JSir 4,1-22 Az Úr szava beteljesedik

JSir 4,1-22 Az Úr szava beteljesedik Jaj! de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany, kiszórattak a szent hely kövei minden utcza szegletére. Sionnak drága fiait, a kik becsesebbek valának mint a színarany, cserépedénynek tekintették, a fazekas munkájának. Még a sárkányok is oda nyujtják emlőiket, szoptatják fiaikat; az én népem leánya pedig kegyetlen, mint a struczmadarak a pusztában. A csecsemő nyelve az ínyéhez tapadt a szomjúság miatt; a kisdedek kenyeret kértek, és nem volt, a ki nyujtott volna nékik. Kik pompás ételeket evének, elpusztulának az utczákon; a kik bíborban neveltetének, a szemétdombot ölelgetik. Bizony nagyobb az én népem leányának bűnhődése Sodoma bűnhődésénél, a mely elsülyedt egy pillanat alatt, noha kézzel sem ütöttek felé. Az ő názireusai tisztábbak valának a hónál, fehérebbek a tejnél, testök pirosabb vala, mint a korál, termetök mint a zafir. De most feketébb az ő ábrázatjok a koromnál, nem ismerik meg őket az utczákon; bőrük csontjaikhoz ragadt, elszáradt, mint a fa. Jobban jártak, a kik fegyverrel ölettek meg, mint a kik éhen vesztek el; mert azok átveretve multak ki, ezek pedig a mező termésének hiánya miatt. Irgalmas anyák kezei megfőzték gyermekeiket, hogy azok eledeleik legyenek az én népem leányának romlásakor. Megteljesíté az Úr az ő búsulását, kiöntötte az ő felgerjedt haragját, és tüzet gyújtott a Sionban, és megemésztette annak fundamentomait. Nem hitték a föld királyai, sem a föld kerekségének lakosai, hogy szorongató és ellenség vonuljon be Jeruzsálemnek kapuin. Az ő prófétáinak bűne, az ő papjainak vétke miatt van ez, a kik az igazaknak vérét ontották abban. Tántorogtak, mint vakok az utczákon, vérrel bemocskolva, annyira, hogy ruháikat sem érinthették. Távozzatok! tisztátalan! kiáltották azoknak; távozzatok, távozzatok, ne illessetek! Bizony elfutottak, bujdostak is; a pogányok közt ezt mondták: Nem lakhatnak itt sokáig! Az Úr haragja oszlatta el őket; többé nem tekint reájok, mivelhogy a papok orczáját nem tisztelték, a véneken nem könyörültek. Még mikor meg voltunk, elepedve néztek szemeink a hiábavaló segedelem után; esengve várakoztunk olyan népre, a mely nem szabadított meg. Vadásztak lépéseinkre úgy, hogy nem járhattunk a mi utczáinkon; elközelgetett a mi végünk, beteltek a mi napjaink, bizony eljött a mi végünk! Gyorsabbak valának a mi üldözőink az égnek saskeselyűinél; a hegyeken kergettek minket, a pusztában ólálkodtak utánunk. Orrunk lehellete, az Úr felkentje megfogattaték az ő vermeikben, a kiről azt mondottuk: az ő árnyékában élünk a pogányok között. Örülj és vígadozz, Edom leánya, a ki Uz földjén lakozol, mert még te rád is rád kerül a pohár, megrészegedel és meztelenkedel. Eltörültetik a te álnokságod, oh Sion leánya, nem fog téged száműzni többé; meglátogatja a te álnokságodat, Edom leánya fölfedi a te bűneidet. Bevezetés Ennek a 4. résznek a hangvétele leginkább az 1. részhez hasonlít. Ez is jajjal kezdődik, mint az 1. rész: Jaj, de árván ül ez a nagy népű város! Ebben a részben nem látszik már a 3. részben olvasott hang, amikor ott Isten szemszögéből nézi Jeruzsálem nyomorúságát és kínjait. Már nincs benne az, hogy jó a férfiúnak, ha igát visel, jó az Úr azokhoz, akik várják Őt, hogy mindennek értelme és célja van, hanem ismét a nyomorúságokra néz, és ismét csak azt mondja, hogy jaj, jaj! Elsorolja, hogy milyen volt régen, és mivé lett a nép most. Ebből mindjárt van számunkra egy tanulság. Magunkon is megfigyelhetjük, meg másokon is, hogy ha az ember próbába, kísértésbe, nyomorúságba jut, nem olyan egyszerű ám az Úrra

