1 PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG 2008. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI A Pénzügyi Bizottság 4/2008. (I.15.) számú határozata: a) A Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, hogy az Önkormányzat a Közép Magyarországi Operatív Program keretében kiírt, a Vízgazdálkodás tevékenységek, belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés címő, KMOP-2007.3.3.1. B komponenső, kódszámú pályázaton vegyen részt. b) A Bizottság javasolja a Képviselı- testületnek, hogy az Önkormányzat a tárgyi pályázaton történı részvétel, illetve a pályázat benyújtásához szükséges 85.000.000.- Ft azaz Nyolcvanötmillió forint önerıt a 2008. évi költségvetés kereteként - az Önkormányzat által 2008. év I. negyedévében kibocsátandó és lejegyzendı kötvény ellenértéke terhére biztosítsa. Határidı: azonnal, a polgármester tájékoztatására: a döntést követı 1 napon belül. A Pénzügyi Bizottság 5/2008. (I.15.) számú határozata: 1.) A Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, hogy az Önkormányzat a Közép Magyarországi Operatív Program keretében kiírt, a Pest megyei településközpontok fejlesztése- Kisléptékő megyei fejlesztések címő, KMOP-2007-5.2.1/A. kódszámú, komponenső pályázaton vegyen részt. 2.) A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy az Önkormányzat által benyújtandó pályázat összértéke bruttó 100.000.000.- Ft legyen. 3.) A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy az Önkormányzat által, a tárgyi pályázathoz kapcsolódóan elkülönítendı saját forrás mértéke: bruttó 10.000.000.- Ft legyen. 4.) A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy az Önkormányzat által, a tárgyi pályázathoz kapcsolódóan elkülönítendı saját forrás az Önkormányzat 2008. évi költségvetése terhére legyen tervezve. 5.) A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy a Polgármesteri Hivatal a pályázatírásban, menedzselésben részt vevı Társaság közremőködésével - az alábbi pályázati célokat dolgozza, dolgoztassa ki: a., Polgármester Hivatal épülete külsı homlokzat felújítása. b., Móricz Zsigmond Közösségi Ház épülete külsı homlokzatának felújítása, az épület teljeskörő akadálymentesítése.
2 c., Kármán József Városi Könyvtár épülete külsı homlokzatának felújítása, az épület teljeskörő akadálymentesítése. d., A település központi részén, térfigyelı rendszer kiépítése. e., Az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló közoktatási intézmények (Emeletes iskola) külsı homlokzatának felújítása, energia racionalizálás. f., Rákóczi út járdájának felújítása (Bocskai út Vasútállomás közötti szakaszon). g., Információs lehetıség: Hírnök c. idıszaki lap szerkesztéséhez, kiadásához kapcsolódó informatikai háttér megteremtése. Határidı: azonnal, a polgármester tájékoztatására: a döntést követı 1 napon belül A Pénzügyi Bizottság 6/2008. (I.15.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 2/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát - a Budapesti Közlekedés-szervezı Kht. (1068. Budapest, Benczúr u. 41.) szervezésében, a Közép Magyarországi Operatív Program keretein belül kiírt, a Parkolók és csomópontok fejlesztése tárgyú, KMOP-2007-2.3.1./C kódszámú pályázaton történı részvétel tárgyában - az alábbi módosítással: a) A Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, hogy a pályázat tárgya a következı legyen: Pilis, Vasútállomás Nyáregyháza felıli részén 40 férıhelyes P+R parkoló és buszforduló kialakítása (a buszforduló kialakításához kapcsolódóan kiszolgáló út kivitelezése), kerékpártároló létesítése, Pilis, Vasútállomás Káva felıli részén 60 férıhelyes P+R parkoló és kerékpártároló létesítése. b) A Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, az elıterjesztett határozati javaslat 8./ pontja az alábbiak szerint hangozzék: 8./ Pilis Város Önkormányzata kötelezettséget vállal arra, hogy a tárgyi, megvalósult létesítményt legalább öt éven keresztül üzemelteti, gondosodik a létesítmény térvilágításának mőködtetésérıl, takarításáról, karbantartásáról. Határidı: azonnal, a polgármester tájékoztatására: a döntést követı 1 napon belül. A Pénzügyi Bizottság 7/2008. (I.15.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 4/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát az Épületbıvítés és eszközfejlesztés a pilisi Rákóczi út Óvodában tárgyú építési, szerelési illetve kivitelezési munkához (kódszám: KMOP- 4.6.1.-2007-0025) kapcsolódó közbeszerzési eljárás lefolytatásával összefüggésben, Pilis Város Önkormányzatának Közbeszerzési Bíráló Bizottsága tagja megválasztása tárgyában az alábbi kiegészítéssel:
3 A Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, hogy Nagy János képviselıt válassza meg a Közbeszerzési Bíráló Bizottság 5. tagjává. Határidı: azonnal, a polgármester tájékoztatására: a döntést követı 1 napon belül. A Pénzügyi Bizottság 8/2008. (I.15.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek az 5/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát a Gerje-Forrás Kht. által beszerezni kívánt 1 db szemétszállító célgép beszerzéséhez kapcsolódóan, a közbeszerzési eljárás lefolytatásával összefüggésben, Pilis Város Önkormányzatának Közbeszerzési Bíráló Bizottsága tagja megválasztása tárgyában az alábbi kiegészítéssel: A Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, hogy Kerepszki Mónika képviselıt válassza meg a Közbeszerzési Bíráló Bizottság 5. tagjává. Határidı: azonnal, a polgármester tájékoztatására: a döntést követı 1 napon belül. A Pénzügyi Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 9/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság úgy dönt, hogy elfogadja a Pénzügyi Bizottság a határozat mellékletét képezı - 2008. évi munkatervét - az alábbi kiegészítésekkel: a) A Bizottság úgy dönt, hogy a tárgyév január, április, augusztus és október havi rendes ülésein tájékoztatást kíván meghallgatni az Önkormányzat tárgyévi likviditási helyzete tárgyában, a Polgármesteri Hivatal jegyzıje elıterjesztésében. b) A Polgármesteri Hivatal jegyzıje készítsen írásbeli elıterjesztést a Bizottság 2008. április havi zárt ülésére az Önkormányzatot, illetve a Polgármesteri Hivatalt érintı, folyamatban lévı, illetve lezárt bírósági ügyekrıl. c) A Polgármesteri Hivatal jegyzıje terjessze be a Bizottság 2008. február havi rendes ülésére a 2007. évre megtartott, azonban a Bizottság által még nem vizsgált belsı ellenırzések megállapításairól, annak hatályosulása tapasztalatairól szóló írásbeli beszámolót. A Pénzügyi Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 10/2008. (I.29.) számú határozata:
