműködésre, ezzel új fejezetet nyitott a két ország kapcsolatában. Az erős ellenzékiséget képviselő Jaroslaw Kaczynski ebbe továbbra sem nyugodott bele, politikai programjában ezért helyt kapott a lengyel nemzet egységéért folytatott harc is. Az abortuszháború A lengyel politika egyik sarkalatos és egyúttal a politikai életben legnagyobb visszhangot kiváltó kérdése a terhességmegszakítás ügye. A lengyel abortusztörvényt az ír mellett Európa egyik legszigorúbb szabályozásaként tartják számon. A jogszabály kimondja, hogy a megfogant gyermek életét csak három esetben lehet kioltani: ha a születése az anya életét veszélyezteti, ha a gyermek nemi erőszak következtében fogant, vagy akkor, ha a magzatot súlyos egészségkárosodás érte. A választások előtt egy civil javaslat, a Mariusz Dzierzawski vezette Jog az Élethez Alapítvány fellépése révén robbant ki az abortuszháború. Dzierzawski kezdeményezésére augusztus végén két abortuszra vonatkozó törvényjavaslat is az alsóház elé került, de egyiknek sem volt elegendő támogatottsága ahhoz, hogy a művi vetélésre vonatkozó törvényt megváltoztassák. A lengyel nők így továbbra is külföldön végeztetik el a műtétet: Anglia és Szlovákia vált a beavatkozások leggyakoribb helyszínévé. Egyes becslések szerint az abortuszturizmus 3000 lengyel nőt érint minden évben. A magzatgyilkosságon felül a témához szorosan kapcsolódó kérdés a szexuális felvilágosítás elterjedésének támogatása, a mesterséges megtermékenyítés ügye, illetve a fogamzásgátlás is. Az SLD a szabályok lazítása mellett áll, míg a lengyel katolikus egyház a születendő gyermek védelmét a fogantatástól számítva kéri, és ez utóbbi véleményt osztja a Jog és Igazságosság is. Az SLD az egyház és az állam szétválasztását szorgalmazza, és úgy látja: a törvény szigorításával csak egy dolog érhető el: az egyházi világnézet ráerőltetése a nem katolikusokra. Nem ez az első eset, amikor Lengyelországban az abortusz szabályainak szigorítását kezdeményezik. Az abortuszháború előzményének tekinthető a Lengyel Családok Ligájának 2007-es indítványa, ami szintén az abortusztörvény szigorítására vonatkozott, ennek megszavazásához szükséges kétharmados parlamenti többséget azonban nem sikerült akkor sem elérni, így a korábbi szabályozás maradt hatályban. A köztársasági elnök, Bronislaw Komorowski nem tartja szükségesnek az abortusztörvény módosítását, ő úgy látja, nem csak a politikát, hanem a társadalmat is megosztja ez a kérdés. Véleménye szerint ez a kompromisszumos állapot vagyis, hogy három feltétel mellett lehetséges az abortusz elvégeztetése - elégíti ki legjobban mindkét tábor igényeit. 7

Szmolenszk - egy tragédia utóélete 2010. április 10-én lezuhant a Katynba tartó elnöki gép, fedélzetén Lech Kaczynski elnökkel, feleségével, továbbá a 94 fős, politikai elitet képviselő kísérettel. A tragédia átrendezte a lengyel politikai életet. Az elnök halála előrehozott elnöki választásokat tett szükségessé, melyen az elhunyt elnök, Lech Kaczynski ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski helyett Bronislaw Komorowksi lett végül a befutó. Jaroslaw Kaczynksi politikai lendületét látszólag nem törte meg ikertestvére elvesztése, sőt, az ellenzék vezére a rövid életű és igen csúfos kudarcot valló, alig kétéves PiS-kormányzást igyekszik megismételni most úgy, hogy a szmolenszki tragédiára támaszkodva próbál biztos szavazótábora mellé további híveket szerezni. Nem is eredménytelenül. A lengyel tragédia okát, a gép és a fekete doboz kivizsgálását Kaczynski tiltakozása ellenére Donald Tusk az oroszokra bízta, aki ezzel kivívta nem egy választópolgár ellenszenvét. Az oroszok a vizsgálatok alapján a lengyel pilótákat okolták a balesetért, míg Kaczynski az orosz légiirányítókat hibáztatja. Kaczynski azt ígéri, ha pártja megnyeri a választásokat, tovább fogja görgetni az ügyet, és a vizsgálódást a szerinte biztosabb lengyel kézbe helyezi. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a lengyel választók elégedetlenségüket kétféleképpen fejezik ki: vagy érdektelenek a politikával szemben és nem jelennek meg a választásokon, vagy büntetésképpen az ellenzékre szavaznak. A szmolenszki katasztrófa egyértelműen a PiS irányába tereli a PO választóit, ugyanis a Polgári Platform nem tud maga mögött olyan biztos szavazótábort, mint nagy riválisa. Kaczynski számára elegendő lehet a választók alacsony részvétele ahhoz, hogy felé dőljön a mérleg nyelve. Kihalt a lepperizmus, megjelent a palikotizmus A lengyel politika egyik legkarizmatikusabb személyisége, Andrzej Lepper 2006-ban koalícióra lépett a PiS-szel, ő volt az akkori kormány mezőgazdasági minisztere, továbbá miniszterelnök-helyettese. A börtönbüntetésére váró, botrányairól elhíresült pártvezetőt 2011 nyarán holtan találták, az Önvédelem így vezetője halála és a párt meggyengülése következtében tovább erősíti a két jobboldali párt pozícióját. Új színfoltként jelent meg a lengyel politikában a Palikotot Támogatók Mozgalma, melynek alapítója az ismert üzletember, Janusz Palikot, akit kizárt a Polgári Platform soraiból szélsőséges politikai megnyilvánulásai miatt. Palikot különösen a szmolenszki tragédia kapcsán tett bíráló megjegyzéseivel váltott ki nagy felháborodást, de a politikus ezzel maga alatt is vágja a fát, hiszen a repülőszerencsétlenség igen érzékenyen érinti a lengyeleket. A tragédia tisztázásának jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy ezt kampányelemként a PiS fel is felhasználja a választási küzdelemben. 8

Növekedő GDP a gazdasági krízis közepette A Polgári Platform legnagyobb erénye a gazdasági fellendülés elősegítése, aminek köszönhetően úgy tűnik, hogy Lengyelország sikeresen vészelheti át az Európát sújtó válságot. Tusk pártja választási programjában is erre alapoz, ha épp nem Kaczynskivel riogatja bizonytalanabb szavazóit. A kormány gazdaságpolitikájának alapkövei az adóreform, az áfakulcs csökkentése, és a szélessávú internet biztosítása országszerte, amivel az ország versenyképességét akarják növelni. A kabinet a nyugdíjreform bevezetése ellenére is fenn tudta tartani a gazdasági növekedést, illetve nagyobb egyenlőséget biztosított a nők számára a munkaerőpiacon az egyenlő munkabérek ígéretével. Ezek a lépések egyértelműen a bizonytalan szavazók megnyerését szolgálták. A PO-kormány másik sikertörténete a külpolitika. Az erősödő külkapcsolatokat, a weimari háromszöget, vagyis a francia-német-lengyel kapcsolatokat élénkítő találkozókat, az európai integrációt, valamint az oroszok felé nyitást azonban nem nézi jó szemmel a lengyel nemzeti érdekeket és értékeket szem előtt tartó Jaroslaw Kaczynski. A kormány hangzatos ígéretei mégsem elegendőek ahhoz, hogy a választópolgárokat meggyőzzék, mert bár a külkapcsolatok élénkültek és a gazdaság is dübörög, az foci EB-re való felkészülés és az autópályák építése csak akadozva halad, ezért komoly támadások is érik Tusk pártját. A PiS biztosabb szavazókört tudhat maga mögött, ugyanakkor Kaczynski pártjának gazdasági téren nincsen semmilyen konkrét elképzelése. Ez egyértelműen a PiS gyengéje. Kis pártok útkeresőben Lengyelországban a lakosság 90 százaléka katolikus. Többségük a PiS-t és a PO-t támogatja, de akik nem jobbra szavaznak, azok elsősorban a Baloldali Demokraták Szövetsége mellett állnak ki. A baloldali párt hozzávetőlegesen 8 százalékos támogatottságot élvez, ezért a Grzegorz Napieralski vezette formáció taktikai koalícióra készül: elsősorban a PO-val szeretnének együttműködni. Az SLD a mesterséges megtermékenyítés támogatója, az állam és az egyház szétválasztása és a homoszexuálisok mellett lép fel. Röviden: azokat az értékeket vállalja magára, amit a vezető nagyobb pártok mereven elutasítanak. Kis pártként jelen van még a lengyel parlamentben a Lengyel Parasztpárt, melynek támogatottsága visszaesőben van, ezért kétséges, hogy eléri-e az október 9-ei választásokon az 5 százalékos bekerülési küszöböt. 9

Melyik jobboldali párt győzedelmeskedik október második vasárnapján? A legfontosabb problémákat, irányvonalakat elemezve feltűnik, hogy mély szakadék van a két nagy jobboldali párt között, és ez teljesen megosztja az országot. A PiS az abortuszvitával, a nemzeti érdekek és a hazaszeretetre való hivatkozás révén, morális úton próbál a választópolgárokra hatni. Ezzel szemben a modernizációra építő PO kész tényeket, a gazdasági eredményeket bemutatva próbálja maga mellé állítani a választókat. Az októberi megmérettetés nagy kérédése, hogy a választópolgárok melyik jobboldali pártnak adnak nagyobb bizalmat. Vajon a gazdasági sikerek hozzásegítik-e a PO-t négyéves terminusának meghosszabbításához, vagy koalícióban kell majd vezetnie az országot Donald Tusk pártjának? Esetleg Jaroslaw Kaczynski és a PiS nacionalista retorikája lesz a befutó? Vasárnap választ kapunk ezekre a kérdésekre is. 10

Létezik-e lengyel csoda, avagy hogyan tovább bezzeg-ország? Csicsai Máté Mint az egyetlen EU-tagállam, amely a válság mélypontján, 2009-ben is gazdasági növekedést tudott produkálni, Lengyelország irigyelt példaként került a figyelem középpontjába az utóbbi években. Kedvező helyzetben érte a válság, de hogy miként kerül ki belőle, az még kérdéses. Mi áll a töretlen növekedés hátterében? A titok nyitja korántsem valami ördöngős újítás, csupán a keynes-i anticiklikus gazdaságpolitika régi receptje. A különbséget egyszerűen az jelenti, hogy a lengyelek megengedhetik maguknak - a hatalmas államadósságot görgető államokkal szemben - hogy válság idején állami költekezéssel pörgessék fel a gazdaságot. A siker kulcsa tehát ebben az esetben nem a válságkezelés, sokkal inkább arra való felkészülés, az azt megelőző szigorú fiskális politika volt. Ezen szempontok figyelembe vételéről egyébként az alkotmány is gondoskodik, hiszen a legmagasabb szinten állít szigorú feltételeket a hitelek felvételéhez, amennyiben az államadósság a GDP 50 százaléka fölé emelkedik. 60 százalék felett pedig gyakorlatilag megtiltja az újabb kölcsönök lehívását. Így Lengyelország irigylésre méltó 43%-os államadóssága évi 5%-os GDP-bővüléssel párosult a válságot megelőző években. Ennek köszönhetően a jelenlegi kormány megengedheti magának, hogy a világgazdaság gyengélkedése és a kereskedelmi partnerek erősödő protekcionizmusa miatt kieső keresletet a belső kereslet fellendítésével pótolja. Erre pedig tökéletes lehetőséget jelentenek a 2012-es futball Európa-bajnoksághoz kapcsolódó infrastrukturális beruházások, stadionépítések, csakúgy, mint a régóta esedékes vasútfelújítások és autópálya-fejlesztések. Lengyel sajátosságok A helyzetet tovább javította, hogy a többi régiós országgal ellentétben Lengyelország exportfüggősége viszonylag mérsékelt. A kivitel a bruttó nemzeti termék felét teszi ki, ráadásul messze a legfontosabb kereskedelmi partner Európa egyik legegészségesebb gazdasága: Németország. Ezt az előnyt tovább növeli a több mint 38 milliós belső piac, melynek jelentős része az elmúlt tíz évben olyan életszínvonal-emelkedésen ment keresztül, mely a belső keresletet is számottevővé és stabillá teszi. A Donald Tusk vezette kormány pedig igyekszik is a válság kezdetétől fogva fenntartani a belső fogyasztást, mint az ellenállóképesség egyik legfőbb forrását. Ebbe a felfogásba illik a végrehajtott adóreform is, mely a korábbi háromkulcsos helyett kétkulcsos adórendszert vezetett be, az alacsonyabbik, 19%-os kategóriába eső jövedelem határát pedig az előző duplájára emelte. A statisztikák szerint ez kellően gyors és hatékony megoldásnak bizonyult. 11

Még a zloty súlyos leértékelődése is jól és jókor jött lengyel szempontból. A valuta rövid idő alatt 35%-ot vesztett az értékéből az euróval szemben, aminek következtében a válság kitörése rendkívül előnyös pozícióban érte az ezáltal olcsóbbá és jóval versenyképesebbé váló lengyel exportot. Arról nem is beszélve, hogy így a hazai piacon is versenyelőnybe kerültek a honi termékek a behozatallal szemben, ezáltal újabb lökést adva gazdaságnak. Azóta persze már az infláció leszorítása a cél. Idáig elég sikeresen, az irányadó kamatláb megemelésének köszönhetően ugyanis tavaly már ismét bőven a maastrichti kritériumokban megszabott 3%-on belül volt az érték. A már említett alacsony állami eladósodottságon túl jelentős előnyt jelentett az ország számára, hogy a magánadósság mértéke is jóval alacsonyabb mondjuk a magyarországinál, a devizahitelesek számáról nem is beszélve. A kormánynak így elegendő volt kisebb engedményt tenni a frankhitelesek számára, méghozzá, hogy adósságukat devizában is törleszthetik. Ez nyilvánvalóan elsősorban a rengeteg külföldön (főleg Nagy-Britanniában) munkát vállaló lengyelt érintette. A Bloomberg elemzése szerint Lengyelország gazdasága a legdiverzifikáltabb és a legrugalmasabb a volt szocialista országok közül, mely szintén egyszerűbbé teszi az szűkülő lehetőségekhez való alkalmazkodást válság idején, ráadásul jelentős vonzerőt jelent a térségben befektetést fontolgató multik számára is. Sok elemző tulajdonít nagy jelentőséget az 1999-es oktatási reformnak is. A rendszer mélyreható átalakítása óta a diákok egyre javuló eredményeket érnek el a PISAfelméréseken. Bő egy évtized alatt sereghajtókból éltanulóvá váltak a lengyel diákok. A felsőoktatás átszervezése azonban továbbra is várat magára, amit a képzések alacsony versenyképessége miatt sokan elmaradásként értékelnek. Billenő egyensúly A Lengyel Központi Bank (Narodowy Bank Polski) nemrég módosította az idei GDPnövekedéssel kapcsolatos előrejelzését 3,1% - 5,1%-ra, a korábbi 3,3% 5,5%-ról. Ez a szám továbbra is igencsak tekintélyt parancsoló az éppen pozitív EU-átlaghoz viszonyítva, ugyanakkor azt is jelzi, hogy a Lengyelország sem független a világgazdasági folyamatoktól. Ezzel persze a Tusk-kabinet is tisztában van, hiszen az ellenzéki Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość, PiS) az októberi választások közeledtével egyre gyakrabban emlékezteti a választópolgárokat a válságkezelés korántsem csekély árára. Az államadósság 55%-ra szökött, vagyis több mint tíz százalékponttal emelkedett az elmúlt négy év alatt. Az alkotmány értelmében így a ráta a jövő év folyamán nem nőhet tovább. A költségvetés hiánya a Lengyel Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt három évben sorrendben 3,7%, 7,3%, valamint 7,9% volt. Ennek következtében a kormány immár második éve volt kénytelen a Demográfiai Tartalékalapból fedezni a folyó nyugdíjakat, valamint a 12

magánnyugdíj-pénztárak bevételének egy részét is átvezették az állami kasszába. Megszorításokról persze a választások előtt nem igen beszélnek, így novemberig nem is fog kiderülni, miként gondolkodnak a versengő pártok a büdzsé szanálásáról. Az elszaladó hiány miatt azonban egyelőre senki sem látszik túlzottan aggódni. A piacok nyugodtak, melyben persze nagy szerepe van a válság kezdete óta Lengyelországra aggatott példagazdaság-szerepnek is. Bár szakértők szerint a nagy hitelminősítők éppen egy a választások után esetlegesen bejelentendő fiskális szigorításra várnak az ország felminősítésével. Ezidáig az egyetlen következmény, hogy a kormány kénytelen volt elhalasztani az euró-övezethez való 2012-re tervezett csatlakozást, ami a jelenlegi válsághelyzetben még kedvezőnek is mondható. Mindazonáltal a lengyel pénzügyminiszter, Jacek Rostowski az eurokötvények kibocsátásának és az eurózóna szorosabb gazdaságipénzügyi együttműködésének egyik fő szószólója. 2009 magyar kötődésű pénzügyminisztere: Jan Vincent-Rostowski A Jacek Rostowskiként ismert közgazdász 2007 óta tölti be a lengyel kormány pénzügyminiszteri tisztségét. 1951. április 30-án született Londonban, emigráns lengyel család sarjaként. Édesapja - Roman Rostowski - a második világháború idején az emigráns lengyel kormány miniszterelnökének személyi titkáraként dolgozott. Gyerekkorát apja munkájának köszönhetően (aki a brit külügy alkalmazottja volt az 50-es években) Kenyában, Mauritiuson és a Seychelles-szigeteken töltötte. Egyetemi tanulmányait a University College London és a London School of Economics nemzetközi tanulmányok és közgazdász szakjain folytatta. A 80-as években a lengyel Szolidaritás szakszervezet londoni támogatói csoportjának tagja, miközben a Kommunista Gazdaságok c. folyóirat társszerkesztője. A rendszerváltás során Leszek Barcelowicz pénzügyminiszter és helyettes-miniszterelnök tanácsadójaként dolgozik, elévülhetetlen érdemeket szerezve a sikeres, sokkterápiás gazdasági átmenet lebonyolításában. 1995 és 2000, valamint 2005 és 2006 között a budapesti Közép-európai Egyetem közgazdasági tanszékének vezetőjeként dolgozik, mely pozíciójáról pénzügyminiszterré történő kinevezése miatt mond le. 2002 és 2004 között a Lengyel Nemzeti Bank tanácsadójaként tevékenykedik, 2004 és 2007 között pedig a legnagyobb lengyel bank, a Bank PEKAO gazdasági tanácsadója. Nevéhez fűződik a varsói székhelyű Center for Social and Economic Research (CASE) létrehozása is. 2009-ben a The Banker magazin az év európai pénzügyminiszterének választotta. Angolul és lengyelül anyanyelvi szinten, franciául, spanyolul és oroszul pedig folyékonyan beszél. 13

Egyéb veszélyek és kihívások A munkanélküliség szintén lényeges társadalmi feszültségforrás, ezen a téren pedig a lengyelek helyzete sem rózsásabb az európai átlagnál, a munkanélküliségi ráta ugyanis továbbra is 11% körül áll. A társadalmi igazságosság és a jövedelemelosztás szempontjából pedig kifejezetten a legrosszabbak közé tartozik az ország uniós összehasonlításban. Ráadásul a baloldal háttérbe szorulásának következtében a két nagy jobboldali párt egyike sem mutat túlzott érzékenységet ezen problémák iránt, melyeket tovább súlyosbít az európai viszonylatban számottevő vidéki lakosság rossz helyzete és a mezőgazdaság alacsony produktivitása. Ennek megfelelően a jelenlegi helyzetben Lengyelország számára kulcskérdés a EU Közös Agrárpolitikájának reformja. Kiemelkedően fontos ez a kisebb koalíciós párt, a Lengyel Néppárt (PSL, Polskie Stronnictwo Ludowe) szempontjából, mivel az előzetes felmérések szerint ebben a pillanatban nem érné el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-os küszöböt. A Világbank értékelése szerint továbbá rendkívül rossz a vállalkozói környezet a kis- és középvállalkozások számára, mely tovább erősítheti az emigrációt és gátolja az innovációt. A jövő szempontjából nem szerencsés az sem, hogy az összes kutatás-fejlesztésre fordított összeg csupán a GDP 0,64%-át teszi ki, mely még az egyébként nagyon alacsonynak számító magyar szinttől is elmarad (0,96%). Jelentős hiányosság tapasztalható tehát egy jövőorientált, hosszú távú gazdaságpolitika kidolgozása terén. Fontos fogyatékosságként emlegetik a kiterjedt állami szerepvállalást a gazdasági szférában, melyet ellenzékből is sokat támadnak és a szocializmus maradványának tekintenek. Éppen a költségvetés kiegyensúlyozása érdekében a kormánykoalíció azonban egy jelentős privatizációs programot hirdetett 2009-ben, melyhez a közszférában elkerülhetetlen elbocsátások párosulnának. Ezekkel a jelenleg is zajló intézkedésekkel kívánnak tehát egyidejűleg számottevő bevételhez jutni, valamint faragni a költségvetés kiadási oldalán, mely utóbbi azonban várhatóan növelni fogja a meglévő feszültségeket. Szerencsés adottságainak, illetve az elmúlt évtized következetes és átgondolt gazdaságpolitikájának köszönhetően Lengyelország tehát rendkívül kedvező helyzetből várta a válságot, melynek leküzdésében ezáltal európai szinten a legsikeresebb államnak bizonyult. Tartalékai azonban korántsem végtelenek, így el kell gondolkozni azon, miként lenne képes a válság újabb hullámával megbirkózni, valamint ami még fontosabb hogyan fokozhatja jövőbeli versenyképességét a stabil növekedés fenntartása érdekében. 14