nézni, hanem nagyon is ingadozik, hullámzik az embernek a lelke, lelki állapota, és a tekintete is. Néha-néha fel-felnéz az Úrra, aztán újból önmagára, aztán a nehéz körülményekre, és ettől függően hullámzik a szava, az érzelme, a gondolata csapong, mint például Jóbnak. Ő is benne volt a nyomorúságban, és a szenvedések között, a fájdalmak, a kínok között nem mindig tudott felnézni az Úrra. Mi is ha ezt tapasztaljuk magunkon, nem azt mondom, hogy ez jó, és ez így van rendjén, de ne essünk kétségbe! Ha másokon tapasztaljuk ezt, ne ítéljük meg, hogy miért nem tud az Úrra nézni, miért nem tud mindig úgy járni, mint ahogy a 3. részben olvastuk, hogy az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. Jó az Úr azoknak, akik várják Őt. Jó várni, és megadással lenni Hanem mikor az ember magára tekint, és elfogja a fájdalom, a kísértés, akkor abban a reményben legyünk, hogy majd ismét az Úrra fog tekinteni, és majd az Úr el fogja végezni a munkáját. Beteljesedett az Úr szava Az egész résszel nem lenne időnk foglalkozni, ezért most kiemelnék egy néhány igeverset ebből a részből is. Először mindjárt az 1. verset: Jaj! de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany, kiszórattak a szent hely kövei minden utcza szegletére. Az első, ami fölött siránkozik, a templom. Először csak az aranyat vitték el a templomból, elváltozott a színarany, a tiszta, a szép arany, de még maradtak a kövek. Végül aztán a köveket is szétrombolták, és kiszórták Jeruzsálem minden utcájának a szegletére. Beteljesedett az, amit Isten mondott Jeremiás által. El is olvasnám ezt a próféciát: Az a beszéd, a melyet az Úr szóla Jeremiásnak, mondván: Állj az Úr házának ajtajába, és kiáltsd ott e beszédet, és mondjad: Halljátok az Úr beszédét mind, ti Júdabeliek, a kik bementek ezeken az ajtókon, hogy imádjátok az Urat! Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg a ti útaitokat és cselekedeteiteket, és veletek lakozom e helyen! Ne bízzatok hazug beszédekben, mondván. Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez! Mert csak ha valóban megjobbítjátok a ti útaitokat és cselekedeteiteket; ha igazán ítéltek az ember között és felebarátja között; Ha jövevényt, árvát és özvegyet meg nem nyomorgattok, és ezen a helyen ártatlan vért ki nem ontotok, és idegen istenek után sem jártok a magatok veszedelmére: Akkor lakozom veletek ezen a helyen, a földön, a melyet a ti atyáitoknak adtam, öröktől fogva mindörökké. Ímé, ti hisztek a hazug beszédeknek, haszon nélkül! Nemde loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak áldoztok és idegen istenek után jártok, a kiket nem ismertek: És eljőtök, és megállotok előttem e házban, a mely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az útálatosságokat cselekedhessétek! Vajjon latrok barlangjává lett-é ez a ház ti előttetek, a mely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, azt mondja az Úr. Mert menjetek csak el az én helyemre, a mely Silóban van, a hol először lakoztam az én nevemmel, és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemnek, Izráelnek gonoszságáért! Most pedig, mivelhogy mindezeket a cselekedeteket megcselekszitek, azt mondja az Úr, és mivelhogy szüntelen szóltam, és szóltam ti néktek, de nem hallottátok, és kiáltottam néktek, de nem feleltetek: Azért úgy cselekszem e házzal, a mely az én nevemről neveztetik, a melyben ti bizakodtok, és e helylyel, a melyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, a mint Silóval cselekedtem. És elvetlek titeket színem elől, a mint elvetettem mind a ti atyátokfiait, Efraimnak minden magvát (Jer 7,2-15). Amikor mindez beteljesedett, akkor csodálkoztak, és keseregtek, hogy jaj, de szétszórták a szent helynek a köveit. És ebből nagy tanulság van, testvérek, a mi számunkra is. Ha akkor, az Úr közöttük való lakozását nem a templom, nem a kövek, nem az arany, nem a szentek szentje, nem a szövetség ládája határozta meg, hanem Izrael népének a szíve állapota, akkor sokkal inkább most, az Úr közöttünk való lakozását is az határozza meg, hogy mi van a szívünkben, és milyen a mi szívünk. Hogy mondta itt Jeremiás által Isten? Csak akkor lakozom közöttetek, ha megjobbítjátok a ti útaitokat. Most persze nem úgy van a helyzet,

