HATÁROZAT. módosítja: 1. Az INRIO első oldalán, az INRIO megnevezését követő szövegrész az alábbiak szerint módosul:

Hasonló dokumentumok
Melléklet: - HATÁROZAT

HATÁROZAT. 1. A MARIO Törzsrész V pontja az alábbi első bekezdéssel egészül ki:

HATÁROZAT. jóváhagyja. Az Elnök a jogszabályból eredő módosítási kötelezettséggel összefüggésben a referenciaajánlat tartalmát az alábbiak szerint

HATÁROZAT. Ügyintéző: dr. Kun István, Szombati Attila Melléklet: -

HATÁROZAT. Ügyiratszám: KS/ /2017.

HATÁROZAT. megállapítja: Havi és egyszeri díjak Optikai hálózaton nyújtott szolgáltatás (nettó Ft): Forgalmi korlát (GB)

HATÁROZAT. Ügyiratszám: KS/ /2016.

HATÁROZAT. Ügyiratszám: KS/3650-7/2017.

Budapest, április 3. P.H. dr. Karas Monika s.k. elnök

HATÁROZAT. megállapítja: Forgalom függő. Tartam

HATÁROZAT. megállapítja: Tartam

HATÁROZAT. 1. Az INRIO 2. számú melléklete bevezetőjének második bekezdése törlésre kerül, és helyébe az alábbi szövegrész lép:

határozatot. erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek előírása (9. piac)

A NEMZETI HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG HIVATALOS LAPJA

HATÁROZAT. Ügyintéző: dr. Bene Emese, Pávó Katalin Melléklet:-

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 947/2017. (VIII.29.) számú HATÁROZATA

Hatályba lépés: május 25.

Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: Fax: HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018.

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága szeptember 16-i ülésére

Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása

a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata - I. és II. számú melléklet Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1346/2016. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA

ENGEDMÉNYEZÉSI SZERZŐDÉS

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 20-i ülése 6. számú napirendi pontja

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 53/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG HIVATALOS LAPJA

SZERZŐDÉS JOGCÍM ÁTVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a gyermekvédelmi szakellátással kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötésére

HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1313/2016. (XI. 15.) számú HATÁROZATA

Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 12-i ülésére

A 32/2013. (XII.16.) MNB

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 684/2017. (VII.5.) számú HATÁROZATA

Közbeszerzési Hatóság közleménye

h a t á r o z a t o t

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1677/2015. (XII.15.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 464/2018. (V.22.) számú HATÁROZATA

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

2017. évi törvény. 1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény módosítása

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

éven belüli kölcsön felvételéről

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS

JOGCÍM ÁTVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉT SZABÁLYOZÓ SZERZŐDÉS

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 935/2015. (VII.24.) számú HATÁROZATA

HATÁROZAT. Az Elnök a referenciaajánlat jelen határozattal jóvá nem hagyott rendelkezései vonatkozásában annak tartalmát az alábbiak szerint

A NEMZETI HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG HIVATALOS LAPJA

HATÁROZATOT. 1% Közreműködői díj

MELLÉKLETEK 2. A HELYI HOZZÁFÉRÉSI HÁLÓZAT ARCHITEKTÚRÁJÁVAL KAPCSOLATOS, A HURKOK ÉS ALHURKOK ÁTENGEDÉSE SZEMPONTJÁBÓL LÉNYEGES INFORMÁCIÓK

Ügyiratszám: DH /2007. Tárgy: Nagykereskedelmi szolgáltatások díjának meghatározása új kiskereskedelmi szolgáltatások bevezetése esetén

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

HATÁROZAT. jóváhagyja. A jóvá nem hagyott pontokat a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa az alábbiak szerint. állapítja meg:

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról

Város Polgármestere. Előterjesztés

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Megbízási Keretszerződés Befektetési Tanácsadásra. név:... lakcím:... szem. ig. sz:... adóazonosító jel:... ügyfél azonosító:...

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 30-i ülése 9. számú napirendi pontja

SZERZŐDÉS A KIEGYENSÚLYOZÓ FÖLDGÁZ ELSZÁMOLÁSÁRA, VALAMINT EGYENSÚLYTARTÁSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

HATÁROZATOT. A Hivatal a kérelemben foglaltaknak helyt ad és az Engedélyt módosítja az alábbiak szerint:

NAPI PEAK PLUSZ FÖLDGÁZBETÁROLÁSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE ÉS NYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ KERETSZERZŐDÉS


Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

E L Ő T E R J E S Z T É S

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ

III

A kötelező átvételi jogosultság módosítása és az 530/2007. számú határozattal kiadott kiserőművi összevont engedély 3.

