A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM REKTORÁNAK 24/2012. SZÁMÚ UTASÍTÁSA. az Erasmus Program megvalósításának rendjéről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM REKTORÁNAK 24/2012. SZÁMÚ UTASÍTÁSA. az Erasmus Program megvalósításának rendjéről"

Átírás

1 Hatály: A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM REKTORÁNAK 24/2012. SZÁMÚ UTASÍTÁSA az Erasmus Program megvalósításának rendjéről (EGYSÉGES SZERKEZETBEN AZ 5/2013. SZ. REKTORI UTASÍTÁS EZEN UTASÍTÁST MÓDOSÍTÓ RENDELKEZÉSEIVEL) Az Egész életen át tartó tanulás program részét képező Erasmus Program (a továbbiakban: Program) fő célja az európai felsőoktatási intézmények együttműködésének támogatása, az oktatási tevékenységek összehangolása, a hallgató tanulmányi, szakmai gyakorlati, az oktatói és a személyzeti mobilitás elősegítése. A Programnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (a továbbiakban: Egyetem) történő megvalósítása és eljárásrendjének meghatározása érdekében a következő utasítást adom ki, amely egyben az Egyetem Erasmus Kézikönyve. (1) Az utasítás hatálya kiterjed: Általános rendelkezések 1. a) a tanulmányi hallgatói mobilitásban, szakmai gyakorlatban részt vevő hallgatókra, az oktatói mobilitásban részt vevő oktatókra, valamint az adminisztratív személyzeti mobilitásban részt vevő alkalmazottakra, függetlenül attól, hogy az Egyetem hallgatói vagy alkalmazotti állományába tartoznak-e; b) a Program megszervezésében, lebonyolításában részt vevő, az Egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban, illetve egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyekre, szervezeti egységekre. (2) A Program alapján az alábbi tevékenységek támogathatók: a) hallgatói mobilitás (Student Mobility for Studies SMS); b) szakmai gyakorlat (Student Mobility for Placements SMP); c) oktatói mobilitás (Staff Teaching Assignment STA); d) adminisztratív személyzet mobilitása (Staff Training STT); e) szervezési tevékenységek támogatása (szervezési keret). 1

2 (3) A Program keretében történő együttműködés, eljárási rend részletes szabályait az Extended Erasmus University Charter (a továbbiakban: EUC) szabályrendszere határozza meg. Az Egyetem gondoskodik arról, hogy a Programban részt vevő személyek ezt megismerhessék. (4) 1 A Program intézményi koordinációjáért az Egyetem továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese a felelős. (5) Az Egyetem az EUC alapján tervezett centralizált projektjeinek megvalósítására az Európai Bizottságtól kérhet támogatást, a decentralizált tevékenységeinek pénzügyi támogatását a Tempus Közalapítvány Nemzeti Irodától (a továbbiakban: Tempus Közalapítvány) igényelheti. (6) Az Egyetem bilaterális megállapodásokat köt az EUC-vel rendelkező intézményekkel, melyben rögzítésre kerülnek az intézmények közötti együttműködés, valamint a hallgatói és oktatói mobilitás keretei. (7) A Program végrehajtását az Egyetem a Tempus Közalapítvány által évente kidolgozott Végrehajtási Útmutatóban foglalt alapelveknek megfelelően valósítja meg. Feladat-, és hatáskörök 2. (1) 2 A Program megvalósítását a továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettes a Nemzetközi Kapcsolatok Irodán (a továbbiakban: Iroda) keresztül látja el. Az Iroda látja el az Erasmus Iroda feladatait. Az Iroda a) kapcsolatot tart a kari koordinátorokkal, a továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettessel, valamint a Programban érintett valamennyi külföldi és hazai szervezettel; 3 b) végzi a Programmal kapcsolatos egyetemi szintű koordinációs tevékenységet; c) a gyakorlati tapasztalatok figyelembevételével a 2012/2013-as tanév végére kidolgozza az Egyetem részletes Erasmus végrehajtási útmutatóját d) kiállítja a beérkező személyek Programmal kapcsolatos igazolásait, a szükséges feltételek teljesülése esetén; e) kezeli és továbbítja a hozzá beérkezett pályázatokat; f) összeállítja az intézményi pályázatot; g) előkészíti a Programmal kapcsolatos valamennyi évközi és év végi beszámolót; h) figyelemmel kíséri a Programmal kapcsolatos határidőket, és gondoskodik az egyetemi szintű nyilatkozatok, beszámolók határidőben történő elkészítéséről és megküldéséről. (2) 4 Az Iroda tevékenységét az Egyetem karai a kari dékánok által kijelölt koordinátorok útján az alábbiakban támogatják: 1 Módosította az 5/2013. rektori utasítás. 2 Módosította az 5/2013. rektori utasítás. 3 Módosította az 5/2013. rektori utasítás. 4 Módosította az 5/2013. rektori utasítás. 2