hogy az embernek először meg kell jobbítani az útját, és majd akkor velünk lakozik az Úr, hanem úgy, hogy aki kitárja szívét az Úrnak, és átengedi az életét Istennek, és az Úrban hisz, és átadja a szívét, életét, hogy átformálhassa az Úr, akkor velünk lakozik. De ha nem tárul ki a szívünk igazán az Úr felé, akkor hiába bizakodunk mi is akármilyen helyben vagy gyülekezetben, egyházban vagy felekezetben, vagy testvérekben, vagy épületben, vagy templomban, vagy bármi másban; semmi nem ér semmit! Mert ha akkor nem ért semmit, most sokkal inkább nem ér semmit. Csak az, hogy milyen a szívünknek az állapota. És ezt, hogy Isten megengedte, sőt parancsolta, hogy rombolják le a templomot, ez nagy figyelmeztetés számunkra is, hogy elsősorban minden attól függ, hogy hogyan élünk a belső emberünkben, közösségben Istennel. Semmi külsőség, semmi ceremónia, semmi hagyomány nem számít, hanem az Úrral való személyes, ma is élő kapcsolat. Edények A 2. versben arról olvastunk, hogy Sionnak drága fiait, akik becsesebbek voltak, mint a színarany, cserépedénynek tekintették, fazekas munkájának. Mindegy, hogy hogyan vélekedtek saját magukról Júda fiai és Jeruzsálem lakói. Mindegy, hogy ők úgy értékelték, hogy ők drágábbak, becsesebbek, mint a színarany edény. Isten szemében cserépedények voltak, és cserépedények vagyunk mi is. Ez nagyon érdekes, mert egyfelől az ember Isten szemében valóban drágább, mint az arany. Mert hiszen, amikor megváltott bennünket Jézus Krisztus, nem aranyon, és nem ezüstön váltott meg, hanem az ettől sokkal értékesebb tulajdon vérén. Ez egyfelől így van: valóban nagyon értékesek vagyunk Isten szemében. De másfelől tudomásul kell venni, hogy csak cserépedények vagyunk, így beszél rólunk az Ige. És itt azt fájlalja Jeruzsálem népe, hogy most csak cserépedénynek tekintették őket, fazekas munkájának. És mit csináltak a cserépedénnyel abban az időben? Már a Mózes törvényében olvashatjuk, hogy ha egy cserépedény tisztátalanná lett, akkor mit kellett vele tenni? Jól kimosni, kifertőtleníteni? Nem! Össze kellett törni. Jeruzsálem lakói tisztátalanná lettek, és az Úr összetörte ezt a cserépedényt. A két példázat Egyébként emlékezzünk vissza arra, hogy Jeremiás két példázatot mondott Jeruzsálemnek a cserépedényről. Az egyik példázat az volt, hogy leküldte az Úr a fazekas műhelyébe. A fazekas éppen a korongon cserépedényt készített, ami elromlott. Erre azt mondta az Úr: Vajon nem cselekedhetem-e veletek úgy, mint ez a fazekas, oh Izrael háza? Íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, oh Izrael háza! (Jer 18,6). Mintegy azt kérdezte Isten: Nincs hatalmam veletek azt tenni, amit akarok, mint ahogy a fazekas azt műveli az agyaggal, amit akar? Na, ezért vagyunk mi cserépedények, mert az Úr azt művel velünk, amit akar. Úgy formál, ahogy akar. Ez van a 18. részben. A 19. részben ismét van egy példázat, de akkor már a kiégetett és elkészült cserépedényről, agyagkorsóról van szó. Azt mondta az Úr Jeremiásnak, hogy vásároljon egy agyagkorsót, menjen ki a Ben-Hinnom völgyébe, és törje össze a nép vezetőinek a szeme láttára. És jelentse ki, hogy így töröm össze Jeruzsálemnek a lakóit, mint ahogy ez a cserépedény összetöretik. Ahogy ezt nem lehet többet éppé tenni, úgy töröm össze Jeruzsálemet is, nem lesz többé ép. És beteljesedett. Most pedig ismét siránkozik Jeruzsálem népe azon, hogy cserépedénynek tekintettünk. Úgy látszik, nem hitték el az Úr szavát, hogy cserépedények az Úr kezében, és azt tesz velük az Úr, amit akar. Úgy látszik, nagyon sokra gondolták magukat, felfuvalkodottságukban. Színarany edényeknek. És most, amikor bekövetkezett, akkor sírtak és sajnálkoztak. Valahogy úgy vagyunk mi is, testvérek, hogy amikor Isten kijelent valamit, és beteljesedik, nem gondoltuk, hogy Isten olyan komolyan gondolta. Nem is gondoltuk meg igazán, hogy mit mondott az Úr. Valamit láttunk, valamit hallottunk, valami eljutott a fülünkig Istennek az