MEGÁLLAPODÁS KÖZSZOLGÁLTATÁSI KERETSZERZŐDÉS MEGSZÜNTETÉSÉRŐL

HATÁROZATOT: A Hivatal a kérelemben foglaltaknak helyt ad, és az ISD POWER Kft. Engedélyét az alábbiak szerint módosítja:

Melléklet: - HATÁROZAT

HATÁROZAT-ot: 1. A hatóanyag és a növényvédő szer gyártója, az engedély tulajdonosa: Isagro SPA Via Caldera Milano, Olaszország

Tárgy: Az ABI /2011/H. számú határozat módosítása HATÁROZAT

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés

Előterjesztés 5. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

KEZESSÉGVÁLLALÁSI MEGÁLLAPODÁS (készfizető kezesség)

4iG Nyrt. rendkívüli tájékoztatója

MEGÁLLAPODÁS. , mint Beruházó (székhely:.., önkormányzati törzsszám:.., adószám:.., képviseli:..), a továbbiakban: Beruházó, Preambulum

MEGÁLLAPODÁS ELEKTROMOS FÖLDKÁBEL VEZETÉSI TELKI SZOLGALMI JOG ALAPÍTÁSÁRA

ELŐTERJESZTÉS A Központi Orvosi Ügyelettel összefüggő kérdésekről

Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Budapest X. kerület, Liget u. 1/c I. 16. szám alatti ingatlan értékesítéséről

Véleményezési határidő: óra Véleményezési cím:

K&H SZÉP Kártya elfogadási szerződés Elfogadó internetes honlapján keresztül

OHÜ Országos HuLLadékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit. IZSÁK-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit. Korlátolt Felelősségű Társaság. Cll.

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását:

Közlemény. I. Lakossági Általános Szerződési Feltételek, valamint Üzleti Általános Szerződési Feltételek Törzsszöveg

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő döntések meghozatalára

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató

TERVEZET EGYESÜLÉSI TERV

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 482/2015. (IV.28.) számú HATÁROZATA

Közlemény jogi személyek összeolvadással történő egyesüléséről. első közzététel. Dátum: június 28.

KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS

Átírás:

Ügyiratszám: EP/23782-6/2016. Tárgy: INVITEL Zrt. összekapcsolási referenciaajánlat hivatalbóli módosítása Ügyintéző: dr. Kobl Tamás Melléklet: - HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke (a továbbiakban: Elnök ) az EP/23782/2016. számú, összekapcsolási referenciaajánlat módosítása iránti eljárásban az INVITEL Távközlési Zrt.-nek (székhelye: 2040 Budaörs, Edison u. 4.; Cg.13-10-040575; a továbbiakban: Szolgáltató ) az Elnök 2012. május 2-án kelt, HF/27886-20/2011. számú határozatával jóváhagyott és tartalmában megállapított, és az Elnök 2012. szeptember 28-án kelt, HF/21827-5/2012. számú, a 2013. március 29-én kelt, HF/33002-4/2012. számú, a 2013. július 26-án kelt, HF/13624-3/2013. számú 2013. december 30-án kelt, BI/69234-3/2013. számú, a 2014. augusztus 12-én kelt, BI/598-18/2014. számú, valamint a 2016. április 6-án kelt, BI/37130-5/2015. számú határozataiban foglaltak szerint módosult, és e módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt összekapcsolási referenciaajánlatát (a továbbiakban: INRIO ) az alábbiak szerint módosítja: 1. Az INRIO első oldalán, az INRIO megnevezését követő szövegrész az alábbiak szerint módosul: Készült a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének HF/25011-51/2012., HF/25016-187/2012., és BI/69234-3/2013. számú és, BI/598-18/2014., BI/37130-5/2015. számú határozataiban, valamint a BI/37130-5/2015.az EP/23782-6/2016. számú határozatban foglaltaknak való megfelelés céljából. 2. Az INRIO Törzsszöveg 1.4. pontja az alábbiak szerint módosul: A Kötelezett Szolgáltató székhelye: 2040 Budaörs, Edison utca 4.Puskás Tivadar u. 8-10. 3. Az INRIO Törzsszöveg 1.5. pontja törlésre kerül. 4. Az INRIO Törzsszöveg 2. az Átvevő szolgáltató meghatározását követően kiegészül az alábbi fogalom-meghatározással: Bankgarancia : a Ptk. szerinti garanciaszerződés, illetve garanciavállaló nyilatkozat értendő.