Szmolenszk szerepe a választások során Csicsai Máté 2010. április 10-ét Lengyelország legnagyobb második világháború utáni drámájaként tartják számon világszerte. A katyni vérengzés évfordulójára igyekvő lengyel kormánygép a rossz időjárási viszonyok között földnek csapódott és az ország 96 vezető személyisége vesztette életét, köztük Lech Kaczynski köztársasági elnökkel. Az előrehozott elnökválasztást a nemzeti gyász és összetartozás hangulatában tartották meg, rövidesen azonban politikai vitatémává és a beinduló választási kampány fontos pontjává vált az esemény. Tragédiából kampányeszköz lett, az összefogásból pedig ennek megfelelően vádaskodás és megosztottság. Gyász és szimpátia A néhai elnököt korántsem övezte osztatlan szeretet, 2005 és 2007 között a kormányfői székben ülő ikertestvére, Jarosław Kaczynski pártelnök pedig kifejezetten szélsőséges és hirtelen haragú politikusként élt a köztudatban. Szmolenszket követően azonban sok minden megváltozott. A tragédia utáni napokban-hetekben Lengyelország-szerte tízezrek hömpölyögtek az utcákon mécsesekkel és virággal megemlékezve az elhunytakról, politikai nézetekre való tekintet nélkül. Ebben a hangulatban jelentősen megerősödött a szimpátia az előre hozott elnökválasztáson testvére helyett harcba szálló Jarosław Kaczynski iránt is, aki pedig okosan, ugyanakkor meglepően taktikát váltva ki is tudta ezt használni. A korábbi harcos EU-és Oroszország-ellenességnek, valamint az új köztársaság építését célzó, támadó retorikának legfeljebb csírái voltak felfedezhetők a kampány alatt. A váltás kifizetődőnek bizonyult, a pár hónappal korábban még népszerűségének mélypontján álló Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość, PiS) vezetőjének az előzetes várakozásokkal ellentétben ugyanis sikerült kiharcolnia a második fordulót. Végül azonban (bár a vártnál jóval kisebb, hat százalékos különbséggel) a kormánypárti jelölt, a Szejm korábbi házelnöke és ezáltal az ügyvivői elnöki teendőket is ellátó Bronisław Komorowski került ki győztesen a versengésből. Következmények a kormányoldalon A választások egyik győztese így Donald Tusk miniszterelnök és a kormányon lévő Polgári Platform volt (Platforma Obywatelska, PO), akik kormányzásuk során először számíthattak az államfő támogatására. Annál is inkább, mivel Komorowskit a választások előtt szürke pártkatonaként tartották számon, akinek a várakozások szerint a fő szerepe a kisebb jelentőséggel bíró elnöki pozícióban az akadályok elgörgetése lesz a kormány tevékenysége elől. A választás előtti erőviszonyokat jól jelzi, hogy maga Tusk nem is kívánt elindulni az elnökválasztáson, inkább jelenlegi pozíciójáért szeretett volna ismét harcba szállni. Bár a 15

végrehajtó hatalom tandemjében a köztársasági elnök pozíciója Lengyelországban is a kevésbé jelentős, a szerep mégis nagyobb gyakorlati befolyást jelent, mint Magyarországon. A legfőbb fegyver a vétójog. Államfői vétó után a parlament ugyanis már csak háromötödös többséggel fogadhatja el a tervezetet. Éppen ezzel az eszközzel keserítette a PO életét Lech Kaczynski megbízatása idején. Az új helyzet tehát megnövelte az elvárásokat és nagyobb nyomás alá helyezte a kormányt is, elvégre már nem volt kibúvó a sok fájó intézkedés bevezetése alól. A halasztgatott reformok, mint a privatizáció felgyorsítása, a kiadások csökkentése vagy az agrártámogatások rendszerének átstrukturálása ugyanakkor az elmúlt egy évben sem gyorsultak fel igazán, ez azonban nem jelentett nagy meglepetést. Egyrészt Donald Tusk inkább a fontolva haladás híve, ráadásul a Blair-i opportunista iskola követőjeként nem vallott volna rá az időzítés sem a parlamenti választások közeledtével. Másrészt pedig a kisebbik kormánypárt, az PSL (Lengyel Néppárt, Polskie Stronnictwo Ludowe) ellenezte a reformok egy részét (főleg az agrárszektort érintő intézkedéseket), a koalíciós egyensúly és a stabilitás fenntartása pedig mindenek feletti fontossággal bírt. Komorowski új pozíciójában ugyan független és pártsemleges magatartást ígért (ennek megfelelően az idei kampánytól is igyekszik magát távol tartani), ám a gyakorlatban tökéletesen kiegészítette a miniszterelnök által négy éve folytatott békülékeny külpolitikát. Ennek a következménye az az abszurd helyzet is, hogy az orosz-lengyel kapcsolatok éppen a szerencsétlenség után indultak javulásnak. A piacok és külföldi vezetők is elsősorban ennek a szemléletmódnak a teljessé válását üdvözölték, mélyreható reformokat nem is vártak. Az új kampány: a PiS valódi arca? Részben a visszafogott, nyugalmat sugárzó újfajta beszédmódnak, részben pedig a Lech Kaczynski halálát övező együttérzésnek köszönhetően a PiS népszerűsége tehát jelentősen megugrott, és bár az elnökválasztást így is elvesztették, ez jó előjelnek tetszett egy évvel a parlamenti helykről való voksolás előtt, amit korábban már az elemzők is előre lefutottnak tekintettek. Kézenfekvőnek tűnt volna a megkezdett út folytatása, ám a PiS, és elsősorban a vereséget nehezen viselő pártelnök gyorsan visszatért régi, agresszív és vehemens arculatához. Ez a (vissza)váltás ráadásul egy kisebb pártszakadást is eredményezett, ami nem tekinthető jó ómennek a kampány előkészületei alatt. Jarosław Kaczynski az ellenében megválasztott elnökkel nem is volt hajlandó kezet rázni és ismét elindította a kormány illegitimitását szajkózó hadjáratát. Ezeket a kijelentéseket sokan nem tudják elfogadni, elvégre a PO az elmúlt négy voksoláson demokratikus úton múlta felül riválisát, így a középről meghódított szavazók jelentős részét elveszteni látszik a PiS. Ugyanakkor az ellenzéki párt egyik nagy előnyére kétségkívül rájátszik, hiszen a PiS szélsőségesebb és politikailag aktívabb szavazói képezik annak a tábornak a jelentős részét, 16

akik hóviharban is elmennének szavazni a hatalomváltás érdekében. A régi támogatók mobilizálása mellett pedig egyelőre úgy néz ki, a jelenlegi kormánynál karakteresebb vezetésre vágyó fiatalok körében is jó fogadtatásra talált ez a retorika. Az majd csak október 9-én derül ki, hogy megérte-e a régi arculathoz visszatérni, vagy éppen ellenkezőleg, a bizonytalan szavazók PO-felé fordulását eredményezi majd a régi-új agresszivitás. A Szmolenszk-szindróma A visszafogott elnöki kampány után gyorsan a középpontba került a katasztrófa és annak körülményei, a PiS pedig igyekezett azt a politikai napirend középpontjába állítani. Már a varsói elnöki palota előtt felállított kereszt elszállítása körül is éles vita bontakozott ki, amely azonban a vizsgálatok eredményének napvilágra kerülésével érte el tetőfokát. Amikor az orosz hatóságok által kiadott jelentés gyakorlatilag minden hibát a lengyel oldalra hárított, Kaczynski támadásba lendült azzal vádolva a kormányt, hogy kiszolgálja Oroszországot és még az egész lengyel nemzet tragédiájának felgöngyölítését is orosz kézbe adta. Bár a miniszterelnök (nem túl gyorsan cselekedve) elutasította a jelentést és saját vizsgálóbizottságára bízta a munkát, az ellenzék ennek az eredményeivel sem volt elégedett. A riport megállapította, hogy a repülőtér rossz állapota és a hibás orosz meteorológiai előrejelzés mellett a lengyel legénység tagjainak képzetlensége is hozzájárult a baleset bekövetkeztéhez. Hiába hullottak azonban fejek, a PiS az összeesküvés-elméleteket sem cáfolva továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy az igazság csak egy módon derülhet ki: ha a megfelelő párt kerül a végrehajtó hatalom élére. A tragédia évfordulóján ebben a szellemben egyetlen megemlékezésen sem volt hajlandó megjelenni a pártelnök, helyette saját híveinek külön gyűlést szervezett. Itt aztán már megjelentek az Itt van Lengyelország és az ehhez hasonló szlogenek, transzparensek, egyértelművé téve, hogy újabb példát láthatunk arra, miként használható a ki az igazi hazafi -versengés egy nemzet megosztására. A heves, érzelmekre alapozó Szmolenszk-kampány tehát sikeresen polarizálta a lakosságot és a jelenlegi kampányban is folyamatos (bár visszaszoruló) témát jelent, arra hivatkozva, hogy amiről az emberek beszélnek, arról a politikusoknak is kell. Kérdés azonban, hogy a lengyelek valójában mennyire szeretnék továbbra is naponta a megosztó nyilatkozatokat, vádaskodásokat hallgatni. A legnagyobb közösségi portálon százezres tagságú csoport alakult Egy napot Szmolenszk nélkül! elnevezéssel, ráadásul a közvélemény-kutatások is azt jelzik, hogy a lengyelek jelentős többsége egyszerűen belefáradt a témába és nem szeretné, ha a szerencsétlenség továbbra is a politikai napirenden szerepelne. A CBOS adatai alapján a megkérdezettek 87 százaléka szerint a tragédia már csak politikai játékszerként szolgál, 78 százalékuk irritálónak és unalmasnak tartja azt, 69 százalék pedig úgy véli, az erről kialakult vita növelte a politikai konfliktust. Árulkodó a Kaczynski-pártra ragasztott, interneten keringő elnevezés is, mely szerint a PiS rövidítés feloldása valójában Múlt és Szmolenszk 17

(Przełosc i Smolensk). Ráadásul a lengyel politológusok egybehangzó véleménye szerint a társadalom már éppen politikai beállítódása alapján ítéli meg a kérdést, nem pedig a tanúsított hozzáállás alapján vált preferenciát, tehát a vita politikai szempontból is értelmetlenné vált. A jelenlegi helyzet Bár a téma napirenden tartása kitűnően szolgálja a biztos PiS-szavazók mozgósítását, a bizonytalan voksolók széles rétegének megnyerésére ez azonban nem elegendő. Az érzelemre épülő kampánystratégiához való visszatérés azért is lehetett fontos a pártnak, mert 256 oldalas programja feltűnően kevés számot tartalmaz. A Jog és Igazságosság tehát egyértelműen a fejlődésből kirekedt rétegek és a Polgári Platformban csalódott szavazók megszólítására törekszik, a jelenlegi kormánnyal szemben kétség kívül meglévő negatív érzéseket kihasználva. Ráadásul az alacsony részvétel az eddigi statisztikák alapján szintén az ellenzéknek kedvezne, szavazói ugyanis politikailag elkötelezettebbek és jórészt biztos szavazónak minősülnek az elmúlt évek alapján. A 2010-es elnökválasztás térképe jól mutatja azt is, hogy a korábban feldarabolt ország sok szempontból jelenleg sem tekinthető egységesnek. A nyugati országrész és a nagyvárosok a fejlődés fő haszonélvezői, így az EU-párti szólamok és a liberális gazdaságpolitika megkérdőjelezhetetlen fölényt biztosítanak a PO-nak. Keleten azonban az elmaradottabb ipari- és agrárkörzetekben a területen sokáig uralkodó politikai kultúra nyomai továbbra is érződnek. A szociális gondoskodó állam, a nemzetet védelmező kormányzat és a populista retorika sokkal inkább érvényesül. Az eddigiek alapján itt Tusk esélytelen Kaczynskivel szemben. 18

Naranccsal Komorowski, kékkel Kaczynski A tavalyi szmolenszki katasztrófa egész Lengyelországot sokként érte és egységbe szólította a nemzetet a gyászban. A józan észre hallgató, higgadt és visszafogott elnöki kampánnyal a PiS és Kaczynski visszakapaszkodott az elveszettnek látszó versenybe, a párt mégsem (vagy talán éppen ezen felbuzdulva) kívánta megtartani az új arculatot és az idei parlamenti választásokra készülve visszatért a régi irányvonalhoz. A tragédia körüli kételyeket pedig ennek a támadó felfogású kampánynak a keretében politikai vitatémává tették, mely először megosztotta a lengyel társadalmat, rövidesen azonban a jelentős többséget rezignáltságba taszította. Éppen ezért a téma már nem tekinthető a választást eldöntő tényezőnek, azonban jól példázza a PiS stratégiáját, valamint az ország megosztottságát a választások kapujában. 19

Pragmatisták, középre! A Polgári Platform Csicsai Máté Október 9-én parlamenti választásokat tartanak Lengyelországban. A kampányidőszak vége felé közeledve a paletta mindkét oldaláról egyre több politikus csatlakozik a kormányon lévő jobbközép Polgári Platformhoz (Platforma Obywatelska, PO), valamint a párt EU-szinten neves politikusai is aktivizálódni látszanak a voksolás előtt. A sokszínű csoportosulás legfőbb összetartó ereje az, hogy mindenáron meg akarják akadályozni az ellenzéki Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość, PiS) és Jarosław Kaczynski hatalomra kerülését. Meghatározó párt a semmiből A rendszerváltást követően a lengyel politikai élet rendkívül dinamikusan változó színtérré alakult, mivel a kerekasztal-tárgyalások során az egyetlen összetartó tényező az ellenzéken belül a határozott antikommunizmus volt. Ennek megfelelően a 90-es évek elejétől szinte követhetetlen tempóban zajlódtak az ideológiai különbségekből és személyes ambíciókból fakadó szakadások és pártalapítások, melynek keretében 2001-ben a Szolidaritás Választási Akcióból kilépő Andrzej Olechowski és Maciej Płazynsk, valamint a Szabadság Uniót faképnél hagyó Donald Tusk megalapította a gyorsan népszerűsödő Polgári Platformot. A három tenornak becézett vezető irányítása alatt, alig néhány hónappal megalakulása után a 2001-es parlamenti választásokkal a PO máris a legnagyobb ellenzéki párttá vált. Még ebben a parlamenti időszakban Tusk maradt az egyedüli vezető, miután alapító társai otthagyták a frakciót. A következő választások során aztán ismét a második legtöbb szavazatott gyűjtötte a párt, ezúttal a szintén jobboldali Jog és Igazságosság mögött. Ekkor még a két jobboldali párt nagykoalíciója is kézenfekvő megoldásnak tűnt, de ezt rövidesen lehetetlenné tette, hogy a PiS minden kulcsminisztériumot saját irányítás alatt akart tudni, ráadásul Jarosław Kaczynski és Donald Tusk vezetői ambíciói is nehezen fértek volna meg egymás mellett. Ezzel kezdetét vette Lengyelországban a kétpártrendszernek vagy lengyel-lengyel háborúnak nevezett időszak. A 2007-es előrehozott választásokon végül eljött a Polgári Platform ideje, miután meggyőző győzelmet aratott a szavazatok közel 42 százalékát megszerezve. Elmosódott ideológia: előny vagy hátrány? A párt legfontosabb személyiségei, mint maga a miniszterelnök, vagy éppen a Nagy- Britanniából importált technokrata pénzügyminiszter, mind rugalmas, ideológiához nem igazán kötődő, pragmatista politikusok hírében állnak. Így lehetséges például, hogy egy jobboldalról induló párt országa legfontosabb szövetségeseiként az ősi ellenségeket, Németországot és Oroszországot tartja számon, egész egyszerűen azért, mert ez gazdaságilag a legkifizetődőbb megközelítés. Ennek köszönhető az is, hogy az elmúlt években (és főleg az 20

elmúlt hónapokban a választások közeledtével) a politikai paletta minden irányából csatlakoznak korábbi vezető és meghatározó politikusok a párthoz. A korábbi szocialista kormány egykori külügyminisztere, Dariusz Rosati ugyanúgy jelen volt a legutóbbi POgyűlésen, mint a PiS tavalyi elnöki kampányának vezetője, Joanna Kluzik-Rostowska. De maga a jelenlegi külügyminiszter, Radisław Sikorski is az ellenzéki párttal ápolt sokáig jó kapcsolatot. Ahogy egyikük az ülés után megfogalmazta: Azért vagyok itt, mert bármit megtennék, hogy a PiS ne jusson hatalomra. Úgy néz ki tehát, magán Kaczynskin kívül gyakorlatilag bárki beférne a Polgári Platform ernyője alá, mely egyrészről azt mutatja, hogy a párton belül folyamatosak a véleménycserék és minden megközelítés képviselteti magát, másrészt viszont felveti a kérdést, hogy lehet-e így hatékonyan kormányozni egy országot. Az elmúlt négy év alapján lehet. Legalábbis Európa legtöbb vezető politikusa úgy gondolja, megfelelő partnereket talált a párbeszédhez. Jól mutatja ezt Jerzy Buzeknek, az Európai Parlament elnökének tekintélye és a PO egyéb EU-s politikusait övező tisztelet, melyet jórészt technokrata megközelítésüknek köszönhetnek. Az ellenzék ugyanakkor ezt a politikát meghunyászkodásnak, a vezető hatalmak kiszolgálásának tekinti, mely nem védi megfelelően a nemzeti érdekeket és semmibe veszi az ország történelmét. Jelenleg az figyelhető meg, hogy a magát jobbközép, liberális-konzervatív pártként meghatározó politikai tömörülés a baloldal felé is igyekszik egyre jobban nyitni, fokozatosan érkeznek a szétzilált baloldal korábbi vezető politikusai. Komoly befolyásuk azonban egyelőre nincsen, hiszen az európai válsághelyzetben inkább a szociális kiadások lefaragásáról és az eredeti programnak megfelelő privatizációról beszélnek. A legutóbbi választások idején éppen ez a sokszínűség és ideológiától megszabadított politizálás volt az, ami rengeteg fiatal szavazót vonzott a párt számára, jelenleg azonban úgy néz ki, hogy ez az idén visszafelé is elsülhet. A közvélemény-kutatások szerint mára éppen a fiatalok körében vette át a vezetést a Jog és Igazságosság, sokan ugyanis arc nélkülinek, nehezen megfoghatónak tartják a PO tevékenységet. Ezzel szemben az ellenzék sokkal inkább hangsúlyozza saját különbözőségét és megosztó elképzelések, nyilatkozatok árán is igyekszik egy jól körülhatárolható képet alkotni magáról, mellyel így könnyebben azonosulhatnak a szavazók. Fizikai munkásból miniszterelnök: Donald Franciszek Tusk Donald Tusk, 1957-ben Gdanskban született. Szülei Danzig Szabad Város állampolgárai voltak és a helyi kasub kisebbséghez tartoztak. A 2005-ös elnökválasztást megelőző kampány során Lech Kaczynski segítője azt hiresztelte, hogy Tusk nagyapja önként csatlakozott a német hadsereghez a második világháború idején, valójában azonban származása miatt besorozták, majd tíz nap múlva dezertált, hogy csatlakozzon a lengyel erőkhöz. 21

A Gdanski Egyetemen egyetemen hallgatott történelmet, szakdolgozatát Józef Piłsudksi tevékenységéből írta. A Szolidaritás gdanski diákbizottságának társalapítója volt, tanulókört szervezett és segédkezett a szamizdat kiadványok terjesztésében, később pedig szerkesztésében is. Hét éven keresztül fizikai munkából élt. Előbb a Liberális Demokrata Kongresszus, majd a részben abból megalakuló Szabadság Unió tagja. Innen személyes ambíciói miatt távozott, miután nem tudott kellő támogatást szerezni a pártelnöki pozícióhoz. A Polgári Platform társalapítója 2001-ben, 2003 óta pártelnök. Előbb a Szenátus, majd a Szejm egyik házelnök-helyettesi pozícióját is betöltötte. 2005-ben az azóta tragikus körülmények között elhunyt Lech Kaczynskivel szemben szoros, kétfordulós küzdelemben alulmaradt a köztársasági elnöki tisztségért folytatott versenyben. 2007-ben aztán éppen riválisa volt kénytelen kinevezni a Lengyel Köztársaság 15. miniszterelnökének. A tavalyi elnökválasztáson végül nem indult, döntése értelmében inkább ismét a kormányalakításért száll harcba. Az idei kampány Jól indította választási kampányát a nagyobbik kormánypárt az éppen általuk jelentősen megrövidített kampányidőszak elején. A miniszterelnök vitára invitálta kihívóit, valamint azok miniszter-jelöltjeit, okosan rájátszva ezzel a PiS két fontos gyengeségére. Egyrészt a párt központosított jellegéből és Kaczynski egyértelmű vezető szerepéből kifolyólag kevés a meghatározó, karakteres és ismert politikus a pártban, míg a PO miniszterei majdnem mind ismert politikusok és elismert szakemberek. Másrészt pedig az ellenzéki pártvezér gyenge vitapartner hírében áll (sokak szerint a tévés vitának köszönhetően bukta el a tavalyi elnökválasztást is), ráadásul könnyen kijön a sodrából és gyakran indulatból, meggondolatlanul beszél, mely a Polgári Platformhoz sodorhatja a bizonytalan, mérsékeltebb szavazókat. Tusk ezzel szemben a mindig nyugodt, megfontolt politikus benyomását kelti az emberekben, akit nehéz feldühíteni. Kaczynski és pártja kihátrált tehát a vitából, mely POszempontból jó felütése volt a versengésnek. A különbség azonban azóta egyre olvad és a fölényes győzelem kezdeti kilátása szoros küzdelemmé vált. A kormányoldal kampányprogramjának sarkalatos pontja emlékeztetni az embereket arra, hogy az EU-s beruházások mekkora szerepet játszottak az elmúlt évek fejlődésében, valamint, hogy Lengyelország éppen soros elnökként küzd egy újabb, közel 300 milliárd eurós szelet kihasításáért a 2014-2020-as költségvetés jelenlegi alkudozásai folyamán. Az euroszkeptikusnak tartott PiS hatalomra kerülése pedig valószínűleg rontaná az elnökségmegítélését és az ország európai presztízsét. Az Európai Unió fontosságát hangsúlyozva és az elérhető támogatások jelentőségére emlékezve választották a Lengyelország építés alatt szlogent is. 22