Igéjéből, majd aztán, amikor beteljesedett, a szívünkbe, húsunkba, testünkbe markolóan, az életünkbe vágóan, a szívünkig hatolóan teljesedett be, akkor értjük meg az igazi értelmét, hogy mit is mondott az Úr nekünk. Cserépedények vagyunk mi is. A cserépedény és a kincs Azt jelenti még ki a Korinthusi levélben az Ige nekünk, hogy viszont a hívő ember nagyon értékes, drága kincset hordoz a cserépedényben. Nem a cserépedény arany, hanem benne van igen nagy kincs, ami értékesebb az aranynál, és ez a nagy kincs Jézus Krisztus. Mindaddig, amíg bennünk van ez a nagy kincs, a kincs miatt vigyáz a cserépedényre a gazda. De amikor a cserépedényben már nincs kincs, sőt, a cserépedény tisztátalanná lesz, akkor nincs más hátra, mint a tisztátalan cserépedényt összetörik. Mondhatná valaki, de hiszen amikor a Korinthusi levéllel foglalkoztunk, akkor is szó volt erről, hogy összetörik a cserépedény. És amikor a cserépedény összetörik, akkor lesz nyilvánvalóvá a benne levő kincs. Csak teljesen más ez testvérek, hogyha az Úr megpróbál. Megpróbálja a hívő embert, akinek közössége van az Úrral, és benne van az Úr, benne van a kincs. Megpróbálja, hogy repedezzen meg, törjön az a cserépedény, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy mi van benne. De ha már nincs benne a kincs, mint ahogy Jeruzsálemben nem volt már ott az Úr, olyan értelemben, hogy nem lakott a templomban, s nem lakott a nép szívében sem, akkor mi lett nyilvánvalóvá? A nagy üresség és a tisztátalanság. Más úgy összetörni a Ben-Hinnom völgyében egy cserépedénynek, mint az Úr kezében összetörni az olyan edénynek, mint ahogy Mária kezében összetört az az alabástrom edény, amiből aztán kiszabadult az illat, és megtelt a ház a kenet illatával. Nem mindegy, hogyan törünk össze! Ezért mondja Pál apostol, hogy annyit szenvedtetek hiába, ha ugyan hiába. Jeruzsálem és Sodoma A 6. verset olvasom el még egyszer. Bizony nagyobb az én népem leányának bűnhődése Sodoma bűnhődésénél, a mely elsülyedt egy pillanat alatt, noha kézzel sem ütöttek felé. Azért mondja, hogy nagyobb a bűnhődés, mert Sodoma egy pillanat alatt elpusztult, egy órában. Tudjuk, az égből kénköves, tüzes eső hullott, és elsüllyedt a város is. Elpusztult, vége volt rövid idő alatt. Ezért mondja itt a következő versekben azt is, hogy jobban jártak azok, akik a fegyver által hulltak el, tehát akiket megölt az ellenség, mint azok, akik életben maradtak, és azoknak szenvedni kellett étel nélkül, ital nélkül, és látni azt a sok borzalmat. Ezért mondja, hogy jobban járt Sodoma, mint az, aki életben maradt Jeruzsálemben, és végig kellett szenvednie mindazt a sok nyomorúságot. Úgy is fordítják ezt az igeverset, hogy nagyobb volt Jeruzsálem bűne - nem büntetése, hanem bűne -, mint Sodomának a bűne. Mind a kettő igaz. Bűne is nagyobb volt, valóban, meg a büntetése is. Miért volt nagyobb a bűne? Mert többet ismert az Úr akaratából, mint Sodoma. Sodomában volt egy igaz ember, Lót, aki úgy-ahogy valamit kijelentett Istennek az igazságából. De Jeruzsálemben maga az élő Isten lakott, és a prófétáit küldte oda, ott volt az élő Ige, a törvény, és olvashatták. Sokkal többet ismertek. És mit mondott az Úr Jézus? Amelyik szolga tudja az ő urának az akaratát, és úgy cselekszik gonoszt, úgy nem engedelmeskedik, az többel büntettetik meg, mint az a szolga, aki nem tudta. Az is megbüntettetik, de az többel, jobban, aki tudta. Hát ilyen volt Jeruzsálem. Itt mindjárt tegyünk egy összehasonlítást. Ha Jeruzsálem sokat tudhatott, mert ott volt a törvény, és ott lakott az Úr, akkor mi mennyit tudhatunk, akikről nemcsak a Szentírásban van kijelentve, hanem mi magunk is bizonyságot teszünk, és a szívünkben a Szent Szellem is bizonyságot tesz, hogy Krisztus lakozik bennünk, hogy a Szent Szellem temploma vagyunk? Akkor mi mennyit tudunk az Úrról, és rajtunk mennyit kér számon az Úr?

