KISVASUTAK ÉS A TURIZMUS A FORGALMI JELLEMZŐK ÉS A TURISZTIKAI POTENCIÁL KÖZÖTTI KAPCSOLAT VIZSGÁLATA

Hasonló dokumentumok
Magyar joganyagok /2017. (VII. 25.) Korm. határozat - a turisztikai célú kesken 2. oldal Határidő: a szükséges tervek rendelkezésre állását köve

A 90 éves Lillafüredi Állami Erdei Vasút jubileumi éve 2010

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

A hazai kisvasutak forgalmának turisztikai potenciál alapú vizsgálata

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Tájékoztató. A képzés célja:

támogatás támogatási

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Tájékoztató. A képzés célja:

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Adminisztráció

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

VASÚTI INFRASTRUKTÚRA, KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖK, ÜZEMI ÉS SZÁLLÍTÁSI TELJESÍTMÉNYEK ADATAI

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

Regionális politika 10. elıadás

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

srsz.: illetékes Erdészeti Igazgatóság pályázó neve kifizetett támogatás (Ft) egyedi azonosító támogatási jogcím

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

2015. évi LXXV. törvény

Csongrád megye. Megyeszékhely: Szeged. Honlap: Adatbázis:

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap

A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2016. ( ) NFM rendelete

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Dél-Magyarországon vonattal

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek:

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai

1. Az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet módosítása

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

bányajáradék bevallásról, befizetésről

Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány

EFOP VEKOP Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I

Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7.

DE_Gólya_2016_rovid. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Átírás:

KISVASUTAK ÉS A TURIZMUS A FORGALMI JELLEMZŐK ÉS A TURISZTIKAI POTENCIÁL KÖZÖTTI KAPCSOLAT VIZSGÁLATA Princz-Jakovics Tibor, PhD egyetemi adjunktus, BME Környezetgazdaságtan Tanszék tprincz@eik.bme.hu Vasvári Gergely, PhD egyetemi adjunktus, BME Út és Vasútépítési Tanszék vasvari.gergely@epito.bme.hu 1

Tartalom 1. Előzmények, alapjellemzők 2. Összefüggés a nemzetgazdasági mutatókkal, előrejelzések 3. Turisztikai kapcsolat-rendszer 4. Eszközválasztási modell, összefoglalás 2

Előzmények 1. Országos Kisvasúti Koncepció (OKK) készült 2015 végén 2. 29 meglévő erdei-, gazdasági-, múzeum- és MÁV kisvasúttal foglalkozunk 3. Korábban, jelenleg, vagy a közeljövőben tervezetten személyszállítást végeznek. (Bányavasutakra és a téglagyári vasutakra nem terjed ki). 4. Vágányhálózatuk hossza összesen 510 km, ebből jelenleg 224 km-en van működő üzem. 5. Nyomtávjuk szinte kizárólag 760 mm. 6. Meghatározó a turisztikai funkció. 4

