A MTA VAJDASÁGI KUTATÓÁLLOMÁSÁNAK MEGNYITÁSA ÉS TUDOMÁNYOS KUTATÁSI EREDMÉNYEINEK BEMUTATÁSA A Magyarságkutató Tudományos Társaság 2002. október 24 én megtartott nemzetközi konferenciáján (Szabadka) elhangzott bevezető felszólalások: Tarnóczy Mariann, a Magyar Tudományos Akadémia Határon Túli Magyarok Tudományos Titkársága osztályvezetője beszámol arról, hogy hogyan is kerültünk idáig a kutatásaink során, hogy is elemzik és néznek a mi munkánkra. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy elsősorban is Vizy E. Szilveszter elnökúrnak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének az üdvözletét tolmácsoljam. Nagy örömmel fogadtuk a meghívót és ezt a tartalmas programot, amely azt jelenti, hogy a határon túli magyar tudományosság programját az Akadémia sem egészen eredménytelenül indította be már sok-sok évvel ezelőtt. Ez elsősorban Glatz Ferenc elnökúr nevéhez kötődik. Berényi Dénesnek, a Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságnak üdvözletét is szeretném tolmácsolni. Ez a 2002-es év, azt hiszem történelmi jelentőségű a mi programunkban is és a határon túli magyar közösségek életében is, hiszen az a kezdeményezés, ami 96-tól fokozottabb mértékben jellemzi az Akadémiát, hogy egyfajta integrációra törekszünk az ország határain kívül élő magyar tudományosság körébe tartozó kollégákkal. Ez az év az, amikor a határainkon túli köztestület, amely egy új akadémiai formáció, már igen tekintélyes létszámra tett szert, valamint az akadémiai kutatóállomások hálózata is ebben az évben kezdte meg működését. Ez a hálózat négy helyen működik a Kárpát-medencében. A szabadkai kutatóállomásnak egy sajátos szerepköre van, mert a nyelvi iroda funkcióján kívül, amelyet szintén ellát a szociolingvisztikai kutatásokon túl, itt sajátos szociológiai és történelmi demográfiai kutatások is folynak, amelyekről ez az egész délután is szól. Tehát itt az iroda működéséről igen tekintélyes képet fogunk kapni. Az intézmény fejlesztése egy új kategória a határainkon túli magyar tudományossággal kapcsolatos program történetében, hiszen valaha még az is vörös posztónak számított, hogy magyar költségvetési forintokat a határainkon túlra kivigyünk. Ez már az Arany János Közalapítvány keretében a mi nagy örömünkre és nagyon reméljük, hogy az Önök egyetértésével megindult. 2000-től működik az Arany János Közalapítvány keretén belül az a szakkuratórium, amely szülőföldi kutatástámogatási pályázatokat ítél oda, olyan támogatásokat, amelyek nem Magyarországhoz kötődnek, hanem a környező országokban használhatók föl. A kutatóállomás-program egy következő lépés ezen az úton. A négy kutatóállomás léte jelzi azt, hogy az Akadémia ezzel foglalkozó szakemberei úgy gondolják, hogy az intézménybővítés és intézményfejlesztés az, amelyekkel leginkább lehetne segíteni a határon túli magyar tudományosság fejlődését és egyfajta integrációját a hazai tudományos élettel. A kutatóállomás bemutatása azt hiszem, hogy Szarka László igazgató úrnak sokkal inkább a terepe, úgyhogy én ezzel nem is szeretnék több időt tölteni, hiszen az drága és gyorsan múlik. De mindenképp szeretnék még annyit 1