Melyik jobb: elpusztulni vagy szenvedni? Viszont vizsgáljuk meg abból a szempontból ezt a verset, hogy nagyobb a büntetése Jeruzsálemnek, rendben van. Nagyon sokat szenvedtek, borzalmakat álltak ki. De melyik volt a jobb? Egy pillanat alatt elveszni, mint Sodomának, vagy szenvedni, mint Jeruzsálemnek? Mi jobb egy ember életében? Ha hirtelen az istentelen ember odavan, vagy ha szenved, és lassan hal meg? Ha a 73. zsoltárra emlékeznek a testvérek, az a zsoltár ezt a kérdést is felteszi. Mert azt mondja a zsoltáríró, hogy ő tisztán tartja a kezeit, és ártatlanul, de hiába, mert az istenteleneknek van jó dolga. Úgy néz ki, hogy azokat áldja meg Isten. És gondolkozik, hogy ezt megérthesse, hogy van, hogy halálukig nincsenek kínjaik. Nincsenek kínjaik, nem sokat szenvednek, erejük állandó, halandók nyomorúságában nincs részük. És azt mondja, bemegyek az Úr szent helyébe, és akkor megértettem azoknak sorsát. Így mondja: bizonnyal síkos földre helyezted őket, s mind elpusztulnak egy szempillantásban. Úgy látszik akkor ebből az Igéből, hogy elpusztulni egy szempillantásban nem valami jó dolog az örökkévalóság szempontjából. Lehet, hogy az ember azt mondja, hogy sokkal jobb egy pillanat alatt meghalni. Sokan vannak, akik azt mondják: ők nem félnek a haláltól, csak a szenvedéstől félnek, hogy sokat kell addig szenvedni. Ezért fél, ha valaki megtudja, hogy rákos, mert tudja, hogy nagyon sokat kell addig szenvedni, míg meghal. Ez földi síkon igaz. De hogy van az örökkévalóság szempontjából? Kivágatni hirtelen az élők földjéből, ez Isten szempontjából nagy ítélet. Nagyobb ítélet, mint hogyha valaki lassan hal meg. Megmondjam, miért, ahogy én látom? Azért, mert így mondja az egyik Ige: a kékek és a sebek, és a belső részekig ható csapások távoztatják el a gonoszt (Péld 20,30). Amikor Isten valakit nem vág ki az élők közül hirtelen, az azt jelenti, hogy még foglalkozik vele, még szava van hozzá, hogy az Úr még időt ad neki. Még - hogy így mondjam, emberi szóval - reményt lát abban, hogy megváltozzon, megtérjen az az ember. De akit egy pillanat alatt vág ki az Úr, annak vége; az örökkévalóság szempontjából is vége. Nem kap időt, nem kap alkalmat, hogy szóljon hozzá a nyomorúságban az Úr. Ha így meggondoljuk, és most visszakanyarodok oda, hogy azon siránkoztak Jeruzsálem lakói, hogy csak cserépedénynek tekintettek bennünket. És csak úgy látták Jeremiásnak azt a példázatát, hogy összetörtek bennünket is, mint a cserépkorsót összetörték. De volt egy másik példázat is. Az első. Hogy a korongon alakította az agyagot, a cserépedénynek valót az Úr. És az ilyen helyzet, amikor az Úr nehézségbe viszi az embert. Ha még a halála előtt is, akkor azt mondhatjuk, hogy ráteszi még az agyagot a korongra, még nincs eldőlve minden. Ráteszi az agyagot a korongra, formálja még az Úr keze. Szól még hozzá a kékek, a sebek által, a nyomorúságok által, ha nem tud szólni az Ő Igéje által, ha nem tudott Isten szólni hozzá az Ő nagy kegyelme által. Mert hogy olvassuk az egyik helyen? A pogányok pedig az Ő irgalmasságáért dicsőítik az Istent. Ha nem tudta felfogni Isten kegyelmét az Ő jótéteményében, hogy felhozza a napját az igazakra, gonoszakra. Vagy ha a 73. zsoltár példájánál maradunk: ha az az ember, akinek halálig nincsen kínja, akinek állandó az ereje, akinek minden jól sikerül, ha ebben nem látta meg Istennek a kegyelmét, akkor most Isten megpuhítja, próbálja puhítani a kemény szívét a nyomorúságok alatt, hátha Hozzá fordul, felteszi a korongra. Ezért nagyobb kegyelem az, amikor valakit nem vág ki hirtelen az Úr. Most hadd hozzam ide az Úr Jézus Krisztus példáját. Hirtelen vágta ki az Úr. Miért? Ugye, nem volt beteges, nem ment át sok szenvedésen, hirtelen kivágta az Úr. Miért? Mert rajta volt az egész világ bűne, és ez volt az ítélet: kivágatott az élők földéből. És ezért gondoljunk arra, hogy ha akár szeretteink közül, akár esetleg mi kerülünk olyan helyzetbe, hogy ez az Úr keze. Feltesz a korongra, valamit még akar formálni az életünkön. Ez kegyelem. Ezt nem szabad csak úgy tekinteni, hogy szenvedés, és jaj, jaj, jó lenne elkerülni. Bár sokszor felmerül a szenvedő emberben ez, ezért nem lehet megítélni. De lehet erősíteni, hogy ez az Úr keze, aki feltett a korongra, és formál még bennünket.