5. Az INRIO Törzsszöveg 3.1. pontja az utolsó bekezdést követően az alábbi szövegrésszel egészül ki: A Határozatok meghozatalát követően, 2016. június 30-ával, a Kötelezett Szolgáltatóból kiválással létrejött az Invitech Megoldások Zrt. (2040 Budaörs, Edison utca 4.) (a továbbiakban Invitech). Tekintettel a Kötelezett Szolgáltatónál, mint jelentős piaci erejű szolgáltatónál bekövetkezett jogutódlásra, a Kötelezett Szolgáltató, az Invitech, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnöke 2016. június 30-án hatósági szerződést (a továbbiakban Hatósági Szerződés) kötöttek, mely szerződés tárgyát képezte annak meghatározása, hogy a Határozatok alapján a Kötelezett Szolgáltatót és az Invitechet terhelő kötelezettség mely szolgáltatót mely tartalommal terheli, valamint a jogutódlás egyéb feltételeinek, továbbá az Invitel és az Invitech Határozatokból eredő kötelezettségeinek teljesítésére vonatkozó, illetve az ahhoz kapcsolódó kötelezettségvállalásainak rögzítése. A Hatósági Szerződés alapján, az abban foglaltak szerint az M2 és M3 Piachatározatban a Kötelezett Szolgáltatóra mint jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra kirótt kötelezettségek továbbra is a Kötelezett Szolgáltatót terhelik. Jelen INRIO célja a fentieken túlmenően ezért az M2 és M3 Piachatározatokban a Kötelezett Szolgáltatóra mint jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra kirótt, és a Kötelezett Szolgáltatónál 2016. június 30-án bekövetkezett jogutódlást követően is a Kötelezett Szolgáltatót terhelő kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban a Hatósági Szerződésben foglaltaknak jelen INRIO-ban történő megfelelő rögzítése. 6. Az INRIO Törzsszöveg 3.2. pontja az utolsó bekezdést követően az alábbi szövegrésszel egészül ki: A Kötelezett Szolgáltató biztosítja azt, hogy a Jogosult Szolgáltatók a jelenleg hatályos INRIOban foglalt változatlan díjakon és feltételek mellett vehessék igénybe a jelen INRIO-ban szereplő szolgáltatásokat, tekintet nélkül arra, hogy a szolgáltatás nyújtása a Kötelezett Szolgáltató vagy az Invitech előfizetőit, illetve hálózatát vagy annak valamely elemét érinti-e. A Kötelezett Szolgáltató a Jogosult Szolgáltatónak a jelen INRIO szerinti, az Invitechnél előterjesztett igénybejelentését úgy tekinti, mintha azt a Jogosult Szolgáltató közvetlenül a Kötelezett Szolgáltatónál terjesztette volna elő. A Kötelezett Szolgáltató a Jogosult Szolgáltató igénybejelentése esetén a jelen INRIO alapján és az irányadó elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok alapján jár el, tekintet nélkül arra, hogy: - a Jogosult Szolgáltató igényét a Kötelezett Szolgáltatónál vagy az Invitechnél terjesztette elő, valamint hogy - egyébként az előfizetői szolgáltatást nyújtó szolgáltató a Kötelezett Szolgáltató vagy az Invitech, illetve hogy - az igénybejelentéssel érintett hálózati szakasz vagy hálózati elem a Kötelezett Szolgáltató és/vagy az Invitech tulajdonában, illetve közös tulajdonában van-e, valamint hogy az érintett hálózati szakasz vagy hálózati elem esetében a tulajdonjog egyes részjogosítványai a Kötelezett Szolgáltatót és/vagy az Invitechet miként illetik meg. 7. Az INRIO Törzsszöveg 3.3. pontja az alábbiak szerint módosul: 2