mondani, hogy az intézményfejlődés terén úgy gondoljuk, hogy a múlt szombati esemény, amikor is megalakult a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács, az egy olyan jelentőségű lépés, amely mindenképpen jobb feltételeket teremthet ahhoz, hogy az itteni oktatás, tudományos kutatás, közművelődés, tömegtájékoztatás talán jobb feltételekkel és itteni támogatással is egyfajta koofinanszírozásban működjék. Ennek természetesen az a feltétele, hogy azokat a kereteket, amelyeket ez a formáció jelenthet, ami egyedülálló Európában és nagyon korszerű, az itteni kollégák úgy használják, ahogy az a magyar tudományosság érdekeit a leginkább szolgálja. Szeretném még kimenteni Meskó Attila főtitkárhelyettes urat, aki személyes jelenlétét ígérte, és valóban szeretett volna részt venni ezen a tanácskozáson, azonban egyéb más kötelezettségei ezt nem tették lehetővé, így csak üdvözletét tudom tolmácsolni. És kívánok eredményes munkát nem csak a mai napnak, hanem elsősorban annak a programnak, amelynek keretében a magyarországi akadémiai törekvések és az Önök elképzelései bízunk benne, hogy találkoznak. Minden ilyen fórum, mint ez a mai is, azt a célt szolgálja, hogy jobban tudjuk egyeztetni azokat az elképzeléseket, amely talán valamikor egy kárpátmedencei tudománypolitika kialakításához is vezethet, amelyet már sokan hiányolnak és nélkülöznek és azt hiszem, hogy ezt csak együtt munkálkodva és közösen lehet kialakítani. Köszönöm szépen és jó munkát kívánok! A Magyarságkutató Tudományos Társaság 2002. október 24 én megtartott nemzetközi konferenciáján (Szabadka) elhangzott bevezető felszólalás: Dr. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézet igazgatója, aki a külhoni akadémiai kutatóállomások és a vajdasági műhely tevékenységéről beszélt. Hölgyeim és Uraim! Tíz percben röviden három kérdésről szeretnék szólni. Az első az, hogy vajon a kisebbségkutatás, benne ez a szkandivalens szó, a kisebbség szó, vajon szalonképes, európaképes, jövőképes kutatási ágazat-e, és hogy ebben a dologban a magyarországi vizsgálatok és a szomszéd országi magyar közösségek kutatásai milyen mértékben szervezhetőek, integrálhatóak s milyen mértékben vihetőek ki arra a piacra, a nemzetközi tudományosság piacára, amely egyedül alkalmas arra, hogy megmérje a mi munkánkat? A másik kérdéskör, hogy a Magyarországgal szomszédos hét országban élő hét magyar kisebbségi közösség problémái közül melyek azok a súlyponti kérdések, amelyek 80 év után megérdemlik a szervezett, intézményi háttérrel rendelkező kutatásokat? Melyek azok az alapkérdések, amelyekben nem nagyon van idő tovább tétovázni, halogatni jobb időkre azokat a munkálatokat, amelyeket el kell végezni? A harmadik kérdéskör pedig az lenne, hogy mit tesz és mit tett az elmúlt tíz-tizenkét évben a magyar tudománypolitika Magyarországon annak érdekében, hogy egy jól áttekinthető szerkezet alakuljon ki a magyar kisebbségi közösségek kutatása érdekében? Úgy gondolta a Magyar Tudományos Akadémia rögtön a rendszerváltást követően, hogy elengedhetetlen feltétele minden kisebbségi kérdés vizsgálatának az, hogy számba vegye 2
milyen opciók mozgatják a kisebbségi közösségeket Kelet-Közép-Európában és azon belül abban a régióban, amit mi előszeretettel Kárpát-medencének hívunk, de hát tudjuk, hogy több országra oszló régióról, nagy régióról van szó. Nyilván az első pillanatban szembesült minden kutató azzal, hogy a három legalapvetőbb opció az asszimiláció opciója, a közösségépítés opciója és a harmadik pedig az, amikor az ember lábbal szavaz, tehát a migráció opciója. Ezeket az opciókat sorra véve kiderült, hogy a magyar tudományosság valójában nincs fölkészülve ezeknek az opcióknak a mélyreható elemzésére, és ilyen értelemben létre kellett hozni azokat az alapszerkezeteket, amelyek tudomány szervezetileg is képesek lehetnek, képeseknek bizonyulhatnak az ilyen vizsgálatok elvégzésére. Az egész határon túli magyar világ vizsgálatában fontos volt megteremteni az anyagi bázist, és az anyagi bázis megteremtésében nagyon gyorsan eldőltek az alapkérdések és az alapítványi világ vált a határon túli magyar kutatásoknak, és egyáltalán a