A Kunigunda utcában működő 6 szakszervezet (TVDSZ, TE MÉSZ, MTGYSZ, TFSZ, DTÜSZ, DTDSZ) vezetősége a hatéko nyabb érdek vé delmi tevékenysé g megerősíté sére döntő lépésre szánta el magát. Megalapítottuk az Egyesült Mé dia Szakszervezetet (EMSZ), mely nek vezetésére Lázár And rást, a korábbi Sztrájkbizottság elnökét kértük fel. A hat alapító szakszervezet új alapokra helyezi együttműködését az összefogás jegyében. Az új szakszervezet mellett a már működő szakszer vezetek változatlanul folytatják érdekvédelmi munkájukat az új Munka törvénykönyve által bizto sí tott keretek között. A szakszervezeti tagoknak egyen ként kell belépniük az EMSZ-be, és eredeti szerveze tükben is tagok maradnak, új tagdíjukat saját, régebbi szerve ze tük fizeti. Azokat is várjuk a tagjaink közé, akik eddig egyik szakszervezetnek sem voltak a tagjai. Csatlakozzatok hozzánk, mert csak összefogással lehe tünk hatékonyak! AMIT MÉG NEM KIEMELT HÍRÜNK Lázár András tájékoztatást kért arról, hogy a dolgozók körében elterjedt a 10 %-os leépítés híre. 1 / 9
Borbély Urquhart Julianna: Egy középvezető rosszul adta tovább az információt, sajnos. Átvilágítás folyik, munkafolyamatokat néznek, és terveznek a 2013-as évre. Az EMSZ kezdeményezi, hogy a munkáltató egyértelműen nyilatkozzon a létszámleépítésről (minőségi cseréről) elterjedt hír kérdésében. AZ ELMÚLT HÉTEN TÖRTÉNT Dr. Helembai Eszter Humán Erőforrás Gazdálkodási Igazgató részére levelet küldtünk a műszakpótlékokkal kapcsolatban. Várjuk a választ. KÖZFOGLALKOZTATÁS Többen megkerestek minket az MTVA-hoz, többségében az archívumba helyezett közfoglalkoztatottak ügyében. Konzultáltunk a helyszínen dolgozó kollégáinkkal, akik elmondták, hogy milyen problémák merültek fel a közfoglalkoztatottak munkájával kapcsolatban. Megkerestük Kálomista Zsuzsát, az Archívum igazgatóját, aki október 2-án fogadta Lázár Andrást. 2 / 9
MÉG MINDIG NEM TÖRTÉNT SEMMI 1./ 2012. augusztus 25-én létrejött a régóta várt konzultáció az MTVA vezetése és az EMSZ küldöttsége között. A téma az alkotói bérpótlékok bevezetése volt. A megbeszélésen néhány vitatott kérdés nyitott maradt. Az MTVA vezetése azt ígérte, hogy az új bérpótlék bevezetése szeptember végére várható, de előtte újból leülünk megbeszélni a vitás kérdéseket. VÁRJUK A VEZETÉS JAVASLATAIT. 2./ Ez év augusztusában azzal a kéréssel fordultunk az illetékes munkahelyi és munkavédelmi vezetőkhöz, hogy felvételvezető kollégáink ismét kaphassanak támogatást szemüveg vásárláshoz, hiszen ők is ugyanannyit dolgoznak képernyő előtt, mint a gyártásvezetők. Augusztus 31-én kelt levelében Helembai Eszter igazgató arról tájékoztatott bennünket, hogy információi szerint több felülvizsgálati kérelem is beérkezett már a KEM-re, ezek együttes elbírálása után történik majd meg a szükséges módosítások átvezetése. VÁRJUK A SZÜKSÉGES MÓDOSÍTÁSOKAT, mielőtt kollégáink szeme maradandó károsodást szenved. HÁZUNK TÁJÁRÓL Az EMSZ vezetősége minden héten, megbeszéli a fontosabb témákat, dönt a lehetséges lépésekről. Annak érdekében, hogy ez a munka mindenki számára követhető legyen létrehoztunk egy Internet oldalt és rendszeresen meg fogjuk jelentetni azt a heti hírlevelet, amit most a kezedben tartasz. Gyere, ismerkedj meg az oldalunkkal is: www.mediaszakszervezet.hu Ezen az oldalon elmondhatod a véleményedet bármiről, akár névtelenül, bejelentkezés nélkül is. Írjatok bátran! 3 / 9
A beérkezett panaszokból, észrevételekből nyílt napot szervezünk az MTVA vetítőjében, melynek időpontja: 2012. november 8-án. Számítunk a véleményetekre, mert a Nyílt napot Ti szerkesztitek, Ti töltitek meg tartalommal. Az általatok felvetett témákat, kérdéseket teszi fel a cég megjelent vezetői részére Lázár András, az EMSZ elnöke. Színes híreink: Vége a nyárnak, indul a hangversenyszezon. Október 14.-én 17 órakor az Olasz Kultúra- Házában mintegy 100 tagú Japán Gálaműsor programjára 500 forint a belépő. Október 16.-án 19.30 órakor a Művészetek Palotájában Kárászy Szilvia Jegyek ára 1.500, 3.500, 4.500, 5.500 forint. November 10.-én indul az öt előadásos Pulzus vonósnégyes bérletsorozat, mely gyönyörű helyen, a rendkívüli akusztikájú Festetics Palotában kerül bemutatásra. Bérletek ára: 7.900 forint. 4 / 9