4 A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a Képviselı-testület 2008. évi munkaterve-tervezetét - az alábbi kiegészítésekkel: A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy a Képviselı-testület 2008. június havi rendes ülését 2008. június 25.-én, november havi rendes ülését 2008. november 26.-án tartsa meg. A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett és ellenszavazat nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 11/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 31/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát a 2008. évi Közmeghallgatások idıpontjainak meghatározása tárgyában az alábbi módosításokkal: a) Az elsı közmeghallgatás idıpontja: 2008. június 26. (csütörtök) 18.00 óra. b) A második közmeghallgatás idıpontja: 2008. november 27. (csütörtök) 18.00 óra. A Pénzügyi Bizottság 7 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett és ellenszavazat nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 12/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 19/2008. sz. elıterjesztés I. sz. határozati javaslatát Pilis Város Önkormányzatának 2008. évi bevételeivel és költségvetési kiadásainak tervezésével kapcsolatos kérdések tárgyában az alábbi módosítással: Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testületet úgy dönt, hogy az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében lévı helyi önkormányzati költségvetési szervek alkalmazásában álló, a) ruházati költségtérítésben, vagy munkaruha juttatásban, vagy védıeszköz juttatásban részesülı - köztisztviselık, közalkalmazottak illetve rendszeresen foglalkoztatott munkavállalók részére 2008. évre 82.000.-Ft/fı/év összeg erejéig, b) ruházati költségtérítésben, vagy munkaruha juttatásban, vagy védıeszköz juttatásban nem részesülı köztisztviselık, közalkalmazottak, illetve rendszeresen foglalkoztatott munkavállalók részére 97.000.-Ft/fı/év összeg erejéig adómentes CAFETERIA keretet biztosít.
5 A Pénzügyi Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 13/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 19/2008. sz. elıterjesztés II. sz. határozati javaslatát Pilis Város Önkormányzatának 2008. évi bevételeivel és költségvetési kiadásainak tervezésével kapcsolatos kérdések tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavat és tartózkodás nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 14/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 19/2008. sz. elıterjesztés III. sz. határozati javaslatát Pilis Város Önkormányzatának 2008. évi bevételeivel és költségvetési kiadásainak tervezésével kapcsolatos kérdések tárgyában. Határidı: azonnal, a polgármester tájékoztatására: a döntést követı 2 napon belül A Pénzügyi Bizottság 7 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett és ellenszavazat nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 15/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 19/2008. sz. elıterjesztés IV. sz. határozati javaslatát Pilis Város Önkormányzatának 2008. évi bevételeivel és költségvetési kiadásainak tervezésével kapcsolatos kérdések tárgyában az alábbi módosítással: 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében lévı oktatási-nevelési intézmények, költségvetési szervek alkalmazásában álló szakalkalmazottak betegszabadsága munkáltatót terhelı költsége 2008. évi elıirányzatát 15.000.-Ft/fı mértékben határozza meg. 2./ Felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntésnek megfelelıen a betegszabadság munkáltatót terhelı költségének 2008. évi elıirányzatát Pilis Város Önkormányzatának a 2008. évi költségvetésérıl szóló önkormányzati rendelete-tervezetében tervezze be. Határidı: azonnal, a polgármester tájékoztatására: a döntést követı 2 napon belül A Pénzügyi Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 16/2008. (I.29.) számú határozata:
6 A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 19/2008. sz. elıterjesztés V. sz. határozati javaslatát Pilis Város Önkormányzatának 2008. évi bevételeivel és költségvetési kiadásainak tervezésével kapcsolatos kérdések tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 17/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 6/2008. sz. elıterjesztés I. sz. határozati javaslatát az iskolai oktatási intézmények további racionalizálása tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 18/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 6/2008. sz. elıterjesztés II. sz. határozati javaslatát az iskolai oktatási intézmények további racionalizálása tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 19/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 6/2008. sz. elıterjesztés III. sz. határozati javaslatát az iskolai oktatási intézmények további racionalizálása tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 20/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 6/2008. sz. elıterjesztés IV. sz. határozati javaslatát az iskolai oktatási intézmények további racionalizálása tárgyában.