Mindezek mellett a Polgári Platform az állami szerepvállalás további visszaszorítását hirdeti az gazdaságban, valamint a megugró államadósság jelentős csökkentését ígéri. A továbbra is sok bosszúságot okozó lassú és nehézkes állami adminisztrációt pedig hatékonyabbá tennék, miközben az öregedő társadalom nyugdíjainak fizetésére az ország jelentős palagázkészleteiből remélt bevételből tennének félre. Egy esetleges bankadó bevezetése is felmerült, melyből egy alapot tartanának fönt a bankok megsegítésére egy újabb komoly pénzügyi válság esetén. Azonban ahogy az lenni szokott, a kampány legkevésbé a hangzatos programokról szól. A PiS igyekszik megszólítani a fejlődésből kimaradt rétegeket, mint például a jelentős létszámú vidéki lakosságot, akik csalódtak a jelenlegi kormányban. Ugyanígy sikerült magukhoz csábítani a fiatalok jelentős részét is, akiknek a körében magas a munkanélküliség, ráadásul gyakran csak határozott idejű szerződéseket kapnak a munkáltatóktól, ami pedig lehetetlenné teszi a hitelek felvételét. Ebbe a felfogásba illik a kampány szlogenje is, mely szerint Lengyelország többet érdemel. A PO ezzel szemben arra mutat rá, hogy bár van még tennivaló és nem volt hibátlan az elmúlt négy év, de továbbra is ők jelentik az egyetlen alternatívát a szélsőségesebb, nacionalista ellenlábashoz képest. Így aztán Donald Tusk országjáró útja során azt a taktikát választotta, hogy valós lehetőségként és közelgő veszélyként tünteti fel a PiS előretörését. Ezzel a jelentős (felmérések szerint a szavazópolgárok közel 30 százalékára tehető) tömeget képviselő bizonytalan szavazókat igyekszik mobilizálni, akik közül valóban sokan tartanak egy esetleges hatalomváltás következményeitől. A kérdés az, hogy ez elegendő lesz-e az eddig az összes párt közül a leggyengébb kampányeredményt felmutató Platformnak a hatalmon maradáshoz. Annál is inkább, hiszen már a tavalyi elnökválasztáson is meglepően jól szerepelt Kaczynski, akinek az előzetes várakozásokkal ellentétben sikerült kiharcolnia a második fordulót. A siker egyik kulcsa, hogy az utóbbi időben a korábbi durva, sokszor nacionalista retorikát a nagyobb közszereplések alkalmával igyekszik mellőzni, vagy legalábbis finomítani a pártelnök. Nyugati hátszél Az európai tárgyalópartnerek és befektetők mindenesetre igen egyértelművé tették, hogy a pragmatizmus mellett teszik le a voksukat, a Tusk-kormányban ugyanis megbízható és kiszámítható szövetségest találtak. Jól példázza ezt, hogy miután Bronisław Komorowski megnyerte a tavalyi elnökválasztást, a The Independent a vállalkozó-barát irányvonal győzelmeként értékelte azt. Ez az esemény egyébként a PO szempontjából is mérföldkő volt, hiszen zsinórban a negyedik megmérettetésen is riválisai fölé kerekedett, ráadásul ezzel megszűnt a társbérlet, amikor is a kormány és az elnök gyakran keveredett konfliktusba, utóbbi pedig előszeretettel élt vétójogával a reformintézkedések elfogadását lehetetlenné téve. A nagy lehetőség azonban nagy veszélyt is rejtett magában, amint azt a Fakt tabloid napilap 23

címlapja is jól kifejezte az elnökválasztás másnapján: Polgári Platform, most teljes hatalmatok van, mutassátok meg mit tudtok! Van rá egy évetek! Az elvárások tehát megnövekedtek, ami az idei választásokon könnyen vissza is üthet. Az európai támogatást az is jól jelzi, hogy Janusz Lewandowski európai költségvetési biztos számára José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke személyesen engedélyezte, hogy részt vegyen pártja választási kampányában. A legutóbbi pártülésen pedig Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke (aki a PO színeiben szerezte mandátumát) is tiszteletét tette, a választókat emlékeztetve arra, hogy a következő uniós költségvetés nagy nyertese is Lengyelország lehet. Európa vezető politikusai közül pedig Angela Merkel és Nicolas Sarkozy meglehetősen gyakran látják vendégül a lengyel kormány-, vagy éppen államfőt. A két párt köré épülő lengyel politikai élet egyik központi szereplője tehát a Polgári Platform, mely népszerűségének csúcsát érte el az elmúlt négy évben. A gyenge kampány és a sokak szemében nem kellően karakteres politikai arculat ugyanakkor igen kiélezetté tette az idei parlamenti választások előtti versenyt. Az üzleti körök és Európa vezetői minden hiányosság ellenére a jelenleg is kormányon lévő pártot favorizálják, ám egyelőre kérdéses, hogy a Jog és Igazságossággal és Kaczynskivel való fenyegetés elég lesz-e a bizonytalan szavazók mobilizálásához. 24

A kihívó: Jaroslaw Kaczynski és a PiS Ackermann Sándor A 2011-es lengyelországi parlamenti választásokon az aktuális kormánypárt legnagyobb ellenfele a négy évvel ezelőtti előrehozott választások után ellenzékiségbe vonult Jog és Igazságosság Pártja (Prawo i Sprawiedliwość) lesz. Vezetője az a Jarosław Kaczyński, aki korábban már betöltötte a miniszterelnöki posztot; a konzervatív párt elnöke most újra kormányfőként irányítaná az országot. A fiatal évek Jarosław Kaczyński 1949. június 18-án született Varsóban, a mérnök Rajmund Kaczyński, illetve a lengyel filológiát végzett Jadwiga gyermekeként. Ikertestvére Lech Kaczyński, aki később szintén politikai pályára lépett, majd Lengyelország elnöke is lett. Bátyjával a Varsói Egyetemen jogot végeztek, Jarosław Kaczyński 1976-ban doktori címet kapott, miután megvédte A kollegiális szervek szerepe a felsőoktatás irányításában (Rola ciał kolegialnych w kierowaniu szkołą wyższą) című munkáját. 1971-1976 között jogi szakértőként dolgozott a Tudománypolitikai és Felsőoktatási Intézetében (Instytut Polityki Naukowej i Szkolnictwa Wyższego). Később, 1981-től adjunktusként alkalmazták a Varsói Egyetemen, 1982-1983 között az egyetem könyvtárában dolgozott. A politikai tevékenység kezdete 1980-ban részt vett a Szolidaritás mozgalomban, ahol a Társadalomkutatási Központ (Ośrodek Badań Społecznych) jogászaként tevékenykedett. A 80-es évek elején a Szolidaritás illegális kiadványainak terjesztésével foglalkozott, majd részt vett a Głos című lengyel napilap újranyomtatásában is. 1982-től tagja a Helsinki Bizottságnak, a 80-as évek közepétől a gdański hajógyár tüntetőinek tanácsadója. 1989-ben résztvevője a lengyel kerekasztal tárgyalásoknak a politikai reformok oldalán. 1989-1990 között a Tygodnik Solidarność (Szolidaritás Hetilap) című, a Lengyel Népköztársaság egyik első független hetilapjának főszerkesztője. 1990-1991 között, Lech Wałęsa elnöksége alatt vezeti az Elnöki Kancelláriát. Lemondott, miután az elnök és Kaczyński pártja, az Egyetértés Centrum (Porozumienie Centrum a kereszténydemokrata pártot Jarosław Kaczyński alapítja 1990-ig, majd egészen 1998-ig elnöki tölti be az elnöki tisztséget. A párt végül 2001-ben felbomlott) között elkerülhetetlenné vált a konfliktus. 25

1989 és 1991 között szenátori tisztséget tölt be a lengyel Szenátusban, később a Szejmbe jut be a 93-as választások során. 1997-ben a Lengyelország Újjáépítő Mozgalma (Ruch Odbudowy Polski) tagjanként jut be a Szejmbe. A Jog és Igazságosság megalapítása 2001-ben ikertestvérével közösen alapítják meg a Jog és Igazságosság pártját, melyben 2003- tól tölti be a pártelnöki tisztséget. A párt hivatalos nézetei közé tartozik a konzervativizmus, illetve a keresztény-demokrata gondolkodásmód. Lech Kaczyński még ez év májusában, néhány hónappal a választások előtt kijelentette, hogy az új párt önállóan indul a voksokért. A 2001 szeptemberi választások során a párt a szavazatok 9,50%-át szerezte meg, amellyel negyedik helyen jutottak a parlamentbe, 44 országgyűlési mandátummal. Már akkor érezhető volt, hogy a sorra felbomló, erőtlen pártok megszűnése idején egyre lelkesebben szervezkedő radikális testvérpár komoly politikai erőt tud majd képviselni. A friss párt ugyan első nekifutásra sem teljesített rosszul, de a négy évvel későbbi választások eredményei a két Kaczyński eddigi legnagyobb sikerét hozták a lengyel politika színterén. Győzelem és bukás A 2005-ös parlamenti választásokat megelőző kampány során a következő jelszavakat használták: Köztársaság igazságosság mindenkinek, A te választásod erős és hatékony állam, Biztonságos, boldog család. Lengyelország az egészséges emberek országa, A jó tudomány és oktatás kulcs a sikerhez. A választásokat végül a voksok 26,99%-val a Jog és Igazságosság nyerte, 155 képviselői, illetve 45 szenátusi mandátummal (a Szejm 460, míg a Szenátus 100 fős). Jarosław Kaczyński 2005 szeptember 27-én bejelenti Kazimierz Marcinkiewicz jelölését a miniszterelnöki posztra. Ugyanebben az időben folytak az elnökválasztási kampányok is, s a második fordulóban a PiS jelöltje, Lech Kaczyński megnyeri az elnöki posztért folytatott küzdelmet. 2005 októberében ugyan Kazimierz Marcinkiewiczet iktatják be miniszterelnöknek, de a párton belüli félreértések következtében Marcinkiewicz már 2006 júliusában lemond, hogy aztán Jarosław Kaczyński kövesse őt a kormányfői székben. 2007 nyarán a miniszterelnök nyomására Lech Kaczyński eltávolítja posztjáról Andrzej Lepper miniszterelnök-helyettest, mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztert, miután korrupciós botrányba keveredik a Központi Antikorrupciós Iroda (Centralne Biuro Antykorupcyjne) nyomozása során. Ezzel a kormánypárt koalíciós partnere, az Önvédelem (Samoobrona) gyakorlatilag ellenzéki párttá válik a szejmben, megfosztva ezzel a kormánypártot a parlamenti többségtől. A Kaczyński-testvérpár csupán bő egy évig tudta élvezni a közös ország-irányítás adta lehetőségeket. A botrányoktól egyáltalán nem mentes Jog és Igazságosság ciklusa végül idő előtt véget ért, 2007 őszére elkerülhetetlenné váltak az előrehozott választások. 26

A 2007-es előrehozott parlamenti választások során Jarosław Kaczyński első helyen szerepelt a Jog és Igazságosság listáján. Az októberi szavazásokon 273 684 voksot kap, ezzel már csak második a varsói körzetben a későbbi miniszterelnök, Donald Tusk (Polgári Platform) mögött. November 5-én az Elnöki Palotában, illetve a Szejmben is benyújtja lemondását a Miniszterek Tanácsának elnökségéről (Prezes Rady Ministrów), melyet még aznap elfogad az elnök. Jarosław az elveszített választások után is a párt vezetője maradt, s egyúttal a parlamenti ellenzék legmeghatározóbb alakja, melyet a párt kongresszusa meg is erősített 2008 elején (2010 márciusában szintén jelentős fölénnyel újították meg pártelnöki tisztségét). Szmolenszk után 2010-ben, a szmolenszki katasztrófát követően Jarosław Kaczyński bejelenti, hogy elindul jelöltként az előrehozott elnökválasztásokon. Sokak meglepetésére azonban a tragédia nem szolgált kampányfegyverként, s a szinte biztosra vehető orosz-ellenes megjegyzések is elmaradtak. A kampány hivatalos jelmondata a Lengyelország a legfontosabb! (Polska jest najważniejsza) volt, ahol igyekezett mellőzni minden, a bátyját érintő témát. A választásokon végül elbukik a korábbi parlamenti házelnök, Polgári Platform jelölt Bronisław Komorowskival szemben, hogy aztán nagy megdöbbenésre karikacsapás-szerűen térjen vissza a keményvonalas, orosz-ellenes politika hirdetéséhez. A 2011-es parlamenti választásokra készülve Jarosław Kaczyński a Jog és Igazságosság élén a kormánypárt legnagyobb kihívója lesz. Kampányprogramjuk a Modern, szolidáris, biztonságos Lengyelország címet viseli, konzervatív programjukban támogatják többek között a bűncselekmények elkövetői számára a nagyobb büntetések kiszabását, a politikusok anyagi helyzetének kivizsgálását. A párt ellenzi az eutanázia bevezetését, az abortuszt, a melegházasságot, illetve a könnyűdrogok legalizálását. Gazdaságpolitikáját tekintve a párt privatizáció ellenes, az oktatásban ingyenessé tennék az egyetemi tanulmányokat. Míg a 2005-ös választásokat követően Kaczyński pártját a koalíciópartner Önvédelem segítette a parlamenti többségre, a 2011-es választásokra nem maradt senki, akivel a Jog és Igazságosság kompromisszumot köthetne. Egy esetleges győzelem után hosszas tárgyalásokra számíthat Kaczyński, ha meg akarja győzni valamelyik kispártot a koalícióról. 27

A radikális pártok Csontos Zsuzsanna A lengyel politika mindkét domináns pártja jobboldali. A keresztény ideológiát követő Jog és Igazságosság (PiS) és a Polgári Platform (PO) együttesen maga mögött tudhatja a lengyel szavazatok közel 90 százalékát. Két ilyen erős párt mellett a kisebb pártok felmorzsolódni látszanak. Ebből a zsákutcából látszólag azon a módon tudnak kijutni, ha valamelyik nagyobb párttal koalícióra lépnek. Így tett a Lengyel Családok Ligája is (LPP), mely 2006-ban és 2007-ben a PiS-szel és a baloldali Önvédelem pártjával koalícióra lépve próbált kormányt alakítani. A mérsékelten szélsőjobb pártnak ez volt az egyik legnagyobb sikere az elmúlt éveket nézve. Szintén EU-ellenességébe bukott bele a Lengyel Nemzeti Újjászületés (NOP), ami Lengyelország és talán egész Európa egyik legrégebbi radikális jobbszélső pártja. A párt azzal érvel, hogy az Unió veszélyezteti Lengyelország gazdaságipolitikai függetlenségét. A NOP abortuszés eutanáziaellenes, támogatja halálbüntetést bevezetését, a korrupció elleni hatékonyabb fellépést. Egyik kampányplakátján azt hirdeti, megvédi a katolicizmust. Mindezt elég paradox módon teszi: fegyverrel. A lengyel politika groteszk elemei Az LPP-n felül radikálisabb szélsőjobboldali pártok is színesítik a politikai palettát, ami egy katolikus, mármár bigottan vallásos országot nézve elég meglepőnek tűnhet. LPP A Lengyel Családok Ligáját 2001-ben alapították. A párt célul tűzte ki egyrészt a család védelmét, a nagycsaládosok adókedvezményét, a PiS-szel egyetértésben támogatta az abortusz teljes tilalmát. Emellett nacionalista, patriotista töltetéből adódóan védte a lengyel piacot, a lengyel nemzet szuveneritása érdekében EU-ellenes politikát folytatott. Ez utóbbi magatartása nagyban kihatott a párt iránti bizalom gyors csökkenésére. Az EU-hoz fűzött negatív várakozások, így a lengyel gazdaság visszaesése nem váltak valóra, emiatt a szavazótábor bizalma megrendült a pártban. Jelenleg mintegy 1 százalékos támogatottságot élvez az LPP, ami a 2006-os koalíciós időszakhoz képest drasztikus visszaesést jelent. A lengyelországi szélsőjobb alatt nem feltétlenül a hagyományos értelemben vett szélsőjobbot kell érteni. Szélsőjobbnak, ám kevésbé radikálisnak számít a jobboldali konzervatív Keresztény Nemzeti Unió, ami keresztény értékeket kevésbé keresztény antiszemita elemekkel vegyíti, elég bizarr végkifejletet eredményezve. Hasonló ideológiával 28

bír a Mozgalom Lengyelország Újjáépítéséért szervezet is, ami a lengyel nemzeti érdekek érvényesülésének akadályát a kapitalizmusban látja. A szélsőjobboldaliak az utóbbi években jóformán csak november 11-én, a lengyel nemzeti függetlenség visszaszerzésének napjára szervezett felvonulásokon hallatják hangjukat. Elnökpukkasztás Palikot-módra Az elmúlt hónapokban a legnagyobb visszhangot a választások előtt berobbanó Palikotot Támogatók Mozgalma váltotta ki. A radikális nézeteket valló, meglehetősen sajátos politikát folytató párt élén Janusz Palikot áll, aki egykoron a Polgári Platformnál kezdte politikai pályafutását. Alig pár hónap leforgása alatt 4 százalékot ért el a támogatottsága. A botrányairól és szókimondó magatartásáról elhíresült politikus gyakran túlontúl nyíltan beszél, viszont megtestesíti mindazt, amire a két keresztény nagy párt nem szentel figyelmet vagy abszolút elutasít, esetleg elhallgat: a könnyűdrogok használatától az abortusz legalizálásáig Janusz Palikot mindent bevállal. Palikot egyesek legnagyobb felháborodására, mások helyeslésére bátran kritizálta és a szmolenszki tragédia felelősévé tette az elhunyt elnököt, Lech Kaczynskit, akit még A Palikotizmus A 46 éves Janusz Palikot filozófiát tanult a Lublini Egyetemen. Az egyetem végeztével üzletemberként indult pályafutása, nagy sikereket ért el. Talán innen ered határtalan önbizalma. Sokáig szeszesital-gyártással és palackozással foglalkozott. Jelenleg Lengyelország egyik leggazdagabb embereként tartják számon. életében alkoholizmussal vádolt meg. Az elnökkel szemben felhozott rágalmat Lengyelországban börtönbüntetéssel sújtják, így emiatt kis híján három éves szabadságvesztésre ítélték az ex-po-s politikust. Palikot nem kímélte az elnök ikertestvérét, Jaroslaw Kaczynskit sem. A lisszaboni szerződés aláírásakor nem fogott Jaroslaw Kaczynski tolla, amihez Palikot végül egy árverésen jutott hozzá. Az 1800 zlotyéért elkelt rossz toll Palikot szerint jól példázza Jaroslaw Kaczynski politikai pályafutását. Az árverésen a tollért befolyt összeget végül egy árvaháznak ajánlotta fel a polgárpukkasztó pártelnök. Még mielőtt azt hinné valaki, hogy Palikot a PO szekerét hajtja, hozzá kell tenni, hogy Donald Tusk pártját sem nagyon kíméli. Nemrég a Polgári Platformot is kritizálta, amiért a kormánypárt szerinte egy kisebb faluban a szavazatok megvásárlásával próbálkozott. Véleménye szerint, ha egy nagyobb városban került volna sor a csalásra, az akár a párt bukásához is vezethetett volna. Egy biztos, ha Palikot eléri az 5 százalékot és szükség lesz 29

arra, hogy koalícióra lépjen valamelyik párttal, nagyobb valószínűséggel fog az egykori hátországa, a PO oldalára állni. A jelenleg 4 százalékos támogatottságot élvező Palikot számára a legtöbb szavazatot talán az hozza, hogy az emberek egyre jobban belefáradnak PiS és a PO politikai csatározásainak nyomonkövetésébe. Úgy érzik, hogy politikai ígéretek teljesítésének elmaradása, a két nagy párt egymás elleni vádaskodása nem viszik előbbre az országot. Palikot a szókimondásával sokkal nagyobb hitelt érdemel ki a szemükben, mint pl. a PiS, ami a gazdasági kérdéseket tabutémaként kezeli, az arról szóló televíziós vitákra még csak nem is küld résztvevőt. A Palikotot Támogatók Mozgalma híveit elsősorban a Polgári Platformban csalódottak és az egyre gyengülő Lengyel Néppárt blokkjából gyűjti. A PiS biztosabb szavazókat tudhat maga mögött annál, hogy Palikot elszívja a választóit. A mérsékelt nacionalisták A 2004-ben Leszek Bubel (akinek vezetékneve egyébként ipari hulladékot jelent) által alapított Lengyel Nemzeti Párt vallja magát a legtoleránsabb nacionalista csoportnak. A párt legfontosabb célkitűzései között szerepel a lengyel szuverenitás védelme az EU-ban. A formáció támogatja a nacionalizmust, a patriotizmust, szorosan együttműködik a külföldön működő lengyel nemzeti szervezetekkel, támogatja a halálbüntetés visszaállítását a legsúlyosabb bűncselekmények esetén, illetve támogatja a lengyel piacot és privatizáció ellen lép fel. Számos lapot ad ki, és szorosan együttműködnek vele a kisebb nacionalista csoportosulások is. A választások alatt a PPN mindig nagyon ad kampányaira, igyekszik eredeti és ötletes lenni, sokszor meg is feledkezik arról, hogy milyen ideológiát is képvisel. A szélsőjobboldali pártok támogatottsága mindent összevetve is csak pár százalékra rúg, és az utóbbi időben aktivitásuk erősen csökkent, így elsősorban létezésükkel kell számolni, aktív politikai részvételükre már kevésbé. 30

SLD: mérsékelt remények a baloldal romjain Ugrósdy Márton Lengyelországban a politikai paletta jobboldala igen színes, azonban a baloldalon elég kevés szereplőt találunk. Ez egyrészt a poszkommunista elit teljes diszkreditálódásának köszönhető, de sokak szerint azzal is indokolható az egyoldalúság, hogy a katolikus lengyelek nem igazán vevők a szociáldemokrata értékrendre. A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy bemutassuk a lengyel baloldalt, és felmérjük esélyeiket az október 9-én esedékes választások előtt. Hullámvasúton a lengyel baloldal A lengyel baloldal a rendszerváltás után nem volt olyan sikertelen, mint arra eleinte a Szolidaritás sikerét alapul véve sokan számítottak. A Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) romjain létrejövő különféle baloldali formációk nem szerepeltek rosszul a választásokon: 1993-ban a Demokratikus Baloldal Szövetsége (szintén SLD) a Lengyel Parasztpárttal (PSL) együtt alakíthatott kormányt, Waldemar Pawlak vezetésével, bár a Szolidaritás legendás alakjával, Lech Walesával fenntartott társbérlet nem volt egyszerű a poszkommunista pártvezetés számára. Pawlak és Walesa viszonya 1995-re annyira elmérgesedett, hogy az elnök egyenesen Pawlak lemondását követelte, aki helyett a koalíciós kormány Józef Oleksyt választotta meg kormányfőnek. 1995-ben a baloldal addigi legnagyobb győzelmét aratta: a szavazatok 51,7 százalékával az SLD első emberét, Aleksander Kwasniewskit választották meg köztársasági elnöknek. Oleksyt ezek után nem sokkal azzal vádolta meg saját belügyminisztere, hogy hosszú időn keresztül együttműködött a szovjet, majd az orosz hírszerzéssel. A miniszterelnök a politikai válság miatt lemondott, helyét pedig Wlodzimierz Cimoszevicz vette át, aki azonban csak az 1997-es parlamenti választásokig volt kormányfő, ugyanis ekkor a jobboldali Szolidaritás Választási Akció (AWS) és a Szabadság Unió (WU) legyőzte a Leszek Miller vezette SLD-t, aki 27,13 százalékot szerzett a szavazás során. Az ellenzéki évek megerősítették a baloldalt, a korábban laza szövetségként működő SLD pedig hivatalosan is párttá alakult 1999-ben. 2000-ben Kwasniewskit is újraválasztották: a szavazatok 53,9 százalékával már az első körben bebiztosította győzelmét az SLD köztársasági elnöke. Az 1997-ben elfogadott új alkotmány miatt 2001-ben már az új választási rendszer szerint tartottak általános választásokat Lengyelországban, ahol meggyőző fölénnyel tért vissza az SLD, a szavazatok 41 százalékát megszerezve. A párt Leszek Miller vezetésével koalíciós kormányt alakított, azonban a kormányfő nem tudott élni a lehetőséggel, ráadásul egyre több botrány is érintette az általa vezetett kabinetet. 31