Jelen INRIO személyi hatálya kiterjed a Kötelezett Szolgáltatóra ill.illetve 2016. július 1. napját követően a Kötelezett Szolgáltatónál bekövetkező átalakulás, egyesülés, szétválás esetén annak jogutódjára és az annak hálózatijelen INRIO-ban foglalt szolgáltatásait igénybevevő ill. az összekapcsolásrailletve az azok igénybevételére irányuló ajánlatot tevő Jogosult Szolgáltatóra. 8. Az INRIO Törzsszöveg 5.1.5. pontjának első bekezdése a következők szerint módosul, az első bekezdést követően pedig az alábbi szövegrésszel egészül ki: A Hálózati Szerződés hatálya a ffelek általános jogutódaira is kiterjed. A Hatósági Szerződés teljesítése érdekében jelen INRIO hatálya annyiban terjed ki az Invitechre, amennyiben szükséges a Hatósági Szerződésben foglaltak teljesítéséhez, azzal, hogy ugyanakkor az Invitech nem minősül az INRIO szerinti Kötelezett Szolgáltatónak. 9. Az INRIO Törzsszöveg 5.1.7. első bekezdése elé a következő szövegrész kerül: A Kötelezett Szolgáltató kizárólagosan felel a jelen INRIO-ban foglaltak teljesítéséért, ideértve azt az esetet is, ha a Jogosult Szolgáltatót ért kár közvetlenül vagy közvetve annak következtében keletkezik, hogy az Invitech nem, vagy nem megfelelően teljesíti a Hatósági Szerződés alapján őt terhelő kötelezettségeket a Kötelezett Szolgáltatóval szemben. 10. Az INRIO Törzsszöveg 6.6. pontban és 7.4. pontban a bankgarancia szövegrész valamennyi előfordulási helyen az alábbiak szerint módosul: Bankgaranciabankgarancia. 11. Az INRIO Törzsszöveg 23. Záró Rendelkezésekben szereplő dátum és aláírás az alábbiak szerint módosul: 20164. januárnovember 1510. napján dr. Budai J. Gergő vezető jogtanácsos, jogi és szabályozási vezérigazgató helyettes Igazgatósági tag dr. Izsáki MihályMóricz Ildikó jogtanácsos 12. Az INRIO 13. számú mellékletének második bekezdésében a Szolgáltató székhelyét megjelölő szövegrész az alábbiak szerint módosul: INVITEL Távközlési Zrt. (2040 Budaörs, Edison utca 4.Puskás Tivadar utca 8-10) 13. Az INRIO 16. számú mellékletében szereplő korábbi szövegrész törlésre kerül, helyébe a következő szövegrész lép, az alábbiak szerint: BANKGARANCIA MINTA GARANCIASZERZŐDÉS 3

Amely létrejött egyrészről... (Székhely:, Cégjegyzékszám:, Statisztikai számjel:, Adószám:, Képviseli: ) mint Garantőr, továbbiakban Garantőr, másrészről az INVITEL Távközlési Szolgáltató Zrt. (Székhely: 2040 Budaörs, Edison utca 4., Cégjegyzékszám: 13-10-040575) mint Kedvezményezett, továbbiakban Kedvezményezett a továbbiakban együttesen: Felek között az alulírott helyen és napon az alábbiak szerint: 1. Felek rögzítik, hogy a Kedvezményezett és.. (Székhely:, Cégjegyzékszám:, Statisztikai számjel:, Adószám:, Képviseli: ) mint Jogosult Szolgáltató, továbbiakban Jogosult Szolgáltató között napján Egyedi Hálózati Szerződés jött létre. 2. Garantőr a Jogosult Szolgáltató 1. pont szerinti szerződésben foglalt kötelezettségéért garanciát vállal. 3. Garantőr kijelenti, hogy az 1. pont szerinti szerződést ismeri. 4. Garantőr kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Jogosult Szolgáltató a kötelezettségét határidőben nem teljesíti, Kedvezményezett írásban tett felszólításának kézhezvételét követő 30 napon belül a felszólításban megjelölt összeget a Kedvezményezett bankszámlájára történő átutalással megfizeti. 5. Garantőr köteles a Jogosult Szolgáltatót a fizetési felszólítás kézhezvételéről haladéktalanul értesíteni. 6. Felek rögzítik, hogy Kedvezményezett a garancia érvényesítésének jogát Garantőr hozzájárulása nélkül nem ruházhatja át. 7. Felek a jelen szerződéssel kapcsolatban kötelesek kölcsönösen együttműködni és egymást tájékoztatni. 8. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezései irányadók. A Felek a jelen Szerződést annak elolvasása és értelmezése után a mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyóan írták alá. 4