7 A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett és ellenszavazat nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 21/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 7/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát Pilis Város Önkormányzata 2008-2014. éveire vonatkozó ún. Közoktatási Intézkedési Terve elfogadása tárgyában, az alábbi kiegészítésekkel: 1./ A Pénzügyi Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, hogy a Pilis Város Önkormányzata 2008-2014. évre vonatkozó ún. Közoktatási Intézkedési Terv-tervezete egészüljön ki az alábbi rendelkezésekkel: a) A Bizottság indítványozza, hogy a terv I./1. pontja egészüljön ki Pilhoffer Ferenc OKÉV részérıl kirendelt közoktatási szakértı által tett kiegészítésekkel. b) A Bizottság indítványozza, hogy a terv I./2. pontja egészüljön ki Pilhoffer Ferenc OKÉV részérıl kirendelt közoktatási szakértı által tett kiegészítésekkel. c) A Bizottság indítványozza, hogy a terv I./3. pontja egészüljön ki Pilhoffer Ferenc OKÉV részérıl kirendelt közoktatási szakértı által tett kiegészítésekkel. d) A Bizottság indítványozza, hogy a terv I./5. pontja egészüljön ki Pilhoffer Ferenc OKÉV részérıl kirendelt közoktatási szakértı által tett kiegészítésekkel. e) A Bizottság indítványozza, hogy a terv III. fejezet elsı bekezdése egészüljön ki Pilhoffer Ferenc OKÉV részérıl kirendelt közoktatási szakértı által tett kiegészítésekkel. f) A Bizottság indítványozza, hogy a terv III. fejezet hatodik bekezdése egészüljön ki Pilhoffer Ferenc OKÉV részérıl kirendelt közoktatási szakértı által tett kiegészítésekkel (kivéve az adott szakértıi javaslat 6 francia pontjában foglaltakkal). 2./ A Pénzügyi Bizottság felkéri a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy a Közoktatási Intézkedési Terv tervezete 8. oldalán írott, a munkanélküliséghez kapcsolódó mértéket a Képviselı-testület üléséig - statisztikai számadatokkal támassza alá. 3./ A Pénzügyi Bizottság felkéri a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy a Közoktatási Intézkedési Terv tervezete egészüljön ki az ún. tehetséggondozás problémakörének kifejtésével, a valamint tehetséggondozásához kapcsolódó humánerıforrás oldal, pénzügyi finanszírozás oldal valamint a tárgyi feltételrendszer biztosításával. A Pénzügyi Bizottság 22/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 17/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát az adósságkezelési tanácsadói feladat ellátása tárgyában.
8 A Pénzügyi Bizottság 23/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 16/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát és a hozzá kapcsolódó együttmőködési megállapodás-tervezetét az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, Széchenyi István Általános Iskola és Szakiskola közötti ún. együttmőködési megállapodás felülvizsgálata tárgyában. Határidı: azonnal, a polgármester tájékoztatására: a döntést követı 2 napon belül A Pénzügyi Bizottság 24/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 12/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát és a hozzá kapcsolódó együttmőködési megállapodás-tervezetét az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, az Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény közötti ún. együttmőködési megállapodás felülvizsgálata tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 25/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 35/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát és a hozzá kapcsolódó együttmőködési megállapodás 1. számú módosítása tervezetét az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, az Óvodai Intézmény közötti ún. együttmőködési megállapodás felülvizsgálata tárgyában. Határidı: azonnal, a polgármester tájékoztatására: a döntést követı 2 napon belül A Pénzügyi Bizottság 26/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 9/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát és a hozzá kapcsolódó együttmőködési megállapodás 1. számú módosítása tervezetét az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, a Kármán József Városi Könyvtár közötti ún. együttmőködési megállapodás felülvizsgálata tárgyában. Határidı: azonnal, a polgármester tájékoztatására: a döntést követı 2 napon belül A Pénzügyi Bizottság 27/2008. (I.29.) számú határozata:
9 A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 8/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát és a hozzá kapcsolódó együttmőködési megállapodás 1. számú módosítása tervezetét az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, a Móricz Zsigmond Közösségi Ház közötti ún. együttmőködési megállapodás felülvizsgálata tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 28/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 13/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát - az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, Családsegítı Központja és Gyermekjóléti Szolgálata közötti ún. együttmőködési megállapodás hatályon kívül helyezése tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 29/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 15/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát és az iskolai oktatási intézmény Alapító Okirata tervezetét a Széchenyi István Általános Iskola és Szakiskola jelenleg hatályos Alapító Okirata bevonása, az intézmény új Alapító Okirata kiadása tárgyában. Határidı: azonnal, a polgármester tájékoztatására: a döntést követı 2 napon belül A Pénzügyi Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 30/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 11/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát és az iskolai oktatási intézmény Alapító Okirata tervezetét az Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény jelenleg hatályos Alapító Okirata bevonása, az intézmény új Alapító Okirata kiadása tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 31/2008. (I.29.) számú határozata:
10 A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 29/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát a Polgármesteri Hivatal 2008. évi ún. teljesítményértékelési feladatai vonatkozásában. A Pénzügyi Bizottság 32/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 14/2008. sz. elıterjesztés IV. sz. határozati javaslatát a Hírnök c. idıszaki lap 2008. évi nyomdai munkálatokra vonatkozó árajánlat elfogadása tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 33/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, hogy a Hírnök c. idıszaki lap hirdetési szerkesztıje 15 % mértékő, - a munkáltatót terhelı közterheket is magába foglaló - jutalékban részesüljön, 2008. január 01. napjától kezdıdı hatállyal határozatlan idıtartamra, annak felülvizsgálatáig. A Pénzügyi Bizottság 34/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, hogy a Hírnök c. idıszaki lap terjesztésének 2008. évi költsége az alábbi legyen: bruttó 4.-Ft. + a munkáltatót terhelı közterhek / db / terjesztés (alkalom). A Pénzügyi Bizottság 35/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 38/2008. sz. elıterjesztés rendeletalkotási javaslatát az alábbi módosítással:
11 A Pénzügyi Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy a benyújtott rendelettervezet 4. (4) bekezdése egészüljön ki egy új g) ponttal: g) kizárólag 0-18 éves korú gyermekek részére, ingyenesen, felelıs szervezı felügyelete alatt szervezett, sport és kulturális rendezvény, foglalkozás (idıtartamára.) A Pénzügyi Bizottság 36/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek - Szabó Márton polgármester részletes szóbeli tájékoztatása alapján - az esti középiskolai oktatás indításának, bevezetésének elvi lehetıségét. A Pénzügyi Bizottság 37/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 39/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát a Body Guard Hungary Kft.-vel kötött bérleti szerzıdés hatályának szüneteltetése és felfüggesztése tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 38/2008. (I.29.) számú határozata: A Bizottság tudomásul veszi Németh István bizottsági tag indítványát azzal kapcsolatban, hogy a Pilisi Polgárır Egyesület új szolgálati gépjármő vásárlásával összefüggı önkormányzati támogatás nyújtására irányuló kérelmét a Pilis Polgárır Egyesület rendelkezésére álló önerı megléte esetén a Bizottság érdemben 2008. augusztus havi rendes ülésen tárgyalja meg. A Pénzügyi Bizottság 49/2008. (II.26.) számú határozata: 1./ A Pénzügyi Bizottság úgy dönt, felkéri elnöke útján a település polgármesterét, valamint a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy Pilis Város Önkormányzata nevében
12 kérjenek be írásban árajánlatot szakértı szervezetektıl arra vonatkozólag, hogy mekkora költséggel, díjazással járna a Polgármesteri Hivatal munkafolyamatainak átvilágítására, racionalizálására történı javaslat tétel. 2./ A Bizottság felkéri elnöke útján a település polgármesterét, hogy az 1./ pontban foglalt árajánlatok alapján, készítsen írásbeli javaslatot, elıterjesztést a Pénzügyi Bizottság 2008. április havi rendes ülésére. Felelıs: Bencze László levezetı elnök A Pénzügyi Bizottság 50/2008. (II.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek Pilis Város Önkormányzata fenntartásában álló közalkalmazottak közalkalmazotti jogviszonyának egyes kérdéseirıl szóló, benyújtott kollektív szerzıdés tervezetét. Felelıs: Bencze László levezetı elnök A Pénzügyi Bizottság 51/2008. (II.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a Polgármesteri Hivatal jegyzıje által benyújtott, Pilis Város Önkormányzatának a közterületek nemzeti és városi ünnepeken történı fellobogózásáról szóló rendelet-tervezetét. Felelıs: Bencze László levezetı elnök A Pénzügyi Bizottság 52/2008. (II.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 49/2008. sz. elıterjesztés mellékletét képezı együttmőködési megállapodás tervezetét a SZERSA Alapítvány által indítandó felnıtt felzárkóztató 8 osztályos program beindítására vonatkozólag, az alábbi kiegészítéssel: A Pénzügy Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy a tervezett oktatás helyszíne: a Kossuth L. u. 30. sz. alatt lévı emeletes iskola, udvari szárnyában lévı helyiség(ek) legyenek. Felelıs: Bencze László levezetı elnök
13 A Pénzügyi Bizottság 53/2008. (II.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek az 55/2008. sz. elıterjesztés rendeletalkotási javaslatát, az elıterjesztés mellékletét képezı rendelettervezetet az Önkormányzat fenntartásában lévı közoktatási intézmények helyiségeinek használatba adásáról, bérbe adásáról, a helyiségek díjának mértékérıl. Felelıs: Bencze László levezetı elnök A Pénzügyi Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 69/2008. (III.11.) számú határozata: A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a Gerje-Forrás Kht. 2008. évi pénzügyi tervének módosított határozati javaslatát, amely az alábbi: 1./ A Gerje-Forrás Kht. önkormányzati közszolgáltatásokkal összefüggı 2008. évi tervezett költsége: 252.720 e Ft. 2./ A Gerje-Forrás Kht. önkormányzati közszolgáltatások végzésével összefüggı 2008. évi tervezett árbevétele: 177.720 e Ft. 3./ Pilis Város Önkormányzata részérıl, a Gerje-Forrás Kht. által végzett önkormányzati közszolgáltatások végzéséhez kapcsolódó 2008. évi önkormányzati mőködési célú finanszírozása: 75.000 e Ft. A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, és ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 70/2008. (III.11.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, hogy Pilis Város Önkormányzata 2008. évre tervezett mőködési hitel felvételének felsı határát 50 millió Ft-ban határozza meg. A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, és 2 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 71/2008. (III.11.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek Pilis Város Önkormányzatának 2008. évi költségvetése módosított bevételi és kiadási fıösszegét, amely az alábbi:
14 Az 52/2008. sz. elıterjesztésben szereplı 2008. évi költségvetési bevétel 1.390.406 e Ft. Telek értékesítésébıl származó többlet bevétel + 8.000 e Ft. Módosított 2008. évi költségvetési bevétel 1.398.406 e Ft. Az 52/2008. sz. elıterjesztésben szereplı 2008. évi költségvetési kiadás 1.473.786 e Ft. KMOP útpályázat elutasítása miatti önerı - 32.784 e Ft. Gerje-Forrás Kht. mód. üzleti tervébıl adódó önk. hozz. csökkenése - 24.270 e Ft. Az 52/2008. sz. elıterjesztés kiegészítésében szereplı 12 feladat (kiv. 10./ pont feladat) + 26.246 e Ft. Pilisi Polgárır Egyesület céltámogatása + 400 e Ft. Céltartalék: az oktatási-nevelési intézmények közalkalmazottainak jubileumi jutalmával, végkielégítésével, és felmentésével kapcsolatban + 5.000 e Ft. Módosított 2008. évi költségvetési kiadás 1.448.078 e Ft. Tervezett forráshiány: Finanszírozás módja: 49.672 e Ft. mőködési hitelfelvétel A Pénzügyi Bizottság 7 igen szavazattal, és ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 72/2008. (III.11.) számú határozata: 1./ A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek, hogy Pilis Város Önkormányzata a 2008. évi költségvetése terhére, a Pilisi Polgárır Egyesület mőködésével összefüggı feladatok ellátására 2008. évtıl kezdıdıen évi 1.000.000.- Ft összegő támogatást nyújt. 2./ A Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, hogy az 1./ pontban foglalt határozati javaslat birtokában Pilis Város Önkormányzata módosítsa a Pilis Polgárır Egyesülettel 2006. év végén megkötött, jelenleg hatályos és érvényes együttmőködési megállapodást. A Pénzügyi Bizottság 73/2008. (III.11.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek, hogy Pilis Város Önkormányzata a 2008.-2013. pénzügyi évek költségvetései terhére, a Pilisi Polgárır Egyesület részére új gépjármő vásárlásához fedezetet biztosítson, az alábbi ütemezés szerint:
15 1./ A Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, hogy Pilis Város Önkormányzata a Pilisi Polgárır Egyesület által tervezett új gépjármő vásárlásához kapcsolódóan - 2008.- 2013. pénzügyi évek költségvetései terhére - legfeljebb bruttó 1.700.000.- Ft azaz Egymillió-hétszázezer forint tıke összegő támogatást, lízing konstrukció keretein belül. 2./ A Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek, hogy Pilis Város Önkormányzata a gépjármő vásárláshoz kapcsolódó lízingdíj (tıke + járulék, kamat, költség) fedezése érdekében, az Önkormányzat 2008. évi költségvetése terhére bruttó 200.000.- Ft külön, címzett támogatást biztosít. A címzett támogatás kizárólag a gépjármő vásárláshoz kapcsolódóan használható fel. (Tájékoztató jellegő adatok A Pilisi Polgárır Egyesület rendelkezésére álló 1.500.000.-Ft. önerı megléte esetén, 3.200.000.-Ft.-os gépjármő vételi árával kalkulálva + az öt éves idıtartamra jutó járulék, kamat figyelembe vételével, várható kiadási elıirányzatok: 2008. évben bruttó 200.000.-Ft./év 2009. évben bruttó 500.000.-Ft./év 2010. évben bruttó 500.000.-Ft./év 2011. évben bruttó 500.000.-Ft./év 2012. évben bruttó 500.000.-Ft./év 2013. évben bruttó 500.000.-Ft./év) A Pénzügyi Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 74/2008. (III.11.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek, Pilis Város Önkormányzatának az elıterjesztés határozati javaslata mellékletét képezı - 2008.- 2010. évre vonatkozó ún. gördülı költségvetési tervét. A Pénzügyi Bizottság 75/2008. (III.11.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek, a 71/2008. sz. elıterjesztés mellékletét képezı, Pilis Város Önkormányzatának a szociális ellátásokról szóló a 33/2007.(XII.03.) számú önkormányzati rendelettel módosított 18/2007.(VII.01.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról szóló /2008.( ) sz. önkormányzati rendelet tervezetét.
16 A Pénzügyi Bizottság 76/2008. (III.11.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek, Pilis Város Önkormányzatának az egészségügyi szolgáltatási díjról szóló 40/2007.(XII.27.) sz. önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére vonatkozó rendelet-tervezetét. A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 77/2008. (III.11.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek, a 73/2008. sz. elıterjesztés I. sz. határozati javaslatát a lakástakarék pénztári szolgáltatásokhoz kapcsolódó költségek, járulékok viselése tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 78/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 92/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát, illetve a határozati javaslathoz kapcsolódóan a nevelési-oktatási intézmény új Alapító Okirata tervezetét, az alábbi kiegészítéssel: A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy az elıterjesztés határozati javaslata záradékában írt Kármán József Városi Könyvtár megnevezés Óvodai Intézmény megnevezésre módosuljon. A Pénzügyi Bizottság 79/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 85/2008 sz. elıterjesztés határozati javaslatát, illetve a határozati javaslathoz kapcsolódóan a közmővelıdési intézmény új Alapító Okirata tervezetét, az alábbi kiegészítéssel: A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy a Móricz Zsigmond Közösségi Ház Alapító Okirata II. fejezet 13./ pontjában rögzített rendelkezés olyképp módosuljon, hogy az intézmény jogállása: önálló jogi személy.
17 A Pénzügyi Bizottság 80/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 86/2008 sz. elıterjesztés határozati javaslatát, illetve a határozati javaslathoz kapcsolódóan a közmővelıdési intézmény új Alapító Okirata tervezetét. A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 81/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 84/2008 sz. elıterjesztés határozati javaslatát, illetve a határozati javaslathoz kapcsolódóan az új, Gubányi Károly iskolai-oktatási intézmény Szervezeti és Mőködési Szabályzatát, az alábbi kiegészítéssel: a.) A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy az iskolai oktatási intézmény Szervezeti és Mőködési Szabályzata 5. oldalán, a költségvetési szerv költségvetésének végrehajtására szolgáló számlaszám önálló számlával rendelkezik, részben önálló gazdálkodási jogkörrel felruházott költségvetési szerv. b.) A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola Szervezeti és Mőködési Szabályzata II. fejezete alatt, az igazgató helyettesekre vonatkozó rendelkezés olyképp módosuljon, hogy - a Széchenyi u. 28. sz. alatti telephelyen lévı Általános Iskola 1-8. évfolyamán, a napköziben tanító pedagógusok csoportja, az általános igazgató helyettes vezetésével. - a Kossuth L. u. 30. sz. alatti székhelyen lévı Általános Iskola 5-8. évfolyamán, a tanulószobán tanító pedagógusok csoportja, az igazgató helyettes II. vezetésével - a Szabadság tér 1. sz. alatti telephelyen lévı Általános Iskola 1-4. évfolyamán, a napköziben tanító pedagógusok csoportja, az igazgató helyettes III. vezetésével. A Pénzügyi Bizottság 82/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 87/2008 sz. elıterjesztés rendeletalkotási javaslatát, illetve a rendeletalkotási javaslathoz kapcsolódó önkormányzati rendelet-tervezetét.