A baloldal nagy bukása Bár a 2000-es évek elején megszűnt a társbérlet, és mind a köztársasági elnök, mind a miniszterelnök a szociáldemokraták soraiból került ki, a választók nem voltak elégedettek a baloldal teljesítményével. Hiába sikerült 2004-re az EU-csatlakozás, a sorozatos korrupciós botrányok és a sikertelen reformkísérletek miatt az SLD népszerűsége folyamatosan csökkent. A végső döfést sokak szerint a Rywin-botrány és a Starachowice-ügy vitte be a szocdemeknek, amikor a kormány összes maradék hitelességét elveszítette a lakosság szemében. A Rywin-botrány A Rywin-ügy 2002-ben kezdődött, amikor Lew Rywin, az ismert filmes felhívta Adam Michniket, a Gazeta Wyborcza (GW) akkor főszerkesztőjét, és egy olyan ajánlatot tett neki, miszerint a kormány egy befolyásos csoportja 17 millió dollár ellenében el tudná intézni, hogy a GW hozzájuthasson a privatizálás előtt álló Polsat televízióhoz. Egy éppen akkor futó törvényjavaslat értelmében ugyanis a GW-t tulajdonló Agora SA nem vásárolhatta volna meg az állami tévé kettes csatornáját. Michnik magnóra rögzítette a hívást, és oknyomozást indított a befolyásos csoport feltérképezése érdekében. Michnik kapcsolatait felhasználva találkozót szervezett Millerrel, ahol jelen volt Rywin is. Amikor Rywint szembesítették ígéreteivel, a férfi összeomlott, és öngyilkossággal fenyegetőzött. A GW nyomozása is sikertelen maradt, ezért fél évvel a hívás után publikálták Michnik és Rywin beszélgetésének egyes részleteit: ekkor tört ki az egész országot lázba hozó botrány. A Szejm 2003 elején vizsgálóbizottságot állított fel, hogy tájékozódjon az ügyben, Rywin ellen pedig vádat emeltek. A parlamenti vizsgálat végül arra a megállapításra jutott, hogy Rywin egyedül cselekedett, és az SLD nem volt érintett az ügyben. A botrány ennek ellenére komoly csapást jelentett a baloldal hitelességére, és a korábban nagyra tartott Michnik személyes renoméján is nagy folt esett. Az elkerülhetetlen bukás Miller az EU-csatlakozás után négy nappal lemondott, a párt szétesett, és végül Marek Belka került a miniszterelnöki székbe, aki a 2005-ös választásokig irányította az országot. Ez a kormány nem bírta az SLD nagykutyáinak támogatását, és sokan csak ügyvivőként tekintettek a kabinetre, amelynek azért kellett hivatalba lépnie, hogy a párt megússza az előrehozott választásokat. A végzetet persze nem lehetett elkerülni: a 2005-ös választásokon a szocdemek modern történetük legnagyobb vereségét elszenvedve alig 11 százalékot szereztek, és végérvényesen ellenzékbe szorultak a Szejmben és a Szenátusban is. 2005 óta sem sikerült változtatni Az SLD nem tudta kihasználni a Kaczynski-ikrek nem túl sikeres kormányzását sem, ami nagyrészt a párt belső megosztottságának, illetve hitelvesztésének volt köszönhető, így a PO 32

lett a PiS váltópártja. A 2006-os helyhatósági választásokra ugyan sikerült összehozni egy újabb szövetséget Baloldaliak és Demokraták néven, ami később 2007- ben az előrehozott választásokon is elindult, komolyabb siker nélkül: a formáció a szavazatok 13,15 százalékát megszerezve 45 mandátumhoz jutott a Szejmben. A 2010-es elnökválasztásokra készülve szintén megpróbálta egyesíteni erőit a baloldal, és végül Jerzy Szmajdzinskit, a Szejm alelnökét indították az elnöki székért. A sors azonban közbeszólt: Szmajdzinski ugyanis ott ült Lech Kaczynski 2010. április 10-én Grzegorz Napieralski: az 1974-ben született Napieralski a baloldali politikusok új generációjának képviselője: ő korából adódóan már nem vett részt a LEMP munkájában. Napieralski 2000-ben szerezte meg politikatudományi diplomáját a Szczeczini Egyetemen, a baloldali pártok munkájába pedig 1995-ben kapcsolódott be, amikor a Lengyel Szociáldemokraták szczeczini alapszervezetének titkára lett. 2002-ben a Nyugat-Pomerániai Vajdaság vezetőjének tanácsadója lett, a Szejmbe pedig 2004-ben került be, az Európai Parlamentbe távozó Boguslaw Liberadzki helyén. 2005-ben és 2007-ben ismét képviselővé választották. 2008-ban lett az SLD elnöke, 2010-ben az elnökválasztáson 13,68 százalékot szerzett, és így nem jutott a második fordulóba. Napieralski nős, két lánya van. szerencsétlenül járt kormánygépén. A jelölt halála utána az SLD a párt elnökét, a fiatal Grzegorz Napieralskit indították az elnöki székért, a baloldali jelölt azonban nem tudta felvenni a kesztyűt a választási kampányt sikeresen tematizáló két nagyágyúval, a PO-s Bronislaw Komorowskival és a PiS színeiben induló Jaroslaw Kaczynskival. A belső problémák 2005 óta az SLD támogatottsága stagnál: a párt nem igazán tud 15 százaléknál nagyobb támogatottságot szerezni. Ugyanakkor a felmérések szerint a párt támogatóinak összetétele jelentős változáson ment keresztül az utóbbi években, ami elsősorban az SLD pragmatikus 33

politikájának köszönhető. A Gazeta Wyborcza adatai szerint a szocdemek támogatottsága az egész országban egyenletes, a kis- és közepes városokban, és az egyetemi végzettséggel rendelkező fiatalok körében pedig az áltagnál is nagyobb. Ugyanakkor a párt régi, klasszikus bázisának számító, 60 éven felüli lakosság körében az SLD támogatottsága nagyot zuhant: ezeket a szavazókat a PiS szívta fel az utóbbi években. A pragmatizmus egyben az SLD legnagyobb keresztje is: a párt inkább szlogenekből, mint a klasszikus szociáldemokrata értékekből építkezik, így sok hívószavát átveszik a nagy pártok, ezzel tematizálva a közbeszédet. A PiS például a szociális értékeket sajátította ki, míg a PO a demokrácia védelmének toposzát vette át a baloldaltól. Az SLD nem igazán tudja felvenni a közélet ritmusát: inkább követi, mint alakítja az eseményeket, még akkor is, ha egy-egy ügyes ötlettel rövid időre a nemzeti érdeklődés homlokterébe tud kerülni. Mivel a régi munkásosztályt már elveszítette a párt, és a fiatalok tömegeit sem tudja megszólítani radikális üzenetek híján, az SLD vezetésének elsősorban a párt identitását kellene megtalálnia, hogy sikerre vigye a szocdemeket Lengyelországban. A történelmi örökség mellett a pártot folyamatosan sújtja a vezetési válság is: miután Leszek Miller, a párt utolsó hatékony vezetője megszégyenülve távozni kényszerült a miniszterelnöki székből, az SLD nem tudott egy olyan vezetőt kinevelni, aki egyesítené tudná a megosztott pártot. Az új generációhoz tartozó Napieralskihoz sokan fűznek nagy reményeket, de azt még a párt leghűségesebb támogatói is elismerik, hogy a fiatalok most még nem rendelkeznek a megfelelő vezetői képességekkel. A pártra ezen felül ráragadt a korrupció vádja is: a 2002-2004-es események után a lakosság jelentős része úgy gondolja, hogy az SLD nem az ország, hanem saját tagjainak érdekében végzi tevékenységét. Az idei kampány A párt, amely minden belső problémája ellenére még mindig Lengyelország harmadik legnagyobb politikai formációja az idei választásokra is a pragmatizmus jegyében készült, és megjelentek programjukban a baloldali elemek is. A program szerint az SLD kiáll a baloldali államfelfogás mellett, és a szociális elvek mentén szeretné befolyásolni a piacgazdaságot. Ennek érdekében nagyobb állami szerepvállalást szeretnének a gazdaságban, növelnék a gazdagokat terhelő adókat, illetve adókedvezményeket adnának a szegényebbeknek. A párt kiáll az abortusz liberalizálása és a melegházasság mellett, és lazítaná a könnyűdrogok használatára vonatkozó törvényeket is. Ezen felül csökkentenék a katolikus egyház szerepét, így megvonnák a papság adókedvezményeit is. A szekularizmus jegyében szeretnék elérni, ha Lengyelország is aláírná az EU Alapjogi Chartáját, amit eddig Varsó Prágával és Londonnal együtt még nem ratifikált. A külpolitika terén az SLD a kalinyingrádi háromszögre kíván építeni, ami Lengyelország, Németország és Oroszország szorosabb együttműködését jelentené, a már jól működő weimari háromszög mintájára. 34

Ahogy az utóbbi évek megmérettetései, úgy a 2011-es parlamenti választás sem az SLD-ről szól: a lengyel és a nemzetközi sajtót is a PO és a PiS, Tusk és Kaczynski kiélezett küzdelme dominálja. A szociáldemokraták egyértelműen a futottak még kategóriát képviselik. A legfrissebb, október 3-án nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatok szerint a baloldali szövetség a szavazatok kilenc (GfK Polonia) vagy hat (TNS Obop) százalékára számíthat, így ez utóbbi kutatás szerint már a Palikotot Támogatók Mozgalma is megelőzi a szociáldemokraták zászlóvivőit. Hiába a párt ötletes videói és kampányeszközei: úgy tűnik, Tusk és Kaczynski nem engedi szóhoz jutni az ellenzék második legnagyobb tömörülését. Ha az SLD bejut a Szejmbe amire azért elég jó esélyei vannak a párt könnyen a mérleg nyelvének szerepében találhatja magát. Amennyiben szoros eredmény születik a PO is a PiS között, Tusknak szövetségesek után kell néznie. Elemzői vélemények szerint ezért a kis pártok szerepe nagyot nőhet a választás utáni hetekben, még akkor is, ha nem értek el kiemelkedő eredményt. Az SLD ugyan elsőre nem tűnik kézenfekvő választásnak, és valószínűleg a PO bázisának gyomra is nehezen venné be a posztkommunistának tartott párttal való együttműködést, Napieralski pragmatikus politikája nem zárja ki, hogy szükség esetén megállapodás születhessen a két párt között a kormány akár külső támogatásáról. 35

Agonizáló keleti külpolitika: a lengyel-belarusz kapcsolatok kudarca Anton Bendarzsevszkij Lengyelország és Belarusz viharos viszonya több forrásból táplálkozik, és ha nem került volna előtérbe ideológia, ami az elmúlt években lehetetlenné tette a párbeszédet, akkor a két ország alapvetően jó kapcsolatokat ápolhatna egymással. A valóság azonban sokkal sivárabb: a 399 kilométeres közös határ mintha két világot választana el egymástól, ahelyett, hogy közeli együttműködésnek adna teret. A kerítés egyik felén az Európai Unióba és a NATO-ba integrált Lengyelország, a másikon a szovjet típusú rendszerhez visszatért, izolált, Oroszországgal jó baráti viszonyt ápoló Belarusz Európa utolsó diktatúrája néz farkasszemet egymással. Ahhoz képest, hogy a bíztató kezdet után ma milyen szinten állnak jelenleg a lengyelbelarusz kapcsolatok kijelenthetjük, hogy nem így kellett volna alakulnia az utóbbi húsz évnek. A diplomáciai kapcsolatok nyitánya sokkal szebb jövőt ígért mindkét ország számára. Egészen más a kapcsolata Lengyelországnak a balti államokkal, vagy akár Ukrajnával, mint a vele korábban számos ponton érintkező, közös történelmi múlttal rendelkező Belarusszal. A két ország közös történelmi tapasztalattal rendelkezik, aminek a kezdete még a Nagylitván Fejedelemség idejére nyúlik vissza, de összeköti őket a cári időkön elnyomása, a sztálini terror és a második világháború szenvedése is. A 80-as évek demokratizálódási folyamatai során a belarusz ellenzéki szervezetek többek között Lengyelországból és Litvániából szereztek tapasztalatokat, és ott tartották a Belaruszban betiltott fórumaikat és találkozóikat is. A politika, mint fő visszatartó tényező A lengyelek és a belaruszok közötti együttműködés a szovjet blokk szétesése után felfelé ívelt 1992. március 2-án, tehát mindössze három hónappal a Szovjetuniónak véget vető Belovezsi szerződések aláírása után lengyel nagykövetség létesült Minszkben, majd 1993-ban Varsóban megnyílt a belarusz nagykövetség is. A lengyelek több évvel megelőzték a szomszédaikat miközben Belarusz politikai és gazdasági válságok sorozatát élte át, a lakosság pedig még nem tudott felocsúdni a birodalmi státusz elvesztése által okozott sokkból, Lengyelország már öles léptekkel haladt előre a demokratizálódás útján. Ebből is kiindulva a lengyelek egyfajta paternalizmussal tekintettek a keleti szomszédjukra: célul tűzték ki Belarusz felkarolását és demokratikus úton való elindítását ami a 90-es évek első felében abszolút reális lehetőségnek tűnt. A lengyeleknek ehhez több szempontból is fűződött érdeke: Belarusz a Lengyelországot Oroszországtól elválasztó láncszem, ami stratégiai és gazdasági okokból is fontos, másrészt pedig mind Belaruszban, mind Lengyelországban jelentős számú nemzeti kisebbség él. 36

A lengyelek több nemzetközi és európai projektben is szorgalmazták Belarusz részvételét, 1996-ban például éppen ők érték el azt, hogy az ország állandó tagjává váljon a Közép- Európai Kezdeményezésnek (CEI), amit 1989-ben alapították Budapesten. A CEI a keletközép-európai országok együttműködését tapasztalataik átadását tűzte ki célul többek között az Európai Uniós csatlakozáshoz vezető úton (a CEI 18 államának a fele ma EU tag). A lengyelek erőfeszítései ellenére azonban Belarusz egészen más kurzust vett fel. 1994 óta a két ország gyökeresen ellenkező irányban fejlődött, ami fokozatosan megmutatkozott a diplomáciai kapcsolatokon is. Az 1994-es belarusz elnökválasztásokon a semlegesnek tűnő, programjába demokratikus és szovjet elemeket egyaránt beépítő Alekszander Lukasenko győzedelmeskedett, aki végleg letérítette az országot a demokratikus reformok útjáról. Az 1996-os referendum és alkotmánymódosítás után amellyel Lukasenko korlátozta a parlamentet és kiterjesztette az elnök hatalmát, illetve visszatért a szovjet szimbólumokhoz Európa párbeszéde Fehéroroszországgal gyakorlatilag megszakadt. Az Európai Unió és az Egyesült Államok is szankciókat helyezett kilátásba az ország ellen, és ezek után nem nagyon ültek le egy tárgyalóasztalhoz a belarusz vezetőkkel. Lengyelország volt az egyetlen, amely védelmébe vette Belaruszt, azzal érvelve: amennyiben bezárják az ajtókat Lukasenko előtt, úgy a belarusz vezető szükségszerűen Oroszország felé integrálódik majd. Ez végül meg is történt: Oroszország és Belarusz 1997-ben szövetségi államot hoztak létre, és felmerült a közös valuta, sőt, egy közös vezető terve is. Lukasenko a folyamat befejező részeként eltávolította az engedetlen ellenzéket (a 90-es évek végi politikai gyilkosságai árán), és megszilárdította saját hatalmát. Lengyelország a másik irányban ért el sikereket: 1999-ben belépett a NATO-ba, 2004-ben pedig az Európai Unió tagjává vált. A lengyel-belarusz kapcsolatok semleges helyzetben maradtak. Belaruszban 2001-ben és 2006-ban is újraválasztották Lukasenkót. Két évvel később, miután Európában kezdett elhalványulni a legutóbbi erőszakos elnökválasztások és választási csalások emléke, az EU ismét felvette Minszkkel a diplomáciai kapcsolatokat. Az Európai Unió és leginkább Lengyelország abban bízott, hogy európai együttműködés és pénzügyi segítségnyújtás fejében Lukasenko politikai engedményeket tesz majd. Ennek érdekében, szintén lengyel kezdeményezéssel született meg 2008 májusában a Keleti Partnerség projektje, amely hivatalosan 2009. május 7-én indult útjára. A hat országot tömörítő projekt (Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Moldávia, Örményország, Ukrajna) ezen országok EU-val való együttműködését szolgálta, és pénzügyi segítséget ígért távlatokban pedig vízummentességet és szabadkereskedelmi megállapodásokat, sőt, az EU-s tagság mézesmadzagját is megcsillogtatta előttük. Lukasenko eleinte valóban aktívan érdeklődött a projekt iránt, azonban hamar felismerte, hogy számára nem sokat tud nyújtani a lengyel kezdeményezés: EU tagság nem volt prioritás Európa utolsó diktatúrájában, kereskedelmileg inkább Oroszországot tekintették legfőbb partnerüknek (ami kiteljesedett a 2010-ben kötött orosz-belarusz-kazah vámunió létrehozásában), tehát az egyetlen dolog, ami Lukasenkót érdekelte volna, az a pénzügyi 37

segítség, amire igencsak rászorult volna a financiális gondokkal küzdő rezsim. Pénz azonban nemigen volt a partnerségi projektben, ami a belarusz hozzáállást is meghatározta. Mint utólag kiderült, Lengyelország és vele együtt az Európai Unió csalóka reményeket táplált Belarusz iránt: a Lukasenko által életbe léptetett változások csak kozmetikai jellegűek voltak, és az ellenzéket is csak addig hagyta szóhoz jutni, amíg remélt valamit az EU-tól. A 2010. december 19-én bekövetkezett, botrányokba és hatósági erőszakba fúló elnökválasztás azonban végérvényesen letépte a rezsim álarcát. Lengyelország ekkor már csúcsra járatta belarusz-politikáját: most azonban nem az együttműködés, hanem Lukasenko elszigetelése volt a cél. 2011. január 18-án Lukasenkót és számos állami vezetőt kitiltottak Lengyelország területéről és ezzel a Schengen övezetbe való belépésüket is lehetetlenné tette (amit valamivel később EU-s szinten is jóváhagytak). Tíz nappal a belarusz elnökválasztás után a lengyelek olyan rendeletet hoztak, ami a belarusz vezetés orra alá tört borsot: eltörölték a lengyel vízum díját a belarusz állampolgárok számára, ami azt a célt szolgálta, hogy egyrészt közelebb hozza az egyszerű embereket Lengyelországhoz, másrészt pedig megkönnyítse a belarusz ellenzék utaztatását. Mindezzel azt a rendkívül megalázó helyzetet teremtettek elő a belarusz vezetés számára, hogy miközben az átlagos állampolgároknak könnyebbé vált a kijutás a Nyugat felé, addig az állami felsővezetés teljesen ki van tiltva az EU-ból. A belarusz állami média a kiéleződő konfliktusban minden lehetséges bűnnel megvádolta a lengyel kormányt: többek között azzal is, hogy a lengyelek folyamatosan kémkednek Belarusz területén, az ellenzéket dollármilliókkal pénzelik, vagy épp azzal, hogy Lukasenko ellen fegyveres felkelést készítettek elő. Belarusz közben 2011 tavaszán történelmének legnagyobb gazdasági válságát élte át, ezért érezhetően enyhült Lukasenko EU ellen irányuló retorikája. Az agonizáló Keleti Partnerség szeptember 30-i csúcstalálkozóján Lukasenko egy újabb pofont kapott a lengyelektől. A belarusz vezetőt nem hogy nem hívták meg a csúcsra, de kikötötték, hogy addig semmilyen tárgyalásról nem lehet szó, amíg nem engedik szabadon az ellenzék vezetőit. A terv szerint Belaruszt a varsói nagykövet képviselte volna, de végül az ország hivatalos szinten nem vett részt a találkozón. A Keleti Partnerség üres duma minősítette Lukasenko a csúcsot szeptember 30-án az állami televízióban. Lengyel kisebbség akiken az ostor csattan A politikai küzdelem mellett a lengyel-belarusz kapcsolatok legfontosabb területe a helyi nemzeti kisebbségek kérdése. Mindkét országban nagyszámú belarusz-, illetve lengyel kisebbség él: Lengyelországban hivatalos adatok szerint 48 ezer belarusz él, ám becslések szerint a valódi számuk 200 ezer körül mozoghat. Belaruszban ugyanakkor még nagyobb számban élnek lengyelek legalább 300 ezren, vagyis a lengyelek ezzel a második legnépesebb kisebbségnek számítanak az országban az oroszok után. 38