A vizsgált kisvasutak főbb jellemzői Név Helyszín Tulajdonos Státusz/Funkció Vontat 1 Almamelléki Állami Erdei Vasút Baranya megye Mecsekerdő Zrt. Turisztika dí 2 Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút Somogy megye MÁV Zrt. (üzemelteti: MÁV-Strat Zrt.) Hivatás-forgalom, Turisztika dí 3 Csömödéri Állami Erdei Vasút Zala megye Zalaerdő Zrt. Áruszállítás, Turisztika díze 4 Debreceni Vidámparki Kisvasút Hajdú-Bihar megye Debrecen Önk. Turisztika dí 5 Fehér-tavi halgazdasági kisvasút Csongrád megye Szegedfish Kft. Áruszállítás dí 6 Felcsúti kisvasút Komárom-Esztergom megye Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány még nem üzemel (Turisztika) dí 7 Felsőpetényi Bányavasút Nógrád megye Agyag Ásvány Kft. üzemen kívül (Turisztika) dízel/ v 8 Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút Heves megye Egererdő Zrt. Turisztika dí 9 Gemenci Állami Erdei Vasút Tolna megye Gemenc Zrt. Áruszállítás, Turisztika díze 10 Gyermekvasút, Széchenyi-hegy Budapest MÁV Zrt. (üzemelteti: MÁV-Strat Zrt.) Turisztika díze 11 Hortobágy, Öreg-tavi Kisvasút Hajdú-Bihar megye Hortobágyi Nemzeti Park Turisztika dí 12 Kaszói Állami Erdei Vasút Somogy megye Kaszó Erdőgazdaság Zrt. Turisztika díze 13 Kecskeméti Kisvasút Bács-Kiskun megye MÁV Zrt. (üzemelteti: MÁV-Strat Zrt.) üzemen kívül (Hivatás, Turisztika) díze 14 Kemencei Erdei Múzeumvasút Pest megye Ipolyerdő Zrt. Turisztika dízel/v 15 Királyréti Erdei Vasút Pest megye Ipolyerdő Zrt. Turisztika díze 16 Lillafüredi Állami Erdei Vasút Borsod-Abaúj-Zemplén m. Északerdő Zrt. Turisztika díze 17 Mátravasút, Gyöngyösi ÁEV Heves megye Egererdő Zrt. Turisztika díze 18 Mecseki Kisvasút Baranya megye Pécs Önk. Turisztika dí 19 Mesztegnyői Állami Erdei Vasút Somogy megye SEFAG Zrt. Áruszállítás, Turisztika díze 20 Nagybörzsönyi Erdei Vasút Pest megye Nagybörzsöny Község Önkormányzat Turisztika dí 21 Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút Győr-Moson-Sopron m. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Turisztika díze (üzemelteti: GySEV Zrt.) 22 Nyírvidéki Kisvasút Szabolcs-Szatmár-Bereg m. MÁV Zrt. (üzemelteti: MÁV-Strat Zrt.) üzemen kívül (Hivatás, Turisztika) dí 23 Pálházi Állami Erdei Vasút Borsod-Abaúj-Zemplén m. Északerdő Zrt. Turisztika dí 24 Szentendrei Skanzenvasút Pest megye Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Turisztika (üzemelteti: Vasúttörténeti Park) 25 Szilvásváradi Állami Erdei Vasút Heves megye Egererdő Zrt. Turisztika díze 26 Szob-Nagybörzsöny Erdei Vasút Pest megye Szob Város és Márianosztra Község Turisztika dí önkormányzatai 27 Tiszakécskei Kisvasút Bács-Kiskun megye Tiszakécskei Önk. üzemen kívül (Turisztika) dí 28 Tömörkényi Halgazdasági Vasút Csongrád megye Tömörkényi Agrár Kft. Áruszállítás, Turisztika dí 29 Zsuzsi Erdei Vasút, Debrecen Hajdú-Bihar megye Debreceni Zsuzsi Erdei Vasútért N Kft. Turisztika díze 5

2015. évi utasforgalmi adatok 6

Kategorizálás Személyforgalmi kategória alacsony forgalmú közepes forgalmú nagy forgalmú utasforgalom kisvasutak 1000-10.000 fő/év Almamelléki ÁEV, Hortobágyi ÁEV, Nagycenki Széchenyi MV 10.000-100.000 fő/év Balatonfenyvesi GV, Debreceni Zsuzsi EV, Felsőtárkányi ÁEV, Gemenci ÁEV, Kemencei EMV, Pálházi ÁEV 100.000-1.000.000 fő/év Lillafüredi ÁEV, Mátravasút, Szilvásváradi ÁEV, Nyírvidéki KV, Kecskeméti KV 7

Turisztikai célú utasforgalom és gazdasági mutatók 9

Cluster elemzés I. 1. Elemzési csoport (alacsony forgalmú) 2. Elemzési csoport (közepes forgalmú) 10