18 A Pénzügyi Bizottság 83/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek Pilis Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának részleges módosítására irányuló Szabó Márton polgármester és dr. Csiki Gábor jegyzı által szóban elıterjesztett szabályozási javaslatot. Felelıs: Greksza János, a Bizottság elnöke A Pénzügyi Bizottság 84/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek az Önkormányzat 2008. évi közbeszerzési tervének elfogadására irányuló 101/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát, illetve hozzá kapcsolódóan az Önkormányzat 2008. évi Közbeszerzési-tervének tervezetét. A Pénzügyi Bizottság 85/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 96/2008 sz. elıterjesztés I. sz. határozati javaslatát - a Pilisi Beruházó Viziközmő Társulat tájékoztatása a Társulat végelszámolási eljárásnak lezárásával, illetve a szerzıdés állománynak a települési önkormányzat részére történı átadás-átvételével kapcsolatban. A Pénzügyi Bizottság 86/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 96/2008 sz. elıterjesztés II. sz. határozati javaslatát - a Pilisi Beruházó Viziközmő Társulat tájékoztatása a Társulat végelszámolási eljárásnak lezárásával, illetve a szerzıdés állománynak a települési önkormányzat részére történı átadás-átvételével kapcsolatban.
19 A Pénzügyi Bizottság 87/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 96/2008 sz. elıterjesztés III. sz. határozati javaslatát - a Pilisi Beruházó Viziközmő Társulat tájékoztatása a Társulat végelszámolási eljárásnak lezárásával, illetve a szerzıdés állománynak a települési önkormányzat részére történı átadás-átvételével kapcsolatban. A Pénzügyi Bizottság 88/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 96/2008 sz. elıterjesztés IV. sz. határozati javaslatát - a Pilisi Beruházó Viziközmő Társulat tájékoztatása a Társulat végelszámolási eljárásnak lezárásával, illetve a szerzıdés állománynak a települési önkormányzat részére történı átadás-átvételével kapcsolatban. A Pénzügyi Bizottság 89/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 89/2008. sz. elıterjesztés rendeletalkotási javaslatát, az alábbi kiegészítéssel: A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy a beterjesztett módosító rendelet 1. -a egészüljön ki az alábbi szövegrésszel, rendelkezéssel: - feltéve ha a kérelmezı ügyfél az igénybejelentéssel egyidejőleg, külön polgári jogi megállapodás részeként kötelezettséget vállal a fennálló hátralékos összeg legkésıbb 2010. december 31. napjáig történı megfizetésére. A Pénzügyi Bizottság 90/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 91/2008. sz. elıterjesztés rendeletalkotási javaslatát, az alábbi kiegészítéssel: A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy a beterjesztett módosító rendelet 1. -a egészüljön ki az alábbi szövegrésszel, rendelkezéssel:
20 - feltéve ha a kérelmezı ügyfél az igénybejelentéssel egyidejőleg, külön polgári jogi megállapodás részeként kötelezettséget vállal a fennálló hátralékos összeg legkésıbb 2010. december 31. napjáig történı megfizetésére. A Pénzügyi Bizottság 91/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság meghallgatta és az alábbi kiegészítésekkel tudomásul vette dr. Csiki Gábor jegyzı tájékoztatását a Pilis, Rákóczi u. 67. sz. alatti belterületi felépítményes ingatlan további hasznosítására, hasznosítása módjának meghatározására irányuló javaslat tárgyában: 1./ A Pénzügyi Bizottság - Mala Ferenc alpolgármester indítványára javasolja a Képviselı-testületnek, hogy a Képviselı-testület és szervei a 82/2008 sz. elıterjesztést érdemben, 2008. október havi rendes bizottsági és testületi üléssorozatukon tárgyalják meg. 2./A Pénzügyi Bizottság felkéri elnöke és a polgármester útján a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy a Rákóczi u. 67. sz. alatti belterületi felépítményes ingatlan állagmegóvása érdekében végeztesse el az Önkormányzat tárgyévi költségvetési rendeletében meghatározott, szükséges karbantartási, felújítási munkákat az Önkormányzat 2008. évi költségvetése terhére. A Pénzügyi Bizottság 92/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 81/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát - az Erzsébet u. 1. sz. alatti, felépítményes ingatlan további funkciójának meghatározására és pontosítására irányuló javaslat tárgyában, az alábbi kiegészítéssel: A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy az elıterjesztett határozati javaslat 4./ pontja egészüljön ki azzal, hogy az Erzsébet u. 1. sz. alatti épület tájházként történı berendezése, a településen megtalálható, a településre jellemzı, archaikus berendezési, felszerelési, használati tárgyak felkutatása illetve beszerzése vonatkozásában a települési önkormányzat vegye fel a kapcsolatot Pilis Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatával.