3 a) lefolytatják a Programban résztvevők kiválasztási eljárását; b) összegyűjtik, kezelik, továbbítják az Iroda irányába a hozzájuk beérkezett pályázatokat, elszámolásokat, beszámolókat és egyéb iratokat; 5 c) adminisztratív ügyekben segítséget nyújtanak a pályázó, illetve pályázatot elnyert személyeknek. (3) 6 A továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettes: a) a Program megvalósítása érdekében kidolgozza az adott évre vonatkozó stratégiai elveket, koordinálja a Program Egyetemen történő végrehajtását; b) koordinálja az intézményi pályázat összeállítását; c) koordinálja és jóváhagyja az évközi és év végi tevékenység pénzügyi lezárását, értékelését, valamint a tartalmi beszámolót; d) képviseli az Egyetemet a Programmal kapcsolatos megbeszéléseken, rendezvényeken, találkozókon személyesen vagy képviselője útján, illetve kiadmányozási jogot gyakorol; e) évente értékeli a Programban történteket, eleget tesz az ezzel kapcsolatos beszámolási kötelezettségnek; f) jóváhagyja a kiutazó hallgatók, oktatók és adminisztratív személyzet támogatási szerződéseit. (4) A kari koordinátorok: a) tájékoztatják a kar egyetemi polgárait a Programmal kapcsolatos hírekről, adminisztrációs segítséget nyújtanak számukra; b) tanácsadással segítik a pályázatok benyújtását, befogadják a Programra benyújtott pályázatokat, melyről elektronikus levélben tájékoztatják a beküldőt; c) kezelik a pályázat elbírálásához szükséges mértékben a pályázók személyes adatait (a pályázatot el nem nyert személyek adatait a pályázat eredményhirdetését követő 8 napon belül törlik); d) lefolytatják a kiválasztási eljárást; e) kezelik, továbbítják az Iroda felé a pályázatokat, szükség esetén hiánypótlásra hívják fel a jelentkezőket; 7 f) vezetik a pályázatot elnyert személyek névsorát, valamint egyéb személyes adatait, bejegyzik a változásokat; g) javaslatot tesznek az Egyetemre érkező pályázók személyek fogadására; h) jóváhagyják az Egyetemre érkező és kiutazó személyek tanulmányi szerződését (Learning Agreement), és tanulmányi teljesítését (Transcript of Records), ennek érdekében kapcsolatot tartanak az érintett oktatókkal, vezetőkkel; i) nyilvántartják, vezetik a Program végrehajtása alatt megkövetelt dokumentumokat, továbbítják azokat az Iroda irányába; 8 5 Módosította az 5/2013. rektori utasítás. 6 Módosította az 5/2013. rektori utasítás. 7 Módosította az 5/2013. rektori utasítás. 3

4 j) adatot szolgáltatnak az Irodán keresztül a továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettes irányába az általuk végrehajtott feladatokról; 9 k) a kari vezetők bevonásával népszerűsítik a Programot, meghirdetik a pályázatokat az Egyetemen. (5) A kari koordinátorok a (5) bekezdés a), c), f) pontjaiban foglalt tevékenységüket az alábbi személyek bevonásával látják el: a) EHÖK kari képviselője; b) kari oktatási dékánhelyettes és a kari tanulmányi osztályok c) kari gazdasági igazgató; d) NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar ösztöndíjas hallgatója esetén az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka által kijelölt személy. (6) Az Egyetemi Gazdasági Hivatal: a) kezeli a Programhoz kapcsolódó bankszámlákat; b) lebonyolítja a Programmal kapcsolatos pénzügyi tranzakciókat; c) a pénzügyi tranzakciók bankkivonatairól másolatot küld a továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettes, valamint a pénzügyi tevékenység végzéséért felelős személy irányába. 10 Eljárási rend 3. (1) Az Egyetem a Tempus Közalapítvány honlapján meghatározottak szerint a programban résztvevő személyekkel szerződést köt, melynek célja rögzíteni a támogatás célját, valamint a folyósítás és a Programban történő részvétel egyéb feltételeit. (2) Az Egyetem a bilaterális megállapodásban foglaltak, valamint a Program szabályainak figyelembe vételével az alábbi szerződéseket köti meg, illetve formanyomtatványok használatát írja elő a Programban való részvétel minőségének megfelelően: a) hallgatói tanulmányok idejére: hallgatói tanulmányi szerződés, (Learning Agreement) hallgatói támogatási szerződés hallgatói tanulmányi teljesítmény igazolás (Transcript of Records) hallgatói online beszámoló b) szakmai gyakorlat idejére: képzési megállapodás és minőségvállalási nyilatkozat, szakmai gyakorlati támogatási szerződés, hallgatói beszámoló c) oktatói mobilitás érdekében: 8 Módosította az 5/2013. rektori utasítás. 9 Módosította az 5/2013. rektori utasítás. 10 Módosította az 5/2013. rektori utasítás. 4