Cluster elemzés II. 3. Elemzési csoport (nagy forgalmú) 11

Idegenforgalmi létesítmények a vonzáskörzetben Almamelléki ÁEV Balatonfenyvesi GV Börzsöny KV Csömödéri ÁEV Debreceni Zsuzsi EV Felsőpetény Felsőtárkányi ÁEV Gemenci ÁEV Hortobágyi KV Kaszói ÁEV Kecskeméti KV Kemencei EMV Királyréti EV Lillafüredi ÁEV Mátravasút Mecseki KV Mesztegnyői ÁEV Nagybörzsönyi EV Nagycenki Széchenyi MV Pálházi ÁEV Széchenyi-hegyi GYV Szilvásváradi ÁEV Tiszakécskei KV Szálláshely 1 1 3 1 1 3 1 1 3 3 3 1 0 1 1 4 5 1 2 1 3 1 0 Meleg ételt biztosító étkezési lehetőség 1 1 3 1 1 3 1 1 5 3 2 1 0 1 1 4 4 3 1 1 1 1 0 Büfé jellegű szolgáltatás (üdítő, kávé, szendvics stb.) 1 1 3 1 1 3 1 1 5 3 2 1 0 1 1 4 4 1 1 1 1 1 0 Rendezvény szervezési lehetőség (megfelelő fedett tér stb.) 1 2 4 1 1 1 1 1 1 1 3 1 0 1 1 0 1 0 1 3 2 1 0 Kerékpár bérlési lehetőség Állatkert, vadaspark Fürdőhely, Kirándulóhely 1 2 4 5 4 3 3 1 1 3 5 0 1 3 1 0 0 0 4 3 5 1 0 1 0 5 3 4 5 1 1 5 3 4 0 3 4 1 1 0 0 5 0 2 2 0 5 3 0 3 1 3 1 5 1 3 3 1 0 1 2 1 4 1 4 1 1 5 0 Gyógyfürdő 5 3 0 3 4 0 5 0 0 0 5 0 0 0 5 0 4 0 5 0 4 5 0 Rekreációs lehetőség (kijelölt sétáló útvonalak) 1 3 0 1 1 3 1 1 1 1 2 1 0 1 1 1 1 0 2 1 1 1 0 Játszótér 1 3 0 1 1 3 1 1 1 1 2 1 0 1 1 4 4 3 1 1 1 1 0 Horgásztó 1 0 0 1 2 3 1 0 0 4 4 5 0 3 0 0 4 4 4 3 4 2 0 Sportolási lehetőség (futballkapuk, kosárpalánk, pálya, tenisz stb.) 0 0 0 1 1 3 3 0 0 1 2 1 0 1 1 4 1 3 4 1 4 3 0 Kapcsolódó, kapcsolható rendezvények (találkozók, kupanapok stb.) 1 0 0 1 1 3 1 4 0 1 2 1 0 1 1 0 1 1 2 1 1 1 0 JELMAGYARÁZAT megállóhelyen párhuzamos, közeli létesítmény 10 perc gyalogútra 10 percnél több gyalogútra közforgalmú közl. átszállással kisvasút preferencia b kerékpárral megközelíthető 13

Megállapítások a turisztikai potenciálhoz a.) A kisvasúttal megközelíthető látványosságok, programok, felkínált szolgáltatások elérése kedvező, majdnem mindegyik megállóhelyen, vagy annak közvetlen környezetében találhatók b.) A legtöbb kisvasúttal elérhető turisztikai célpont megközelíthető kerékpárral is, segíti az öko-turisztikai fejlesztéseket c.) Kisvasúttal szinergiában levő turisztikai célpontok az értékelhető válaszadók majdnem felénél vannak jelen. Az adott kisvasút vezetősége, üzemeltetői is tettek a lépéseket az együttműködés érdekében. d.) Horizontálisan a könnyen befolyásolható, telepíthető elemek közül a kerékpár bérlési lehetőség, nehezebben kezelhető elemek közül pedig az állatkert, gyógyfürdő, horgásztó tűnik ki nehéz elérhetőségével. 14

Turisztikai célú személyforgalom származtatása, eszközválasztás 16

Összefoglalás Jelen vizsgálat során bemutatásra került a turisztikai motivációjú közlekedés, helyváltoztatás kisvasúti környezetének sokfélesége. Konkrét számadatok alapján példákat mutattunk be kategorizálásra, összehasonlító és előrevetítő elemzésre, valamint a nehezen számszerűsíthető vonzóságot befolyásoló tényezők csoportosítására, hatásuk elemzésére az egyes vasútvonalak esetén. További számadatok hiányában javaslattételre szorítkoztunk a jövőbeni fejlesztések hatására bekövetkező közlekedési eszközválasztás alakulásának becslésekor. A fenti megállapításokat mind a vizsgált közlekedési rendszer (kisvasút) elszigeteltsége, a környező közlekedési rendszerektől való magas fokú függetlensége miatt alkalmazott korridor-modellre támaszkodva hoztuk meg. 17

PRINCZ-JAKOVICS Tibor (PhD) adjunktus BME Környezetgazdaságtan Tanszék Tel: +36 1 463-1987 E-mail: tprincz@eik.bme.hu