A Belaruszban élő lengyeleket az 1990-ben létrehozott, úgynevezett Lengyelek Szövetsége Belaruszban nevű szervezet fogta össze. A lengyel kisebbséget támogató szervezetet az anyaország finanszírozta, és szép fejlődési utat járt be. A 90-es évek végére a szövetség 17 lengyel kultúra házával rendelkezett országszerte, illetve 75 kiépített alszervezete is volt. A fehéroroszországi lengyelek első gondjai 1999-ben jelentkeztek: ez volt egyben Lengyelország NATO-ba lépésének az éve is, ami a mélypontra küldte az Oroszország felé elkötelezett Belarusszal fenntartott kapcsolatokat. A lengyel kulturális szervezet számos nehézséggel találkozott, ráadásul a vezetőit kémkedéssel, és a belarusz ellenzék pénzelésével is megvádolták (amiben volt némi igazság). 2000-től ez a konfliktus csillapodott, ekkor került a szervezet élére Tadeus Krucskovszkij. Krucskovszkij kijelentette, hogy a Lengyelek Szövetsége Belaruszban célja kizárólag a lengyel kultúra ápolása és lengyel etnikum érdekvédelme, így felhagytak a belarusz ellenzék és a demokratikus szervezetek támogatásával. Ez a pozíció elfogadható volt Lukasenko számára és valóban békés létet biztosított a szervezet számára mintegy öt éven keresztül. A varsói vezetésnek azonban nem tetszett a szervezet pálfordulása. Az engedetlen Krucskovszkijt kitiltották Lengyelország területéről, amit Minszk ironikusan úgy kommentált, hogy a lengyel kormány a belarusz lengyeleket jókra és rosszakra osztja. A lappangó konfliktus tetőpontja 2005-re esett. Ekkor a szervezet egyik gyűlésén a lengyel kormányhoz közel álló Angelika Boriszt választották elnökké. A belarusz Igazságügyi Minisztérium érvénytelennek minősítette a szavazást, és néhány hónapra rá egy alternatív gyűlést szerveztek: ezen egy saját embert, a Lukasenkóhoz hű Józef Lucsnyikot választották - választtatták meg elnökké. Mivel egyik fél sem ismerte el a másikat, a szervezet kettészakadt: lett egy Lucsnyik által vezetett, hivatalos de sem a Lengyelország, sem a lengyel kisebbség nagy része által el nem ismert szervezetre, és lett egy Angelika Borisz által vezetett, a lengyelek által hivatalosnak tekintett de a belarusz hatóságok által illegálisnak kikiáltott szövetség is. A kisebbségek helyzete már sokkal komolyabb diplomáciai bonyodalmakhoz vezetett Lengyelországgal. Lukasenkót persona-non-gratának kiáltották ki, és számos korábban betervezett találkozóról és gazdasági fórumról kitiltották ami minden bizonnyal rosszul érintette a belarusz diktátort. A legnagyobb viták akkor törtek ki, amikor a lengyelek felismerték, hogy a belarusz hatóságok a jól kiépített struktúrájukat is elvették. A lengyel kulturális szervezet Lukasenko embereihez került, és vele együtt az a 17 kulturális ház és 75 alszervezet is, amit a lengyelek hosszú éveken keresztül, a lengyel állami kincstárból építették ki. Mára a 17 házból csupán kettő maradt az illegalitásba vonult Borisz-féle társaság tulajdonában, kettőt a Lucsnyik féle szervezet birtokol, a többit pedig fokozatosan bezárták. A konfliktusra válaszul a lengyel kormány 2007-ben egy úgy nevezett lengyel kártyát vezetett be, aminek nagyon negatív fogadtatása volt Belaruszban. A kártya célja, hogy 39

jogokkal ruházzon fel lengyel származású lakosokat, akik a FÁK-országok területén élnek. Mindenki, aki igazolni tudta a lengyel származását vagy valamilyen lengyel rokonságát, kérvényezhette magának a kártyát. A lengyel kártya így amolyan etnikai igazolvánnyá vált, amely számos előnnyel járt a tulajdonosaira nézve, akik könnyebben szerezhettek vízumot és vállalhattak munkát Lengyelországban. Már a bevezetést követően világos volt, hogy a kártya elsősorban Belaruszt célozta meg. Nyugat-Belaruszban egyáltalán nem volt nehéz valamilyen közeli vagy távoli lengyel rokont találni, így az előnyös lehetőség belarusz munkaerőt is elszívott Lengyelországba. A lengyel lépést a belarusz hatóságok élesen elítélték, 2011-ben pedig a Belarusz Alkotmányos Bíróságon keresztül próbáltak cselekedni, amely kimondta, hogy a lengyel eljárás a nemzetközi jogot sérti. Így a lengyel kisebbségek helyzete elég komoly gondnak számít a két ország közötti kapcsolatokban legutóbb éppen 2010 elején tört ki egy újabb botrány, amikor néhány napig még a lengyel nagykövetet is hazahívták konzultációra. A lengyel kisebbségek ügyét Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője is számos alkalommal kiemelte, Jerzy Buzek, az Európai Parlament lengyel származású elnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy Lukasenko repressziókat alkalmaz a Lengyel Szövetség szervezete ellen. Gazdasági kapcsolatok A 90-es évektől kezdve a lengyel-belarusz gazdasági kapcsolatok dinamikusan fejlődtek, és csak a 2004-2008 közötti időszakban háromszorosára nőtt a kereskedelmi forgalom. A lengyelek eleinte viszonylag aktívan fektettek be Belaruszban, és a belarusz vállalatok is kiépítették a hálózatukat Lengyelországban. Ez főleg a nagy állami vállalatokra jellemző: a minszki autógyár, a minszki traktorgyár, a minszki motorgyár, vagy az elektronikát gyártó Atlant jártak az élen. A lengyel export legnagyobb részét a gépipar, az építőipar, fémipari termékek és a vegyipar teszi ki. Ugyanakkor bár szép növekedési mutatókat produkált a két ország közötti együttműködés, a többi gazdasági partnerrel összehasonlítva ezek a számok egyáltalán nem magasak. Szomszédos országokról van szó, ehhez képest a belarusz export Lengyelországba 5 százalékot tett ki 2008-ban, és hasonló volt a Belaruszba irányuló lengyel export is. Ehhez képest Belarusz legtöbbet Oroszországba exportált (32%), majd a következő legfontosabb partnerek között Hollandiát (16,9%), Ukrajnát (8,5%) és Nagy-Britanniát (8%) találjuk a szomszédos Lengyelország csak az ötödik volt ezen a listán. A gazdasági mutatókban nagymértékű csökkenést tapasztalhatunk az elmúlt három év során, amire természetesen a gazdasági válság is rányomta a bélyegét. 2010-ben a Lengyelországba irányuló belarusz export már csak a teljes mennyiség 3,5 százaléka volt (a másik fél exportja Belaruszba 3,1%), 2011 első felében pedig tovább csökkent 2,9 százalékra. A politikai ellentétek, a gazdasági válság, és a 2010-ben létrejött belarusz-kazah-orosz vámunió mind kedvezőtlen hatást fejtettek ki a gazdasági együttműködésre. Belarusz így 40

méginkább az orosz piac és a FÁK országok felé vette az irányt, Lengyelország pedig az EU felé fordult. Mindehhez még hozzáadódik a labilis politikai helyzet is a lengyel befektetők egyszerűen nem mernek kockáztatni Fehéroroszországban. A mezőgazdaságot nézve a belarusz helyi vezetők nem érdekeltek abban, hogy helyi szinten tőkét vonzzanak be, mert az konkurenciát jelentene a maguk kis szovjet típusú, államilag szabályozott világában, amely amúgy nem lenne versenyképes külső konkurensek megjelenése esetén. Más szektorokban (leginkább az energiaiparban és a vegyiparban) még bonyolultabb a helyzet ott már minden fel van osztva a Lukasenko emberei és családtagjai között. Tovább gyűrűznek a konfliktusok Nincs okunk feltételezni, hogy a Lengyelország és Belarusz között kialakult konfliktusok meg fognak szűnni a közeljövőben. Amíg Lukasenko marad az ország élén, addig bármely európai országgal nehéz lesz diplomáciai kapcsolatokat kiépítenie Belarusznak. Lengyelország politikai változásokat követel és most már sokkal kevésbé tolerálja az ellenzék elnyomását, mint azt néhány évvel ezelőtt tette. Még mindig rendezetlen ugyanakkor a lengyel kisebbség és a lengyel kulturális szervezetek helyzete. Lengyelország emellett az egyik legaktívabb szorgalmazója a belarusz változásoknak az Európai Unióban. Rendszeresen konzultálnak a belarusz ellenzékkel amelyet financiálisan is támogatnak, és behozzák az ügyet az Európai Parlament tematikájába is. Ez bosszanthatja Lukasenkót is, ám ő ahelyett, hogy javítaná a diplomáciai kapcsolatokat inkább bosszúból cselekszik. A belarusz állami tévében egyre több Lengyelországról szóló negatív műsor jelenik meg (hasonló volt a helyzet a tavalyi orosz-belarusz konfliktus idején). Szeptemberben például bemutatták, hogy milyen mostoha körülmények között kezelik a belarusz kisebbséget Lengyelországban, ami ellen már lengyel nagykövetség is kénytelen volt egy sajtótájékoztatón reagálni. Általában inkább nem kommentáljuk a belarusz állami televízió műsorait, de az, amit ott mutattak tegnap, túlmegy minden határon mondta a sajtónak a lengyel nagykövet, Leszek Szerepka szeptemberben. Ami a nemzeti kisebbségeket illeti: ha összehasonlítom a belarusz kisebbség helyzetét Lengyelországban, és a lengyel kisebbség helyzetét Belaruszban, kijelenthetem, hogy sokkal többet teszünk a nálunk élő belaruszokért. fakadt ki a nagykövet. Újabban a Minszkben lévő lengyel nagykövetség léte is veszélybe került: a bérlési idő az év végén lejár, de a belarusz hatóságok már bejelentették, hogy nem hosszabbítják meg a szerződést, mert más célokra szeretnék használni az épületet. A belarusz indoklás szerint a lengyeleknek már 2008-ban felajánlottak egy építési telket a nagykövetség számára, ám ők nem éltek a lehetőséggel. Így jelenleg a lengyelek abban sem lehetnek biztosak, hogy mi lesz a minszki nagykövetségük sorsa következő év januárjától. Hibákat ugyanakkor lengyelek is elkövetnek. 2011 nyarán a belarusz ellenzéket sokkolta a hír: annak ellenére, hogy a lengyel külügy a belarusz demokratikus reformok legfőbb 41

szorgalmazója, mégis kiadták a belarusz igazságszolgáltatásnak (és így közvetve a belarusz KGB-nek) a belarusz ellenzékiek és jogvédők lengyelországi bankszámla-adatait. Hasonlóan cselekedett egyébként előtte Lettország és Csehország is, ami persze nem szolgálhatott a varsói vezetés mentségére. A botránynak lett azonban egy fontos következménye: Lengyelország 2011. szeptember 1-től felmondta a Belarusszal 2002-ben kötött büntetőjogi eljárásokra vonatkozó egyezményt, így a két ország közötti együttműködés mértéke a minimumra redukálódott. 42

Folytatódik-e a lengyel-orosz megbékélés a választások után? Ackermann Sándor Varsó és Moszkva kapcsolatát mindig is meghatározta az aktuális lengyel kormány politikai beállítottsága. A nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság kormányának idején az elfordulás volt a jellemző, míg Donald Tusk miniszterelnöksége alatt elkezdődött a befagyott lengyelorosz kapcsolatok felolvasztása. A 2011-es parlamenti választások nem csak az ország belpolitikájáról, de a külföldi országokkal való kapcsolatok jövőjéről is dönteni fognak. A két nagypárt a kormányzó Polgári Platform, illetve az ellenzéki Jog és Igazságosság külpolitikai szemlélete teljesen különböző, így Moszkvának sem mindegy, hogy ki lesz a befutó október 9-én. Varsó-Moszkva közeledés A Donald Tusk kormánya előtti időszakot az oroszellenes lengyel politikai felfogás jellemezte: a rendszerváltás után a volt szocialista állam új vezetői hallani sem akartak az orosz együttműködésről, később pedig a nacionalista Kaczyński testvérpár vezetése alatt volt lehetetlen Varsó és Moszkva megbékélése. A konzervatív politikusok mind a mai napig sértve érzik magukat a történelem során az oroszoktól elszenvedett sok évszázados bántalmak miatt. Ezzel a negatív russzofóbiával próbált szakítani Donald Tusk 2007-ben hatalomra kerülő kormánya: az új miniszterelnök elavultnak érezte a Kaczyński-féle örökké tartó sértődöttséget, s elkezdte felolvasztani az évek óta befagyott lengyel-orosz kapcsolatokat. A szmolenszki katasztrófa hatása a lengyel-orosz kapcsolatokra A kisebb-nagyobb külpolitikai sikerek után derült égből villámcsapásként érkezett a szmolenszki katasztrófa híre. A tragédia több okból is megrázó volt, azon kívül, hogy Lengyelország elveszítette 96 vezető beosztású személyét. Vlagyimir Putyin személyében 2010 áprilisában első alkalommal látogatott orosz miniszterelnök a katyni mészárlások helyszínére, a lengyel delegáció köszöntésére. Lech Kaczyński lengyel elnök szintén első ízben utazott a helyszíni megemlékezésre, s a radikális politikustól ez nagy előrelépés volt: korábban szinte elképzelhetetlen volt, hogy a mindig is az oroszellenességüket hangoztató Kaczyński fivérek közül valamelyikük Oroszországba látogasson a moszkvai miniszterelnök meghívására. A helyszín pedig történelmileg is megrázó: 70 évvel a lengyel katonatisztek tízezreinek meggyilkolása után több akkori áldozat leszármazottja is elhunyt a repülőgép-katasztrófában. 43

Nem túlzás kijelenteni, hogy a lengyel nép 2010 április 10-ét második katyni tragédiájaként élte meg, s a történtek soha nem látott összefogásra és empátiára késztették az egész országot éppen azáltal a Lech Kaczyński által, aki korábban Lengyelország egyik legmegosztóbb politikusa volt. Félő volt, hogy a Tusk-kormány, illetve Radosław Sikorski külügyminiszter által Moszkva és Varsó között eddig egyengetett utat a szerencsétlen katasztrófa után befújja az orosz hó. Az elkeseredett Jarosław Kaczyński természetesen az oroszokat hibáztatta, akik a történtek után amúgy egyáltalán nem tűntek segítőkésznek: egyes források szerint Kaczyńskit nem engedték fivére holttestéhez, később arról is számoltak be hírek, hogy Putyin nem volt hajlandó őt fogadni a tragédia helszínén. A baleset kivizsgálása során sem mutatkozott túl segítőkésznek az orosz fél: az okok felderítése később hónapokat vett igénybe, és mindkét kormány felállította a saját vizsgálóbizottságát. Egy évvel a tragédia után ugyanakkor Moszkva szándékosan provokálta a lengyel népet: a baleset helyszínén kihelyezett kétnyelvű (orosz-lengyel) emléktáblát lecserélték; csak az orosz szöveg maradt, abból kihagyták a szovjet bűnösségre utaló mondatokat. A lengyelség politikai nézettől függetlenül joggal háborodott fel a fölösleges feszültségkeltésen. Azt nem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha a katasztrófát követő előrehozott elnökválasztásokat az elhunyt államfő testvére, Jarosław Kaczyński nyeri. Annyi biztos, hogy az egykori miniszterelnöktől senki sem várhatott volna el oroszbarát politikát, s nem lepődtünk volna meg, ha a két ország közti viszony újra elhidegül. Az elnöki székbe azonban nem Kaczyński, hanem a korábbi parlamenti házelnök, Bronisław Komorowski ülhetett (a kormánypárt színeiben), így valamelyest könnyebbé vált a kormány és az elnök együttműködése. Az együttműködés ezek után gyakorlati formát is öltött: először 2009 őszén megegyezett egymással a lengyel PGNiG olaj- és gáztársaság, illetve az orosz Gazprom vezetősége, amelynek során a Lengyelországba importált gázmennyiség növeléséről döntöttek, illetve a kétoldalú szerződést 2037-ig hosszabbították meg. A két ország érezhető közeledését Lech Kaczynski akkori államfő méltatlannak nevezte, Donald Tusk döntését erősen vitathatónak tartotta. Miközben az Európai Unió a 2004-se bővítést követően Kalinyingrád az EU szemszögéből nézve enklávévá vált, megindultak a kölcsönös tárgyalások a könnyebb átjárás megteremtése érdekében, hogy így biztosítsák a kalinyingrádi oroszok számára az átjárhatóságot az anyaországgal. A könnyebb átjárás megsegítésének érdekében az EU most vízumkedvezményt adna a kalinyingrádi oroszoknak, hogy megkönnyítsék a kapcsolattartást. 44

Keleti Partnerség A lengyel EU-elnökség egyik kiemelt feladatának tartja a keleti országokkal való kapcsolatok javítását, s ehhez elengedhetetlen partnernek érzik Moszkvát. A Keleti Partnerség tagjaival (Belarusz, Ukrajna, Moldova, Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán) azonban igen óvatosan kell bánni: A szeptember végi varsói csúcsra nem hívták meg Alekszander Lukasenkót, akivel a legutóbbi elnökválasztások meghamisítása miatt EU-szinten befagyasztották a gazdasági kapcsolatokat Belarusszal, de a találkozón nem jelent meg a meghívott nagykövet sem. Lengyelország és Belarusz kapcsolata akkor romlott meg igazán, amikor a nagy port kavart Pocsobut-ügyet nem sikerült demokratikus úton elintézni (a Belaruszban élő lengyel szakíró hónapok óta börtönben ül az elnökről publikált írásai miatt). A grúz-lengyel kapcsolatok viszont néhány éve sokkal jobban álltak, mint azt Moszkva várta volna. 2008-ban, az orosz-grúz háború idején Lech Kaczyński lengyel elnök Grúziát támogatta, majd nem sokkal a történtek után demonstratív látogatást tett a grúz fővárosban amely természetesen több mint bosszantó volt az orosz külpolitika számára (a szmolenszki tragédia másnapján egyébként Mihail Szaakasvili grúz elnök post mortem Grúzia hősének nyilvánította az elhunyt lengyel államfőt). Ukrajnát pedig az EU-s gazdasági kapcsolatok erősítése felé csábítgatja a lengyel elnökség, miközben Moszkva orosz-ukrán-kazah vámunióban gondolkozik. Nehéz fába vágta tehát a fejszéjét a lengyel kormány, amikor a Keleti Partnerség második csúcsát rendezte meg Varsóban. Annyi azonban biztos, hogy Oroszországnak egyelőre nincs félnivalója: a keleti országok EU-tagsága egyelőre belátható időn belül teljesen esélytelen, bár a Keleti Partnerség számára nem is ez a kitűzött cél. Egyelőre elég a gazdasági kapcsolatok javítása a posztszovjet államokkal. A lengyel-orosz kapcsolatok valójában még a szmolenszki katasztrófa árnyékában is javulni látszanak: az oroszokat hibáztató, demagóg külpolitikai felfogás lassan a múlté lesz, s a két ország, ha fenntartásokkal is, de elkezdett közeledni egymáshoz. 2010 decemberében hosszú idő után először látogatott az orosz államfő Lengyelországba, ami szintén fontos jelzést adott a kétketők számára, és megerősítette a két ország egymás iránti elkötelezettségét. 45

Lengyelország és Németország a megbékélés útján Csontos Zsuzsanna Lengyelország és Németország kapcsolatára hosszú távon rányomta bélyegét a második világháború és annak megannyi következménye. A két nép éveken át feszültségben élt egymás mellett, a megbékélés folyamata csak lassan indult be, és tele is volt zökkenőkkel. Akadályokba ütközött a kétoldalú kapcsolatok újraértékelése és az egymás iránti bizalom feltámasztása is. A feszültség számos formában testet öltött, így a határ mentén élő lengyel illetve német kisebbséget nap mint nap számos atrocitás érte, a határvárosok problémái pedig sokáig csak vártak a megoldásra. Kaczynski és a távolságtartás politikája A PiS az Önvédelem (Samoobrona) és a Lengyel Családok Ligájával (LPR) alkotott koalíciójának bukásáig Jaroslaw Kaczynski EU-ellenes politikát folytatott. Kormányzása alatt, a 2005-től 2007-ig terjedő időszakban a németekkel való kommunikáció gyakorlatilag megszűnt, ehelyett Kaczynski Amerika-barát külpolitikát folytatott. Ami a belpolitikát illeti, a német kisebbség nem egyszer volt a lengyelek zaklatásának kitéve, a nemzeti Jog és Igazságosság pártvezére a sziléziai és az opolai vajdaságban élő német kisebbségben egyenesen veszélyforrást látott. Legutóbb nyáron kavart nagy port Kaczynski egyik olyan kijelentése, melyből egyértelműen érezni lehetett, hogy a német kisebbséget másodrendűnek tartja. A lengyelországi német kisebbség vezetése felháborodásának nyílt levélben adott hangot. Múlóban az EU-fóbia A Kaczynksi-féle politikai magatartás mellett hab volt a tortán a koalíciós párt, az LPR által keltett félelemérzet, ami azt hirdette, hogy Lengyelország uniós csatlakozása negatívan fog hatni az ország gazdasági helyzetére. Az LPR a nemzeti értékek összemosódásától tartott az Európai Unióban, vagyis attól, hogy a lengyel nemzeti érdekeket nem tudják majd kellően képviselni, így azok hátrányba kerülnek a többi országgal törekvéseivel szemben. Emellett olyan alaptalan jóslatokkal is ijesztgették a lakosságot, hogy a mezőgazdaság teljesítményének visszaesését és a földek elvesztését hozza majd magával az uniós tagság. Az elmúlt évek során világossá vált, hogy az aggodalmak alaptalanok voltak. A lengyel gazdaság nem hogy nem esett vissza, hanem épp ellenkezőleg, az EU egyik legdinamikusabban fejlődő piacává nőtte ki magát, és ez az ország geopolitikai helyzetén is sokat javított. Közben az LPR támogatottsága is szertefoszlott, így a most már alig 1 százalékon mért párt által is propagált EU-fóbia alábbhagyott Lengyelországban. 46