Az Úr szólt, és meglett Irgalmas anyák kezei megfőzték gyermekeiket, hogy azok eledeleik legyenek az én népem leányának romlásakor (10. vers). Ezzel már foglalkoztunk, a 2. részben is volt erről szó. Ebben a versben egyértelmű, ami a 2. részben csak utalás volt, hogy valóban ide jutott a nép, hogy irgalmas anyák - tehát nem eldurvult lelkű, lelketlen anyák, úgy is fordítják, hogy gyengéd lelkű anyák - jutottak idáig, hogy saját gyermekeiket főzték meg, hogy megehessék őket. Én most nem akarok azzal foglalkozni, amiről a 2. részben már szóltunk. De szeretnék felolvasni Jeremiás könyvéből egy próféciát, mert Jeremiás szólt erről előre, de úgy látszik, senki nem vette figyelembe. Megmondom őszintén, hogy én sem emlékeztem rá, hogy szólt erről Jeremiás, pedig ugye, végig foglalkoztunk ezzel, csak amikor most ismét átlapoztam, nézegettem az utalásokat vissza Jeremiás könyvére, akkor döbbentem meg, hogy hiszen erről szólt előre Jeremiás, hogy ez így fog bekövetkezni! És eszét vesztem e helyen Júdának és Jeruzsálemnek, és fegyverrel ejtem el őket ellenségeik előtt, és az életökre törőknek kezével; holttesteiket pedig az ég madarainak és a mezei vadaknak adom eledelül. [Ez az egyik része]. És e várost csudává teszem és nevetséggé, a ki csak átmegy rajta, álmélkodik és szörnyűlködik az ő nagy romlásán. [Ez a másik rész. Most jön a 9. vers]: És megétetem velök az ő fiaik húsát és leányaik húsát és megeszi kiki az ő barátjának húsát, a megszállás alatt és a veszedelem alatt, a melylyel megszorongatják őket ellenségeik és a kik keresik az ő lelköket (Jer 19,7-9). Lehet, azt gondolták, hogy ez csak szóvirág, csak olyan fellengzős prófétai beszéd. Lehet, hogy átvitt értelemben gondolták, hogy megétetem velük az ő fiaik húsát. Lehet, hogy sehogy nem gondolták, figyelembe sem vették. És ugye, hogy az Úr beteljesítette szó szerint! Hogy mondja az Úr Jézus? Könnyebb az égnek és a földnek elmúlni, mint, hogy a törvényből egy jottának is elmúlni, hogy az be ne teljesedjen. Az Úr megígérte: megétetem velük fiaik, lányaik húsát, és egyik emberrel a másik ember húsát; és bekövetkezett. Nagy figyelmeztetés ez nekünk, testvérek. Hogy Isten nem beszél csak úgy a vakvilágba. Nem beszél csak úgy, hogy mondjon valamit, mint ahogy mi, emberek szoktunk beszélni. Lehet, hogy mi, amikor mondunk valamit, komolyan gondoljuk, de aztán elfelejtjük, vagy nincs erőnk a véghezviteléhez. De az Úr mindent komolyan gondol, semmit nem felejt el, és minden véghezviteléhez van ereje. És Isten szent Isten, nem lehet az Ő szavát csak úgy semmibe venni. Jó komolyan figyelni rá. Ha nem hiszik el, akkor is meglesz Nem hitték a föld királyai, sem a föld kerekségének lakosai, hogy szorongató és ellenség vonuljon be Jeruzsálemnek kapuin (12. vers). Úgy látszik, senki nem hitte. A jeruzsálembeliek nem hitték, biztatták is őket a hamis próféták, hogy ide nem jön be ellenség. De azt mondja itt, hogy nem hitték a föld többi lakói sem, a királyok sem, hogy ellenség és szorongató vonuljon be Jeruzsálem kapuin. Miért nem hitték? Én úgy gondolom, hogy Jeruzsálem nem hitte, mert nem is akarta hinni. Mert az valahogy úgy van, hogy az ember azt hiszi, amit akar hinni. Ezért nem egészen igaz az, hogy ha azt mondják az emberek, hogy én nem tudok hinni Istenben. Így kellene feltenni a kérdést: akarok-e hinni Istenben? Én tudom, hogy van olyan hit, ami Isten ajándéka. De hogy Isten ajándékozhassa ezt a hitet, vajon az ember akarja-e azt az Istent, akiben hinnie kell? Akarja-e? Mert Jeruzsálem nem akarta. Nem akart hinni Isten szavának. Na, de a föld királyai és a többi ember miért nem hitték el? Mert számtalan példa volt előttük, hogy olyan Istene van Jeruzsálemnek, aki közöttük lakik, és sok nagy ellenség megpróbálta már bevenni Jeruzsálemet, és nem sikerült. Ott volt a legutóbbi példa: Asszíria királya, amikor megszállta Jeruzsálemet, és megszorongatta, és akkor is éhség volt a városban, de azt mondta Ézsaiás által az Úr, hogy még nyilat sem lő bele, ahogy jött, úgy megy el. És levágott az Úr angyala azon az éjszakán száznyolcvanötezret, és elvonult szégyenszemre az asszíriai