határon túli magyar közművelődésnek, a határon túli magyar oktatásügy magyarországi támogatáspolitikai hátterében a meghatározó szegmensnek. Amikor ez az alapítványi világ kialakult érdekes módon éppen a tudománypolitika maradt jó ideig, 4-5 esztendőn keresztül, külön szakosodott alapítványi háttér nélkül, ezt követően 95, 96 táján beindult a Domus Hungarica ösztöndíjrendszer, amely a magyarországi kutatásokhoz nyújtott megfelelő lehetőségeket fokozattal rendelkező illetve fiatal doktorandus határon túli kutatóknak. Majd pedig az Arany János Közalapítványnak a határon túli magyar szakalapítványa a maga 100 millió forintos éves alapjával megteremtette a kinti kutatástámogatásnak a lehetőségét is. Az MTI, a kisebbségkutató intézetének a létrehozatala, pedig megpróbálja befedni azt a hiányt, amely a minden társadalomtudományi intézetben magyarországi egyetemi-, főiskolai-, múzeumikutatóhelyeken is régóta szervesen folyó kisebbségkutatásokat valamilyen formában megpróbálja összehangolni, megpróbál olyan kezdeményezéseket az asztalra tenni, amelyre együttes válaszokat szükséges adni. Ilyen formán azt mondhatjuk, hogy körülbelül 2000-re ez az elemi szervezettségi fok, ez adva van és ma már az oktatástól a kutatásig minden területen rendezett viszonyok vannak Magyarországon, olyan értelemben, hogy képesek vagyunk minden határon túlról érkező impulzust fogadni, sőt képesek vagyunk bizonyos impulzusokat kibocsátani és ezek közül az impulzusok közül a legfontosabbnak úgy érzem, hogy ez az egyik legfontosabb kezdeményezésnek éppen a kutatási állomás rendszer bizonyult. Ezt a kutatóállomást tessék úgy elképzelni, mint egy kiterjedt és szövevényes metafóra rendszert. Az Akadémia nem kíván a határon túl alapítani, az Akadémia olyan működő szervezeteket, szerkezeteket kíván kutatóállomási funkciókkal felruházni, megbízni, megkérni arra, hogy ilyen kutatóállomási funkciókat töltsenek be, amely szervezetek igénylik is ezt a magyarországi kapcsolódást. Ily módon a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda, a beregszászi Limesz Kutatási Intézet, a kolozsvári Szabó T. Attila Élő Nyelvű Kutatóintézet és annak sepsiszentgyörgyi kihelyezett részlege, illetve a Gábrityné Molnár Irén által vezetett Vajdasági Magyarságkutató Tudományos Társaság volt az a befogadó közeg, amely ezt a kutatóállomás metafórát itt, ebbe a metafórába életet lehelt. Milyen alapkérdésekkel kell szembesülnie ennek a szerkezetnek, amely nyilvánvalóan nem egy lezárt szerkezet, nyilvánvalóan nem egy végleges szerkezet, hiszen rengeteg hiány mutatkozik itt az első perctől fogva? Az egyik legelső, legelemibb kihívás az volt, ami miatt a Magyar Tudományos Akadémiát annak idején Széchényiék létrehozták, azt tudniillik, hogy a magyar nyelvet, ezt a páratlan kulturális értéket európai és világértéket, ezt az értéket folyamatosan a legmagasabb tudományos szinten vizsgálja. Kiderült a kutatásszervezés első perceiben a Magyar Nyelvtudományi Intézet élő nyelvi osztályában, Kontra Miklós kollégánk vezetésével, hogy ez az élő magyar nyelv a trianoni határokon túl nem képezte az elmúlt nyolcvan évben rendszeres kutatások tárgyát. Tanították a magyar nyelvet, tanították a 3