5 oktatói munkaterv, (Teaching Assignment) oktatói támogatási szerződés, oktatói beszámoló d) adminisztratív személyzet mobilitása érdekében: személyzeti támogatási szerződés, személyzeti beszámoló. A szerződések, nyilatkozatok mintái A Tempus Közalapítvány honlapján találhatók meg. (3) 11 A szerződések megkötése során az Egyetemet a továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettes képviseli. (4) A pályázatelbírálás során az alábbi szempontokat kell figyelembe venni: a) hallgatói tanulmányi átlag (alkalmazottaknál legutolsó munkáltatói minősítés, amennyiben erre sor került); b) nyelvi felmérés eredménye a pályázott ország/intézmény hivatalos nyelvén, amennyiben más nyelven folyik az oktatás, azon a nyelven tett, szaknyelvi meghallgatás; c) egyéb, a pályázathoz köthető tudományos teljesítmények, így különösen: tanulmányi verseny eredményei, publikációk, mentori ajánlások; d) alkalmazottaknál a megszerzett gyakorlati tapasztalat hasznossága intézményi szempontból (különösen az alkalmazott munkatapasztalata hosszának, jellegének figyelembe vételével). (5) A pályázatok elbírálásánál figyelemmel kell lenni a Programban meghatározott határidőkre. A határidő utolsó napján a munkaidő végét követően benyújtott pályázatot elkésettnek kell tekinteni, mellyel kapcsolatosan igazolásnak helye nincs. (6) 12 A pályázati határidők betartásáért a továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettes a felelős. Záró rendelkezések 4. (1) Jelen utasításban nem szabályozott kérdésekben az EUC, a Program Végrehajtási Útmutatója, Hallgatói Iránytűjében foglaltak az irányadók. (2) Az eljárási rendben felsorolt szerződésminták és formanyomtatványok a Tempus Közalapítvány honlapjáról ( töltendők le, melyeket értelemszerűen kell kiegészíteni az érintett felek adataival, valamint a karokon alkalmazandó speciális feltételekkel. (3) Ez az utasítás aláírásának napján lép hatályba, az ebben foglaltakat a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Budapest, július.. Prof. Dr. Patyi András egyetemi tanár rektor 11 Módosította az 5/2013. rektori utasítás. 12 Módosította az 5/2013. rektori utasítás. 5

Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 63/2018. (aug. 31.) szeptember 1.

Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 63/2018. (aug. 31.) szeptember 1. ERASMUS SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 63/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 63/2018. (aug.

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Erasmus+ szabályzata

A Debreceni Egyetem Erasmus+ szabályzata A Debreceni Egyetem Erasmus+ szabályzata 2015.június 25. Tartalomjegyzék Szabályzat célja... 3 Szabályzat hatálya... 3 Kapcsolódó dokumentumok... 3 Fogalmak... 4 Általános szabályok, feladatkörök... 5

Részletesebben

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. január 28., hatályos: 2011. január 31. A Nemzetközi Kapcsolatok Iroda (a továbbiakban: NK Iroda) Ügyrendjét a Nyíregyházi Főiskola

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE BUDAPEST 2017 (2018. december 8. napjától hatályos változat) TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. számú melléklete AZ OKTATÁS-MÓDSZERTANI KÖZPONT ÜGYRENDJE BUDAPEST 2015

Részletesebben

PTE ÁJK Pályázati Szabályzata

PTE ÁJK Pályázati Szabályzata PTE ÁJK Pályázati Szabályzata 1. A PTE ÁJK Pályázati Szabályzatának (továbbiakban: Szabályzat) célja összhangban a PTE pályázati rendjéről szóló 4/2007.sz. Rektori Utasítással a PTE ÁJK pályázati aktivitásának

Részletesebben

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatás fejlesztésében Európán belül és a világban 2014. november 3. Kilin Emőke 16 CEEPUS tagország

Részletesebben

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra 1. Általános rendelkezések A pályázat elsődleges célja, hogy lehetővé tegye a BME Építészmérnöki Kar doktori képzésében résztvevő hallgatók, ill. a doktori

Részletesebben

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra 1. Általános rendelkezések A pályázat elsődleges célja, hogy lehetővé tegye a BME Építészmérnöki Kar doktori képzésében résztvevő hallgatók, ill. a doktori

Részletesebben

EGT Alap Ösztöndíj program Záróbeszámoló szeminárium Szakmai beszámolás Felsőoktatási mobilitási pályázatok (M2)

EGT Alap Ösztöndíj program Záróbeszámoló szeminárium Szakmai beszámolás Felsőoktatási mobilitási pályázatok (M2) EGT Alap Ösztöndíj program Záróbeszámoló szeminárium Szakmai beszámolás Felsőoktatási mobilitási pályázatok (M2) Bujtás Petra Tempus Közalapítvány 2017. április 6. Tartalmi beszámoló Projekt befejezését

Részletesebben

Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése

Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése 2016. május 30. Bevezető, aktualitások, praktikus információk TÉMÁK A TKA Felsőoktatási egysége/erasmus+ A koordinátor feladatai, mozgástere

Részletesebben

Erasmus+ szabályzat 201 0 5.