Tusk fordulata A lengyel-német kapcsolatok fejlődésében mérföldkőnek számít a Donald Tusk vezette Polgári Platform (PO) választási győzelme. Tusk személyében egy, az Európai Unióra nyitott, a német kapcsolatok iránt érdeklődő miniszterelnök került kormányra. A PO legfontosabb célkitűzései között a gazdaság fellendítése, az infrastruktúra fejlesztése, az Európai Unióhoz való felzárkózás és egyúttal az egykor legnagyobb ellenségnek tekintett nyugati szomszéd felé való nyitás is kiemelt szerephet jutott. 180 fokos fordulat volt ez az előző kormány, a PiS által képviselt irányvonalhoz képest. A barátsági szerződés újjáélesztése A lengyel-német határ mintegy szimbolikus újranyitásaként is értelmezhető az a szomszédsági és együttműködési szerződés, ami 1991-ben új alapokra helyezte a két ország kapcsolatát. Ez a dátum vált a viszony javulásának szimbolikus kezdőpontjává. Mérföldkőnek számított ez az egyezmény, hiszen lezárta a világháború okozta sebeket, és egyúttal új fejezetet is nyitott a közös történelemben. A szerződés aláírásának húszéves évfordulója alkalmából idén Angela Merkel német kancellár is látogatást tett Lengyelországban. A két ország viszonyát jelenleg nem nehezítik súlyos problémák, a határ menti városok ügye megoldódni látszik, és már Kaczynski sem agitál olyan intenzíven a német kisebbség ellen, mint a korábbi években. Ez már azt sejteti, hogy a legkényesebb akadályok is elhárultak a két ország európai szintű együttműködése elől. Gazdasági összefogás Lengyel részről olyan igények merültek fel a Tusk-Merkel találkozón, mint a nagysebességű vonatok behozatala Lengyelországba, az infrastruktúra javítása, szoros partnerség az Európai Unióban és a lengyel szakok németetországi egyetemeken való támogatása. Berlin ezek mellett az uniós krízis elleni szorosabb együttműködést, az euróválság elleni közös küzdelmet várja a lengyelektől. A két ország közösen kívánja felvenni a harcot a gazdasági válsággal szemben. Németország keleti szomszédjában fontos stratégiai partnert lát, és segíti Lengyelország csatlakozását az euróövezethez. Varsó nyugati nyitásának árnyoldalai közé sorolható, hogy a Visegrádi Négyekkel folytatott kommunikáció az utóbbi időszakban kisebb szerephez jut lengyel részről. 47

A német munkaerőpiac nyitva áll 2011. május 1-én törvényileg megszűntek a munkaerőpiaci korlátozások Németországban és Ausztriában. A közép-európai országokból mintegy 400.000 vendégmunkásra számítanak a németek, köztük főleg a német-lengyel határ mentén élő lengyelekre. A 2004-es bővítés alkalmával Németország a magasabb bérek döntött, ezért nem nyitotta meg az országot a közép-európai munkavállalók előtt. Az uniós csatlakozástól számítva hét évet kellett várniuk a lengyeleknek arra, hogy legálisal vállalhassanak munkát nyugati szomszéduknál. A weimari háromszög újjáélesztése 1991-ben jött létre a weimari háromszög névre keresztelt, Európa két gazdasági nagyhatalmát, Németországot, Franciaországot valamint a gyors ütemben felzárkózó Lengyelországot magába foglaló szövetség, mely sorozatos csúcstalálkozók segítségével próbálta a közép-európai országot közelebb hozni a nyugati államokhoz és az Európai Unióhoz. A kezdeti lelkesedésnek Lech Kaczynski elnök vetett véget, aki még 2006-ban megszakította a kapcsolatokat a két európai naggyal, mert nem tudta túltenni magát a személyét ért kritikákon. Azóta Lengyelországban átalakult a politikai színtér, és az ország gazdasági fellendülése révén nyitottabbá is vált Franciaország és Németország a kapcsolatok szorosabbá fűzésére. Lengyelországnak a jelenlegi gazdasági teljesítménye mellett minden esélye megvan arra, hogy az együttműködésből jól profitáljon. Az, hogy ez a PO által képviselt nyugati kapcsolatokra épülő irányvonal tartós marad-e, nagyban függ az október 9-ei választások eredményétől. 48

Több Európa kell a válság legyőzéséhez interjú Roman Kowalski nagykövettel Győri Hajnalka Ugrósdy Márton Nagyra értékeli a magyar EU-elnökség munkáját Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete. A misszióvezető lapunknak elmondta: hálásak a magyar stábnak azért, mert bepillantást nyújtottak a színfalak mögé is, amiből nagyon sokat profitálhattak a lengyel elnökség munkatársai is. Az uniós ügyek mellett a gazdaságról, a kétoldalú kapcsolatokról és a közelgő lengyel választásokról is kérdezősködtünk. (Az interjú 2011. szeptember 28-án készült a szerk.) Hogyan tudott együttműködni a magyar EU Tanácsi elnökség a 2011 második félévében hivatalba lépett lengyel elnökséggel? Milyen előrelépések voltak a mindkét ország számára kiemelt fontossággal bíró Közös Agrárpolitika, illetve a Keleti Partnerség terén? A magyar elnökségi időszak alatt nagyon intenzív volt a lengyel-magyar együttműködés, amely az összes lehetséges témakörben és minden szinten a miniszteritől a szakértőkig érvényesült. A magyar fél nyitottsággal és készségesen osztotta meg velünk tapasztalatait, és lehetővé tette, hogy a lengyel megfigyelők delegációi minden formális és informális találkozón részt vegyenek. Ez nagyban hozzájárult elnökségi felkészülésünkhöz. Ami az előrelépéseket illeti, sikerült elérni a kohéziós politika jövőjéről szóló következtetések elfogadását valamint a Közös Agrárpolitikáról szóló elnökségi következtetések jóváhagyását is. Jó alkalom ez arra, hogy újra hangsúlyozzuk: a magyar EUelnökség valóban sikeres volt, az általa felvetett témák pedig egész Európa számára fontosak. A magyar elnökség számos támadásnak volt kitéve itthon és külföldön egyaránt. Szakmai szemmel mennyire elégedett a magyar stáb teljesítményével? A lengyel fél megítélése szerint a magyar elnökség nagyon gördülékenyen és jól működött, szervezettség és szakmai hozzáértés szempontjából egyaránt, és arról se feledkezzünk meg, hogy rendkívül nehéz időszakban zajlott a gazdasági válság idején, vagy gondoljunk csak a Japánban bekövetkezett katasztrófára. A magyar elnökségnek ezen akadályok ellenére is sikerült megvalósítania a kitűzött célokat, a stáb rugalmassággal kezelte a váratlan helyzeteket is. Jelentős volt az előrelépés a leglényegesebb kérdésekben is: elég megemlíteni azt a munkát, amivel a magyar elnökség hozzájárult az európai gazdaság újbóli növekedési pályára állításához. Többek között megállapodás született szinte mindegyik javaslatról (egy kivételével), amit a tagállamok a gazdasági koordinációt erősítő hatos jogszabálycsomaggal 49

kapcsolatban tettek. Lezajlott az első európai szemeszter, a pénzügyi piacok megerősítése érdekében sikerült megállapodásra jutni a Tanáccsal a short-ügyletek szabályozásával, a betétbiztosítási rendszerekről szóló irányelvvel valamint az Egységes Euró Fizetési Térséget létrehozó SEPA-rendelettel kapcsolatban. Végső megállapodás született az EP-vel a pénzügyi konglomerátumokról szóló irányelvről valamint az euró készpénz határon átnyúló, üzletszerű közúti szállításáról. Az EU biztonságának és nyitottságának növelése terén a magyar elnökség lezárta a Horvátországgal folytatott csatlakozási tárgyalásokat, és előrelépett Izland csatlakozási folyamatában is: négy új csatlakozási fejezetet nyitott, és kettőt ideiglenesen le is zárt. Sikerült elfogadtatni az európai szomszédságpolitikát érintő tanácsi következtetéseket, amelyek a déli és a keleti szomszédság egyensúlyának kérdéséről rendelkeznek; továbbá jóváhagyták az energiastratégia és az energetikai infrastruktúra prioritásait érintő következtetéseket, amelyeket az Európai Tanács februárban hagyott jóvá, és elkészült az EU 2050-ig szóló Energia Útiterve is. A fogyasztóknak és az üzleti szereplőknek kedvező Európa és az egységes piac építése terén intenzívebbé vált az egységes szabadalmi oltalom bevezetését célzó együttműködés. Megállapodás született a fogyasztói jogokról szóló irányelvről, sikerült kijelölni az egységes piaci intézkedéscsomaggal kapcsolatos prioritásokat, stb. Nem is teljesen értek egyet azon véleményével, hogy a magyar elnökség támadásoknak volt kitéve, mert emlékezetem szerint az elnökséget általában véve professzionálisnak és megfelelőnek értékelték. Vita inkább az elnökséghez szorosan nem kapcsolódó kérdések körül bontakozott ki. A Keleti Partnerség Csúcs a magyar félév kiemelt eseménye lett volna, azonban mégis a lengyel félév alatt fog megvalósulni. Elhárultak-e az akadályok a találkozó sikeres megszervezése elől, illetve számíthatunk-e előrelépésre az elmúlt évek csendje után? Van-e információ arról, hogy Belaruszt ki képviseli majd az eseményen? A magyar elnökség döntését, amely a Keleti Partnerség Csúcsot a mi elnökségünkre halasztotta e döntést egyébként a két miniszterelnök konzultációja előzte meg nagyon pragmatikus lépésként értékeljük. Rendkívül rossz hatással lett volna erre a Magyarország és Lengyelország számára egyaránt fontos kezdeményezésre, ha a találkozón nem minden érintett tudta volna biztosítani a részvételét, és ezáltal nem lett volna lehetőség a lényeges kérdések megvitatására, sőt ezzel csökkent volna a csúcs presztízse. Ez a projekt keleti partnereink számára rendkívül fontos és ez itt a lényeges szempont, nem pedig az, hogy a csúcstalálkozó az adott elnökség eseménye lesz-e. Azt gondolom, ezt mindannyian értjük. 50

Belarusz részvétele nagyon fontos, ugyanakkor világos okokból a csúcson nem képviselheti az országot Lukasenko elnök. A külügyminiszternek továbbítottuk a meghívót, és tudomásom szerint a minszki kormányt varsói nagykövete fogja képviselni. Mennyiben befolyásolja a lengyel elnökségi célok megvalósítását az elhúzódó euróválság, illetve a Görögországot és több más tagállamot érintő adósságválság? A lengyel elnökség természetesen számolt ezekkel a kihívásokkal. Annak ellenére, hogy Lengyelország nem tagja az euróövezetnek, mindent megteszünk azért, hogy hosszú távra rendbe hozzuk a helyzetet. Ezt a célt szolgálja az a hatos jogszabálycsomag, amibe amint azt már említettem a magyar elnökség rengeteg munkát fektetett. Szeptember közepén, a Wroclawban megtartott Ecofin informális találkozón az uniós pénzügyminiszterek megegyeztek azokról a megoldásokról, amelyek lehetővé teszik a jogszabálycsomag előkészítési munkálatainak gyors lezárását. Ez pedig hozzásegít ahhoz, hogy az Európai Parlament minél gyorsabban megszavazza a csomagot. Ezt követően az október 4-i Ecofin Tanács formálisan jóváhagyja majd a csomagot. Ennek köszönhetően a lehető legrövidebb idő alatt lehetséges lesz az EU gazdaságirányítását érintő hatos jogszabálycsomag bevezetése. A jogszabályok célja a gazdasági kormányzás erősítése az EU-ban, különösen az euróövezetben. A legfontosabb változtatások a Tanács döntéshozatali folyamatának erősítése a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ágában, az európai intézmények közti párbeszéd javítása a makroökonómiai ügyekben valamint a deficittel vagy többlettel rendelkező tagállamok felügyelet alá helyezése a túlzott egyensúlyhiány esetén követendő eljárás értelmében. A megállapodás jelzés a befektetőknek és a pénzügyi piacoknak, hogy az Unió és intézményei képesek együtt fellépni, Európa pedig határozott választ tud adni a kihívásokra. Az arab tavasz hatására fokozódott a bevándorlás-ellenes hangulat az Unióban; Olaszország és Málta az EU segítségére szorult a menekültáradat kezelésében, továbbá Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról sincsen megegyezés. Ezen események tükrében mennyire vihetők sikerre a lengyel elnökség prioritásai (az integráció, mint a növekedés forrása; az európai biztonság és a nyitott kapuk politikája)? A biztonság maga, mint lengyel prioritás minden területet magában foglal. A bevándorlás a kulcselem, ám ugyanolyan fontos, mint a többi terület, a gazdaság, a klasszikus biztonság és a szomszédságpolitika. Sajnos úgy alakult, hogy a mai napig nem sikerült továbbvinni Románia és Bulgária ügyeit. Ettől függetlenül reméljük, hogy még a lengyel elnökség ideje alatt előre tudunk majd lépni ezen a téren is. A lengyel álláspont pontosan ugyanaz, mint a magyar: ha egy állam a vállalt a kritériumokat teljesíti, teljesítette, akkor nem szabad újabb és újabb követelményeket felállítani vele szemben. Egyrészt ez nem lenne igazságos, másrészt azt mutatná, mintha különböző kritériumok lennének megszabva a különböző országokkal 51

szemben. Vannak ugyan technikai problémák, de született egy olyan javaslat, amely alapján lépcsőzetesen teljesíthetné a két ország az elvárt szintet. Ez egy megoldandó technikai jellegű kérdés, amely ha politikai üggyé válik, sokkal nehezebben lesz kezelhető. Szerintem rengeteg munkát fektetnek a bolgárok és a románok a schengeni csatlakozásba és reméljük, hogy erőfeszítéseik sikerrel járnak majd. A prioritásoknál maradva, hogyan kapcsolódik össze a lengyel-dán-ciprusi elnökségi trió programja? Hiszen Dánia például a schengeni térség vívmányait felfüggesztve idén szúrópróbaszerű határellenőrzést vezetett be a határokon átnyúló bűnözés, fegyvercsempészet és emberkereskedelem miatt. Dániában új kormány van, és nem lehet kizárni, hogy e téren is változik a dán vezetés álláspontja. Úgy vélem, hogy ez egy nagyon komoly probléma. A dániai események egy új tendenciára mutatnak rá az európai gondolkodásban, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Brüsszel is gondolkodik a témában és lehet, hogy születni fognak olyan döntések, amelyek értelmében az uniónak ezen a téren is nagyobb befolyása vagy döntési hatásköre lesz, mint a tagállamoknak. Szerintem az utóbbi hónapok tapasztalata az, hogy ezen a téren is nagyobb közösségi hatáskörök jöhetnek majd a jövőben. Ami Dániát illeti, reméljük, hogy a korlátozás egy ideiglenes megoldás, és nem is fog tovább létezni. De ez persze a dánok döntése. Adjunk esélyt az új kormánynak. Az idei ENSZ Közgyűlés első számú témája a palesztin államiság kérdése. A közel-keleti kvartett a békés tárgyalások folytatását szorgalmazza Izrael és a Palesztin Hatóság között, az Európai Unió tagállamai megosztottak a palesztin állam elismerése ügyében. Mi a Lengyelország álláspontja e kérdésben soros elnökként? Itt nincs elnökségi álláspont. Az elnökségnek ugyanaz a szerepe, mint a magyar elnökségnek: a koordinációs munka. Mi ragaszkodunk ahhoz, hogy minél egységesebb európai álláspont legyen a kérdésben. Magyarország, Lengyelország és a többi közép-európai ország különös helyzetben vannak, mert mi már valamikor elismertük Palesztinát, mint a független államot. Nekünk ugyanolyan fontos ez a probléma, mint a magyaroknak: nem akarunk semmiképp olyan döntést hozni, amely a helyzetet nemcsak nem fogja javítani, de még rontani is tud azon. Nem mi vagyunk a kulcsjátékosok a témában, de tudatában vagyunk annak, mennyire fontos minden egyes ország döntése. Ez nagyon komoly dolog, mert hiába gondoljuk úgy, hogy kicsik vagyunk, most minden ország számít, aki elismeri a palesztin államot. Palesztina számára ez életfontosságú, ezt meg kell érteni. Másrészt a palesztin állam elismerése az egész közel-keleti békefolyamatra hatással lehet. Lengyelország, mint az tanácsi elnök próbál segíteni, hogy megszülethessen egy közös európai álláspont, de ez nem egyszerű, mert eléggé különböznek az európai vélemények a témában. 52

Ön szerint mitől lesz sikeres a lengyel elnökség? A lengyel elnökség is a gazdaságra koncentrál. Azt szokták mondani, egyetlen dolog biztos az elnökség kapcsán: hogy biztosan lesz egy váratlan probléma, amit meg kell oldani. A magyarok elnöksége alatt is voltak ilyen fordulatok, azóta a válság és az egyéb kihívások csak súlyosabbak lettek. Nem azt történt, amire sokan számítottak, hogy Európa gazdasága majd valahogy kimászik majd a válságból. Kiderült, hogy a problémák még mindig nagyon komolyak. Az Arab Tavaszról már most látható, hogy nem egy véges folyamat, hanem még mindig újabb és újabb országok indulnak el az Egyiptom által kijelölt úton. A magyar elnökség alatt ez még váratlan esemény volt, mára azonban egy stabil probléma lett. Ezzel a kérdéssel nekünk is foglalkoznunk kell. Mi lehet a lengyel elnökség sikere? Globálisan szerintem akkor lesz sikeres a lengyel elnökség, ha minden gazdasági, politikai és egyéb problémát figyelembe véve sikerül megtartani az európai törekvést, az Európai Unió pozitív gondolkodását és aktivitását. Ahogyan a lengyel elnökség szlogenje is kifejezi, a válságra nem a kevesebb, hanem a több Európa lenne a válasz. Ezt az elvet próbáljuk a gyakorlatba átültetni. Ha válság ellenére a lengyel elnökség után több Európa lesz, nem kevesebb, az szerintem nagyon-nagyon siker lenne. Mi nagyon euróoptimisták vagyunk, reméljük, hogy a több Európa jobb válaszokat tud adni a problémákra, mint a kevesebb Európa. A több Európa azt is jelenti, hogy jobb a partnerség a szomszédos országokkal, hatékonyabb az eurózóna és a pénzpiacok közös kezelése, szabályozása. Rengeteg olyan terület van, ahol lehetőséget látunk az erősebb együttműködésre. A lengyel kormányt többször is támadás érte orosz és belorusz részről amiatt, hogy támogatja Lukasenko elnök ellenzékét. Az év eleji varsói donorkonferencia óta történtek előrelépések ezen a téren? Kapnak segítséget Magyarországtól a demokrácia megerősítésében? Igyekszünk konzekvens politikát folytatni Belarusszal szemben. Természetesen külön kell választanunk a hatalomhoz fűződő viszonyunkat a belarusz társadalom egyértelmű támogatásától. Erre vonatkozóan teljes az egyetértés európai partnereinkkel, így Magyarországgal is. Lengyelországban és Magyarországon egyaránt jól értjük a belaruszok helyzetét, különösen saját egykori tapasztalataink fényében. Ezt a megértést igyekszünk olyan hatékony kezdeményezésekbe önteni, amelyek segíthetik az átalakulást és a demokrácia erősítését Belaruszban. Hogyan áll a közép-európai együttműködés? A Visegrádi Négyekről viszonylag keveset hallani mostanában, milyen állapotban van ez a regionális fórum, illetve milyen lehetséges szinergiák vannak a lengyel EU-elnökséggel? 53

A Visegrádi Együttműködés, megítélésem szerint, továbbra is nagyszerű együttműködési fórum a régió országai számára. Jól beváltak az úgynevezett V+ formulában megtartott találkozók, ahol a plusz a résztvevő felek számára vonatkozik, hiszen a tárgyalások témái az egész régiót foglalkoztatják. Az együttműködés lényegében minden tekintetben kiváló. Azon túl, hogy természetes kereskedelmi partnerei vagyunk egymásnak (Lengyelország visegrádi országokkal folytatott kereskedelmének mérlege tavaly pozitív volt, mintegy 4 milliárd eurót tett ki, 23 milliárd euró nagyságrendű forgalom mellett. Ez négyszerese Lengyelország és az USA kereskedelmi forgalmának, duplája a lengyel-brit vagy lengyel-kínai forgalomnak, és csaknem 40 százaléka a lengyel-német kereskedelmi forgalomnak. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy e kapcsolat alapja lényegében kizárólag a hagyományos, történelmi, éveken át épített kapcsolatokban és a földrajzi közelségben keresendő.), többek között együttműködünk az energetikai projektekben, amelyek nyugodtabb jövőt hivatottak biztosítani számunkra, vagy például. a közlekedési projektek terén. A V4 egyúttal jól bevált platformja a közös európai uniós érdekeink egyeztetésének. Érdemes megemlíteni azt a kiváló hátteret is, amely közös, érdekes kezdeményezéseink mögött áll ez az országaink társfinanszírozásával működő Visegrádi Alap. Hamarosan (október 7-8. között) Budapest és Visegrád adnak otthont a Visegrádi Együttműködés elnöki csúcstalálkozójának, amelynek legfőbb témái a közép-európai régió előtt álló gazdasági kihívások. Cséfalvay Zoltán államtitkár nemrég a krynicai fórumon tett látogatásán kijelentette, Közép-Európa lehet az EU gazdasági megújulásának motorja. Szavai alátámasztották Orbán Viktor kijelentéseit, amelyek a misszióvezetői értekezleten hangzottak el. A régió országainak eltérő gazdasági eredményei mennyire könnyítik, vagy éppen nehezítik meg az együttműködést? Orbán Viktor azt is elmondta: Magyarországnak most fel kell zárkóznia a térség országaihoz. Milyen segítséget tud ebben nyújtani Lengyelország? A krynicai gazdasági fórum, melyet közép-európai Davos -nak is neveznek, kitűnő lehetőséget ad arra, hogy a régiónk gazdasági, társadalmi és politikai életének jelentős képviselői évenként találkozzanak és eszmét cseréljenek. Tökéletesen egyetértek Cséfalvay Zoltán államtitkár úr szavaival és úgy vélem, hogy hatalmas lehetőség van bennünk, melyet hatékony együttműködés révén ki tudunk majd használni és a javunkra tudjuk fordítani. A lengyel gazdaság valóban kitűnően kezelte a gazdasági és pénzügyi válságot (Európa és a világgazdaság számára legrosszabb 2009-es évben gazdasági növekedésünk pozitív értéket mutatott, 1,6%-ot ért el, tavaly már 3,8%-ot, idén pedig szintén 4% körüli növekedést prognosztizálnak). Magyarországot érzékenyebben érintették a gazdasági válság hatásai, ezért most jelentős reformokat hajt végre, hogy visszaállítsa a magyar gazdaságot a növekedési pályára. Természetesen drukkolok és szorítok a reformok sikeréért, melyeket nem titkolom, nagy figyelemmel követünk. 54

