Erasmus Mundus közös mesterképzések Az Erasmus Mundus közös mesterképzések tervezetére vonatkozó feltételek Az Erasmus Mundus közös mesterképzésnek a pályázat benyújtásáig teljesen el kell készülnie, és a kérelmezést követő második egyetemi tanévtől négy egymást követő évfolyamon keresztül használhatónak kell lennie, amennyiben a konzorcium előkészítő év megtartását tervezi. Azok az Erasmus Mundus közös mesterképzések, amelyek nem élnek az előkészítő év lehetőségével, a mesterképzés első évfolyamát a kiválasztásukat követő első tanévben azonnal el kell indítaniuk. A B. részben meghatározott minimális követelményeknek való megfelelés érdekében, és ahol a programszintű külső minőségbiztosítás kötelező (az országtól függően ez pl. lehet akkreditáció vagy értékelés), ennek igazolása az illetékes nemzeti hatóságok által: származhat abból, hogy sikeresen bevezették a közös programok minőségbiztosítására vonatkozó európai megközelítést (ha a nemzeti jogszabályok megengedik), vagy alapulhat azon egyes nemzeti összetevőkre vonatkozó egyedi akkreditációs döntéseken, amelyek alapján az Erasmus Mundus közös mesterképzést összeállítják. A rendszer/intézményi akkreditáció esetében, azaz amikor a felsőoktatási intézmények saját maguk akkreditálják tanulmányi programjaikat, az érvényes akkreditációk igazolása a következő formában történhet: a megfelelő nemzeti jogszabály bemutatása, amely jogot biztosít a felsőoktatási intézmények számára tanulmányi programok biztosítására, és mesterfokozatok kiadására, és/vagy a felsőoktatási intézményeknek a javasolt Erasmus Mundus közös mesterképzés tanulmányi program nemzeti elemeinek oktatására vonatkozó releváns belső döntéseinek bemutatása. Továbbá, a nemzeti szintű mesterképzési programokat a konzorciumban résztvevő, programországbeli felsőoktatási intézmény partnereknek is kölcsönösen el kell ismerniük. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az Erasmus Mundus közös mesterképzés tanulmányi időszakairól a konzorciumon belül már az Erasmus Mundus közös mesterképzés első évfolyamának felvétele előtt meg kell állapodni. Programországok azon felsőoktatási intézményeinek, amelyek a konzorcium teljes jogú partnereiként járnak el, jogosultsággal és elegendő kapacitással kell rendelkezniük az Erasmus Mundus közös mesterképzés végzős hallgatóinak közös vagy többes (legalább kettős) mester szintű oklevelének kiállítására. A konzorciumnak biztosítania kell azt is, hogy a végzős hallgatók a tanulmányi időszak végén olyan közös oklevélmellékletet kapjanak, amely a mesterképzés teljes tartalmára igazolást nyújt. Amennyiben a pályázó másként nem nyilatkozik, az első év a felkészülésre és képzés népszerűsítésére (vagy tudatosságnövelésre) szolgál, amely során meghirdetik a tanulmányi programot, és választják ki az első évfolyam hallgatóit. A felvételi követelményekre1, az 1
Erasmus+ Programme Guide oktatási/képzési tevékenységekre, a minőségbiztosítási mechanizmusokra, a vizsgáztatásra és teljesítményértékelésre, a konzorcium adminisztratív és pénzügyi irányítására, a hallgatóknak nyújtott szolgáltatások jellegére/spektrumára (például nyelvtanfolyamok, vízumtámogatás) stb. nézve az Erasmus Mundus közös mesterképzések részeként teljes mértékben közös eljárásokat kell kidolgozni. Minden hallgatónak rendelkeznie kell biztosítással a konzorcium által kiválasztott egészségügyi és biztosítási rendszer keretében. A rendszer kiválasztásakor figyelembe kell venni a Végrehajtó Ügynökség honlapján található, az Erasmus Mundus közös mesterképzésre vonatkozóan megfogalmazott