Jelentkezés: veres.eva@mtva.hu AMIT MÁR TUDTOK A Kunigunda utcában működő 6 szakszervezet (TVDSZ, TE MÉSZ, MTGYSZ, TFSZ, DTÜSZ, DTDSZ) vezetősége a hatéko nyabb érdek vé delmi tevékenysé g megerősíté sére döntő lépésre szánta el magát. Megalapítottuk az Egyesült Mé dia Szakszervezetet (EMSZ), mely nek vezetésére Lázár And rást, a korábbi Sztrájkbizottság elnökét kértük fel. A hat alapító szakszervezet új alapokra helyezi együttműködését az összefogás jegyében. Az új szakszervezet mellett a már működő szakszer vezetek változatlanul folytatják érdekvédelmi munkájukat az új Munka törvénykönyve által bizto sí tott keretek között. A szakszervezeti tagoknak egyen ként kell belépniük az EMSZ-be, és eredeti szerveze tükben is tagok maradnak, új tagdíjukat saját, régebbi szerve ze tük fizeti. Azokat is várjuk a tagjaink közé, akik eddig egyik szakszervezetnek sem voltak a tagjai. Csatlakozzatok hozzánk, mert csak összefogással lehe tünk hatékonyak! AMIT MÉG NEM KIEMELT HÍRÜNK Lázár András tájékoztatást kért arról, hogy a dolgozók körében elterjedt a 10 %-os leépítés híre. 5 / 9
Borbély Urquhart Julianna: Egy középvezető rosszul adta tovább az információt, sajnos. Átvilágítás folyik, munkafolyamatokat néznek, és terveznek a 2013-as évre. Az EMSZ kezdeményezi, hogy a munkáltató egyértelműen nyilatkozzon a létszámleépítésről (minőségi cseréről) elterjedt hír kérdésében. AZ ELMÚLT HÉTEN TÖRTÉNT Dr. Helembai Eszter Humán Erőforrás Gazdálkodási Igazgató részére levelet küldtünk a műszakpótlékokkal kapcsolatban. Várjuk a választ. KÖZFOGLALKOZTATÁS Többen megkerestek minket az MTVA-hoz, többségében az archívumba helyezett közfoglalkoztatottak ügyében. Konzultáltunk a helyszínen dolgozó kollégáinkkal, akik elmondták, hogy milyen problémák merültek fel a közfoglalkoztatottak munkájával kapcsolatban. Megkerestük Kálomista Zsuzsát, az Archívum igazgatóját, aki október 2-án fogadta Lázár Andrást. 6 / 9
MÉG MINDIG NEM TÖRTÉNT SEMMI 1./ 2012. augusztus 25-én létrejött a régóta várt konzultáció az MTVA vezetése és az EMSZ küldöttsége között. A téma az alkotói bérpótlékok bevezetése volt. A megbeszélésen néhány vitatott kérdés nyitott maradt. Az MTVA vezetése azt ígérte, hogy az új bérpótlék bevezetése szeptember végére várható, de előtte újból leülünk megbeszélni a vitás kérdéseket. VÁRJUK A VEZETÉS JAVASLATAIT. 2./ Ez év augusztusában azzal a kéréssel fordultunk az illetékes munkahelyi és munkavédelmi vezetőkhöz, hogy felvételvezető kollégáink ismét kaphassanak támogatást szemüveg vásárláshoz, hiszen ők is ugyanannyit dolgoznak képernyő előtt, mint a gyártásvezetők. Augusztus 31-én kelt levelében Helembai Eszter igazgató arról tájékoztatott bennünket, hogy információi szerint több felülvizsgálati kérelem is beérkezett már a KEM-re, ezek együttes elbírálása után történik majd meg a szükséges módosítások átvezetése. VÁRJUK A SZÜKSÉGES MÓDOSÍTÁSOKAT, mielőtt kollégáink szeme maradandó károsodást szenved. HÁZUNK TÁJÁRÓL Az EMSZ vezetősége minden héten, megbeszéli a fontosabb témákat, dönt a lehetséges lépésekről. Annak érdekében, hogy ez a munka mindenki számára követhető legyen létrehoztunk egy Internet oldalt és rendszeresen meg fogjuk jelentetni azt a heti hírlevelet, amit most a kezedben tartasz. Gyere, ismerkedj meg az oldalunkkal is: www.mediaszakszervezet.hu 7 / 9
Ezen az oldalon elmondhatod a véleményedet bármiről, akár névtelenül, bejelentkezés nélkül is. Írjatok bátran! A beérkezett panaszokból, észrevételekből nyílt napot szervezünk az MTVA vetítőjében, melynek időpontja: 2012. november 8-án. Számítunk a véleményetekre, mert a Nyílt napot Ti szerkesztitek, Ti töltitek meg tartalommal. Az általatok felvetett témákat, kérdéseket teszi fel a cég megjelent vezetői részére Lázár András, az EMSZ elnöke. Színes híreink: Vége a nyárnak, indul a hangversenyszezon. Október 14.-én 17 órakor az Olasz Kultúra- Házában mintegy 100 tagú Japán Gálaműsor programjára 500 forint a belépő. Október 16.-án 19.30 órakor a Művészetek Palotájában Kárászy Szilvia Jegyek ára 1.500, 3.500, 4.500, 5.500 forint. November 10.-én indul az öt előadásos Pulzus vonósnégyes bérletsorozat, mely gyönyörű helyen, a rendkívüli akusztikájú Festetics Palotában kerül bemutatásra. 8 / 9
Bérletek ára: 7.900 forint. Jelentkezés: veres.eva@mtva.hu 9 / 9