A lengyel gazdaság teljesítményének sokan csodájára jártak az elmúlt években, viszont egyre több helyről lehet hallani, hogy a fellendülés motorja elsősorban a 2012-es futball- EB-re való felkészülés. Mennyiben igazak ezek a kijelentések, illetve mennyiben fenntartható a lengyel gazdaság mostani pályája? Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Lengyelország gazdasága a rendszerváltás óta (tehát több mint 20 éve) töretlenül fejlődött, a gazdasági növekedés nem torpant meg, még az utolsó három évben, a pénzügyi világválság történelmének legnehezebb idején sem. Mikor más ország a recesszió útján haladt, addig a lengyel gazdaság pozitív GDP növekedést ért el, mely 2011. évben továbbra is tart. A 2011. évi GDP előrejelzések szintén nagyon biztatóak. A vezető európai pénzügyi intézetek (OECD, Világbank) becslései szerint Lengyelország növekedési üteme 4 4,2%-os szinten lesz. Véleményüket igazolják hazánk további gazdasági növekedésének kilátásai. Természetesen vannak nálunk is problémák, de a többi országhoz képest, jelenleg ezek határozottan kisebbek. Közép-Kelet Európa legnagyobb piaca vagyunk (38 millió potenciális vásárlóval), melynek felvevőképessége és széleskörűsége igen nagy. A belső kereslet folyamatosan növekszik, a megjelenő jól kereső fiatal rétegnek köszönhetően. Érdemes megfigyelni, hogy az EUcsatlakozást követő években Lengyelország miként alapozta meg szerepét az európai piacon az uniós tagországi partnerekkel való kereskedelmi kapcsolatok megerősítése révén. A tavalyi évben a lengyel export 80%-a uniós piacra irányult, míg országunk összes import termékeinek 60%-a erről a piacról származik. Így az EU-ba irányuló export, az erős belső piaccal együtt ad teljes képet a lengyel gazdaságról, mely nagyobb mértékben képes alkalmazkodni a világban bekövetkező változásokhoz, mint a legtöbb európai ország gazdasága. Továbbá a 2010-es évben a beáramló közvetlen külföldi befektetések (FDI) értéke 2,9 milliárd dollárt tett ki, mely első helyre helyezte Lengyelországot a régióban. A közvetlen külföldi beruházások mértéke azt mutatja, hogy a befektetők bizalommal vannak Lengyelország iránt, és a vállalkozásuk szempontjából biztos helynek tekintik. A következő években Lengyelország gazdasági helyzetét befolyásolni fogja az európai, illetve a világ gazdasági helyzetének alakulása. Azonban a Lengyelországról kialakult pozitív kép több tényezőből áll össze. A legfontosabb ezek között az uniós támogatások beáramlása. 2013-ig Lengyelország 67 milliárd euró támogatással gazdálkodhat, melyet az infrastruktúra fejlesztésére, oktatásra, más, kiemelten fontos közösségi célokra fordítanak. Természetesen a gazdasági növekedés szempontjából jelentős mozgatórugónak számít az EURO2012-vel kapcsolatos fejlesztéssorozat, mely lehetőséget a lengyelországi infrastruktúra nagymértékű modernizációjára és bővítésére. 55

Amikor az Orbán-kormány hivatalba lépett, ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül ismét megnyitják a krakkói magyar főkonzulátust, aminek bezárása jelentős hullámokat keltett mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind pedig Krakkó életében. Érzékelnek-e a magyar kormány részéről kezdeményezést arra, hogy újra megnyissák ezt a missziót? Krakkó életében lehet, hogy ez egy jelentős kérdés, de a bilaterális kapcsolatokban egyáltalán nem az, mert mi is tudatában vagyunk annak, mit is jelentenek a pénzügyi problémák. Az utóbbi években mi is több képviseletet zártunk be, mert egyszerűen nem volt rá pénzünk. Természetesen ebben az ügyben nagyon fontos az emocionális kapcsolat, nagyon tiszteljük azt, hogy a magyaroknak mennyire fontos Krakkó, és egész Dél-Lengyelország. Gyönyörű dolog volt fenntartani tartani ezt a konzulátust, ami szerintem Krakkó számára is nagyon megtisztelő és fontos volt. Én biztos vagyok abban, hogy ha majd a helyzet megengedi, akkor a krakkói főkonzulátus az egyik első lesz, amely majd újra meg fog nyílni, mert tudom, mennyire fontos és hasznos volt a képviselet mindkét ország számára. Mi nagyon drukkolunk, hogy ismét megnyílhasson a krakkói misszió, amire nagyon fontos szerep vár, nemcsak a konzuli munka, hanem a kultúra és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése terén is. Bízunk benne, hogy hamarosan változás jöhet, de ez a kérdés egyáltalán nem vitatéma a bilaterális kapcsolatokban. Milyen hatással lehet a lengyel EU-elnökségre az, hogy éppen most kerül sor az általános választásokra? Néhány nap múlva választások lesznek, de az időhiányon kívül jelentős problémát nem észlelünk. Az elnökségi előkészületek régen megkezdődtek, és a munka rendben folyik. Ez egyébként nem az első olyan eset, mikor egy országban az elnökség ideje alatt választásokat tartanak. Remélem, hogy mindkét feladattal egyaránt megbirkózunk és végeredményben csak további tapasztalatokat szerzünk. Az időpontok egybeesése azt eredményezi, hogy az európai témakör nagyobb mértékben van jelen a kampányok és a jelenlegi politikai viták során. Lehetséges, hogy ez társadalmunk javára fordul, és a lengyel választók még közelebb kerülnek a kulcsfontosságú európai ügyekhez és a hazai politikához. A kampány során mennyire kerültek előtérbe az EU-ellenes kijelentések? Mennyire elégedettek az átlagos lengyelek az uniós csatlakozás eredményeivel? Kifejezetten Európa-pártiak vagyunk. Ez minden bizonnyal nehéz történelmünknek, és azon vágyunknak köszönhető, hogy ne kelljen újra es újra létkérdésekkel kapcsolatos döntéseket hoznunk. Ez a lelkesedés és optimizmus azonban a csatlakozásunk pragmatikus sikereinek az eredménye is. A lengyelek sokkal több, mint 80%-a jelenleg támogatja az EU-tagságunkat. Lengyelország jól kihasználta az csatlakozás lehetőségeit. Még a lengyel gazdák, akik 56

akkoriban leginkább Európa-szkeptikusok voltak és tartottak a csatlakozástól, ma határozottan támogatják a tagságot. Minden évben látni Lengyelországban az uniós támogatások kihasználásának pozitív hatását, hazánk nyitottá vált Európa felé, és Európa egyértelműen nyitott Lengyelország felé. Ez mindannyiunk hasznára válik. Természetesen hallani a kampányban azok hangjait is, akik nem támogatják az Uniót, de ez csekély jelentőségű. A viták inkább abban ügyben folynak, hogyan használjuk ki még jobban az Unió-tagság adta lehetőségeket. Több jel mutat arra, hogy az ellenzéki PiS vezetője ismét felmelegíti a 2010. áprilisi szmolenszki tragédiát, saját politikai haszonszerzésének érdekében. Ugyanakkor a lengyel kormány számára is döntő eredményeket hozott az államközi vizsgálat: a honvédelmi miniszter lemondott, az állami VIP-szállításokat végző légi ezredet pedig tudomásom szerint feloszlatták. Milyen hatással lehet a tragédia a mostani választásokra? Ez nagy tragédia volt, és érthető, hogy sokáig még vitatéma lesz. Befejeződött a lengyel kormánybizottság általi kivizsgálás, melynek eredményeképp több nehéz szervezeti és személyzeti döntés született. Ez továbbra is politikai viták témája, a jelenlegi kampányban is, de az ügy szerepe nem kiemelkedő. 57

Mi áll a lengyel gazdasági csoda mögött? Csicsai Máté 2004-es csatlakozása óta Lengyelország hatalmas gazdasági fejlődésen ment keresztül, melyben kiemelkedő szerepet játszottak az uniós támogatások, a Strukturális Alapokból és Kohéziós Alapból folyosított összegek, melyeknek Lengyelország vált a legnagyobb kedvezményezettjévé. A keleti bővítéssel járó legjelentősebb változás és egyben kockázat tehát a lengyel csatlakozás volt, a varsói vezetők pedig a kezdetektől fogva igyekeznek az ország méretének (és lassacskán gazdasági teljesítményének) megfelelő politikai befolyást is gyakorolni az EU-ban. A jelenlegi Tanács-elnökség remek lehetőséget biztosít saját prioritásaik előtérbe helyezésére és egyben segíthet jobb képet alkotni arról, milyen is Lengyelország presztízse, megítélése és érdekérvényesítő képessége az Európai Unióban. A Szovjetunió és a szocialista tömb összeomlása után Lengyelország korábbi piacai eltűntek, az országra kényszerített szövetségesi rendszer pedig összeomlott. Mindez 12 százalékos GDP-eséssel és nagymértékű inflációval járt. A régió legnagyobb államának tehát gyorsan új alternatívák után kellett néznie. Természetesen az EU sem volt rest nyitni a hatalmas potenciális piac, az olcsó munkaerő és a geopolitikai szempontból kulcspozícióban elhelyezkedő ország felé. 1991-ben sor is került a társulási szerződés megkötésére, melyet 1997-ben követett a csatlakozási tárgyalások megkezdése. Lengyelország végül hazánkkal és a keleti bővítéssel csatlakozó nyolc másik állammal együtt 2004. május 1-jétől vált az Európai Unió tagállamává. Ugyanakkor kezdetben joggal merült fel a félelem, hogy a lengyel csatlakozás felboríthatja a meglévő egyensúlyi állapotot, egyrészt a nagy lakossággal járó magas szavazati aránnyal, másrészt pedig a régi tagállamokhoz mért elmaradottságával, leginkább pedig az ehhez kötődő különféle fejlesztési alapokból történő tetemes részesedésével. Az eredeti várakozásokkal ellentétben (melyek szerint Lengyelország a projektek önrésze és az egyéb szigorú részvételi felvételek, valamint a még mindig a szocializmus örökségét magán viselő lassú és hibás adminisztráció következtében nem lesz képes jelentős támogatás lehívására), már az első két év alatt 12,5 milliárd euró értékű uniós támogatást használt fel. Ez az összeg pedig azóta is folyamatosan emelkedik: a lengyel Regionális Fejlesztési Minisztérium adatai szerint a 2007-2013-as elszámolási időszakban már több mint 170 milliárd zloty (kb. 42 milliárd euró) került kiutalásra. A hatalmas összegek jó felhasználásának köszönhetően rövid idő alatt gyors növekedésnek és stabilizálódásnak indult a lengyel gazdaság, ami kellően hatékony vonzerőnek bizonyult a külföldi tőke számára is. Ezek után nem meglepő, hogy az Eurobarometer felmérései szerint Lengyelországban 80 százalék feletti az EU támogatottsága, az ország pedig mára az Európai Unió hatodik legnagyobb gazdaságává vált. A kormány ennek megfelelő erejű politikai hatalomként is 58

szeretné befolyásolni a közösségi napirendet, ám a régi nagy tagállamok nem felejtik el, hogy Lengyelország továbbra is a költségvetés nettó haszonélvezője, ráadásul a külföldre vándorolt egymillió lengyel munkavállaló is szálka a nyugati társadalmak szemében, főleg válság idején. A kibicnek semmi sem drága Első soros elnökségük elérkeztével a lengyelek szeretnék bizonyítani, hogy mára az érett demokráciák és a fejlett piacgazdaságok sorába tartozik országuk, mely így jogosult az európai politikai napirend befolyásolására is. Már most látszik az a nagyon pozitív és proaktív megközelítés, amellyel a lengyel kormány kivezetné Európát a válságból a versenyképes fejlődés útjára állva. Ezt azonban a több szolidaritás szlogenére hivatkozva képzelik el, a szorosabb gazdasági és pénzügyi együttműködés, a Schengeni övezet megóvása és a közös piac mélyítése révén. A lengyel tervek szerint ezt a Kohéziós Politika központi szerepével, a Közös Agrárpolitika reformjával és a költségvetés növelésével valósítanák meg. Az elmúlt hónapokban ráadásul, igazi vezetőként, többek között a lengyel pénzügyminiszter is a bajba jutott tagállamok megsegítésére és az eurózóna védelmére szólított fel. Az elképzelések persze szépek és szolidárisak, ám szöges ellentétben állnak a nettó befizető államok (mint például Németország, Franciaország és Nagy-Britannia) érdekeivel, ráadásul kissé demagógnak hatnak egy olyan ország vezetőinek szájából, akik továbbra is profitálnának a változásokból a tehervállalás lényeges növekedése nélkül. Az elvárás tehát egyértelmű: ha Lengyelország európai hatalomként kíván szerepet vállalni, annak költségeit is viselnie kell. Az elmúlt évek lengyel teljesítménye azonban valóban tekintélyt parancsoló, és ezt Európaszerte el is ismerik. Ennek legjobb példája az Európai Parlament elnökévé megválasztott egyébként a nagyobbik lengyel kormánypárt, a Polgári Platform színeiben mandátumot szerző Jerzy Buzek személye és elismertsége. Árulkodó az is, hogy a fontos költségvetési biztosi pozíciót is egy lengyel; Janusz Lewandowski tölti be. Az utóbbi időben pedig kezd újraéledni a húsz éve életre hívott weimari háromszög együttműködése is, mely keretében Lengyelország, Németország és Franciaország vezetői informális találkozók keretében igyekeznek egyeztetni álláspontjaikat. Ez jól jelzi, hogy a lengyel vezetés a visegrádi országok csoportja helyett a hangsúlyt inkább az EU vezető hatalmaival való érdekegyeztetésre és érdekütköztetésre helyezi. Újjáéled a weimari háromszög? A laza együttműködésben és informális találkozókban megtestesülő konzultációs fórumot 1991-ben hívta életre Németország, Franciaország és Lengyelország, Weimarban. Az eredeti cél Lengyelország NATO és EU-csatlakozásának elősegítése volt, így a 2000-es évek közepére bizonyos értelemben kiüresedett a kezdeményezés, bár komoly eredményeket előtte 59

sem sikerült felmutatni. 2006-ban aztán teljesen megszakadtak a találkozók, amikor az akkori lengyel elnök, Lech Kaczynski annyira megsértődött a róla megjelent karikatúrákon, hogy lefújta a soron következő összejövetelt. Idén februárban (az alapítás huszadik évfordulója alkalmából) azonban nagy tervekkel és hangzatos nyilatkozatokkal élesztették újjá a kezdeményezést. A felek (Angela Merkel, Nicolas Sarkozy és Bronisław Komorowski) 92 projektervet láttak el aláírásukkal; főleg út-és vasútépítések, katasztrófavédelmi együttműködés és ifjúsági csereprogramok szerepelnek az idei tervek között. 2013-as határidővel ráadásul egy közös, 1700 fős weimar dandár felállításában is megegyeztek, melyek bevetésére nemzetközi konfliktusok során kerülhetne sor. Azt, hogy ezúttal valós érdekegyeztetésben gondolkodnak az államok, jól jelzi, hogy a német külügyminiszter Guido Westerwelle 2009-es beiktatása utáni első útja Varsóba vezetett, melyet közvetlenül egy párizsi látogatás követett. Jelenleg a legfontosabb közös pontnak a három ország külpolitikájában az Oroszországgal való jó viszony ápolása tekinthető. Lengyel oldalról persze gazdasági szempontból is érthető a szoros együttműködés vágya, Németország ugyanis az elsőszámú kereskedelmi partner, a két ország közti kereskedelmi mérleg pedig négy éve lengyel pozitívummal zárul. A prioritásokhoz kapcsolódó főbb konfliktusok A már említett költségvetéssel kapcsolatos vitákon túl eltérések figyelhetők a szomszédságpolitikáról alkotott elképzelések terén is. Még a lengyel elnökség a nyitottságból profitáló Európa jelmondata alatt elsősorban a keleti szomszédokkal való kapcsolatok mélyítését és normalizálást értik (szeptember végén sor kerül a magyar elnökségtől örökölt Keleti Partnerség csúcstalálkozóra is), addig a déli tagállamok sokkal inkább az észak-afrikai helyzet és a bevándorlás miatt aggódnak, mely azonban korántsem ilyen nyomasztó kérdés Lengyelország szempontjából. Varsó komolyan bírálja a határellenőrzés visszaállítását követelő hangokat és (az egyébként varsói székhelyű) Frontex határvédelmi ügynökség hatékonyabb munkáját sürgeti. Már a csatlakozástól kezdve a lengyel figyelem központjában áll egy Ukrajnával kötendő társulási szerződés, amit a legtöbb elemző egyértelmű kudarcként értékel, hiszen a keleti szomszéd jottányival sincsen közelebb egy esetleges EU-csatlakozáshoz. Mindezek mellett Belarusz és Grúzia demokratizálódásának felgyorsítását tekinti fontosnak a jelenlegi elnökség, saját rendszerváltásának sikerét példaként állítva. Oroszország kapcsán ezzel szemben nagy az egyetértés a weimari országok között. A lengyel köztársasági elnök, Bronisław Komorowski a legutóbbi találkozó után meg is említette, hogy következő alkalommal Dimitrij Medvegyev orosz elnököt is szívesen látná, melyben német és francia kollégája is támogatta. Ez nagy fordulat Lech Kaczynski elnöksége után, akit az 60

oroszokkal szembeni óvatosság és előítélet fő képviselőjeként tartottak számon. A sors furcsa fintora révén azonban a tavalyi szmolenszki katasztrófa után enyhülni kezdett a két ország viszonya, melyben persze a kölcsönös függőség is szerepet játszik, elvégre a lengyel gázellátás 65-70 százaléka Oroszországból érkezik (melyre nem rég kötöttek 2037-ig szóló szerződést), Oroszország szempontjából pedig az EU a legnagyobb export-célpont. Mióta tehát egy párthoz tartozik a miniszterelnök és az elnök, hatékonyabb a lengyel külpolitika is. Lengyelország így végül a németek által favorizált Északi Áramlat vezeték terve mögé is felsorakozott. Ebben a döntésben viszont megfigyelhető Donald Tusk kormányfő pragmatizmusa is, aki a lengyel-orosz viszony ápolása közben igyekszik a Dél-Kaukázus országainak stabilizálását is segíteni, ezáltal alternatív forrásokat keresve. A másik kulcskérdés az energiabiztonság. Lengyelország kimutatta a foga fehérjét, amikor egyedüli tagállamként nem vállalta, hogy 40 százalékkal csökkentse szén-dioxid kibocsátását 2030-ig. Ez nem is meglepő, elvégre a lengyel energiafelhasználás 90 százalékát szénerőművekből fedezik. A források diverzifikálása címén ráadásul két új atomerőmű építését tervezik, szintén az európai trenddel szembemenve. Amikor pedig ezt tárgyalópartnereik számon kérik, a lengyel vezetés már nem az európai nagyhatalom szerepében mutatkozik, sokkal inkább visszanyúl az elmaradottabb gazdaságokkal szembeni tolerancia és szolidaritás retorikájához. Csendes támogatás Mint a fentiekből kiderül, Lengyelország nem fél a konfrontálódástól. Legyen szó akár potenciális szövetségeseiről is, saját érdekeit igyekszik kellő határozottsággal képviselni. Európa vezető országai elismerik törekvéseit, azonban még nem tekintik teljesen egyenrangú partnernek. Bartek Nowak, a Centre for International Relations nevű agytröszt igazgatója a gazdasági fejlődésen és a stabil politikai-gazdasági intézményrendszeren túl még egy olyan faktort lát, ami Lengyelország megítélését és ezáltal érdekérvényesítési képességét javítja a jelenlegi helyzetben. Ez pedig a lengyel politikai elit, főként pedig a vezető réteg pragmatizmusa és nemzetközi támogatottsága. Személyesen Donald Tusk, valamint Radek Sikorski külügyminiszter az érdekeket az ideológia elé helyező, rugalmas, esetenként akár opportunista politizálása is kulcsfontosságú, mely legtöbbször képes alkalmazkodni az aktuális helyzethez. Ehhez társul az Európai Uniós ügyekért felelős miniszter, Mikołaj Dowgielewicz technokrata, a politikától kellő távolságot tartó személyisége. A Polgári Platformra pedig külföldön piacbarát és européer kormányként tekintenek, miközben az ellenzéki Jarosław Kaczynski vezetése alatt álló Jog és Igazságosság pártját nacionalista színezetű, inkább saját érdekszférájára koncentráló alternatívaként tartja számon sok vezető európai politikus. Ennek köszönhetően bár nyíltan természetesen senki 61

sem foglalt állást a tavalyi elnökválasztás PO-győzelme után is meglehetős elégedettség érződött többek között a weimari háromszög vezetőin. Lengyelország tekintélye tehát folyamatosan növekszik, bár érdekérvényesítő képessége még korántsem mérhető a régi nagy tagállamokéhoz. Az eurózónához való csatlakozással és növekvő lengyel tehervállalással persze gyorsan nagyobb beleszólást kaphatnának a legfontosabb döntésekbe, ám jelenleg a lengyel elnökség éppen ennek ellenkezőjéért küzd, elvégre az uniós támogatásokra továbbra is szükség van a gazdasági növekedés fenntartásához és a nyugati államokhoz való felzárkózáshoz. 62