iránymutatásokban szereplő minimumkövetelményeket. A fentiek fontos szerepet játszanak az Erasmus Mundus közös mesterképzés és az azt végrehajtó konzorcium tényleges integrálásának igazolásában. Ezért az is elvárás, hogy a pályázó már a pályázati szakaszban rendelkezésre bocsássa a konzorciumra vonatkozó megállapodás tervezetét, amely egyértelmű és átlátható módon foglalkozik a fenti és egyéb fontos kérdésekkel. A naprakész, átfogó és stabil megállapodás-tervezet annak a jele, hogy a partnerek készen állnak az Erasmus Mundus közös mesterképzés sikeres megvalósítására, illetve a pályázat aktuális állapotában alkalmas ennek megvalósítására. Az Erasmus Mundus közös mesterképzés konzorciumának olyan közös népszerűsítő és szemléletformálást célzó tevékenységet kell szerveznie, amelyek szavatolják, hogy a közös tanulmányi program és az Erasmus+-ösztöndíjrendszer az egész világon ismert legyen. A népszerűsítő és szemléletformálást célzó tevékenység részeként mindenképpen integrált és átfogó honlapot kell létrehozni a képzésekhez kapcsolódóan (angol nyelven, illetve ha az oktatás elsődleges nyelvei ettől eltérőek, akkor azon a nyelven is), amelynek még az ösztöndíjak első pályázati körét megelőzően el kell készülnie, és minden szükséges információt tartalmaznia kell az Erasmus Mundus közös mesterképzés hallgatói és a leendő munkáltatók számára. TA hallgatók pályáztatásának eljárását és a benyújtási határidőt úgy kell megszervezni és meghatározni, hogy a hallgatók időben (pl.: legkésőbb a hallgatói pályázatok beadási határideje előtt 4 hónappal) hozzáférhessenek a szükséges információkhoz, és elegendő idejük legyen a pályázat benyújtására. Javasoljuk továbbá, hogy a konzorcium szervezzen nyelvtanfolyamokat a fogadó intézmények nyelvén és más, széles körben használatos nyelveken. A láthatóságot a Bizottság és a Végrehajtó Ügynökség honlapjai, valamint a nemzeti irodák és az uniós küldöttségek is segítik. Az Erasmus Mundus közös mesterképzés honlapjára vonatkozó iránymutatások a Végrehajtó Ügynökség honlapján találhatók. A mesterképzésben résztvevő hallgatókra vonatkozó feltételek Azok a hallgatók iratkozhatnak be egy Erasmus Mundus közös mesterképzésre, akik már megszerezték első felsőfokú végzettségüket2, vagy a nemzeti jogszabályok és gyakorlatok értelmében ennek megfelelő szintű tanulmányok elvégzését tudják igazolni. Az Erasmus Mundus közös mesterképzés konzorciumának kötelessége a Végrehajtó Ügynökség honlapján elérhető követelményekkel és iránymutatásokkal összhangban meghatározni a hallgatók pályázati eljárásának menetét és a kiválasztási szempontokat. Ennek megfelelően a jelentkező hallgatók bármely Erasmus+ Erasmus Mundus kurzus kapcsán jelentkezhetnek Erasmus Mundus közös mesterképzési ösztöndíjra (az Erasmus Mundus közös mesterképzések katalógusa az alábbi honlapon érhető el: http://eacea.ec.europa.eu/erasmus-plus/library/emjmd-catalogue_en 2
Erasmus+ Az Erasmus+ Erasmus Mundus közös mesterképzés hallgatói ösztöndíjait a földrajzi kiegyenlítettség figyelembevételével (azaz egy évfolyamban nem lehet ugyanabból az országból háromnál több, Erasmus Mundus közös mesterképzésben tanuló ösztöndíjas/háromnál több ugyanolyan állampolgárságú ösztöndíjas) a világ bármely régiójából származó hallgatóknak odaítélhetik. Ez a szabály nem vonatkozik a japán hallgatókra, az EU és a MEXT által társfinanszírozott konzorciumokon belül. Ebből a szempontból a kettős állampolgárságú hallgatókra nézve azt az állampolgárságot kell figyelembe venni, amelyet az ösztöndíjpályázatukban feltüntettek. A világ célzott