magyar irodalmat, igyekeztek tájszótáraktól kezdődően mindenféle szempontból figyelembe venni mindazt a kincset, mindazt a gazdagságot, amelyet a magyar nyelv Magyarország határain túl képvisel viszont módszeres, rendszeres kutatásoknak nem voltak tárgyai. Ezek a sajátos kétnyelvűség által befolyásolt kontaktus változatok, ahogy a nyelvszociológusok fogalmaznak s ilyen értelemben, nem kerültek bele abba a magyar nyelvi korpuszba sem, amely magyar nyelvi korpusz egyedüli, a legfontosabb feltétele annak, hogy ez a nyelv itt Európa közepén egy nyelvtervezés által megalapozott és a jövő meg a mostani évszázadban, és a jövő évszázadban is egy komoly elmélyült kutatással megalapozott nyelvként, európai nyelvként fennmaradjon. Így tehát az első, legspontánabb mozdulatunkkal ennek a hátterét kívántuk létrehozni ezzel a kutatóállomási rendszerrel. Úgy tűnik az első év tapasztalatai alapján, hogy készen állunk arra, hogy a magyar nyelvi korpuszba, amit tessék úgy elképzelni mint egy nagy elektronikusan feldolgozható hatalmas szövegszó mennyiség feldolgozására alkalmas adatbázist, ebbe az adatbázisba ezentúl folyamatosan és rendszeresen a határon túli magyarok által beszélt nyelv adatai is bekerülhessenek. A másik elementáris hiány az volt, hogy az előbb említett opciók vizsgálatára alkalmassá tegyük a kutatásintézeti bázisainkat. Az etnodemográfiai, migrációs és asszimilációs nyelvváltás és identitásváltási folyamatok vizsgálatára ugyanis Európában számtalan módszer, számtalan tudományos eszköz áll rendelkezésre és ezekkel az eszközökkel élve kell nekünk számba venni, ha kívánjuk a demográfiai veszteségeinket, ha kívánjuk a kétnyelvűség által történt gazdagodásunkat, ha kívánjuk az identitásváltás által létrejövő identitásbeli sokszínűségünket számba venni, mérni, összehasonlítani más kisebbségi közösségek hasonló irányú fejlődéseivel. Úgy tűnik, hogy e tekintetben a magyar etnoszociológia és etnodemográfia képes olyan kapcsolódási lehetőségeket teremteni a Vajdaság felé, Erdély felé és a többi kisebbségi magyar közösség felé, amely az itteni kutatásokat is be tudja vonni ebbe a nemzetközi kontextusba és azt reméljük, hogy az első év nehézkes kezdetei után sikerül a következő években angol nyelvű publikációkkal is megjelennünk. Az első angol nyelvű publikáció egyébként már készülőben van, a különböző magyarországi alapítványok hathatós támogatásával a magyar kézirat elkészült, egy kis német nyelvű változatot már fordítanak. Ez a magyar nyelvi jogok és nyelvhasználati gyakorlat a szomszéd országokban, tehát a Magyarországgal szomszédos hét országban, mind a hét országnak a jelenleg érvényes nyelvi jogait, rendeleti és törvényi alkotmányi szabályozását illetve a nyelvhasználati gyakorlat különböző színtereit tárja fel majd ez a kötet. Végül úgy érezzük, hogy ahhoz, hogy a magyar kisebbségi közösségek a közösség építés opciójában értsenek legtöbben egyet, hiszen látnunk kell, hogy mind a három nagy opció folyamatosan működik minden kisebbségi magyar közösségben. A migrációs éppúgy, mint az asszimilációs és a közösség építés is bizony csak egyike ezeknek az opcióknak. Mi tehát úgy gondoljuk, hogy ez a közösség építés szorul rá a legerőteljesebben egy olyan kutatási támogatásra, ahol a kis közösségektől az etnikai közösségekig, a lokális közösségektől a regionális közösségekig a közösség építés, esetleg a multikulturális közösségekig történő építkezéshez adjunk mi kutatási eredményeinken keresztül támogatást. E tekintetben nagyon komoly, nagy horderejű változások álltak be ebben az évben, ugyanis a határon túli magyar közoktatási kataszter mellett, ezekben a hónapokban elindult a magyar közművelődési kataszternek az elkészítése is a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium támogatásával, amelyben minden határon túli magyar közművelődési intézmény nem csupán címtárilag, címtár címeivel lesz jelen, hanem az alapadataival és ezekre az alapadatokra azután rendszeresen ismétlődő közművelődési vizsgálat is ráépül majd. Ennél is fontosabb az, hogy az új kormányban külön tárcát kapott informatika, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a MÁÉRT, a Magyar Állandó Értekezleten bejelentett igényének megfelelően elkezdődik az a kárpát-medencei interetnikus adatbázisnak az építése, és amelynek januárban már egy demo változatát Csepeli György Informatikai Minisztérium politikai államtitkára be 4