Erasmus+ szabályzat 201 0 5. Erasmus+ szabályzat 2015. S z a b á l y z a t Oldal: 2/19. Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta intézményi Szenátus nevében: Beosztás mb. jogi igazgató Erasmus koordinátor rektor Helgertné Név Busa Zsuzsanna

Részletesebben

Erasmus+ és Campus Mundi kiegészítő támogatások

Erasmus+ és Campus Mundi kiegészítő támogatások Erasmus+ és Campus Mundi kiegészítő támogatások Koós-Herold Zsuzsa Székely Ágnes Tempus Közalapítvány 2016. november 10. I. Szociális támogatás Szociális alapon történő kiegészítő támogatás II. Fogyatékossággal

Részletesebben

TOMORI PÁL FŐISKOLA ERASMUS+ SZABÁLYZAT. Elfogadás dátuma: Határozat száma: 2018/1/7/20. Hatályba lépés napja:

TOMORI PÁL FŐISKOLA ERASMUS+ SZABÁLYZAT. Elfogadás dátuma: Határozat száma: 2018/1/7/20. Hatályba lépés napja: TOMORI PÁL FŐISKOLA ERASMUS+ SZABÁLYZAT Elfogadás dátuma: 2018. 05.29. Határozat száma: 2018/1/7/20 Hatályba lépés napja: 2018. 05.25. Felelős személy: a mindenkori oktatási rektor-helyettes Tartalom I.

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Szenátusának. 122/2011. (XI. 24.) határozata. a Semmelweis Egyetem ERASMUS Szabályzatáról

A Semmelweis Egyetem Szenátusának. 122/2011. (XI. 24.) határozata. a Semmelweis Egyetem ERASMUS Szabályzatáról A Semmelweis Egyetem Szenátusának 122/2011. (XI. 24.) határozata a Semmelweis Egyetem ERASMUS Szabályzatáról Az Egész életen át tartó tanulás program részét képező ERASMUS program (a továbbiakban: Program)

Részletesebben

SZMSZ IX. sz. melléklete. Erasmus szabályzat

SZMSZ IX. sz. melléklete. Erasmus szabályzat SZMSZ IX. sz. melléklete Erasmus szabályzat Az Egész életen át tartó tanulás program (LLP) részét képező Erasmus program fő célja a felsőoktatási intézmények európai együttműködésének támogatása, a közös

Részletesebben

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2016 HATÁLYOS: 2016. 03. 02-TŐL 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen működő szervezeti egység, amely közreműködik

Részletesebben

Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése

Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése 2017. május 25. ERASMUS+ dokumentáció A) Intézményi főszerződés és mellékletei B) Intézményközi megállapodások (IIA) C) Projektmenedzsment kézikönyv

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása. Szeged, március 2.

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása. Szeged, március 2. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása Szeged, 2017. március 2. 1 A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAM ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA

ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAM ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAM ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA Elfogadva: 2017. június 13i szenátusi ülésen Hatályos: 2017. június 14. napjától Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 A Szabályzat célja és

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM Ikt. szám: MKE/221-17/2017. MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM A Z ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁGI PROGRAM INTÉ ZMÉNYI S ZAKMAI ÉS OPERATÍV LEBONYOLÍTÁSI FELADA TOKKAL KAPCSOLATOS S ZABÁLYA I (ÚNKP SZABÁLYZAT) Elfogadta

Részletesebben

Erasmus+ Mobilitási Projektek Szabályzata

Erasmus+ Mobilitási Projektek Szabályzata TESTNEVELÉSI EGYETEM Erasmus+ Mobilitási Projektek Szabályzata Budapest 2015.04.23. TARTALOM I. fejezet Általános rendelkezések... 2 1. Általános rendelkezések... 2 2.... 3 II. fejezet A programra vonatkozó

Részletesebben

INTÉZMÉNYI CEEPUS ELJÁRÁSREND PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM

INTÉZMÉNYI CEEPUS ELJÁRÁSREND PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM INTÉZMÉNYI CEEPUS ELJÁRÁSREND PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM A CEEPUS (Central European Exchange Program for University Studies) a közép-európai egyetemek számára létrehozott multilaterális csereprogram.

Részletesebben

1/2015. (II.05.) számú REKTORI UTASÍTÁS. A demonstrátori munkavégzés szabályairól

1/2015. (II.05.) számú REKTORI UTASÍTÁS. A demonstrátori munkavégzés szabályairól 1/2015. (II.05.) számú REKTORI UTASÍTÁS A demonstrátori munkavégzés szabályairól A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint az EKF Szervezeti és Működési Szabályzata 178. (6) bekezdése

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Erasmus+ szabályzata Pécs 2009.