régiói számára kiosztandó, kiegészítő finanszírozásra külön szabályok vonatkoznak. Az Erasmus Mundus közös mesterképzés konzorciumai önfinanszírozó hallgatókat is felvehetnek3, akik indikatív módon az Erasmus+- ösztöndíjasok legalább 25 %-át alkothatják. Az Erasmus Mundus közös mesterképzés hallgatói ösztöndíját a teljes Erasmus Mundus közös mesterképzési programban való részvételhez ítélik oda. Az ösztöndíjasok az Erasmus Mundus közös mesterfokozat megkezdése előtt elvégzett kurzusokért kapott krediteket nem vihetik át a közös mesterfokozatba annak érdekében, hogy csökkenjen a kötelezően teljesítendő tevékenységek száma. Az Erasmus Mundus közös mesterképzés ösztöndíjasai ezzel az ösztöndíjukkal párhuzamosan nem lehetnek egy másik, hallgatói vagy munkatárs/szakember/oktatói mobilitásra odaítélhető, uniós finanszírozású, felsőoktatási ösztöndíjprogram kedvezményezettjei. Annak érdekében, hogy az Erasmus Mundus közös mesterfokozat megvalósítási szabályai teljesen átláthatók legyenek, és meghatározzák a beiratkozott hallgatónak az Erasmus Mundus közös mesterképzés konzorciumával szemben fennálló jogait és kötelezettségeit, a hallgatói megállapodást mindkét félnek (azaz a felvett hallgatónak és az Erasmus Mundus közös mesterképzés konzorciumának) azelőtt alá kell írnia, hogy a hallgató az Erasmus Mundus közös mesterképzés programjára beiratkozik (a megállapodás-minta a Végrehajtó Ügynökség honlapján található). A hallgatói megállapodás az összes tanulmányi, pénzügyi, adminisztratív, etikai stb. szempontot tartalmazza az Erasmus Mundus közös mesterképzés megvalósítására és az ösztöndíjas tekintetében az ösztöndíjjal kapcsolatos igazgatási feladatokra vonatkozóan. A megállapodásnak tartalmaznia kell az ECTS rendszerben minimálisan megszerzendő kreditpontokra vonatkozó teljesítménymutatókat (és megszerzésük elmulasztásának következményeit), a hallgatónak kínált szolgáltatásokra vonatkozó információkat, valamint az egészségbiztosításra/társadalombiztosításra, mobilitási követelményekre, szakdolgozattal/vizsgával/fokozat megszerzésével kapcsolatos szabályokra stb. vonatkozó részleteket. Az átláthatóság biztosítása érdekében a hallgatói megállapodás mintáját közzé kell tenni a konzorcium Erasmus Mundus közös mesterképzésre vonatkozó honlapján (minden Erasmus Mundus közös mesterképzés külön honlappal kell, hogy rendelkezzen). Az ellenőrzés és minőségbiztosítás feltételei Az Erasmus Mundus közös mesterképzés megvalósításának hatékony ellenőrzése érdekében a kedvezményezett konzorciumnak a következő ellenőrzési és minőségbiztosítási mechanizmusokat kell alkalmaznia: közös minőségbiztosítási terv kidolgozása, amely tartalmazza a közös értékelési módszereket és feltételeket, a megvalósítás/kivitelezés elfogadott ütemtervét/szakaszait és az utánkövetést célzó lépéseket. A minőségbiztosítási mechanizmusokat nevezetesen a belső és külső értékelési gyakorlatokat, a mutatókkal kapcsolatos visszajelzéseket (pl. a végzettek foglalkoztathatósága, fenntarthatóság) stb. a pályázatbenyújtás szakaszában kell integrálni 3