21 A Pénzügyi Bizottság 93/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 78/2008. sz. elıterjesztés mellékletét képezı önkormányzati rendelet-tervezetét. A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 94/2008. (III.26.) számú határozata: 1./ Pilis Város Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága a Képviselı testület átruházott hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy pénzügyi szempontból elfogadja és befogadja a Pilisi Polgárır Egyesület (társadalmi szervezet székhelye: 2721. Pilis, Arany János u. 43., társadalmi szervezet adószáma: 18673357-1-13, társadalmi szervezet nyilvántartási száma: Pest Megyei Bíróság, mint társadalmi szervezeteket kezelı Bíróságon, ügyszámon TE 2088. ny.t sz.) 2007. évi munkájáról készített, - a határozat mellékletlét képezı - éves, összefoglaló beszámolót (80/2008 sz. elıterjesztés). 2./ Pilis Város Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága felkéri Elnökét, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csikós Jánost, Pilis Város Önkormányzata Közbiztonsági és Bőnmegelızési Bizottságának elnökét, valamint Németh Istvánt, a Pilisi Polgárır Egyesület elnökét. Felelıs: Varjuz Zoltán, a Bizottság elnöke Határidı: azonnal, a döntésrıl történı értesítse: a döntést követı 8 napon belül. A Pénzügyi Bizottság 95/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 88/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát, valamint a határozati javaslathoz kapcsolódóan elkészített, az elıterjesztés mellékletét képezı szolgáltatási szerzıdés tervezetét. A Pénzügyi Bizottság 96/2008. (III.26.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a 93/2008. sz. elıterjesztés mellékletét képezı I. és II. számú határozati javaslatot, az alábbi kiegészítéssel: A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy a Kilátó Kiadó a II. sz. határozati javaslathoz kapcsolódóan nyújtson Pilis Város Önkormányzata részére 1
22 lapszám megjelenéséig engedményt oly módon, hogy a Hírnök 2008. évi II. számának megjelentetésére, nyomtatására a Kilátó Kiadó képviselıjének 2008. január 7-én kelt árajánlata alapján kerüljön sor. A Pénzügyi Bizottság 99/2008. (IV.22.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 123/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát, az alábbi kiegészítéssel: A Bizottság - Molnárné Bártfai Andrea bizottsági tag, valamint Dr. Csiki Gábor jegyzı javaslatára - indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy az elıterjesztés határozati javaslatának 2./ pontjában szereplı - a pályázati felhívás közzétételére vonatkozó közzétételi helyek, az alábbiak szerint hangozzanak: Pilis Város Önkormányzatának honlapja: folyamatosan, 2008. május 31-ig, Magyar Könyvvizsgálói Kamara honlapja: folyamatosan, 2008. május 31-ig, Magyar Könyvvizsgálói Kamarai újság: 1 alkalommal (egy szám), Magyar Közlöny Hivatalos értesítıje: 1 alkalommal (egy szám). A Pénzügyi Bizottság 100/2008. (IV.22.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2007. évi költségvetésérıl szóló, többször módosított 4/2007. (II.28.) sz. önkormányzati rendelete módosítására irányuló rendeletalkotási javaslatot. A Pénzügyi Bizottság 101/2008. (IV.22.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2007. évi gazdálkodása zárszámadásáról szóló /2008. ( ) sz. önkormányzati rendelete elfogadására és megalkotására irányuló rendeletalkotási javaslatot.
23 A Pénzügyi Bizottság 102/2008. (IV.22.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 127/2008 sz. elıterjesztés határozati javaslatát - az Önkormányzat 2007. évi vagyongazdálkodásáról és a vagyon hasznosításáról szóló beszámolója tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 103/2008. (IV.22.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára az Önkormányzat 2007. évi közbeszerzési statisztikai jelentésének elfogadására irányuló 130/2008. sz. elıterjesztés javaslatot. A Pénzügyi Bizottság 4 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 104/2008. (IV.22.) számú határozata: 1./ A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testületnek a pilisi Rendırırs részére, 2008. évre vonatkozólag 200.000.-Ft azaz Kettıszázezer forint mértékő önkormányzati támogatás nyújtását, a Polgármesteri Hivatal önkormányzati igazgatás szakfeladaton, a hosszú lejárati hitelek kamata elıirányzata terhére. 2./ A Pénzügyi Bizottság indítványozza továbbá a Képviselı-testületnek, hogy a pilisi Rendırırs igazgatási területéhez tartozó települési önkormányzatok közös levélben kezdeményezzék az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál, hogy az Állam nyújtson a közbiztonság javítása érdekében a Rendırség munkájához kapcsolódóan jelentısebb anyagi erıforrásokat. 3./ A Pénzügyi Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy a kezdeményezést, a társ települési önkormányzatok megkeresését az Önkormányzat Közbiztonsági és Bőnmegelızési Bizottság fogja össze és koordinálja. A Pénzügyi Bizottság 105/2008. (IV.22.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 124/2008. sz. elıterjesztés határozati javaslatát, illetve - a határozat mellékletét képezı írásbeli
24 beszámolót Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala részére meghatározott 2007. évi, ún. teljesítményértékelési feladatok elvégzésének értékelésére irányulóan. A Pénzügyi Bizottság 106/2008. (IV.22.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság meghallgatta és elfogadta Szabó Márton polgármester által szóban elıterjesztett állásfoglalását, elıterjesztését, illetve hozzá kapcsolódó határozati javaslatát - Dr. Csiki Gábor jegyzı részére meghatározott 2007. évi, ún. teljesítményértékelési feladatok elvégzésének értékelése tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 107/2008. (IV.22.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság meghallgatta és elfogadta dr. Csiki Gábor jegyzı részletes, szóbeli tájékoztatását az Önkormányzatot, illetve a Polgármesteri Hivatalt érintı, folyamatban lévı, illetve lezárt bírósági ügyekkel kapcsolatban. A Pénzügyi Bizottság 108/2008. (IV.22.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság meghallgatta és elfogadta dr. Csiki Gábor jegyzı összefoglaló szóbeli tájékoztatását Pilis Város Önkormányzata 2008. évi likviditási helyzetével kapcsolatosan, az alábbi kiegészítéssel: A Pénzügyi Bizottság - Molnárné Bártfai Andrea bizottsági tag javaslatára - felkéri elnöke és a polgármester útján a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy készítsen kimutatást az Önkormányzatot, illetve a Polgármesteri Hivatalt, mint vevıt érintı, 30 és a 60 napon túli számlatartozásairól - a Képviselı-testület 2008 április 24-i nyilvános és rendes ülésére.