A Pécsi Tudományegyetem Erasmus+ szabályzata Pécs 2009. A Pécsi Tudományegyetem Erasmus+ szabályzata Pécs 2009. 2016. április 22. napjától hatályos változat Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot

Részletesebben

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási mobilitási pályázatok Projektindító szeminárium

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási mobilitási pályázatok Projektindító szeminárium EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási mobilitási pályázatok Projektindító szeminárium Ugrósdy-Beregi Bettina Tempus Közalapítvány 2015. február 18. Név, pozíció Intézmény Megkezdődött már a megvalósítás?

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KELETI ÜZLETI AKADÉMIAI KÖZPONT ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KELETI ÜZLETI AKADÉMIAI KÖZPONT ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KELETI ÜZLETI AKADÉMIAI KÖZPONT ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2016 (2016. december 10. napjától hatályos változat) H-1149 Budapest, Buzogány utca

Részletesebben

A KA103-as intézményi mobilitási főpályázat a 2019-as pályázati felhívásban

A KA103-as intézményi mobilitási főpályázat a 2019-as pályázati felhívásban A KA103-as intézményi mobilitási főpályázat a 2019-as pályázati felhívásban Erasmus+ felsőoktatási mobilitási pályázati információs és konzultációs nap Budapest, 2018. december 11. Tóth Tibor Alapvető

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés

Részletesebben

Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése

Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése 2017. május 25. Bevezető, aktualitások, praktikus információk TÉMÁK A TKA Felsőoktatási egysége/erasmus+ A koordinátor feladatai, mozgástere

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar ERASMUS+ szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar ERASMUS+ szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar ERASMUS+ szabályzata Az Erasmus+ az Európai Unió programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot támogatja. Az Erasmus+ program

Részletesebben

A 2017-es pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk

A 2017-es pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk A 2017-es pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk Erasmus+ felsőoktatási mobilitási pályázati információs és konzultációs nap Budapest,

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM Ikt. szám: MKE/362-7/2018 MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM A JOGI ÉS HUMÁNPOLITIKAI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Jóváhagyta a Szenátus 20/2018. (X. 26.) számú határozatával. 2 1. Általános rendelkezések A Magyar Képzőművészeti

Részletesebben

(Minőségirányítási eljárás) 3. sz. verzió. A kiadás dátuma: 2007. február 27. (Érvényes visszavonásig) Prof. Dr. Rudas Imre rektor

(Minőségirányítási eljárás) 3. sz. verzió. A kiadás dátuma: 2007. február 27. (Érvényes visszavonásig) Prof. Dr. Rudas Imre rektor BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ME 06 TOVÁBBKÉPZÉSI FOLYAMATOK (Minőségirányítási eljárás) 3. sz. verzió A kiadás dátuma: 2007. február 27. (Érvényes visszavonásig) FOLYAMATGAZDA: Dr. Francsovics Anna dékánhelyettes

Részletesebben

Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitás KA107 pénzügyi kérdések szeptember 6. Projektindító értekezlet

Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitás KA107 pénzügyi kérdések szeptember 6. Projektindító értekezlet Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitás KA107 pénzügyi kérdések 2017. szeptember 6. Projektindító értekezlet Költségek elszámolhatóságának feltételei (Általános feltételek B rész): a végrehajtási időszakban

Részletesebben

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram Hálózati pályázatok Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatásban Információs nap 2016. október

Részletesebben

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja 3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS 1. A szabályzat célja (1) A Magyar Nemzeti Bank, mint Támogató által (továbbiakban: MNB) az Eszterházy Károly Főiskola, mint az Eszterházy

Részletesebben

Erasmus. Külföldi ösztöndíj-lehetőség hallgatóknak és oktatóknak. Sopron, 2008. május 26. Az Erasmus páratlan program

Erasmus. Külföldi ösztöndíj-lehetőség hallgatóknak és oktatóknak. Sopron, 2008. május 26. Az Erasmus páratlan program Erasmus Külföldi ösztöndíj-lehetőség hallgatóknak és oktatóknak Sopron, 2008. május 26. Tempus Közalapítvány Az Erasmus páratlan program 1987 - Erasmus 3244 hallgató 1997 - Magyarország csatlakozik 856

Részletesebben

Erasmus+Program Stratégiai partnerségek Beszámoló információs nap a 2015-ben és 2016-ban nyertes projektek számára

Erasmus+Program Stratégiai partnerségek Beszámoló információs nap a 2015-ben és 2016-ban nyertes projektek számára Erasmus+Program Stratégiai partnerségek Beszámoló információs nap a 2015-ben és 2016-ban nyertes projektek számára A beszámolás folyamata, tartalmi szempontok, MT+ Tempus Közalapítvány 2017. június 29.