A lengyel-amerikai barátság Ugrósdy Márton Varsó számára mindig is kiemelten fontos volt Washington barátsága, és ebben nem csak az játszott nagy szerepet, hogy a világon élő lengyelek negyede az Egyesült Államokban lakik. A rendszerváltás után a mindenkori lengyel kormány a nemzetbiztonság egyik legfőbb garanciáját látta a transzatlanti szövetségesben, akinek sokszor sietett segítségére Irakban és Afganisztánban is. A változó európai erőviszonyok azonban az Egyesült Államok szerepét is átértékelik. Merre tart most a lengyel-amerikai kapcsolat? A rendszerváltás mítosza Az Egyesült Államok a mai napig hálás Lengyelországnak, ugyanis a washingtoni vélemények és mítoszok szerint egy egyszerű hajógyári munkásnak nagyon nagy szerepe volt a dicsőséges Szovjetunió megdöntésében. Lech Walesa nem véletlenül számít a szabadság egyik legnagyobb ikonjának a tengerentúlon. A rendszerváltás idejében, 1989 júliusában Lengyelországba és Magyarországra látogatott az amerikai elnök, George H. W. Bush, ami már akkor is jelezte: Amerika sokat vár azoktól a népektől, akik tettek is valamit saját szabadságuk kivívásáért. Az amerikai lengyel közösség természetesen mindent megtett azért, hogy ezt a mítoszt a lehető legjobban kihasználják, és a szabad Lengyelország kormányai is előszeretettel fordultak Washingtonhoz segítségért, főleg akkor, amikor a keleti határok mentén ismét erőre kapott Oroszország. A lengyel politikai elit, akiben még mindig él az ország többszöri feldarabolásának fájó emléke folyamatosan biztonsági garanciát keresett és keres a két nagy szomszéd, Németország és Oroszország vélt vagy valós fenyegetésével szemben, és ezt a garanciát végül az Egyesült Államok kormányában és máig jelentős hadseregében, illetve a NATO-tagságban találta meg. Afganisztán és Irak A 2000-es évek elején Lengyelországnak szembe kellett néznie legsötétebb félelmeivel: a feje fölött átívelő német-orosz szövetséggel. Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése, és az azt követő egyre magabiztosabb orosz nyilatkozatok ismét megszólaltatták a vészcsengőket a lengyel politikai elit fejében. Erre még jobban ráerősített Gerhard Schröder német kancellár oroszbarátsága, ami már-már a lengyel történelem legsötétebb fejezeteit elevenítette fel a radikális varsói politikusok számára. Varsónak szövetséges kellett, és csupán egyetlen alkalmas jelölt jöhetett szóba: az Egyesült Államok. Cserében Lengyelország nem csak a szavak szintjén állt ki az USA mellett: a 2000-es évek szocialista kormányának döntése alapján a lengyel hadsereg részt vett az Egyesült Államok mindkét közel-keleti hadműveletében: az iraki és az afganisztáni háborúban is. Irakban az első naptól kezdve részt vettek a harcokban, a háború csúcspontján 2.500 lengyel katona 63

teljesített szolgálatot Irak déli részén, ahol a 17 nemzetből álló Iraki Nemzetközi Erők parancsnokságát is ellátták. Afganisztánban a mai napig jelen van a lengyel haderő 1.100 katonával, de a hazahívásuk többször is felmerült a mostani választási kampány során is. Afganisztánban eddig 27, míg Irakban 23 katonát veszített a lengyel haderő. Nem csoda, hogy a politikai pártok egyetértése ellenére a lengyelek többsége elutasította az iraki és az afganisztáni szerepvállalást is. A kőkemény Amerika-barátság kora A 2005-ös parlamenti választás sok téren hozott radikális változást Lengyelország életében, azonban az Amerika-barátság változatlan maradt. A PiS elfogadta a korábbi érvelést, miszerint Bialystokot Bagdadban kell megvédeni. A lengyel politikai elit úgy vélte: kizárólag az Egyesült Államok képes garantálni Lengyelország területi integritását. Ez az alapvetés különösen akkor vált egyértelművé, amikor Varsóban összehasonlították az USA és az EU fegyveres erejét. Az amerikai jóindulat megnyerése érdekében az SLD-kormány úgy döntött: az amerikai F- 16-osokat választja az európai Gripen és Mirage vadászgépek helyett, és mára már kiderült az is: a varsói kormány hozzájárult ahhoz, hogy a CIA titkos börtönöket üzemeltessen Lengyelország területén. A fokozatos Washington felé forduláshoz természetesen az is hozzájárult, hogy Lech Kaczynski elnökként sikeresen magára haragította a moszkvai és a berlini vezetést is, így Lengyelországnak nem sok lehetősége maradt nemzetközi kapcsolatainak bővítésére. Rakétavédelem Miközben a lengyel katonák életüket áldozták az amerikai célokért Irakban és Afganisztánban, a washingtoni kormány 2003-ban újabb kezdeményezéssel kereste meg Varsót: a rakétavédelmi pajzs tervével. A Miller majd Kaczynski-kormány természetesen támogatta az ötletet, hiszen a PiS ezzel még jobban meg tudta erősíteni a választási programban is kiemelt lengyel-amerikai szövetséget. A lengyel kormány arra is számított, hogy ezzel a lépéssel talán közelebb juthat az áhított vízummentességhez is, azonban ezeket az álmokat nagyon hamar lehűtötték az amerikai illetékesek. A lengyel lakosság egyébként nem lelkesedett az amerikai tervekért: a többség egészen a 2008-as grúziai háborúig mereven elutasította azt, hogy az amerikai rakéták lengyel területen állomásozzanak. Varsóban nem volt egyetértés arról sem, hogy az új bázisok mennyire növelik Lengyelország biztonságát: mint arra sokan felhívták a figyelmet, a rakéták indítóállásai elsőszámú célpontjai lehetnek egy esetleges orosz megelőző csapásnak, de akár egy terrortámadásnak is. Radoslaw Sikorski, aki akkor még a PiS védelmi minisztere volt ezért azt kérte az Egyesült Államoktól, hogy a rakéták mellett további katonai erőt is telepítsen Lengyelországba az ország védelme érdekében, de az amerikai bázis hasznáról már ő sem volt meggyőződve. 64

A kiábrándulás Annak ellenére, hogy a mindenkori lengyel kormány mindent megtett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése érdekében, a lakosság nem mindig Amerikában látja a jövő zálogát. A 2000-es évek derekán Lengyelország büszkén vállalt szerepet Irakban, és George W. Bush volt a legnépszerűbb külföldi politikus Varsó utcáin. Ma azonban már más a helyzet. Barack Obamát nem tette kedveltté Reset-politikája, és a lengyelek is egyre inkább az EU-n belül keresik a boldogulást, mintsem a tengerentúlon. Amikor Varsó Bush elnök mellé állt az iraki háborúban, azokat a nyugat-európai kapcsolatait tette kockára, amelyektől exportja és saját jóléte függött. Ezen kívül a lengyel gazdaság nem állt készen arra, hogy a jelentős létszámú katonai missziókat finanszírozza: az erre költött pénzre sokkal nagyobb szükség lett volna Lengyelország határain belül. Cserébe Lengyelország nem kapott semmit: Varsó nem kapott nagy megrendeléseket az iraki újjáépítésben, és a vízummentességet sem sikerült elérni, ami nagy szálka volt a lengyel kormány szemében, ráadásul egész Európa neheztelt rájuk Amerika-barát magatartásuk miatt. Amikor Donald Tusk kormányra került 2007-ben, egyik ígérete pont az volt, hogy újratárgyalja a rakétavédelmi terveket az Egyesült Államokkal. A kiábrándultságnak természetesen gazdasági oka is van: ennek hátterében pedig Lengyelország sikeres EU-integrációja áll. Mint arra több elemző is felhívja a figyelmet: csak az EU kohéziós alapjaiból évi tízmilliárd euró érkezik Lengyelországba, miközben az amerikai támogatás alig 30 millió dollárt tesz ki, amit ráadásul nagyrészt katonai kiadásokra tud csak elkölteni a varsói kormány. A lengyel átlagember számára az EU-val jóban lenni sokkal több előnnyel jár, mint az USA kegyeiért küzdeni, elég csak a méltán elhíresült lengyel vízvezeték-szerelőre gondolni. A lassú változások ellenére még mindig Lengyelország az egyik leginkább atlantista európai állam, a feltétlen szerelem napjai azonban már elmúltak. Posztszovjet tér Lengyelország és az Egyesült Államok egy téren mindig nagyon jól együtt tudott működni: ez volt a nyugati szovjet utódállamok ügye. Mind Varsó, mind Washington rendkívül aktív a térségben, elsősorban azzal a céllal, hogy borsot törjenek Moszkva orra alá, ezzel is lekötve az orosz energiákat. Lengyelország fontos szerepet játszott a színes forradalmakban: Grúziában és Ukrajnában is nagyon sok lengyel szakértő járt, hogy felkészítsék a nyugatbarát, ellenzéki erőket a hatalomátvételre, illetve az utcai akciókra. Nem véletlen, hogy az orosz kormány egyre bizalmatlanabb lett a lengyel vezetéssel szemben, amit csak tetézett Lech Kaczysnki elnökké választása, illetve öccsének miniszterelnöki kinevezése. A színes forradalmak látványos kudarca, illetve a Kaczynski-ikrek hanyatlása sok téren változást hozott ebben a relációban is. A pragmatikus Donald Tusk a Moszkvával való megbékélést szem előtt tartva és a szalonképes ellenzéki erők híján visszafogta keleti 65

politikáját, és elsősorban Belaruszra koncentrálja a lengyel erőforrásokat, nem kis részben az ott élő lengyel kisebbség védelme érdekében. Ukrajna támogatása ma már inkább a szavak, illetve a kereskedelmi kapcsolatok élénkítése szintjén kap szerepet, amit jól példáz a nemrég lezárult Keleti Partnerség csúcstalálkozó is. Az orosz mátrix A lengyel-orosz kapcsolatok normalizálódása azt is jelentette, hogy Lengyelországnak egyre kevésbé van szüksége azokra a biztonsági garanciákra, amelyeket az Egyesült Államok nyújthat számára. A weimari háromszög szintén olyan biztosítékokat adhat a varsói vezetés kezébe, ami a transzatlanti viszony további mélyítése ellen hathat. Ha Lengyelország fajsúlyos szereplő akar lenni az EU-n belül, akkor nem tarthatja fél szemét folyamatosan Amerikán. Ugyanez igaz az oroszokra is: az utóbbi egy év eseményei alapján a kétoldalú aggodalmakat most már a kétoldalú kapcsolatokon keresztül, és nem közvetítők által oldják meg a felek. Jó példa erre a lengyel-orosz gázszerződés, ami hosszú távra rendezi a Varsónak szállított földgáz árát, vagy éppen azok a kétoldalú szerződések, amiket tavaly decemberben írt alá Dmitrij Medvegyev varsói látogatásán. Mit hoz a jövő? Lengyelország sikeres európai integrációja és a folyamatosan javuló orosz kapcsolatok leértékelik az Egyesült Államok szerepét, ez azonban nem jelenti azt, hogy Washington minden befolyását elveszítené a térségben (bár hozzá kell tennünk, az Obama-adminisztráció nem töri össze magát azért, hogy az összes létező eszközt bevesse a közép-európai kormányok meggyőzése érdekében). A katonai kapcsolat természetesen meg fog maradni, hiszen az amerikai eszközök rendszeresítésével Lengyelország hosszú évtizedekre elkötelezte magát az Egyesült Államok mellett. Ennek ellenére nem számítunk arra, hogy a korábbi feltétlen Amerika-pártiság dominálná majd a varsói diskurzust, inkább azt tartjuk valószínűnek, hogy folytatódik a jelenlegi kiegyensúlyozott, ideológiától mentes, gazdasági előnyökre fókuszáló, pragmatikus lengyel külpolitika, mind az Egyesült Államokkal, mint Oroszországgal szemben. 66

Összefoglalás helyett: ki lehet a befutó? Ackermann Sándor Lengyelország választ. A 2007-es előrehozott választások után négy évvel, 2011. október 9-én újra az urnákhoz járulnak a lengyel állampolgárok, hogy az ország jövőjéről döntsenek. A választások kapcsán több kérdés is felmerül, melyek közül a legfontosabb természetesen az, hogy az előzetes közvéleménykutatásoknak megfelelően Donald Tusk vezetésével a Polgári Platform (Platforma Obywatelska) marad a kormányon, vagy Jarosław Kaczyński újra miniszterelnök lesz a Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość) élén. Továbbá eldől az is, hogy az eddigi kisebbik kormánypárt Lengyel Néppárt (Polskie Stronnictwo Ludowe) át tudja-e lépni az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Akik a választásokon indulnak A lengyel országgyűlés kétkamarás: alsóháza a Szejm (Sejm), melynek 460 tagja van, a felsőházat pedig a száztagú Szenátus (Senat) alkotja. A parlamenti választásokon összesen kilenc párt indul el október 9-én, amelyek közül a legnagyobb szavazóbázissal a jelenleg is kormányon lévő, liberális-konzervatív Polgári Platform (PO), illetve a legerősebb ellenzéki, jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) rendelkezik. Az előzetes közvéleménykutatások szerint az öt százalékos parlamenti küszöböt átlépheti még a Baloldali Demokratikus Szövetség (Sojusz Lewicy Demokratycznej), illetve a jelenleg kormánykoalícióban lévő Lengyel Néppárt (PSL). Egyes elemzők szerint a Polgári Platformból tavaly nyáron kiszállt, új pártot alapító Janusz Palikot (Ruch Poparcia Palikota) is képes lehet meghaladni az öt százalékos választási eredményt. Bár a hétről-hétre frissülő felmérések Donald Tusk győzelmét sejtetik, még semmi sem dőlt el: egy olyan országban, ahol a szavazásra jogosultak száma jóval meghaladja a harmincmillió főt, bármi megtörténhet. Polgári Platform mennyire biztos a győzelem? Az mindenképpen egyértelmű, hogy a kormányzásra készülő pártok közül csakis a mostani miniszterelnök Donald Tusk vezette Polgári Platform, illetve a Jarosław Kaczyński zászlaja alatt kampányoló, a kormánypárt nyakában lihegő Jog és Igazságosság kerülhet ki győztesként. A közvéleménykutatásokat végző különböző cégek eredményei olykor-olykor hatalmas különbségeket mutatnak, bár az elmondható, hogy mindannyian a Polgári Platform győzelmét jósolják. A kormánypárt azonban cseppet sem lehet nyugodt: a gyakran nagyarányú előnyöket látva könnyen elkényelmesedhetnek a Platform hívei, gondolván az ő szavazatukra talán már nincs is szükség, annyira biztos a párt győzelme. Éppen ezért Donald 67

Tusk pártjának az lenne a legjobb, ha a részvételi arányok minél nagyobbak lennének ez szinte biztos győzelmet jelentene a Platformnak. Ezt valószínűleg a kormányfő is így érzi, hiszen a parlamenti választások előtt néhány héttel országos kampányútra indult autóbusszal. A Tuskobus névre hallgató busz több héten keresztül egyik helyről a másikra utaztatja a miniszterelnököt és stábját (többnyire minden alkalommal magával viszi valamelyik miniszterét is), hogy a helyszínen találkozzon a választópolgárokkal. Tuskot és kíséretét azonban jóindulatú hátba veregetés helyett sok helyen füttyszó és elégedetlen bekiabálások sora fogadta: a miniszterelnöknek többször is végtelenül kellemetlen szituációkból kell kivágnia magát, amiért a személyes találkozót választotta a potenciális szavazókkal. Sokszor a helyi futballhuligánoktól nem hallotta a saját hangját, ez azért is fájó pont a kormányfőnek, mert jó ideje a párt egyik sarkalatos kérdése a huliganizmus visszaszorítása ami egyúttal belpolitikai viszályokat is szít valamivel kevesebb, mint egy évvel az Európa Bajnokság rendezése előtt. Amennyiben a Platform nyerni tudna az októberi választásokon, rögtön két örömteli programmal kezdhetné a következő kormányidőszakot: egyrészt befejezhetik a júliusban megkezdett EU-elnökséget, másrészt pedig megrendezhetik a jövő nyári labdarúgó Európa Bajnokságot, amely ha sikeres lesz, nagyot lendíthet az ország mostanában amúgy sem rossz - külföldi megítélésén. A közvéleménykutatások alapján a választásra jogosultak körében a Polgári Platform átlagosan 36 százalékos népszerűséget tudhat magáénak, 4-5 százalékkal többet, mint legnagyobb ellenfele, a Jog és Igazságosság. A lengyel előrejelzésekkel azonban nem árt elővigyázatosnak lenni: 2005-ben a Platform, 2007-ben pedig a Jog és Igazságosság pártját várták az első helyre, végül mind a két alkalommal a másik nyert. Jog és Igazságosság beérhető-e a kormánypárt? A Jarosław Kaczyński által vezetett erősen konzervatív Jog és Igazságosság pártja négy év kihagyás után térne vissza a kormányrúdhoz. Hat évvel ezelőtt, a 2005-ös választásokat éppen azelőtt a Polgári Platform előtt nyerték meg, akik idén szintén a legnagyobb riválisai az ellenzéki pártnak. Kormányzásuk ugyanakkor nem tartott sokáig, a Kaczyński-fivérek idilli vezetésének (a tragikusan elhunyt Lech Kaczyńskit 2005-ben választották Lengyelország elnökének) a 2007-es Platform-győzelmet hozó előrehozott választások vetettek véget. Az akkori vereséget követően ellenzékiségbe vonuló Jog és Igazságosság azóta egyre rosszabbul áll: 2007-ben Jarosław Kaczyńskinak kellett lemondania a kormányfői posztról, hogy aztán 2010-ben az államfői tisztséget is elveszítse a párt a tragikus kimenetelű szmolenszki baleset következtében. Jarosław Kaczyński akkor elindult az előrehozott 68

elnökválasztásokon, de alulmaradt a korábbi Szejm-elnök Bronisław Komorowskival szemben. A Jog és Igazságosság elnöke most mindent elkövet, hogy újra a kormányfői székbe ülhessen. Ugyan a lengyel előrejelzések Platform győzelmet jósolnak, korántsem szabad leírni a komoly táborral rendelkező ellenzéket. Ami Kaczyński és pártja mellett szól: 1. konzervatív, jobboldali nézeteit egyre többen osztják a köztudottan erősen vallásos Lengyelországban, még a fiatalok körében is. 2. Kaczyński pártjának jóformán nincsen konkurenciája a PO-tól jobbra (az az egy-két jobboldali párt, akik részt vesznek a választásokon, valószínűleg meg sem közelítik majd a parlamenti küszöböt). 3. A Platformból kivált, egyre erősödő Janusz Palikot pártja éppen Donald Tuskéktól vehet el értékes szavazatokat, ami csökkentheti a két párt közötti néhány százalékos eltérést. 4. Maga a kormánypárti kampány is segíthet Kaczyńskin: míg idáig Donald Tusk miniszterelnök az EU zöld szigetének nevezte Lengyelországot, s Európában is a bezzegországként tartották számon, a kampány megkezdése óta Tusk rendre szegénységgel, munkanélküliséggel, elégedetlenséggel találkozik főleg a kisebb városokat, illetve falvakat járva. Ha a miniszterelnök nem tudja meggyőzni a csalódott rétegeket, az szintén az ellenzék malmára hajthatja a szelet. Az azonban, hogy Kaczyńskinak nincsen ellenfele a jobboldalon, akár hátrányos is lehet a választások után. Amennyiben a Jog és Igazságosság októberben nyerne ez pedig maximum néhány, talán négy-öt százalékos előnnyel a Platform előtt elképzelhető nem lenne koalíciós partnere. A jelenleg parlamenti mandátumokra pályázó pártok közül szinte elképzelhetetlen, hogy Kaczyński pártja valakivel közösen alkosson kormányt, s így kisebbségi kormányként kerülnének az országgyűlésbe. Ennek tükrében elképzelhető, hogy egy esetleges Kaczyński győzelmet követően hosszú hetekig tartó koalíciós tárgyalások következnének. Ki juthat be a két nagy mellett? A Lengyel Néppárt (Polskie Stronnictwo Ludowe) A Platformmal koalícióban kormányzó párt elmondhatja magáról, hogy a legtöbb taggal rendelkezik az országban: a 130 000 főt számláló párt felülmúlja mind a másik kormánypártot (50 000 tag), mind az ellenzéki Jog és Igazság pártját (22 000 tag). Az 1895- ben alapított történelmi párt ehhez képest csupán 31 mandátummal rendelkezik a Szejmben, a Szenátusba pedig két főt delegálnak. Az előrejelzések rendre öt százalék körüli eredményt jósolnak a Lengyel Néppártnak, így ha valóban bejutnak, elképzelhető, hogy megmarad a kormánypárti koalíció Tusk pártjának természetesen szüksége van a Néppártra a parlamenti többséghez, hacsak nem aratnak elsöprő sikert Kaczyńskiék felett. Amennyiben viszont nem lépik át a parlamenti küszöböt, 69

könnyen bajba kerülhet a Polgári Platform is, akinek új koalíciós partner után kell majd néznie. Baloldali Demokratikus Szövetség (Sojusz Lewicy Demokratycznej) A szociáldemokrata párt 2001-ben még választásokat nyert, a 2007-es választásokon azonban már csak 45 parlamenti mandátumot szerzett. 1999-es megalakulása óta még sohasem indult egyedül: idén közös listán van többek között a Munkaszervezettel (Unia Pracy), a Nők Pártjával (Partia Kobiet), illetve a Zöldekkel (Zieloni). A legtöbb közvéleménykutató cég 8 százalék körüli eredményt jósol a pártnak, de kivétel nélkül mindenki a parlamentbe várja őket. Janusz Palikot Az ellentmondásos Janusz Palikotot még 2010 júliusában a Polgári Platformból zárták ki, miután többször is nyíltan bírálta Lech Kaczyńskit a szmolenszki tragédia kapcsán. Nem ez volt egyébként Palikot egyetlen megdöbbentő akciója, 2007-ben például egy olyan pólóban jelent meg a PO sajtótájékoztatóján, amelynek elejére az SLD-ből jövök", a hátára pedig a Meleg vagyok" felirat volt felfestve. Pár nappal később egy, a lubilin rendőrök által elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatos sajtóeseményre egy dildóval és egy pisztollyal érkezett, mondván: ezek a tárgyak jelképezik a lengyel rendőrség munkamódszereit. Kizárása után új, liberális pártot alapított Palikot Támogató Mozgalma (Ruch Poparcia Palikota) néven. Nem sokan gondolták volna, hogy rögtön a 2011-es választásokon komolyan kell venni Palikotot, akiről most már könnyen elképzelhető, hogy átlépi az öt százalékos parlamenti küszöböt. A többek között a melegházasságot, az egyház és az állam szétválasztását követelő Palikot pártját sok közvélemény kutató cég várja akár 6 százalék fölé is. Akik még ott lesznek Néhány százalékos eredményt érhet el a Lengyelország a Legfontosabb (Polska Jest Najważniejsza), az Új Jobboldal Kongresszusa (Kongres Nowej Prawicy), a Jobboldali Köztársaság (Prawica Rzeczypospolitej), illetve a Lengyel Munkáspárt (Polska Partia Pracy), de szinte biztos, hogy ezek közül a pártok közül egy sem kerül be a következő parlamentbe. 70