25 A Pénzügyi Bizottság 109/2008. (IV.22.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 118/2008 sz. elıterjesztés határozati javaslatát - a Pest Megyei Gyermek- és Ifjúság Alapítvány (1052. Budapest, Városház u. 7.) által szervezett, szociálisan rászoruló gyermekek 2008. évi üdültetésére vonatkozó javaslat tárgyában. A Pénzügyi Bizottság 110/2008. (IV.22.) számú határozata: 1./ A Pénzügyi Bizottság meghallgatta és a Képviselı-testületnek elfogadásra javasolja Szabó Márton polgármester által szóban elıterjesztett határozati javaslatot a Közép- Magyarországi Operatív Program keretein belül kiírt Vízgazdálkodási tevékenységek, belterületi csapadékvíz elvezetés és győjtés tárgyú KMOP-2007-3.3.1. B komponenső pályázaton történı részvétel vizsgálata tárgyában. 2./ A Pénzügyi Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy Pilis Város Önkormányzat ne vegyen részt a Vízgazdálkodási tevékenységek, belterületi csapadékvíz elvezetése és győjtése tárgyú KMOP-2007-3.3.1/B. kódszámú pályázaton. A Pénzügyi Bizottság 120/2008. (V.27.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 143/2008. sz. elıterjesztés részeként benyújtott határozati javaslatot. A Pénzügyi Bizottság 121/2008. (V.27.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 147/2008. sz. elıterjesztés részeként benyújtott rendeletalkotási javaslatot, az alábbi kiegészítéssel: A Pénzügyi Bizottság - Molnárné Bártfai Andrea bizottsági tag javaslatára - felkéri elnöke és a polgármester útján a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy a Magyar Államkincstár felé nyújtson be írásbeli indítványt, és kérelmet az étkezési támogatásokra esı kamatfizetésektıl való eltekintés (mérséklés) vonatkozásában, mivel az étkezéshez kapcsolódó állami támogatásról történı lemondásra - kizárólag a tárgyévi zárszámadással egyidejőleg volt lehetıség.
26 A Pénzügyi Bizottság 122/2008. (V.27.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 141/2008. sz. elıterjesztés részeként benyújtott határozati javaslatot. A Pénzügyi Bizottság 123/2008. (V.27.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 145/2008 sz. elıterjesztés részeként benyújtott határozati javaslatot. 5.) Napirendi pont: Javaslat a Gerje-Forrás Kht. 2008. évi, módosított (átdolgozott) pénzügyi tervének elfogadására. Elıterjesztı: Szabó Márton polgármester Közremőködı: Csapó Attila, a Gerje-Forrás Kht. ügyvezetıje A Pénzügyi Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi A Pénzügyi Bizottság 124/2008. (V.27.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 144/2008. sz. elıterjesztés részeként benyújtott határozati javaslatot, az alábbi kiegészítéssel: A Bizottság indítványozza a Képviselı-testületnek: az Önkormányzat 2008. pénzügyi évben járuljon hozzá ahhoz, hogy a Gerje-Forrás Kht. közvetlen ágazati költség megtakarítása esetén a víz, a szennyvíz, valamint a hulladékgazdálkodási ágazat vonatkozásában a közvetlen ágazati költség megtakarítást kizárólag az adott ágazat eszközfejlesztésére, illetve karbantartására használhassa. A Pénzügyi Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi
27 A Pénzügyi Bizottság 125/2008. (V.27.) számú határozata: 1./ A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 144/2008. sz. elıterjesztés részeként benyújtott határozati javaslatot. 2./ A Pénzügyi Bizottság - Molnárné Bártfai Andrea bizottsági tag javaslatára - felkéri elnöke és a polgármester útján Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Kht. ügyvezetıjét, hogy 2008. augusztus 31. napjáig készítsen részletes, tételes kimutatást a Gerje-Forrás Kht. jelenlegi tulajdonát képezı befektetett eszközök amortizációs költségei alakulásáról. A Pénzügyi Bizottság 126/2008. (V.27.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 139/2008. sz. elıterjesztés részeként benyújtott határozati javaslatot. A Pénzügyi Bizottság 127/2008. (V.27.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 136/2008. sz. elıterjesztés részeként benyújtott határozati javaslatot. A Pénzügyi Bizottság 128/2008. (V.27.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 137/2008. sz. elıterjesztés részeként benyújtott határozati javaslatot. A Pénzügyi Bizottság 129/2008. (V.27.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 157/2008. sz. elıterjesztés részeként benyújtott I. sz. határozati javaslatot.
28 A Pénzügyi Bizottság 130/2008. (V.27.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 157/2008. sz. elıterjesztés részeként benyújtott II. sz. határozati javaslatot, az alábbi kiegészítéssel: 1./ A Pénzügyi Bizottság Nagyné Lehoczki Katalin bizottsági tag indítványára javasolja elnöke útján a Polgármesteri Hivatal jegyzıjének, hogy Pilis Város Önkormányzata gondoskodjék Pilis Város Önkormányzata Képviselı-testülete, valamint szakbizottságai által 2008. évben felújítani kívánt utcák felújítása elızetes (kellı idıben történı) kihirdetésérıl - a helyben szokásos módon. 2./ A Pénzügyi Bizottság Varju Zoltán bizottsági elnök javaslatára indítványozza a Képviselı-testületnek, hogy az elıterjesztés II. számú határozati javaslata 2./ pontja, az alábbiakkal egészüljön ki: Az ún. ajánlati felhívás, valamint a hozzá tartozó mőszaki dokumentáció elfogadása során a Pénzügyi Bizottság véleményezı szervként mőködjön közre. A Pénzügyi Bizottság 131/2008. (V.27.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselı-testület számára a 157/2008. sz. elıterjesztés részeként benyújtott III. sz. határozati javaslatot. A Pénzügyi Bizottság 132/2008. (V.27.) számú határozata: A Pénzügyi Bizottság meghallgatta és elfogadta dr. Csiki Gábor jegyzı elızetes és összefoglaló szóbeli tájékoztatását Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jelenleg hatályos Alapító Okirata felülvizsgálata tárgyában.