Kelt, Garantőr Kedvezményezett Jelen határozat a referenciaajánlat korábban jóváhagyott és tartalmában megállapított rendelkezéseit nem érinti. A referenciaajánlat jelen határozattal jóváhagyott, illetve tartalmában megállapított módosításai a határozat kézhezvételét követő naptári hónap első napján lépnek hatályba. A Szolgáltató köteles a referenciaajánlatot a határozat kézhezvételét követő 5 napon belül, internetes oldalán nyilvánosságra hozni. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. A határozat felülvizsgálatát annak közlésétől számított 30 napon belül, az Elnökhöz benyújtott keresettel a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól lehet kérni. A bíróság a pert tárgyaláson kívül bírálja el, a keresetlevélben tárgyalás tartása kérhető. A kereset benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, a határozat végrehajtásának felfüggesztése a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól kérhető. Az eljárás során eljárási költség nem merült fel. Indokolás Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 10. (2) bekezdése szerinti 10. (1) bekezdésének korábbi e) pontjában foglalt hatáskörömben eljárva HF/25011-53/2012. határozatában (a továbbiakban: 2. piaci határozat ) a Híváskezdeményezés nyilvános helyhez kötött telefonhálózatból megnevezésű nagykereskedelmi piacon és a HF/25016-187/2012. határozatában (a továbbiakban: 3. piaci határozat ) a Hívásvégződtetés egyedi, nyilvános helyhez kötött telefonhálózatban megnevezési nagykereskedelmi piacon a Szolgáltatót jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként azonosítottam, és terhére referenciaajánlat készítését írtam elő. Az Eht. 67. (1) bekezdése alapján az Elnök határozata vagy jogszabály alapján referenciaajánlat közzétételére kötelezett szolgáltató köteles az Eht.-ban, az Elnök határozatában vagy a referenciaajánlatokra, a hálózati szerződésekre, valamint azok megkötésére vonatkozó részletes szabályokról szóló jogszabályban meghatározott tartalommal összeállított referenciaajánlat-tervezetét jóváhagyásra az Elnökhöz benyújtani. A Híváskezdeményezés nyilvános helyhez kötött telefonhálózatból, valamint a Hívásvégződtetés egyedi, nyilvános helyhez kötött telefonhálózatban megnevezésű piacokon megállapított kötelezettség alapján a Szolgáltató által benyújtott összekapcsolási referenciaajánlat-tervezetet az 5