Részletesebben

Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat. SZTE Állam- és Jogtudományi Kar február 4.

Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat. SZTE Állam- és Jogtudományi Kar február 4. Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 2015. február 4. Miért jó a hallgatói mobilitás? Nyelvtudás fejlesztése; Interkulturális és szakmai kapcsolatok építése

Részletesebben

Az Eötvös József Főiskola. ERASMUS-szabályzata 2010.

Az Eötvös József Főiskola. ERASMUS-szabályzata 2010. Az Eötvös József Főiskola ERASMUS-szabályzata 2010. 1 1. Preambulum Az ERASMUS az Európai Bizottság egyik legsikeresebb és legismertebb programja, mely mostanáig több mint 2,3 millió felsőoktatásban tanuló

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről (Egységes szerkezetben

Részletesebben

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ERASMUS SZABÁLYZAT. (Elfogadva a Szenátus 52/2007. (IX.26.) számú határozatával) 2007.

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ERASMUS SZABÁLYZAT. (Elfogadva a Szenátus 52/2007. (IX.26.) számú határozatával) 2007. AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ERASMUS SZABÁLYZAT (Elfogadva a Szenátus 52/2007. (IX.26.) számú határozatával) 2007. A szabályzat hatálya 1. A szabályzat hatálya kiterjed az Eszterházy Károly Főiskola nappali,

Részletesebben

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj ösztöndíj Pályázati felhívás A (BME) Gépészkari Hallgatói Képviselet (GHK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11/B. alapján a GHK-ban végzett tevékenység ösztönzése

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan 2013. 07. 19. Kapcsolattartó: Saád Tamás E-mail: saad.tamas@aam.hu

Részletesebben

16/2018. (november 30.) számú dékáni utasítás az

16/2018. (november 30.) számú dékáni utasítás az BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR 16/2018. (november 30.) számú dékáni utasítás az EGYESÜLT INNOVÁCIÓS ÉS TUDÁSKÖZPONT Szervezeti és Működési Szabályzatának

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15. Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények 2016. július 15. A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban SZTE)

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult

Részletesebben

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet

Részletesebben

INTÉZMÉNYI STIPENDIUM HUNGARICUM ELJÁRÁSREND PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM

INTÉZMÉNYI STIPENDIUM HUNGARICUM ELJÁRÁSREND PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM INTÉZMÉNYI STIPENDIUM HUNGARICUM ELJÁRÁSREND PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM I. Bevezető A Stipendium Hungaricum (továbbiakban Program) Magyarország Kormánya által, a keleti és déli nyitás külpolitikája

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről A nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM A TANULMÁNYI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Jóváhagyta a Szenátus 6/2016 (II. 10) számú határozatával... Felsmann Tamás általános rektorhelyettes 2016. február 10. 1. Általános rendelkezések

Részletesebben

A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk

A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk Erasmus+ felsőoktatási mobilitási pályázati információs és konzultációs nap Budapest,

Részletesebben

A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre

A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófav favédelmi Igazgatóság A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre Előadó: Heinfarth György tű. alezredes A KÖZBIZTONSÁGI REFERENS

Részletesebben

Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára

Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára Campus Hungary Programigazgatóság Projektazonosító: TAMOP4.2.4B/1-11/1 és TAMOP4.2.4B/2-11/1 Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára A a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez

Részletesebben

Nyugat-Magyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 15. sz. melléklete Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Informatikai Központ

Nyugat-Magyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 15. sz. melléklete Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Informatikai Központ Nyugat-Magyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 15. sz. melléklete Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Informatikai Központ Szervezeti és Működési Szabályzata SOPRON 2003 1. Az Egyetemi

Részletesebben

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj Működési szabályzat és Pedagógusi pályázati felhívás a 2018/2019-es tanévre A National Instruments a virtuális

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2006 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen mköd önálló átfogó szervezeti egység, mely ellátja az egyetem igazgatási

Részletesebben

Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet ÜGYREND

Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet ÜGYREND Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet ÜGYREND Gödöllő, 2014. április 1. A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet Ügyrendje

Részletesebben

A Sapientia EMTE oktatói és adminisztratív személyzetének Erasmus mobilitási szabályzata. I. Erasmus oktatói mobilitás

A Sapientia EMTE oktatói és adminisztratív személyzetének Erasmus mobilitási szabályzata. I. Erasmus oktatói mobilitás 1403/2013.07.19. szenátusi határozat 5. melléklet A Sapientia EMTE oktatói és adminisztratív személyzetének Erasmus mobilitási szabályzata I. Erasmus oktatói mobilitás 1. Általános rendelkezések Jelen

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5. Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen 2016. október 5. 1. Előzmények A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Budapesti Gazdasági Egyetem

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Felsőoktatási mobilitási programra EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 HU08 Ösztöndíj Program projekt keretében amelyet egyrészről a Tempus Közalapítvány Hivatalos jogi forma:

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete 1 AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.y. sz. melléklete AZ ELTE REKTORI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 BUDAPEST, 2008.