kíván mutatni, amely Magyarország és az érintkező régiók valamennyi fontos etnikai adatát kívánja egy olyan adatbázisban megjeleníteni, amely magyar illetve angol nyelvű, és az adott régiók többségi nyelvén egyaránt elérhetővé válik a világhálón. Ez az adatbázis szolgál majd, szolgáltat majd egy olyan alapot, amely megkerülhetetlen lesz, ahonnan többé nem lehet alaptényeket, alapadatokat figyelmen kívül hagyni, hiszen mindenki számára elérhető mennyiségben bibliográfiai, intézményi, demográfiai, statisztikai adatokat szolgáltat majd ez az adatbázis, amely a tervek szerint folyamatosan aktualizált adatbázis lesz. Ez az integrált kisebbségkutatás lehet egy olyan modell, ahol minden szervezet függetlenül attól, hogy a határoknak melyik oldalán, milyen pozíciókkal rendelkezik. Amennyiben ezek az intézetek megfelelő tudományos háttér birtokában művelik a saját tudományukat, ennek az integrált kisebbségkutatásnak egyenrangú partnerei lehetnek. Mi ebben bízunk és azt hisszük, hogy ha ezeket a projekteket az Unió felé és Nyugat-Európa felé a dublini Kisnyelvek, az Európai Kisnyelvek Intézete felé vagy más európai kisebbségkutató intézetek bolzanói, vagy a flensburgi vagy az uppsalai intézetek felé mi megfelelő súllyal küldeni tudjuk, akkor megszűnik a kisebbségi magyar közösségeknek ez az új fajta, egydimenziós jelenléte a világban, megszűnik az, hogy csupán a politikai pártok által megjelenített kisebbség kép rögzül majd a magyar közvéleményben és az európai közvéleményben, hanem mindazok a súlyos gondok, amelyek az említett három opciók mögött jelen vannak. Ezekkel megismerkedik az európai tudós világ, az európai tudós világon keresztül pedig az európai média világ. Tehát, hogy itt olyan jelentőségű, olyan horderejű etnopolitikai változásokról van szó a medencében, amelyek megérdemlik Európa figyelmét. Ehhez csak azt kívánom még hozzátenni befejezésül, hogy nem egy magyarcentrikus, nem egy hungarocentrikus kisebbség kutatásról van szó, a mi intézetünk is hasonlóan nagy figyelmet szentel a térség roma közösségeinek és ugyanilyen fontosságot tulajdonítunk minden térségben jelenlévő kisebbségi közösségnek a magyarországiaknak éppúgy, mint a szomszéd országok többi kisebbségeinek. Tehát úgy érezzük, hogy ez a projekt, ez az elképzelés, ez a kutatási program, és ez a kutatási modell, amely úgy érzem kiérlelt, úgy érzem ütőképes, európaképes, ez a modell tulajdonképpen most már csak arra vár, hogy a rendelkezésre álló kutatási potenciált felhasználva megjelenjen méghozzá nem csupán magyar, nem csupán szerb nyelven, hanem angol nyelven, hogy az egész kontinensen elérhető legyen. Köszönöm szépen a figyelmüket, és remélem, hogy a mai tanácskozás mindenkit meggyőz, a kételkedőket leginkább meggyőzi arról, hogy érdemes a magyar-magyar tudományos potenciált nem csupán nemzeti ügynek tekinteni. Sokan az akadémián is világszövetségi konspirációnak tekintették az ilyen magyarmagyar vállalkozásokat, hanem éppen a legtermészetesebb kapcsolódási pontot, tudománypolitikai kapcsolódási pontot látják majd ezekben a magyar-magyar relációkban kibontakozó kutatásokban, hiszen ez nélkül mi igazából nem tudunk őszintén beszélgetni a szomszéd világgal, hogyha itt Szabadkán, Újvidéken, Zentán ezek a szerkezetek nem vállnak valamilyen formában részeseivé az általam vázolt integrált modellnek. 5