Erasmus+ Programme Guide az Erasmus Mundus közös mesterképzés projekttervébe. A konzorciumnak a Végrehajtó Ügynökségnek benyújtott rendszeres jelentésében kell beszámolnia a minőségbiztosítási mechanizmusok megállapításairól és következtetéseiről; a projekt végrehajtásáról szóló rendszeres időközi jelentések/eredményjelentések benyújtása; a hallgatói mobilitás és teljesítmény mennyiségi és minőségi ellenőrzése (a végrehajtott tevékenységek, a megszerzett, ECTS szerinti kreditek és az odaítélt fokozat tekintetében) a Végrehajtó Ügynökség online Mobility Toolja segítségével; kapcsolat és együttműködés (amennyiben alkalmazható és elvárható) az Erasmus Mundus végzett hallgatóinak egyesületével (az EMA honlapja: www.em-a.eu); közös találkozók a résztvevő felsőoktatási intézmények, a hallgatók képviselőinek, a Végrehajtó Ügynökség programmal foglalkozó tisztségviselőjének/tisztségviselőinek, az érintett nemzeti irodák munkatársainak részvételével, valamint szükség esetén külső szakértők bevonásával; a támogatási szerződés által érintett időszakban az Erasmus Mundus közös mesterképzés konzorciumának legalább két ilyen találkozót kell szerveznie; a beiratkozott hallgatók visszajelzései; a bevált gyakorlatok cseréje és a kölcsönös tanulás érdekében, a Bizottság és a Végrehajtó Ügynökség vagy a nemzeti irodái által szervezett tematikus üléseken való részvétel. Az Erasmus Mundus közös mesterképzési konzorciumok kiválasztási eljárása Az Erasmus Mundus közös mesterképzési program legfőbb célja a kiválóságok vonzása, kiválasztása és támogatása; ez tulajdonképpen egyrészről a legfontosabb szereplők (résztvevő intézmények és az Erasmus Mundus közös mesterképzés hallgatói) tanulmányi/oktatási minőségére, másrészről a konzorciumok megvalósítás/kivitelezési kapacitására értendő, mivel a konzorciumoknak programországok és a partnerországok hallgatóinak bevonásával integrált nemzetközi tanulmányi programot kell megvalósítaniuk. A pályázatokat felsőoktatási szakértők értékelik egylépcsős értékelési eljárás során. Támogatási feltételek: a projekt relevanciája, projektterv és a megvalósítás minősége, projektet végrehajtó csoport és az együttműködési megállapodások minősége, hatás és terjesztés. Ennek alapján rangsorba állítják a pályázatokat. Külön rangsor kerül kialakításra az EU és a MEXT által társfinanszírozott konzorciumok számára. Csak azok a pályázatok részesülhetnek finanszírozásban, amelyek A projekt relevanciája kategóriában az elérhető 40 pontból legalább 30-at, és összességében 100-ból legalább 70 pontot elértek.azok a pályázatok, amelyek elérték a támogatáshoz szükséges pontszámokat, célzott partnerországok régióinak kiosztandó kiegészítő ösztöndíjakat kaphatnak, amint azt a Kiegészítő ösztöndíjak a világ célzott régióiból érkező hallgatók számára című szakasz kifejti. A kiegészítő ösztöndíj megítéléséhez a felsőoktatási szakértők A projekt relevanciája a célzott régióban kiegészítő odaítélési feltételre adott válaszokat elemzik és értékelik ki, és sorolják a pályázatokat igen és nem kategóriákba aszerint, hogy a feltétel teljesül-e. A kiegészítő feltétel kiértékelésének eredménye nem módosítja a négy odaítélési feltétel ( A projekt relevanciája, A projektterv és a megvalósítás minősége, A projektet végrehajtó csoport és az együttműködési megállapodások minősége, Hatás és terjesztés ) kiértékelésének eredményeképpen kialakult, eredeti sorrendet. Ez nem vonatkozik az EU és a MEXT által társfinanszírozott konzorciumokra, amelyek nem jogosultak további ösztöndíjakra pályázni. 4
Erasmus+ 1. A kiválasztási eljárást úgy kell megszervezni, hogy világszerte a legjobb hallgatókat válasszák ki. 2. A beiratkozás időpontjára mindenképpen eleget kell tenni ennek a feltételnek, ugyanakkor az erasmus mundus közös mesterképzés konzorciuma dönthet úgy, hogy az első felsőfokú végzettség megszerzésére irányuló tanulmányaik utolsó évét végző hallgatók is pályázhatnak ösztöndíjra. 3. Az önfinanszírozó hallgatók vagy saját maguk fedezik a költségeket, vagy más ösztöndíjrendszer keretében kapnak ösztöndíjat. 5