AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT A KOORDINÁTOR SZEMÉVEL. Budapest, I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium. Ferencz Zsófia, 2014

Hasonló dokumentumok
Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Iskolai közösségi szolgálat

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

Iskolai közösségi szolgálat megszervezése

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján.

Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium. közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT RENDJE

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

A közösségi szolgálat ( ) szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Mellékletek. Alapelvek. Törvényi háttér, jogszabályi rendelkezések ZÁRADÉKOK

Keszthely, február 26. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

Iskolai közösségi szolgálat

30/ , 30/

Milyen tevékenységre vonatkozik (I.)

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben

Az iskolai közösségi szolgálat Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan

Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben

Nyíregyháza, március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM

Iskolai közösségi szolgálat. BGSZC Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Közösségi szolgálat. Tájékoztató a szülők részére

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek. Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár,

TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana


Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak, szülőknek

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK I HATÁLLYAL

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban Szeged, 2013.április 25. Dr. Bodó Márton

Jogszabályi háttér. (Részlet a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvényből)

Az iskolai közösségi szolgálatról Április 17.

Iskolai közösségi szolgálat

Workshop - Jó gyakorlat börze. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona

KÖSZ. A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református Kollégiumban

Összeállította: Marosánné dr. Gáti Gabriella igazgató, Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL 2017/2018 KÉSZÍTETTE: KOLMAN KRISZTIÁN (KOORDINÁTOR)

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYOZÁSA

A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium. Közösségi szolgálat szabályzata 2015.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

Mit értünk közösségi szolgálaton?

AZ ALTISZ ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

Önkéntesség és közösségi szolgálat a köznevelési rendszer részeként

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA

Mosolits Lászlóné. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet

IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk. a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló

A Nemzeti Pedagógus Kar szabályzata az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos feladatairól

Módszertani ajánlások a Közösségi Szolgálat szervezéséhez

KEKSZ PROGRAM SZABÁLYZAT

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló

Iskolai Közösségi Szolgálat. Iskolai Közösségi Szolgálat

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló

Közösségi Szolgálat Szabályzata

Közösségi szolgálat. Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében

A Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Közösségi szolgálat szabályzata

A közösségi szolgálat

Budai Nagy Antal Gimnázium Budapest A közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat

Soproni Széchenyi István Gimnázium

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ Gyöngyös Than K. 1. Tel.: OM-azonosító:

Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése

Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola. Közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat 2013.

Közösségi Szolgálat Szabályzata

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ)

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA

Pedagógiai Program nevelési programjának melléklete

A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata

Kérdőív (a felnőtt korú népesség tájékozottsága a Közösségi szolgálatról) Szombathely május 29 A feldolgozás statisztikai eredményei

A közösségi szolgálat, mint pedagógiai eszköz

Iskolai Közösségi Szolgálat keretei 2017.

Workshop - Jó gyakorlat börze

Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra

PORTFÓLIÓ LIPUSZ PÉTER PORTFÓLIÓJÁNAK BEMUTATÓJA

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL

IKSZ Kutatások, Tapasztalatok

Az iskolapszichológiai,

es tanév. Augusztus

Osztályfőnökök szakmai napja Budapest,

Átírás:

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT A KOORDINÁTOR SZEMÉVEL Budapest, I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium Ferencz Zsófia, 2014

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT FOGALMA, CÉLJA Egy egészséges társadalomban nem hagyják magukra a bajba jutottakat, azonban a segítségnyújtást, csakúgy, mint az együttélés más szabályait, tanulni kell. Az iskolai oktatás célja nem csak az ismeretek átadása, hanem a nevelés is. Minél fiatalabb korban tudatosítani kell a gyermekekben, fiatalokban, hogy nem önálló szigetekként élünk a világban, hanem egy közösség tagjai vagyunk, ezáltal felelősséggel tartozunk egymásért, a közösségért.

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT FOGALMA, CÉLJA A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása. (Nkt. 4. 13.) Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele 50 óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. (Nkt. 6. 4.)

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT DOKUMENTÁCIÓJÁNAK ELEMEI 1. közösségi szolgálati jelentkezési lap és szülői beleegyező nyilatkozat 2. együttműködési megállapodás a fogadóintézménnyel 3. teljesítési igazolás 4. osztálynapló, törzslap 5. közösségi szolgálati napló

AZ INTÉZMÉNYKÖZI KAPCSOLATOK KIALAKULÁSÁNAK MÓDJAI országos akciók (pl. 72 óra) nagy intézmények (pl. Vöröskereszt) az iskola egyébként is meglévő kapcsolatai egyéni kezdeményezések, ismeretségek: - tanárok - szülők - diákok

PÉLDA: A SZILÁGYI GIMNÁZIUMBAN JELENLEG ÉRVÉNYBEN LÉVŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A TEVÉKENYSÉGI TERÜLETEK SZERINT Szociális, jótékonysági: Magyar Vöröskereszt, Mozgásjavító Intézmény Oktatási: ELTE-TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Kulturális és közösségi: Magyar Nemzeti Filharmonikusok, Karinthy Színház, MTA Könyvtár, Magyar Természettudományi Múzeum, Családjainkért Alapítvány, Bp. VII. Ker. Baross Gábor Általános Iskola Tabán Társaság, Magyar Kerékpárosklub Környezet- és természetvédelmi: Curie Alapítvány, Földgömb Alapítvány Katasztrófavédelmi: Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közös sport- és szabadidős tevékenység: Pető Intézet, Terézvárosi Önk. Szív Óvoda, Budapesti Szabadidősport Szövetség, FÉBSSZ

A KOMMUNIKÁCIÓ CSATORNÁI osztályfőnökök, osztályfőnöki órák kapcsolattartó tanárok szülők diákok iskolai hirdetőtábla az Office 365 online felülete Google Drive diákok által létrehozott facebookcsoportok

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HASZNA AHOGY ÉN LÁTOM személyiségfejlesztő: szociális készségek, társadalmi érzékenység, felelősségvállalás, együttérzés, együttműködés képességének kialakítása, önállóságra nevelés közösségfejlesztő: osztályközösségen belüli és osztályközi személyes és online kommunikáció élénkítése pályaorientációs aspektusok hosszú távú személyes kapcsolatok kialakításának lehetősége személyes és intézményi szinten

AMIRE FIGYELNI KELL: FEJLESZTENIVALÓK, MEGOLDÁSI LEHETŐSÉGEK egyes diákok megúszásra játszanak fontos a valódi érdeklődés, személyes motiváció felkeltése (pl. személyes látogatással) mások nagyon buzgók a kapcsolatépítésben fontos, hogy az együttműködési szerződés időben és valóban elkészüljön, és a diákok tájékoztassák a koordinátort terveikről a fogadószervezetek rátermettsége és leterheltsége eltérő fontos előre tisztázni a pontos feltételeket adminisztrációs nehézségek a kettőshármas könyvelés nagy figyelmet igényel, be lehet vonni az osztályfőnököket

ÚJ UTAK, ÚJ LEHETŐSÉGEK A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI RENDELET MÓDOSÍTÁSA ÉRTELMÉBEN 133. (1) a tanuló választása alapján [ ] állami, önkormányzati, civil, illetve nonprofit szervezetnél, középiskola magánszeméllyel kötött megállapodása alapján magánszemélynél vagy saját intézményben 133. (2) az egyes rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerveknél bűn- és baleset-megelőzési területen folytatható tevékenység

Köszönöm a figyelmet!