Eht. 10. (2) bekezdése alapján, az Eht. 10. (1) bekezdésének korábbi f) pontja szerinti hatáskörben, a 2012. május 2-án kelt, HF/27886-20/2011. számú határozattal jóváhagyott és tartalmában megállapított szöveggel, a 2012. szeptember 28-án kelt, HF/21827-5/2012. számú, a 2013. március 29-én kelt, HF/33002-4/2012. számú, a 2013. július 26-án kelt, HF/13624-3/2013. számú, a 2013. december 30-án kelt, BI/69234-3/2013. számú, a 2014. augusztus 12-én kelt, BI/598-18/2014. számú, valamint a 2016. április 6-án kelt, BI/37130-5/2015. számú határozatokban foglaltak szerinti módosult tartalommal hagytam jóvá, illetve részben tartalmában megállapítottam. A 2. piaci határozatban és a 3. piaci határozatban jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként azonosított és referenciaajánlat készítésére kötelezett Szolgáltatónál jogutódlás következett be (a továbbiakban: Kiválás ), amelynek eredményeképp a Szolgáltatóból annak fennmaradása mellett kivált az Eht. hatálya alá tartozó elektronikus hírközlési szolgáltatónak minősülő Invitech Megoldások Zártkörűen Működő Részvénytársaság (2040 Budaörs, Edison u. 4.; Cg.13-10-041599; a továbbiakban: Invitech ), valamint az elektronikus hírközlési szolgáltatónak nem minősülő INVITEL Központi Szolgáltatások Zártkörűen Működő Részvénytársaság (2040 Budaörs, Edison u. 4.; Cg.13-10-041600). A kiválással létrejövő új cégeket a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága 2016. június 30-án jogerősen bejegyezte a cégnyilvántartásba. Az Eht. 63. (3) bekezdése szerint, amennyiben valamely jelentős piaci erejű szolgáltató esetében jogutódlás következik be, a szolgáltató kérelmére az Elnök hatósági szerződés keretében rendezheti, hogy a jogutód szolgáltatót vagy szolgáltatókat a jogelőd szolgáltatókat terhelő kötelezettségek közül melyik milyen tartalommal terheli. Ennek megfelelően az Elnök, a Szolgáltató és az Invitech között hatósági szerződés jött létre, amely annak kölcsönös aláírásával, 2016. június 30-án lépett hatályba (a továbbiakban: Hatósági Szerződés ). Az Elnök, a Szolgáltató és az Invitech a fentiekre tekintettel a Hatósági Szerződésben rendezték, hogy egyebek mellett a 2. piaci határozatban és a 3. piaci határozatban a Szolgáltatóval szemben megállapított kötelezettségek közül mely kötelezettség milyen tartalommal terheli a Szolgáltatót, illetve az Invitechet. A Hatósági Szerződésben is rögzítettek szerint a Kiválás folytán létrejött Invitech a Szolgáltató jogutódja, azonban a Szolgáltatót a Kiválást követően továbbra is terhelik a 2. piaci határozatban és a 3. piaci határozatban vele szemben kirótt kötelezettségek. A Hatósági Szerződés 2. pontja alapján a 2. piaci határozatban és a 3. piaci határozatban kirótt referenciaajánlat készítési kötelezettség a Szolgáltatót terheli. Továbbá, a Hatósági Szerződés 3.7. pontja értelmében a Szolgáltató tudomásul veszi, hogy annak érdekében, hogy az INRIO rendelkezései maradéktalanul megfeleljenek a Hatósági Szerződésben foglaltaknak, az Elnök az Eht. 67/A. (5) bekezdése alapján, a Hatósági Szerződés aláírását követő 30 napon belül hivatalból eljárást indít a referenciaajánlat módosításának előírása tárgyában. Az Eht. 67/A. (5) bekezdése szerint az Elnök indokolt esetben jogosult a jóváhagyott referenciaajánlat módosítását hivatalból előírni. A Kiválásra, valamint a Hatósági Szerződésben foglaltakra tekintettel szükségessé vált az INRIO korábban jóváhagyott és megállapított szövegének módosítása. A fenti indokokra tekintettel az Elnök az Eht. 10. (2) bekezdés szerinti, 10. (1) bekezdés 6. pontjában foglalt hatáskörében, valamint a 67/A. (5) bekezdése alapján, továbbá a Hatósági Szerződés 3.7. pontjára tekintettel BI/23782/2016. számon hivatalból hatósági eljárást indított az INRIO korábban jóváhagyott és megállapított szövegének módosítása iránt. Az INRIO módosítása iránti eljárást hivatalból megindító, BI/23782-1/2016. számú végzésben a Szolgáltatót az Eht. 35. (4) bekezdése alapján, megfelelő határidő tűzésével adatszolgáltatásra, illetve nyilatkozattételre 6