sereg Jeruzsálem alól. Csak akkor más volt a helyzet, mert legalább volt egy ember, a király, aki bízott az Úrban, aki kiterjesztette az Úr előtt azt a gyalázkodó levelet. De most? Ki hitt most az Úrnak? Nem az Úrnak hittek. Most azt hitték, hogy nem jön be az ellenség. És íme, meglett, amit nem hittek. Ugyanúgy beteljesedett az Úr szava, aminek nem hittek. Mindegy, hogy mit mond az Úr, hihető-e vagy nem hihető, hiszünk-e vagy nem hiszünk benne, Ő beteljesíti az Ő szavát. Az igazak vére Az ő prófétáinak bűne, az ő papjainak vétke miatt van ez, a kik az igazaknak vérét ontották abban (13. vers). Nem jelenti azt ez a vers, hogy csak a hamis próféták, a papok és a nép vezetői voltak bűnösök, mert tudjuk, hogy az egész nép bűnös volt. De mint igen nagy bűnt rója fel azt itt az Ige, hogy a hamis próféták, és a papok igazakat öltek meg. Mert mi volt a feladatuk a prófétáknak, a papoknak, a királyoknak és a nép főembereinek, hogy kiket öljenek meg? A gonoszt. Ez volt a feladatuk. Hogy ha valaki nem marad meg a törvényben, ha valaki hűtlen lesz az Úrhoz, ha valaki megszegi a törvényt, ha valaki parázna lesz, ha valaki bálványimádó lesz, ha valaki bűnöző lesz, hogy azt kell megölni, azt kell kiirtani maguk közül. És ők mit tettek helyette? Az igazat ölték meg, és ez igen nagy bűn lett az Isten szemében. Mert a vezetők megtisztíthatták volna, kitisztíthatták volna a gonoszt maguk közül. Így mondja a törvény: így tisztítsd ki a gonoszt magatok közül. De elhajlottak, és eláradt a bűn. És ez, amikor Isten népe közül nem a bűnt és nem a gonoszt irtják ki, hanem az igazat, ez már magában hordja Istennek a súlyos ítéletét, mert ez sátáni dolog. Emlékeznek a testvérek, hogy hol olvastuk ezt legutóbb? Hogy a Jézus bizonyságtevőinek, az igazaknak a vére találtatik benne. Kiről olvastuk? Babilonról. Babilon, amelyik antikrisztusi, démoni, sátáni. És amikor Isten népe között Jeruzsálemben már az igazakat ölik meg, és ezt az Úr Jézus is felhozza, emlékszünk rá, mikor sír Jeruzsálem felett? Amikor kemény szavakat mond a farizeusoknak, az írástudóknak, mivel végzi az Úr Jézus a szavát? El is olvasnám: Töltsétek be ti is a ti atyáitoknak mértékét! Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképen kerülitek ki a gyehennának büntetését? Annakokáért ímé prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök, és megfeszítetek, másokat azok közül a ti zsinagógáitokban megostoroztok és városról-városra üldöztök. Hogy reátok szálljon minden igaz vér, a mely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, a kit a templom és az oltár között megöltetek. Bizony mondom néktek, mindezek reá következnek erre a nemzetségre. Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad (Mt 23, 32-37). És végül eljött az Isten Fia, Jézus Krisztus, és betöltötték atyáik bűnét. Mit mondtak? Az Ő vére rajtunk és a mi fiainkon. Hiába a városon kívül feszítették meg az Urat, amikor megkorbácsoltatták, a vére ott kezdett el hullani Jeruzsálemben. Abban a városban találtattak nemcsak az ószövetségi prófétáknak, az igazaknak a vérei, hanem az egyetlen igaznak, Jézus Krisztusnak a vére is. Ebből a mi számunkra is igen nagy tanulság van. Babilon - ezt már tudjuk, hogy mit jelent. Amikor az elvilágiasodott keresztyénségben az igazaknak a vérét keresték, és nem a bűnösöket közösítették ki, hanem az igazakat. Nem a bűnösök lettek azok, akiket kerülni kellett, hanem az igazak lettek az eretnekek. Akkor ezzel saját büntetésüket lepecsételték. És ilyen idők felé haladunk egyre jobban, ahogy jönnek az utolsó idők. Nekünk is nagyon vigyázni kell, hogy nehogy az igazak kerüljenek sorra, mert ez nem úgy kezdődik ám, testvérek, hogy elhatározzuk, hogy aki hűséges az Úrhoz és igaz, azt üldözni fogjuk. Hanem, tudjuk, hogy kezdődik? Először elnézzük a bűnt, mint ahogy Jeruzsálemben is elnézték a bűnt. És amikor elnézik a bűnt, akkor az elhatalmasodik, és annyira elhatalmasodik a bűn, hogy már nem tűri meg az igazat. Akkor kezdik el üldözni az igazat.