Részletesebben

a 2017/2018-as tanévre

a 2017/2018-as tanévre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ NEMZETKÖZI KREDITMOBILITÁS (ICM) TENGERENTÚLI PARTNEREGYETEMEKKEL a 2017/2018-as tanévre ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI pályázat A Testnevelési Egyetem pályázatot hirdet a

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények Pótpályázat 2019. április Az MNB a Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján aktív szerepet vállal

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ERASMUS SZABÁLYZAT (Elfogadva a Szenátus 52/2007. (IX.26.) számú határozatával) (Utolsó módosítás 2009. december 9.) 2007. I. Általános rendelkezések A szabályzat hatálya 1.

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA Szeged, 2010. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi Hallgatói Mobilitási Alapjának

Részletesebben

Erasmus tájékoztató. Ml AZ ERASMUS PROGRAM?

Erasmus tájékoztató. Ml AZ ERASMUS PROGRAM? Erasmus tájékoztató B E N E D E K Ml AZ ERASMUS PROGRAM? Az ERASMUS az EU Lifelong Learning Programme - LLP Egész életen át tartó tanulás program felsőoktatási fejlesztési alprogramja. A program a neves

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.s. sz. melléklete

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.s. sz. melléklete AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.s. sz. melléklete AZ ELTE TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.

Részletesebben

Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése május 25.

Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése május 25. Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése 2017. május 25. Általános áttekintés egy pályázati ciklus tükrében: folyamatok, feladatok, eszközök I. Erasmus+ koordinációhoz használandó eszközök

Részletesebben

Dokumentum adatlap. Erasmus+ Szabályzat /KSNKO/2017.

Dokumentum adatlap. Erasmus+ Szabályzat /KSNKO/2017. Dokumentum adatlap Szervezet neve: Dokumentum címe: Iktatószám: Elfogadó: Semmelweis Egyetem Szabályzat 81672-12/KSNKO/2017. Szenátus Kancellár Rektor X Elfogadások száma: 1. 116/2017. (X. 26.) számú szenátusi

Részletesebben

3. Az Ösztöndíj pályázat benyújtásához kapcsolódó adatkezelés

3. Az Ösztöndíj pályázat benyújtásához kapcsolódó adatkezelés ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Dimény Imre Hallgatói Ösztöndíj pályázathoz kapcsolódó adatkezeléshez 1. Adatkezelő megnevezése Teljes név: Adatkezelő képviselői: Pozíció: E-mail címe: Szent István Egyetem Dr.

Részletesebben

2014/2015-ös tanév 2. félév

2014/2015-ös tanév 2. félév PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve oktatók, nem oktatói személyzet kiegészítő pénzügyi támogatására 2014/2015-ös tanév 2. félév

Részletesebben

Pályázati felhívás és Útmutató

Pályázati felhívás és Útmutató Pályázati felhívás és Útmutató A 2019 2020. évi Erasmus+ (KA1 felsőoktatási mobilitás) program hallgatói tanulmányi és szakmai gyakorlati mobilitási pályázat beadásához A Kaposvári Egyetem pályázatot hirdet

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar ERASMUS+ szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar ERASMUS+ szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar ERASMUS+ szabályzata Preambulum Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területeket és a sportot támogatja. Az

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA 2015. június 26. 1 A Pécsi Tudományegyetem Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Ösztöndíjának alapszabálya I. Alapelvek

Részletesebben

Beszámolás a Mobility Tool+ felületen tartalmi tudnivalók. Koós-Herold Zsuzsa Tempus Közalapítvány szeptember 24.

Beszámolás a Mobility Tool+ felületen tartalmi tudnivalók. Koós-Herold Zsuzsa Tempus Közalapítvány szeptember 24. Beszámolás a Mobility Tool+ felületen tartalmi tudnivalók Koós-Herold Zsuzsa Tempus Közalapítvány 2015. szeptember 24. MT+-ban szereplő mobilitási adatok: automatikusan belekerülnek a beszámolóba (ezek

Részletesebben

Pótpályázati felhívás és Útmutató

Pótpályázati felhívás és Útmutató Pótpályázati felhívás és Útmutató a 2016 2017. évi Erasmus+ (KA1 felsőoktatási mobilitás) program hallgatói tanulmányi és szakmai gyakorlati, oktatói és személyzeti mobilitási pályázat beadásához A Kaposvári

Részletesebben

Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése május 30.

Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése május 30. Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése 2016. május 30. Általános áttekintés egy pályázati ciklus tükrében: folyamatok, feladatok, eszközök I. Erasmus+ koordinációhoz használandó eszközök

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ INNOVATÍV ÖTLETFEJLESZTÉS TÁMOGATÁSA C. BELSŐ PÁLYÁZAT

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ INNOVATÍV ÖTLETFEJLESZTÉS TÁMOGATÁSA C. BELSŐ PÁLYÁZAT PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ INNOVATÍV ÖTLETFEJLESZTÉS TÁMOGATÁSA C. BELSŐ PÁLYÁZAT A./ ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELTÉTELEK A Pécsi Tudományegyetem célja, hogy az oktatás valamint a tudományos tevékenység mellett a régió

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési

Részletesebben

dékán (magasabb vezető)

dékán (magasabb vezető) Óbudai Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékán (magasabb vezető) beosztás ellátására. A közalkalmazotti

Részletesebben

Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap

Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap Az űrlap a Kaposvári Egyetem hallgatóinak készült, akik Erasmus+ hallgatói tanulmányútra vagy szakmai gyakorlatra pályáznak a 2015-2016-os tanévre. 1.A jelentkező hallgató

Részletesebben

A külső szakmai gyakorlatok Eljárásrendje az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon

A külső szakmai gyakorlatok Eljárásrendje az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon A külső szakmai gyakorlatok Eljárásrendje az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon A jelenlegi kari gyakorlat szerint a külső gyakorlatok szakmai előkészítése, szervezése, ellenőrzése és értékelése a

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án 1 I. AZ IRODA JOGÁLLÁSA A szervezeti egység

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. A Pécsi Tudományegyetem Erasmus szabályzata. Pécs április 19. napjától hatályos változat

A Pécsi Tudományegyetem. A Pécsi Tudományegyetem Erasmus szabályzata. Pécs április 19. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem A Pécsi Tudományegyetem Erasmus szabályzata Pécs 2009. 2012. április 19. napjától hatályos változat Az Egész életen át tartó tanulás program részét képező Erasmus Program fő célja

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA PÁLYÁZATI IRODA ÜGYREND

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA PÁLYÁZATI IRODA ÜGYREND DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA PÁLYÁZATI IRODA ÜGYREND 2015 Dunaújváros 1. kiadás 0. módosítás 2 (13). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 82-2014/2015. (2015.04.21.) sz. határozatával egységes szerkezetben

Részletesebben

2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről

2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről 2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről A hallgatóknak a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán (a továbbiakban

Részletesebben

E/1/2016. (VII.28.) számú H A T Á R O Z A T A

E/1/2016. (VII.28.) számú H A T Á R O Z A T A A Semmelweis Egyetem Rektorának és Kancellárjának E/1/2016. (VII.28.) számú H A T Á R O Z A T A a Semmelweis Egyetem közalkalmazottainak külföldi tanulmányútjához, valamint munkavállalás és egyéb célból

Részletesebben

Beszámoló információs nap

Beszámoló információs nap Beszámoló információs nap 2018. május 4. 2017-ben indult Iskolai, óvodai stratégiai partnerségek projektek A beszámolásról Feltételek:Támogatási szerződésük I.4. Cikke Részbeszámolók és záróbeszámolók

Részletesebben

Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre

Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2015/16. TANÉVI SZEMÉLYZETI KÉPZÉSRE ADMINISZTRATÍV DOLGOZÓK, ÉS NEM-OKTATÓI FUNKCIÓT IS ELLÁTÓ OKTATÓK RÉS Pécsi Tudományegyetem pályázatot

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP 1. Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg Erasmus hallgatók 2 kiegészítő támogatása (2011/2012-es tanév)

PÁLYÁZATI ŰRLAP 1. Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg Erasmus hallgatók 2 kiegészítő támogatása (2011/2012-es tanév) PÁLYÁZATI ŰRLAP 1 Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg Erasmus hallgatók 2 kiegészítő támogatása (2011/2012-es tanév) A pályázó neve (teljes hivatalos név!) Állandó lakcím Postai levelezési cím Telefonszám

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 1. oldal 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás a Széchenyi Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

Pályázati felhívás és Útmutató

Pályázati felhívás és Útmutató Pályázati felhívás és Útmutató a 2018 2019. évi Erasmus+ (KA1 felsőoktatási mobilitás) program hallgatói tanulmányi és szakmai gyakorlati, oktatói és személyzeti mobilitási pályázat beadásához A Kaposvári

Részletesebben

A ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8)

A ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8) A 2015. ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8) A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet Pedagógus, vezető, intézmény KÜLSŐ értékelése saját célok mentén.

Részletesebben

Debreceni Egyetem Pályázati Szabályzat

Debreceni Egyetem Pályázati Szabályzat Debreceni Egyetem Pályázati Szabályzat 2015. június 25. Hatályos: 2015. június 26. 1. Preambulum A sikeres pályázati tevékenység és a projektek hatékony megvalósítása alapvetően meghatározza a Debreceni

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázat jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván

Részletesebben