köteleztem. Az adatszolgáltatás kiértékelésének egyszerűsítése érdekében a Szolgáltatót arra köteleztem, hogy változáskövető funkcióval jelezze az INRIO szövegében a módosítandó szövegrészeket. Az INRIO módosítása iránti eljárásban a BI/23782-1/2016. számú adatszolgáltatásra kötelező végzésnek megfelelően a Szolgáltató 2016. szeptember 16. napján nyújtotta be az EP/23782-2/2016. számon iktatott beadványát (a továbbiakban: 1. számú beadvány ). A Szolgáltató 2016. november 15-én, EP/23782-3/2016. számon iktatott beadványában benyújtotta a korábban az 1. számú beadvány részeként benyújtott INRIO módosítás általa felülvizsgált egységes szerkezetű változatát (a továbbiakban: referenciaajánlat-tervezet ), amelyet az Eht. 10. (2) bekezdés szerinti, 10. (1) bekezdés 6. pontjában meghatározott hatáskörömben eljárva, az Eht. 67/A. (5) bekezdése alapján megvizsgáltam, annak megállapítása érdekében, hogy az megfelel-e a hatályos elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályokban és más jogszabályokban foglaltaknak. Jelen határozat tervezetét EP/23782-4/2016. számon, valamint a referenciaajánlatnak módosítással érintett szövegét 2016. november 29-én, az Eht. 40. (1) bekezdés c) pontjának megfelelően, az érdekeltekkel folytatott egyeztetés érdekében közzétettem. Az Eht. 40. (2) bekezdésének megfelelően a határozattervezet közzétételétől számított 20 nap állt rendelkezésre annak véleményezésére, e határidő 2016. december 19-én letelt. A tervezett döntéshez észrevétel nem érkezett. A 2016. december 20-án kelt, EP/23782-5/2016. számú végzésemben az ügyintézési határidő 30 nappal történő meghosszabbításáról rendelkeztem, az esetlegesen postán beérkező észrevételek beérkezésének, valamint ezek feldolgozásának időigényére tekintettel, valamint figyelemmel arra, hogy a 2011. május 6-án kelt, HF/56-12/2011. számú határozattal a Nagykereskedelmi szélessávú hozzáférés megnevezésű piacon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként azonosított Szolgáltató átengedési referenciaajánlatának (a továbbiakban: INRUO ) módosítása iránti, EP/23795-3/2016. számú eljárás is egyidejűleg folyamatban volt a Hatóság előtt, és a két külön eljárásban célszerű egy időpontban meghozni a döntéseket. Az INRIO szövegét az Eht. 67/A. (5) bekezdése alapján a Szolgáltató által benyújtott, egységes szerkezetbe foglalt referenciaajánlat-tervezetben javasolt módosítások figyelembevételével, a rendelkező részben foglaltak szerint módosítottam. A Szolgáltató adatszolgáltatásaként benyújtott egységes szerkezetbe foglalt referenciaajánlat-tervezetben szereplő módosításokkal kapcsolatban megállapítottam, hogy azok az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak megfelelnek, ezért a rendelkező részben foglalt szövegrészek esetében, az ott írtak szerint a referenciaajánlat-tervezetben szereplő módosítások szövegével egyezően módosítottam az INRIO tartalmát az alábbi indokok alapján: A Szolgáltató székhelye a Budapest Környéki Törvényszék Cégbíróságának 2016. április 1-jén jogerőre emelkedett változásbejegyzési végzése alapján megváltozott. A 2016. április 1-jét megelőzően a Szolgáltató telephelyének minősülő 2040 Budaörs, Edison u. 4. lett a Szolgáltató székhelye, ezért az INRIO-t a rendelkező részben foglaltak szerint módosítottam akként, hogy a székhelyként a cégjegyzék hatályos adatai szerint székhelycímet tüntettem fel az INRIO szövegében annak valamennyi előfordulási helyén, a korábbi telephelyre utaló rendelkezést pedig töröltem. Az INRIO módosításának indokául szolgáló, az Invitech-nek a Szolgáltatóból történt Kiválására, illetve az erre tekintettel létrejött Hatósági Szerződés főbb rendelkezéseire szükséges az INRIO-ban utalni. A Hatósági Szerződésben a Szolgáltató kötelezettséget vállalt arra, hogy a mindenkor hatályos INRIO- 7