Kitől várunk segítséget? Még mikor meg voltunk, elepedve néztek szemeink a hiábavaló segedelem után: esengve várakoztunk olyan népre, a mely nem szabadított meg (17. vers). Jó, hogy így utoljára a siralmak közt említi meg ezt is az Ige. Ez bizony nagyon siralmas. Amikor körül volt Jeruzsálem már fogva, egyik fordítás úgy fordítja, hogy majd kinéztük a szemünket, amikor az őrtornyokról a messzeségbe bámultunk egy olyan nép után, aminek a segítségét vártuk. Hát el tudom képzelni, hogy hányszor felmentek a katonák az őrtoronyba, és elnéztek Egyiptom felé, mert őtőlük várták a segítséget, hogy majd jön az egyiptomi felmentő sereg. Majd kinézték a szemüket, majd kigúvadt a szemük! De egyik katona a másik után jött a toronyból, és segítség nincs. Bizony, ez nagyon szomorú, hogy Isten népe, akiknek ott volt az Úr segítségül, olyan népben bízott, akiben annyiszor csalódott már, amelyik népről már annyiszor szólt nekik az Úr, hogy abban ne bízzon! Nem csak az Úr, még az ellenség, Asszíria királya is megmondta annak idején, hogy kiben bizakodtok ti? Egyiptomban? Abban a törött nádszálban, amire ha valaki rátámaszkodik, átlikasztja a kezét? Hát, ilyen volt Egyiptom. És ebben is tanulság van a számunkra. Hogyha megszorongatnak bennünket, kitől várjuk a mi segítségünket? Így van egy zsoltárban: Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. A mi segítségünk az Úrtól van, a Seregek Urától. Őtőle várjuk-e a segítséget? Vagy emberi segítséget várunk? Szétnézünk, majd kigúvad a szemünk, vajon ki segítne rajtunk? Senki. Senki nem segít. Rajtunk vagy az Úr segít, vagy senki. És hogy segíthet az Úr rajtunk? Ha megalázkodunk. De amíg mi az őrtornyokban járunk, és azt nézzük, hogy melyik ember tudna rajtunk segíteni, addig az Úr megmutatja nekünk, hogy hiábavaló bizalom ez. Bizodalmad legyen az Úrban, teljes értelmeddel, teljes elméddel, a magad értelmére ne támaszkodjál! A másik értelmében, hogy mondta Jeremiás által? Átkozott az az ember, aki emberekben bízik, aki testbe helyezi az ő erejét. Vigasz? Örülj és vígadozz, Edom leánya, a ki Uz földjén lakozol [én úgy értem ezt, hogy olyan ironikus, hogy, csak örülj, nem sokáig örülsz], mert még te rád is rád kerül a pohár, megrészegedel és meztelenkedel. Eltörültetik a te álnokságod, oh Sion lelánya, nem fog téged száműzni többé; meglátogatja a te álnokságodat, Edom leánya, fölfedi a te bűneidet (21-22. vers). Két dolgot emelnék ki ezekből a befejező versekből. Az egyik, amiből az látszik, hogy ilyen az ember, ilyen volt Jeruzsálem népe is, mi is ilyenek vagyunk. Egy kicsit jobban esik a lelkének, egy kicsit úgy gondolja, hogy enyhít rajta az, hogy nemcsak én, hanem más is nyomorúságba jut. Nem csak Jeruzsálem, de Edom is. Edom most nevet rajtam, és tudjuk, ezt láttuk Jeremiás próféciáiban is, Edom tényleg örült Jeruzsálem romlásán. De majd terád is rád következik. Na, de hát ez nagyon sovány vigasz! Isten gyermekei most nem gondolkozhatnak így. Minket az ne vigasztaljon, bár a világi ember így van, hogy egy kicsi vigasz neki, hogy nem csak én. Sőt, nagyon sokszor nem is kicsi vigasz, nagyon sokszor úgy van, hogy ha mindenki nyomorúságban van, akkor ő is belenyugszik. Figyelem a munkahelyemen: ha senki nem kap fizetésemelést, akkor mindenki belenyugszik; ha csak egy nem kap, akkor nagy a baj! Eltöröltetik! Van ebben a versben más is, még pedig ez: eltörültetik a te álnokságod, oh Sion leánya, nem fog téged száműzni többé. Ez a rész mégis egy biztató próféciával zárul, hogy mindez, ami most itt van, ez a szomorú, nyomorúságos helyzet, ez a bűn miatt van, álnokság miatt van, de eltöröltetik! Nem mondja, hogy ki törli el, nem mondja, hogy mikor törli el, nem mondja, hogy, hogyan fog ez bekövetkezni, de eltöröltetik. De mi már tudjuk, hogyan következett ez

be. Jeruzsálemnek az álnokságát, a mi álnokságunkat is és az egész világ álnokságát Isten törölte el. Mivel olyan nagy volt, csak Ő törölhette el, senki más, és Jézus Krisztus vére által törölte el a golgotai kereszten. Mindnyájunk vétkét eltörölte, minden álnokságot eltörölt. Most ugyanazzal fejezem be, mint a 3. részt: ha ez a Krisztus, aki ilyen nagy dolgot végzett el, hogy eltörölte a mi álnokságunkat, félretette az útból a bűnt, és mehetünk Istenhez, vége lehet minden átoknak, hogyha ez a nagy kegyelem nem kell valakinek, ez a Jézus Krisztus nem kell valakinek, akkor átok marad rajta. Ha valaki nem szereti az Úr Jézus Krisztust, legyen átkozott! (1Kor 16,22). De aki szereti az Úr Jézus Krisztust, akinek kell Jézus Krisztus, aki elfogadja Tőle az üdvözítő kegyelmet, akinek kell az Ő elvégzett munkája, az Vele együtt, Krisztussal együtt áldott. Ámen. Debrecen, 1988. június 22.