ban foglalt változatlan díjakon és feltételekkel vehessék igénybe a jogosult szolgáltatók a Kiválást követően is az INRIO-ban szereplő szolgáltatásokat, tekintet nélkül arra, hogy a szolgáltatás nyújtása a Szolgáltató vagy az Invitech előfizetőit, illetve hálózatát érinti-e. A Szolgáltató továbbá köteles az INRIO szerint előterjesztett új jogosulti igények esetén is az INRIO szerint eljárni, tekintet nélkül arra, hogy az igényt az Invitechnél vagy a Szolgáltatónál terjeszti-e elő a jogosult szolgáltató, és az igényelt szolgáltatás nyújtása a Szolgáltató vagy az Invitech előfizetőit, illetve hálózatát érinti-e. A Hatósági Szerződésben rögzített, a fentiekben hivatkozott kötelezettségvállalásnak megfelelően szükséges az INRIO szövegében egyértelműen rögzíteni azt, hogy a jogosult szolgáltatóknak az INRIO hatálya alá tartozó nagykereskedelmi szolgáltatásokra vonatkozó szerződései és új igénybejelentései a továbbiakban is a mindenkori INRIO szabályai szerint kerülnek teljesítésre, akár Szolgáltató, akár az Invitech előfizetőit, illetve hálózatát érinti, illetve azt, hogy igénybejelentéseiket az Invitechnél is előterjeszthetik, és annak kezelésére is az INRIO szabályai vonatkoznak. A fentieken túlmenően, a Hatósági Szerződésnek a fent hivatkozott rendelkezései alapján az INRIO-ban a felek jogutódlásával kapcsolatos általános rendelkezéseket is módosítani kellett. Tekintettel a Hatósági Szerződésben foglaltakra, a Kiválás folytán létrejött Invitechre nem terjed ki az INRIO hatálya, melynek az INRIO-ban történő egyértelmű rögzítése szükséges, ugyanakkor azt is egyértelműen tartalmaznia kell az INRIO-nak, hogy a jövőben esetlegesen bekövetkező átalakulás, egyesülés, szétválás esetén az INRIO személyi hatálya kiterjed majd a Szolgáltató jogutódjára, illetve jogutódaira. A fentiekre tekintettel a rendelkező részben foglaltak szerint módosítottam az INRIO szövegét. A Szolgáltató, az Invitech illetve a jogosult szolgáltatók közötti jogviszonyrendszer egyik fő eleme a feleknek a felelőssége, különös tekintettel arra, hogy az Invitechre az INRIO hatálya csak annyiban terjed ki, amennyiben az szükséges a Hatósági Szerződésben foglaltak teljesítéséhez. A Hatósági Szerződésnek a 3.1., 3.4.1.2 és 3.5.3 pontjai alapján annak érdekében, hogy a jogosult szolgáltatók jogai ne sérüljenek, az Invitech hálózatát vagy előfizetőit érintő, illetve az Invitechnél előterjesztett, az INRIO szerinti szolgáltatásokra vonatkozó igénybejelentések esetén a Szolgáltatónak és az Invitechnek szorosan együtt kell működniük. A Hatósági Szerződés 3.4.1.3. és 3.5.4 pontjaiban foglaltak szerint továbbá a Szolgáltató akkor is kizárólagosan felel a 2/2007. piaci határozatban, valamint a 3/2007. piaci határozatban foglaltak és az INRIO-ban foglaltak teljesítéséért, ha az Invitech a Hatósági Szerződésben vállalt saját kötelezettségeit egyébként nem teljesíti. A fentiekre tekintettel, a rendelkező részben írtak szerint, a Hatósági Szerződésben foglaltak alapján módosítottam az INRIO szövegét. A fentieken túlmenően a jelen eljárásban figyelembe vettem, hogy 2014. március 15-én hatályba lépett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), amely már nem szabályozza a bankgarancia intézményét mint szerződést biztosító mellékkötelezettséget. A Ptk. a bankgarancia helyett a biztosítéki szerződések körében a garanciaszerződést, illetve a garanciavállaló nyilatkozatot ismeri és szabályozza, ezért szükségessé vált az INRIO-nak a bankgaranciával kapcsolatos rendelkezései és melléklete módosítása. Mindezek alapján az INRIO Törzsszövege 2. pontjának új definícióval történő kiegészítésével és a 14. sz. melléklet szövegének kicserélésével a rendelkező részben foglaltak szerint módosítottam az INRIO szövegét. A határozatot a Ket. 71. (1) bekezdésével összhangban hoztam meg. A referenciaajánlat hatálybalépéséről az Eht. 67/A. (4) bekezdése alapján rendelkeztem. 8

Jelen határozat és a referenciaajánlat az Eht. 67/A. (4) bekezdése alapján a Hatóság internetes oldalán kerül közzétételre. A referenciaajánlat Szolgáltató általi nyilvánosságra hozataláról történő rendelkezés az Eht. 67/A. (4) bekezdésén, a jogorvoslati tájékoztatás az Eht. 45. (1)-(3), illetve a 46. (2) bekezdésén, a Ket. 72. (1) bekezdés d) pontjának da) alpontján, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 338. (1)-(2) bekezdésén alapul. Budapest, 2017. január P.H. dr. Karas Monika a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke 9